Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-31 / 52. szám
Boldog új esztendőt kívánunk kedves olvasóinknak! Bratislava, 1965. december 31. Ára 80 fillér XV. évfolyam, 52. szám. PETŐFI SÁNDOR: c3zilúeszler éje 1847-ben Hej, vannak ma számadások! Háziasszony, házigazda, Mit bevett és kiadott az Év folytában, összeadja. Vizsgálják a pénzes erszényt, Mennyi volt benn, s mennyi van még, S törlik le a verítéket, Mellyel azt a pénzt szerezték. Feleségem, lásd, milyen jó, Hogy minélkünk nincsen pénzünk: ■'Nem piszkoljuk be kezünket, S nem csorog a verítékünk. Amazoknak a ládáik, Minekünk szíveink telvék ... Az milyen szegény gazdagság! Ez milyen gazdag szegénység! Még csak egymagám valék Tavaly ilyentájban, Az idén már kettecskén Vagyunk a szobában. Furcsa lesz, ha már ez egy Darabig majd így mén: Esztendőre hármacskán 'Azután négyecskén. De félre, félre a tréfával, Számadás és távlatok Hisz beteg mellett állunk; Beteg, haldoklik az esztendő, Ez a mi drága kedves jóbarátunk . . Fonjunk áldásból liliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét. Ö adta össze kezeinket, Válhat at lanül, örökre. Ő szállító föl lelkeinket Nem ismert és nem sejtett örömökre ... Fonjunk áldásból liliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét. rÁz a kevés bú, mit koronként Szívünkre rácseppente, Nem keséríté boldogságunk, Sőt azt még sokkal'édesebbé tette... Fonjunk áldásból liliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét. Haldoklik ö, már csak néhány halk Szívdobbanás van hátra, S az örök éj borul e szemre, Mely boldogságunk hajnalfényét látta . . Fonjunk áldásból liliomfüzért, Megkoszorúzni haldokló fejét. Száznegyvenhárom évvel ezelőtt, 1823. január 1-én született Petőfi Sándor, a magyar forradalmi költészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Még visszhangzik a szilveszteri pohárcsengés, ez a vidám gyászzene az óév temetését), s máris felvetődik mindenkiben a kérdés: — Mit hoz az (ijesztendő? Az ember ilyenkor a jövő felé emeli tekintetét, keresi, kutatja, hogyan éljen és dolgozzon tovább, hogy ne ismétlődjenek meg a hibák, amelyeket elkövetett; jobb, szebb legyen az élete. Az emberek nagy többsége optimista, mert ha nem így lenne, nagyon rosszul állna a béke és a jövő Ugye. A szocialista embernek különösen fő jellemvonása az optimizmus, de nem a vakon hivő, hanem az aktívan cselekvő derűlátás. Tudja és vallja, hogy mitsem várhat földöntúli csodatevő erőktől. Jól tudja, hogy csak a munka termel értékeket, nem röpködnek sült galambok a levegőben és az égből, mint azt már jónéhány évezrede figyeljük, nem hull manna. Azt is megfigyelte és meggyőződött róla, hogy a társas, közös munka sokkal könnyebb az egyén számára és több javat hoz létre. A munkamegosztás formálta ki az emberi társadalmat és a közös munka annál hatékonyabb, minél céltudatosabban szervezett. A szocialista tudomány pedig arra tanította meg az embert, hogy a közös igyekezet csak akkor nem szül társadalmi ellentéteket, ha mindenki képessége és tudása szerint egyenlően kiveszi abból a részét, senki sem vonja ki magát belőle, nem élösködik embertársain. Egyszóval az ember felismerte a szociális igazságot. A mi társadalmi rendszerünk igyekszik a felismert szocialista igazságot érvényesíteni abban a meggyőződésben, hogy társadalmi rendszerünk erkölcsileg a legmagasabb rendű és legközelebb áll a társadalmi probléma ideális megoldásához. Ezzel a meggyőződéssel járjuk az újarcú társadalom kiformálásának nem könnyű, de távlataiban íelemelöen szép, magunkválasztotta útját. Az utóbbi években mindnyájunkat elgondolkoztattak a felbukkanó nehézségek, a gazdasági téren mutatkozó negatív jelenségek. Ez természetes, hiszen a saját ügyünkről és jövőnkről van szó. Ezek a jelenségek rámutattak arra, hogy túlságosan előre néztünk, szem elöl tévesztettük a végcél és a mai helyzet közt fekvő terepet, mely telítve van súlyos problémákkal. Nem tudatosítottuk eléggé, hogy csak onnan lehet elvenni, ahol van, és csak annyit, amennyi van. Bizonyos az, hogy a szocialista rendszer összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségeket teremt az életszínvonal növekedésére, főleg azzal, hogy a nemtermelő osztályokat megfosztotta a kizsákmányolás lehetőségétől. Nem ismertük fel azonban azt, hogy a munka termelékenysége, mely döntöleg befolyásolja, sőt egyenesen meghatározza az életszínvonal emelkedésének ütemét, lényegesen lemarad. Semmilyen társadalmi rendszer nem képes arra, hogy tartósan többet fogyasszon el, mint amennyit kitermel. Pártunk és kormányunk megvizsgálta és tudatosította á problémák gyökerét, s már eddig is komplex intézkedéseket tett és újabbakat készít elő a hibák eltávolítására. Az intézkedések mindenekelőtt a nemzeti jövedelem és az életszínvonal mérlegének kiegyenlítésére irányulnak. Természetesen nem úgy, hogy az életszínvonalat csökkentsük, hanem olymódon, hogy a nemzeti jövedelem emelkedésének üteme a mostanihoz képest lényegesen meggyorsuljon. Ez pedig csak a munkatermelékenység állandó fokozatos növelésével érhető el. Olcsóbban kell termelnünk, csökkentenünk kell az előállítási költségeket és jobban körül kell néznünk a házunk táján, hogy miképpen lehetne a meglévő termelési kapacitásokat a lehető legteljesebben a termelés szolgálatába állítani és a termelési eszközökben, a munkaerőben s a helyi sajátos viszonyokban lévő tartalékokat kihasználni. Mert bizonyos az, hogy ilyen tartalékok garmadával akadnak. Az anyagi érdekeltséget is nagyon sokszor emlegettük és emlegetjük. Ahol szerencsés kézzel fogtunk hozzá ennek érvényesítéséhez, kiváló eredmények mutatkoztak, de általánosságban okszerű érvényesítésről csak kevés munkahelyen beszélhetünk. Üj gazdaság-irányítási módszerünknek egyik fő vonása, éppen a dolgozók anyagi érdekeltségének célszerű frontbavetése, azáltal, hogy a bérek jelentős része a vállalat vagy az üzem nyereséges voltától függ majd. A termelőüzemek nagyobb anyagi önállósága több lehetőséget nyújt majd az egyéni, valamint a vállalati kezdeményezésre, jobban érvényesülhetnek majd a jó gazda erkölcsi tulajdonságai, aki az egyéni és az üzemi érdekeken kívül az egész társadalom javát veszi figyelembe. Meggyőződésünk, hogy éppen ez az erkölcsi hozzájárulás lesz az a döntő emeltyű, amely átlendíti egész termelésünket a holtponton; az egyhelyben topogáson. Semmilyen gazdasági vagy adminisztratív intézkedés nem képes gazdasági vagy társadalmi problémákat megoldani az ember és az egész társadalom erkölcsi hozzájárulása nélkül. Ennek az erkölcsi tényezőnek elsősorban a munkához fűződő pozitív viszonyban és a munkafegyelem emelkedésében kell megnyilvánulnia. A konszolidáció útján eddig megtett kezdő lépések sikeresnek mondhatók. Jónéhány vállalatunk már hasznos tapasztalatokat szerzett az új irányítás terén. Gyors sikereket azonban mégsem várhatunk, mert a gondolkodás és a munkához való erkölcsi hozzájárulás revíziója bonyolult és sokrétű feladat. Tudjuk azonban azt is, hogy múlhatatlanul szükséges, mert saját jövőnkről, a szocializmus győzelméről van szó. És ez nemcsak a mi ügyünk! Ez a vállalás olyan világot átfogó feladat, melynek sikerére várakozó reménnyel tekint ma az elnyomottak és a kizsákmányoltak sokmilliós tábora az egész világon. A szocialista mezőgazdaságért! A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA