Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-24 / 51. szám
ÉV VÉGI LÁTOGATÁS KÉT SZÖVETKEZETBEN Ami valóra vált s ami nem sikerült Év vége. A közös gazdaságok tisztségviselői, tagjai már a zárszámadást megelőzve számot vetnek. Vizsgálgatják, mit valósítottak meg a sokatígérő elképzelésekből, a reményekre jogosító feladatokból. Számológéppel, ceruzával „kiugratják“ az eredményeket meghatározó végösszegeket. Sőt, már a legtöbb helye nazt is latolgatják, mit hoz majd számukra az új esztendő ... Nagymegyeren és Izsapon jártunk a minap. Mig az elsőt poros, sáros utcáiról, no meg a sereghajtó közös gazdaságáról emlegették gyakorta (ötszáz évvel ezelőtt nyilvánították várossál), az utóbbi viszont jóhírü szövetkezetéről nevezetes. Sereghajtóból — élenjáró Olyan kort élünk, amely módfelett változatos. Nemcsak a poros, sáros utcák lesznek aszfaltozottak, falvak, városok válnak a felismerhetetlenségíg újjá, népessé, de a régi jelzők is a feledés homályába merülnek. Vonatkozik ez a ténymegállapítás a megyeri szövetkezetre is, amelynek vezetősége a tagsággal karöltve 1962 óta következetesen „kiköszörülte a csorbát“, eltüntette a vezetés, szervezés fogyatékosságait: a lazaságot és gondtalanságot. Öröm hallani, hogy a szövetkezet fejlődésének grafikonja évről évre fölfelé ível. Termelési eredményeik még nem kimagaslók, de már nem kell szégyenkezniük miattuk. Ha tömören is, érdemes sorra venni: a 380 hektár búzájuk átlagosan 38 mázsát adott az idén. A Bezosztája és a Mironovszkája 50 mázsán felül, a Kosúti 28 és a Pavlovicel pedig 32 mázsájával fizetett. Köztudott, hogy a múlt évben árvíz pusztított Csallóközben. Morva Józseftől, a szövetkezet agronómusától megkérdeztük: — Milyen utóhatását érezték a pusztító áradatnak? — A talaj minőségén csak ott rontott, ahol a víz megrekedt, s hosszabb ideig nem tudtuk levezetni. Természetesen a kilúgozott tápanyagot istállótrágyával és műtrágyával igyekeztünk utánpótolni. — A kapásnövények hektárhozama? Erre a kérdésre mind az agronómus, mind Zsoldos József, az elnök, valamint a csoportvezetők és az eredményekben részes tagok egyöntetűen azt válaszolhatják: „Csak ennél roszszabb sose legyenl“ Vagyis, cukorrépából hektáronként beszállítottak nettó súlyban 405 mázsát. Takarmányrépájuk? Ezerötven töázsát adott átlagosan. — A kukoricájuk? Aligha lehet nagyobb öröme egy agronómusnak annál, ha így válaszolhat: — Szövetkezetünk fennállása óta az idén takarítottuk be a legbőségesebb hektárhozamot. Májusi morzsoltban számítva átlag 38 mázsát. A „feledékenység“ ára Ha már a kukoricánál tartunk, az is ide kívánkozik, hogy a fegyelemsértés árnyéka még kísért. Ugyanis a tagok közül vagy harmincán — ez a tagság létszámának egytizede —, úgymond „elfelejtették“ háztáji földjükről a kukoricaszárat betakarítani. — Mi legyen ezekkel a hanyag tagokkal? — kérdezte az elnöktől egy éltesebb vezetőféle. A bölcs válasz nem sokáig váratott magára. — Hát mi lenne? Majd emlékeztetjük a feledékenyeit. Áronként 5 korona kártérítést fizetnek, ami 175—200 koronát, sőt még ennél is többet kitehet. Elvégre az őszi munkát hátráltatták. Gépeket kellett „rászabadítani“ a lábonálló kóróra, a gépek pedig munkaerőket követeltek. Viszont, akik idejében betakarították a kukoricaszárat, jutalmul áronként öt koronát kapnak. Bizony nem mindegy: 170-200 koronát jutalmul zsebrevágni, vagy ugyanennyit büntetésül kifizetni. Lám, a hanyagságból eredő „feledékenység“ mennyire megbosszulja magát!? Szerencsére az ilyen eset, mint ez a kóró-história is, ritkán fordul elő. Akik jó példát mutatnak A tagok túlnyomórészt tiszteletben tartják a szövetkezet házirendjét, — aszerint cselekednek. Sőt, jó példával járnak elől. Ezek közé sorolható László Rudolf détés, Pajor János, Méri Rudolf és Nagy János szerelő: akik szorgalmukért, áldozatkészségükért méltán érde'melnek dicséretet. Ide sorolhatnánk még számos tag nevét: Szabó Károly és Csémi Zoltán és má sok már terven felül 200 mázsa ser téshúst termeltek ki. Az átlagos napi felhízás darabonként az előhizlaldát és hizlaldát együtt említve, 0,53 kg. Az anyagi ösztönzés adta lehetőségeket kihasználják. Például a kukorica tervezett hektárhozama csövesen 60 mázsa. Ha ennél többet termel a szövetkezet bármelyik tagja, a terven felülinek 30 százaléka azt Illeti meg. A gabona gyors és legkisebb veszteséggel történő betakarítása elősegítésére mászánként 0,20 koronát kapott a kombájnos; a kazalrakó minden 20 mázsa kazalbarakott szalma után munkaegységenként 4 korona prémiumban részesült. A terven felül elválasztott malac után pedig 25 korona különjutalom jár. Mérleghiány nem lesz Ami nem sikerült a megyerieknek: a kertészet. Több mint másfél millió korona bevételt irányoztak elő. Ez az összeg csaknem félmillió koronával rövidült meg az aránytalan áringadozások következtében. Mindettől függetlenül a háromnegyedév pénzügyi mérlege 106 százalékos tervteljesítést mutatott. S az évi zárszámadás sem lesz mérleghiányos. Sőt, némi remény van arra Is, hogy a munkaegységenként kifizetett 22 koronán kívül még két korona üti a tagok markát. Ugyebár, ez lényegesen több, mint a négy évvel ezelőtti 11 korona. Ennél többre nemigen tudott gyarapodni annakelőtte a munkaegység értéke. Hogy ma bíztató a helyzet, az főképpen a jó termelésirányítás eredménye, s nem utolsó sorban a tagok igyekezete is hozzájárult. A téli iskoláztatás Kíváncsiak voltunk, milyen módon használják ki a téli napokat Megyeren a tanulásra. Az agronőmus így válaszolt: — Az iskolázás? Eddig telente a szövetkezeti munkaiskola működött. Előadók rendszerint a helyi mezőgazdasági iskola tanárai közül kerültek ki. Most? Úgy hallom, hogy egyhetes iskolázás lesz; a tagok a mezőgazdaság tökéletesített irányítási rendszerének irányelveivel ismerkednek meg. Véleményünk: a legidőszerűbb, legjobb témát választották. De eredménye csak úgy lesz, ha az irányelveket saját viszonyaikra vonatkoztatva átültetik a gyakorlatba. Így a holt betűk életre kelnek. Az érthetőbbé tételt a szövetkezet ökonómusa jócskán elősegítheti azáltal, ha konkrét példákkal támasztja alá az egyes részeket. Az ilyképpen „fűszerezett“ anyag jobban megrögződik az agyakban, leköti a hallgatók figyelmét, s amellett véleményformáló, hasznos javaslatok tételére, bátor kezdeményezésre ösztönöz, ami a még Jobb, s jövedelmezőbb gazdálkodásban jut majd kifejezésre az elkövetkező években. Mi a helyzet Izsapon? Azt tartja a régi magyar közmondás: „Rossz szomszédság, török átok!“ Ám ennek homlokegyenest az ellenkezője mondható a megyeri és az izsapi szövetkezet jóvíszonyát illetően. Valahogy így módosul a szöveg: A jószomszédság, áldás mfndkét félre! A gyakorlat azt mutatja: a segítség kölcsönös. Több ízben kisegítik egymást géppel, műtrágyával, gazdasági eszközzel stb. Ez a szövetkezet jóval kisebb a megyerinél, megállapodottabb és gazdagabb. Ezt a jellemzést a szomszédoktól hallottuk. Átrándultunk hát Izsapra, hogy meggyőződjünk róla, mi sikerült nekik, a közösbélieknek, s mi nem?... A beszélgetés vontatott, tekintve, hogy itt vannak a gépállomásról. Valami gépszemlefélét tartanak. Most ennek is itt az ideje ... Távozásukkal menten más irányba terelődik a szó. Ábrahám Tibort, az agronómust kérjük meg, mondjon egyetmást a növénytermesztésről, annak eredményeiről, s az eredménytelenségről. — A Diana búzánk 30 hektár átlagában 46 mázsát csurgatott. Ugyanekkora területen a Kosútí 35 mázsás hozamot ígért. Igen szép volt. Rendre vágtuk, jött a többnapos, kiadós eső zés ... De így is 30 mázsát adott hek tárja. Bár nem csalódtunk ezekben a búzafajtákban, mégis az őszön már ■csakis Bezosztája és Mironovszkaja került 72 hektáron magágyba. Az idei év a bő cukorrépatermés évének könyvelhető el. Nos, az izsapiak sem panaszkodhatnak. Az eléggé magasra tóit tervezési mércét is túlhaladták: 400 helyett 490 mázsa „fehér aranyat“ szállítottak be hektáronként a cukorgyárba. Viszont a len csúfosan megtréfálta őket. Százötezer korona bevételt irányoztak elő, s egyharmadánál is kevesebb lett. Hogy miért nem sikerült a lentermesztés? Ábrahám agronómus a következőkben látja az eredménytelenség okát: — Az első kelés ledőlt, lerothadt. A második meg elgyomosodott. A tavalyi árvíz sok gyommagot hozott. Dikotex-szel igyekeztünk irtani, de nem sokra mentünk vele ... Persze, a lenszár minősége messze lemaradt a követelmények mögött. Az átvevő gyár a 7—8. minőségi osztályba sorolta. Megfelelő gépeink sincsenek a len betakarításához, tehát úgy döntöttünk, hogy jövőre már nem termesztünk lent. A tíz hektárnyi területen olyasmit termesztünk, ami nemcsak bő termést ad, hanem jövedelmezőbb is. A bevétel 90 %-a az állattenyésztésből Nagy László, a növénytermesztési csoport vezetője közbeszólásával a jövő évi feladataik komolyságát érzékelteti: — Hát bizony, az 1967-es évben jól fel kell kötnünk a nadrágot! A pénzbevételünk igen nagy hányada, kilencven százalék az állattenyésztésből származik majd. Kitűnik az is a beszélgetésből, hogy a szövetkezet fő termelési profilja: a tejtermelés, a tenyészállat — és malacnevelés. Ez utóbbira három évvel ezelőtt szakosítottak. Az anyakocák számát ötvenről százra emelték, s a jövő évben már száztíz anyakoca „ontja“ majd a malacokat. Tavaly negyvenöt, az idén pedig huszonöt törzskönyvezett anyakocát vásároltak, hogy kiváló utódokat nyerjenek. Ez év november végéig 1290 malac került elválasztásra. A nyolchetes, húsz —huszonnégy kilós malacok kilónként 22 koronáért találnak új gazdára. Mondani sem kell, így busás öszszeggel gyarapodik a közös bevétele. Kiss József, zootechnikus nincs kéznél, így Sebő Margit főkönyvelő „halássza“ ki nagyon ügyesen a számtengerből a szükséges adatokat. A számok birodalmában itt ő a legjártasabb. — Hány tenyészüsző kelt el ebben az évben? — Ha jól tudom huszonegyet adtunk el, 12 ezer koronás átlag árban. Szarvasmarhaállományuk gümőkór- és bangmentes, ami jórészt a zootechnikus szakavatott, következetes, jó munkáját dicséri. Tejátlaguk az év elejétől 7,5 liter. Takarmányból önellátók. A takarmányozás, fejés, trágyázás gépesített. Tényleg igazuk van a megyerieknek! Az izsapi szövetkezet gazdaságilag megalapozottabb, módosabb. A munkaegység értéke 28 korona és két koronát fizetnek majd a zárszámadáskor, egy-egy munkaegységre, prémium címén, ha__ ... Igen, ez a „ha“ annyit jelent, hogy az állattenyésztés ugyan teljesítette, sőt túlteljesíti pénzügyi tervét, de viszont ez nem elegendő a növénytermesztésre előirányzott bevétel hiányának a kiegyenlítésére. Mindenesetre úgy érezzük, hogy a prémiumra fordítandó anyagi eszközök nincsenek eléggé kihasználva a többtermelésre, valamint a minőségi munkára ösztönzés szempontjából. A munkaegységenként kifizetésre kerülő két korona prémium elosztási módján lehetne változtatni, mert az egész éven át összegyülemlett munkaegységek száma nem a legtökéletesebben fejezi ki a tag túlteljesítésre való törekvését. Márpedig jórészt ezt a célt kellene szolgálnia. Bizonyára talál a vezetőség a premizálásnak igazságosabb, célravezetőbb formáját Isi ☆ Végösszegezésképpen: Zsoldos József elvtárs, a szóbanforgő két szövetkezet elnöke (ilyen is kevés akad az országban!) jól kézben tartja mind a két önálló közös gazdaságot. S nem kis része van abban, hogy a sereghajtó megyeri szövetkezet néhány éven belül az élenjárók közé került. Természetesen köszönet jár mindazoknak, akik józanul mérlegelve a helyzetet — s ez a tagok nagy többsége — sorra megvalósították a fejlődést elősegítő intézkedéseket, a fokozott 'emelési feladatokat! N. KOVÁCS ISTVÁN Szakolcáról került ide a Duna menti síkságra, még 1923 ban. Községi állatorvosként kezdte pályafutását... S mindvégig hű maradt szakmájához. Negyvenhárom éven át az állategészségügy szakaszán tevékenykedett. Még akkor is, amikor ez a felvétel készült. Szombat délután volt, a hetven éves SARA JÁNOS bácsi, a dunaszerdahelyi járás állatorvosa azonban a szövetkezeti gazdaságok állattenyésztő telepeit látogatta so-ra személygépkocsival, amelyből már — saját szavai szerint — jónéhányat elszaggatutt a több mint negyven esztendő során. A tenyészbikák voltak — járási méretben — az ő szakfelügyeletére bízva. Jórészt az ő érdeme is, hogy a szarvasmarhatenyésztés színvonala oly magas az említett járásban. Szívből kívánjuk, hogy egészségi állapota minél előbb rendbejőjjön, és még sokáig gyiimölcsöztethesse gazdag tapasztalatait) Képünk: Sara bácsi (jobb oldalt) derűs hangulatban beszélget a nagyabonyi szövetkezet kitüntetett zootechnikusával, FEKETE NÁNDOR elvtárssal. (Kép és szöveg: N. Kovács István) Hat nap nagy idő „Hat nap alatt teremtette az úr a világot“ — így tanították valamikor a hitoktatók az iskolában. Hat nap alatt rakta le Fischer a betonút alapját, — ezt már nem a hitoktatók mondták, és nem is régen — ezt én mondom, most 1966 december havában. És ez a valóság. Az előbbi munkaütemét bízzuk a hittörténészekre, hiszen a szárnyakon lebegő angyalok egész hada állott készen a parancs teljesítésére. Míg Fischernek? De ne vágjunk a történet közepébe. Kezdjük a teremtésnél. A Vízkeleti Egységes Földműves Szövetkezet is úgy alakult akkoriban, mint a járás többi falujában. Kikeresték a gazdasági udvar helyét, majd az egyik épület készült a másik után. De egyről megfeledkeztek. A sárról'I Nem építettek utat. A gombhoz varrták a kabátot. Irgalmatlanul zuhog a kellemetlen őszi eső, és arcunkba vagdossa a hideg vízcseppeket az északnyugati szél. Sajnos ezúttal a meteorológusok jóslata bevált, bár mi reméltük, hogy — mint már annyiszor — nem lesz igazuk. Engem a kötelesség szólított az esti órákban a telepre ebben a cudar időben. „Légyen világosság — és lön“ — így áll a bibliában. Sajnos, nem így Vízkeleten. Mert bár Fischer kettőt is kattintott a villanykapcsolón, mégis maradt a sötétség. fa, akkoriban még könnyű volt. Nem volt villanyoszlop, azon meg drót, a drótok közöt biztosíték, nem csurgóit bele az esővíz, ezért nem is volt rövidzárlat. Csakhogy akkor nem volt zseblámpa, most meg van. Imbolygó fényében megcsillan előttünk a tenger, a barna sártenger. Együtt indultunk el Ignác bácsival a „fővilágítóval", akt közben megjelent, hogy rendbehozza a rakoncátlankodó villanyt. Irigykedve gondoltunk ekkor az angyalszárnyakra. Kereskedelmünk hibájából azonban ilyenek nem kaphatók, elindultunk hát anélkül, gyalog. Mi gumicsizmában a sártengernek, Ignác bácsi szerelő-macskákkal a villanypóznának. Így búcsúztunk: A viszontlátásraI Mint aki hosszú, nehéz útra indul. Es mint az már ilyenkor lenni szokott, dolgunk a nem létező út végén, az utolsó épületben volt. Az egyik utat sikerrel (inkább talán szerencsévelI „abszolváltuk“ és kis idő múlva indulhattunk is visszafelé. A szél talán még jobban fütyül, az eső — ha lehet — még jobban zuhog. Csak úgy cuppog a latyak ahogy dagasztjuk, és merül a csizma, hol bokáig, hol feljebb. A vendégmarasztaló sár egyszerre csak ottragasztja az egyik csizmámat, a lendület tovább visz és bele térdig, persze csizma nélkül. „Azt a fűzfán fütyülő...“ csúszott ki a fohász a számon, mire az angyalkák rohamrepülésben be az angyalvárba, mert hát ilyen fohászt meghallgatni mégis csak illetlenség. Hát úgy, ahogy vtszszaérkeztünk a mázsaházba. De milyen állapotban? Még a nadrágom színe is megváltozott. Ha jól emlékszem az indulás előtt szürke volt, a megérkezés után pedig „szép“ barnafoltos. Nyugodtan bérbeadhatnám valamilyen katonai alakulatnak — gyakorlatokhoz. Es — ami a legroszszabb, az ember még nős is. Mit szól majd az asszony? Közben megérkezik Ignác bácsi is. Neki a kabátja alól folyik ki az, ami félórával előbb a nyakán csurgóit be. Nagyokat prüszkölve emleget valami bornak nevezett nedűt, de forralt állapotban. Ha jól emlékszem, a testamentum is emleget valami hasonlót, de nem melegen. Hát igen, akkortájt jobb volt az időjárás. Es ekkor nagy elhatározás születik az arkangyalban, bocsánat Fischer elnökben: „Itt sem lesz többé sár, kibetonozzuk az udvart! Utat építünk!“ A szavakat tett követte. Megindultak a traktorok, hordják a kavicsot, kérges tenyerek markolják a lapátot, a keverőgép motorjai tompa zúgással hajtják a nagyhasú masinát, amely rövid Időközökben szórja ki magából a jól megkevert betont Öregek és fiatalok szorgos munkájának meg is van az eredménye. Gyorsan nő a betonfelület, még ebben az évben összekötik a főúttal. A munkaütem megítélését az újkor történetíróira bízzuk. Egy azonban biztos. Eljön az idő, hmikor nem kell sarat taposni a vízkeleti szövetkezet udvarán. Es akkor örömest megyek hozzájuk, akár éjnek idején ts. Dr. MIKULIK JÓZSEF, állatorvos
