Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-04 / 22. szám
KOMÁROMI JÓKAI NAPOK Május 22-én délelőtt nyitották meg ünnepélyes keretek között az idei komáromi Jókai Napokat. Kulturális életünk legnagyobb eseményét jelentő ünnepségre már évek óta hatványozott érdeklődéssel készül a szlovákiai magyarság. Ez az érdeklődés az idén sem maradt el, csak megkésett, valahogy megváltozott, más lett. Nehéz erről beszélni, mégsem hallgathatom el. A „megváltozott“ érdeklődés nem emelkedést, hanem az ellenkezőjét: hanyatlást jelent. Ez az érdektelenség vagy hanyatlás olyan tünet, amely felett nem lehet közömbösen elnézni; nem lehet nem észrevenni; mert anynyira szembetűnő és annyira lehangoló, hogy a jövő, az elkövetkező országos rendezvény érdekében, véleményem szerint a legszélesebb fórumokon kell vitatkozni róla. Ma már közismert tény, hogy az Idén sok nehézséget kellett megoldani a rendezőbizottságnak, hogy a Jókai Napokat méltó keretek között, az eddigi hagyományokhoz híven megtarthassuk. Ezeket a nehézségeket figyelembe véve a munkáját meg kell becsülni és nagyra kell értékelni. Ellenben — mert ez tény — magáról a szervezésről már nem beszélhetünk ilyen kedvező értelemben. Sok olyan hiányosságot tapasztaltunk, amelyet egy kis erőfeszítéssel el lehetett volna kerülni. A Jókai Napok, azonkívül, hogy viszonyaink között a legmagasabb szintű kulturális rendezvény, elsősorban azon keresztül mérhető és értékelhető, hogy mekkora tömeget képes megmozgatni. Tavaly e téren nagyszerű eredményeket értünk el. A Jókai Napoknak volt közönsége és volt tömeghatásá. Sajnos, az idén annál kedvezőtlenebbül alakult a helyzet. Már az ünnepi megnyitón, s az irodalmi színpadok fesztiválján is nagyon foghíjas volt a nézőtér. S az oka? Néhány szervezési hiányosság. Olyan méretű rendezvényt, mint a Jókai Napok csak a hozzámért propagálóval lehet igazán eredményessé tenni. Ez a propaganda egyáltalán nem mellékes, nem lebecsülendő, s mégis megfeledkeztek róla. Talán kevés idő volt rá, talán más oka lehet, az eredmény azonban egyértelmű: közönséghiány. Tavaly a komáromi járásból autóbuszok tucatjai hozták a közönséget az előadásokra; az idén ez elmaradt. S ezen keresztül elmaradt az a hatás is, ami a Jókai Napok lényegét jelenti. Mert csak Komáromnak és a résztvevőknek játszani és rendezni, aligha lehet a feladatunk. Az már viszont más kérdés, hogy az embereket érdeklik-e az előadások. Ugyanis az események azt bizonyítják, hogy ha tudnak róla, megtelik a nézőtér. Arról van szó, hogy az első két-három napon még maguk a komáromiak sem nagyon ismerték a Jókai Napok műsorát, s mikor fokozatosan megismerkedtek azzal, ez meg is mutatkozott, mégpedig olyan értelemben, hogy mire a színjátszók fesztiváljára került a sor, a lévaiak, az érsekűjváriak és a kassaiak is telt ház előtt játszhattak. Csak az a kérdés, elég-e ennyi? Egyáltalán meg lehetünk-e elégedve az Ilyen helyzettel? S ha ez kielégít bennünket, akkor mennyire értelmes az, ami Komáromban történik? Mert itt már a komáromi Jókai Napok lényege forog kockán. Az az érzésem, hogy as idén eljutottunk arra a pontra, amely a Jókai Napok méltóságát, eddigi eredményeit leegyszerűsíti. £s ezen változtatni kell! Ha egy Ilyen országos rendezvény meghaladja erűnket a szervezés, a színvonal és az anyagiak terén, akkor álljunk meg és próbáljunk más lehetőségeket keresni és teremteni. Ogy vélem, ideje volna elgondolkozni azon, hogy a szavalóversenyt, az Irodalmi színpadok fesztiválját, a színjátszó csoportok fesztiválját, az énekkarok fesztiválját is Itt rendezzük meg Komáromban; főleg azon kellene elgondolkozni, hogy egy időben történjen-e mindez. Egy biztos: Komárom maga képtelen közönséget biztosítani. Az idei Jókai Napokon ez a tény mindennél világosabbá vált. A felaprózódás gondolata nem valami rokonszenves nekem. De az „érted haragszom, nem ellened“ értelmezés sodrában született meg bennem. Mert kellenek a Jókai Napok, szükségünk van rájuk, s ha az idén nehezebb körülmények között valósultak is meg, mint korábban, létük mégiscsak igazol és bizonyít. Hogy minden nem sikerült úgy, ahogy elképzeltük és vártuk, az talán a felfokozott Igényekből eredt. Szolgáljon tanulságul a jövőre nézve, s próbáljuk józanul mérlegelni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az idén nyertünk, s esek alapján lássunk hozzá már most az egy év műlva sorra kerülő Jókai Napok szervezéséhez. gal Sándor Szőnjt Gyula; A lovas A középkori könyvek művészete A középkorban ‘a könyv nagy értékű, ritka drágaság volt. A nyomtatás technikáját csak a korszak végén fedezték fel, a papírgyártást is csak késve ismerték meg, arab kereskedők révén. Addig kézzel írták a könyveket, pergamenre. A pergament tímárok készítették bárány, borjú, kutya és más állatok bőréből. A kolostorokban gyakorlott öreg szerzetesek irányításával naphosszat körmöltek a barátok. Egyes helyeken messze földön híres könyvműhelyek alakultak ki; ilyen volt például a svájci Szent Gallen kolostora, amelyet kalandozó őseink is meglátogattak. Apácák is foglalatoskodtak könyvírással. Az egykori Nyulak szigetének egyik zárdájában élt Ráskai Lea, aki megírta IV. Béla király szelíd szívű leányának, a legendás Boldog Margitnak a történetét, akiről a szigetet Margit szigetnek nevezzük. A királyi udvarok könyvíró műhelyeiben nemcsak papok, hanem városi iskolákban képzett íródeákok is dolgoztak. Itt írták a királyok történetét elbeszélő krónikákat. Ezek még tele vannak meseszerű történetekkel, a tudósok azonban ki tudják hámozni a mondákból a régi idők valószínű eseményeit, úgyhogy a krónikák a történettudomány fontos segítői, értékes adatokat nyújtó forrásai. A főpapok, főnemesek és királyok számára készült könyvek lapjait színes képekkel díszítették, kötésük tábláját domborműves faragásokkal látták el, és arannyal, drágakővel ékesítették, úgyhogy a díszes kódexek valóságos tankönyvei a középkori művészet fejlődésének. A könyvmflhelyekben már korán különvált a szöveget másoló egyszerű íróember és a lapok díszeit festő, ügyes kezű művész útja. A képírók nagyon szerették a vörös alapot, mely kitűnő hátteret, ,«(1 az aranynak meg a többi színnek.* A vörös festéket a míniumhól nyerték, s ezután nevezték el az aprólékos gonddal készült képecskéket miniatúráknak, festőjüket pedig miniátornak. A könyvfestő mesterek különös gonddal rajzolták meg a kezdőbetűket, az iniciálékat. A nagybetűk vonalait úgy alakították, hogy közéjük kis képeket lehessen rajzolni. Az iniciálé miniatúrája előre jelezte, hogy kiről és miről lesz szó a szövegben. A kéziratos könyvek művészete a gótikában élte a virágkorát. A trubadúrok — lovagköltők — versel meg a kalandos lovagregények mind szeb-Szabó Feri homlokát kiverte a veríték. Egy világ volt benne összedűlőben. Türtőztette magát. — Nagyon szépen bánnak maguk az emberrel, mondhatoml „Gyertek fiatalok, tanuljatok, mert nagyon sok tanult emberre van szüksége a szövetkezeteknek! Tiétek a jövő, bízunk bennetek, segítünk nektek, csak gyertek és tanuljatok“... Most aztán meglátszik, hogy mennyire bíznak bennünk, mennyire segítnekl — füstölgött Ferkó, s kis híján széttépte a bizonyítványt. — Talán még a szövetkezetbe sem vesznek fel?... Az elnök a füle tövét vakargatta. — Nézd, fiam, én csak egy ember vagyok a vezetőségből. Én nem dönthetek egyedül sem ebben, sem más ügyben... A Jövő hét közepén lesz vezetőségi ülés, majd akkor megtárgyaljuk az ügyedet. Addig nem mondhatok semmit. Ami a felvételedet illeti, hát nézd csak! Szükség van a munkás kézre. Annyi a munka, hogy a fejünk se látszik ki belőle... Most is bajban vagyunk, mert a Szeleckl Janit beutalták a szanatóriumba — a tüdejével van baj —, és nincs takarmányosunk. Apád nem győzi egyedül... Akár holnap is beléphetsz a Jani helyébe. — Takarmányosnak? — Annak ... A munka nem szégyen, fiam ... Biztosan tanultátok az iskolában is, hogy a takarmányos milyen fontos szerepet tölt be a szövetkezetben ... Eszed is, erőd is van hozzá, anyagilag sem jársz roszszul. Egy percig sem gondolkodnék a helyedben... Aztán majd csak kialakul a helyzet, hiszen idős ember már a Pali bácsi, nem él örökké, előbb-utóbb csak te lépsz a helyébe. Feri sértődötten felpattant. — Nézze hülyének az öreganyjátl Az elnök sem adta alább. De nyugodt volt. — Na, látod, Ferkóm, hát ilyenek vagytok ti, fiatalok! Néhány évet elücsörögtök az iskolában, aztán hazajöttök és azt hiszitek, hogy mindenki hasraesik előttetek, meg hogy csak körülöttetek forog a világi... De a munka, az büdösítl... Ti is azt tartjátok, amit a hajdani urak tartottak, hogy dolgozzon az, aki írást nem tud!... Hát nem, édesfiam? A régi világnak már lőttek! Szabó Feri szó nélkül hazament. Ebéd után megkérdezte tőle az apja, hogy mire ment az elnökkel. Ferkó nagy elkeseredetten elmondta. Nem tett hozzá, nem is vett el belőle. Szabó Gábor rágyújtott. — Piszkos banda ez, fiam — mondta elgondolkozva. -— Kiss Pali Sós Károlynak a nagybátyja. Rácz, a raktáros a keresztkomája. A tehenészetben dolgozik az egyik sógora, a sertéseknél meg az öccse van. A másik sógora vezeti a kertészetet, a legkisebb lánya meg a segédkönyvelő ... Piszkos banda ez, fiam... Nagyon félnek az idegen szemtől. Még véletlenül sem lásson bele senki sem a kártyájukba. Sok disznót felnevelnek meg eladnak ezek évente. Aztán nem csoda, hogy építkeznek nyakra-főre, meg autót vásárolnak. Futja a pénzből, a szövetkezet zsírjából... Piszkos, harácsoló banda ez, fiam, és úgy összetartanak, mint a kerékkötő lánc szemel... (Folytatjuk.) ben díszített kötetekben láttak napvilágot; megszaporodtak a történelmi eseményeket elbeszélő krónikák, és nagy volt a keletje a mindenféle hasznos tudnivalókat tartalmazó kalendáriumoknak. Ilyen kalendáriumféle a Limburg fivérek híres „örák könyve“ is, amelyet a németalföldi mesterek Berry burgundial herceg számára készítettek. Ebben az év egyes hónapjait egész oldalas képek ábrázolják, amelyeket bibliai történetek, az udvari élet különféle szórakozásai és a paraszti munka jelenetei elevenednek meg. A Június lapja például, a szénakaszálást jeleníti meg. A folyóparti tágas réten három paraszt vágja a rendet, az előtérben két asszony serénykedik. Az egyik összegereblyézi a füvet, a másik favillával kazalba rakja. Az asszonyok alakja kecsesen karcsú, lábtartásuk, kezük mozdulata finomkodó, mintha előkelő udvari dámák öltöztek volna pórruhába. Ennek ellenére meglátszik rajtuk, hogy a festő megfigyelte munka közben a parasztembereket. Még inkább érződik ez a három kaszáló férfin, akik közül a középsőnek tartásáról lerl az Izzasztó munka erőfeszítése. Az emberek nagyobbak a fáknál, de mégsem szorítják háttérbe a természetet. A régebbi ábrázolásokon a táj csupán néhány vonallal jelzett háttér volt, Itt viszont a kép nagyobb részét elfoglalja. Egyenrangú az emberi alakokkal, sőt már-már fontosabb náluk. Ezzel pedig Berry herceg művészei valami egészen újat hoztak a festészetbe: kitágították az eddig főként csak emberalakokat ábrázoló festészet határait. Végre valóban földi környezetbe állították az embert olyan tájba, amelynek tere van, messze nyúló távlata. A táj felülnézetben látszik, mintha egy dombról néznők. A folyóparti fák és a szénaboglyák egyre kisebbek, és mind sűrűbben követik egymást a távolban, mint ahogy szeműnk a valóságban látja. S a távlat, a perspektíva törvényeinek megfelelően a hátrább levő kaszások Is kisebbek az előtér asszonyainál. A jó szemű mesterek színekkel Is jelezték a távlatot: a rét elől még világos zöldje hátrább mind sötétebb árnyalatú lesz. A parasztok földjét vlzesárok választja el a fallal körülvett soktornyű várkastélytól. A naptárkönyv képeinek hátterébe ugyanis a herceg más-más várát, palotáját festették a művészek, hogy Ily módon Is megmutassák Burgundia nemes urának a gazdagságát. A karcsú tornyocskék sokasága, a kicsiny ablakok és a kapu előtt ringó csónak éppoly szeretettel van megfestve, mint a kis fák pókhálószerű ágazata, a kazlak fűszálai, vagy az emberek ruhájának ráncai. A kép finom, kék és rózsaszín, halványzöld és piros színezése költői látomássá növeli a mezőn fáradó parasztok munkáját, és meseszerű köntösbe öltözteti a lovagi palota falait. A természet szépségén elámuló, a valóságot áhítattal utánzó művészek stílusa megszabta a gótikus festészet realista ágának az útját. Az északi városok oltárképfestői ugyanis a könyvművészet e fejlett reális stílusát folytatták. Könnyen tehették, mert nem egy közülük könyvművész és oltárképfestő volt egy személyben. A FÜTYÜLŐ SZIGET Általánosan Ismert tény, hogy az emberek beszélgetésükön kívül más módon Is megértetik egymást. A megértés leggyakoribb eszköze a beszéd mellett az írás, melyet másodrendű nyelvnek Is nevezhetnénk. Az írásban a szavakat, magán- és mássalhangzókat bizonyos Jelzések, pótlások helyettesítik. A* írást már annyira megszoktuk és megértjük, hogy nem is változtatjuk hangos beszédre. Hasonló ez ahhoz, amikor az ember idegen nyelvet tanult a kezdő kénytelen minden idegennyelvfi mondatot először saját nyelvére fordítani, hogy megértse, mit jelent, míg a haladónak erre már nincs szüksége. A távíró morse-rendszere már harmadrendű nyelv, mivel a betűk helyett pótló jelzéseket használ. Hasonló módon képezhetők negyedik vagy még további rendű nyelvek Is, melyek elsajátítása persze hosszabb gyakorlatot Igényel, hogy aztán folyékonyan alkalmazhassuk azokat. A másodrendű nyelvek különleges fajtái azok, melyekben a beszéd artikulált hangja más hangokra változik. Ilyen például az afrikai bennszülöttek tam-tam hírközlése. Képzeljük el azonban, hogy közülünk valaki a Mazateco-lndlánok egyik településén átsétálva vígan fütyörészget. Egy szemben Jövő bennszülött erre megállítja az Illetőt és kikéri magának a sértegetést A harmadik Ilyen eset után az illető európai bizony aztán már meggondolja, fütyörészhet-e és igyekszik magyarázatot kapni a lakosság a különös érzékenységére. Ezek a mazatékok ugyanis sajátságos egyedülálló képességgel rendelkeznek: fütyüléssel értetik meg egymást. Nem két-három füttyjelzésről van itt szó, amellyel ml például a kutyánkat hívjuk, esetleg Jóbarátunkat akarjuk figyelmeztetni valamire, hanem teljesen normálisan használt közlési rendszerről, amely használatával végtelen diskurzusokat Is folytatnak egymás közt akármiről. A mazaték legények óriást előnye a mieinkkel szemben, hogy éjjeli zenéjükhöz nincs szükségük külön zenére: a szerelmük tárgyához Intézendő szavaikat egyszerűen elfütyültk. Különös azonban, hogy ezt a fütyülő nyelvet gyakorlatilag csak a férfiak használják ott. Bár a nők Is tökéletesen megértik, még sem alkalmazzák. A törzs minden egyes tagja gyermekkorától kezdve tökéletesen bírja ezt a „nyelvet“. Nagyobb társaságban, miközben a felnőttek normális hangon beszélgetnek, a gyerekek csendes fütyüléssel „társalognak* egymással, nehogy zavarják a nagyokat De vegyesen le beszélgetnek a mazatékok, azaz beszélnek és fütyülnek Is. Az Ilyen terefere talán nevetségesnek tűnik előttünk. Gyakran ezonban hosszabb diskurzus folyamán alig hallható egy-egy beszólt szó. Különösen nagyobb távolságokra előnyös a fütyülő beszélgetés. Hogyan keletkezett ez a „nyele*? Szükséges-e hozzá különösebb zenei tehetség? A felelet erre e kérdésre aránylag egyszerű. A mazatékok fütyülő nyelvében minden szónak megvan a maga megfelelő fütty jele, hangszinezése (magas, mély, emelkedő, süllyedő) és ezáltal különböznek egymástól az azonos hangzású szavak jelentései Is. Ezt a sajátosságot használják fel: a szavakat egyszerűen elhagyják és a hangot elfütyülik. Eleinte bizonyára csak egyes szavakat fütyültek, nem egész mondatokat, nehogy félreértsék egymást, miYel hang kevés van, szóból viszont sok. A folytonos gyakorlás által — anélkül, hogy maguk is tudatosították volna — alakították ki fütyülő nyelvüket, mely ma már békés koegzlsztenctában él normális beszédük mellett. Kissé különösen hat, ha idegenekkel társalogva, maguk közt fütyülve beszélgetnek, ha azt akarják, hogy az idegen ne értse meg őket, bár világos, hogy az Illető a mazatékok beszélt nyelvét sem ismeri. Különleges hallási készséget a fütyülő nyelv elsajátítása nem Igényel. A gyerek épp úgy megtanulja, mint a közönséges nyelvet. A hangok dlt ferenciálása semmivel sem nehezebt a magánhangzókénál, amire minden normális ember képes. A mássalhangzók esete már problematikusabb. Magyar ember például nehezen érti meg, miért esik nehezére egy kínainak különbséget tenni az r és az 1 betű kö- Zött. A francia viszont nehezen fogja fel, miért okoznak nehézséget egy szlováknak az e-betfl árnyalatai; a mazatékok viszont biztosan nem értik, hogy a franciák képtelenek bizonyos hangokat megkülönböztetni egymástól. A megkülönböztetési képesség a nyelvben tehát viszonylagos, de fejleszthető. Minden ember saját anyanyelve hangzásait Ismeri legjobban. A fütyülő beszéd tehát nyílván nem igényel különösebb képességeket és számunkra csak azért tűnik annyira sajátosnak, mert a világon párját ritkítja. A PAS-ban megjelent cikk nyomán feldolg. Somló Miklós sorokkal utasította el az ajánlatot: „A rádióban azok tartanak hosszú előadást, akiknek nincs semmi mondanivalójuk — azok számára, akik úgysem érnek rá meghallgatni“.-o-A slracusai római amfiteátrumban május 24-én kezdték meg az antik drámák idei előadásait. Elsőnek Aiszkhülos Heten Théba ellen című művét, majd Szophoklész Antigonéját játsszák az ókori színházban. Arthur Miller a kiváló amerikai író filmrendezőként mutatkozik be: Rövidzárlat címmel saját filmjét rendezi.-o-Brecht Kaukázusi krétaköre volt a New York-1 évad legsikeresebb bemutatója. Az egyetlen repertoár színház New Yorkban, a Lincoln Center hat héten át tartotta műsorán. Franooise Sagant, a híres francia regényírónőt felkérte a rádió, hogy tartson félórás előadást. A következő TKuíUmlis fureks SZABAD FÖLDMŰVES “J 1966. június 4.
