Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-11-12 / 45. szám
Rossz évben többet tanul a méhész A tavalyi sikertelen év után Idén is több a panaszkodó, mint dicsekvő méhész. Legtöbbjét elkerülte a szerencse, de akad olyan is, aki mellé odaszegődött. A sikertelenség okát többen az esős időjárásban, a növényvédőszerek használatában keresik. Mások a mézelő növény hiányát, esetleg a tarlóvirágot okolják. Jóllehet az eredményesen méhészkedők nem kiabálják el sikerük titkát, hallgatnak munkamódszereikről. Írásomban saját tapasztalatom alapján a felvetett kérdésekre próbálok választ adni, főképpen a kezdő méhészek számára. Bizony csodálatba ejti a kezdőt, ha az egyik méhészismerőse nem ért el eredményt, míg a másik 30—40 kg mézet pergetett családonként. Hogy kik értek el nagyobb eredményt, az egyéni vagy a nagyüzemi méhészek? Mindkét tábor között vannak jobbak, rosszabbak. Vidékünkön a Kassa—Rozsnyó között elterülő hegyes-völgyes tájon szinte falunként változik a nektárképződés. Még egy falu határában is csalóka játékot űz a méhészekkel. Falumban, Szádudvarnokon a baltacím és akácvirágzás idején egy méhésznél sem nagyon dolgozott a pergető. Szövetkezetünk méhésze csak az idény végén rakta fel a mézkamrákat, mert más munkával volt elfoglalva. Ezek után természetes, hogy az egyéni méhészek többsége megelőzte pergetésben, pedig a szövetkezet vándorlásra is berendezkedett. Igaz, ez a vándorlás jóformán csak szóban létezik. A 80 családból húszat áthelyeznek a határ másik részébe, s a méhek ott vannak tavasztól őszig. Ezen a helyen nincs elegendő nektár, de magtermesztésre szánt növény sem. így nem csoda, hogy szövetkezetünk tavaly és idén is ráfizetett a méhészetre. Ezzel szemben más módszerrel méhészkednek a szomszédos Tornai Állami Gazdaságban. Ott a gazdaság egyik méhésze száz családtól 35 mázsa akácmézet pergetett, míg fenyőmézből is kétszeres eredményt ért el a gazdaság többi méhészeivel szemben. Az akácvirágzást és a fenyő mézelését akkor használta ki, amikor nálunk semmi fölösleget nem gyűjtöttek a méhek. Határunkban a mézelés az elmondott két időszak közé esett, tehát mi is kihasználhatnánk — a tornaiakhoz hasonlóan — az említett mézlegelőt. Ez nemcsak falum méhészeire vonatkozik, de a jövőre nézve a Tornai Állami Gazdaság többi méhészét is figyelmezteti. Ugyanis a gazdaság másik méhésze gyengébb akáclegelőn csupán 8 kg mézet pergetett 2 családonként. Az a méhész, aki 35. kg mézet termelt családonként az akác után egy percig sem nyugodott, s gyorsan átvitte méheit egy másik legelőre. Mire a többiek feleszméltek, ő már tíz mázsa - mézet pergetett a legelőről. Nemcsak igyekezetben múlta felül a többi méhészt, de a méhek legelőn történő elhelyezésében is. Akadt vándorméhész, aki vele egyidőben indult a legelőre, de nem volt szerencséje, pedig alig pár száz méterre tőle rakta le méhcsaládjait. Nem a távolság volt a döntő, hanem a hegy magassága. Lenn a völgyben nap mint nap köd borította a tűlevelű fákat s fátyla délig sem oszlott szét. A lucskosj nedves ágakon nem szaporodott a levéltetű, nem volt ami a nektár képződését elősegítse. A hegytetőn viszont vékony szálakban hullt a földre az édes nyelv. Olyan bőséges volt, hogy a méhek alig győzték begyűjteni. Mire erre a helyzetre a többi méhész rájött, már késő volt. ' Nem könnyű a méhész dolga a ködös völgyek, zugok és a napfényes hegytetők között, mert egyes években, különösen száraz időben, fordított a helyzet. Falunk szélére, a Felsőhegy napsütötte lábához szintén telepedtek vándorméhészek, bízva, hogy a hegy fenyőrengetegéből nekik is csordul a mézkamrákba. Bizony hiába vártak őszig. Nem lett felesleges mézük, néma maradt a pergető. A hegy másik oldalán viszont, az északi részen, száz mázsa fenyőmézet adtak el a vándorméhészek. De ott is felülmúlta egyik a másikat. Némelyik ráfizetett, mások viszont megtollasodtak. Legérdekeseb az a tény, hogy a drágán vásárolt mozgóméhesekkel meg sem közelíthették a bőséges legelőt. Traktorral, autóval, sőt az erdőkben gyalogszerrel szállították az emberek a kaptárakat a legjobb helyekre. Sokszor felmerül a kérdés: érdemes-e vándorolni, a méhlegelő javítását szorgalmazni, vagy csak olyan területeken méhészkedjünk, ahol kiváló természetes méhlegelő áll rendelkezésre. Barkán, a Fefsőhegy másik oldalán, ahol 30—40 kiló átlagos mézhozamot értek el a vándorméhészek csupán fenyőből, ugyanazon a helyen egy kezdő méhész három családjától 70 kg mézet pergetett, ugyanakkor méhcsaládjainak számát duplájára emelte. Mindhárom családjából egy-egy műrajt készített. A fiatal méhész eredménye a vándorméhészekét is fölülmúlta, tehát vándorlás nélkül is sikerült számára az év. Igaz, meg kell mondanunk, hogy' fiatal barátunk már egyszer tíz méhcsaláddal rendelkezett, de az egyik tavaszon elpusztultak méhei. Ez azért történt, mert a fészekben fenyőmézet hagyott téli eleségnek. Az akácerdők mentén sem versenyezhet senki a vándorméhészekkel, mert az akác mézelése is bizonytalan, és az odatelepedő méhészek ezt látva, szedik sátorfájukat. Viszont a környéken lakó méhészek, akik bíztak az akác mézelésében, vándorlás híján, mit tehetnek egyebet, mint a jövő év reményében újra várakoznak. Falunkban nincs akác, nincs fenyő. Azonban a két főhordás közötti időben a mezőn és szántőföldön annyi nektárdús virág pompázott, hogy nem zártuk ráfizetéssel az évet. A mi esetünk azt mutatja, minden évben vándorolhatnánk akácra, fenyőre anélkül, hogy az itthoni főhordást elveszítenénk. Feltesszük a kérdést: miért nem vándorol minden méhész, ha a vándorlás rossz években is kifizetődik? Szerintem ennek is meg van a magyarázata. Amíg a nagyüzemi gazdaságoknak megvannak a tanult méhészei, ugyanakkor nem rendelkeznek vándorlásra alkalmas kaptárakkal. Az egyéni méhészek többsége viszont csupán szabad idejében méhészkedik. A nyugdíjasok között kevésnek van „tőkéje", amiből jutna a vándorláshoz szükséges képtárakra, eszközökre és a felmerülő kiadásokra. Mert ezzel számolni kell, különösen ha elmarad a várt eredmény. Idén is érdekesen zárult a kiadások és bevételek mérlege. Volt méhész, akinek öt koronába került egy kiló méz kitermelése, de akadtak olyanok is, akik 25—30 koronát fektettek be kilónként. Környékünkön legdrágábban a kezdő vándorméhészek termeltek, legolcsóbban a nyugdíjas egyéni méhészek. A nyugdíjasok kaptárai szalmából, gyékényből készültek, viszont a szövetkezetek és állami gazdaságok méhészei 400 koronás kaptárakban helyezték el méheiket, nem beszélve a 30—40 ezer koronás mozgó méhesekről. Elsőként tehát az olcsó, 80—100 koronás gyékénykaptárak járultak hozzá a méz önköltségének csökkentéséhez. Ehhez jön még, hogy a nyugdíjasok nagyon is jól tudják, mikor és melyik helyre kell méheiket telepíteni. Az elmondottakat összegezve a rossznak mondott utóbbi két év tapasztalataiból sokkal többet tanulhattunk, mint tíz jó esztendőből összesen. Viszont az is biztos, hogy egy kis ügyességgel, szakavatottsággal jó vagy rossz években az eddigiektől sokkal jobban kiaknázhatnánk azokat a nektárforrásokat, amelyek hegyes-völgyes vidékünkön rendelkezésünkre állanak. Csurilla József, Szádudvarnok Az együtt-MÉHEK NÉLKÜL kevés lenne a korai gyümölcsI Ezt a múlt évben tapasztalhatta minden gyümölcsész, kertész, de a fogyasztók is. Tavaly a rossz idők miatt a méhek sem tudták elvégezni a természettől kapott feladatot, a virágok beporzását. Kedvező időfárás esetén egy >ól áttelelt méhcsalád tavaszszal 20—30 ezer méhe közül 10 ezer, tehát a család egyműködés harmada látogatja a virágot. Még nagyobb munkát végeznek nyáron a virágzó növények beporzásában. Ekkor ugyanis a munkás méhek száma a családban kétszeres, sőt szakszerű kezelés mellett még háromszorosa is lehet. Számítsuk csak ki, hogy egy falu 100 családos méhészete hány virágot látogat meg naponta. A meglátogamércéje... tott virágok száma függ a virágok nektártartalmától, illetve a nektár megközelíthetőségétől. A napi kirepülések száma viszont azon múlik, milyen messze vannak a virágok a méhektöl. Ha az egyszeri kirepülés alatt meglátogatott virágok számát csak tízre, egy méh napi kirepülésének számát pedig húszra tesszük, akkor egyetlen méhcsalád naponta (tavasszal] 10 000X10 X 20, vagyis kétmillió virágot látogat meg. Eszerint a falu méhészeinek 100 méhcsaládja naponta 200 millió virágot látogat meg. A rovarok és köztük főleg a méhek beporzó munkájának fontosságát egyes országokban nagyra becsülik és a termékenység fokozása érdekében hasznosítják is. A Szovjetunió és Magyarország szövetkezeteihez éppúgy hozzátartozik a méhészet, mint a traktorhoz az eke, vagy a vetőgép. Az amerikai farmerek 5 dollárt fizetnek a méhésznek a virágzó növények beporoztatásáért családonként. Ezért szövetkezeteink, állami gazdaságaink ts jól tennék, ha több gondot fordítanának saját és a környékbeli egyéni méhészek méheire. Örömmel töltene el bennünket, ha segítségképpen vetnének mézelő növényeket, s az arra alkalmas helyekre mézelőfákat ültetnének. Továbbá kérjük a kertészeket és a növényvédő brigádok tagjait, az előírásoknak megfelelően végezzék a növények permetezését. nehogy megaondolatlansónból vagy nemtörődömségből kárt okoznának a méhészeknek. Az együttműködés mércé'e ezt megkövetelt. A Duita méhészkor tavjai
