Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-08-20 / 33. szám

BERTRAND RUSSEL AKCIÓJA Az agg angol tudós, a világ béke­mozgalmának egyik legkimagaslóbb egyénisége újra hallat magáról. Nem­zetközi bíróság összehívását jelentet­te be, melynek feladata az lesz, hogy ítélkezzen Johnson és az Egyesült Államok politikai vezetőinek vietnami háborús bűnei fölött. A novemberben összeülő tanács között olyan nagy­nevű értelmiségiek nevelt találhatjuk, mint Lazaro Cardenas, Mexiko volt elnöke, Jean Paul Sartre, a világhírű francia író, Simone de Beauvoir, is­mert párizsi publicista, de Castro bra­zíliai közgazdász, Danilo Dolci neves olasz író, Peter Weiss német Író stb. A világ lelkiismeretének ez a nem­zetközi fóruma a tervek szerint Pá­rizsban szándékszik összeülni, kérdés azonban, a francia fővárosban ke­rül-e sor Johnsonék bűneinek meg­vitatására? A „Paris Presse“ ismert francia napilap hosszabb cikkben foglalkozik a Russel-tervvel és megjegyzi, hogy de Gaulle kormánya eddig még hiva­talosan nem foglalt állást az üggyel kapcsolatban. A lap szerint nagyon kérdéses, vajon beleegyezését adja-e a francia elnök e nemzetközi bíróság szereplésére Franciaország fővárosé­ban, amely még ma is az USA szövet­ségesének számit és utal arra, hogy ha Russelék mégis ott tárgyalnának Johnsonék bűneiről, a NATO-válság miatt már amúgy is elég feszült vi­szony a két állam között méginkább elfajulna. Valahányszor Washingtonban az USA vezetőinek lába alatt nagyon ég a talaj, mindig akcióba léptetik leg­tehetségesebb diplomatájukat és uta­zó nagykövetüket, Averell Harrimant. Johnson most azzal bízta meg az öreg politikai szakembert, hogy a Csendes Óceán térségében fekvő államok kor­mányainál igyekezzék helyrehozni Wa­shington megtépázott presztízsét. Har­­riman szeptemberben szándékozott tárgyalni Kambodzsában. A Phnom Penh-ben székelő kambodzsai államfő Norodom Szihanuk azonban kijelen­tette, hogy nem fogadja az ameri­kaiak utazó nagykövetét és nem is ajánlja neki, hogy Kambodzsába jöj­jön. Addig szó sem lehet tárgyalások­ról a két állam kormánya között, amíg az USA bocsánatot nem kér a kambodzsai területeken elkövetett agresszióért, és nem ismeri el Kam­­bozsa területi integritását a jelenlegi határokon belül. Az amerikaiak az üggyel kapcsolatban azzal védekez­nek, hogy a repülőik által bombázott Thlok Trach község az ő térképeiken vietnami felségterületnek van feltün­tetve. Harriman távol-keleti utazásának célja egyébként egy Vietnamra vo­natkozó ázsiai konferencia megszer­vezése, amelyet Washington tervei szerint a Délkelet-Ázsiai Szövetség — tehát Thaiföld, Malaysia és a Fülöp­­szigetek Javasolnak. Szihanuk elnök rá is mutatott, hogy ezek az országok mind szövetségesei az Egyesült Álla­moknak és csapataik Vietnamban har­colnak, tehát a tervezett értekezletet nem lehet komolyan venni. ŐRSÉGVÁLTÁS LONDONBAN A múlt hét végén nagy meglepetést keltett Londonban a kormány átalaku­lása. Wilson miniszterelnök jónak lát­ta, hogy néhány minisztere kicserélje egymás közt tárcáját. A legfontosabb változásnak Stewart és Brown mi­niszterek cseréjét tartjuk. Brown an­nak Idején a Munkáspártban Gaits­­kell pártelnök halála után éles ver­senyben állt Wilsonnal a pártvezetői funkcióért, s a Jelenlegi kormány egyik legtehetségesebb tagjának isme­rik. Első hivatalos nyilatkozatában többek közt hangsúlyozta, hogy Nagy- Britanniának eltökélt szándéka, hogy belépjen a Közös Piacba. A vietnami konfliktussal kapcsolatban pedig az új külügyminiszter elismerte, hogy „az egész munkáspártban rossz érzés uralkodik az amerikai politikának nyújtott brit támogatás miatt". Nagy fontosságot tulajdonit továbbá a NA­­TO-nak, „ez azonban nem azt jelenti;, hogy mindenben alávessék magukat az amerikaiak elgondolásainak, vi­szont szövetségesüket sem hagyhatják cserben“. ÖTÉVES A BERLINI FAL E napokban volt öt esztendeje, hogy Berlinben az NDK határfallal választotta el Nyugat-Berlint a német szocialista állam fővárosától. Az év­forduló (augusztus 13j alkalmából a moszkvai Izvesztyija a következőket hozza: „Az NDK dolgozói által antifasiszta sáncnak nevezett falat elsősorban a béke megőrzése céljából emelték, hogy megakadályozzák a bonni mili­taristák kémeinek zavartalan behato­lását a demokratikus Berlinbe, és vé­get vessenek a veszélyes provoká­cióknak, amelyeket a Nyugat-Berlin­­ben működő revansiszta alakulatok követnek el. Ilyen provokációk még most is előfordulnak, de ma már mindig kudarccal végződnek." Az Izvesztyija utal arra a perre is, amelynek során az NDK legfelső bí­rósága a közelmúltban három CIA- ügynököt ítélt el. Az egész világ meggyőződhetett arról e tárgyalással kapcsolatban, hogy a nyugat-berlini feszültséget nem a „berlini fal", ha­nem az amerikai és nyugat-német kémszolgálat által fizetett provokatő­­rök okozzák. Bonnban ugyanis se­­hogysem akarnak beletörődni abba, hogy Berlinben rend és nyugalom le­gyen. A hideg háború légköre jobban megfelel nekik." SM © A kulturális forradalom árnyé­kában. Hongkongi jelentések szerint az utolsó hetekben 25 egyetemi tanárt és akadémikust távolítottak el, köz­tük a pekingi, kantonl, wuhani egye­temek rektorát és azok pártbizottsá­gainak vezetőit. Belső-Mongóliában átszervezték a pártszervezeteket. Az autonóm terület fővárosában az eddi­gi pártbizottságot nemzetiségi ellen­tétek előidézésével vádolják. © Wladislaw Gomulka Bukarestben. Az LEMP Központi Bizottságának első titkára Bukarestben barátságos esz­mecserét folytatott Ceausescuval, Ro­mánia Kommunista Pártja főtitkárával a két baráti állam kapcsolatairól és a nemzetközi helyzet alakulásáról. © Incidensek Szfria és Izrael ha­tárvidékén. Az utolsó napokban ismé­telten tűzharcra került sor a bibliai Genezáret-tó vidékén szíriai és izraeli egységek között. Legutoljára — sziriai jelentés szerint — izraeli naszádok hatoltak be szíriai felségterületre, amire a szíriai határőrség tüzet nyi­tott. Az akcióban a két állam légi ereje is részt vett, és az izraeli re­pülők menekülésre kényszerültek. Izraeli jelentések szerint viszont a Genezáret-tó fölötti légi ütközetben két szíriai repülőgépet lőttek le. Az Egyesült Nemzetek egységeinek pa­rancsnoka a fegyverszüneti egyezmény betartására intette a két ország kor­mányát. © A „második frankfurti perben“ Raabe prokurátor életfogytiglani fog­házbüntetést követel Burger fővádlott, „Papa, lötyög a korona“ — kiáltot­ta oda Otto apjának, Károly királynak a budapesti koronázó dómban. Nem egészen két évvel később le is esett. Az utolsó hetek zűrzavarában Károly császár és király gyermekeit „nemzeti zálog" gyanánt a magyaroknak hagyta hátra a gödöllői vadászkastélyban. De 1918 októberében újra Bécsbe hozatta őket. Ottó nem is lehetett messze Schönbrunnban attól a szobától, ahol az utolsó császári kormány az apját november 11-én lemondásra kénysze­rítette. Ez a lemondás azonban elég két­értelmű volt. „Lemondok az államve­zetés minden részvételéről“ — volt ennek az utolsó császári manifesztum­­nak legfontosabb mondata, amit Sei­pel prelátus, az utolsó császári nép­jóléti miniszter szövegezett meg. Ká­roly a politikai tevékenységről mon­dott le, de nem a koronáról. A történelem távlatából is megálla­píthatjuk már, hogy az utolsó Habs­­burg-uralkodót a polgárság politikai képviselete, a keresztényszociallsták alaposan félrevezették. Reményeket keltettek benne, hogy lemondásával, azáltal, hogy a politikai tevékenység­től távol tartja magát, megmentheti a koronáját. A párt elnöke, Hauser prelátus még ünnepélyes Ígéretet is tett neki, hogy az 1918. november 12-én összeülő ideiglenes parlament­ben „hűségesen kitart a császári lo­bogó mellett". Bizony nem tartott kil Mert a munkásság és katonaság for­radalmi légkörében, ismerve a töme­gek szándékát, hogy elzavarják a há­borút haszonhajhászó okokból foly­tatni kívánó kapitalistákat, a keresz­tényszocialistáknak fontosabb és kö­zelebb volt polgári ingük mint a csá­szári palást. Az osztrák parlament Ausztriát egyhangúlag köztársaság­nak hirdette ki. Károly már hajlandónak is mutat­kozott, hogy lemondási nyilatkozatát aláírja. De ott termett Zita királyné és a császár titkárának jelenlétében ragy botrányt csapott királyi és csá-0 SZABAD FÖLDMŰVES 1966. augusztus 20. szári férjének. „Soha! Nem mond­hatsz le! Egy uralkodó nem mond le. Inkább itt halok meg veled együtt, utánunk pedig Ottó jön. Es ha mind­nyájunknak pusztulnunk kell — van még elég Habsburg!" (K. Werkmann, Károly titkárának feljegyzéseiből.) Ezek a patétikus szavak azonban a fennálló politikai realitások tükrében már nem sokat jelentettek. Senki sem halt meg. Kari aláírta nyilatkozatát, és a családjával az Eckartsau-i kas­télyba költözött. Zita, a felesége azonban sohasem vetkőzte le uralkodói gőgjét. Igyeke­zett ismételten kiragadni Károlyt bor­gőzös közömbösségéből, hogy idétlen politikai kalandokra uszítsa, és min­den igyekezetével azon volt, hogy gyermekei politikai álomvilágának örökösei legyenek. Kisfiát, Ottót már „Császári Fenségének szólította, sőt még azt is megkövetelte, hogy a szo­bából, ahol Ottó tartózkodott, a szol­gaszemélyzet hátrálva távozzék. Né­hány héttel később a Habsburgokat, akik a köztársaság iránti hűségnyilat­kozatot nem írták alá, a nemzetgyűlés kiutasította az országból. A Habsburg­­família — utoljára — különvonaton utazott Svájcba, ahol a Genfi tó mel­lett telepedett le. © Zita még november 1-én, tehát a köztársaság kihirdetése előtt 12 nap­pal kiürítette a „legfelsőbb császári család kincseskamráját". Magához vett minden ékszert, köztük a híres 136 karátos „kék Ilorentini gyémán­tot" és az aranygyapjas rend gyémán­tokkal ékesített eredeti példányát. Ezeket az óriási értékeket még no­vember 12-ke előtt kicsempészték Svájcba. Ott az osztrák-magyar fő­konzulátus egyik hivatalnokát, Bruno Steinert megbízták az ékszerek érté­kesítésével. A pénzből azonban Zita csak néhányszázezer frankot kapott kézhez. A bárói címmel kitüntetett Steiner kerek egymillió frankot Pá­rizsban és Svájcban dőzsölt el, s a Békeharcosok felvonulása Japánban. A Gotemba-i tüntetők felvonulásuk élén a dél-vietnami Nemzeti Felszabadító Front zászlójával menetelnek. Foto: CTK volt oswiecimi táborigazgató és Erber, a brezinkai haláltábor politikai veze­tője ellen. Neubert, a harmadik vád­lott részére 15 évi fegyházat követel. A nevezettek aktívan is részt vettek a foglyok meggyilkolásában. © A román miniszterelnök látoga­tása Dániában. Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság mi­nisztertanácsának elnöke Manescu külügyminiszter kíséretében hivatalos, látogatásra érkezett Koppenhágába. Őfelségét majdnem megpofozták... többivel sem számolt el soha. Károly kétszer tett dilletáns kísér­letet arra, hogy legalább Magyaror­szágon visszaszerezze a koronát. Hi­szen Magyarország Horthy ellenforra­dalma után névlegesen újra királyság volt, ahogy akkor irónikusan állítot­ták „királyság király nélkül, melynek élén egy tengernagy áll, akinek vi­szont nincs hajóhada". Károly 1921 márciusában egyszerűen Budapestre utazott, hogy visszakövetelje trónját Horthytól. A kormányzó azonban az utódállamok és Franciaország azon­nali beavatkozásával számolva, a leg­­udvariasaban hazatessékelte volt ural­kodóját Svájcba. Az osztrák munká­sok Bruckban a visszautazó „apostoli felséget“ csakhogy meg nem pofozták. Még ugyanannak az évnek októbe­rében Károly bérelt repülőgépen lo­­pódzott Nyugat-Magyarországra, ahol Osztenburg csendőrezredes várta egy zászlóaljjal. Utolsó Habsburg-csapatai élén szeretett volna Budapestre vonul­ni. Ez azonban sehogy sem ment, mert az ezredes úr a répakampány miatt nem kaphatott vagonokat. Hor­thy időközben mozgósította csapatait és lefegyvereztette a tábori misére rendelt Osztenburg-egységet. Károly utolsó kalandja csúfosan végződött, és az angolok jóvoltából a „Glow­worm" ágyúnaszádon hagyta el fele­ségével együtt Magyarországot. Svájcba már nem mehetett, mivel megszegte az ottani hatóságoknak adott szavát, mely szerint mindenkor tudatja tartózkodási helyének meg­változtatását. A nyugati hatalmak Madeira szigetét szemelték ki Károly és családja tartózkodási helyéül, aho­vá 1919. november 19-én érkezett meg és ott is végezte életét a következő év április 1-én, súlyos náthaláz kö­vetkeztében. Özvegye, Zita exkirálynő a temetés után kiadta a parancsot „udvara" maradványának, hogy az addig „Császári Fenségének címzett Ottót ezentúl „Felségének szólítsák. (Volksstimme) ,Che6 nem tűni el Számtalan mende-monda terjedt el szerte a világon Ernesto „Che“ Guevara, argentin, származású kubai szabadságharcos, későbbi ipar­­ügyi miniszter sorsáról, aki mint ismeretes, tavaly visszavonult a közéletből Ernesto Guevara tagja volt Fidel Castro felkelő vezérkará­nak és a kubai szabadságharcosok legendáshírű vezéréhez közvetlen, őszinte baráti kapcsolatok fűzték. A forradalom győzelme után mi­niszteri beosztásban ts sokat tett a fiatal szocialista ország megerő­sítése érdekében. Aztán az a hír terjedt el, hogy nézeteltérései tá­madtak Castroval, és egyes „megbízható értesülések" szerint, a bátor forradalmárt „valószínűleg eltették láb alól". Ezzel szemben Fidel Castro több ízben ts kijelentette, hogy „Che" és közötte nincs semmi viszály, csak eltávozott, hogy ott lehessen, ahol a forradalom ügyét legjobban szolgálhatja. Nemrégiben nagy port vert fel Paolo Senise olasz újságíró riportja a „Le Oro" című lapban, amely végképp tisztázza azokat a rossz­májú nézeteket, miszerint Ernesto Guevarát meggyilkolták volna. Az olasz riporter, akt DéUAmerlkában Járt, részletesen beszámolt arról, hogyan találkozott Guevarával, • • • „Azok az eléggé szavahihető hírek, amelyeket dél-amerikai bará­taim közöltek velem Guevaráról, arra kényszerítenek, hogy Peruba utazzak. Az ott szerzett értesülések csak megerősítették a szállingózó híreket. Megtettem a szükséges biztonsági intézkedéseket és egy T&ggel elindultam autón az ország belsejébe, Huancay városba, amely az Andokban fekszik, mintegy 700 kilométerre Limától. Huancay-ban felkerestem azt a férfit, akinek a címét előzőleg kaptam és előadtam neki kérésem: — „Che"-vei szeretnék találkozni és interjút készíteni. A következő válasszal nyugtatott meg: „Várnia kell néhány napot, majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Néhány nap elteltével azt az utasítást kaptam, hogy észrevetlenül tűnjek el a városból és telepedjek le egy Huancaytól mintegy 12 kh lométerre eső házban a hegyek között. Beköltöztem az elhagyatott házba. Két nap múlva két ismeretlen férft állított be, átnézték az irataimat és Ismét megkérdezték, hogy miért akarok találkozni Guevarával. Távozásuk előtt meghagyták, hogy másnap reggel öt Órakor várják a ház mögötti tisztáson.,, Reggel a megbeszélt időpontban két fiatal indián főtt értem. Fel­szólítottak, hogy kövessem őket. Sűrű erdőn keresztül vezetett az ütünk, a túloldalon egy terepjáró autó várakozott. Beültünk és elin, dúltunk. A keskeny hegyi útákon és ösvényeken egyre feljebb tar­tottunk. Néhány órás nyaktörő autózás után az út járhatatlanná vált. Kiszálltunk az autóból, de itt már felnyergelt lovak várakoztak ránk. Felültünk és ismét a hegycsúcsok felé tartottunk. Éjfél tájban egy kis tisztásra értünk, ahol egy kis házikó állt. Nem tüdőm, hol voltunk, de legalább 4—5000 méter tengerszint feletti magasságban lehettünk. Az indián kísérők bevezettek egy tágas helyiségbe, ahol több fegy­veres férft ült, köztük Ernesto Che Guevara. Bemutatkoztunk, meg­ismételtem kérésem. Guevara beleegyezően bólintott és mosolyogva mondta.* — Szerencséje van,,. Már éppen indulni akartam innen.,, Előkészítettem a magnetofont és az interjú, valahol az Andok ég­betörő csúcsain megkezdődött.,, » # # A szemfüles olasz újságíró hazatérése 'Óta állandó zaklatásnak van kitéve. Nem hajlandó azonban semmi közelebbit sem elárulni a nagy forradalmárral való találkozásáról, és arról sem, hogy felismert-e valakit Guevara kíséretéből. — Guevarával való találkozásom óta több hét eltelt. Lehet, hogy már régen más vidékre, sőt országba költözött, hiszen akkor is em­lítette, hogy távozóban vannak. A nagy forradalmár holléte tehát máig is bizonytalan, de lehet, hogy a közeljövőben még sokat halljuk tiszteletetkeltő nevét. (pl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom