Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-03-19 / 11. szám
A méhek etetése Február 15-én tavaszi derűvel sütött a nap. A hőmérő higanyszála 10 fok fölé ugrott. Méheim mintha rajzásnak eredtek volna, oly nagy tömegben röpködtek mindenfelé, zsongvabongva és az első tisztulást végezve. Amint gyönyörködtem bennük a rozsnyói járás egyik fiatal méhésze odajött hozzám és azt mondta: „Ugye maga is a legújabb fajta etetővel serkenti méheit, hogy ennyire röpködnek?“ Ilyenkor etetni a méheket? Mennyi bajnak lehet az oka — gondoltam magamban. A fiatal méhész pedig tovább magyarázta, hogy olyan keretetetője van, amelynek felső része etető, alatta pedig háromnegyed részben kiépített lép. Ezt még a legnagyobb télen is beteheti a fészek közepébe minden különösebb baj nélk'dl és a méhek minden bizonnyal elfogyasztják a jó meleg cukorszirupot. A fészekfedődeszkáját forró víz^l telített gumitömlővel takarja. Amelyik kaptárra pedig ilyen melegítő nem jut, azt forró "téglával fedi be. A téglákat zsákba göngyöli, hogy a meleg tartósabb legyen. Ezzel az eljárással elérte, hogy már februárban 4—5 kg cukrot feletetett egy-egy családjával. Azonkívül a meleg szirup és a jó takarás korai tisztuló kirepülésre serkentette méheit. KÖRNYÉKÜNKÖN is az enyémeknél korábban repültek a méhek, ahol az effajta téli etetést alkalmazták. Öreg méhészek bizonyára kétséggel fogadják a téli etetés elterjedését, a kezdők viszont maradiságnak vélik az új módszerek ki nem próbálását. Többen mondták nekem, hogy miért nem próbálom ki az újfajta keretes etetőt, hisz az idei járási tanfolyamon is propagálják, ahol 80 körül mozog a hallgatók száma. Köztük van a 70 éves apám is, feleségem is, ezért akarva, nem akarva még ki sem térhetek szó nélkül az újfajta etetés elől. A tanfolyam részvevői között sok a tapasztalt méhész, de a kezdő sem kevés. Az utóbbiak majdnem a szájukat is eltátották az új etetőről szóló előadáskor, a tapasztalt öreg méhészek pedig még mosolyt sem engedtek arcukra derülni a káröröm hatására. Ök már ismerik a tandíját a téli etetésnek. Ugyanis az efajta etetésnek már múltja van. Mint etető készülék, legtökéletesebb az etetők között a keretes etető, mert akkor is lehet vele etetni, mikor más fajtával nem lehet. Dehogy érdemes-e olyankor etetni, az már más kérdés. Szerintem annyit árthatunk vele, amenynyit egész éven át sem lehet kárpótolni. Nemcsak télen, de kora tavasszal is káros az etetés, ha a család élelemhiányban nem szenved. Hogy világosabb képet alkossunk az új etetési eljárásról, kezdjük elemezni annak a méhésznek az etetési munkáját, aki február 15-én meglátogatott engem. Nevét nem írom le, nehogy egyesek mosolyogjanak elkövetett hibáin. Méheit későn telelte be. Október végén 4—5 kg cukrot adott egy, egy családnak. A fészek teljesen üres volt és ezenkívül a hordástalan nyárutó elnéptelenítette családjait. A megmaradt méhek javarésze is idősebb volt emiatt. Nehezíti a méhek sorsát az is, hogy későn kellett mézzé alakítani a feletetett cukrot. Emiatt a gyenge családjaiban jóval nagyobb volt a telelési méhvesztesség, mint az én teljes fészekkel telelő népes családjaimnál. A méhek szervezetének megviselését még tetézte azzal a hibával is, amit ő téli serkentő etetésnek nevez. A meleg gumitömlő és szirup az eleség felvételére ösztönzi a méheket, de tartós meleget nem biztosít, sőt károsítja a fészek melegét, mivel a méhek széthúzódnak az etetés miatt, és az etető üres lépje sem illeszthető be a fiasítás közé, ahol 35 fok körül mozog a hőmérséklet. AZ ELSŐ VIRÁGPOR HORDÁSÁRA — amiben az öreg méheknek is részt kellene venni — legyengülnek a családok. Méhésztársunk kénytelen lesz a takaratlanul hagyott lépekből kiszedni és szükségessé válik a családok egyesítése. A kezdők viszont nem hogy egyesítenék a legyengült családokat az erősebbekkel, hanem az erősebből vesznek el egy-egy kelő félben lévő fiasításos lépet és a gyöngének adják. Ilyen esetben a jó családok annyira visszamaradnak, hogy később a kedvező gyűjtési alkalmat csak sajátmagúk felerősödésére tudják kihasználni. Fölösleges mézet egyáltalán nem tudnak tárolni, vagy csak nagyon keveset adhatnak. Ahol pedig csak egy főhordás van, a méhész — ha nem az egyesítés mellett dönt — csak szomorú tapasztalatokat szerez. A rossz telelés téli etetésből származó hibákat tovább sorolhatnám, de fölöslegesnek látom. Akinek ennyi nem elég, hogy a maga kárán tanuljon. Sajnos, én is abból okultam a legtöbbet. KEZDŐ KOROMBAN tetszett nekem a késői betelelés, mert kevesebb élelemre volt szükségem, de tavaszra a lépek fele üresen maradt és megpenészedett. A megkövesedett virágport a méhek alig tudták kidobálni a sejtekből. A kevesebb kiadás nagyobb kárt vont maga után, aminek következménye a kevesebb haszon, vagy a haszon teljes elmaradása volt. Jó példák nyomán tavaly is augusztusban elvégeztem az idei télre szóló betelelést 10—12 kg cukorral. Meg kell jegyeznem, hogy a fészekben már volt méz és a méhek még a virágokról is gyűjtöttek akkor. A betelelést augusztus 15-éri kezdtem és 30-ára már minden családot lezártam. Egész télen át békén hagytam őket. A mézelésre szánt családokat április végénél, május elejénél korábban nem fogom etetni. Pontos dátumot nem írhatok, mert az idő hozza magával a virágnyílás időpontját. Az augusztusi készlet és a tavaszi etetésre szánt 3—4 kg cukor családonként, meg a gyümölcsvirágzás idején gyűjtött nektár elegendő a család olyan arányú népesedésére, hogy a mézeskannákat is teljesen betöltse, vagy mézkamra nélkül felébredjen a méhek rajzási ösztöne. FÖHORDÄS ELŐTT a fiatal anyás családok fészkében minden méz elfogy és a kései fagy, jég, vagy vihar veri a mezőt, akkor újabb 3—4 kiló cukor szükséges, hogy a család le ne ölje a heréket és ki ne szórja a fiasítást a lépekből. A természetes rajzásra szánt családokat a kényszer etetésen kívül serkentő etetésbe is részesítem. Ezáltal a rajok a múlt évben is beépítették a kereteket még a mézürben is, a lerajzott családokból pedig még fölösleget is pergettem. Az etetés minden fajtáját tehát akkor végzem, amikor a családok elég népesek. Ebben az időben nincs szükségem különleges etetőkre, sőt azok károsak lennének. A fészek közepén nincs helye a keretes etetőnek, azt csak kényszerből tehetjük oda. A téli etetésre még gondolni se merek, pedig csak akkor játszhat szerepet az újfajta etető. AZ AUGUSZTUSI BETELELÉSNEK még az is előnye, hogy a méhek 3—4 lépnyi virágport tartalékolnak a fészekben, ami újig teljesen elegendő, és ezáltal nincs szükség szójalisztre vagy egyéb virágporpótlő eleségre. Ezenkívül a fészket sem ősszel, sem tavaszkor nem szűkítem, hanem egész fészekkel teleltetek. A páralecsapódástól, mégsem penészedik meg a lép, mert a családok népesek. Az első tisztuló kirepülés is ezért volt hasonló a rajzáshoz és nem korábban, hanem a legalkalmasabb időben történt. Az ez évi siker melegágyát tehát már a múlt nyáron kellett megvetni bőséges eleséggel, no meg jó anyákkal. Akik pedig ezt elmulasztották, nincs más megoldás, mint a gyenge családok egyesítése és etetése. ETETÉST KÉTFÉLÉT ISMERÜNK; szükségből való etetést, amikor nincs a méheknek ennivalójuk és serkentő etetést, amellyel az anyát több pete lerakására kényszerítjük. Szükségből való etetés a tavaszi etetés is. Ha a családoknak nincsen mézük, adni kell nekik, mert máskülönben nem fejlődnek, sőt éhen is pusztulnak. A méhész ne várja meg azt, amíg a méhek éhség miatt zúgni kezdenek, hanem előbb etessen, ha tudomása van az eleség hiányáról. Meleg időben csak este etessünk, mert másképp kirabolják egymást a családok. A serkentő etetésnek viszont nem az a célja, hogy a méhek a nekik nyújtott élelmet elraktározzák, hanem az, hogy az etetés serkentse a családot népesedésre. A serkentéssel tehát mértéket tartsunk, csak akkor végezhetjük, mikor az idő lehetővé teszi a méhek kirepülését, ellenkező esetben szüntessük be a serkentést. Amikor az idő rosszra fordul, csupán vízzel lássuk el a méheket, mert az etetés izgatólag hat a méhekre, erősebb, tömegesebb kirepülésre ösztönzi őket. Rossz időben is elhagyják a kaptárt, élénken röpködnek, majd megdermedve a földre hullanak. A serkentő etetést semmi esetre se kezdjük előbb, míg a természetes tavaszi melegek be nem következnek és a méhek nemcsak kitisztulhatnak, de kockázat nélkül KI IS REPÜLHETNEK. A mostani kivételes meleg idő meg ne tévesszen bennünket. Tudjuk, hogy a peték letételétől csak 5 hét telik el, míg a fiatal nemzedék külső munkára indul. Ezért a serkentő etetést elegendő a főhordás előtt 6 héttel megkezdenünk. De nemcsak rossz időben szüntessük be a serkentő etetést,hanem már akkor is, ha időközben már valamiről gyűjtenek a méhek. Ha pedig állandó marad a legelő, teljesen fölöslegessé válik a serkentés. Meg kell még jegyeznem, hogy a serkentő etetést csak azok a családok kamatoztatják jól, amelyeket már az etetés megkezdésekor is népesek voltak. Ha nem akarnánk, vagy nem bírnánk etetni az egész állományt, elsősorban a rajoztatásra kiválasztottakat etessük, hogy mielőbb túlnépesek legyenek, s a rajokat idejében adják. Az etetési módok között pedig kétségtelenül az a legcélszerűbb, amely legkevesebb idő alatt, s a családok legcsekélyebb háborgatásával, kaptár^ bontás nélkül foganatosítható. Ennyi talán elég is megjegyzésnek az új etetőhöz. A további vitát azok folytassák róla, akik cikkemmel nem értenek egyet. CSURILLA JÖZSEF 4
