Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-07-16 / 28. szám
Abban az évben bőséges eső hullott, a föld megtermékenyült, a sáskák elmaradtak. A gyermekek nem melegedtek bele a játékba kelleténél jobban, és gondosan védték a kalászokat a kölesevő madaraktól, ezektől a szemtelen dézsmálóktól. Golót, a majmot és fajtáját furkósbottal tanították meg a földimogyoró tiszteletére. Thile-nek, a sakálnak néhány családtagja lábával a laméne-iek csapdájába akadt, és így jobbnak látták, ha máshol keresnek dinnyét — talán még édesebbet is, mint a laméne-i. Mindenesetre könnyebb volt más helyről szerezni, és kevesebb kockázattal is járt. Egyszóval a földművelők- lázadása nem remélt sikerrel járt. Elhatározták tehát, hogy kölessel, kukoricával és földimogyoróval megrakott szamarakat küldenek Ferlóba, ahol a peulh törzs hatalmas csordái legelnek. ☆ Három hónapja, hogy a szamarak 'és vezetőik — Laméne legerősebb, fiatal fér fiat — elindultak a Ferlo felé vezető ösvényen. Azt a megbízást kapták, hogy egy hétéves szép< bikával" térjenek vissza. Az állat húsának szétosztását a családfők közti megegyezéssel ismét megismerteti majd a falu legöregebbjeit a vörös hús ízével bár az öregeknek és a középkorúak többségének, sajnos már nincs foga. A fiatalok és a legfiatalobbak — akiknek talán csak a csont jut — megismerik majd, ízlésük szerint, ha mást nem is, legalább a húsleves és a sült hús szagát. Még aznap, amikor a szamarak és vezetőik kivonultak Laméne-ből, Mór Lame gondolatban már kiválasztotta azt a darab húst, amelyre a szétosztáskor pályázik, egy jó húsos, zsíros velővel telt lábszárcsont az. — Gondosan, lassan, hosszú ideig főzöd, míg olyan puha nem lesz', hogy elolvad az ember szájában, mint a vaj — parancsolta feleségének, Awanak, naponta. — És ezen a napon senki se közeledjék házamhoz. Elérkezett a nap, mikor a laméne-t férfiak visszatértek Fertőből a faluba egy pompás bikával. Elülső bal és hátsó jobb lábára erősített kötéllel vezették. Szarva órtást, rőtszín szőre csillog a lenyugvó nap fényében. Vaskos nyaka, mint a majomkenyérfa törzse, lehulló lebernyege a földet seprt. A rúgás veszélyét vállalva — melyet egyébként ügyesen elkerült — Mór Lame eljött, hogy megtapogassa a „csontját": Miután felhívta azoknak a ’figyelmét, akik levágják és az első kakasszóra szétosztják, hogy ez az ö része, ezt választotta, ezt akarja, hazament, és lelkére kötötte feleségének, hogy a húst gondosan, hosszú ideig főzze. Alig elhangzott az „asszalemu alejkum", Fidzsir imája, szétosztották a húst. A gyermekek még hozzá sem láttak a bőrhöz tapadt húsfoszlányok lekaparásához, Mór Lame máris otthon volt. Bezárta és eltorlaszolta kapuját s odaadta húsrészét feleségének: — Főzd gondosan, lassan, hosszú ideig. Awa fazékba tette mindazt, amire a lábszárcsontnak szüksége van, hogy mire megfő, gyönyörűségesen szétolvadjon az ember szájában, hogy az a zsíros és velős erőleves legyen belőle, amellyel felöntik majd a kuszkuszt. A kellő ideig párolt kuszkuszt összekevert a szükséges mennyiségű majomfa-levél-porral, a lalóval, amely kiválóan alkalmas rá, hogy a falatot a szájából a gyomorba juttasa. Tűzre tette a fazekat és leföldte. Mór Lame végignyúlt a heverőn. Awa lekuporodott a tűz mellé, melynek füstje megtöltötte a kunyhó felső részét. A lassan felszálló húsleves gőze apránként kiűzte a füstszagot, szétáradt a kunyhóban, és csiklandozni kezdte Mór Lame orrát. Hirtelen felemelkedett, könyökére támaszkodott, és megkérdezte a feleségétől: — Hol a csont? — Itt van — válaszolta Awa, azzal felemelte a fedőt, és beleszúrt a húsba. — Tedd vissza a fedőt, és éleszd fel a tüzet — rendelkezett Mór Lame. ☆ Laméne-ban mindenki buzgó hivő volt, egyetlen felnőtt sem mulasztott el egyetlen imádságot sem. Így Moussa nagyon meglepődött, hogy a yoryor-on, a reggeli imán Mór Lame-nak, kunyhótestvérének a nyomát sem látta — Mór Lame hajnalban hazavitte húsrészét és bezárkózott — világosították fel. Moussa megesküdött, hogy enni fog abból a húsból. Odament, és bekopogtatott annak a férfinak az ajtaján, aki közelebb állt hozzá, mint a testvére. A „kunyhó-testvér" kötelék erősebb SZABAD FÖLDMŰVES 1966. július 16. a testvéri szeretetnél, zsarnokibb az apai szeretetnél, s azt, akt méltó a férfi nevére, olyan kötelességeknek, törvényeknek veti alá, melynek megszegése általános megvetésnek teszi ki az illetőt. Tizenkét éves korban két fiú fatönkön összeVegyítt nemt szervének vérét egy hűvös hajnalon. Együtt éneklik a varázséneket és a beavatási éneket, ugyanazon szenvedéseket tűrve. Ugyanabból a lopótökhéjből ugyanazokat a pompás vagy undorító fogásokat eszik, egyszóval egyidőben avatják férfivá őket, ugyanabban a kunyhóban, ugyanabban a m’barban. Ez a kötelék a fiút egész életére a másik vágyainak rabszolgájává, szükségleteinek kielégítőjévé, gondjainak hordozójává teszi, mindenkivel szemben — ha kell apával, anyával, nagybácsival és testvérekkel szemben is. Möussa ezzel a Mór Lame-ot terhelő szokásjoggal és tradícióval most, a húsosztó napon élnt, sőt visszaélni akart. — Nem fogja egyedül megenni azt a csontot, nélkülem nem fogja megenni — hajtogatta magában —, miközben egyre erősebben kopogtatott Mór Lame kapuján, s kunyhójában rejtőzködő bátyját szólítgatta. — Mór Lame, én vagyok itt, Mousa, a te több-mínt-bátyád, kunyhó-testvéred. Engedje be! Mór Lame hallva a kopogtatást meg a hívást, gyorsan felállt, és megkérdezte: — Hol a csont? — A fazékban. — Puhul? Awa felemelte a fedőt és beleszúrt a húsba: — Puhul. — Tedd vissza a fedőt, éleszd fel a tüzet, aztán menj és zárd be az ajtót — parancsolta a férj, és felvett egy gyékényszönyeget. Kiment, leterítette a gyékényt az udvar közepére, a tűzvírágfa árnyékába és ajtót nyitott Moussának. Az egyik üdvözlése baráti és örömtelt volt, míg a másiké kelletlen dörmögés,- melyhez olyan morcos arc járult, mint amilyen morcos a hajnal levegőjének kitett csupasz far. Nem illik az ajtót bezárni mások orra előtt, legkevésbé egy kunyhó-testvér előtt. Moussa belépett hát, és elnyúlt Mór Lathe mellett, kinek feje Awa egyik combján nyugodott. Talán nem is lehetett volna a madarak fecsegésén — különösen a papagájok rikácsoló és zsémbes hangján — kívül egyebet hallani, ha Moussa egymaga nem vállalja kifogyhatatlan szóbőséggel a beszédet- Beszélt az ország dolgairól, egyik emberről meg a másikról, Ifjúságuk szép idejéről, felelevenítette közös kunyhótestvéri emlékeiket, hogy finoman figyelmeztesse Mór Lame-ot kötelességére, ha véletlenül elfelejtette volna, vagy kedve volna elhanyagolni. Mór Lame-nak természetesen ezen a napon nemigen volt beszélhetriékje, csak Jgen", „nem", „talán", „néha“, vagy „Állóival válaszolt, s leggyakrabban azzal a morgással, amely üdvözlése javát ts kitette. A tűzvirágfa árnyéka egyre jobban keskenyedett, és a két kunyhó-testvér lábát perzselni kezdte a nap heve. Mór Lame intett feleségének. Awa odahajolt hozzá, 6 meg a fülébe súgta: — Hol a csont? — A fazékban. — Megpuhult? Awa fölkelt, bement a kunyhóba, felemelte a fazék födelét, beleszúrt a húsba, lefödte a fazekat, és visszajött. Leült, majd közölte férjével: — Megpuhult... A delelő nap egy ideig tétovázott, visszatérje-e a délelőtt megtett útra, vagy tovább haladjon, aztán lefelé indult mégis, nyugati irányban. A tűzvirágfa árnyéka kelet felé nyúlt, a müezzin Tisbar imájára szólított. Mór Lame és Moussa — Awa jóval mögöttük — imádkozni kezdett, köszöntötték őrangyalukat, Isten kegyelmét és bűneik bocsánatát kérték, majd újból leheveredtek a tűzvirágfa árnyékában, mely még mindig kelet felé nyúlt. Még egy fohász, majd Izah imája. A nap kifáradt a gyaloglásban, és lefeküdt. Mór Lame közvetlenül az utolsó térdhajtás után félrehívta feleségét, és megkérdezte: — Hol a csont? — Bent van. — Megpuhult? Awa kunyhóba ment, majd visszatért: — Megpuhult. — Ez a Moussa, ez a kutya nem akar elmenni — mondta a férj nagyon halkan, de annál dühösebben. — Én most beteg leszek. — Ahogy mondta, úgy ts tett. Hirtelen összeesett, izzadni kezdett, mint a tamarindfa árnyékába tett vízzel teli korsó, és úgy reszketett, mint a forrni készülő tej. Moussa segítségével — aki mint igazi kunyhótestvér rendkívül szánakozott Mór Lame fájdalmai miatt — Awa bevitte férjét a másik kunyhóba, nem abba, amelyikben a hús Totyogott. Mór Lame nyögött, borzongott és izzadt, miközben felesége az ágya fejénél, kunyhó-testvére pedig a lábánál üldögélt. Így érkezett el az éjfél. Alig hallható, gyönge hangon kérdezne feleségétől: — Hol a csont? — A fazékban. — Mepuhult? — Meg. — Hagyd bent. Ez a kutya nem akar mozdulni. Asszony én meghalok. Így aztán csak el kell neki menni. Ahogy mondta, úgy is tett. Halottnak tetette magát, kinyúlt, mint egy merev hulla. Felesége jajveszékelt, arcát karmolászta, s végül így szólt Moussához: — Moussa, Moussa, kunyhó-testvéred, halott, menj, hívd ide Serígnét, a Marabutot és a falu népéti — Azt már nem — mondta emez —, sem kunyhó-testvéremet nem hagyhatom el ebben az órában, sem téged nem hagyhatlak egyedül egy halottal. A föld még ki sem hűlt, az első kakas még meg sem szólalt, nem riaszthatom fel a falut. Egyedül virrasztunk, hiszen kettőnk kötelessége 15. FOLYTATÁS LASSAN már tavaszodott. A városba is belopakodott. Zöldült a fű, virítottak az árvácskák, bimbóztak a tulipánok. A frissen mázolt padok megteltek napozókkal, s a Duna parti sétány is nyüzsgött, zsongott. Kacagás vegyült a házak között kószáló langyos szélbe. Megjelentek a hóvirágárusok, sőt már ibolyát is lehetett kapni. Szabó Feri mind gyakrabban találkozott'Katinkával. Nagyon megértették egymást. Feri úgy érezte, hogy végre megtalálta az igazit. Tervezgetett, színes álmokat szőtt... Megpróbálta berendezni az életüket. De hogyan?... Felvetődött benne többször a kérdés, hogy milyen jövőt biztosíthat neki az építkezés? Hiszen a kezdet kezdetén ezt csupán kényszermegoldásként vállalta. Ez csak félmegoldás. Vajon hajlandó volna-e a lány falura menni vele? Itthagyni csapot, papot, a hivatalt, a kávéházakat, mulatókat?... Miért ne?... A házasság nem épülhet mulatókra, fiem épülhet csupán szórakozásra! Ezt a kérdést meg kell vele beszélni. Bizonyosságot kell tudni, mert addig az álmok is csak félálmok lehetnek, és a jövő is csak színtelen és bizonytalan lehet. Közben megkapta hazulról a hivatalos felszólítást, hogy azonnal menjen és foglalja el helyét a szövetkezetben. Meg sem válaszolta. Most már bánja. Sokszor eszébe Jutott a Doktor szava: ha nem téged hagytak el, menj, biztosan visszafogadnak! Igen’, visszafogadnak, hiszen hívják! Mozi után elmentek' sétálni a Duna partra. Langyos és csillagos volt az éjszaka. Rátámaszkodtak a kőkorlátra és nézték a tovahömpölygö vizet. A víz tükrén remegve játsztak a parti fények, mintha fáztak volna, és a Duna mélyén lapultak a csillagok, min*ba a Duna alá feküdt volna az égbolt... — Nagyon szeretsz? — kérdezte Ferkó. — Nem érzed? — bújt hozzá a lány. — Házasodjunk össze. — Nincs semmi válaszod, Katinka? — Olyan megható ez, Ferike,.. — Azért válaszolhatnál. — Ne gondolj most még a házasságra!... Ráérünk még ... Olyan szép ez így: várni a napokat, órákat, estéket... Játsszunk még néhány hónapig ... Ne meneküljünk az ifjúságunk elől!... Vagy neked nem szép ez a játék? — Hát neked ez csak játék, Katinka? — Nem, nem úgy gondoltam, hogy komolytalan... Várjuk ki a nyarat meg az őszt,.. Megveszed a motorkerékpárt, aztán végigszáguldjuk az országot Síl yárjuk ki a nyarat, hát nem érted, Ferike?, GEORG JOHANNESEN: Szelídíts madarat, <u mely szerteszáll a világban ^ és kérd, hogy beszéljen neked a vágyaidról m így lesznek a papagájok és a tyúkok ammm így lesznek a madarak hasonlatosak mihozzánk (Q Szelídíts halat Emely ismeri a tengereket és kérd, hogy beszéljen neked a hullámok bölcsességéről %A Akváriumod van, igaz, nem vízzel, levegővel töltve és így nem tudsz a hullámokról és az ő bölcsességükről semmit Mondd el, hogy patkányok élnek házadban ■■■■ és hogy te meg a macskád ugyanazt a tejet isszátok qj Es szelídíts oroszlánt is . . mely felbömböli a sivatagot és meséld el neki, hogy te már megszelídültél <✓> azért vagy oly kegyetlen ez, akik a legkedvesebbek voltunk neki.. Ha fölkel a nap, az asszonyok erre fognak menni a kúthoz, őket bízzuk meg, hogy értesítsék a falu népét. Es Moussa újra a holttest lábához telepedett, Awa pedig a fejéhez. A föld kihűlt, Az első kakas megszólalt. Awa férje füléhez hajolt, úgy suttogta: — Mór, a dolog komolyra fordult. Itt az egész falu a házban, hogy megmossanak, halotti lepelbe burkoljanak, és eltemessenek. — Hol van Moussa? — kérdezte egy szuszra Mór Lame holtteste. — Itt van. — Hol a csont? — A fazékban. — Meqpuhult? — Meg. — Hát akkor mossanak meg — rendelkezett Mór Lame. Ahogy a szertartás előírta, szúramondás közben megmosták Mór Lame holttestét. Amikor Serigne, a marabut a hét könyöknyl fehér szemfedővel letakarta a holttestet, Awa előlépett: — Serigne — monta —, férjem még életében megtanított egy szárára, s telkemre kötötte, mondjam el holtteste felett, Isten hadd irgalmazzon neki. Amikor a marabut és kísérete félrehúzódott, Awa férje füléhez hajolt: — Mór, kelj fel, mert sírba tesznek, ha továbbra is halottnak tetteted magad. — Hol a csont? — érdeklődött Mór Lame. — A fazékban. — Megpuhult? — Meg. — fis Moussa hol van? — Még mindig itt van. — Hát akkor temessenek el — döntött Mór Lame. Ogy is történt. Testét deszkára helyezték, és lezárták a koporsót, mely minden halottnak kijár. Szent beszédeket mondtak felette, és kivttték a temetőbe. Amiképp a mecsetbe, úgy a temetőbe sem mehetnek nők temetési napokon, de Awának hirtelen eszébe jutott, hogy még egy szárát kell elmondania férje holtteste felett, a sír szélén. Odasietett hát, s amikor mindenki félrevonult, térdre esett a holttest fejénél, s könyörögni kezdett: — Mór, kelj fel, ez már túlmegy minden határon. Most már elföldeU nek. — Hol a csont? — A fazékban. — Megpuhult? Jól megpuhult? . — Jól megpuhult. — Es Moussa? — Még mindig itt van. — Hadd temessenek el. Remélem, most már elmegy. Elmondták az utolsó imádságot, és leeresztették a jobb oldalán fekvő Mór Lame holttestét a sír mélyébe. Az első rögök már félig befödték a teste, amU kor Awa azt kérte, hogy még egy imát, egy utolsó szárát mondhasson el. — Mór Lame — suttogta a sírba. — Mór, most már igazán kelj fel, mert elhantolják a sírt. — Hol a csont? — érdeklődött Mór Lame szemfedőjén és a homokon keresztül. — A fazékban — válaszolta Awa könnyek között. — Meqpuhult? — Meg. — Hol van Moussa? — Még mindig itt van. — Akkor inkább hántoljanak el! Erre befödték a sírt. Az ínyenc.Mór Lame még meg se magyarázhatta a halál angyalának, akt érte jött, hogy: „Hiszen nem vagyok én halotti Csak egy csontért szálltam a sírbaI" — mikor a jó tanácsairól híres Marabut- Serigne a fali valamennyi öregétől támogatva, így döntött: — Moussa, minthogy te voltál Mór Lame Kunyhó-testvére, Awa nem lehet jobb kezekben, mint a ttedében. Ha a gyászidő lejárt, elveszed. Jó feleséged lesz. Egy utolsó Allah-fohász után mindenki elszéledt. Ekkor Moussa, aki most Mór Lame tűzhelyének ura volt, megkérdezte: — Awa, hol a csont? — A fazékban — felelte az engedelmes özvegy. — Hozd ide, és együk meg végre. Kápolnainé Molnár Ilona fordítása — Hiszen úgyis végigszáguldhatjuk, mint férj és feleség! Talán úgy sokkal szebb volna ... — Ne hidd, Ferike, s. Nem volna szebb.,, — Én meg úgy érzem, szebb volna... Sokáig hallgat a lány, majd megszólalt. — Már többször meg akartam kérdezni tőled: örökké az építkezésen akarsz dolgozni? — Miért kérded? — Csak úgy. — Talán nem tetszik neked, hogy csak egyszerű melós vagyok?,,, Szólj már valamit Katinka! — Csacsi vagy — mondta a lány. — Csókolj meg! Fejük felett egy hulló csillag nagy fényes ívet írt az égboltra. — Eljönnél velem falura? — kérdezte később Ferkó. — Szűk nekem a falu Ferike, azért hagytam ott,.. Nem is hiszed, hogy mennyire szűk. — Szóval,,. nem jönnél el? — Azon még gondolkodni kell, Ferike... Sokat kell gondolkodni.,, tudod, hogy én játékos természetű vagyok!? — Sokszor mondtad már ... — Sőt nemcsak a falu szűk, hanem ez az ország is, érted, Ferike?.,, Szűk nekem Csehszlovákia... Ogy érzem magam benne, mintha egy kalodában ülnék: egy lépés jobbra, egy lépés balra, azon túl meg csak rácsok vannak. Ijedt csodálkozással nézett Ferkő a lányra. — Nem értem, mit akarsz ezzel mondani? ... — Pedig pofonegyszerű.., Ismerek egy pókot, ötezerért átvinne keti tőnket. — Hová? — Ausztriába...- Bécsbe ... Ott aztán fejesek lehetnénk. Nem is hh szed, Ferike, milyen óriási lehetőségek vannak ott. Szabó Ferit most már valóban megdöbbentette a lány fejtegetése, Alig akart hinni a fülének. — És ezt te komolyan gondolod, Katinka? — Miért?... Mi veszteni valónk lehet?... Te is csalódtál itt, nem? Felelj: csalódtál, vagy nem!? • — Hát.,, csalódtam. — No, látod,,, Ha itt maradsz, eltemetett ember vagy. Kezelheted a gépedet, míg bele nem gebedsz... Megházasodsz, jönnek a gyerekek, lakásgondok, pénzgondok, egyszóval: elfürészelted magad egy életre és csengettek. Nincs tovább. Feri úgy érezte magát, mint akit fejbevernek. — És Bécsben mit csinálnék? — Ne haragudj, Ferikém, a malterkeveröt ott is megtalálnád, de ott legalább megfizetik becsületesen... Fél éven belül kocsit vehetnél, egy éven belül házat, és nyugiban élhetnénk, nem zaklatnának örökké, nem pattanna szét a fejed a rengeteg frázistól, amivel tömnek örökösen, mint a hízólibát... Munkaverseny, Ifjúsági brigád, felajánlás!... Ezer kongresszust találnak ki, csakhogy nyúzhassak,,. Tapasztalt, dörzsölt pók, jók az összeköttetései, ötezerért átvinnei,, Gondolkozz, Ferikém,
