Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-01-07 / 1. szám
Megkezdődtek a CSEMADOK évzáró közgyűlései A rejdovaicsipkeverőnő A CSEHSZLOV^. Konci Béla, KIAI MAGYAR Losonc DOLGOZOK KULTURÁLIS SZÖVETSÉGÉNEK életében már rendszeressé vált, hegy évente értékelik a szervezet tevékenységét. Ezekben a napokban újból összejön a CSEMADOK tagsága, hogy meghallgassa a vezetőség beszámolóját, és véleményt mondjon az évzáró gyűlés óta eltelt Időszakban végzett kulturális népnevelő munkáról. A most megtartandó évzáró gyűléseknek különleges jelentőségük van, mivel a közelmúltban volt a CSEMADOK IX. Országos közgyűlése, amely négy évre megszabta a szervezet munkáját. Ezért az évzáró gyűléseken alaposan megvitatják a közgyűlés határozatát, levonják a tanulságot, s annak az alapján dolgoznak majd az elkövetkező időszakban. Természetesen a sokoldalú tevé-AZ UTÓBBI HÓNAPOK FOLYAMÁN több módszertani napot — megbeszélést szerveztek az illetékes kutatóintézetek és tanfelügyelőségek a terebesí járásban a tanítók részére. A módszertani és szakmai felkészülés mellett újból előtérbe kerül a tanítók életszínvonala, egyéni és családi élete. Erről tanúskodik az a számos nem hivatalos értekezlet, melyet a tőketerebesi járási pártbizottság szervezett ez év decemberében ahol a körzetek tanítói, funkciokenység elsősorban a vezetőségeken múlik. Ezért ahol a vezetők visszaélnek a bizalommal, ott őrségváltásra is sor kerül, és olyan tagokat választanak az élre, akik nemcsak elvállalják a funkciót, hanem sokoldalú tevékenységet fejtenek ki. Azokban a községekben, városokban, ahol sokoldalúan tevékenykedett a szervezet, gondosan készülnek az évzáró gyűlésekre és nemcsak a CSEMADOK, hanem az egész község kulturális kérdésével foglalkoznak. Az utóbbi időben egyre több azoknak a falvaknak a száma, ahol kiváló az egvüttmöködés az EFSZ és a CSEMADOK között. Az említett helyeken azt is felmérik, hogyan segítette elő a kulturális szervezet a szövetkezet tagságának fejlődését, illetve a szövetkezet mikénnen tette gondtalanabbá a CSEMADOK munkáját. Hogyan is vélekednek erről az együttműködésről a CSEMADOK titkárai. Koncz Béla, az apparátus veteránja Losoncon tevékenykedik. A járásban jelenleg 58 szervezet van. A CSEMADOK országos közgyűlése előtti időszakban 752-en léptek a szervezetbe és így a tagok száma 3600-ra emelkedett. Az évzáró gyűléseket már megkezdték és a múlttól eltérően több helyen a szövetkezettel keresett kancsolatot a gyűlések szervezésénél. így volt ez Ápátújfalun is, ahol éveken keresztül csak komoly erőfeszítések árán tudták megtartani az évzárót. Most, amikor a közös irányítóival szervezték, jól sikerült ez és a panaszok, siránkozások helyett a falu kulturális fejlődésére hivatkoztak. Pásztor Lajos már közel másfél évtizede tevékenykedik a zselízi, illetve lévai járásban, jó ideig elszigetelve működtek a CSEMADOK szervezetek s bizony az egyes községekben a korszerűtlen helyiségek és anyagi gondok miatt sok nehézséget kellett leküzdeniük. Az elmúlt években jelentősen megjavult a kapcsolat az EFSZ-szel. Paláston például, ahol a közelmúltban mintegy 150-en vettek részt az évzáró közgyűlésen, a szövetkezet vezetői nemcsak szervezésileg segítették elő az évzáró sikerét, hanem anyagiakkal is hozzájárultak, hogy minél ünnepélyesebb legyen a kulturális élet felmérésére összeült értekezlet. De nemcsak Paláston, hanem Szódón, Farnadon, Kétven, Ipolyszakállason. Boriban és Százdon is a szövetkezet által fenntartott klubban kap helyet a CSEMADOK, s így gondtalanabbá tevékenykedhetnek. Máskülönben a titkárság dolgozói mindenütt azt a célt tűzték ki, hogy a CSEMADOK évzáró gyűlésein a lakosság széles rétege vegyen részt, és az eddiginél bátrabban tárják fel a lehetőségeket a kulturális élet kibontakozása terén. A szövetkezet segítsége új szervezet megalapításánál is megmutatkonáriusal kölcsönösen kicserélték gondolataikat. A Nagykaposon megrendezett beszélgetésen — melyen többek között jelen volt a járási pártbizottság vezető titkára Majkut mérnök, valamint zott a lévai járásban. Szetén az apparátus tagjai már hosszú évek óta foglalkoztak a CSEMADOK megalakításával, de nem sikerült megvalósítani. Legutóbb a szövetkezet vezetőségével karöltve kezdték meg a szervezést. Az eredmény így nem maradt el, s az alig párszáz lakosú községben e napokban 50 taggal megalakult a szervezet. Bizony ezidáig az eldugott faluban alig volt tevékenység, s most, amikor egy szépen berendezett kultúrházat adtak át a rendeltetésének. különösen fontos, hogy a CSEMADOK kézben tartsa a kulturális élet működését. A tizenkét járás közül, ahol CSEMADOK működik, a lévai járásban a legmagasabb a tagság létszáma. Több mint valószínű, hogy az évzáró gyűléseken toborzott tagokkal a 82 szervezetnél elérik a hatezres létszámot. De nemcsak a tagság létszáma magas, hanem a tevékenység is sokoldalú. Mivel a tagság túlnyomó része falusi, számos előadást rendeznek mezőgazdasági és egészségügyi témákról is. Természetesen az irodalmi körök és színpadok is serényen munkálkodnak a járásban. Több népi akadémia, honismereti kör is működött az elmúlt évben. Közel 40 olyan színjátszó csoportjuk van, amelyek a tél folyamán betanulnak egy-egy színdarabot, és így a kölcsönös látogatás során az egyes falvakban gyakran van színielőadás. Természetesen ezt főleg az teszi lehetővé, hogy egy-két község kivételével mindenütt van művelődési otthon. A széleskörű tevékenységet, ami a járásban folyik, a két titkár, Somogyi és Pásztor elvtárs nehezen tudnák átfogni, látogatni. Ez csak úgy lehetséges, hogy a járásban levő magyar értelmiségiek közül többen mint a járási bizottság tagjai áldozatkész munkát fejtenek ki. A jelenlegi évzáró közgyűlések előkészítésénél és levezetésénél jelentős a segítség. Csekei Ernő, Kender János, Újvári László, Szebellai János, Csontos Vilmos és egynéhányan nem ismernek fáradtságot, s mindent megtesznek az évzáró sikeréért. A losonci járásban Szabó Béla, Ferenc József, Rajman Károly elnökségi, Alaksa József, Híves Vince és Fekete József bizottsági tagok a jók közül a legjobbak, s mindenben segítségére vannak a titkárság dolgozóinak. De a galántai. komáromi, kassai és más járásokban is sok hasonló lelkes kultúrmunkást találunk, akik fáradhatatlanok s esténként útrakelnek, hogy szervezzék az évzáró gyűléseket, és az ünnepélyes értekezleten tanácsokat adjanak. Céljuk, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális szövetsége még sokoldalúbb munkát fejtsen ki a magyar lakosság körében. TÖTH DEZSŐ a JNB elnöke, Mihalőík elvtárs — szóvá tették azokat a szolgáltatási hiányosságokat, melyek fékezik a környék tanítóinak munkáját. Szó volt a hátrányos helyzetben élő tanulók felkészültsége, illetve bukása, valamint a cigány származású gyerekek — tanulók problémáiról. Megoldást nyert a délelőtt vagy délután szabad tanulók elhelyezése, napközikben való foglalkoztatása. Röviden: valamennyien hasznosnak tartottuk a Királyhelmecen, Nagykaposon, Gálszécsen és Tőketerebesen megrendezett tanítók és funkcionáriusok nem hivatalos beszélgetését. Kívánjuk, hogy ez és az ehhez hasonló beszélgetések szokássá váljanak, hogy a kölcsönös problémák megvitatásával, azoknak felszámolásával eredményesebbé tehessük oktató-nevelő munkánkat. KERTÉSZ PÁL, Nagykapos jó úton Ritka az olyan kisközség, amely olyan művelődési otthonnal rendelkezik, mint L a d m 6 c. A művelődési otthon hivatását azonban csak most kezdi betölteni, pedig már több mint hét éve átadták rendeltetésének. A kezdeti időszakban a klub vezetője nem végezte megfelelően a rábízott munkát, a fiatalság kezdeményezéseit meggátolta. A közelmúltban azonban a klub új vezetőt kapott. Ezzel egyídőben fellendült a kulturális élet, amely a fiatalok körében egyre jobban terjed, s remélhetőleg a jövőben az eddigieknél jobb eredmények elérésére ösztönzi majd őket. BaLOG ZOLTÁN, Nagykapos A vert csipke eredete még a tizenhatodik századba nyúlik vissza. Olasz- és Németországban szinte egyidőben találtuk legrégibb nyomait. Később annyira föllendült a csipkeipar, hogy az akkor készült — szinte felülmúlhatatlanul szép csipkéket ma már múzeumok őrzik. Ennek a gyönyörű kézimunkának hazánkban ts megtaláljuk a nyomát. Népünk évszázadokon keresztül a vertcsipke térítőkbe szőtte vágyait, álmait, bánatát és örömét. Hová lettek ezek a gyönyörű csipkék? Sok elporladt már, sok meg még most is porlad sötét, nedves kamrákban, a hagyományos menyasszonyi ládákban. Ojabb csipkék meg már alig készülnek. Az a néhány, amely ma lát napvilágot már csak Bratislavában, vagy Prágában látható népművészeti kiállításon „Nem eladó" felirattal. Ezeknek az ítt-ott felbukkanó remekműveknek lényeges részét a rejdovai Vilímová Zsófia, a népművész ügyes keze varázsolja elő. Egyszerű falust asszony, a mindennapi élet számos gondjával, bajával küzdő. Nyáron alig van otthon, vagy az erdőben, vagy a réten dolgozik. Még 12 éves sem volt, amikor először csodálta egy idős csipkeverőnö munkáját. Azóta, amikor tehette, mindig elment hozzá, segített egy kicsit a konyha körül, csakhogy lopva figyelhesse ezt az érdekes mesterséget. Jól figyelt és gyorsan tanult, így aztán hamarosan orsókat szerzett és szülei legnagyobb bámulatára elővarázsolta otthon az élsö csipketerítőjét. Es azóta, már több mint harmincöt esztendeje tölti be Vilim néni hosszú, sokszor éjszakába nyúló estéit a csipkeverés művészete. Ha előveszi apró orsóit, úgy csavargatja, keresztezi őket, mint egy bűvész. Olykor egy-egy nagyobb csipke készítésénél ötven pár orsóval is dolgozik egyszerre, és mégsem keveri össze. Emellett még arra is marad ideje, hogy az ott lábatlankodó kisunokája szöszi fejét is meg-megsimogassa. Kezei úgy dolgoznak, mint egy irányított, automata gép, sokszáz beidegződön mintával. Ezek a minták többnyire az ő képzeletében születnek, némelyiket pedig az ő számára tervezik a Brattslavat Népművészeit Központ munkatársai. Külföldre is eljutnak Vilim néni csipkéi, ahol a legnagyobb versenyben is megállják helyüket és méltón képviselik népművészetünket. Nemcsak a hazai népművészet rajongói, hanem a külföldi turisták által is nagyon keresett cikk a vertcsipke. De már nagyon ritkán lelhető fel, csipkeverőnö meg alig akad. Az ötvenéves Vilímné Prágába és Bratislavába jár, ahol tudását tovább adja. A rozsnyóí járásban alig akad követője. S felötlik a kérdés, hogy nem lehetne-e egy nagyobbméretű kézímunkatanfolyamot alakítani, ahol Vilímné átadná tudományát a fiatalabbaknak? Vagy talán nem éri meg? Pedig a hazánkon átutazó turistáknak nem egyszer giccset ajánlunk emléktárgyul, míg a népművészet remekműveivel együtt lassan kihal. GRENDA JÁNOS SZABAD FÖLDMŰVES "J 1967. január 7. Madarász Viktor emlékezete 50 éve halt meg a híres csetneki festő 1967 elején Madarász Viktorra emlékezünk, aki 50 éve — 1917. január 20-án mondott búcsút a fizikai létnek, hogy alkotásaiban annál tovább éljen. Kettőzött kötelességünk megemlékezni róla Szlovákiában, mert hiszen a híres magyar történelmi festő a mi földünk szülötte. A kelet-szlovákiai Csetneken született. Valaha híres volt ez a község vasbányáiról és kohóiról. A Madarász família is birtokosai közé tartozott. Régi jómódú család volt és igen gazdag. Madarász Viktor ebből a családból származott. Csetneken született 1830. XII. 14-én, mégis egészen más ember lett belőle, mint a család sok más tagjából. Kezdettől fogva a művészet érdekelte — és hátat fordított a tunya nagypolgári jólétnek. Forradalmi magatartása sodorta a 1848-as magyar szabadságharcba is, melyet egészen fiatalon becsületesen végigharcolt. 1851—56-ig aztán a bécsi festőművészeti akadémián tanult Waldmüllernél, majd tanulmányait Párizsban folytatta, ahol az Ecole de beauxban Leon Cogniat volt a tanára. Tehetsége korán sikert hozott, sőt 1861-ben a párizsi kiállításán már aranyérmet nyert. Főként a magyar történelem érdekelte, annak igen sok szép jelenetét örökítette meg aprólékosan kidől gozott képeivel (Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt, Bethlen Gá>or tudósai körében. A szultán követe Izabella királynőnél. Hunyadi László stb.j. Korának társadalma azonban nem értékelte rendkívüli tehetségét, elkedvetlenedett és hosszabb időre visszavonult, csak élete végefelé vette újra kezébe az ecsetet (A koldus vége]. Később aztán már a hivatalos kritika is kénytelen volt elismerni, hogy egyik legerősebb tehetsége volt a fejlődő magyar festőművészetnek, aki felfogásával a történeti korok szellemét tükrözte vissza és technikában, vagy a színkeverés gazdagságában csak Munkácsy múlta fölül. Ma a csetneki festő alkotásai a Nemzeti Múzeum képtáránál; legjelesebb mf-vei közé tartoznak és neve világviszonylatban jelentős. Mártonvölgyi László Nem hivatalos beszélgetés A falusi életképek mestere Több mint egy fél évszázad óta él és dolgozik Nagyidán 0 r a v e c z Imre népművész. A faluban mindenki ismeri és becsüli. Hogyisne? Hiszen számtalan festményen, hangulatos rajzon örökítette meg ennek a kelet-szlovákiai községnek a mindennapi életét. Persze, nem ismeretlen a közeli városban, Kassán sem, művészi körökben, kortársai között, sőt Prágában, Budapesten és Amszterdamban sem, ahol már évtizedekkel ezelőtt tárlatot rendeztek műveiből. Oravecz Imréről és megkapó életképeiről hajdanában József Attila, a nagy magyar proletárköltő is elismeréssel nyilatkozott, egy alkalommal pedig Móricz Zsigmond személyesen is felkereste „nagyidal magányában“. Ennek a találkozásnak emlékét, egy sárguló fényképet ma is féltve őrzi az idős művész. Rajzok, vázlatok, akvarellek, színdús pasztellek, itt-ott egy olajfestmény. Egyszerű technikáról tanúskodnak. Tartalmasak, üdék, tiszták, érthetőek, nincs bennük egy csöppnyi hatásvadászat sem. Szívből fakadnak — ez azonmód megállapítható. Oravecz Imre sohasem törekedett látomások, regék, mondák visszaadásával, nem iparkodott a képzelet világát tolmácsolni. Mindenkor azt festette, rajzolta, amit a természet, az élet elíbe tárt, ami mellett naponta elhaladt és ami megállásra késztette. Alkotását kezdettől fogva a falu, annak sajátos élete, szokásai és lakói ihlették. Kelet-Szlovákiában „parasztfestőnek“ nevezték el. Képei gyakran Jelennek meg tárlatokon. Tetszetősek, elgondolkoztatók, habár gyakran bíráló íz, éle, gúny érezhető belőlük. Persze szívesebben telíti őket derűvel, optimista színekkel, életörömmel. Jellegzetes életképeiben meggyőző erővel tárja a szemlélő elibe az elmúlt korszak munkanélküliéit, maró gúnnyal a kocsmák „hőseit“, és tán leghíresebb festményein — az egykori „nagyidat cigányokat“. A cigányok életét, szokásait aligha érzékelteti bárki is Jobban, szakszerűbben Kelet-Szlovákiában, mint Oravecz Imre, Színdús pasztelljei az egyszerű emberek iránti szeretetről, rajongásról szólnak. Iparosok, falusi kocsmárosok, zenészek, lókupec.ek, kocsisok, mosónők, földművesek ... Az utóbbi évek alkotásaira már egyre inkább rányomja bélyegét a falun történő nagy változás. Oravecz Imre sem Idegenkedik az újtól, a korszerűtől... Tänzer Iván Oravecz Imre: „HAZAFELÉ“
