Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-09-24 / 38. szám
A mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsa mint a termelői együttműködés kezdeményezője A mezőgazdaság tökéletesített ökonómiai irányítását taglaló dokumentum többek közt megemlékezik arról is, hogy a járási termelési igazgatóságok jövő év elejétől milyen módon vonhatják be a mezőgazdasági üzemeket, illetve azok képviselőit a termelés széleskörű irányításába. A járási szövetkezeti konferenciákon a legkiválóbb szakemberekből választják majd ki a mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsát, hogy legyen egy szervezet, amely képviseli a termelőket és egyben segítsen a termelési igazgatóságnak a soronlevő feladatok megoldásában. "A PREROVI JÁRÁS csaknem fél esztendővel megelőzte az említett tanács megszervezését. A dokumentum kiadása utáni hónapokban (1966. május) a járási szövetkezeti konferencián megválasztották a mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsát. Mi ösztönözte erre a járás vezetőit? Az, hogy egy-egy fontosabb feladat lebonyolítására már évekkel előtte is igénybe vették a mezőgazdasági szakemberek csoportját, akik értékes segítséget nyújtottak a termelési igazgatóság dolgozóinak. Ilyen segítség volt például a hatodik szövetkezeti kongresszust megelőző időszakban a megbízható adatok összegyűjtése, azoknak a helyszínen történő ellenőrzése és feldolgozása. A tanács első gyűlésén megbeszélték a legfontosabb tennivalókat. Ezek a termelés központosítására, szakosítására, a gépállomás és a terményforgalmi szolgáltatásainak fejlesztésére stb. irányultak. Az első összejövetelen nem hoztak érvényes határozatot. Időt adtak a tanács tagjainak a dolgok alapos megfontolására. A következő összejövetelen mindenki külön-külön véleményét nyilvánította, s csak ezt követőleg lépett érvényre az elképzelés, például a következő esztendei munkaterv is. Ezen az összejövetelen megválasztották az elnököt, dr. Zdenék Koöít (állatorvos), a termelési igazgatóság vezetőjének személyében. Kikből tevődik össze a mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsa? Mindenekelőtt ügyeltek arra, hogy a járás minden egyes termelési körzete képviselve legyen. Egyébként a tanácstagok közül 14 szövetkezeti elnök, egy agronőmus, egy zootechnikus, egy ökonómus, egy pedig állatorvos. A három póttag mindegyike szövetkezeti elnök. A tanács tagjai közül négynek főiskolai, a többinek pedig mezőgazdasági középiskolai végzettsége van. Említésre méltó az is, hogy a szövetkezeti elnökök legtöbbje előzőleg ökonómiai vonalon dolgozott, s így a könyvvitelt és más fontos ökonómiai tényeket tökéletesen ismeri. Ez azt bizonyítja, hogy ezek az emberek nem csupán bólogatni fognak, hanem segíteni tudnak a problémák megoldásánál, s amivel netalán nem értenének egyet, azt megfelelő szakmai indoklással alátámaszthatják. Mint ismeretes, a mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsa kétféle küldetés betöltésére hivatott. Egyrészt javasló, másrészt, egyes esetekben döntő joggal rendelkezik. A tanács jogerőre emelt határozatai mind a termelési igazgatóságra, mind pedig a szövetkezetekre és az állami gazdaságokra egyaránt kötelezőek. Sző sincs itt papírháborúról. Nem körleveleken keresztül érintkeznek a mezőgazdasági termelő üzemekkel, s nem is parancsolgatással biztosítják a feladatok teljesítését. Minden egyes üzem időben, a határozatok utáni napokon megismeri feladatát, s ha nem ért egyet a rá vonatkozó feladatokkal, fellebbezést nyújthat be (megfelelő indokolással) a járási nemzeti bizottság tanácsához, ahol végérvényesen döntenek. Milyen kérdésekben van javasló Joguk a tanács tagjainak? Ilyen eset például az egyes rászoruló gazdaságok pénzügyi (stabilizációs) megsegítése, továbbá a szubvenciók terjedelmének megítélése, a termelési igazgatóság pénzügyi tartalékalapjának felhasználása, kölcsönök juttatása stb. Döntő joga van egyes szövetkezetek egyesítésénél, a földalap gazdaságok közti változtatásánál, a járás legjobb mezőgazdasági üzemeinek megjutalmazásánál stb. A fentieken kívül tanácsadó-joggal tárgyalja a fő terveket és a termelés fejlesztésével kapcsolatos alapvető kérdéseket, amelyek egyes üzemekre külön-külön vonatkoznak — az egységes álláspont szempontjából. Ezenkívül ügyel arra, hogy a gazdaságok tervei összhangban legyenek a járás, illetve a társadalom szükségleteivel. A határozatok jogerőre emelésénél minden esetben a szavazat többsége a döntő, az 50 százalékban megoszló szavazatok esetén mindig az elnök szavazata dönt. Egyedül a tagság (tanácstagság) megszűnésénél szükséges a szavazat kétharmada. A közeli napokban a járás öt esztendőre szóló távlati célkitűzéseit tárgyalták. Érdekes, hogy ebben a távlati tervben a búza vetésterületének növelésével számolnak. Ugyanakkor csökkentik az árpa, a rozs, továbbá a cukorrépa vetésterületét, vagyis kisebb területről a jövőben több terménnyel számolnak. Távlati tervükben az állattenyésztés igen előkelő helyet foglal el. Ennek velejárójaként herefélékből több mint 1600 hektárral, takarmányrépából pedig közel 600 hektárral bővítik a vetésterületet. A tanács megtárgyalta továbbá a sertéshús termelésének központosítását és az ezzel kapcsolatos szakosítást. Erre a célra négy körzetet jelöltek ki. A hizlalást két részre osztják. Előhizlalásra 2000 süldőt befogadó batérlákban, utóhizlalásra 4800- as batériákban. A sertéshizlalást termelő együttműködés (kooperáció) alapján oldják meg. Az üzemek erre vonatkozóan szerződéses viszonyba kerülnek egymással. A szerződés Az Ersekújvári Járási Pártbizottság a párt alapszervezetei, valamint a járás gazdasági szervei figyelmet fordítanak a mezőgazdasági üzemek termelési és pénzügyi tervének kedvező teljesítésére. A napokban a járási termelési igazgatóság pártszervezete aprólékosan értékelte az elmúlt félesztendő gazdasági eredményeit, s megállapította, hogy úgyszólván minden egyes mezőgazdasági üzem ökonómiájában javulás észlelhető. Az emberek nyugodtak, s ez nagyban hozzájárul a szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozóinak stabilizálásához. Különösen jó eredményt értek el a hústermelésben és ezzel egyidejűleg pontjai minden egyes tagüzemre egyformán kötelezőek. Azzal számolnak, hogy az együttműködésről szóló terveket a piaci igényeknek megfelelően évente módosítják. Ami az üzemek ökonómiai együttműködését (kooperációját) illeti, egyegy részleg építése előzetes számítás szerint 9 millió 900 ezer koronát igényel. Egy kg sertéshús termelési költségét 7,38 koronában határozták meg, s egy választott malac kilójáért 18 koronát fizetnek az együttműködő tagszövetkezeteknek. Egy-egy üzemcsoportosulásnak el kell érnie az évi 4 millió 202 ezer korona tiszta bevételt, s így a rentabilisság aránya 49 százalékos, a beruházás megtérülése pedig 2,24 évet vesz igénybe. Jelenleg 91 szövetkezet foglalkozik sertéshústermeléssel, s a kooperáció bevezetése után 45 szövetkezetre korlátozódik. Ez az igényes feladat körültekintő szervezést kíván, mert a jövőben nagyobb mennyiségű sertéshús termelésével számolnak. így 1970-ben a sertéshúsnak 95,4 százalékát már a négy együttműködő körzetben, a hátralevő sertéshúst pedig a zelátovicei Druzba specializált szövetkezet termeli. Az eddigi 67-ről 13 gazdaságba központosítják a tojástermelést. Ebbe a termelési folyamatba további 17 szövetkezetei vonnak be. így például a troubki szövetkezet egyedül 3 millió 600 ezer tojás termelésére rendezkedik be, de az oseki szövetkezet két kooperációs társával szintén 3 millió 600 ezer tojást termel a jövőben, a többiek pedig egy-két millió közt termelnek. Ez az egyik legjelentősebb és legigényesebb feladat, amellyel a pferovi mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsa foglalkozott. A tervezés leegyszerűsítése, a termelés központosítása és szakosítása, az üzemek egymás közti ökonómiai természetű kapcsolata közös termelési szakaszok építésén keresztül, ez mind a termelés olcsóbbá tételének, azaz a magasabb gazdasági hatékonyság elérésének fontos előfeltétele. Milyen jelentősége van ennek a nagyhorderejű célkitűzésnek? Kétségtelen, hogy nagyra kell értékelni, mert termelő mezőgazdasági szakemberek tűzték ki, s ez biztosíték arra, hogy amit elhatároztak, végre is hajtják. A pferovi járásban eszerint alaposan megfontolták, kiket jelöljenek a mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsába. Hisszük, hogy ha eljön az idő, a többi járásokban is hasonlóan cselekednek. (—hal—) a piacellátásban. A múlt esztendő hasonló időszakához arányítva idén 6951 mázsával több húst értékesítettek a szövetkezetek és az állami gazdaságok, vagyis az 1965-ös 74,6 kg helyett idén 82,4 kg húst termeltek hektáronként. Javulás észlelhető a tejtermelésben is. Itt 2 millió 749 ezer liter többletet termeltek a múlt év első félévi eredményeihez viszonyítva. A hús és a tejtöbbletnek pénzértéke meghaladja az öt és fél millió koronát. A hústermelésben első helyen említhető a szímői szövetkezet, ahol hektáronként 114,3, a Mikulási Állami Gazdaság 108,9, az ufani szövetkezet 105,1 s az aisóahai pedig 104,3 kg húst termelt. A tejtermelés legjobbjai Kolta, Cerník, Dedlnka és Csehi községek voltak. Hiányosságok főleg a tojáseladás körül mutatkoztak, de a második félévben ezen a szakaszon is rendet teremtünk. A jövőben pedig több mezőgazdasági üzemben kalitkás és egyéb rendszerű tojóházakat építünk a tojástermelés állandósítására. Mezőgazdasági üzemeink a termeléssel arányosan pénzügyi terveiket is kedvezően teljesítették. Az abszolút pénzügyi túlteljesítés nem kevesebb, mint 23 millió 163 ezer korona. Ha az idei félesztendei pénzügyi jövedelmet az 1965-ös félesztendeihez arányítjuk, azt láthatjuk, hogy ez évben 14 millió 508 ezer koronával eredményesebbek vagyunk annak ellenére, hogy az idei terv 5 millió 081 ezer koronával szilárdabb, mint a tavalyi. Szerintem minden előfeltétel adva van, hogy az idei tervet kedvezően teljesítsük, s egyes mutatóiban jóval túlszárnyaljuk. P. HUDEC mezőgazd. mérnök, az érsekújvári JPB mezőgazdasági titkára > Nagy befogadóképességű pótkocsi A képen látható nagy befogadóképességű pótkocsit, amelyet zöldtömeg és széna betakarítására eredményesen használhatnak, az osztrák Pöttinger vállalat gyártja. A Repy-i Állami Gépkísérleti Intézetben több nagy befogadóképességű pótkocsi közül találták legalkalmasabbnak a hegyi körzetek mezőgazdasági üzemei számára. Hasznosságáról már nálunk is több gépbemutatón meggyőződhettek a termelők. A pótkocsira gyűjtött anyagot speciális szerkezet tömöríti, s ezáltal rakterülete jól kihasználható. Szénából 1000, zöldnövényből pedig 1500 kg befogadására képes a 15 köbméteres rakterűiét. A pótkocsi szélessége 1,52 méter, s vontatására 15 lóerős traktor szükséges. (D. Marková mérnök) A jő eredmények a termelőket dicsérik Szabják meg az önállóság határát! Járási mezőgazdasági termelési Igazgatóságunk létezése óta arra törekedtünk, hogy a hajdani adminisztratív intézkedések helyébe hatásos ökonómiai módszereket léptessünk. Amennyire csak lehetett, megszabadultunk az adminisztratív előítéletektől, s szabad utat nyitottunk a mezőgazdasági üzemek építő kezdeményezésének, s ezzel egyidejűleg felelőssé tettük őket a gazdasági eredmények eléréséért. Oj módszert vezettünk be a vezető dolgozók díjazására, a termelés hatékonysága és az összegezett mezőgazdasági termelési érték elérése alapján, s ez lehetővé tette, hogy szabadabb kezet kapjanak a tervezés kibontakoztatására, és ezzel egyidejűleg egy-egy gazdaság termelési profiljának kialakítására. Az anyagi érdekeltséggel rávezettük a mezőgazdasági üzemek vezetőit az önköltség rendszeres és gondos vezetésére, s az ökonómiai elemzésre. Részünkről üdvözöljük az irányítás tökéletesített ökonómiai rendszerének elveit, mert kedvező teret nyit eddiei intézkedéseink továbbfejlesztésére. valamint az irányítás öknnSntiei n-ofiljának kialakítására. Jelenleg a tervezésre, az árakra, az adás-vételi kapcsolatokra, az üzemek közti kooperációra, a szolgáltatásokra, az önköltségekre, s nem utolsósorban az ökonómiailag indokolt díjazásra fordítjuk a figyelmet. Tervezési tapasztalataink Már három esztendeje bekér|ük az üzemek termelési és eladási tervét anélkül, hogy valamit is széjjelírnánk rájuk. Az üzemekre vezetőikön, azaz azok díjazásán keresztül hatunk. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ez teljesen elegendő a vezető dolgozók azon igyekezetének serkentésére, hogy minél magasabb eredményt érjenek el a kulcsfontosságú termékeknél (hús, tej, tojás, gabona, cukorrépa) a lehető legalacsonyabb költségek, illetve a lehető legmagasabb összegezett mezőgazdasági termelési érték elérésére. A jövőben tovább tökéletesítjük a tervezést. Az említett kritériumok szerinti díjazás ugyanis teljes biztosíték arra, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői tiszteletben tartsák és kielégítsék a társadalom szükségleteit, s emellett minden egyes üzem teljesen önállóan kezdeményezhessen és gazdálkodhasson. Az 1987-es évi terveket már az irányítás tökéletesített ökonómiai rendszerének elvei szerint készítik. Az üzemekben ugyanis már 1962 óta vezetik az önköltséget, amelyek megbízható kiindulópontul bizonyulnak a rentabilitás megítélésénél. Adásvételi kapcsolatok és szolgáltatások A termelési igazgatóságok kezdeményezésére a szövetkezetek a múlt évben ellenőrző csoportot szerveztek, jogásszal az élen. A csoport tagjai részt vesznek a szerződések megkötésénél, a termékek minőségének vizsgálásánál, valamint a vitás ügyek megoldásánál. A jövőben a csoport feladata lesz, hogy ügyeljen azon előírások betartására, amelyek az adás-vételi kapcsolatokra vonatkoznak, hogy az egyenlőség alapelve a legmeszszebbmenőklg érvényesülhessen. Mostanában azoknak a szolgáltatásoknak önköltségét analizáljuk, amelyeket a gazdaságok önsegélyezésből maguk végeznek. Ilymódon tiszta képet nyerünk arról, melyik szolgáltatás hatékonyabb, az önsegélyes vagy a terményforgalmi és a gépállomás által nyújtott. Az eddigi adatok a szövetkezetek közti kölcsönös termelői együttműködés (kooperáció) kiszélesítése mellett szólnak. így megoldható lenne a javító tevékenység, az építkezés, a vasszerkezetek készítése, az építkezési melléktevékenység stb. Szövetkezeteink készek lennének a gépállomás átvételére is, és a szövetkezetek közti termelő együttműködésbe való bekapcsolására. Belüzeml szervezés Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a mezőgazdasági üzemek belső szervezeti felépítésére. Elemzésekkel módját keressük olyan önelszámolási egységek kialakítására, amelyeknél biztosíték lenne az összegezett mezőgazdasági termelési érték elérésére. Ezen elgondolás szerint építjük a komplex brigádokat, továbbá egyes állattenyésztő-részlegeket, műhelyeket stb. Vele egyidőben új könyvviteli nyilvántartás bevezetését is mérlegeljük, mely szerint lehetővé válnék a gazdasági eredményeknek részlegenként) nyilvántartása és áttekintése. Ezzel elérnénk, hogy a részlegek dolgozóit az elért eredmények alapján díjazzuk. Próbára 10 gazdaság komplex brigádjánál bevezettük a termékek mennyisége utáni díjazást. Erre vonatkozólag bizonyos keretet dolgoztunk ki minden egyes növényre. amelyeket a komplex brigádok valóságban termelnek terv szerint vagy terven felül. Az új elemek bevezetése azonban megköveteli, hogy a régi előírásokat és rendelkezéseket mielőbb érvénytelenítsék. Olyan irányító normákat kell jogerőre emelni, amelyek nemcsak az üzemeknek, hanem a termelési igazgatóságoknak is meghatározzák önállóságukat. Egyelőre az önállóságról sokat beszélnek és írnak, de határai nincsenek megjelölve. Osvald Frigyes, mezőg. mérnök, a Dunaszerdahelyl Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság vezetője (klv. a Zemédélské noviny-ből) Ipari takarmányfehérje termelés Csehszlovákiában Csehszlovákiában Málek akadémikus új eljárást dolgozott ki a takarmányélesztő közvetlenül répából történő előállítására. A cukoripar nélkül egy önálló iparág kialakításával lehet így az élesztőtermelést megoldani. Egyelőre a cukorrépát használják csak fel a cukorgyári feldolgozás technológiájához igazodva. Az új eljárás lehetővé teszi a közvetlenül répából való fehérje előállítását. Próbálkoztak a diffúziós lé fermentációjával. Az így nyert termék 56—58 százalék nyersproteint, 38—48 százalék emészthető fehérjét és 9— 9,5 százalék hamut tartalmazott. A különböző gyártású élesztők tápértékben igen különbözőek. A répából gyártott keményítő nyersprotein tartalma 76 százalékkal haladja meg a kőolajból készítettet. Az önköltség is kielégítő, bár a külföldi halliszt árához viszonyítva a takarmányélesztő még kissé drága. A cukorrépából közvetlenül gyártott élesztő előállítása sokkal gazdaságosabb, mint a melaszon keresztül gyártotté. 100 kg répából, mely 17 százalék cukrot tartalmaz, 16 kg cukrot lehet termelni, egy kg veszteség mellett. Ebből 14 kg-ot cukorként, a többit pedig 4 kg melasz formájában hasznosítanak, amiből 1 kg száraz élesztőt nyernek. Amennyiben a száz kg répából közvetlenül 18,5 kg nyerscukrot készítenek 0,5 kg-os veszteség mellett, úgy abból közvetlenül 11 kg száraz élesztő állítható elő. Ez az iparág új répafajtákat kíván fermentációs célra. A fermentációs fehérjegyártás szükségessé teszi az ipari és mezőgazdasági termelés szorosabb kapcsolatát. A répából való fehérjegyártás kérdésével az NDK-ban Is foglalkoznak. A Szovjetunióban még nem kívánnak ezzel a nyersanyaggal foglalkozni, mert elsőízben a cukoripart fejlesztik. Ausztriában megfontolják az eljárás bevezetését, hiszen a takarmányélesztők legutóbbi időben bekövetkezett 40 százalékos árnövekedése ezt indokolttá teszi. Svájcban nagyon lényegesnek tartják a fehérje-kérdést. A 100 kg répából való fehérjeelőállítás pénzbevétele mintegy kétszerese Svájcban a cukorgyártással elérhető öszszegnek. Az NSZK-ban viszont a keményítőérték fehérjévé való átalakítása nem gazdaságos, mert a keményítő-takarmányok árát magasan tartják. A répából való fehérjegyártás a lakosság ellátása szempontjából Is nagyon lényeges. Németországi tapasztalatok szerint fejenként naponta 50 gramm élesztőt kellene elfogyasztani. Tizenötmillió lakos esetében ez évi 1000 tonna élesztőt jelent 45 százalék emészthető fehérjével. Ha a hús fehérjetartalmát 20 százaléknak vesszük, úgy 225 ezer tonna húst pótolhatnánk Csehszlovákiában a répából gyártott fehérjével. Az anyagi megtakarítás is nagy, hiszen 350 millió korona értékű fehérjével élesztő formájában 2250 millió korona értékű hús fehérje pótolható. (Soc. Séf.)