Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-03-19 / 11. szám

n

Őszinte vélemények és figyelemre méltó javaslatok

Az egységes földmüvesszövetkezetek és állami gazdaságok országos konferenciája hasznos küldetést töltött be mezőgazdaságunk fejlődésének jelenlegi szakaszában. A dicséret elsősorban is azokat a küldötteket illeti, akik felszólalásukban eltértek az éveken keresztül meghonosodott módszertől — a dicsekvéstől, tehát akik nyíltan és őszintén feltárták mezőgazdaságunk fejlődésének sajátos problémáit, s nem riadtak vissza az úgynevezett kényes kérdések „szellőztetésétől“ sem. Persze meg kell mondani azt is, hogy az őszinte véleménynyilvánítást, mint a közös ügyekről folyó tárgyalások hálás módszerét, nem csupán kiváltotta, hanem szinte kierőszakolta köztársasági elnökünk és a földművelésügyi miniszter közvetlen hangú és a kényes kérdéseket egyáltalán nem kerülgető beszámolója is.

Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük azoknak a küldötteknek felszólalását, akik véleményüket nem rejtették véka alá:

A tapasztalatok, amelyeket az utóbbi években a komáromi járásban szereztünk, lehetővé teszik, hogy a CSKP XIII. kongresszusának előkészítése idején kidolgozzuk járásunk mezőgazdasági termelésének további összpontosítását és szakosítását 1970- ig. Távlati terveink értelmében a tejtermelést 32, a marhahústermelést 12, a tojástermelést pedig 11 mezőgazdasági üzembe összpontosítjuk. Hangsúlyozom, hogy a tervezés módszerében lényeges javulás állt be járásunk területén, ezzel magyarázható az is, hogy a saját terveinkhez sokkal elmélyültebben viszonyulunk, mint eddig bármikor. Az eredmény pedig az lett, hogy mezőgazdasági üzemeink tervjavaslata szinte 100 %-ban megegyezett a járási termelési igazgatóság által feltételezett termelési mutatókkal, vagyis irányszámokkal.

A mezőgazdasági termelés irányításának elmélyült módszerével foglalkozó Irányelvek hangsúlyozzák, hogy a termelési tervek kidolgozásakor a döntő szó a termelőké lesz, akik sajátos helyzetük figyelembevétele alapján, a társadalom igényeinek maximális kielégítésére törekszenek.

Örömteljes jelenség lenne számunkra, ha a kitermelt és értékesítésre váró javaink, amelyekre a társadalom igényt tart, gazdára találnának. Ha azokhoz nem viszonyulnának olyan mostohán felvásárló szerveink, mint a múltban a zöldségfélékhez, avagy a baromfihús iránt.

A komáromi járás is azok közé tartozik, ahol a mezőgazdasági felvásárló és értékesítő vállalat meghatározott súlygyarapodási garancia mellett juttat takarmánykeverékeket a mezőgazdasági üzemeknek. Az elmúlt év utolsó negyedében elért eredményeink arról tanúskodnak, hogy az említett vállalat lényegesen hozzájárult a sertéshizlalás hatékonyságának fokozásához. A mi szövetkezetünkben például a napi súlygyarapodás az év első két hónapjában hízónként 50 dkg volt, míg a járási átlag 47 dkg, s egy kiló hús kitermeléséhez 4,04 kg takarmányra volt szükség.

A továbbiakban kifejtem a véleméhyem azokhoz az irányelvekhez, amelyek a termelési igazgatóságok és a nemzeti bizottságok kölcsönös viszonyával foglalkoznak.

A szó legszorosabb értelmében helyeslem, hogy a termelési igazgatóságok mellett, a mezőgazdasági üzemek képviselőiből tanácsot létesítenek. Tény, hogy ezzel elmélyül az irányítás demokratikus jellege, s a minőségi javulás sem maradhat el. Azt azonban indokolatlannak tartom, hogy az említett tanácsba javasolt személyeket a járási nemzeti bizottságnak kell jóváhagyni. Vajon a járási nemzeti bizottságban annyira jól ismerik a javasolt tagok szakmai felkészültségét? Véleményem szerint elég lesz, ha ezeket á tagokat a járási pártbizottság hagyja jóvá.

A javaslatban nem egészen világosan van meghatározva, hogy a járási nemzeti bizottságok milyen mértékben ellenőrzik majd a mezőgazdasági termelés tervfeladatainak teljesítését. Attól tartunk, hogy az egyébként is túlméretezett ellenőrző szervekhez még valamilyen új intézmény is csatlakozni fog. Vajon nem lenne helyesebb emelni a meglévő intézmények munkájának színvonalát? Az eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a járási termelési igazgatóság, mint a mezőgazdasági termelés irányításának járási szerve szükséges, tehát nem felesleges és az lesz a helyes, ha irányító munkájának tökéletesítésére törekszünk. Ezért érthetetlen előttem, hogy a jövőben miért lesz szükség arra, hogy egyes, ún. fontosabb kérdésekben a nemzeti bizottságok döntsenek.

Az elmúlt év, a hatalmas károkat okozó árvíz járásunk mezőgazdasági dolgozóit rendkívül nagy megpróbáltatások elé állította. A mentési munkálatok idején, valamint az árvíz által keletkezett károk helyreállításakor mindannyian éreztük pártunk és kormányunk féltő gondoskodását és szavakkal talán ki sem fejezhető segítségét. Megállapíthatjuk, hogy az egész akcióban a nagy körültekintésről tanúskodó kommunista munkaszervezés érvényesült. Ellenségeink meggyőződhettek róla, hogy népeink szeretik és segítik egymást, s hogy a földművesek sajátjuknak tekintik az EFSZ- eket. Az utóbbi megállapítást alátámasztja az a tény, hogy szövetkezeti parasztságunk az árvíz idején első sorban is a közös vagyont igyekezett megmenteni. Szövetkezeti tagjaink még a szükséges óvintézkedések ellenére is — tehát életük vagy egészségük kockáztatása árán — visszatértek falvaikba, hogy a még menthetőt megmentsék.

Az újjáépítési munkák megkezdése

idején különböző helytelen nézetek is elterjedtek. Például egyesek azt állították, hogy akinek a gazdasága nem volt biztosítva, nem kap kártérítést. A mi szocialista köztársaságunkban azonban állíthatjuk, hogy minden becsületes dolgozó jó munkájával már 18 éven keresztül befizette a biztosítási díjat, s ezért ha bajba kerül, az egész társadalom segítségére támaszkodhat.

Mi, a komáromi járás mezőgazda, sági dolgozói meg akarjuk hálálni azt a felmérhetetlen segítséget, amit pártunk és kormányunk adott. Ezt az elhatározásunkat fejezik ki a CSKP XIII. kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeink is, amelyek meghaladják a 9 millió koronát.

tojást a mezőgazdasági felvásárló- és ellátó vállalat vásárolja fel. Majd ugyanez a vállalat a tojást eladja a baromfifeldolgozó üzemnek, amely a megvásárolt tojást osztályozza. A baromfifeldolgozó üzem a különböző osztályokba sorolt tojást eladja a kiskereskedelmi« hálózatnak, s így végre a fogyasztóhoz kerül. Ez a kereskedelmi folyamat jobbik esetben 14 napot, de eléggé gyakran 30 napot is igényel. Ennek természetes következménye, hogy a fogyasztók nem jutnak hozzá friss tojáshoz. Véleményem szerint ezeket/ a komplikált kereskedelmi kapcsolatokat módosítani kellene olyképpen, hogy a termelők, tehát az EFSZ-ek és AG-ok a tojást a kiskereskedelemnek és esetenként közvetlen a fogyasztóknak adhassák el. így elérnénk egyrészt, hogy az árunk mentesülne a felesleges munka és anyagi ráfordításoktól, másrészt pedig, hogy a fogyasztók friss tojás iránti igényét is kielégítenénk.

A mezőgazdasági felvásárló- és ellátó vállalat közreműködése teljesen

feleslegesnek mutatkozik a hús értékesítése folyamán is. Ebben az esetben ez az intézmény lényegében csak adminisztrációs tevékenységet folytat, vagyis a felvásárlásról szóló leveleket állítja ki. Ugyanakkor azonban meg kell állapítanunk azt is, hogy a hústermelő mezőgazdasági üzemek az említett vállalattal sokszor nem egyeznek. Ellentétekre főleg a hús osztályozása alkalmából kerül sor. A húsfeldolgozó üzem arra törekszik, hogy az áru minél alacsonyabb osztályba legyen sorolva, s így a saját gazdasági helyzetét a szövetkezetek rovására megszilárdítsa. Nagyon helyes lenne, ha ilyen esetek alkalmával — az igazság érvényesítése céljából — közreműködne egy tárgyilagos álláspontot képviselő intézmény, —> mondjuk ebben az esetben állami minőség-ellenőrző szolgálat, amelynek' lenne kirendeltsége, vagy legalább megbízottja minden járásban, s így az előforduló nézeteltéréseket mindjárt ki lehetne küszöbölni.

Mezőgazdaságunk jó minőségű gépekre tart igényt

A Topofcanyt JMTI vezetőjének,

MARKO mérnöknek felszólalásából

Jobb árpolitikát

A Temenlce-i EFSZ elnöke, MAL? mérnök hangsúlyozta:

Árpolitikánk legfőbb fogyatékossága abban mutatkozik, hogy egyes mezőgazdasági termények felvásárlási ára az áru valóságos értékén alul volt meghatározva. Ennek természetes következményeként ezeket a termékeket ráfizetéssel termeltük. Járásunk állami gazdaságai például a múlt évben 160 mázsás hektárhozamot értek el burgonyából, ennek ellenére egy mázsa burgonya önköltsége 75 koronát tett ki, vagyis kétszer annyit, mint a felvásárlási ár. Sok gazdaságban hasonló a helyzet a tejtermelés szakaszán is.

A gabonafélék felvásárlási árával sem lehetünk elégedettek. Mint tudjuk, az utóbbi években kénytelenek voltunk nagyobb mennyiségű kenyérgabonát behozni a nyugati kapitalista országokból. Esetenként ezért a gabonáért mégegyszer olyan árat fizettünk, mint amennyiért felvásároljuk a hazai búzatermésünket. Ezért magától értetődik, hogy a búzatermelést fokozni kell, vagyis a hegyaljai termelési körzetekben is szükséges lesz továbbra is búzát termelnünk. Tehát nagyon helyesnek tartom, ha a kedvezőtlen körülmények között termesztett búza árát felárral növeljük.

Ha már a búza felvásárlási áráról beszélek, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az 1966-ra szóló gabona árak nem a legszerencsésebben vannak meghatározva. Addig, míg a múlt évben például egy mázsa rozsot 140, sőt 145 koronáért is értékesítettünk, az 50 kilón felüli sertések részére vásárolt takarmánykeverékért mázsánként csak 130 koronát fizettünk. Tehát minden métermázsa rozson nyertünk tíz, tizenöt koronát. Ebben az évben 145 koronát kapunk a rozsért, de a takarmánykeveréket 150 koronáért vásárolhatjuk. Természetes, hogy a répa és a kukoricatermesztő körzetek gazdaságai előnyösebb helyzetben lesznek, mert az általuk értékesített sörárpa és búza felvásárlási ára, valamint a takarmánykeverékek ára közötti különbség a mezőgazdasági üzemeknek mázsánként 10—20 korona jövedelmet eredményez.

Ha az utóbbi évek távlatából értékeljük járásunk mezőgazdaságának fejlődését, azt tapasztaljuk, hogy a termelés évenként kb. 5 %-kal emelkedik. Ellenben, ha a hatékonyság növekedését elemezzük, arra a következtetésre jutunk, hogy a technika fejlődése, vagyis a mezőgazdaság gépesítése nem hozza meg a feltételezett eredményt. Tény, hogy a termelésben alkalmazott kézimunka részaránya nem csökken olyan mértékben, mint amilyen ütemben a technika fejlődik. Ugyanakkor azonban azt látjuk, hogy a technika fejlődésével a termelési költségek lényegesen emelkednek. A mezőgazdasági üzemekben gyakorolt helyzetelemzéseink azt bizonyítják, hogy sok esetben addig, míg a kézimunkára fordított költségek összege egyes helyeken csökkent 100 koronávEL^dlg,.,#, pekre fordított kiadások 3Q0 koródával emelkedtek. Ml ennek az oka?

Elsősorban az, hogy a gépi-eszközök kihasználásának színvonala fokozatosan csökken. Másrészt pedig az, hogy a közvetlen ráfordítások, az amortizációs leírások, a generáljavításokkal kapcsolatos kiadások szüntelenül növekednek. Tehát végeredményben az, hogy drágább gépeket vásárolunk és ugyanakkor az öreg gépek részaránya is növekszik, amelyek gyakran kiesnek a munkából.

Megállapíthatjuk, hogy a gépek teljesítőképességének kihasználására kedvezőtlen hatással vannak a gyakran előforduló géphibák és az a körülmény, hogy hovatovább mindig nagyobb gondot okoz a pótalkatrészek beszerzése. A pótalkatrészek elosztásában az utóbbi Időben sok módosítás történt, a helyzet azonban egyáltalán nem javult. Gépipari termelésünk és az elosztás formája nincs összhangban a követelményekkel. Ezt igazolja az is, hogy míg 1963-ban mezőgazdasági gépeket 18 millió értékben kaptunk, addig pótalkatrészeket csak 7 millió 129 ezer korona értékben.

Av

1964-ben pedig a kiutalt gépek értéké 22 millió koronát tett ki, a pótalkat* részek értéke csupán 7 millió koro* nát. A helyzet 1965-ben sem javult, mert a kihelyezett gépek 17 millió, a pótalkatrészek pedig 7 millió koronát képviseltek. Persze megemlíthetném még azt Is, hogy egész sor alkatrészből és egyes gépi eszközökből már évek óta hiány mutatkozik és a* Igények kielégítésére még határozottabb intézkedés nem történt.

Feltételezzük, hogy az Irányítás tökéletesített formájának bevezetésével következetesebben érvényesül majd az az alapelv, hogy csupán olyan árut adnak el, amely megfelelőnek bizonyul és amely iránt érdeklődés nyilvánul meg. A mezőgazdasági gépeket’ gyártó üzemeink dolgozói feltétlenül számítsanak rá, hogy nem mindent .veszünk meg tőlük. Pénzünkért olyan gépet veszünk majd, amely nekünk a legjobban megfelel, még akkor is, ha ez a gépek behozatalának a növekedését vonja maga után. Persze, inkább’ hozzunk be csak egy — de használható, tehát jó gépet — mint ötöt olyat, ami az udvaron kihasználatlanul áll. Megjegyzem, hogy a Földművelésügyi Minisztérium tartalékolhatná valutát jó minőségű külföldi gépek’ beszerzése céljára. Mi elkövetünk mindent, hogy az említett költségek fedezéséhez maximálisan hozzájáruljunk.

A mezőgazdasági technikával összefüggésben figyelmet kell fordítanunk a szakemberek nevelésére is. A gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a szakembernevelés jelenlegi módszere nem felel meg a követelményeknek, tehát ezen a téren lényeges minőségi változásra van szükség. Á gyakorlati életre nem szabad azon keresztül nézni, hogy kinek milyen' iskolai végzettsége van, hanem abból kell kiindulni, hogy az, aki irányít, tekintélyes személy legyen és intézkedéseiben meggyőzze munkatársait szakmai téren való jártasságáról.

A tervezés rossz módszere közömbösséghez vezet

A Lovosice-i ÄG igazgatójának felszólalásából:

Az irányítás tökéletesített rendszere nagy jelentőséget tulajdonít az áru-csere kapcsolatoknak, vagyis a mezőgazdasági termékek értékesítése közben létrejövő kapcsolatoknak a termelő- és a felvásárló vállalatok között. Arról van szó, hogy az adás— vételi kapcsolatoknak — a megváltozott körülmények között — az összes érdekelt felek egyenjogúságát kell tükrözniük. Vannak azonban olyan vállalatok is, amelyek gyakran feleslegeseknek bizonyulnak és lassítják a lakosság élelmiszerekkel való ellátásának ütemét.

Például a szövetkezetekben termelt

Nem értek egyet azzal, hogy a mezőgazdasági üzemek többségében megvannak az előfeltételek a lakásépítés külső segítség nélküli megoldásához. Saját tapasztalataimból tudom, hogy ezt a kérdést a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem tudjuk megoldani. Pedig mindent elkövettünk az egyéni lakásépítés népszerűsítése céljából. Az eredménytelenséget azzal magyarázom, hogy az emberek nyáron el vannak foglalva a mezőgazdasági munkákkal, míg télen, amikor idejük lenne rá, nem lehet építkezni. Valahogy meg kellene oldani ezt a kérdést.

A továbbiakban a tervezés módszeréről szeretnék beszélni. Ügy gondolom, hogy a tervezésből, illetve a tervkészítés módszeréből a direktívák adását véglegesen ki kellene küszöbölni. Meggyőződtünk róla, hogy a tervezés agyon-irányított módszere, amely az egyes mutatók felülről való meghatározásában nyilvánult meg, nagymérvű közömbösséghez vezet. Ezért érthetetlen számomra, miért beszélnek még ma is arról, hogy a komolyabb feladatok a jövőben is felülről lefelé, irányszámokban lesznek meghatározva. Az irányítás elmélyült rendszerének lenne a feladata, hogy

az ökonómiai eszközök segítségével biztosítsa a gazdasági mutatók teljesítését is.

Milyen jelentőségük van gazdasági rendszerünkben az irányszámoknak? Ezeknek kellene biztosítaniuk az egyes feladatok teljesítését? Nem! Ha a feladatok teljesítése költséges lesz, azt valakinek meg kell fizetni, persze mi már előre szeretnénk tudni, hogy ki lesz a térítő, hogy így módunkban álljon a helyzethez alkalmazkodni.

A felülről diktált irányszámok kiküszöbölésével kitárnánk az ajtót á dolgozók széleskörű kezdeményezése előtt és kedvező előfeltételeket teremtenénk a mezőgazdasági termelés szakosításához is. Nem akarok dramatizálni, de megmondom őszintén, hogy a kezdeményezés kibontakoztatását eddig rosszul értelmeztük. El kell ismernünk, hogy tervezésünk és a tervek megvitatása a legtöbb esetben csak formális jelenség volt. A’ dolgozóknak véleményt kellett mondani olyan kérdésekről, amelyekről már régen döntöttünk, de ugyanakkor azt kívántuk, hogy azok teljesítése érdekében kötelezettségeket vállaljanak. Az eredmény pedig az lett, hogy a dolgozók közömbösséget tanúsítottak az ilyen tervfeladatok iránt.

Mindent a társadalom érdekében

ÖLVECZKY elvtársnak, a cserháti EFSZ elnökének felszólalásából:

A szolgáltatások ne vezessenek jogtalan nyereséghez

A Ceské Budéjovice-i JMTI vezetőjének felszólalásából:

A mezőgazdasági felvásárló- és ellátó vállalat, mint ismeretes, a gabonát nedves állapotban veszi át és ilyen állapotban állapítja meg a gabona fajsúlyát is. Mivelhogy a gabonaszemek duzzadtak, így természetes, hogy fajsúlyúk is alacsony. Ennek következményeként a felvásárló vállalat mázsánként 5—8 koronával károsítja meg a mezőgazdasági üzemeket. Lényegében kétszer keres a gabonán, először akkor, amikor a szárítással járó munkát drágán megfizetteti, máskor pedig azáltal, hogy a minőséget leértékeli. Ezért érthető, hogy a mezőgazdasági üzemek igyekeznek szárítóberendezést vásárolni még akkor is, ha részükre az nem kifizetődő. Felteszem a kérdést: mi lesz a felvásárló vállalat szárító-berendezéseivel, ha a mezőgazdasági üzemek a sajátjukat használják majd?

A takarmánykeverékek körül sincs minden a legnagyobb rendben. Gyakran előfordul, hogy rossz minőségű keveréket kapunk. Ez valószínű azért fordul elő, mert nem létezik olyan intézmény, amely a minőséget rendszeresen ellenőrizné. Őszintén megmondom, hogy panaszt nem emelünk, mert nem merünk emelni a felvásárló vállalat ellen, ui. félünk, hogy ez a vállalat, amely egyedüli, korlátlan tényező a felvásárlás és az értékesítés területén — bosszút áll, s még nagyobb kárunk származik ebből.

Sok vezető funkcionárius azt a véleményt vallja, hogy előnyös lenne a takarmánykeverékek gyártási- és értékesítési jogát megvonni a felvásárló vállalattól és az egész takarmányellátást a Földművelésügyi Minisztérium közvetlen irányítása mellett megoldani úgy, hogy a takarmánykeverékek gyártása a mezőgazdasági üzemek által átadott és a felvásárló vállalattól átvett gabonafélékből, s egyéb nyersanyagokból készüljenek. Természetesen az lenne helyes, ha ezek a takarmánykeverő üzemek nem számolnának nyereséggel, hanem gyártmányaikat önköltségi áron értékesítenék.

Nincs szükségünk felesleges közvetítőre

mondotta FILLO mérnök, a púchovi EFSZ elnöke