Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-04-29 / 17. szám

HAZAFELÉ - SVÉDORSZÁGON ÁT Postaautóbuszunk Rovanieral felé száguld. Vezetőnk most Is nyolc óra alatt bonyolítja le az utat, de most segédjével a postatorgalmat Is ellát­ja. Az út jobb oldalán magános posta­láda, Itt-ott a piciny zászlót is kitűz­ték. Ez azt jelenti: küldemény van a ládában. Ilyenkor megállunk, postá­sunk kiveszi a ládából s beleteszi a címzett számára hozottat. Ahol nincs mit átvenni, csak lassítunk: postá­sunk a kosárlabdajátékos ügyességé­vel ejti az elsuhanó autóbusz ablaká­ból a csak oldalán nyitott ládába a küldeményeket. Aztán kis időre nem a posta miatt vesztegelünk. Rénszarvasok vonulnak az úton át, Micsoda kép lett volna! Rovaniemiben újabb levelek vár­nak. A gyorsba ülünk, újra teljes poggyászunkkal. így érünk estére a svéd határra. A finn határtiszt — ugyan nem hivatalosan — elbúcsúzik, haparandai svéd kollégái már haza­mentek, mire odaérünk. A vasutas mosolyogva figyelmeztet, hogy órán­kat állítsuk egy órával vissza. De a vasutasok sem csinálnak nagy dolgot ezen a svédek számára északi vidé­ken: motoros vonatunk minden ok nélkül megáll az egyvágányos pályán. Vezető és jegykezelő a szúnyogokkal viaskodva nyüvik a gyöngyvirágot a töltés árkában, majd elindulásunk után a jegykezelő nyalábját kis csok­rokra osztja, és átadja a vonat női utasainak. Bodenban félnapot kell várnunk, a váróterembe menekülünk a szúnyo­gok elől. Svéd pénzünk még Finnor­szágban negyedére csappant: kenyér­re, tejre telik, s jegyünk megvan. Hazalátogató finn férfi kávéval kínál termoszából. Bodent Paavo a Lapp­föld egyik kapujának mondotta: cso­mópont, hol a Kiruna—Luleai vonal a Stockholm—Kemi—Helsinki vonalat keresztezi. Forgalmas, tiszta város. Állomásának homlokzatán a faragás is bizonyítja, hogy a Lappföld szélén járunk. Svédül nem tudunk, angolul, németül nem boldogulunk itt, viszont finnül annál inkább. Egy könyvkeres­kedés kirakatában felfedezzük Túri János, nomád lapp író 50 év előtti világsikerének; az „Emlékezés lap­pokról“ című mű lapp eredetijének új kiadását, de nincs annyi pénzünk, hogy megvegyük. De jó, hogy öreb­­róban várnak. A svéd állomásokon talán nincs is hordár, annál több a narancs színűre festett poggyász-talyiga. Mi is igénybe vesszük. Most félnapos út következik Svédországon át. Alig látunk mező­­gazdaságot, viszont a ritka lakosság­hoz viszonyítva rendes erdőgazdasá­got. A folyók hídján átrobogva a par­ton táblán tüntetik fel a folyók nevét. Vasárnap délelőtt érünk Jankához, a szanatórium magyar orvosnőjéhez. A háború és az azt követő évek fel­őrölték egészségét. Közép-Európában akkor nem akadt professzor, aki a kockázatot vállalta volna, Svéd kollé­gáitól kicsikarta a műtétet, mely visszaadta az életnek, újra dolgozhat, újra gyógyíthat. A sovány, barna arc­ból régi diákmosoly jósága árad. Mi­után megszabadultunk az út porától és megettük a rögtönzött, de pompás hazai ebédet, Janka meséje nyomán megindult szemünk előtt a Kisdunai vízimalom kereke: „Egy szem kevés, kettő sok; Ha három, hát megállók!“ Forog a magnó kereke is, és csend­ben fut a szalag, felveszi a régi tör­ténetet, a szoba sarkából beledorom­bolnak a cicák. Másnap Janka feltarisznyáz bennün­ket: „Tudod Lívia, ezt a kislányaid­nak, ezt Neked, ezt Mihálynak, s ezt a hajasbabát a legkisebbiknek. A Túri János könyvét is beszerzem, Neked István, és Lappföldi barátodnak is. Köszöntsd otthon azokat, akik szeret­ek, akiket ma is szeretek. Csak a nyár lenne hosszabb és a tél rövi­­debb!“ Harmadnap Stockholmban utazunk. Járjuk Európa egyik legszebb városá­nak utcáit, a szinte kék vízbe épült pompás épületeket. A király palotája előtt nevető angol lányok fényképezik a hóri-horgas, ugvancsak nevető test­őrt. Juhani Rekola, finn lelkész, ahová hazai postánk érkezett, megkérdi: „Vajon voltak-e Helsinkiben barátai?" — „Csak Helsinkiben félmillió!" — mondom halkan. Másnap kirakatokat nézünk, búcsúzunk. Délután újra tovább, gyorssal Mal­­möbe, Trelleborgba. Örebro és Stock­holm között homokosabb vidéken utaztunk, a tavaszi szárazság hatása itt a vonatból látható. Most, hogy dél­re tartunk, mind belterjesebb vidékre érünk. Ez a Dániával szomszédos fél­sziget a tulajdonképpeni „nálunk is­mert Svédország“, európai életszínvo­nalú növénytermesztésével, s itt van a növénynemesítők Mekkája, Svalöf is. Jó volna megnézni! De most erre se időnk, se pénzünk, se alkalmunk. Ta­lán majd máskor. Így érünk alkonyai­kor a tengerhez. Amikor komphajónk dohogva halad dél felé, hetek óta ez az első sötét éj. Csak a látóhatár északi peremén hú­zódik egy keskeny, világos csík. Reg­gel a gyönyörű Rügen szigetből alig látunk valamit, oly fáradtak vagyunk. Berlinben mindössze néhány órát töl­tünk, járkálva pihenünk. S ebéd után: újra tovább! Berlin alatt már aratják az őszi ár­pát. Bizonyára otthon is megkezdték! Aztán Drezda, éjfélre Prágában. Mikor Dél-Morvaországban ránkvirrad, meg­könnyebbülten látom, hogy még min­den zöld, az aratásnak még semmi lát­szata. Szene környékén is zöld még a gabona. A síkon aranyos köd, mint Juhász Gyula versében, napsütötte há­zak piros tetővel. Mihály az autóbusz­nál vár. A kislányok is előkerülnek, szétkapkodják rengeteg poggyászun­kat. Hazaértünk. UTÖSZÖ A finnek ma is mindent megköszön­nek. Nekünk is ez a kötelességünk a nagy út után. Köszönet azoknak, pedagógusoknak, Móricz Virágnak és még régebben Kodolányi Jánosnak, írók és nyelvé­szek százainak, akik közelebb hozták egymástól nagyon távol élő népein­ket, . ha mással nem, az ismeretek gazdagításával. Köszönet Rolf Manner és Juhani Paatela professzoroknak, Paavo Pán­­dynak (ki azóta felépült és a télen 500. közép-európai előadását tartotta a Lappföldről), hogy meghívtak. Köszönet azoknak, akik vendégsze­retetükben részesítettek. Köszönet azoknak, akik itthon bíz­tatásukkal, tanácsukkal, közvetlen tá­mogatásukkal segítették utunkat. Végül köszönet e lap szerkesztő és műszaki kollektívájának, hogy úti­beszámolómat szeretettel gondozta. Paavo kertje és szaunája jfürdöháza) az Inarl tó partján A követelődző ember A TAVASZI NAP langyos sugarai cirógatják fáradt, nyugodt arcát. A példásan rendbetartott udvaron most más elfoglaltság híján hálót kötöget. Olyan ráérősen, szakszerűen végzi a munkát, mintha egész életében egyebet sem csinált volna. Első percre el sem hiszi az ember, hogy valamikor Szép Lászlóban, a tanyi szövetkezet nyugdíjas tagjában úgy lobogott a szenvedély, mint a fáklya. Harcban kapta a jelzőt, „köve­telődző ember“. De ez a megállapítás kiegészítésre szorul. Mégpedig azért, mert elsősorban mások érdekében követelt még akkor is, ha sok­szor sajátmaga kárát látta. A harc nem ment simán. Aki síkra szállt, a földesurak ellen a nincstelenek érdekében, megtorlásban részesült. De az elkötelezetteknek a küzdelmet vállalni kellett. Persze, az emberek nem véletlenül lesznek hősökké. Meghatározza azt társadalmi helyzetük is. Szép László már tízéves korában .mint fűtő dolgozott. Kellett a kenyér, hisz tízenketten voltak testvérek. Apja a gépészkovács ütßtte a vasat Felsőaranyoson, Cserháton, Nagykeszin, majd később Tanyon. A Magyar Tanácsköztársaság évében nősült és nénje hordta neki a baloldali sajtótermékeket. Csémi Károllyal, Fitus Ferenccel, Csémi Sándorral és Szép Istvánnal 1921-ben már megalakít­ják a helyi pártszervezetet. Akkoriban rendkívül vonzó volt a párt politikája. Ezt bizonyítja az is, hogy a fél falu tagja lett a pártnak. A pártszervezet sok tüntetést, sztrájkot szervezett. A kollektiv szerződés jetartásáért küzdöt­tek, két évvel ké­sőbb a párttagok körülfogták a föl­desúr irodáját és ki kellett fizetni a bért a munkásoknak. Utána 9 csendőrrel viaskodtak és a leg­harcosabb kommu­nisták többé nem kaptak munkát. Is­mét két év múlva a földbirtokon dol­gozó munkások egy hold földet vagy pedig 1800 korona végkielégítést kap­tak ... Csak Szép Lászlót és Fitus Ferdinándot tagad­ták ki a jussolók közül. Bizony Szép László ezt még ma is fájlalja. Jól jött volna a föld vagy a pénzsegitség, — hisz épp akkor épí­tette házát köl­csönre 12 százalé­kos kamatláb mel­lett. Mindenütt érez­tették vele, hogy rommunista. A párt­­szervezet propa­gandistája Csicsón, Kálnai Sándor birtokán is csak jótállás mellett kapott munkát. Majd a Frend-féle malomban dolgozott. A malom tulajdonosa becsülte mun­káját, de sokszor megjegyezte: „Jó munkás maga László, csak nagyan követelődző.“ A TANYI PÁRTSZERVEZET a Horthy-rendszer idején sem hallgatott el. Bár illegalitásba vonult, mégis olyan erőt képviselt a községben, hogy sohasem alakulhatott meg a nyilas párt. A felszabadulás után azonnal megalakult a pártszervezet. Nagy forradalmi lendülettel indul­tak a kommunisták az $j életbe. De Szép Lászlóra még megpróbáltatás várt. A járási pártszervezetekbe befurakodott burzsoánacionalista ele­mek nyomására 1946-ban Csehországba deportálták. Elismerés helyett tehát üldözésben volt része. De hitét nem vesztette el. Amikor újra hazatért falujába, a pártszervezet élére állt. Pártelnök volt igazolvány nélkül. A pártszervezet tagjai akkor is megválasztották elnöküknek, ha az a járáson nem tetszett. Forradalmi lelkesedése nem csökkent. 1949 karácsony szombatján megalakították az egységes földművesszövet­­kezetet. Azóta állandóan benne dolgozott. Több elismerést kapott, mint a szövetkezet kiváló dolgozója. Szerény családiháza falán számos okle- t vél, kitüntetés ékeskedik. Ott látjuk a járási pártbizottság üdvözlőleve­lét, melyet születésének 70. évfordulóján kapott. Mint a párt veterán harcosa kétszer járt a Szovjetunióban. Erre a két útra szívesen emlék­szik vissza, hisz beteljesült a vágya, megláthatta a szovjet emberek szép hazáját. BESZÉLGETÜNK a tavaszi napsütésben. Mindmegannyi emlék, élmény lát napvilágot. Hetvenharmadtk évét tapossa, kissé elfáradt már, de azért mégis elégedetten mosolyog. Habár az élete tele volt megpróbál­tatásokkal, örökös harccal, fiai, lányai, unokái boldogan élnek. László Komáromban szabó, Zsiga a járási pártbizottság dolgozója, Sándor az országos hírű tanyi EFSZ zootechnikusa, Emma lánya pedig szintén a szövetkezetben dolgozik. Olykor-olykor négy gyereke és hét unokája látogatja, a forradalmi múltú „követelődző“ embert, aki, mint a párt hű katonája, ha a földmunkások érdekeiről volt szó, nem félt sem földesúrtól, sem csendőrszuronytól. Bállá József A nép szónoka Nagy Jánost Muzslán nem nehéz megtalálni. Csak meg kell említe­ni, hogy a párt harcosát keresi az ember. „A kommunistáról van szó?“ — kérdezték többen. „Ott az utca közepetáján megtalálja hajlékát." Épp délidőben érekezem. A kis házikóból zene szűrődik ki. Az Is­merkedés után a szabadban üldö­gélve beszélgetünk. A 74 éves ve­terán arca beszéd közben föl-föl­­lobban, de néha-néha köhécselésbe fullad a hangja. Egészségét már kikezdte az idő. A hatholdas kísparaszt fia a nyergest cementgyárban Ismerke­dett meg a haladó eszmékkel. A kárpitosok szakszervezetébe már 1913-ban belépett. Amikor a köz­ségben megjelennek a Magyar Ta­­nácsköztársasáq katonái, kommu­nista bíró lesz. Kurdi Jánossal, Gál Kálmánnal. Vajda Istvánnal és Nagy Ferenccel 1923-ban megala­kítják a pártszervezetet. Kerek tíz évig állt a pártszervezet élén for­rongás időben, harcokban edződve. Sztrájkokat, tüntetéseket szervez, mindenütt szót emel, ahol a mun­kások érdeket megkívánják. Gya­log járja be a környékbeli falva­kat. Legalább tíz helyen segít ala­kítani pártszervezetet. Mit is ragadjon ki az ember en­nek a veterán harcosnak a múltjá­ból? Már az Érsekújvárt Járást Pártbizottságon megtudtuk, hogy forradalmi tevékenységéért három­szor került börtönbe. Ha az igaz­ságról volt szó, nem félt senkitől és semmitől. Szavai nagy hatással voltak a tömegekre. Megtörtént az is, hogy kivette a szót az ellenzék szájából és ö uralta a gyűlést. Búcson 1935-ben az agrárpárt gyűlésén Csömör képviselő beszélt a demokráciáról, a szabadságról. Nagy elvtárs nem állhatta tovább. Fplháborodottan kiáltott közbe. — Ne hallgassanak rá, hazudik! Vajon miért nincs Major Istvánnak szólásszabadsága?!“ Több min1 egy órahosszat be­szélt és az agrárgyülésből kom­munista gyűlés lett. A résztvevők a végén a képviselőt záptojással dobálták meg. Az agrároknak nem sikerült tehát félrevezetni a töme­get, de Nagy elvtárs engedély nélküli beszédért két hónap bör­tönbüntetést kapott. Jól emlékszik még az 1933-as aratási harcokra is. A faluban húsz aratómunkás munka nélkül volt. Elhatározták, hogy minden hívás nélkül beállnak az egyik gabonatáblába és aratnak, bármi történjék. Csendőrök törtek rájuk. Kasza küzdött a karddal, de nem hátráltak meg. A csendőrök veze­tője vésztjóslóan jegyezte meg: — Nem lesz ebből baj? Nagy elvtárs elszántan vála­szolt: — A munkát tovább folytatjuk, mert nekünk a legnagyobb bajt az okozza, ha nem lesz kenye­rünk. Végül az intéző is kiment a helyszínre, és miután nagyon elé­gedett volt a húsztagú csoport munkájával, 80 hektár búza ara­tását bízta rájuk. A párt hű harcosa az illegalitás éveiben sem tört meg. Amikor 1940-ben a faluban március 15-ét ünnepelték, a templomban bele­kiáltott a pap beszédébe: — Ne vezessék félre a tömeget! Március 15-e a proletárok ünnepe! A leventeparancsnok azonnal el akarta vttetnt, de a haladó ifjúság köréje tömörülve elszántan mon­dotta: — jános bácsit nem adjuk, ő a mi vezérünk. De később mégis kéthónapi bör­tönbüntetést kapott a rendzava­rásért. Sok-sok harcot élt át ez az em­ber, de sohasem csüggedt. Szer­vezte a sztrájkokat, tüntetéseket, a május elsejéket. Az első május elsejét 1922-ben szervezte, amikor nagy tömeg előtt avatták fel Muzs­lán a garamkövesdi pártszervezet vörös zászlaját. Párkányban 1926- ban háromezres tömeget mozgósí­tott május elsején. „Akármilyen nehéz idők voltak, május elsejét mindig megünnepeltük." — mond­ja. Ez tényleg így volt. 1945-ben miután a nyilasok el­hurcolták, Bécsben ' érte meg a felszabadulást, de május elsején már Párkányban beszélt. Együtt dolgozott Steiner Gáborral, Viliam Sirokyval, Major Istvánnal, Wetss Samuval, Hlaváö józseffel és még számos élenjáró kommunista har­cossal. A felszabadulás után szá­mos funkciót töltött be, a járási pártszervezet elnökségének is tag­ja volt. Amikor a sok élményt elmondja, megkérdezem, vajon érdemes volt-e harcolni? Elgondolkozik. — Hát az úgy volt, hogy én \ mindig másokért küzdöttem. Ma­gammal sosem törődtem. Annak örülök, hogy a falunk és az ország népe boldogan él. (bállá)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom