Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-12-24 / 51. szám

Prandl Sándor felvétele. DÉNES GYÖRGY: FENYŐK Ott álmodnak a fenyők zöld tenyerükben s napra nap sörényes vihar vágtat lombjaik csipke tengerén. De ők bátran állnak a hegyoldalak szigorú magányában veretlenül mint a földbe ágyazott kövület. Alattuk roskadozva vonul az élet fut az öröm és a szomorúság a félelmetes sors. De fel nem ér hozzájuk semmi semmi nem érzik csak a fenséges nyugalmat. SÁNDOR KÁROLY: OLAjFAÁGGAL Már áll a bárka az Ararát hegyén. — Nézd meg Isten a kihalt kerteket: hullákat visz az aprú víz árja, a föld az élet temetője lett. Kőoltár előtt suttogtak hő imát, akiknek életük megmaradt és olajfaággal repülő galamb hirdetett békét az ég alatt. Legenda a kegyetlen isten-verés, de a galamb szimbólum maradt és egyre várjuk, hogy olajfaággal hirdessen békét az ég alatt. SZÉP, TISZTA ÜNNEPI REGGEL kö­szöntött a falura. A gyermekek men­­dikálni jártak. Jancsi is közéjük állt, s vékony hangocskáján olyan buzgón énekelt, mintha ezzel is köszönetét szeretett volna mondant azért, hogy a kalapos és csizmás legényekkel le­het egy csoportban. Ha pénzt vagy szaloncukrot kapták, Jancsit az osz­tozkodásnál félr etaszították, de a kalácsot mind ő kapta. Még alig jár­ták végig az alvéget, s már olyan tömöttek voltak a zsebet, mint egy jó kofának a vásár után. Éppen Bíró Dá­niákhoz készültek, mikor a fiú haza­szaladt, hogy zsebeit kiürítse. — Ez meg minek jár velünk? — kérdezte Balog Pista, egy vörös képű legényke, aki a banda vezérének tar­totta magát. — Verjük meg — javasolta egy tömzsi legényke, s dermedt, kemény öklét fenyegetően a magasba lendí­tette. Az apró szemekben felizzott a gyűlölet és megvetés szunnyadozó szikrája. Egyikük sem szólt többet, de ezután már csak a bosszúra gon­doltak. „Békesség földön az ember­nek ..." énekelték a nagygazda udva­rán, s kapzsin lesték, mikor nyílik már az ajtó. KMECZKÓ MIHÁLY Tavasz jön, tél jön ... Naptárak sárgulnak, dátumok porladnak, s mi beidegzett mozdulatokkal csak rakjuk, csak rakjuk a falat... Évszázadok óta keményedik már a leöntött habarcs, s mi a fal egyik oldalán állva rakjuk a téglát, rakjuk a téglát — mint a megszállottak — s a másik oldalon valaki mindig leszedi azokat... Tavasz jön, tél jön; naptárak, dátumok elfelejtődnek; rakjuk a téglát, rakjuk a téglát — s már csak álmodjuk a piros tetőket... Eggyéválás Mint a tanító rajzol a táblára, vagy a léglökéses repülő az égre, s lassan tele lesz a tábla is, az ég is — rajzoltam be huszadik évembe kubista portrédat. S mint a cigarettafüst, ha fölleng karikákban, s körülölel szinte fojtogató hévvel — öleltél körül, nem édes szavakkal, nem tejszín patyolat-kacsókkal; csak jöttél mind közelebb, közelebb, a legtermészetesebb módon, s lám, egyszercsak szétosztódtál sejtjeimben, s már nem is vagy. Pedig csak most vagy igazán az enyém! £ SZABAD FÖLDMŰVES SBB6. december 24. — A szentségit! — káromkodta el magát Balog Pista, mikor a gazda fia megjelent egy egész mákos kaláccsal. — Add a kódisnak — nevettek a fiúk —, nemsokára itt lesz. —Ügy jár a nyomunkba, mint egy kóbor kutya — toldotta meg a durva tréfát a keményöklű legényke. Éppen akkor lépett Jancsi az udvarba. — Kapd el! — dobta a kalácsot Bíró Dani a fiú felé. A kalács a föld­re esett, s a fekete mák széthullott a fehér hóra. — Szedd össze és edd meg! — állt a bandavezér parancsolóan elébe. A fiú megszeppent, menekülni szeretett volna, de a többiek gyűrűbe fogták, s a kis mokány ökölbe szorított kezét az arcának szegezte: . — Nyald fel! — Nem vagyok éhes — dadogta Jancsi ijedten. — Igazán nem vagyok éhes — ismételte meg kétségbeeset­ten. A bandavezér gúnyosan felneve­tett: — Csak nem zabáltad meg az ösz­­szeset? — Nem — válaszolta a fiú készsé­gesen —, a testvéreimnek is vittem haza. — Akkor ezt is vidd el! Egy nagy fekete kutya tévedt va­lahonnan az udvarba. Először körül­szaglászta a mendikálókat, aztán a kalácsnak esett éhesen. Lompos far­kát a földre eresztette, szemét a fiúk­ra szegezte, s foghíjas szájával mér­gesen vicsorított. — Kergesd ki innen! — förmedt Balogh Pista Jancsira. — Félek tőle. Egy fiúcska, akt eddig szótlanul szemlélte az eseményeket, csöndesen sírni kezdett. — Ne bántsátok őket — könyfír­­gött, de senkt sem vette figyelembe. FOGYÓKÚRA NEM TUDOM, Ismerik-e azt az or­vos-típust, aki ellen-panasszal gyó­gyítja a páciens panaszát. Belgyó­gyász barátom, a nálam gondosan megejtett szívvizsgálat után, felsóhaj­tott: — Barátom, csak annyit mondok, bár nekem volna olyan szívem, mint neked. Ugyanis... És itt olyan kimerítő kórképet nyújtott saját szívéről, hogy megesett rajta a saját szívem. Üzemi orvosunk nem .az egészségi állapota miatt zúgolódik, hanem egyéb jelenségeket sérelmez. “ Engem ma már csakis fogyó­kúra-orvosnak tekintenek *— mondot­ta szakmai sértődöttséggel. — A pá­ciensek többsége csak azért keres fel, hogy hízásról panaszkodjék és új fogyókúra-receptről kérje ki a véle­ményemet. Nem szegek meg vele or­vosi titkot, ha elárulom, hogy ma dél­után háromnegyed órát töltött nálam valaki és végig csak az alakjáról zo­kogott. Nem bír lefogyni I Reggelen­ként tornászik, szabad idejében uszo­dába jár, két hónapja nem vacsorá-AZ UTOLSÓ FELADAT Az irányjelző táblákon, a tankokon, a lövegeken és az ágyűcsöveken ez a felirat olvasható: „Irány a Reichs­tag“. Azokban a napokban Berlinben mindenki erre gondolt. Irány a Reichs­tag — a német államhatalmat meg­testesítő épület! A Reichstagot elfog­lalni, kupolájára kitűzni a vörös zász­lót — ez azt jelentette, hogy hírül adjuk a világnak a fasizmus és Hitler fölött aratott győzelmet. Április 29-én Kuznyecov vezérezre­des csapatai behatoltak arra a térre, amelyre a Reichstag szürke épületé­nek hatoszlopos homlokzata nézett. Mégis azok figyelme, akik a háború utolsó feladatával, Hitler elfogásával lettek megbízva, nem a Reichstagra, hanem a Wilhelmstrasse, a birodalmi kancellária felé előrenyomuló egysé­gekre irányult. Nekünk akkor még nem voltak hi­teles értesüléseink arról, hogy Hitler vezérkarával a birodalmi kancellária óvóhelyén tartózkodik. A rendelkezé­sünkre álló adatok szegényesek, za­varosak, bizonytalanok és egymásnak ellentmondóak voltak. Április 23-án a berlini rádió hírül adta, hogy Hitler a fővárosban tartózkodik. Az április 27-i „Berlini frontröplap“ szintén tar­talmazott erre vonatkozó utalásokat. Mi — érthetően — nem adtunk hi­telt e közleményeknek. A fogságba esett német katonák szintén nem na­gyon hittek bennük. Néhányan közü­lük feltételezték, hogy Hitler Bajor­országba, vagy talán valamilyen más helyre repült. Általában közömbösek voltak minden iránt, annyira elkábí­totta és kimerítette őket mindaz, amit átéltek. „Nyelvet" fogtunk, egy tizenöt éves fiút, aki a Hitler-Jugend egyenruhá-Jancsival és a kutyával voltak elfog* lalva. — Kt innen! — kiáltotta el magát Bíró Jancsi, s fényesre subiszkolt csizmáját rúgásra lendítette. Ettől a kutya megijedt, s Jancsinak ugorva a fiút a földre döntötte. Ez a váratlan fordulat Danit is meglepte. El akart ugrani, de megcsúszott a letaposott havon, s dühös, ijedt káromkodásba kezdett. — Büdös kódis, ki innen! — kiál­tották egyszerre többen is. Jancsi egy darabig tűrte az ütéseket, de mikor látta, hogy senki sem kel a védelmé­re, hangos zokogásban tört ki belőle a fájdalom. — Elég! — taszigálta szét Balog a verekedőket. A fiúk elcsendesedtek, csak Jancsi vonaglott a földön. Az arcából kiserkent a vér, s nemsokára a hóra is lecsordult néhány élénk­­ptros csepp. Mikor ezt a többiek meg­látták, futásnak eredtek. Lassan Jancsi is megnyugodott, be­húzódott a kapu alá, s véres arcát törülgette. Dél ts elmúlt, mire rászánta magát, hogy hazamenjen. — Hol tekeregtél Ilyen sokáig? — kérdezte az apja, tűikor a fiú a kony­hába lépett. — Kántálni voltam — mondta a fiú szomorúan, s mosolyogni próbált, de az ajka furcsán megremegett. Aztán kabátkája alól egy darab mákos ka­lácsot húzott elő, s az üres asztalra tette. — Egyétek meg — mondta csende­sen, s a kalácsot négy darabra törte, hogy mindegyik testvérének jusson egy kevés belőle, mert a karácsony mégiscsak a szeretet ünnepe. • • • zik, miközben éjjel borjúpörkőltről álmodik. Közbevágtam: — Nokkedlivel? Legyintett. Nem engedte tréfával elütni komoly sérelmét. Bőszen to­vább mesélte: — Már preludint Is fogyasztott sze­gény, de ez sem használt. Kinőtte nyári ruháit, elvesztette minden va­rázsát és sirámait azzal fejezte be: „Képzelje, doktor úr, már olyan erős vagyok mellben, mint az egykori dadám.“ Szeretek bölcselkedni és ezért meg­fontoltan így válaszoltam: — Ne ítéljük el a nők örök hiúsá­gát. Állandó problémájuk marad a fogyókúra, egyenrangú helyet foglal el az öltözködés és a kozmetika gondjai mellett. Nem mindenkinek le­het kedvenc témája a kibernetika. Baudelaire férfias lírája, vagy Albert vasárnapi csodafejese. Mi, férfiak, a világ problémáival foglalkozunk, ők — fogyókúrával. Orvosunk összeráncolta a homlo­kát: — Mit akarsz a nőktől? Én egy fér­firől beszéltem, a főkönyvelőnkről. Ma már igazában csak a férfiak fo­gyókúráznak... TARDOS PÉTER jában, vöröslő szemmel és remegő szájjal várta sorsát. Az imént még veszettül lövöldözött, most pedig itt ül zavartan, sőt némi kíváncsisággal tekintget körül — hiába, csak kölyök még. Elmondja, hogy hadosztályuk, amit Axman, birodalmi ifjúsági vezető irányít, Hitler védelmét szolgálja. A parancsnokaitól hallotta ezt. Feltartóztatunk egy ápolónőt, aki átjött a tűzvonalon, hogy az anyját megkeresse. Az ápolónő előző este sebesülteket kísért a Voss-strasseről a közelben levő, egyetlen épségben maradt biztonságos helyre — a biro­dalmi kancellária bombabiztos óvó­helyére —, és a katonáktól meg a személyzettől azt hallotta, hogy Hitler ott tartózkodik a föld alatti helyisé­gekben. Április 29-én a Reichstag elfoglalá­sáért folynak a harcok. A harcoló szovjet egységek támadásai a Reichs­tagra összpontosulnak. Ez köti le a moszkvai és a frontújságok figyelmét Is. Harcosainkat már csak ötszáz mé­ter választja el a birodalmi kancellá­ria épületétől. SS-ezredeket, az Ode­rától és a Küstrin felöl visszavonuló csapatokat, az Elbától visszavont egy­ségeket mind itt gyűjtik össze és itt vetik harcba hogy életre-halálra vé­delmezzék a „Führer kancelláriáját“. A német csapatok frontja egyre rövi­­debb: már csak a birodalmi kancellá­riát, a fasizmus utolsó menedékhelyét veszi körül. Április 30-án 11.30-kor a harcoló egységek parancsot kaptak: tűz az összes fegyverfajtákbóll Megszólaltak a nehézágyúk, az ön­járó lövegek, a tankok ágyúi, a gép­puskák és a géppisztolyok. Az ágyúk, amelyek a Volgától indultak el, hogy elérjenek idáig, pusztító tüzet zúdíta­nak mindenre és mindenkire. Ezek már a fasizmus végvonaglásának órái. Azután elhallgat a tüzérség, és a har­cosok elindulnak az utolsó rohamra. Május 1-én a 8. gárdahadsereg arc­vonal szakaszán német parlamenter jelentkezik és közli: Krebs tábornok, a szárazföldi haderők vezérkari fő­nöke kéri, adjanak lehetőséget szá­mára, hogy tárgyalásokat kezdhessen a szovjet parancsnoksággal. Krebset Csujkov vezérezredes elé vezetik. Ma már ismeretes a Csujkov és Krebs között lezajlott párbeszéd. Akkor azonban csak röviden értesül­tünk Krebs jövetelének céljáról. Krebs közölte: Hitler halott, és fegyverszü­netet kért, hogy az új, Dönitz—Goeb­bels féle kormány tagjai érintkezésbe léphessenek egymással. (Goebbels Berlinben volt, Dönitz pedig Flens­burg mellett.) Azt javasolta, tárgyal­janak arról, hogy a fegyverszünet alatt Hitler főhadiszállásának sze­mélyzete elhagyhassa a körülzárt Ber­lint. Csujkov azonban megmondta ne­ki, hogy amint azt a szövetségesek már kijelentették, csak feltétel nél­küli kapitulációról lehet szó. A helyzet megváltozott, de a feladat maradt a régi: fel kell kutatni Hit­lert, akár élve, akár holtan. A BIRODALMI KANCELLÁRIÁN Hitler és szűkebb környezete a biro­dalmi kancellária óvóhelyén tartózko­dott. Az óvóhelynek több mint ötven helyisége volt, tulajdonképpen kis szobácskák. Nagy teljesítményű hír­adóközpont és konyha csatlakozott ehhez. Élelmiszert bőségesen tartalé­koltak. Az óvóhely mellett föld alatti garázs volt. Az óvóhelyet a birodalmi kancellária belső udvaráról és az előcsarnokból lehetett megközelíteni, ahonnan meglehetősen széles, de nem nagyon meredek lépcső vezetett le­felé. Rögtön a lépcső végén egy hosz­­szú folyosó nyílt, sok ajtóval. Ahhoz, hogy Hitler óvóhelyéhez jussunk, még hosszú és bonyolult utat kellett meg­tenni. A belső kertből közvetlen be­járat vezetett a Führer-bunkerbe, aho­gyan azt az óvóhely lakói nevezték. A kétemeletes Führer-bunker sok­kal nagyobb mélységben helyezkedett el, mint a birodalmi kancellária óvó­helye és a fölötte levő vasbetonréteg is jóval erősebb volt. (Rattenhuber, Hitler testőrségének parancsnoka a Szovjetunióban fog­ságban írt kéziratában így jellemzi ezeket a helyiségeket: „Hitler bomba­biztos óvóhelye a legerősebb volt azok közül, amelyeket Németország­ban építettek — a bunker mennyezete fölötti vasbetonréteg elérte a nyolc métert.“ Neki tudnia kellett, mert ő volt felelős Hitler személyes biztonsá­gáért.) A bunker bejárata mellett egy be­tonkeverőgép állt. Röviddel ezelőtt még dolgoztak itt, hogy megerősítsék Hitler óvóhelyének vasbeton fedelét — alighanem akkor, amikor már ide is becsaptak a tüzérségi lövedékek. A támadó csapatok rést ütnek a bi­rodalmi kancelláriát védelmező utol­só zárógyűrűn és behatolnak az épü­letbe. Az őrség egy része már elmenekült, de a még itt levők heves tűzzel fo­gadják a behatolókat. Gyerünk lefelé. A folyosóról és a szobácskákból fel­emelt kézzel katonák és polgári sze­mélyek jönnek elő. A folyosók padló­ján sebesültek nyögnek. A pincében és a birodalmi kancel­lária emeletein újra és újra tűzharc­ra kerül sor. Rendkívül gyorsan kell tájékozódnunk, hogy felfedezzük és elzárjuk az óvóhely összes kijáratait. Felderítjük a helyzetet, és megkezd­jük a keresést. Az óvóhely vegyes összetételű la­kói között sem könnyű segítőtársakat találni, olyanokat, akik másoknál töb­bet tudnak Hitler sorsáról és veze­tőnk lehetne a pince labirintusaiban. Megkezdődtek az első sietős kihall­gatások. Rábukkanunk egy fűtőre. Jelenték­telen külsejű, polgári ruhába öltözött ember. Borisz Alexandrovics Bisztrov őr­nagy és Ivan Iszajevics Klimenko al­ezredes az ő kalauzolásával indul el Hitler óvóhelye felé a sötét folyosó­kon és átjárókon keresztül, ahol min­den lépésnél könnyen golyót kaphat az ember. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom