Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-08-07 / 31. szám

Az Amerikai Egyesült Államok vietnami politikája világszerte egyre nagyobb nyugtalanságot vált ki a békeszerető emberek körében. Bár ez a nyugtalanság teljesen megalapozott, semmi köze a félelemhez, a háborús hisztéria fokozásához. Hiszen nemcsak külföldön, de magában az Egyesült Államokban is egyre nő azoknak a száma, akik elítélik Johnson elnök kalandor politikáját s mind erőteljesebben követelik a vietnami probléma békés rendezését.

E szükségszerű és egyedüli megoldásnak a nyugati ,,szövetségesek“ közt is jóval több híve van, mint a Pentagon tábornokai által követelt megtorlásnak, illetve a háború kiterjesztésének Vietnamban.

Nem sokat javult az elmúlt napokban a görögországi politikai helyzet sem, ahol a királyi puccs által bekövetkezett válság újabb fejezetekkel bővült,

"titkos értekezlete ezt is bebizonyította, sőt azt is, hogy az amerikaiak „tanácsadó“ szerepéről szóló washingtoni dajkamesét már a Fehér Házban sem hiszi senki.

A vietnami háború koreai mintára?

Johnson elnök nemrég maga mondta el az alábbi történetet: levelet kapott egy délnyugat-állambeli aszszonytól, akinek fia Vietnamban harcol. Az asszony megírta, hogy férje harcolt a második világháborúban, de akkor megértette ezt, mivel az ország hadat viselt. „De most valami olyasmi történik, amit nem tudok megérteni“ — írta az amerikai asszony levelében.

A fiáért joggal aggódó egyszerű amerikai asszony a lényegre tapintott levelében. Vietnamban valami olyasmi történik, amit nehéz, vagy egyáltalán nem lehet megérteni. Johnson szerint Amerikának nincs más célja Vietnamban, mint meggyőzni a kommunistákat: sem erővel, sem túlerővel nem lehet legyőzni az Egyesült Államokat. Másszóval: Washington presztízs-háborút folytat a vietnami néppel, miközben újabb dollármilliókat és az amerikai ifjúság tízezreit taszítja e szennyes vérontásba.

Johnson elnök múlt heti sajtóértekezlete is azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nagyméretű háborúra rendezkedik be Vietnamban. A londoni Daily Express című lap szerint az Egyesült Államok „ezáltal a koreai esethez hasonló hadüzenet-nélküli háborúba sodródik“. A lap ugyanakkor , megjegyzi, hogy Korea több mint 30 ezer amerikai katona életébe került.

Mondanunk sem kell, hogy az események ilyen irányú fejlődése egyre növekvő elégedetlenséget vált ki az Egyesült Államokban is. Erre vallanak azok a tömegtüntetések, amelyekre szerte az országban sor kerül, tovább. ra a demokrata párti szenátorok többségének elutasító állásfoglalása a vietnami háborús politikával szemben. Mindezt Washingtonban nem akarják tudomásul venni, s Rusk külügyminiszter legutóbbi nyilatkozata is arra vall, hogy a vietnami konfliktus elmérgesítésére lehet számítani. Az amerikai katonai vezetők honolului

Feltételezzük, hogy Johnson elnök túlzott elfoglaltsága miatt nem válaszolt az aggódó amerikai édesanya levelére. így hát néhány sorban ezúton próbálunk az elnök helyett válaszolni: Dél-Vietnamban valami olyasmi történik, amit a világ békeszerető emberei tudnak, de egyelőreWashingtonban még nem értenek meg. Az, hogy sem erővel, sem túlerővel nem lehet legyőzni egy nemzetet, amely szabadságáért harcol. Az, hogy századunk második felében, amikor teljesen kibontakozott az elnyomott népek szabadságmozgalma, az USA minden erőfeszítése hiábavaló arra, hogy fegyveres erővel kényszerítse rá akaratát a függetlenségért harcoló népekre Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában vagy másutt a világon.

Tovább mélyül a görög válság

Az események azt bizonyítják, hogy Görögország egyre távolabb kerül súlyos belpolitikai válságának megoldásától. A király által önkényesen eltávolított és a tömegek által egyre inkább követelt Papandreu és híveinek parlamenti taktikája ugyanis nem járt sikerrel. Az eltávolított miniszterelnököt támogató képviselők úgy akarták megbuktatni a Novasz-kormányt, hogy nem vesznek részt a parlament ülésén. E taktika csődje jelentős harci eszköztől fosztotta meg a Centrum Unió híveit, s egyúttal gyöngítette Papandreu visszatérésének lehetőségeit is.

A politikai zűrzavarból egyelőre egyik fél sem találta meg a kivezető utat. Jóllehet, mind az uralkodó körök, mind a megbuktatott kormány hívei lázasan keresik ezt a lehetőséget.

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a királyi udvar átmeneti, úgynevezett

parlamenten kívüli kormány beiktatás sát tervezi, s ezzel ki akarja kerülni a végleges összecsapást a forradalmi hangulatú tömegekkel. Az sem valószínűtlen, hogy a király feloszlatja a parlamentet és diktatúrát vezet be az országban.

A görög belpolitikai válság mindinkább nagy teret kap a világsajtóban is. Érthető, hogy az athéni eseményeket főleg a NATO válságával és a vál* tozatlanul megoldatlan ciprusi helyzettel hozzák összefüggésbe. Az Ethnosz című görög lap londoni tudósítója szerint Papandreu megbuktatásában még a NATO londoni ülésszakán Kosztopulosz volt külügyminiszter egyezett meg Rusk amerikai külügyminiszterrel. Ebben a vonatkozásban érdekes mellékkörülmény, hogy Athénban éppen Kosztopuloszt emlegetik Novasz jelenlegi miniszterelnök egvik lehetséges utódaként. A pillanatnyilag hadügyminiszteri tisztséget viselő Kosztopuloszt ugyanis a múlt héten hosszabb kihallgatáson fogadta a király.

Az említett" lap kommentárja szerint az amerikaiak elsősorban azért kívánták Papandreu menesztését, mert az eltávolított agg kormányfő annak idején akadályozta a ciprusi kérdés Washington és a NATO szájaíze szerinti rendezését. Ezt a feltevést minden esetre alátámasztja az a tény is, hogy a görög politikai válsággal egyidőben került ismét napirendre a ciprusi válság, amellyel a hét folyamán az ENSZ Biztonsági Tanácsa külön ülésen foglalkozott.

Vezérválasztás és vezérbírálat Angliában

Az angol konzervatív párt megoldotta régen esedékes őrségváltását: a visszavonulásra kényszerített Douglas-Home helyébe Edward Heath-et választotta vezérévé. Az ötven esztendős politikus aránylag fiatalon ragadta magához a vezéri pálcát.

Az amerikaiak vietnami politikáját feltétlenül támogató Wilson-kormány, illetve a Munkáspárt körében egy csöppet sem örülnek Heath sikerének, akit Hornéval ellentétben igen nehéz vetélytársnak tartanak. Tény, hogy Heath győzelmével a jelenleg uralmon levő Munkáspárt sokkal frissebb, szellemileg aktívabb és a sorsdöntő gazdasági kérdésekben jártasabb konzervatív vezetővel került szembe, mint bármikor az utóbbi évtizedben. S ez a tény többek között azért sem lebecsülendő, mert a választási ígéreteket oly sok esetben megtépázott Wilson-kormányt bizonyos kijózanításra kényszerítheti. Kérdés, vajon az elkövetkező Wilson—Heath párharcból

végre az angol tömegek jogos reformkövetelményei kerülnek-e ki győztesen? (-tg-)

A Hirosimái atomtámadás 20. évfordulója alkalmából világszerte tömeggyűléseket tartanak, amelyeken az elpusztult két japán város áldozatairól emlékeznek meg. Felvételünk: Hirosima romjai az atomtámadást követp

órákban. ,

many kényfelen lesz nyomozási indítani azoknak az embertelen feltételeknek megállapítására, amelyekben a kormány által államellenes akciókkal vádolt foglyok sínylődnek a dél-afrikai börtönökben.

© Szociáldemokraták tanácskozása Svédországban. Egy svéd városban többnapos tanácskozást tartott hét ország szociáldemokrata pártja, amelyen megvitatták de Gaulle elnök állásfoglalását a Közös Piaccal kapcsolatban, valamint Nyugat-Európa számos más politikai és gazdasági kérdését.

© Magyar—güinéai közleményt írtak alá Budapesten. A Sekou Touré által vezetett guineai párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása után a két ország közti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítésére szóló közös közleményt írtak alá. .-ígbil

• Újabb mesterséges holdat lőttek fel a Szovjetunióban. A Kozmosz-77 nevű mesterséges holdon elhelyezett' tudományos műszerek segítségével folytatják az űrkutatási programot.

% Szovjet'—amerikai konzuláris

egyezmény. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta a Szovjetunióval kötendő konzuláris egyezményt, amelynek értelmében New Yorkban, Chicagóban és San Franciscóban szovjet konzulátusokat létesítenek, majd több nagyobb szovjet városban pedig amerikai konzuláris képviseletet nyitnak.

© Carapkin beszédé a genfi lészerelési értekezleten. A szovjet küldött nagyhatású beszédet mondott a genfi leszerelési értekezleten, amelyen kijelentette, hogy a Szovjetunió továbbra is minden erővel a béke megőrzésére, a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhítésére törekszik.

© Dominikában mégsértették a fegyverszünetet. Az ún. Amerika-közi érők Santo Domingóban megsértették a fegyverszünetet és tűz alá vették Caamano elnök alkotmányos alakulatainak egyik ellenőrző táborát.

© Embertelen állapotok a dél-afrikai börtönökben. Johannesburgi lapjelentések szerint a dél-afrikai kor-A háború befejezésével kapcsolatos évfordulók sorában egyike á legfontosabbaknak a potsdami konferencia évfordulója, mely e napokban esedékes. Potsdamban találkoztak utoljára a győztes hatalmak vezetői, hogy levonják a tanulságot a hitlerizmussal való összecsapásból és megkíséreljék megoldani azokat a problémákat, amelyek a hitleri birodalom szétzúzása után itt maradtak Európa romjai között.

Ami a tanulságok levonását, vagy legalábbis megfogalmazását illeti, a győztes hatalmak — a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Br!tannia — vezetőinek sjkerült közös nevezőre jutni néhány alapelv tekintetében. Tulajdonképpen nem történt egyéb, csupán újból megerősítették a Teheránban és Jaltában korábban leszögezett elveket, amelyek a szövetséges hatalmak fő hadicéljait fejezték ki, s amelyekben még a háború befejezése előtt, a háború utolsó szakaszában megegyeztek.

A három nagyhatalom .képviselői közös megegyezéssel kijelentik: „Szilárd és megingathatatlan elhatározásunk, hogy megsemmisítjük a német militarizmust és nácizmust, s gondoskodunk arról, hogy Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait, vagy a világ békéjét... Végérvényesen szétzúzzuk a német vezérkart, amelynek több ízben sikerült felélesztenie a német militarizmust. Felszámoljuk, vagy ellenőrizzük a német ipar mindazon ágait, amelyeket haditermelés céljaira lehet felhasználni ... Nincs szándékunkban megsemmisíteni, vagy rabságba vetni a német népet, de a németek csak a nemzeti szocializmus és a militarizmus kiirtása után számíthatnak megfelelő létre és egy helyre az Egyesült Nemzetek Szervezetében.“

De Teherán és Jalta nemcsak abban különbözött Potsdamról, hogy akkor még javában tombolt a háború Európában, s ha már ki is bontakoztak a győzelem körvonalai, a háborús célkitűzések egyeztetése és a szövetségesek egysége elhatározó tényező volt a küzdelemben, talán elhatározóbb, mint valaha. (Hiszen Hitler utolsó görcsös reménysége is az volt, hogy a befejező aktusban sikerült megbontani a szövetségések egységét.) Volt

Húsz évvel Potsdam után

azonban még egy lényeges különbség Jalta és Potsdam között, személyi természetű különbség, de mint a következmények megmutatták: óriási horderejű változást hozott magával, hogy az Egyesült Államokat Potsdamban már nem Roosevelt képviselte, hanem Truman. Az új amerikai elnöknek nemcsak az volt" a fogyatékossága, hogy hasonlíthatatlanul jelentéktelenebb egyéniség volt elődjénél, hanem úgy került szembe azzal a feladattal, hogy részt vegyen a világ sorsát eldöntő értekezletén, hogy úgyszólván semmit sem tudott azoknak a problémáknak a természetéről, amelyekben döntenie kellett.

Ma már a dokumentumok százai bizonyítják: az emberiség nagy balszerencséje volt, hogy Potsdamban az Egyesült Államokat olyan kiskaliberű és annyira tájékozatlan ember képviselte, mint Truman. E dokumentumok között nem áll az utolsó helyen magának. Truman elnöknek az emlékirata, amely annak a részletes és meggyőző leírásával kezdődik, hogy az amerikai államgépezetben nincs jelentéktelenebb kerekecské — az elnöknél. Az alelnöknek az alkotmány semmiféle hatáskört nem biztosít, s csak az elnöktől függ, hogy mibe vonja be és mibe nem. Nem kétséges, hogy Roosevelt, aki igen jól ismerte Truman képességeit, nem sok időt pazarolt helyettesének tájékoztatására, nem is szólva arról, hogy valószínűleg semmi kedve sem volt — és nem is lehetett — hogy tanácsokat kérjen tőle, így aztán, saját bevallása szerint, Truman úgy lépte át a Fehér Ház küszöbét Roosevelt halálakor — közvetlen a háború befejezése előtti hetekben —, hogy egyetlen lényeges kérdésben sem volt felkészülve, pedig az Egyesült Államok története folyamán még sohasem állott olyan horderejű, az egész emberiség sorsát befolyásoló döntések előtt, mint ebben az időben.

Majdnem természetes, hogy Truman azoknak a befolyása alá került, akik maguk is el voltak telve kisebbrendűségi érzésekkel Roosevelt magasszínvonalú és bonyolult intellekfüalizmüsával szemben s értették Hozzá, hogy olyan módon egyszerűsítsék le a problémákat, hogy Truman számára nagyjában érthetővé váljanak. Emellett, mint már a történelemben annyiszor, megismétlődött az a színjáték, hogy az utód csak azért igyekszik eltérni elődje politikai vonalától, hogy felkeltse a „saját egyéniség“ látszatát’, hogy valami mást csináljon, mint az, akitől átvette a hatalmat. Ez a „más“, ami már Potsdamban is erősen foglalkoztatta Trumant, végzetes formában bontakozott ki az elkövetkező években, s a „hidegháború“ elnevezés alatt vonult be a történelem lapjaira.

És még valamit fognak feljegyezni a kor történetének lapjaira, azt tudniillik, hogy ennek a tájékoztatón és kisméretű egyéniségnek jutott a végzetes szerep, hogy döntsön az atombomba iedobása felett. Truman, mielőtt elindult a potsdami értekezletre, már tudott az atombomba sikeres kipróbálásáról, s hazatérőben Potsdamból, útközben kapta a hírt, hogy az atombombát ledobták Hirosimára. Ügy érezte, hogy kezében van a kulcs, amivel minden nemzetközi problémát képes megoldani, mégpedig az Egyesült Államok abszolút erőhelyzete alapján.

Ebből a leegyszerűsítésből származott azoknak a hibáknak sorozata, amelyek az Egyesült Államok egész háború utáni politikáját meghatározták. Ebből lett a hidegháború, s jóllehet az erőviszonyok közben alapvetően megváltoztak, valójában ebben a leegyszerűsített formulában vergődik ma is az amerikai politika, amihez hozzájárul, hogy Johnson nemcsak abban hasonlít Trumanhoz, hogy egy nagyobb egyéniség halála következtében, merőben reprezentatív feladatkörből lépett át a nagypolitika parancsnoki hídjára, hanem egyéniségükben is sok a közös vonás. Elképzelhető, hogy Washington még azt a néhány lépést i6 igyekszik visszacsinálni, amit eddig már megtettünk a hidegháborúból kivezető úton.

Visszaemlékezve Potsdamra, ami fordulópontot is jelenthetett volna a modern emberiség történetében, hiszen minden lényeges feltétel megvolt hozzá, nem hallgathatjuk el azt a keserű. igazságot, hogy megint egyszer elmulasztott az emberiség egy történelmi alkalmat — ha nem is abszolút értelemben, de azért a lényeget tekintve, sajnos, igen. Ha csak azokat a tényeket vetjük össze a lerögzített elvekkel, amelyek a Német Szövetségi Köztársaságban húsz évvel Potsdam után fellelhetők, könnyű megállapítani, mennyire semmibe vették a nyugati hatalmak a Jaltában és Potsdamban leszögezett elveket.

A német kérdés megoldatltnsága a hidegháborús politikának egyik lényeges eleme. S nemcsak abban az értelemben, hogy a hidegháború tombolása közben a német helyzet sajátosságai több ízben váltak veszélyes ütközőponttá a Hitler ellen küzdő hatalmak között. (Például az 1948- as berlini krízis idején.) Hidegháborús gyújtóponttá vált a német kérdés megoldatlansága abban az értelemben is, hogy állandóan buzgó forrása az ellentéteknek, a hidegháborús irányzat egyik, s talán legfőbb ébrentartója. És a nyugatnémet politika erre a feladatkörre is van beállítva.

Húsz évvél Potsdam után még ma is ott tartunk, hogy a háború maradványainak ezt a részét nem ,voltunk képesek eltakarítani, sőt, a kínos igazság az, hogy a hidegháború folyamán kialakult különböző hatalmi cső- ; portosulások, a Német Szövetségi Köztársaság beleilleszkedése a Nyugat gazdasági, katonai és politikai szervezeteibe, a militarizmus és a nagyipari trösztök növekvő befolyása Nyugat- Németországban, ma sokkal bonyolultabbá teszik azoknak az elveknek érvényesítését, amelyeket a háború tanulságaiként 1945-ben a győztes hatalmak elfogadtak, mint húsz évvel ezelőtt, amikor az egész emberiség reménysége kísérte a három nagyhatalom vezetőinek tanácskozásait.

P. F.

Hirosimái memento!

Az a nap, az az óra, perc, illetve másodperc úgy került be az emberiség történelmébe, mint a legnagyob szörnyűség és pusztítás jelképe. — Ezerkilencszáznegyvenöt augusztus 6-án Hirosima japán város fölött is szép reggeli napsütés volt. Fényét azonban 8 óra 20 perckor ezerszerte megsokszorozta valami óriási fénysugárnak tűnő és vele párosuló robbanás: felrobbant a világ első atombombája és romba döntötte a több mint 200 ezer lakosú várost. Az emberek először azt hitték, hogy valami óriási földrengéssel állnak szemben, ami ellen nincs védekezés. S bár még háború volt, senkinek sem jutott volna eszébe, hogy az ember embertársa ellen ilyen pusztító eszközt alkal- ; mázzon.

Természetesen nemcsak az égy- ; szerű emberek gondolkodtak így. ; Valahol másutt, a hitleri Németor- ; szagban és az Egyesült Államok- ; ban a tudósok már több éven át ; versenyeztek az idővel, melyiküknek sikerül először olyan pusztító ; fegyvert gyártani, amely az ellen- ; ség megsemmisítéséhez vezetne. ; S végül nem volt rá szükség. A hit- j leri Németország több hónappal az ; atombomba elkészülése előtt el- ] söprő vereséget szenvedett.

De az első atombombának már nemcsak az ellenség elpusztítása és a háború befejezésének meggyorsítása volt a fő feladata. Truman, az USA akkori elnöke három napal később, augusztus 9-én a Nagaszakira ledobott második atombomba felrobbantásakor be is vallotta: „A háborúból, mint a világ legnagyobb hatalma, a történelem leghatalmasabb országaként (már mint az USA) győztesként kerültünk ki.“

S e gondolat — sajnos — az utóbbi húsz év folyamán az Egyesült Államok külpolitikájának fő tényezőjévé vált. Az amerikai imperializmus világhatalmi terveit még egy újabb háború kockázatával sem adja fel, mint ahogy azt Korea, Kuba, legújabban pedig Vietnam és Dominika példája igazolja. Persze az emberiség azóta sokat tanult és ami már megtörtént, nem ismétlődhet meg.

Éppen ezért a hirosimai atombomba felrobbantásának 20. évfordulója intő példa mindazok számára, akik a nemzetek függetlenségéért, szabadságáért és a háború nélküli világ megteremtéséért küzdenek világszerte. Keserű lecke, de jelentős figyelmeztetés is: soha ! többé Hirosimát! M. A. i