Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-10 / 49. szám
Szeptemberi rajzás A vénasszonyok nyara úgy árasztotta melegét, mintha a nyári hónapokon akarna túltenni. A fiatal méhek nap mint nap tömegesen özönlöttek a kaptárakból, akárcsak rajzáskor. Az idősebb méhek serényen gyűjtötték a virágport a tarlóba vetett napraforgóról, tisztesffiröl és a többi virágról, melyek tavaszi pompával virultak a jó melegben. Ritkaság az ilyen pezsgő élet ősszel, de érhető. Mit bánják a méhek, hogy milyen hónapot ír a naptár, gyűjtenek, szorgoskodnak. Csak virág és meleg legyen. Történt azonban egy olyan eset, amikor azt hittük, hogy egy család eltévedt a második nyárban. Ogy viselkedett, mint májusban, túlnépesedés idején. Szeptember másodikét írtak ekkor s nyári verőfénnyel sütött a jó öreg Nap a felhőtlen égen. Éppen méheim szorgalmas munkájában gyönyörködtem, amikor egyik méhész barátom újságolja, hogy rajzik a méhcsaládja. Talán rablás, vagy a fiatal méhek tájolása? Esetleg éhraj menekül a kaptárból? Sorolom a lehetőségeket. Sem az egyik, sem a másik, tiltakozik méhésztársam és sürget menjünk, nehogy a raj meglógjon. Tíz perc sem telt, odaértünk. A raj a szomszéd szilvafáján szép nagy fürtben lógott. Mikor befogtuk, egy jókora kas kétharmad részét betöltötte. Csodálatos dolog szeptemberben ilyen nagy raj. Azelőtt kasos méhészet idején gyakori volt, hogy nyár végén, ősz elején egy-egy harmadraj vagy unokaraj elhagyta lakását és fürtben letelepedett valamelyik fára, mint természetes rajzáskor szoktak a méhek. De tudjuk, hogy kényszerből, éhség miatt történtek ezek a rajzások, ezért is nevezték el az ilyen rajokat éhrajoknak. A kaptáros méhészetben is megtörténik, hogy éhező kölyökcsalád, kis anyamevelő, vagy a pároztató népe elhagyja lakását, — akárcsak a raj. Ezek rendszerint csak kis családok, amelyek élelemhiány esetén nem bírnak rajtaütni más családon, hogy azt kifosszák. Fiatal anyjuk révén azonban pezseg bennük az élet, kirajoznak és nem hullnak le éhen bent a kaptárban, mint az öreganyás nagycsaládok szoktak élelem hiányában. Szomszédom raja nagy volt, akárcsak a májusi. Több méhész odajött, hogy megcsodálja. Sokáig tanakodtunk, mi lehet az oka, de nehezen jöttünk rá. A kasban nyugodtan viselkedett a raj, mint ahol minden rendben van. Ha lett volna kaptár és kiépített lépek 10 kiló cukor feletetése után törzscsalád lehetett volna belőle. Ezek hiányában egyesítettük a lerajzolt 4 családdal. Ez ágy történt, hogy a kast fejére fordítottuk, s egy kis ideig vártunk. A méhek mozgolódni kezdtek, míg a boly tetején megjelent egy nagyon fürge, szép sárga, fiatal anya. Hamar elfogtam, zárkába tettem, érdemes tartalékolni. A kaptár elé azután vásznat terítettünk, majd egy koppintással ráöntöttük a rajt. A méhek szárnyrebegtetve húzódtak viszsza a kaptárba, a kijáróhoz állított deszkán. Alig repüli fel közülük néhány. Ahogy a bevonulást figyeltük, újabb két fiatal anyát találtunk a méhek között. Azokat is megfogtuk és pároztató ládikóba tettük a rajból kivett méhekkel. — Ez nem első raj — hangzott a többség véleménye —, mert több anyával jött ki. — De nem is második. Arra mérget veszek — szólt a raj gazdája. Kibontottuk a lerajzolt családot és 4 anyabölcsöt találtunk benne. A kevés bölcső nem a természetes rajzás bizonyítéka, hanem az anyaváltás. Anyaváltáskor viszont legyengül a család és nines felesleges népe. A bölcsök teteje nyitva, egyet sem rongáltak meg a méhek. Három bölcső a kirepült anyáké volt, egy pedig a lakásfoglalóé. A lépek telis-tele mézzel, virágporral, fiasítással. Fedetlen peték is akadtak bőven, de az öreg anyát sehol sem találtuk. Sem a rajban, sem a kaptárban. Ezek után arra a megállapításra jutottunk, hogy a rajzás csendes anyaváltásból adódott. Ügy történhetett, hogy az anyák egyszerre keltek ki, egyiknek sem volt ideje, hogy a hatalmat magához ragadja. A kaptár népe pártokra szakadva a megriadt három fiatal anyával kirajzott. Vitathatatlan, hogy ezt a családot sem a későre nyúló nyár tarka virágözöne tévesztette meg. Jó, hogy a méhész otthon tartózkodott, mert ha munkában van, az elveszett rajjal a család nagyon legyengült volna, aminek okát az ősszel vizsgálódó méhész az anya öregségében keresné. Ilyen esettel a jelenlevő méhészek még nem találkoztak. Érdekes az egészben, hogy az anya haláláig petézett, akárcsak a fiatal anya, s ennek ellenére is felkészült az anyaváltásra 4 anyabölcsővel. Más, csendes anyaváltásnál legyengül a család, a kikelő fiatalok közül a fölöslegeseket megölik s csak egyet hagynak meg. A megmaradt fiatal anya sok esetben megtűri maga mellett as öreget, de fiatal társát egyet sem. CSURILLA JÓZSEF A mézkamrafiók magassága Smith F. C. régebben az afrikai Tanzániában ITanganyikában), néhány év óta Ausztráliában futott hivatalos Irányító méhészeti szerephez. A csupa egyenlő magasságú hangstroth-féle rakodófiók helyett a mézkamrában alacsonyabb fiókokat ajánl. A Langstroth-keret 44,8 cm széles, 23£ cm magas. Smith a 44,8—16,8 cm méretű mézkamra keret híve. Nem új ez, már forgalomban volt. Smith fő érve, hogy az ilyen fiók és keret könnyebb. Kezelése, emelgetése nem olyan megerőltető. Ha a fiókban 10 keret van, az egész Langstroth-keretes mézkamra súlya mézzel teli 36—40 kg, a zalacsonyabbé csak 25 kg. Egy ilyen kisebb fiókba kb. 18 kg méz fér. A felső és als ókeretléc 28 mm széles, az ütközők 8—8 mm-esek, a gerinctávolság tehát 44 mm. Az alacsony mézes lépet könnyebb, gyorsabb felnyitni, rövidebb késsel egyszerre át lehet érni az egészet, s az ilyen kés kezelése könynyebb, mint a hosszúé. (A nálunk használt villa helyett jobban elterjedt a sejtnyitó kés.) Sokan arra hivatkoznak, hogy az egységes keretnek nagy az előnye, a lépeket tetszés szerint lehet csereberélni a fészekben, mézkamrában. Smith szerint ezt az egyetlen előnyt drágán fizetik meg a mézkamra súlyosságával. A müncheni szabadalmi hivatal egész sereg szabadalmi bejelentést kapott mostanában. Néhány érdekesebbe ismertetünk. 1. Cserélhető kijáró rakodókaptáron. Az aljdesíkán verandával fölszerelhető kijáró, a fedőn rostás szellőztető nyílás és herekibocsátó lyuk van. A kettőt föl lehet cserélni egymással. Nyáron a kijárás aljdeszka alul van, télen felül. 2. Egy nyakatekert kaptárban a lépek kör alakban sorakoznak, mint a cirkusz ülései. 3. Fűrészporos itató. A víz fűrészporra jut. A méhek arról szívogatfák. (Könnyen fertőződik!) 4. Cukorlepényes etető. A cukorlepényt befogadó fémdoboz alján akkora nyílások vannak, hogy a méhek csak egyenként bújhatnak föl az eleséghez. A cukrot tehát csak lassan fogyaszthatják (serkentő etetés). 5. Mesterséges lép: Németországi szabadalmazásra francia találmány. Műanyag lapokból, papirosból, bevont szövedékből könnyen és olcsón lehet sejtes egész lépékét készíteni. 6. Nagy etető. Középen kúp alakú följárója van, s ezt kupak (pohár) borítja. A méhek a folyékony eleséget a följáró és a kupak közül szívogatják. (Sok hasonló etető van már, legkiforrottabb az Adam-féle.) A méhek munkafelosztásának megváltozása etetéskor Free (Anglia) hátukon koruk szerint különféle festékkel jelzett méhek munkáját figyelte a kijáróban és a kaptárban levő etetőn. Kevés méh kezdett kinn gyűjteni 15 napos kora előtt. Az etetőből szörpöt szívogatók ellenben 11—13 naposak voltak. Hirschfelder is ilyen korúaknak találta a kaptárban száraz kristálycukrot oldó méheket. Az etető látogatói tehát általában a külső munkát megelőző korúak, s rendes munkakörük az építés, sejttisztogatás, takarítás, virágpor összegyömöszölése a sejtekben és a nektár átvétele a gyűjtőktől. Feltűnt, hogy a szörppel etetett családban a nektárgyüjtök száma megfogyott. A gyűjtők egy része munkát változtatott: nektár helyett virágport kezdett hazahordani. Fontos, hogy nem több fiatal, még gyűjtéssel nem foglalkozó méh indult virágporért, hanem a már nektárhoz szokott kijáró méhekböl lett virággyűftö. Free azzal magyarázza ezt az érdekes változást, hogy a nektár átvevőinek a megfogyatkozása térítette a gyűjtőket „más pályára Méhészeti találmányok
