Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-24 / 51. szám
A nők versenyében a bájos osztrák lány, R. Heitzer megvédte múlt évi elsőségét a kelet-német Seyfert előtt. A jövő nagy reménységei Masknvá két hellyel előzte meg Almássy Zsuzsit, akiben annyi év után a magyar „jegesek“ legnagyobb ígéretét látják a szakemberek. A téli sportágak versenyében februáré volt a pálma. Még jóformán el sem ült a bratislavai téli stadionban a taps vihara, amikor több mint ötezer főiskolás részvételével megnyitották a Téli Undversiádet. Még a nagy „ifjúsági“ verseny tartott, Cortina d'Ampezzohan a bob világbajnokságon újabb tragikus események játszódtak le. A nyugatnémet Anton Pensperger verseny közben az életével fizetett... (Folytatjuk) Ljubljanában a 32. jégkorong világbajnokságon a csehszlovák színeket képviselő együttes a világ második legjobb csapatának bizonyult. A Z EV UTOLSÓ NAPJAIBAN fARUNK. Mily egyszerűen hangzik, mégis mennyi mindent rejt magában ez a pár szó. Szinte már nem is akarjuk hinni, hogy egy esztendő újra elröppent felettünk, no és, hogy... öregszünk. Az ünnepek mámoros éjjelén az 6 évet a múlt fátylával borítjuk s inkább az elénk táruló jövő s a feladatok sokasága száguld agyunkban. A szokásoktól eltérően, nem a reánk váró feladatoknak, hanem az elmúlt év sporteseményeinek szenteljük a sportrovatot. Azoknak az embereknek, akik egy éven át oly sok örömet, néha-néha bánatot is okoztak a salakon vagy éppen a zöld gyepen. Igaz, minden kiváló sportolónak nem tudunk helyet biztosítani. A legjobbak közül is megpróbáljuk kiválogatni azokat, akik a legjobbak ... egyszóval sportemberek, nagy csaták tündöklő hö-1966-OT A HEVES SPORTKÜZDELMEK évének is nevezhetnénk. Az olimpiák közé beékelődött páros esztendő mindig rejteget magába valami varázslatosat, különlegesen izgalmasat a sportrajongók számára szerte a világon. Valahogy ilyen volt az idei év is. Világ- és Európa-bajnokságok sokasága között válogathatunk. Valóban nagyon nehéz a helyzete a szerkesztőnek ha mindarról az eseményről meg akar emlékezni, amelyek egy esztendőn keresztül lázba hozták a sportvilágot. Most az évvégén mégis megpróbálunk átnyújtani belőlük egy csokorra valót. AZ ÉV ELSŐ nagy nemzetközi sporteseményének — ha nem is a téli sportágak közé tartozott — január 28—30-a között ígérkezett a nyugatnémetországi Brémában megrendezésre kerülő nemzetközi úszóverseny. Tizenöt ország 388 versenyzője ígérte részvételét. A nevezési határidő letelte után az olaszok bizony még álmodni sem mertek arról, hogy legjobb úszóikra szomorú sors vár. A brémai verseny sajnos szomorú előjátékkal kezdődött. Az olasz úszókiilönítményt tragikus repülőszerencsétlenség érte, s a sportvilág nagy megrendüléssel fogadta a hírt. Február elején került lebonyolításra Bratislavában a hat nanig tartó műkorcsolyázó Európa Bajnokság. Kontinensünk valamennyi számottevő „jegese“ képviseltette magát e nagyszerű találkozón. A Roman testvérpáron kívül eljöttek az előző EB győztes bajnokai. Egy héten át tapsolhatott a lelkes közönség Európa jégtündéreinek. Akik látták nap nap után fellépni az egyes számok kimagasló képességű versenyzőit, nem bánták meg, hogy feláldozták szabad idejüket. Az olimpiai bajnok Protopopov házaspár nálunk is megvédte bajnoki címét. A férfiak versenyében újra az osztrák Danzer bizonyult Európa legjobbjának megelőzve honfitársát Schwartzot, de legnagyobb örömünkre a hazánkat képviselő nagy reménységünk Ondrej Napéi a felzárkózott az európai élvonalba s harmadik helyezése minden elismerést megérdemel. A Roman testvérek kiválásával nagy veszteség érte a csehszlovák jégsportot. Ha indultak volna az EB-n, minden bizonnyal szereplésüket fényes siker koronázza. Így viszont Romanék örökébe lépett az angol Towler—Ford páros, a Babicka—Holen táncospár a harmadik helyezést érte el. A magyarok közül ebben a versenyszámban a Matő—Csanádi kettős a nyolcadik helyen végzett. Dunaszerdahelyröl Európa nagyvárosaiba Barnaszemü, örökmozgó, nyúlánk lány. Ideális atléta típus. Mégis csupán a véletlennek köszönheti, hogy ma a csehszlovák válogatott egyik erőssége. Versenyeken nem egy, hanem két vagy három számban szokott indulni, sőt a távolugrás, vágta és váltószámokon kívül még a 80 méteres gátfutásban is a legjobbak közé tartozik. Hat évvel ezelőtt, 1960-ban a dunaszerdahelyi Ifjúsági Sportjátékokon ' meghívták az atléták edzésére. Éva elment és bár tetszett neki a dolog, rendszeres edzésekhez nem volt nagy kedve. Nem vette komolyan az atlétikát, inkább szórakozásból űzte. 1961 máiusában aztán Pápay edző „vette kezelésbe", de Kmet tornata* , . .. . nár is hozzájárult, Évl bucsúzlk a versenV utän hogy Kucman Éva — mert hiszen róla van szó — nagyon megszerette az atlétikát. Fejlődésében fordulópontot az 1964-es esztendő jelentette. Ekkor került a bratislavai főiskolára. A Mladá Garda diákszállóban Csehszlovákia leggyorsabb nőjével, Éva Lehockával került egy szobába. Itt még több lehetősége, még jobb feltételei voltak és kedve szerint hódolhatott kedvenc sportágának. Egész szabad idejét a salakpályán töltötte. Keményen edzett, mert tudta, hogy a tehetség egymaag kevés a sikerhez. Az eredmények nem is maradtak el. Erre az időszakra ő maga így emlékszik vissza: — Elsői komoly eredményemet a RoSicky emlékversenyen értem el. A távolugrásban indultam és leghosszabb kísérletemmel 592 cm-t mértek. 592 centiméterI Ilyen eredményre igazán nem számítottam. Arra meg különösen nem, hogy ez egyben — minden atléta álmát — a válogatottságot is jelenti majd. Első nemzetközi versenyemre sem kellett sokáig várnom, ugoszláviában a találkozó színhelyén úgy álltam rajthoz, mint akinek ntncs vesztenivalója. Illetve csak úgy akartam, mert bensőmben azért nagyon izgultam. A verseny különben kitünően sikerült, 580 centiméterrel megszereztem a győzelmet és ez nagy önbizalmat adott. Éva első nemzetközt találkozója óta már rengeteg nagy versenyen vett részt. Csaknem egész Európát beutazta. Sok sikerben volt része. De azért a szerdahelyi lánynak sem jön ki mindig a lépés. Megtanulta, hogy a győzelmekhez nagyon sok buktatón, kudarcon át vezet az út. A budapesti Európa-bajnokságon sem ért el olyan eredményt, amelyet az indulás előtt kitűzött maga elé. Nem keseredett el, gratulált legyőzőinek és újult szórgalommol készült a következő versenyekre. Mert ilyen a dunaszerdahelyi Kucman Evil I Ordódy Vilmos A bordősapkás kapus Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1903 júniusában aratta első győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott Ausztria ellen. Előzőleg már lsét mérkőzést vívott idehaza a csapat — egyszer 5:0-ra kikapott az osztrákoktól, majd 2:l-re legyőzött egy nem hivatalos csehországi válogatottá. Az első igazi siker azonban csak ezen a júniusi margitszigeti mérkőzésen született meg — 3:2-es győzelemmel. A magyar válogatott kapusa ekkor Holits Ödön volt, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját. Hogy rajta kívül él-e még valaki ebből a régi válogatottból, ő maga sem tudott választ adni. — Talán Nagy Ferenc, a jobbhátvéd ... — mondta. Tizenhat és fél éves volt amikor először védett a válogatottban. Azóta is alig-alig fordul elő, hogy ilyen fiatalon kerüljön valaki a legjobbak közé. 1906-ig egy kivétellel valamennyi válogatott mérkőzésen ő volt a kapus. — Nem volt nagy dicsőség bekerülni akkor a válogatottba — mondja szerényen. — Tulajdonképpen egy kis baráti társaság köré tömörült akkor az egész labdarúgó élet. Budapesten vagy 2—300 játékos közül kellett kiválasztani a válogatott csapat tagjait. Hivatalos szövetségi kapitányunk, edzőnk sem volt, hanem egyszerűen elfogadtuk az akkori legtekintélyesebb sportember, Gillemot Ferenc véleményét. Gillemot kitűnően futballozott, evezett és atlétizált is. Akkoriban tért haza — négy évig tengerészkedett — s köztünk, a pályán már hatalmas bajuszával is tiszteletet ébresztett. Holits Ödön olyan frissen emlékszik erre a hat évtizeddel előtti időszakra, mintha a tegnapról beszélne. Szellemileg és fizikailag is olyan, mintha legalább 20 évvel fiatalabb lenne Mikor kerestem, nem volt otthon. Mondták, hogy kár is pazarolnom napközben az időmet, mert csak reggel és este tartózkodik a lakásában. 1958-ban még dolgozott: a felszabadulástól jő tíz esztendőn át a falusi sportot szervezte. Egész életét a sport kötötte le, de legszebb emlé\ Qszabad földműves 1966. december 24. kel mégis a fiatalságához, a válogatottsághoz fűződnek: — Szép felszerelést kaptunk akkor az MLSZ-től s mi kapusok pedig külön egy bordó bársonysapkát is. Ennek a zsinórjára annyi aranygomb került, ahányszor a tulajdonosa a válogatottban szerepelt. — Nem volt akkor még valami nagy tekintélye annak, aki sportolt. Azt a bizonyos osztrákok elleni győztes mérkőzésünket Is mindössze hétszázan látták a Margitszigeten és csak két évvel később, a Millenárison fordult elő, hogy több ezren jelentek meg a lelátókon. — Jobbára mi diákok, egyetemi, főiskola hallgatók soprtoltunk akkor. Ha egy komoly ember Is pályára lépett, mindjárt komolytalannak tartották. Idősebb bátyám, aki orvostanhallgató volt, a délutáni tanulás után a Városligetbe járt ki futni. Rendszerint én is kikísértem s egyszer megszólított a csősz: „Látta ezt az embert?“ — kérdezte. — Valami futóbolond lehet. Sokszor jár ide ki és pucéran futkos .. Holits Ödön a Magyar Úszó Egyesület tagja volt. Ez a klub nemcsak úszó, hanem igen eredményes labdarúgó és atlétikai szakosztállyal is rendelkezett. A sportágak közötti határ akkoriban még eléggé elmosódott volt, a jó fizikumú fiatalok együtt űzték az atlétikát, a futballt és az úszást. Erre akkoriban lehetőség is volt, hiszen egy sportág nem vette különösebb igénybe az embert. — Edzésről akkoriban nem nagyon beszélhettünk. Hetente egyszer kimentünk a pályára, rugdostuk kapura a labdát, addig amíg két csapatra való játékos összegyűlt és aztán elkezdtük a kétkapuzást. Szisztematikus gyakorlásról szó sem lehetett. Azért akadt egy-két futballista, aki megérezte, hogy mit kell tenni. Ilyen volt Schlosser Imre, Az FTC Soroksári úti grundjára egy bérház tűzfala nézett. A falra kaput rajzoltak és Schlosser órákon át célozta az egyik vagy a másik sarkot. Európa egyik leghíresebb lövőcsatára lett belőle. Amikor a MUE futballcsapata viszszaesett, Holits Ödön barátaival az MTK-ba ment át. Ebben a rangos csapatban egy kezdő, de nagyon tehetséges kapus védett. Domonkosnak hívták. Az MIK jó érzékkel meghagyta öt a kapuban, és nem csalódtak benne, mert Domonkosból lett az első nemzetközi klasszisú magyar kapus. — Akkortájt nemcsak a sportágak, hanem az egész labdarúgó posztok közt sem volt különösebb választóvonal — meséli Holits. — Mondták, hogy játszak csatárt. Játszottam, és közben atlétizáltam is. Amikor szükség volt rám az MTK-ban, beálltam egy-egy mérkőzésre, távolugrásban pedig országos bajnok lettem. Közben testnevelő tanári diplomát is szereztem. Nem volt akkor még főiskola Magyarországon, hanem a Nemzeti Torna Egylet egyéves tanfolyamán képezték ki a tornatanárokat. Holits Ödön lett a második hivatásos edző Magyarországon — Gillemot Ferenc után. — A kilencszázas évek elején még nem volt „profi-tréner“ nálunk. Az atlétikát sem oktatta senki. Járt ki ugyan néhány atlétabarát, adtak is tanácsokat, de ők még annyit sem értettek a versenyzéshez, mint mi magunk. Az idősebbektől lestük el a stílust, én pedig nekiláttam angolul tanulni, hogy le tudjam fordítani az akkor legkorszerűbb amerikai Spalding szakkönyveket. Később két angol atléta edzőt hívtak Magyarországra, majd Gillemot is oktatni kezdett és 1912-ben engem is meghívtak a MAFC- hoz fizetett edzőnek. Szinte szentségtörésnek tűnt, hogy Zielinszky Szilárd professzor bevitte a sportot a Műegyetemre, az épület alagsorában céllövöldét, birkózó helyiséget rendezett be és még a klub is kapott egy szobát. Oktattam futballt, atlétikát és gimnasztikát. A Tanácsköztársaság hónapjai alatt Holits Ödön a fővárosnál az iskolai testnevelés előadója lett és közreműködött a mai értelemben vett Testnevelési Főiskola kialakításában. A Tanácsköztársaság előtt a TF-en csupán egy orvos, egy gimnasztika tanár és egy tornatanár működött. A Tanácsköztársaság azonban már korszerű főiskolát alakított ki, amelyben Holits oktatta a labdarúgást. Ezt nem is bocsátották meg neki és később hosszú-hosszú éveken át nem is taníthatott. Az edzői tevékenységet azonban folytatta s 1924- ben részt vett az MLSZ edzőtestületének megalakításában, majd tíz éven át volt az ET vezetője. Nevét ma már Igen kevesen ismerik, pedig úttörője volt a magyar labdarúgásnak. (Zsolt R.) V J. üiiD. X. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 1. sorban. 10. Olasz névelő. 11. Teher. 12. Nyelvtani fogalom. 13. Tiltószó. 14. Mutatószó. 15. ... Miklós, a századforduló neve magyar építőművésze. 16. Nem valódi. 19. Több pápa által felvett név. 20. Személyes névmás. 21. Tagadás. 23. Tengerparti város Portugáliában. 25. Magot hint. 26. Elegem van belőle. 28. Nem egészen meleg. 29. Becézett Mária. 30. Omladék 32. Trombitahang. 34. Kérdőszó. 35. Csapadék. 36. Erődítmény. 37. Névelő. 38. Régi építészeti stílus. 40. Vissza: szaglőszerv 42. Vörösboráról ismert magyarországi város. 44. Víziállat. 46. Iráni pénzegység. 48. Azonos a vízszintes 35-el. 49. Ezer grammos. 50. Római ötven és ötvenegy. 51. Viktor Mátyás. 52. Kevert törés. 54. Szintén. 55. A Tisza balparti mellékfolyója. 65. Folyó Erdélyben. 57. Fontos ásvány. 59. Gyilok. 61. Após. 62. Egyiptomi napisten. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 1. folytaása. 2. Tova. 3. Szín. 4. Számnév. 5. E napon. 6. Sportág. 7. Gyakorlott. 8. Menny — szlovákul. 9. Ékezettel: kötőszó. 17. Fontos ipari növény. 18. Az egyik irány. 19. Csüng. 20. Növény, főzete üdítő ital. 22. Jó kai személyneve. 24. Geoid része. 25. Út — Rómában. 27. Viselkedés. 29. Azonos mássalhangzók. 31. Mázsái. 132. Kinyit. 33. Magánszámot előadó | művész. 38. Német névelő. 39. Fejsze. 141. Olaj — angolul. 43. Vízimadár. 44. Tudósítás. 45. L. 0. É. 47. Török férfinév. 49. A Tisza jobboldali mellékfolyója. 52. Együgyű. 53. Lendület. 56. Pók betűi felcserélve. 58. Tyúklakás. 60. Fedd. 61. Izomkötő. 62. Vallás rövidítés. Beküldendő a vízszintes 1. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 49. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Ítélni csak az tud reálisan, aki eltudja viselni mások ítéletét." Könyvjutalomban részesülnek: Birkus Teréz, Martos, Erdős Katalin, Kassa, Rajczi Gyula, Tornagörgő, Renács Ferenc, Vága és Szigeti Judit, Tornaija.
