Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-11-12 / 45. szám
A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE © n. Évfolyam 1966. NOVEMBER A TARTALOMBÓL: ) Rossz évben többet tanul a méhész | Az együttműködés mércéje ) Várjuk az idősebb méhészek segítségét | Kis világtükör ) Mesterséges anyanevelési módszereim | Műanyag kaptár | Mire jó a kaptármérleg? ) Szakkérdésekre válaszolunk j Fertőző betegségek Szlovákiában | A Csehszlovák Méhészszövetség alapszabályai ) Decemberi figyelmeztető ) A tudomány világából A szakma mestere Kerekes fenő, a búcsi szövetkezet méhésze, mestere szakmájának. E megállapítás nem tőlem származik, de egy elismert méhész-szakember mondotta róla. Ekkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy felkeresem. Egy verőfényes őszi napon utaztam Búcsra, hogy a szövetkezet méhesében szerzett tapasztalatokat közre adjam. Előzetes bejelentés nélkül, rosszul választottam az időpontot. A méhesben nem találtam emberre. A gyümölcsösben elhelyezett kaptárak példás rendben sorakoztak. Számszerint 110 darab. Nem kerülte el figyelmemet a méhek szorgos munkája. A ki- és berepülések meghazudtolták az időjárást. Mintha nem is ősz, hanem nyár volna. De az is szemembe ötlött, hogy a kaptárakat kikezdte az idő „vasfoga“. Meglátszott rajtuk, hogy évek óta nem gondozzák. A festék már régen lekopott róluk, a fedelüket borító kátránypapírt is kikezdte az időjárás. A méhek itatásához és etetéséhez szükséges vízforrást és méhészlakot sem láttam, melyben a méz pergetését végzik, a kaptárakat, kereteket javítják, vagy éppen a méhészet számára szükséges anyagot tárolják. Különösen télidőben van nagy szükség egy védett helyiségre, amikor a szabadban való tartózkodás lehetetlen. A deszkából eszkábált két bódé nem helyettesíti az épületet. Már csak azért sem, mert a bennük való tartózkodás tél idején lehetetlen. Helyszíni észrevételeim után méginkább azon voltam, hogy megismerjem a szövetkezet méhészét. Mivel távol volt falujától, újból meglátogattam. Késő este kopogtattam a Kerekes portán. Napbarnított arcú fiatalember fogadott és tessékelt befelé. Alig foglaltunk helyet, közöltem jövetelem céliát. Kerekes elvtárs elgondolkozott kissé, majd így kezdfe: — Eredeti mesterségem a lakatos szakma. Ebben a minőségben dolgoztam a komáromi öreg hajógyárban. Innen, mint hajószerelőt áthelyeztek az új hajógyárba. Ez a munkabeosztás teljesen új volt számomra, de igyekeztem ellesni a szakmai fogásokat. Igyekezetem nem kerülte el a felettesek figyelmét sem., mert hamarosan csoportvezető lettem. Ebben a munkabeosztásban azonban éreztem tudásom elégtelenségét, s ezért beiratkoztam a gépészeti iskola esti tagozatára. Sajnos, családi okok miatt kénytelen voltam megszakítani tanulmányaimat és felbontani munkaviszonyomat. Hazajöttem a faluba, ahol különböző munkahelyeken dolgoztam, majd Völgyesi Pali bácsi, a szövetkezet méhésze mellé oszlottak be. Mindig érdekelt a méhek élete, s ezért nagyobb örömet nem is szerezhettek volna. Itt is iparkodtam ellesni mindent, aminek hasznát láttam. De Pali bácsi is segített, tudását nem rejtette véka alá. Már nyugalomba készült, s így megosztotta velem 50 éves tapasztalatait. Két év múlva elfoglaltam Pali bácsi helyét. Kezdetben féltem, nem tudom majd úgy betölteni ezt a felelősségteljes hivatást, hogy a szövetkezet vezetősége elégedett legyen munkámmal. Munkámat azonban kezdettől fogva siker koronázta. Már az első évben 20 kg mézet pergettem családonként. Egy évvel később pedig 30 kg-os hordás volt. Az utóbbi két év eredményei szerényebbek, mivel az időjárás nem kedvezett, de ennek ellenére 14 kg-ot pergettem családonként. Legnagyobb sikert azonban abban látom, hogy az elmúlt hat év alatt egyetlen egy család sem pusztult el. Kerekes Jenő tudásszomja kielégíthetetlen. Minden alkalmat megragad, hogy bővítse azt. Nincsen olyan tanfolyam, iskolázás, melyen részt ne venne. Ha másként nem megy, a saját költségén. Nem csoda tehát, hogy gazdag szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik. Sokat olvas, és minden méhészeti könyvet megvásárol. Amikor szóba került a méhesben tett látogatásom és az ott tapasztaltak, a következőket mondotta: — Sajnos, a tényeket nem tagadhatjuk le. Már többször kértem a vezetőséget, hogy szerezzék be a szükséges anyagot a kaptárak felújítására. Néhány nappal ezelőtt 70 kg anyagot kaptam a kaptárak festésére. Remélem, rövidesen megkapom a szükséges kátránypapírt is és fokozatosan hozzálátok a kaptárak felújításához. Bízom abban, hogy a többi probléma is megoldást nyer úgy, mint a Vasas-tanyán, amelyet vándortanyának használunk. Ezen a vándortanyán minden évben 40 méhcsaládot helyezünk el. A szövetkezet érdeke, hogy a méhészettel kapcsolatos kérdések megoldást nyerjenek, mert a méhek nemcsak mézet termelnek, de elvégzik a mezőgazdasági növények és gyümölcsfák virágainak beporzását is. A szövetkezet B-normalizált kaptárakkal méhészkedik. Kerekes elvtárs idén 9 kereten teleli be méheit. Szűkítésre a család népességéből ítélve nem lesz szükség. A téli eleség mennyisége családonként 12 kg. Bevezetőben arról írtam, hogy Kerekes Jenő a szakma mestere. Ezt a megállapítást a központi szervek által kiállított Elismerő oklevél és 400 koronáról szóló betétkönyv is igazolja. De igazolja az is, hogy 1963-ban Diplomot kapott!? Retkes Lajos, a szövetkezet elnöke elismeri a méhész felkészültségét, szakmai tudását és értékeli eredményes munkásságát. Andriskin József A búcsi szövetkezet méhállományának egy része