Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-07 / 18. szám
Tettek kövessék a megállapításokat! A pártkongresszusi vitaanyag téziseinek 23. és 24. pontjához: „A párt a valamennyi falta Iskolák munkáját a családi neveléssel együtt alapnak tartja ifjú nemzedékünk erkölcsi és politikai arculatának és további szellemi fejlődésének kialakításában." „...a szocialista életmód kialakításában rendkívül nagy szerepe van a családnak ...“ NEM HELYES TEHÁT csupán az iskolákat, pedagógusokat okolni, ha hiányosságok mutatkoznak az új nemzedék viselkedésében, munkához é3 emberhez való viszonyában. Hiszen ha a szülők olyan példát mutatnak, ami homlokegyenest ellenkezik az iskolák igyekezetével — a Eiatal, életre készülő és életet egyre jobban látó gyermek olyan helyzetbe kerül, mint egy a széllel szemben haladó motorcsónak, amire a tudatlanság vitorlát feszít: A motor hajtaná előre, de a vitorlába kapaszkodó ellenszél elöhb-utóbb felfordítja a csónakot. Es ha egyes szülők a gyermekeikből a társadalmunk részére csak értéktelen és ká-----------------------------tus polgárokat nevelnek — ilyen esetekben szerintem erélyesebben kellene fellépni és cselekedni, megfelelő és ilyen irányú új törvények foganatosításával. Mert hiába Igyekszik társadalmunk zöme társadalmi normáink betartására, ha nyugtalanságot, megfélemlítést, bizonytalanságérzetet okoznak mások — most még csak kevesek, de már éppen elegek ahhoz, hogy gondolkozzunk felszámolásuk módjairól, és cselekedjünk is. Nem szabad lenne megrovó intézkedések nélkül napirendre térni a kis kilengések fölött sem, mert azok elkövetői később egyre károsabb tettekre ragadtatják magukat. Rugalmasabbnak kellene lenni ezen a téren az egyes HNB-knek, de a tömegszervezetek — elsősorban a szakszervezetek — szövetkezetek és üzemek felelős vezetősége is kellene, hogy bátrabban és azonnal tegyenek intézkedéseket ott, ahol a legkisebb rossz csírája megmutatkozik. Életünk összetettségéből kifolyólag ugyanis nem lehet a nevelés felelősségét leszűkíteni csupán az iskolára és a családra — habár a főirányt szoros egységben ezeknek kell adniok, de mindannyiunknak szava van abban, hogy hol és mi nő, mi fejlődik, alakul — rossz-e az, vagy jó — előre lendíti-e társadalmunk egészét, vagy pedig buktatókat készít?! De ez a közös felelősség cseppet sem martié",íti a szülők felelősségét, s ezt a felelősséget fokozottabban kellene érezni minden szülőnek. Csupán egy példát hozok fel. Mi lenne, ha egy bírósági tárgyaláson a rablógyilkos vádlott rámutatna a hallgatóság sorában ülő apjára és vádolná őt, valahogy Így: — Apám, maga a bűnös! Maga tanított erre, amíg idáig juttatott! Emlékszik ugye, hogy hordta a szövetkezetből a lopott terményt, később pedig az üzemből az alkatrészeket? S emlékszik arra is, hogy amikor ezt a Pista bácsi szemére vetette magának, akkor hátbaszűrással fenyegette őt, s otthon — előttünk, gyerekek előtt úgy nyilatkozott, hogy ha nem lop az ember, nem tud megélni! Utóvégre minden a mienk és csak az nem szed belőle, akinek nincs magához való esze! Emlékszik, apám? Ugye, hogy így volt?!... Még sok ehhez hasonló példát lehetne felsorolni az élet minden területéről, ami rámutatna a rossz tények eredőjére. Igenis, felelős tehát, és elsősorban a szülő felelős a gyermekéért — mert a gyermekként és otthon kapott irány hatása megmutatkozik a felnőtt korban is. Az Iskolák nevelő és szaktudást nyújtó tevékenysége csak úgy lesz hatásos, ha az otthon, az emberiség biztos medrét készíti elő, ami a továbbiak befogadására képes. A TÉZISEK 24. PONTJÁHOZ: „A kommunista párt örömmel látja az Ifjú nemzedék felzárkózó* sását a tudományban és a művészetben, és elvárja, hogy a demokratikus fejlődés forradalmi hagyományainak és a szocialista eszméknek méltó folytatót lesznek", Ahhoz, hogy mindez simán, zökkenőmentesen megvalósuljon, tudnunk kell a jelenleg gátlólag ható tényekről. Értelmiségünket én a következőképpen csoportosítom, s ezen csoportokon belül a gátlások okait így látom: 1. Az a csoport, amelyik megfelelő szakképzettséggel rendelkezik. 2. Az a csoport, amely foglalkozásánál fogva értelmiségi, de nem rendelkezik megfelelő iskolai végzettséggel. Az első csoporton belül ismét van két csoport: a) Ide tartoznak azok, akik hivatásuknak érzik foglalkozásukat, lépést tartanak az élettel, a haladással, tehát tovább fejlesztik tudásukat a követelményeknek megfelelően — segítenek az élet minden más vonalán, mert ezt kötelességüknek érzik. Ez a típus nem fél a fiatalok fölzárkózásától — segíti azokat, mert bennük látja életműve továbbvivőinek friss csapatát. b) Ide tartoznak továbbá azok, akik iskolai végzettségük tudatában megelégednek azzal, hogy „papírjuk és titulusuk“ van, ami alapján szerintük kimozdithatatlanok, s éppen ezért nem látják szükségét lépést tartani az élettel. Tanulmányaikat Is talán már karórára, de csak úgy titokban. Most megvan. Ott csillog a csuklója felett. Talán nem Is Igaz. — Nem Is örülsz neki? — Mért ne örülnék. — Nem nagyon látszik'. — Pedig örülök. Vajon miért vehette apja az órát? Gondolkodott. Megvan: ma van a születésnapjai Ma tizennégy éves! Valóban ezért vehette?... Nem szokták náluk számontartanl a születésnapokat, sem más évfordulókat. Mindegy. Fontos, hogy van órája. És pünkösdkör Ferkót tetőtől talpig újba öltöztették. Nagynövésfl, csontos fiú volt. Messziről úgy nézett ki, mint egy.meglett férfi. Nagyon Illet nek! a galambszürke ruha. Többször és hosszan nézegette magát a tükörben. Kovács Julika is nagyot nézett, amikor találkoztak. — De kicsípte magát valakll... —mondta huncut mosollyal. Ferkó úgy vélte, hogy a faluban nem tud senki olyan szépen és kedvesen mosolyogni, mint éppen Julika. Hogy Is tudna, mikor Kovács Julika az aranyhajú lány! Vakítóan szőke hajába két piros pillangót kötött az édesanyja gondos keze, s léptei ritmusára csak úgy röpködnek a háta közepén. — Szép vagy, Julika! — Ne csúfolódjl — Szép vagy, no! Hidd el! — Nem hiszem. — Te bajod. Mentek egymás mellett a falu utcáján. Felhőtlen volt az ég, melegen tűzött a napsugár. Ferkó a torkát köszörülte. — Azt akarom kérdezni, Julika, ha elmegyek a technikumba és Írok neked levelet, válaszolsz rá? — Mért ne válaszolnék? — De biztosan válaszolsz? — Biztosan hát! — Akkor jó. — De nem mutatod meg senkinek!? — Nem hát!... Majd bolond leszek. — Azért mondom ... SZABÓ GÁBOR vitte el Ferkót a technikumba. Mostohája mindent bekészített nagy bőröndjébe, mindent, amire csak szüksége lehet. Alig tudták becsukni a bőrönd tetejét. Duzzadt volt, mint a töltött pulyka. Egymással szemben ültek a vonaton. Alig váltottak néhány szót az utazás alatt. Szabó Gábor szótlan ember, csak azt mondja ki, ami nagyon fontos. Most is hallgatott, és csak nézte a fiát, a hórihorgast. KI tudja mire gondolt. Talán a saját ifjúságára, talán első felesége vonásait kereste az arcán, talán már a jövő agrármérnököt látta benne. {Folytatjuk) csak a „jó fizetés“ reményében, tehát nem hivatásszeretetből végezték, s etvárják, hogy akkor is fizessék őket, ha nem teszik meg azt, amit társadalmunk elvár tőlük. Ez a típus a beosztásán kívül életünk más területén semmit nem tesz, s ha funkciót vállal is — azt elhanyagolja, mert szerinte őt senki nem vonhatja felelősségre, hiszen ő „szakember“, s a „politizálás“ másokra tartozik. A fiatalok felzárkózása ilyenekkel szemben nehéz — segítséget, tanácsot ilyenektől nem várhatnak, mert az a nézetük: Ha megtanultam én „magamtól“, tanulja meg más is. A második csoportot is két alcsoportra osztom: a) Ide tartoznak azok, akik tudatában vannak hiányosságaiknak — s igyekeznek azt minden téren pótolni, behozni. A tanácsot szívesen veszik, s ha van is bennük olyan „féltékenység“-féle érzés, a kellő tapasztalattal nem rendelkező fiatal szakképzett erőknek mégis tanácsot adnak. Sajnos, sokszor esnek abba a hibába, hogy túl buzgók, sok funkciót vállalnak, mert „nem“-et nem tudnak mondani, és a társadalmi munka terén vállalt tisztségeikben tesznek is erejükön felül, családjuk és egészségük rovására. Szerinlem ez a csoport olyan, mint a front idején a rohamosztag: mindenre és mindenhol áldozni képes az ügy érdekében. Habár jelenleg hasznos a sokoldalú munkájuk és segíteniakarásuk, de nem kívánatos ezen állapot tartós praktizálása. Ezt a csoportot a sok funkció másra való átruházásával rövidesen mentesíteni kellene a megterheléstől a saját maguk és társadalmunk érdekében. b) Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik többet gondolnak magukról, mint amennyit tudnak és érnek. „Csodagyerekekének és pótolhatatlannak érzik magukat — s éppen ezért azt hiszik, hogy fejlődniük nem kell, mivel beléjük magától száll a tudás. Gyakran vállalnak ők is funkciókat i— sőt, elvárják, hogy kapjanak is belőle ők, a tökéletesek, a mindenhez értők. Minden lében kanalak, mindent kritizálnak, csak önmagukat nem. Talán nem is tartoznak az értelmiségi dolgozók közé, csapén saját maguk vallják ndatartozónak magukat. — A fiatalok felzárkózása itt a legnehezebb egyenesen lehetetlen, ök azok, akik sok szakképzett fiatalt elriasztanak, s megkeserítik minden percüket. Ezekkel szemben Indokolatlanul tanácstalanok a felsőbb szervek is azon nem helytálló Indoklással, hogy: nem tudjuk őt hová tenni!(?)... Nem mindig rózsás tehát a felzárkózó fiatalok helyzete, s bizony sokan kedvüket veszítik az elhivatottak közül is. De vannak olyanok Is, akik mindjárt várat akarnak nyerni, s olyan anyagi javakat várnak még minden gyakorlat nélkül, mint a soksok éves tapasztalattal rendelkező szakember. Tudatosítsák tehát a fiatalok Is, hogy tapasztalatok nélkül minden elméleti tudásuk csupán csak féltudás — s adják meg ezért a tiszteletet az idősebbeknek, s ne akarjanak már pályafutásuk elején többek lenni, mint a tapasztalatokban gazdag idősebbek. A magasság vára Is téglából épül. Építsék ők Is türelemmel tudásuk magasságát, s eljön az Idő, hogy tisztelettel néznek föl majd rájuk azok, akiken túlnőttek. De a fölzárkózás súrlódásmentes folyamata érdekében még egy valami szükséges: országos méretben hamarosan úgy kell egyesíteni a fizetési rendszert, hogy az ország minden posztján az azonos képességű és azonos beosztásban dolgozó értelmiségiek megközelítőleg egyforma fizetést kapjanak, s a fizetésekben ne álljon fönn a jelenlegi nagy különbség, ami sokaknak előbb utóbb kedvét szegi. Például egyik vállalatnál a prémiumok az azonos beosztású és képességű dolgozóknál optimális esetben elérik a 150 százalékot is, máshol pedig ugyancsak optimális esetben csak a 7—0 százalékot. ¥ • • A pártkongresszns vitaanyagának téziseiből kiragadott néhány mondatból indultam ki. Ugyanilyen vagy még mélyebb tartalommal bír a tézisek minden mondata. Valamennyit oldalakon keresztül lehetne elemezni, de azt hiszem, ez még nem elegendő, önzetlen akarásra van szükség. Az eddig elért sikerek értékelése közben ki-ki nézze meg magát a tézisek tükrében és igyekezzen megváltozni, még serényebben tevékenykedni a közös, szebb holnapunkért. A leglényegesebb, hogy a megállapításokat tettek kövessék! NAGY OLIVER '/Berenhaut R. felvétele) Műteremlátogalás JAKOBY GYULÁNÁL Rég volt, amikor Jakoby Gyula, államdljas festőművész eljegyezte magát a palettával. Amióta 1923-ban kikerül Krön Jenő festőiskolájából, Kassán él és dolgozik. A város utcáit festi, lakosait, szép vadregényes környékét, lüktető életét és számtalan változatban a kassat embert és szokásait. Szemének feltűnik, ami másnak természetes, mely felett az átlagember elstkltk, ott Gyula bácst megáll, és dolgozni kezd. Műtermében egymás mellett sorakoznak színdús képei, több évtized szorgalmas munkájának eredménye, bizonyítva, hogy a művész legutóbbi budapesti, bratlslaval és kassal kiállításainak sikerei valóban Indokoltak és megérdemeltek voltak. Müvében nyomát sem látni a hatáskeltő szándéknak. Egyszerű témákat ölel fel, legszívesebben az egyszerű ember mtndenapt életéből meríti tárgykörét. Sétáló emberek, pincérek, kirándulók, sakkozók, fűrdözők, mosás, takarítás, cslrkefosztás, ruhaszárítás, vándorcirkuszok, munkások.,. Ha ezek előtt állítja fel állványát jakoby Gyula, akkor érzi magát Igazán elemében... Mostanában azonban különös zal szűrődik ki a meghitt műteremből. Különös zaj, különös, szokatlan munkai Es valóban: pihen a paletta, az ecsetek, a festékek a polcokon, helyettük ptclny kalapácsok, vésők, és egyéb szerszámok kerültek elő. A kiszűrődő zajt Gyula bácsi kezében levő kts kalapács — szinte ritmikus és számtalanszor megismétlődő — koppanásal okozzák. Ezer meg ezer apróka, színes kavics bizonyltja, hogy nem mindennapi mesterkedés közepette alkot Jakoby mester. Mozaik születik a kezel közt. Szép, színes, az új kassal tanonciskola számára, „Az épülő Ifjúság“ a címe, s rövidesen elkészül. Itt fekszik már a padlón, az ősz mester csupán javít, csiszol valamit rajta és iparkodik, hogy minél előbb a rendeltetést helyére kerüljön. Hiszen Itt a tavasz, újból megtelnek az utcák, az erdők és rétek, a természet egyre több témát tér fel és jakoby Gyula ecsetje Is már nagyon lekívánkozik a polcról.,t (ti) A rendszeres iskolábajárásról Ä tanítási órákról való gyakori kimaradás káros hatással van a gyermek tanulmányi előmenetelére. Bár a múltban — a gyermekek alkalmazásának Időszakában — kevesebb gondot fordítottak az lskolábajárás ellenőrzésére — társadalmunk jelenlegi szakaszában, parancsoló szükségesség, hogy a gyermekek rendszeresen járjanak Iskolába. Minden óvintézkedés {figyelmeztetés, büntetés J ellenére azonban az Igazolt hiányzások mellett elég gyakori az Indokolatlan kimaradás Is. A notorlkus Iskolakerülők elenyésző százaléka mellett sokkal több azoknak a tanköteles gyermekeknek a száma, akik szülői beleegyezéssel munkaviszonyba lépnek. Sajnos, egyes mezőgazdasági üzemeink figyelmen kívül hagyják az erre vonatkozó rendszabálypkat, s törvénytelenül alkalmaznak 12—14 éves tanulókat. Szomorú ez a tény annál Inkább, hogy a fejlődő gyermekek felelőtlen szüleik kapzsi szándékainak áldozatéivá válnak. Az eddig alkalmazott rendszeres lskolába- Járásra kényszerítő „erőszakos“ módszerek mellett leghatásosabb talán az lenne, ha a gyermeksegély kifizetését a gyermek pontos iskolába- Járástól tennék függővé. Ezen intézkedés ' ha elfogadják — a többi „kényszerítő eljárásokkal“ egyetemben talán hatással lenne az Iskola munkáját (nem mindig szándékosan) zavaró és Iskolapolitikánk megvalósítását fékező szülőkre — de nem csökkentené a pedagógusok felelősségét. Eddig! tanítói pályafutásom alatt mindig az erőszak elkerülésére törekedtem. Előnybe helyeztem a gyermek életkorához — fejlettségéhez —> mért meggyőzést. Bár ez sokkal hoszszabb, nagyobb türelmet Igénylő folyamat, de nem sérti a gyermek egyéniségét, s nem roncsolja össze jellemét. Mint osztályfőnök elsőszámú feladatként azt tűztem ki, hogy a tanulókat megnyerjem az Iskolának. A kellemes, otthonias osztálykörnyezet kialakítása mellett nevelő-oktatói munkám arra irányult, hogy gyermekeim átérezzék az lskolábajárás és a tanulás fontosságát. Emellett végtelen megértést tanúsítottam velük szemben. Az lskolábajárás fontosságának elemzése mellett az otthoni segítség szükségességéről sem feledkeztem meg. Beleegyeztem abba, hogy sürgős, halaszthatatlan, fontos otthoni munka esetén Igazoltan otthon maradhatnak — ha előző nap bejelentik. A gyermekek bizalommal fordultak hozzám, s Ígéretemhez hűen eleget tettem kérelmüknek. Előfordult az Is, hogy egyszerre háromnégy kérte ki magát. Ilyenkor osztálygyfllésen dönttük el, ki maradhat otthon. Ha mindannyian fontosnak tartották az otthoni segítséget, beleegyeztem otthonmaradásukba, azzal az óvással, hogy délután mégegyszer beszéljék meg szüleikkel f—• valóban nélkülözhetetlenek-e otthon —, ha Igen, akkor jöjjenek az Iskolába. Gyakran előfordult, hogy senki sem maradt otthon. Ha elleneztem volna kimaradásukat — talán — azért se Jöttek volna Iskolába. Ezzel az eljárással figyelemre méltó eredményeket értem el osztályomban. A 8. évfolyam 22 tanulója az 1985/66-os Iskolai év első felében csupán 146 órát hiányzott. Átlagosan egy tanulóra 6,6 óra jut. Mindanynyian örülünk ennek a sikernek. Budai Ernő, Szécsénke
