Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-28 / 21. szám
Az állatorvos szemével Törvény védi a vörös erdei hangyát A JUGOSZLÁV BIOLÓGUSOK már régóta behatóan tanulmányozzák a különféle hangyafajtákat és életmódjukat. Megállapították, hogy a sok hangyafaj közül a vörös erdei hangya építi a legnagyobb bolyokat. Fenyvesekben elég gyakoriak az egy méternél is magasabb bolyaik, melyeknek föld alatti része sokkal nagyobb, mint a fenyők lehullott tűleveleiből és földrögöcskékből épített kúpos föld fölötti része. A hangyabolyt keresztülkasul járatok szelik át, melyekben ezrével élnek és szorgoskodnak a vörös erdei hangyák. Megállapították azt is, hogy a több ezer fajta közül éppen a vörös erdei hangya hajt a gazdaságnak, elsősorban erdőgazdaságnak tetemes hasznot azzal, hogy tömegesen pusztítja az erdők kártékony rovarait. Egy közepes nagyságú boly vadászterülete átlag negyed hektár, és egy Idényben itt körülbelül egymillió rovart pusztít el. A biológusok és a természetbarátok tehát joggal követelik a vörös erdei hangyák védelem alá helyezését. Követelésük eredménnyel is járt: a Horvát Természetvédő Intézet védelem alá helyezte a vörös erdei hangyát, és nemsokára valószínűleg az egész országban törvényerejű rendelet védi majd ezt az értékes hangyafajt. A biológusok megadták a védelem módját is: meg kell tiltani a „hangyatojás“ gyűjtését. Hangyatojásnak nevezik a hangyák selyemszerű burokba zárt bábjait, mely szárítva igen keresett cikk, kalitkában tartott madarak élelméhez szokták keverni. Nos, a jövőben valószínűleg Jugoszláviát sem sorolják a nagy hangyatojás-szállítók közé, hiszen most már ott is, mint sok más kultűrországban, törvény védi a vörös erdei hangyákat. SZABAD FÖLDMŰVES 5 1966. május 28. ember is a városban vélte megtalálni. Amikor a fiatal mérnökök a munkahelyekre kerültek, sok esetben nem éppen baráti légkör fogadta őket. Az egyszerű emberek nehezen tudtak velük megbarátkozni. Bizalmatlanok voltak velük szemben. Ez eredményezte, hogy a fiatalok, akik éveken keresztül tanultak, képzettségüknek nem megfelelő munkát vállaltak az iparban vagy más munkaszakaszon. Napjainkban sokat vitatott kérdés, a tekintély megszerzése és megtartása. Ez lényeges kérdés, amely csak úgy biztosítható, ha a vezető szakember tudatában van hivatásának, szakmai képessége, magaviseleté példamutató. Nem lenne megvetendő az az intézkedés, ha bizonyos idő elteltével valamilyen módon előléptetnék azokat a szakembereket, akik a gyakorlatban jól megállták a helyüket, s munkájukon keresztül kitűnő eredményeket értek el. Ez nagy hatással lenne rájuk. Szerintem ilyen intézkedés lényeges változást hozna a szakember-utánpótlásban is. Nem akarok valami nagy nemzetiségi problémát csinálni, csupán felelősségérzetből kötelességemnek tartom megemlíteni, illetve az illetékesek figyelmét fölhívni egy magyarnyelvű kertészeti mezőgazdasági műszaki középiskola létrehozására. Ezzel lehetővé tennénk azoknak az embereknek a továbbképzését, akik mes’ teriskolát végeztek s mint jó szakemberek megállják a helyüket. Továbbá lehetőség nyílna fiatal szakember utánpótlásra középfokú szinten. Nagy feladat hárul a mezőgazdasági dolgozók utánpótlása terén faluhelyen a szülőkre és a tanítókra is. A földhöz való ragaszkodást (nem a régi értelemben), az állatok szeretetét már a kisiskolás gyerekekbe is be kell oltani. A parasztmesterség az, amit nem elég tudni, hanem szeretni is kell. Aki ebben a munkában csak a nehezet, a piszkosat látja, nem tudja élvezni munkája gyümölcsét, nem látja meg keze munkájának eredményét. Éppen ezért szükséges, hogy a politechnikai nevelésben időt szakítsanak a falusi gyermek ismeretének bővítésére, a korszerű mezőgazdasági gépek bemutatásán keresztül is. Biztos, hogy ezzel a lépéssel előbbre vinnénk a mezőgazdasági dolgozók utánpótlását és a mezőgazdasági termelés fejlesztését. RETKES LAJOS, a búcsi szövetkezet elnöke és még egynéhány üzem ezt a kérdést házilag megoldottuk, de nem lehet cél, hogy a mezőgazdasági üzemek maguk készítsenek gépeket. Szükséges, hogy a jövőben mezőgazdaságunk nagyobb mennyiségű lánctalpas kistraktort, s hozzávaló mindenfajat talajmunkának megfelelő szerszámgépet és permetezőt kapjon. A gépjavítás megoldása is fontos feladat, amely szerintem csak központi műhelyekben lenne tökéletes. Elgondolásom szerint minden négy-öt üzemnek lehetne egy gépjavítő műhelye megfelelő szakemberekkel. Természetesen a szerszámgépek javítását odahaza kellene megoldani. Így talán kevesebb ember gyúrná az anyagbeszerzés, sokszor eredménytelen útjait. Ehhez azonban szükséges lenne az alkatrészek eladásával foglalkozó üzlethálózat központosítására is. Sok panasz hangzik el, hogy kevés az alkatrész. Szerintem kerületenként elegendő lemus 4—5 árusító üzlet, s ezzel arányosan csökkenne a bevásárlók száma is. Magunk részéről el kell ismernünk, hogy alkatrész-fogyasztásunk magas, de ez részben annak tudható be, hogy nem tudjuk idejében kicserélni a meghibásodott alkatrészeket, ami maga után vonja a több alkatrész elhasználódását. A talajerő-utánpótlás sem lehet harmadrendű feladat, mert a tervezett 25 helyett, csak 18—20 százalékban tudjuk biztosítani a szerves trá gyázást. Bármennyire is ellene vannak egyesek, mégis szükséges lenne minden mezőgazdasági telepen korszerű trágyatároló építése. Ezzel nagy szolgálatot tennénk az egészségügynek si. A ráfordított összeg egy-két év alatt megtérülne a szervesanyag minőségében, s a többtermelésben. Az itt elmondottakhoz azonban szükséges, hogy a mezőgazdaság számára megfelelő számú jól képzett szakembert neveljenek. Enélkül nem beszélhetünk a mezőgazdaság továbbfejlesztéséről, s tudományos alapokra történő helyezéséről. Be kell vallanunk, hogy a legnagyobb adósságunk a mezőgazdaság iránt éppen ezen a téren van. Míg ipari üzemeinkben a mérnökök egész seregét találhatjuk, addig a mezőgazdaságban elenyésző a főiskolát végzett szakemberek száma, mert a mezőgazadságról a múltban lekicsinylőleg beszéltek, s a földműves embert foglalkozásánál fogva Is lenézték. Ennek következtében mindenki menekülni próbált a földtől, s az élet örömeit sok esetben a falusi a haszonhajhászás volt. De ezt álta lánosltani nem lehet. Lehetne jó pá) üzemre rábízni a vetőmagszaporítási Hiányosság az is, hogy figyelmen ki viil hagytuk a tájfajták nemesítéséi és szaporítását. Külföldről sok eset ben a tengeren túlról behozott vető magvak nem alkalmazkodnak kellő képpen a környezethez. A lucerna magtermesztés sikertelenségét is ta Ián itt kellene keresnünk. Dél-Szlnvákiában probléma még i szőlő és a gyümölcsösök telepítése i; Elsősorban nincs megfelelő mennyi ségű ültetőanyag, de mi ennek nag; részét drága valutáért szerzzük be amit itthon lényegesen olcsóbban éli tudtunk volna állítani. Nem vettül figyelembe, hogy már vannak faisko Iáink, s ott jó gyakorlati szakembe reink. Indokolt lett volna a faiskolái további üzemeltetése. Szigorúan me; kellene szabni telepítésünk irányát vagyis azt, hány százalékot akarunl fogyasztásra gyümölcsfélékből, hán; százalékot konzervipari célokra. Egy percig sem vitás, hogy a me zőgazdaság gépesítésén keresztül ve zet az út a nagyüzemi termelés felé Elmondhatjuk, hogy e téren óriás léptekkel haladtunk előre, és szé] eredményeket értünk el. A paraszt ember legnehezebb munkája az ara tás és kaszálás, már teljesen gépes! tett, s megfelel a korszerű követeimé nyéknek. Nagy segítséget nyújtana! a mezőgazdaságnak a gépek, mint pl a földforgató, trágyarakó és egyél eszközök. Azonban feltétlenül szüksé ges a kapásnövények betakarításánál ésszerűbb gépesítése. A ma használat ban lévő kukorica és répakombájnol kisteljesítményűek. Nagyobb mezőgaz dasági üzemekben nem képesek a fel adatok megoldására. Ajánlatos lenni nagyobb teljesítményű kombájnok tér vezése és gyártása. A szőlők és gyű mölcsösök gépesítése sem tart lépés 1 a telepítéssel. Köztársaságunkban ahol a legnagyobb szükség van i t talajterület kihasználására, éppel amiatt vagyunk kénytelenek ritka sor távú szőlősöket és gyümölcsösöké telepíteni, mivel csak nagy gépek áll nak rendelkezésünkre. Bár részben m sőt hallgattunk, ami nem a leghelyesebb. Azonban a kapott jog minket is arra késztetett, hogy vegyük Igénybe a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, ami majd bizonyára serkentőleg hat mind a felvásárlókra, mind pedig a szállítókra, de ránk, termelőkre is. Természetesen, ezek az intézkedések, jobban mint idáig, egész embereket kívánnak a mezőgazdaság élére. Népgazdaságunk mezőgazdasági termelési ága sem maradhat le a többitől, s ez csak úgy válósítható meg, ha a mezőgazdaságot is tudományos alapokra helyezzük. Egyetlen társadalmi rendszerben sincs olyan lehetőség a tudomány kibontakoztatására, mint nálunk. Úgy gondolom, hogy csupán hat főtényező a biztosítéka mezőgazdaságunk továbbfejlesztésének. Mégpedig a kísérleti állomások, a magnemesítő üzemek, a gépesítés, a talajerő utánpótlás, a szakembernevelés és a mezőgazdasági dolgozók egészségügye. Ha ezeket a feltételeket biztosítani tudjuk, az esetben a mezőgazdasági termelés biztos léptekkel halad előre. Mit kívánhat a gyakorlati ember a kísérleti állomásoktól, mint azt, hogy közelebbb kerüljenek a termeléshez. Az utóbbi időben nagyon keveset hallattak magukról és eredményeikről. Milyen hasznot lát a társadalom abból, ha ugyan vannak eredmények, de azokat véka alá rejtjük és nem érvényesítjük a gyakorlatban. Hogy ez így van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden alaposabb kísérletezés és bizonyítás nélkül több esetben utánoztunk. A füves vetésforgótól kezdve a széltörő sávokon keresztül egészen a keresztsoros vetésig. Ugyanakkor sorolhatnám az állattenyésztés szakaszán is, a gépesítésben, vagy akár az építkezésben felmerülő hiányosságokat. Napjainkban Szlovákia területén többezer hektár szőlőt és gyümölcsöst telepítünk, de nincs elfogadott, illetve megállapított telepítési forma, amelyet kísérleteink bizonyítanának, hogy ez vagy az a leggazdaságosabb vagy legtökéletesebb. Minden termelő a maga módján telepít, ami nem a legszerencsésebb. Köztársaságunkban éppen a földalap helyes és gazdaságos kihasználása az egyik legfontosabb feladat, mivel csupán 28 ár szántó jut egy személyre. Éppen ezért törvényszerűen szigorú belterjesség felé kell irányítanunk a mezőgazdaságot, amire a biztos alapot jogosan a kísérleti munkahelyektől várjuk. Régi közmondás, de még ma Is helyálló: „Ki mint vet, úgy arat!“ A nagnemesítő állomásoktól e téren sokkal többet kívánunk, mint a múltban. Ma, amikor az egész világon óriási versengés folyik a többtermelésért — ami nagyon helyes —, mi csak akkor tudjuk a versenyt felvenni, ha a követelményeknek megfelelő minőségű, nagyhozamú vetőmagot termelünk. Semmi esetre sem lehetünk elégedettek sem a fajtaválasztékkal, sem pedig a minőséggel. Hibát követtünk el akkor is, amikor lényegesen csökkentettünk a magasabb fokozatú magtermelő üzemek számát, és a vetőmagtermesztést központosítottuk. Ott látom a hibát, hogy kedvezőtlen időjárás vagy elemi csapás esetén percek alatt tönkremehet a jó vetőanyag, míg ha több helyen termelnek, számíthatnánk arra, hogy marad. Igaz, a központosításra a felelőtlen termelők adták meg az okot azzal, hogy rossz minőségű vetőmagot termeltek, céljuk MEGOLDÁSRA VÁRÓ FELADATOK A MEZŐGAZDASÁGBAN Az elmúlt hetekben és napokban vitatták meg az egész országban pártunk XIII. kongresszusának téziseit, irányelveit. Üzemi és pártszervezeti gyűlések legfontosabb feladatai közé tartozott, hogy elvtárslas szellemben tárgyalják meg a feladatokat, mutassanak rá a hibákra és hiányosságokra, beszéljenek az eredményekről, és ami a legfontosabb, meghatározzák azt az utat, melyen a jövőben haladni akarunk. A XIII. pártkongresszus irányelvei is leszögezik, hogy az egységes földműves szövetkezeteket és képviselőit, mint egyenjogú partnerokat kell kezelni minden üzemnek és minden szervnek. Talán -egyesek felteszik a kérdést: vajon ezidáig nem így volt? Bizony nem. Elmondhatjuk, hogy nem valami jó volt az együttműködés az egységes földműves szövetkezetek, a felvásárló szervek, a szállító cégek és egyéb más mezőgazdasági üzemekkel kapcsolatos hivatalok között. Tervezéstől a végrehajtásig, termeléstől az eladásig vagy felhasználásig — hány közbeeső szervvel kellett tárgyalnunk, vitatkoznunk, de mindenhol kész tények elé voltunk állítva, és mindig az volt a jó és igaz, amit ők állítottak. Hányszor kellett az épületet rosszul építeni csak azért, mert az úgy volt tervezve. Hány gépet kellet vásárolni olyat, amit a gyakorlatban nem is használtunk, de hát tervezve és gyártva volt. Vagy hány esetben kellett olyan növényíéleségeket termelni, amit mi nem akartunk. Sokszor írtunk alá olyan termelési szerződéseket, ami csak mint akta szerepelt. De viszont azt is megértjük: régi emberekkel indultunk neki ennek az új életnek, ismeretlen utakat jártunk. Ma azonban már nyugodtan rábízhatjuk társadalmi rendszerünk formálását, irányítását még az egyszerű falusi emberekre is. Bízunk abban, hogy az új árpolitika |ó kihatással lesz majd a termelésre. Teljesen egyet kell hogy értsünk azsaí, hogy a fontosabb élelmiszerek fogyasztói ára, mint a kenyér, tej, tojás és hús továbbra is még a felvásárlási ár felemelése után is szilárdan marad. Ügy gondolom azonban, hogy a zöldségfélék felvásárlása terén a keresletkínálat alapján megállapítandó ár sem hoz lényeges változást. A zöldségféle az, amely nem bírja a hoszszantartó tárgyalásokat, hanem azonnali intézkedést követel. Sok tennivaló van ezen a szakaszon, mind a termelők, mind pedig a fogyasztók érdekében a felvásárló szervek részéről. Napjainkban is előfordul, hogy reggel még nem tudjuk, mennyi zöldséget szállíthatunk napközben. Természetesen komoly gondot okoz a munka szervezésében és irányításában mindez. Mi, akik nagy kiterjedésű területen termesztünk zöldségféléket, — még üvegházit is — sokkal rugalmasabb felvásárlást kívánunk. Példaként megemlítem, hogy januárban akadt párezer karelábénk, de nem tudtuk értékesíteni. Mi, mezőgazdasági dolgozók több esetben hibáztathatuk volna a felvásárló szerveket, a szállító cégeket, de erről nem szívesen beszéltünk, A legtöbb esetben igyekszünk a munkát úgy irányítani, hogy a körzeti állatorvos elkísérje a gazdaság által megbízott személyt a vásárlás színhelyére. Tapasztalataink szerint viszonyainknak legjobban megfelel a szímentáli szarvasmarha. Ezért részesítik előnyben mezőgazdasági üzemeink ezt a fajtát. Száraz, poros levegőhöz legjobban alkalmazkodik. Olyan állatokra van szükségünk, amelyeknek eredete, haszonhozama garantált. Épp ezért 2500 literes tejátlagon aluli teheneket vagy utódait nem vásároljuk. A különböző fajták vásárlásától azért is eltekintünk, mert háromnégy generáció szükséges az utódellenőrzésre. Szövetkezeteinknek nincs rá lehetősége, hogy kísérletezésekkel foglalkozzanak. Hallottam, a harefordi bikákkal is foglalkoznak. Milyen tapasztalataik vannak 'e téren? — Általában a gyengébb testalkatú , állatokat, TBC-s teheneket és üszőket | fedeztették ezzel a bikával. S olyan állatokat, amelyeknél a haszonhozam 1500—1700 liter körül mozgott. A herefordl bikák alkalmazása révén ! számoltunk azzal, hogy testesebb | állatokhoz jutunk, így hizlalásuk kifizetőbbé válik. A gyakorlat azonban ‘ azt mutatja, hogy amíg egyéves ko' rig az állatok jobban fejlődtek, vi’ szont amikor a háromszáz kilót elérték, a fejlődés olyannyira lassult, . hogy a szímentáli marha utóda fej; lődésben túlhaladta a keresztezett egyedet. | Részben ugyanez mondható a shor’ ton bikák esetében is. Az utódokat ’ nem tenyésztik tovább, csak hizlalásra előnyösek. Többek között a cserháti szövetkezetben érnek el jő eredményt a shorton bika utódaival. ; Mivel a keresztezéssel az árvíz előtt próbálkoztunk, nem tudtuk kiértékelni a meglevő eredményt. Annyit ; azonban megállapítottunk, hogy a szövetkezetek túlnyomó többsége nem | nagyon ragaszkodik a keresztezett állatokhoz. Járásunkban 99 %-ban a , szímentáli fajta szarvasmarhát te! nyésztik. Mindent összegezve, a tavalyi év , nagy próbakő volt a járás állategészségügyi dolgozóira. Hogy az eléjük tornyosuló akadályokat sikerült le■ győzniük, azt odaadó munkájuknak, I s nem utolsó sorban a mezőgazda■ sági üzemekkel való szoros kapcsolataiknak köszönhetik. CZITA BÉLA nyúl. Például a sertések megelőző védőoltásban részesülnek az orbánc, pestis és lépfene ellen. Ezek után a sertéseknél csupán az emésztési zavarokkal járó tünetek okoznak némi gondot. Dr. Kelemen szerint a takarmányok dialektikája nem megfelelő minőségű s ezáltal átterjedő ragadós tünetek mutatkoznak a sertéseknél. Ennek okát részben a cirok és búzadara nagy százalékarányának tulajdonítják. Ez a betegség gyengítöleg hat az állatokra, de csak kisebb méretekben fordul elő. Nagyrészt azokban a szövetkezetekben okoz kárt, amelyek a betegség fellépésekor nem rendelkeznek teljes értékű szemes takarmánnyal, s az állatokat továbbra Is a vásárolt keveréktakarmánnyal etetik. Milyen elgondolásaik vannak az üszők nyári vándoroltatására a hegyi legelőkre? — Tapasztalataink általában nem a legjobbak. A legtöbb esetben csupán az kényszerltette szövetkezeteinket az üszők vándoroltatására, hogy kevés takarmánnyal rendelkeztek és a téli időszakra takarékoskodni akartak a szálas takarmánnyal. Ha csupán ezt az elgondolást vesszük alapul, akkor jónak találnánk. A ml szemszögünkből azonban a gyakorlat mást mutat. Az állatok tavasztól késő őszig a legelőn voltak. A legtöbb esetben kint a szabad ég alatt szállásoltak, kitéve az időjárás viszonttagságainak. Ez a rossz körülmény arra vezetett, hogy az üszők kondíciója leromlott s egészségi szempontból is károsnak mutatkozott. Szállítás közben az állatok napokig vagonokban tartózkodtak, ami szintén a kondíció romlását eredményezte, Azonban nem állíthatjuk, hogy egyes szövetkezeteinknek nincs jő tapasztalatuk. Például a Dedina Mládezi és a laki szövetkezetnek sikerült fedett helyen elszállásolni az állatokat, így az elért eredményeik szépek voltak. A szövetkezetek 70— 80 %-ának nem volt kifizetődő az üszők vándoroltatása. Az egyes mezőgazdasági üzemek kénytelenek állatállományukat új egyedekkel feltölteni. Mit vesznek figyelembe a felvásárlásnál állategészségügyi szempontból? — Mint az ország bármelyik részén, nálunk is a döntő az állatorvos véleménye. Először az eladó gazdaság körzeti állatorvosától kérünk igazolást az állatok egészségi állapotáról. A tavalyi év nagy próbatétel elé állította a komáromi járás állategészségügyi dolgozóit. Az árvíz következtében a járás majdnem egész területéről elszállították az állatállományt. Ennek következtében fennállt annak a veszélye, hogy esetleg a visszaszállítás után olyan állatbetegségek * is felütik fejüket, melyeket már az előző években sikerült kiküszöbölni. Érdekelt, hogyan oldották meg ezen feladatokat. Ezért ellátogattam Komáromba, s elbeszélgettem a járás állategészségügyi problémáiról Mraéek Karol főállatorvos helyettessel, és Kelemen Sándor ginekológussal. Az árvízveszély elmúltával a TBC-s állatokat nem hozták vissza a katasztrófa által súlytott területre. Ezáltal részben elérték, hogy a járás nagyobbik részében sikerült eltávolítani ezt a betegséget. Csupán az olyan gazdaságokban található jelenleg a gümőkórral fertőzött állomány, amelyet nem érintett árvíz. Idén ezekből a gazdaságokból is szeretnék eltávolítani a fertőzött állományt. Az év végére csupán a naszvadi, perbetei szövetkezetben és a Bajcsi Állami Gazdaságban marad beteg állat. A TBC teljes felszámolását 1968-ig tervezik. A járás területén szeretnék elkülöníteni az egyes gazdaságokat oly értelemben, hogy a fertőzött állomány hizlalásával a violíni, étúrovói, lúki szövetkezetek foglalkoznának. Jelenleg azonban nem tudják elhelyezni az újabban fertőzött állatokat, mert az egyes üzemekben erre nincs lehetőség. A szakszerű munka azonban eddig is meghozta gyümölcsét. Sikerült elérni, hogy a szövetkezetek 80 %-a tiszta állatállománnyal rendelkezik. Negyedévenként ellenőrzés alá helyezik az állatokat és a TBC-re reagálló egyedeket korszerint csoportosítják. A fiatal álatokat hizlalásra, az idősebbeket a vágóhídra szállítják. Hogy a betegség ne terjedjen, a fertőzött teheneket ellés után nem fedeztetik. Így nem idéznek elő nemzetgazdasági kárt, és nem áll fenn az a veszély, hogy hasas üszők, vagy fejős tehenek kerülnek vágóhídra. A gűmőkóros tehenektől származó egyedeket továbbtartásra nem nevelik. Felhizlalják, vagy választás után vágóhídra küldik. Az állategészségügyi dolgozók igyekezete a betegség megelőzésére írá-