Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-29 / 43. szám

Az elmúlt héten lezajlott "• moszkvai konferenciáról kiadott hivatalos deklaráció újra csak nevetségessé teszi a nyugati „szovjet specialistáknak" már ismert kommentárjait, amelyek szerint a Szovjetunió jelenlegi külpolitikai irányvonalát „a kemény irányzat és az amerikai békekísérletezések közötti egyensúlyozás" jellemzi. Ezzel szemben az utolsó moszkvai megbeszélések kicsengését abban kell érzékelnünk, hogy a Szovjetunió és a szocialista tábor országainak külpolitikai vonalvezetését mint eddig is mindig az egyes testvéri országok és baráti pártok nézeteinek és javaslatainak eredményei határozzzák meg. A szocialista államok vezetői az adott lehetőségeknek megfelelően mérlegelik a nemzetközi politika fejleményeit és legjobb meggyőződésük szerint igyekeznek részt vállalni a kialakult nemzetközi problémák megoldásából.

Napjainkban a szocialista tábor országainak legégetőbb külpolitikai problémáját még mindig az képezi, miként lehetne hatásosabban érvényesíteni az imperialista agresszió ellen küzdő vietnami nép megsegítését. Ez mindenesetre csak úgy érhető el, ha mindazok az erők, amelyek e hősies elkeseredett harcban álló nép barátainak nevezik maukat, közös nevezőre hoznák a támogatás érdekében kifejtett erőfeszítésüket. Nem titok, hogy a Kínai Népköztársaság eddig nem mutatott hajlandóságot részt vállalni a szocialista tábor országainak közös akciójában.

Amint már utolsó számunk•"* ban is megemlítettük, Johnson amerikai elnök távol-keleti körúton van. Utazásának célja, hogy nagyobb aktivitásra ösztönözze az USA keletázsiai és csendes-tengeri szövetségeseinek részvételét a vietnami hadjáratban, de nem utolsó sorban Johnson Távol-keleten igyekezne fényesebbre csiszolni belpolitikai téren annyira megkopott népszerűségét. Körútja folyamán az elnök a vietnami háborúban résztvevő országok: Dél- Vietnam, Ausztrália, Üj-Zéland, Dél- Korea, Thaiföld és a Fülöp-szigetek kormányelnökeivel tárgyalt „a vietnami kérdés békés rendezése" ürügye alatt, a valóságban azonban az említett országok aktívabb részvételét követeli a háborúban.

» Johnson már Ausztrália fővárosában Canberrában és Sydneyben, majd Melbourneban is meggyőződhetett róla, mennyire elítélik a néptömegek kelet-ázsiai politikáját. Sydneyben a repülőtérről a város felé vonuló autósort a vietnami hadjárat ellenségeinek ezrei zajos tüntetéssel fogadták. A felháborodott tömeg több helyen átszakította az erős rendőrkordont és bizony az elnök testőrei közül nem egyet kellett orvosi kezelésben részesíteni. Johnson Sydneyben éppen a városi képtárat látogatta meg, miközben kint az utcán súlyos összecsapások zajlottak le tüntető munkások, diákok és a rendőrség között. Canberrában az elnök fogadtatására meghívott vendégeknek a kétharmada nem jelent meg. Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában, ahol Johnson és a szövetséges országok miniszterelnökei tárgyalásra jöttek össze, tüntető diákok és munkások lepték el a konferencia színhelyéül kijelölt szálloda előtti teret és a rendőrség csak katonai segédlettel tudott rendet teremteni az épületet kövekkel ostromló tömeg ellen. A tüntetők száma elérte a háromezret. Hasonló demonstráció folyt le Manilában az Egyesült Államok nagykövetsége előtt is.

A Vietnami Demokratikus Köztársaság éles hangú nyilatkozatban ítélte el az USA-val szövetséges országok kormányfőinek és Johnsonnak a konferenciáját.

A Erhard nyugat-német minlszterelnök, a „gazdasági csoda atyja“ politikai karrierjének legsúlyosabb időszakát éli át e napokban. A bonni kormányválság már jó ideje tart és a parlamentben már hetek óta folyó vita az általános adóemelésről nagyon könnyen okozhatja még ebben az évben a kancellár bukását. Erhard már hónapok óta nemcsak az ellenzéki szociáldemokraták, hanem a koalíciós partner „szabad-demokraták“ és saját pártjának, a CDU/CSU

két frakciójának pergőtüzében áll. Mende, a szabad demokraták vezetője határozottan elutasítja az általános adóemelést, amelynek segítségével Erhard az állami költségvetést szeretné rendbe hozni. Bonni megfigyelők szerint a kormánypártban Reiner Barzel, a CDU alelnöke igyekszik magához ragadni a kezdeményezést és átvenni Erhard örökét.

f Közvetlen szomszédságunkban, Ausztriában október 26-án ünnepi hangulat uralkodott. Az osztrák nemzetgyűlés hosszú, nehéz tárgyalások után ezt a napot határozta meg az önálló, független és semleges Ausztria államünnepéül. Számunkra talán különösen hangzik, ha egy nemzeti ünnep meghatározását nem a nép spontán megnyilvánulásán épült nemzetgyűlési határozat, hanem hosszadalmas parlamenti viták előzik meg. A szomszédságunkban azonban még mindig elég sokan vannak, akik kétségbe vonják Ausztriának, mint önálló államnak és az osztrákoknak, mint államalkotó népnek a létjogosultságát. Különösen az ország nyugati vidékein, pl. Tirolban és Salzburgban még mindig szép számmal akadnak olyanok, akik a nagynémet gondolat híveinek vallják magukat és teljes nyíltsággal hirdetik, hogy Ausztriának éppúgy mint pl. Bajorországnak a Német Birodalomban van a helye. Ugyanezt állítjál^ azonban Cseh- és Morvaországról, de Elzász- Lotharingiáról vagy Svájcról is.

Nem akarunk azonban Unneprontók lenni, annál is inkább, mert az említett „nagynémetektől“, a „régi szép időket visszasíró“ Habsburg-imádóktól és a jelenleg kormányon lévő Néppárt szélsőséges jobboldali elemeitől eltekintve elegen vannak Ausztriában olyan politikai tényezők is, akik az osztrák államszerződés elveihez híven az ország földrajzi helyzetének megfelelően hazájukat hídnak képzelik el, Európa legnagyobb hídjának, amelyen teljes békében közlekedhetnek a szocializmust építő országok polgárai a nyugati világ békére vágyó embereivel. SM

Hol rejtőzik Mengele?

Több mint huszonegy éve annak, hogy az európai harctereken eldördült az utolsó puskalövés, az utolsó aknarobbanás, s utolsót villant a legeslegutolsó gyújtóbomba kísérteties fénye. Az emberiség fellélegzett: vége a háborúnak! Befejeződött a történelem legborzalmasabb, legkönyörtelenebb embermészárlása. Békére áhítozott a világ, békét hirdettek az államfők. Győztesek és legyőzöttek egyaránt. Sőt, az elképzelhetetlennek vélt vereségtől „megilletődött" hitlerista vezérezredesek egyike kijelentette: „Rothadjon le a karja annak, aki még egyszer fegyvert fogl“

A történelem csakhamar bebizonyította, hogy ezt az „őszinteségi rohamot“ kár volt valakinek komolyan venni, mert mire a feltétel nélküli fegyverletétel aláírására sor került volna, Keitel vezérezredes olyan — magyarán mondva — handabandázást rendezett, mintha ő diktálná a békefeltételeket. Az amerikai küldöttek már akkor is csak elnézően mosolyogtak. Az elkövetkező nürnbergi per folyamán arra törekedett a szovjet küldöttség, hogy a főbenjáró háborús bűnösök elnyerjék méltó büntetésüket azért a tengernyi szenvedésért, amelyet az emberiség tízmillióira zúdítottak. De az igazságos ítélethozatal valóságos kerékkötői akkor is a nyugati hatalmak hadbírái voltak. Aki a tárgyalás menetét követte, csakhamar átlátott az amerikaiak „bratyizó“ taktikázásán. Az sem volt véletlen, hogy a nürnbergi perből kilábolt háborús főbűnösök csaknem kivétel nélkül a nyugati hatalmak által megszállt Németország területén ütötték fel sátorfájukat. Hozzájuk csatlakozott a kisebb és nagyobb hóhéroknak, a polgári lakosság felkoncolóinak, a gyermekeket élve elégetőknek népes tábora, akik igenis saját szakállukra, állatias vérengzési szándékkal követték el égbekiáltó gaztetteiket. Mert elenyészően csekély volt azoknak a száma, akik közvetlen vagy közvetett parancsnak engedelmeskedtek.

Ha számuk nem is megvetendő, arány'ag kevesebb emberkínzónak sikerült külföldre menekülnie. De annál több emberélet terheli ezeknek az álnéven bujkáló szörnyetegeknek

$ SZABAD FÖLDMŰVES

1966. október 29.

lelkiismeretét, ha ugyan „lélekről" beszélhetünk a- százezerszeres tömeggyilkosok esetében. A hurokra még nem került szökevények élete azonban, ha nem is nyerték még el büntetésüket, nem nevezhető Irigylésre méltónak. Állandó rettegésben, bizonytalanságban tengetik *életüket, ami néha rosszabb, mint szembenézni a biztos halállal. Ez tűnt ki például kétséget kizáróan a hírhedt Adolf Eichmann vallomásából, aki szinte megváltásnak tekintette a halálos ítéletet, mivel űzött vadként vándorolt országról' országra.

Nem szólva a — mondjuk — kisebb gonosztevőkről. Eichmann elfogatásával és elítéltetésével még távolról sem zárult le a „világméretű“ tömeggyilkosok névsora. Sőt, bajos volna eldönteni, vajon Eichmann volt-e a kegyetlenebb haramia, vagy a vele szadizmusban vetélkedő Mengele? „Bemutatjuk“ tehát az utóbbit, döntsön róla az olvasó.

Amíg Eichmann „csak" irányította a zsidók, kommunisták, antifasiszták összefogdosását, központosítását, gázkamrába elhurcolását, addig egy magát orvosnak nevező szörnyszülött, Josef Mengele — dehogyis gyilkolt a gumikesztyűs doktor úr! [Jóllehet ő is letette az orvosi esküt, hogy embertársai gyógyításának szenteli életét, képtelen vagyok őt „doktornak“ titulálni, ami az orvostudomány méltóságának arculcsapását jelentené.)

Amíg tehát Eichmann irányította az ún. transzportokat, amelyeknek 90 százaléka a gázkamrákban lelte halálát, addig Mengele volt az élethalál ura. Előtte vonult el a szerencsétlenek serege, ő választotta ki egyrészt azokat akik ideiglenesen életben maradtak, vagyis munkacsoportokba kerültek, másrészt azokat, akik a vagonokból egyenesen a gázkamrákba jutottak. Főleg öregek, gyermekek, betegek és terhes anyák. Hideg megfontoltsággal dolgozott a diplomás hóhér, a halálgyár üzemvezetője. A, másik beosztás még ennél is aljasabb jellemet követelt, ő operált az auschwitzi haláltáborban. Gyönyörűen hangzó hivatása csupán aoban tért el más sebészétől, hogy nem betegeket váltott meg szenvedéseiktől, hanem védtelen, makkegészséges foglyokon végzet élveboncolás! vagy injekciós kísérleteket, akár más tudós egereken, patkányokon, ten-A Vietnami Demokratikus Köztársaságban ma minden munkahely front* vonal ts egyben. Ezt mutatja a rizsföldeken készült képünk is. A vietnami nép szilárd elhatározása, hogy legyőzi az agresszort. Erről a hősiességről így ír Arnold Toynbee angol történész: a vietnami nép ellenállása páratlan történelmi esemény. Az a tény, hogy egy fejlődésben lévő ország ilyen hossú ideje ellenáll a legnagyobb nyugati nagyhatalommal szemben, ez már önmagában ts győzelem.

Pillantás a nagyvilágba

* Jubilál az UNESCO. Az ENSZ égisze alatt működő UNESCO, azaz az Egyesült Nemzetek tudományoskutató intézete e hó 25-én ünnepi konferencián emlékezett meg fennállásának 20. évfordulójáról. Romanov, a szovjet küldöttség vezetője és a konferencia elnöke ünnepi beszédében méltatta a tudományos társaság eddigi működését, amellyel jelentős mértékben járult hozzá a világbéke

megerősítéséhez és a népek közötti együttműködéshez. Elítélte egyes kormányok fegyverkezési politikáját legfőképpen pedig az USA agresszióját Vietnamban.

if Koszigin törökországi látogatása.

Amint a Pravda jelenti Moszkvából, Koszigin miniszterelnök törökországi látogatásának hírét a török közvélemény kedvezően fogadta. A szovjettörök kapcsolatok történetében először látogat szovjet miniszterelnök Törökországba. A Pravda megállapítja, hogy a kulturális, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok a Szovjetunió és déli szomszédja között egyre élénkebben fejlődnek.

gerimalacokon vagy más kísérleti állatokon. Férfiakon és nőkön, akiknek egyetlen „bűnük“ abban rejlett, hogy Hitlertől eltérő elveket vallottak, vagy más templomban imádták az Istent.

Felfújható gumitömlőkön lebegő férfiakat órákon keresztül úsztatott egy jeges vízzel telt medencében — meddig bírják? — Gennyokozó bacílusokat oltott be egészséges emberekbe — mikor indul meg a fertőzési folyamat? — Sűrített és ritkított levegőjű kamrákba csukatta áldozatait — meddig bírja tüdejük? — Magzatokat operált ki terhes nők testéből — hogyan fejlődik a magzat? — Kivágta férfiak és fiúk nemiszerveit, nők mellét — hogyan reagálnak? És mindezt teljes ébrenlétben, mindennemű érzéstelenítés nélkül végezte a szerencsétleneken.

Több haramiatársával együtt Mengele is külföldre szökött az igazságszolgáltatás elöl. Hol itt, hol ott tűnt fel egyes újságírók bizonytalan állítása szerint. Az utolsó nyom a délamerikai Paraguayba vezet, sőt egy brazíliai fotoriporter le is fényképezte a Paraná folyó partján, Argentína és Paraguay határán a minden idők legkegyetlenebb hóhérját. Megállapították, hogy Mengele jelenleg Don Jósé néven egy jóformán megközelíthetetlen ranchon gazdálkodik, nem messze Eldorádó városától, amelynek lakossága túlnyomó részben — német! A városba Don Jósé „Viking“ nevű motorcsónakján érkezik testőrségének állandó kísérete mellett, hogy traktorjai számára pótalkatrészeket vásároljon a Cafetti cégnél. A cégtulajdonosok egyike Alois Mengele, Josef Mengele fitestvére. A Cafetti cég titkos rádió leadőval rendelkezik, hogy idejében értesíthesse a „gazdálkodót“ közeledő veszély esetén.

Dr. Biss, Asunción orvosa azt állítja, hogy Don Jósé—Mengelénél bujkál Martin Bormann is, Hitler egykori első helyettese, akit ő egyszer orvosi kezelésben részesített. A brazíliai fotoriporter által titokban készített felvételeket összehasonlították a paraguayi és brazíliai rendőrség birtokában levő Mengele-fényképekkel és megállapították, hogy Don Jósé azonos a keresett tömeggyilkossal. Ezek után szinte hihetetlenül hangzik, hogy a paraguayi kormány eddig megtagadta az emberi szörnyeteg kiadatását. K. E.

Az amerikai „agykereskedők"

„Megüresedett állásba keresünk magasan képzett fizikust, akinek szükebb tevékenységi köre a szilárd testek fizikája..." — „Megbízásból keresünk tudományos fokozattal rendelkező tanárt..." — „Fiatal villamosmérnök előtt nagy lehetőséget nyitunk meg ...“

Három hirdetést idéztünk a sok száz közül, amely manapság az angol, francia és nyugatnémet sajtóban megjelenik. Az álláskínálatok nem szokatlanok, annál furcsább viszont ebben a példában, hogy ezeket nem belföldi vállalatok adták fel. A hirdetések az óceán túlról, az Egyesült Államokból származnak.

Vadászat — szakemberekre

Az USA-t a tőkés, világ legfejlettebb országának tartják. Az amerikaiak előszeretettel beszélnek magas életszínvonalukról, kultúrájukról, műveltségűkről, annak ellenére, hogy országunkban még mindig 11 millió írástudatlan él. 1

Az amerikaiak jó üzletemberek. Ügy vélik, minek sok pénzt költeni az iskoláztatásra, amikor készen is lehet kapni szakembereket. Az USA minden évben átlagosan ötezer tudóst és magas képzettségű mérnököt „vásárol" a nyugateurópai „piacon“. Az amerikai Tudományos Akadémia tagjainak csaknem egyötöde külföldön szerezte diplomáját.

Valamikor régen az amerikaiak néger rabszolgákat vásároltak, hogy azok végezzék el helyettük a nehéz fizikai munkákat. Ma a legtehetségesebb értelmiségiekre vadásznak világszerte. Velük akarják fellendíteni a műszaki és tudományos előrehaladást. Ez a fajta „import" egyre nagyobb méreteket ölt. Kanadában például a végzett hallgatók egyharmada felszívódik: USA-ban helyezkedik el. Egyes nyugati országok nyíltan vádolják Washingtont, hogy „kiszívja az agyvelöt“ a nemzetekből. Már az ENSZ ts foglalkozott ezzel a panasszal, de a kérdés kényessége miatt nem hozott nyilvánosságra adatokat.

Ki garantálhatja?

Az „Epoca“- című olasz lap annál bővebben közöl számokat. Az agyak költözése folytatódik — írja. — 1962 és 1964 között 16 ezer .tanult rabszolga" ment el dolgozni Samu bácsihoz. Többségük Nyugat Európából származik. Angliából 1962-ben 925 szakembert csaltak át Amerikába, 1963-ban pedig 1153-at. Nyugat-Németország két év alatt 783 értelmiségit áldozott fel ezen az oltáron. Olaszországból 13 fizikus és 13 olyan konstruktőr távozott, aki elektronikus gépek tervezésével foglalkozik. Ez nem sok. De ki garantálhatja az olaszoknak — kérdezi az Epoca —, hogy nem éppen közülük kerül ki a jövő két-három legnagyobb feltalálója?

A párizsi „Le Monde" még frissebb adatokkal szolgát Eszerint 1965- ben 60 százalékkal több értelmiségi vándorolt ki Nyugat-Európából, mint 1963-ban. Csak Anglia 4000 mérnökkel lett szegényebb.

A nagy amerikai cégek külön irodákat szerveztek, amelyek Európában szakembereket toboroznak. Van olyan válalat is, amely „saját szakállára“ dolgozik. A Dupont koncern például 13 ügynököt tart ilyen célra. Ezek, akárcsak más cégek emberei, rendszeresen átjárnak Európába.

Jó a szimatuk

A különös „fejvadászok“, akiket a koponyák belseje érdekel, kitűnő szimattal a legértékesebb szakemberekre csapnak le. Jól tudják, kiket kell keresni Európa laboratóriumaiban és kísérleti telepein. Az elcsábított tudósok, mérnökök főként az elektrotechnika, a repülés, a kémia, az elektronika és az atomkutatás területéről valók. Ezek azok a tudományágak, amelyekben az egész nyugateurópai ipari kutatás háromnegyed része lebonyolódik. Az egyetemisták közül is éppen azokat környékezik meg, akik ilyen tanulmányokat folytatnak.

Ma már az amerikai lapok egyike-másika is nyíltan bevallja, hogy az USA monopóliumai fekete üzletet virágoztattak fel Nyugat-Európában. A „Gazette and daily“ című folyóirat világosan látja ennek káros hatását. „Az értelmiség elrablása a jövőben tovább folytatódik — jósolja. — Ha a nyugateurópai közvélemény nem tud ellenállni az óceánon túli emberkereskedök nyomásának, akkor Nyugat-Európa elveszti agyát és gazdagságát."

A jóslat elejében magunk sem kételkedünk. Ami azonban a második részt illeti, ott máris változást lehet érezni. Különösen Franciaországban, de másutt is, erős ellenhatás kezd kibontakozni. Mind többen igyekeznek szembeszállni az amerikai „agykereskedőkkel“.

Hiszen Európának nem azért van agya, hogy ne legyen józan belátása és becsülete. [E. Gy.j