Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-03-19 / 11. szám
A méhcsaládok tavaszi fejlesztése a púpos fiasítás AZ 1965-ÖS ESZTENDŐ elemi csapásokban olyannyira bővelkedett, hogy belőle a méhészetnek is alaposan kijutott. Méheink csak azon a cukron tengődtek egész nyáron át, amit adtunk nekik. A természet a virágporon kívül egyebet nem adott. Márpedig a természetet pótolni igen nehéz és költséges. A betelelés ennek következtében a szokottnál gyengébb volt. Hiszen méz augusztusban a képtárakban egyáltalán nem volt. Aki augusztus 1-én nem sietett az etetéssel, az már temethette is a méheit. Az augusztus első felében feletetett cukrot pedig a méhek nagy mohón jobbára fel is élték. Téli élelemként inkább csak az aug. 15-e utáni etetés szerepel. A méhészeknek ebben az évben cukorgyárra és rengeteg pénzre lett volna szükségük. Amikor e sorokat írom, még nem tudom milyen is lesz az idei tavaszi fejlődés. Ilyen évvel nincs a méhészeknek tapasztalatuk. Tegyük föl, hogy minden rossz után csak bekövetkezik egyszer a jó is és hogy azt ki is tudjuk használni, meg kell tennünk mindent, hogy a siker rajtunk ne múljék. A kora-tavaszi átvizsgálás az idén sokkal indokoltabb, mint máskor volt. Ezért, ahogy' az időjárás csak engedi, azonnal fogjunk hozzá. A felső kezelésű kaptárak fedelét felnyitva ilyenkor már pillanatok alatt átláthatjuk nagyjából a családok állapotát és hogy népessége mennyire terjed ki. Ha népessége kiterjedt és szoros csomót képez, valószínűleg rendben van, de ha széthúzva itt ott lézengenek, már gyanús. Ha a szélső keretet kivesszük, a következő keretek emelgetésével megállapíthatjuk az élelemkészletet, és közben eljutunk a fészek közepéhez, ahol ilyenkor már nemcsak fejlett födött Hasításnak, hanem szépszámú fiatal méhnek is kell lennie. Ha a méhek nyugodtak, a családnak van mindenfajta Hasítása és kellő mennyiségű élelme is, akkor a család rendben van. Sietve le is takarhatjuk újra a kaptárt. Gyanús azonban, ha a család kaptárbontáskor nincs egységes csomóban, ha szárnyukat egyre jobban rezegtetik, síró hangot hallatnak, ha Hasításuk hézagos, vagy friss nincs egyáltalán, vagy pedig itt-ott púpos fiasítás látható. Az ilyen családot már alaposabban át kell vizsgálni és a hibán haladéktalanul segíteni kell. Az is előfordulhat, hogy a még nem öreg anya herefiasítóvá válik. De azért majdnem mindig a hosszas anyátlanság jele. Erről okvetlenül meg kell győződni és aszerint kell eljárni. Ha anyátlan és még elég népes anyás tartalékcsaláddal szépen rendbe hozhatjuk, de ha kevesebb népe van, mint a feljavítására szánt tartalékcsaládnak, akkor kár a tartalékcsaládot feláldozni, mert az áthelyezéssel annak kijáróit veszítjük el, márpedig egy jó tartalékcsalád többet ér, mint egy ilyerv.elerőtlenedett, anyátlan család. Az ilyen családot fel kell oszlatni, púpos fiasításos kereteit — ha különben szépek, — le kell nyakazni és más családokkal rendbehozatni, de ha a lépek öregek, hibásak, akkor csak ki kell selejtezni őket. Az anyátlan családokkal ilyenkor *9y nyitott fiasításos keret beadásával anyát neveltetni nem érdemes, mert az ilyen legyengült, öreg méhekkel rendelkező család jőravaló anyát nevelni nem képes, de fölerősödni sem tud önerejéből a főhordásig. Legjobb az ilyen családot tartalékcsaláddal meganyásítani, s ha lehet, később még fokozatosan — de csakis fokozatosan — adogatni be néhány fias népes keretet. Egyszerre nem ajánlatos sok fiasításos keretet beadni erősítés céljából, mert a keretekkel beadott kijáró méh visszarepül eredeti helyére. így a keretek nem lennének eléggé takarva és a fiasítás megfázna és tönkremenne. Ha családjaink már annyira népesek, hogy a szélső kereteket is fedik, a fészket fokozatosan bővítjük. Egyszerre csak egy előre felmelegített kerettel. Több egyszerre beadott kerettel a fészket hirtelen lehűtjük, s a fiasítás megfázhat. A beadott mézes kereteket is felmelegítve a szélső fiasításos keret mellé a fiasítás felöli oldalán lefödelezve tegyük. Ügyeljünk arra is, hogy a hibás lépek lassan a szélre kerüljenek, hogy onnan lehetőleg mielőbb kiselejtezhessük. A fészek bővítésére ne használjunk kiöregedett, hibás lépeket. Az ilyen lépeket, ha mézesek, megtördelve tányéron nyáron át a fészek fölött letakart mézkamrában (üresben) kinyalatjuk, s utána zsákokban összegyűjtjük. Ajánlatos legalább egyszer lekénezni. Ha már nincs több gyűjteni való léphulladékunk, postán elküldjük. Szép műlépet kapunk érte, vagy felvásárolják. Ha már van hordás, a fészek bővítésére egész műlépes keretet adunk a szélső fiasításos és a mézes keret közé. A fészek közepén gyorsabban kiépülne a lép, de ilyen erőszakkal ilyenkor még nem lehet éket tenni a fészek meleg közepébe. Ezt csak nyáron és igen jó hordásban engedheti meg magának a méhész. Mire a főhordás elérkezik a fészeknek teljesen rendben kell lennie és a méheknek minden keretet takarnia kell. A mézkamrák felrakásával ne várjuk be teljesen a főhordást, mert a fészek 1—2 napon belül szűkké válhat a megnépesedett család számára és rajzás felé hajlik a család. Ekkor azután már nehéz lesz attól eltéríteni és pengetés helyett a rajokat szedegethetjük a fákról, vagy csak azt vesszük észre, hogy a kaptárban nincs sem méz, sem méhek, sőt anya sem. A méhek tavaszi fejlesztésének azonban legelsőbb és legfőbb feltétele a kellő mennyiségű élelemkészlet. Ha ez nincs meg a jobb idők beálltával etetéssel okvetlen biztosítani kell. Nem elég ilyenkor a serkentésnek szánt napi 1—2 del. szirup. Hiába serkentünk kis adagokkal, ha a fejlődés mögött nincs elég élelemkészlet. Ha a fűz és gyümölcsvirágzás idején az időjárás kedvez a serkentőetetés nem is annyira fontos, csak elraktározott élelme legyen elég a családnak. N. J. lilffllHlilHnillltlHIHtHHt!nilllllRllltfllitlRliHHniilHlillll(!IIIIHIIHIilUIIIIIIIIUIIIinU)ilHIIIRIIHIIIUIIIIinKlliil!iii!llllllll!HHD A serkentés jelentősége NEM IS OLYAN RÉGEN a szaklapokban vita folyt arról, vajon célszerü-e a családokat tavasszal serkenteni, vagy nem. Mindkét álláspont talált szenvedélyes védelmezőt. így a legtöbb méhész nem tudta, kinek a tanácsát fogadja el. Hogy ezt a kérdést helyesen megítélhessük, ismernünk kell a méh élettanát. Ha a dolgozóméh nektárral a kaptárba tér, nem helyezi el a hozott édes oldatot a lépsejtekbe, hanem átadja azt 4—5 otthonülő méhnek. Ezek sem helyezik el az átvett oldatot a sejtekbe, hanem elosztják azt további 8—10 méh között. Ilyképpen egy méh által hozott nektár elosztódik 40— 50 otthonülő méh között. Ezek azután úgy sűrítik be az oldatot, hogy a mézhólyagból kiszorítják a szipóka és a száj alsó része közé, s ismét lenyelik, ami addig folytatódik, amíg az oldat kb. 70 %-ra besúrúsödik. Csak ekkor helyezik el a sejtbe, ahol a vízpára eltávolítása következtében, ami szellőztetés által megy végbe — besúrúsödik a normális méz sűrűségére. Hordás idején tehát a család minden egyes méhe bőven el van látva cukoroldattal. Ez a felvetett kérdés helyes megítélése érdekében fontos. A méh testében semminemű jelentékeny szénhidrát-tartalék nincsen. így a méh, ha mézhólyagjának tartaléka elfogy, s azt nem pótolhatja, 10—15 percen belül éhenpusztul. Tehát a méh nem éhezhet. Az emberi szervezetben — a májban — tartalékok vannak felhalmozva, s ha ezek éhezés következtében elfogynának, ekkor a szervezet a zsírtartalékokat kezdi felhasználni. A test „lefogy" az éhezés következtében. Amint mondottuk más a helyzet a méh esetében. A méh nem éhezhet. Mézgyomrában mindig kell némi tartaléknak lennie. Ez hordás idején a már említett módon úgyszólván automatikusan pótlódik. De a család, mint olyan, amely biológiai egységet képez, éhezhet. Éhezik is akkor, amikor külső élelempótlás hiányában kénytelen a sejtekben tárolt tartalékjaihoz nyúlni. Lehet a családnak akár 10 kg mézkészlete is, beszünteti az építkezést, ha nincs hordás. A sejtek tisztogatása is hanyatlik, ami pedig a fiasítás megbetegedése esetén igen fontos (álcák és bábok pusztulása hűlés következeiében, költésrothadás nemei stb.). De a lendületes fiasítás is fékeződik, s a család lendületes fejlődésében lassúbbodás észlelhető. Azok a méhészek, akik a serkentés mellett szállnak síkra, így érvelnek: Ha azt akarjuk, hogy a család az akácvirágzásra felkészüljön, kénytelenek vagyunk serkenteni, vagyis hordástalan időben etetni, hogy a család méhei minél kisebb mér-' tékben legyenek kénytelenek a készletekhez nyúlni, vagyis nem engedhetjük meg, hogy a „család éhezzen". Azoknak a méhészeknek is igazuk van — bizonyos mértékig — akik a tavaszi serkentés ellen vannak. Ugyanis a helyi viszonyaik alapján szerzett tapasztalatokból indulnak ki. Ha ugyanis a hordás nem május harmadik dekádjában kezdődik — úgy mint az akácvirágzás —, hanem .csak június derekán, úgy ilyen helyzetben a serkentés nem szükséges, hanem káros is lehet. Ilyen esetekben a családoknak van idejük normális tempóban felfejlődni és a későbben bekövetkezendő főhordást kihasználni. Ilyen esetekben a családok a serkentés következtében Idő előtt fejlődhetnének ki, s a főhordás előtt sorba kirajoznának. Ez kárt jelentene. A serkentés jelentőségét tehát a helyi viszonyok szemmeltartása alapján lehet csak helyesen megítélni. SVANCER L,
