Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-06-04 / 22. szám

PATHÖ KAROLY Február utolsó szombatja maradan* "dó emléket hagyott Hordósfalvának. Ezen a napon, amelyet fekete tintá­val írtak be a falu krónikájába — kaparintotta meg a közös fölötti ha­talmat a mértéktelen szeszkedvelök helyt szervezetének vezetősége és megkezdődött Bimbó Frtct tiszavirág életű elnöki pályafutása. Ami Igaz, az Igaz! megválasztották annak rendje és módja szerint. Leg* alább Is. úgy tűnt az eset, mert a szó* kásos „ki van mellette? — ki van el* lene? — kt tartózkodott a szavazás­­tói?“ kérdések elhangzása után néma mozdulatlanság ülte meg a zsúfolásig megtelt termet. Elnézést kérek, hogy egy kissé el­túloztam a helyzetet. S ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy ez a megdöbbentő közömbösség csak az alacsonyabban ülők között uralkodott. Annál jobban kitettek ma­gukért azok, akik az emelvényen, az elnökségi asztalnál foglalták helyet. Igaz, csak hatan voltak, de a Jfct van mellette?“ elhangzása után tizenkét kezet emeltek magasba. Ogy ment minden, mint ahogy meg van írva: zavartalanul, zökkenőmen­tesen! Így aztán érthető, hogy Szom* fás Ignác, a mértéktelen szeszkedve­lők helyi szervezetének közismert el­nöke, aki a legutóbbi „tvóversenyről" fél liter vodka és öt liter bor lenye­lése után is saját lábán ment haza, s akt a külső segítségként érkező tvóctmborák jóvoltából a választási aktust levezette, Indokoltnak tarthatta — recsegő hangokat hallatva — köz* hírré tenni, hogy az évzáró közgyűlés közös akarattal, Bimbó Frtctt válasz­totta a hordósfalvt szövetkezet elnö­kéül. S hogy e határozat jelentőségét a lehető leghatásosabban érzékeltes­se, olyat sújtott hadbavonuló őseink által kedvelt buzogányra emlékeztető öklével az előtte terebélyesedő asz­talra, hogy az menten összecsuklott. Így bizony! Ilyen emlékezetes ese­mény kíséretében kezdődött meg Bim­bó Frtct elnöki pályafutása. Hej, de sok Igazság van abban a megállapításban, hogy: amilyen a kezdet, olyan a folytatás ts! Erről megbizonyosodtak a hordósfalviak ts, mert a kezdethez méltó események nem váratták sokáig magukra. Még jóformán kt sem hültek a kul­­túrházban üresen hagyott helyek, ami­kor Bimbó hozzálátott elnöki funkí dójának gyakorlásához. A helyszín, ahol rátermettségét, mint elnök első ízben fitogtathatta, a szövetkezet bor­­pincéje volt. Itt gyűltek össze mind­azok — lehettek vagy tízen —, akik jóban, rosszban és főleg a borospohár mellett szigorúan összetartottak. Me­rem állítani, hogy Árpád apánk és hét vezére — a zöldellő végtelen rónák láttán nem úsztak olyan féktelen öröm­mámorban, mint■ ez a díszes társaság a boroshordókkal telt „szentély" el* foglalása után. Ptncés Jóska bátyám —, akinek az igazat megvallva rendkívüli- alkalmaz­kodó természete van, s akt tudomá­som szerint a közel negyven éves pincemestert tisztsége gyakorlása köz­ben már sokféle népei kiszolgált — azt állítja, hogy ez a „csurbesz“ a „csurbeszek-csurbesze" volt. Itatta magát a két éves olasz rlzltng, no meg a furmint sem volt megvetni va­ló. Apadt ts a hordók tartalma vagy száz literrel. A hitelesség kedvéért úgy mondom el, ahogy valóságban történt. Tény, hogy sok bort elnyeltek. Bimbó veze­tésével —, aki győzelmi mámorát hét literrel táplálgatta, mindnyájan egyé­ni rekordot állítottak fel borlvásból. De száz litert elnyelni még tíz edzett borivónak ts sok lett volna. S ml ta­gadás benne már a kéznél levő két szüretelő vödör ts megtelt az erejét vesztett, lecsapolt folyadékkal. De vajon milyen lett volna ez a „hon­foglalás" keresztelő nélkül? Olyan, mint a lakodalom menyasszony nél­kül. Ezt nem én mondom, hanem állí­tólag Szomjas Ignác erősítgette a többiek őszinte egyetértése mellett, amikor előhozakodott azzal a javas­Kisfiam szeme Csurranó bor a pohárban, vagy napsugár a fák hegyén nem csillanhat meg tisztábban, mint az öröm fiam szemén. Barna mélye ágy parázslik, mint a pásztortiizek fénye — havasoknak éjszakáit az deríti ilyen szépre. Benne lakik minden szépség, a tisztaság ott virágzik — azt vigyázom, hogy a szennyét semmi ne dobja odáig. Nagy Olivér tatával, hogy a sok szép napot átélt öreg borospincét „Bimbólakra“ keresz­teljék. Az áldójdt! hogy milyen kereszte­lőt csaptak!? Ivott az anyaföld amennyi csak belé fért! S talán még annál ts többet, mert úgy igaz, hogy a Bimbó alfelével rányomott pecsét, amely e felséges aktus hitelesítéséül szolgált, jó mélyen bevésődött a pin­ce agyagos talajába. Szemrebbenés nélkül merem állí­tani: ha keresztelő szent János időt szakít rá, hogy végignézze az esetet, biztosan Irigykedve fordít hátat a dí­szes társaságnak. Mert, mint tudjuk őkegyelmessége a Jordán vizével ke­resztelt, mégsem pazarolta oly naau­­vonalúan a keresztelő folyadékot, mint a hordósfalvt ptncekeresztelők. A tisztelt• olvasó részletesebb tájé­koztatása céljából elárulom azt is, hogy az összegyűlt tvóctmborákat nemcsak a mértéktelen borfogyasztás foglalkoztatta. Iszogatás közben na­gyon sok problémát megvitattak. Az azonban igaz, hogy megbeszélésük legfontosabb pontja a szövetkezet régi vezetőségének, de főleg a volt elnök munkamódszereinek határtalan becs­mérlése volt. Azt állították, hogy a régi elnök, akt mást. sem tudott csak feladatokat osztogatni és a munkák menetét ellenőrizni, vagyis ólálkodni az emberek körül, valóságos nyűg volt a közösség nyakán. Az újdonsült elnök, mármint Bimbó Frict jónak látta még melegében biz­tosítani a társaságot arról, hogy 0, — bármt történjék ts, nem követi elődje példáját. Mert szerinte az elnök nem azért elnök, hogy apró-cseprő min­dennapi kérdésekre és a munkák el­lenőrzésére pazarolja drága Idejét, hanem azért, hogy hírnevet, haszonnal járó protekciót és sok-sok tapasztala­tot szerezzen. Majd emelt hangon, úgy, hogy mindenki jól megértse, a következő mondatban tömörítetté kí­vánságát: — Ahhoz, hogy ezeket a nemes fel­adatokat teljesíteni tudjam, szüksé­gem van: egy jókarban lévő személy­autóra, korlátlan mennyiségű hajtó­anyagra, a borospince adta lehetősé­gek teljes kihasználásának jogára és arra, hogy a szövetkezetnek Zsíros Béninél, mármint a húsbolt vezetőjé­nél, továbbá Talpas Bálintnál, a korcsmárosnál, folyószámlája legyen. Mondani sem kell, hogy ezzel az alapos megfontoltságról tanúskodó kí­vánsággal a társaság minden tagja egyetértett. Tehát megszületett az el­ső és egyben sorsdöntő határozat. S mivel a koratavaszt napsugár betolakodott a présház tisztának nem mondható ablakán, a szesztársak a jól végzett munka tudatában elbotor­káltak hazafelé, kipihenni fáradalmu­kat és egy kissé ktszellöztetni kábult agyukat. Megesküdjek? Nem! biztosan anél­kül Is elhiszik, hogy a boros pincé­ben született határozatok teljesítésé­hez irigylésre méltó lelkesedéssel lát­tak hozzá. Az elnök -r már funkciója gyakorlásának . második napján — megtette a szükséges intézkedéseket a szövetkezett folyószámla létesítése ügyében. Alapjában véve könnyű dol­ga volt, mert a külön haszonnal ke­csegtető üzletkötéstől sem Zsíros, mármint a hentes, sem pedig Talpas, vagyis a kocsmáros nem riadt vissza. Persze azért is könnyen ment a do­log, mert ezúttal hősünk nem egy­szerű Bimbó Friciként tett ajánlatot, hanem mint a helybeit hatalom kor­látlan képviselője, akinek a szövet­kezett közösség anyagi felelősségét bizonyító körbélyegző is a zsebében lapult. Ezek után nem csoda, hogy úgy ment minden, mint a karikacsa­pás! Ha jól emlékszem, a. közgyűlés óta csupán harmadszor nyugodott le a Nap, amikor a szövetkezeti Iroda sá­ros udvarára berobogott a széleskörű kapcsolatok kiépítésének egyik leg­fontosabb eszköze, a személyautó is. Szomjas Ignác szerezte a közeit vá­rosban lakó komájától, aki állítólag befolyásos ember, s így ebből az al­kalomból már harmadik személyautó­ján adott túl busás kereskedelmi ha­szon mellett. Merje ezek után valaki még azt állítani, hogy manapság a kulisszák mögött kötött jó kapcsola­tok egy lyukas hatost sem érnek!? A határozatot tehát teljesítették, a kapcsolatok kiépítésének eszközei rendelkezésre álltak. Most már sor kerülhetett arra, hogy Bimbó Fríci a borospincében tett fogadalmának gya­korlati megvalósításához is hozzálás­son és olyan elnökké képezze magát, akit majd megcsodál a világ. Becsületére legyen mondva, nem kérette magát és nem kellett bíztatni sem. Alig egy hónap leforgása alatt, vagy tíz községben vendégeskedett, s persze gyűjtötte az értékes tapasz­talataikat. Otthon csak hébe-hóba lát­ták, főleg akkor, amikor az újabb út előtt különböző mennyiségű koronát, de általában nagyobb összegeket vett fel a szövetkezet pénztárából. Elejével fizetés, vagy Útiköltség előlegnek ne­vezte, később gépalkatrészek vásárlá­sára és a szokásos kenés, vagyis bor­ravaló nyújtására kérte. A főkönyve­lőnek már nem nagyon volt ínyére a dolog, de azért csak hallgatott és engedelmeskedett, mert nem akart felettesével, az elnökkel ujjat húzni. Félt szegény, hogy ő húzza a rövtdeb­­bet. Tehát látszólag nyugalom volt a hordósfalvi közösben és ami azt illett a tagok többsége örült is neki, hogy Bimbó folyton csatangol, mert így nem érezte olyan súlyosnak a nyaká­ba ültetett terhet. A közös gazdaság becsvágó elnöke tehát zavartalanul utazott és ahol csak szerét tehette, úgy istentgazában nagyokat mulatott. A tapasztalatokra sem kellett sokáig várni. Autókkal hozták az ország különböző részéből. Merthát magától értetődik, hogy a hordósfalvi szövetkezet elnökének látogatását sokan és Inkább előbb, mint később, viszonozni akarták. Gya­rapodott is a folyószámlán vezetett hitel, mind a hentesnél, mind pedig a kocsmárosnál. Persze a szövetkezet boroshordóinak tartalma pedig na­gyon gyorsan apadt. 10. FOLYTATÁS Julik* most már véglegesen elérhetetlen a számára. Oj udvarlója van: vékonydongájü, szőke legényke. Giliszta. Egyetlen mozdulattal el tudná taposni. Csak akarnia kell. Nem akarja. Pedig mennyivel derűsebb volna a világ a szőke legényke nélkül! Hogy még útszéli, magányos fácska lett! A fene vigye el a bolondos eszét. Mit érdemel az olyan hitvány fácska, amely nem bír ellenállni egy kis szelecskének és derékon törik? Pusztuljon el, azt érdemli Katókák, Ilonkák, Bözslkék is vannak a világon, nem csak Kovács Jull­­kák! És Ferkó Ferenci Ilinek kezdte csapni a szelet. Mosolygó, sötétbőrű lányocska, parázsló, huncut szemekkel. A kertészetben dolgozott. Dél­időben a malom alá Járt fürödni, s ott pillantotta őt meg Ferkó. Akkor ért meg benne az elhatározás, hogy Julikát az Ilike váltja fel szivében. Mind gyakrabban találkoztak a langyos, nyári éjszakákban. Egyszer . aztán Így szólt a lány: — Ne bohóckodj velem, Ferkól — Nem bohóckodom. — Látom én. — Hogy érted ezt a bohóckodást? — kérdezte Ferkó. Ogy, ahogy mondom... Nem tetszem én neked, csak truccból csapod nekem a szelet... Azt hiszed nem tudom, hogy még most is a Julikéért esz a fene?... Hagyjuk abba, semmi értelmei Ferkó megpróbált még egy kicsit ellenkezni. Bizonygatta, hogy igenis tetszik neki a lány. Szép szavakat keresett, suttogott, csókolgatta a ha­ját, szemét, simogatta, de mindhiába. Nem és nem hitt neki Ferenci Ili. — Hagyjuk abba, Ferkó, semmi értelmei — mondta a lány, és szép lassan besétált az udvarba. Ferkó meg csak állt, állt még egy ideig a kiskapuban, aztán nagy keserűséggel a szivében, füstölögve haza­ment ... BEVONULT katonának. Szótlan mogorvasága lassanként felengedett, és Kovács Julik* képe is elhalványodott benne némileg. Azért teljesen elfelejteni nem tudta. Ha néha-néha eszébe Jutott, még mindig össze­szorult a szive, és fájdalom borzongatta meg. Nem, nem kellesz te már nekem, Kovács Julika! Ha kínálkoznál sem kellenéi — bizonygatta és bíztatta magát. Sokat sportolt. Szerették a bajtársai, felettesei. Nagy Jövőt jósoltak neki az ökölvívás terén. Ferkó azt sem vette komolyan. Csupán azért öklözött, mert az nagyszerűen elszórakoztatta. Jól elment az idő az edzésekkel, s Jó volt egy kicsit izgulni, amikor egy-egy nagyobb mér­kőzésre készülődtek. lassan aztán azok a tapasztalatok is befutottak, amelyeket Btmbó az or­szág különböző vidékein szerzett. Ezeknek egy részét a postát kézbesítő hozta, kifizetetlen számlák formájá­ban. Az egyik ilyen számla kétezer korona kifizetésére kötelezte a szö­vetkezetét és valami autójavításról szólt. Érdekes a dologban az volt, hogy egy csehországi vendéglátó üzem bélyegzője és olvashatatlan alá­írás ékesítette. Később persze kide­rült, hogy nem az autó, hanem a kocsmai berendezés szorult javításra, amit Bimbó és társai alaposan hely­ben hagytak. Ilyen meglepő tapasz­talat több is befutott Hordósfalvára tgaz nem mind postán, hanem szóbe­széd formájában ts. Egy alkalommal például a városi piacra járó asszo­nyok azt híresztelték, hogy széliében, hosszában beszélték, mármint a pia* con, hogy a hordósfalvi szövetkezet elnöke a „Fekete macskában“ — így nevezik a kisváros egyedüli bárhelyi­ségét — verekedés közben kiverte valakinek a fogát. Valami igazság lehetett a dologban, mert Btmbó egy-két napig nem kíván­kozott távolabbi tájakra, de annál gyakrabban látták a közeit városká­ban. A rossz nyelvek szerint azért járt ide, hogy a szenvedő alanyt, akt egyébként tvóclmborája volt, s akivel valami közönséges nőügy miatt akasz­­kodott össze, valahogy kibékítse. Az események, amelyek a már híressé vált elnök további kiruccanásairól tanúskodnak, arra hagynak következ­tetni, hogy Bimbó említett békeoffen­­zívája sikerrel járt. • Igen ám!, de közben Hordósfalván ts történt valami. Az egyik traktoros, ha jól emlékszem Sikló Vincének hív­ták, megszimatolta, hogy a szövetke­zetnek Talpasnál, a már említett kocs­márosnál folyószámlája, illetve kor­látlan hitele van. Fiatalemberünk azok közé tartozott, akik nem vetik meg az italt, bármilyen néven nevezik ts azt. S persze akkor is szívesen ivott — feltéve, ha volt rá pénze — amikor a traktor nyergében ült. Tti az alkalom gondolta Sikló! Mega kötözött bolond leszek, ha elszalasz­­tom. S amikor az egyik alkalommal beköpte a két féldecit, csak ennyit mondott Talpasnak: — Írja a többi­hez. Kocsmárosunk értelmes ember volt, de azt, hogy „írja a többihez" nem akarta megérteni. Csak akkor, amikor a fiatal traktoros fogai között szűrve a szót, a szövetkezet folyószámlájára hivatkozott. Ettől a naptól kezdve Sikló bará­tunk gyakran volt a füstös kocsma vendége. Es amt tgaz, az igazi sokkal többet ivott a szokottnál, mindaddig míg egyszer ... Sajnos, de így történt. Április első felének egyik napján — ha jól em­lékszem szerdáján — rémülten futót* tak össze Hordósfalva lakosat a szö­vetkezet irodája előtt. Az a hír járta be a falut, hogy Sikló Vince, akt a délutáni órákban az erdőre ment fá­ért, traktorával együtt legúrult az át­menti szakadékba. S a kíméletlen traktor agyonnyomta. Szomorú hír volt ez s ami még szomorúbb, igaz­nak bizonyult. # # « A hordósfalvt elnökválasztástól pon­tosan három hónap telt el. A közeit kisvárosban székelő járásbíróság tár­gyalótermében vagyunk. A vádlottak padján Bimbó Frtct, a hordósfalvi szö­vetkezet volt elnöke és néhány szesz­társa foglalt helyet. Az államügyész vádiratot olvas és vádló hangja meg­tölti a szűkre szabott tárgyalótermet. — A társadalmunk és a hordós­­falvi szövetkezeti közösség nevében vádolom Btmbó Frigyest, mert becs­telen módon visszaélt a belé helye­zett bizalommal. A hordósfalvi szö­vetkezetei alig két hónap leforgása alatt százezer koronával károsította meg, amelyben a felborult traktor ellenértéke is szerepel. S vádolom azért, mert rossz példamutatása nyo­mán előidézte egy fiatal emberélet kimúlását... Kérem a tisztelt bírósá­got, hogy a vádlottat cselekedetéhez méltó büntetésben részesítse. STEFÁNIA GRODZSIENSZKA: A házaspár és az autó FELESÉG: Könnyelműen fékeztél a síkos úton. FÉRJ: Fékeztem, mert te hirtelen odakaptál a volánhoz. FELESÉG: Megfogtam a volánt, mert a kocsi tarolni kezdett. FÉRJ: Farolni kezdett, mert te meg­húztad a kézi féket. FELESÉG: Meghúztam a kézi féket, mert azt kiáltottad: „Az ég szerel­mére!" FÉRJ: Felkiáltottam, mert ellökted a lábam a gázról. FELESÉG: Ellöktem a lábad, mert nem hallgattál rám. FÉRJ: Nem hallgattam rád, mert azt mondtad, vezessek majmot pórázon és ne autót. FELESÉG: Azért mondtam, hogy ve­zess majmot pórázon, és ne autót, mert úgy hajtottál, mint az örült. FÉRJ: Ügy hajtottam, mint az őrült, mert el akartam szökni a Fiat elől, melynek vezetőjét az előzésnél le­­csirkefogóztad. FELESÉG: Lecsirkefogóztam a ve­zetőt, mert ujját a homlokára tette, Így mutatta, hogy bolond vagyok. FÉRJ: Azért mutatta, hogy bolond vagy, mert kidugtad a karod az abla­kon, mintha jobbra akarnánk kanya­rodni. FELESÉG: Azért tettem ki a karo­mat, hogy megmutassam neked, me­lyik fának fogsz nekimenni, ha ilyen veszettül hajtasz! FÉRJ: És mégis egy másik fának mentünk neki!!! FELESÉG: Persze, mert te mindent elkövetsz, csakhogy ne nekem le­gyen igazam! • • • Imigyen beszélgetve szállt a há­zaspár az ég felé. Ugyanebben az idő­ben a szerencsétlenség színhelyén nagy tömeg gyűlt össze, és az embe­rek sajnálkozva mondták: — Milyen fiatalon haltak meg!... — Milyen szép pár!... — Mennyire szerethették egymást! Lengyelből fordította: Gerényi Tibor Ahogy közelgett a leszerelés ideje, úgy nőttek Ferkóban is a tervek: mit csinál otthon, ha hazakerül. Mi mást tehetne, mint hogy elhelyez­kedik a szövetkezetben. Különben minek tanult négy évig. Aztán majd csak lesz valahogy, majd csak kialakul a helyzete. Ha ezrek, tízezrek kibírják a szövetkezetben, ő Is kibírja. Majd vásárol egy motorkerék­párt, és szabad idejében beszáguldozza a környéket. Sőt, még a Magas Tátrába is elmotorozik. Egyszer, még az Iskolából volt ott kéthetes sítanfolyamon, azóta sem tudja elfelejteni. Nagyon Jól érezte ott magát. Minden nap Irt képeslapot Julikénak, ő is kapott néhányat... Járt a Kőpataki tónál, a Lomnicl csúcson, csúszkált a Csorba tó Jegén ... Egy­szóval nagyon szép volt az a két hét. Okvetlenül elmegy még oda. Leszerelt. — MI a szándékod? — kérdezte otthon az apja. — Itthon maradok a szövetkezetben. — Helyes... Hát akkor menj el az elnökhöz és beszéld meg vele a dolgot. Vidd magaddal a bizonyítványodat is! Sós Károly, az elnök, eléggé hűvösen fogadta Ferkót. — Az a helyzet, Ferkó fiam, hogy van zootechnikusunk — mondta az asztal mögött ülve, s a tintatartót babrálta. Nem nézett a fiúra. Mintha félt volna a szemébe nézni. — A Pali bácsi? — Az. — Ért az állatokhoz? — Jó gazda volt mindig. — Ez minden? — Hát... ez volna. Ferkó elvörösödött. — Szóval akkor éri hiába tanultam négy évig?..* Én nem értek az állatokhoz? — Azt nem mondtam. — Hát mit mondott? — Azt, Ferkó, hogy van zootechnikusunk. — Értem... Ez azt Jelenti, hogy rám itt nincs semmi szükség, me­hetek amerre akarok. — Azt nem mondtam. Szabó Feri indulatosan elővette a bizonyítványát és kiterítve az elnök elé tette. — Nem mondta, hát mit mondott!?... Akkor én minek tanultam négy évig, mire lesz Jó ez a papírdarab?... Azt mondja meg nekem, Károly bácsi, hogy mire lesz jó? — Én nem küldtelek téged az Iskolába... — mondta az elnök, és nézte, nézte a bizonyítványt. — Szép... Jó... De ez még nem minden, fiam... A gyakorlatban egészen másképp fest a dolog, mint az iskolá­ban... Te még egyetlen borjút sem neveltél fel életedben, egyetlen malacot sem segítettél a világra... Azt a kisiskolás is meg tudja külön­böztetni, hogy melyik az üszőborjú, melyik a bikaborjú, de az még nem minden, fiam... Attól még nem lesz magasabb a tejhozam, se a súly­­gyarapodás, se a tyúkok nem tojnak többet, ha olyan ember jár közöt­tük, akinek bizonyítvány van a zsebében.., BIMBÓ FRICI pünkösdi királysága 5 SZABAD FÖLDMŰVES 196B. június 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom