Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-25 / 51. szám
Csallőközaranyos gazdag karácsonya 0 A lévai járás önzetlenül segített 0 Minden családban lesz disznótor 0 A farnadi szövetkezet házi kolbászt, a nagysallói és oroszi pedig egy-egy birkát adott a Iakásszentelőre 0 Épülnek a panelházak 0_____________ A zúgva, bőgve tomboló, mindent elsöpreni akaró árvíz Nagykeszi felől június 20-án törte át a védgátat Csallóközaranyosnál és a lakóházak több mint felét elpusztította vagy megrongálta. Azóta már fél esztendő telt el, de a falu még mindig magán hordozza az óriási katasztrófa nyomait. A földhányásokkal teli utcán Molnár bácsi nyugdíjas szövetkezeti tag szemlélődve mondogatja. — De kár ezekért az utcákért. Társadalmi munkával rendbehoztuk, s most újra kezdhetjük. Olyan most a mi falunk is, mint a nagyvárosok. Csupa árok, csupa földhányás. De nem is csoda, fejetetejére állt itt minden. A szerencsésebbek már új otthonukban laknak, de sokan vagyunk még olyanok, akik vágyódnak az új meleg családi fészek után ...! Hornyík Gézának, a helyi nemzeti bizottság elnökének hasonló gondok miatt fő a feje. Nehéz igazságot tenni. Elsősorban a többgyermekes családok részesültek előnyben, meg árvízveszélyes helyre többé nem adhatnak ki építkezési engedélyt. Lassan, sok problémával születik az új Csallőközaranyos. Az irodában szinte szüntelenül nyílik az ajtó és rövid szünetek után berreg a telefon. Az elnök jelentést tesz a járásnak. — Halló, itt a Csallóközaranyosi.Helyi Nemzeti Bizottság. Községünkben 163 ház dőlt össze és 268 megrongálódott, az 522 lakásból. De a legutóbbi ellenőrzés azt mutatja, hogy tavaszra még újabb házak roggyanhatnak Az Erős család az új ház előtt össze. Az építkezés teljes ütemben megy, több mint száz házon. Alig teszi le a kagylót, máris érkezik egy mérnöle-a i n^itrai Tervezési Irodából. A pontos adatok lejegyzése után távozik. Utána újra nyílik az ajtó. Felháborodott arcú ember lép a terembe. — Nehogy beépítsétek a telkemet! Nekem is szükségem lesz rá, — mondja élesen. — Majd megbeszéljük. Mindenki ügyét elintézzük. Csak hagyjatok gondolkozni — válaszolja az elnök. — Ki tudja mikor lesz vége ennek a rengeteg problémának?! — sóhajtozik. — De majdcsak megoldjuk a dolgokat. A nehezén már túl vagyunk. Még jó, hogy segítettek a lévaiak, meg a Mladá Boleslaviak. Az építkezést Ondrejka Gyula, a Lévai Járási Nemzeti Bizottság megbízottja vezette. Ő törődött az építkezési csoportokkal. Sosem felejtjük el önzetlen munkáját. Csallőközaranyos a jól gazdálkodó szövetkezetéről híres falu 1965 karácsonya \lőtt ilyen problémákkal vívódik. Sárik Ferenc, a Lévai Járási Nemzeti Bizottság építési osztályának dolgozója az építkezési engedélyeket adja ki. Szinte minden nap újabb építeni akarók jelentkeznek. Bizony nagyon sok gondot okoz a lakosság elhelyezése. De senki sincs a szabad ég alatt és nap nap után új házakba költöznek a családok. A Lévai Építkezési Vállalat huszonöt faházat adott át a rászoruló családoknak, a szövetkezetek pedig tizenhetet. További ötöt még az év végéig befejeznek. Aztán az új évben kezdődik elölről. Újra jönnek az építkezési csoportok, a segítség Mladá Boleslavből és Léváról. A Mladá Boleslaviak főleg a megrongálódott gazdasági épületeket és a gépeket javították meg. A szövetkezetben megindult a munka és hiánytalanul kifizetik a huszonhat koronás munkaegységet. A község pedig a cseh testvérektől 2 millió 700 ezer korona értékű vízvezetéket kap. Az elnökkel barangolunk az utcákon. Sokat jártam ebben a faluban. De alig ismerek rá. Új utcák születnek, sok az emeletes ház. A gazdasági épületek mellett égbenyúló daru segítségével rakják össze az emeletes négycsaládos panellházakat. Ilyen magas épület sosem volt még ebben a községben. A kövér hópelyhek is megnyugvást hintenek az emberek közé. Az ország mindenkinek segít. Illés Mihály is gyönyörű új lakásban lakik. Pedig már nyugdíjas szövetkezeti tag. Az államtól 50 ezer koronát, a szövetkezettől pedig 15 ezer korona segítséget kapott. Csaptak is olyan lakásszentelőt az első három új házban, hogy a környéken is megemlegetik. Kivágták a rezet a lévai járás szövetkezetei is. Az ünnepségen megjelent Benőik elvtárs, a Lévai Járási Nemzeti Bizottság elnöke is. A nagysallói szövetkezet Károly Mihálynak, az oroszi szövetkezet pedig Illés Mihálynak ajándékozott egy-egy birkát pörköltre. Persze a hazaiak sem fukarkodtak. Károly Mihályné három tortát tett a vendégek elé. Az egyiken a lévai járás, a másikon a helyi nemzeti bizottság küldötteit köszöntötte ékesszóló betűkkel. Az új lakásban bizony soknak kibuggyant a könny a szeméből. Erős Vendelék meg kacsapecsenyével traktálták a lakásszentelöket. Amikor ezt a családot meglátogattuk, épp elégedetten üldögéltek ebéd után. A feleség azt se tudta, hová legyen örömében. Férjével együtt ragyogó szemmel mutatta a vízvezetékkel felszerelt családi ház tágas, egészséges szobáját. — Csak egy kicsit magasra kell a lépcsőn feljárni — mondogatta. — De nem lehetett tenni semmit, mert a mérnök úr csak úgy engedélyezte az építkezést. De mindent meg lehet szokni... Erős Vendel, a családfő már teljesen megnyugodott. Nyoma sincs rajta az árvíz-okozta félelemnek, idegességnek. Nem vesztette el a fejét akkoriban sem. Családjával, fiával együtt a madari szövetkezetben dolgozott. A házról elégedetten beszél: — Igaz, jó hosszú porta volt a régi is, de mégiscsak' szebb, jobb az új. Tetszett a lakásszentelőknek is. Hej, de derék gyerekek ezek a farnadi szövetkezetesek. Az építési csoport tagjainak aranyat ér a keze. A lakomára vagy nyolc kiló házikolbászt hoztak. De úgy hallom, valamelyik itt is reked. Az asszony sokatmondóan folytatja. — A Németh Mártiba habarodott bele I fiatalember. Már meg is tartják az eljegyzést. Szép pár lesz belőlük! Legalább viszonozzuk a farnadiak segítségét egy túzrőlpattant menyecskével is. Aztán újra a családra terelődik a’ szó. Nincs anyagi gond. Hogy is lenne, mikor az új ház adósság nélkül, készen áll. Félszázezer korona az államtól jött, meg a ' szövetkezet *is segített 25 ezer koronával. De Erős Vendel legjobban annak Örül, hogy szövetkezete ismét talpra áll. Átlagosan megkeresi az 1200 koronát, tanonc fia az 550 koronát, a lánya meg 900 koronát. Néha még a feleség is hoz valamit a házhoz. így hát jogos a megelégedés. Karácsonyra levágja az egyik 150 kilós disznót, de nemsokára hasonló sors várja a másikat is. Az új házban tehát jó darab oldalszalonnák is lesznek, ami a falusi ember asztalán nélkülözhetetlen. Az asszonyok már megkapták a karácsonyi ajándékot, ruhaféléket a lévai és a Mladá Boleslav-i járásból. De a legnagyobb ajándék mégiscsak az új ház, a jó kereset és az egyre gömbölyödő hízók. Szükség is van rájuk, mert lányos háznál, sosem lehet tudni!... Erős néni hamiskásan elárulja a titkot. — Nem tudom, nem lesz-e nálunk Is eljegyzés. Meg ki tudja, talán lakodalom is. Sosem lehet tudni mit terveznek a fiatalok. Az óra mutatója az egyes felé közeledik. Erős Vendel felcihelődik és int a fiának. Munkába indulnak. Csak az asszony marad az új házban, tesz-vesz, takarítgat, készül a karácsonyra ... BÁLLÁ JÖZSEF, Szalma Ferenc agronómus MINDIG HOZZÁÉRTŐ, jó gazdának ismerték Nagyölveden Szalma Ferencet. Hat évvel ezelőtt, amikor belépett a közösbe, a falu irányítói nemcsak egyszerű tagot nyertek meg, hanem gazdag gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakembert is. Ennek tudatában hamarosan a növénytermesztés élére állították. így a közel kétezer hektáros gazdaság egyik fő gondja nyomta a középkorú férfi vállát. Vannak sokan, akikre, ha komolyabb feladatot bíznak, így vélekednek: „Majdcsak lesz valahogy!“ Nos, az újdonsült agronómus nem így gondolkozott, szakkönyveket vásárolt a meglévők mellé és bújni kezdte azokat esténként. „Tanulj, hogy boldogulj!“ — az aranyigazságú közmondás útján haladt tovább, mint tette azt kora ifjúságában. De nemcsak szakot kellett tanulni, hanem affölött is el kellett töprengeni, hogy miként értsen szót gazdatársaival. Miképp lehetne elérni az embereknél, hogy magukénak érezzék a közöst és a parancsszó helyett megbeszélésszerüen oldják meg az irányítást. Mindig igyekezett a legemberibb hangon szólni a tagokhoz. Azok legtöbbször szót is értettek, de azért megtörtént, hogy „összeakadt a bajuszuk“. _ Előfordult, hogy az egyik traktoros nemet mondott, amikor műtrágyaszórásra jelölték ki. Szót szó követett, és az agronómus alaposan megmondta a véleményét a máskülönben ügyeskezű embernek. Az összekoccanás utáni este nem ízlett neki a vacsora s éjjel Is csak hánykolódott. Másnap reggel nem volt könnyű a találkozás, s a lesütött szemek arról árulkodtak, hogy mindketten bánják a történteket. Az agronómus kezdte: — Hát tudod, néha ideges az ember ... — Ne haragudjon, magának volt igaza — hangzott a bocsánatkérő válasz. Három évvel ezelőtt különböző nézeteltérések miatt elnökcserére került sor. Szalma Ferenc hiába tiltakozott, hogy az agronómusi poszton érzi magát otthon, az nőtt a szívéhez. Elnök lett, a közös feje. Még több, s nagyobb felelősség. Meg kell osztani a munkát, vált a jelszavává. Ezért minden jelentősebb problémát a vezetőséggel, funkcionáriusokkal beszélt meg és csak aztán döntött. De ha panasz volt valamelyik tagra, akkor sem sajnálta az időt, hogy elbeszélgessen az illetővel. Ez persze nem zárta ki, hogy a közös érdekében kemény kézzel is rendet teremtsen. Kétszer gondolkozzanak Egy időben megszaporodtak az „eny* veskezűek". Alljt kellett hát parancsolni a „ha nem jősz, viszlek“ híveinek. A melegében kimért öt-hatszáz korona büntetés elősegítette, hogy hamarosan megszűntek a lopások. Az elnök bármennyit is lapozgatta a szakkönyveket, érezte, hogy a nagyüzemi gazdálkodás irányításához még mélyebb elméleti tudás szükséges. Bár már a negyvenötödikbe lépett, úgy döntött, hogy iskolapadba ül. A Nagymegyeri Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában egy évig éjt nappallá tett, hogy minél többet vigyen haza a tarsolyában. A legjobbak között végzett az „öreg diák“ s felmérhetetlen kinccsel tért vissza falujába. — Nem lehet azt hirtelenében elmondani, mit jelent ha az ember elméletileg is fel van vértezve — vallja. Annak külön örült, hogy újból agronómusként tevékenykedhetett. Módja volt hát gyakorlatban is megvalósítani a tanultakat. A munkáját még az is könnyítette, hogy Duhony Dezső a volt mechanizátor, akivel együtt bővítették tudásukat Nagymegyeren. A növénytermesztés és a gépek irányítója testvérként oldották meg a feladatokat. Alig telt el egy rövid Időszak, s 3 gazdaságban máris érezni az Iskola szelét. Az agronómus első dolgai közé tartozott, hogy megalakította a trágyakezelő csoportot a szövetkezetben. A „ha kapni akarunk, adni is kellmár nem jelszó Nagyölveden. A megnyerő külsejű agröhómué szerelmese a szőlő-, gyümölcstermelésnek és a méhészetnek. A kertjében' és a gazdaságban is egy a jelszavai „Nem kell kapkódnl hűbelebalázs módra“. Amikor nagyobb mennyiségű szőlőtelepítéshez láttak az EFSZ-ben, már kikisérletezte, tudta, milyen fajták ültetése leggazdaságosabb a határukban. A szövetkezetbe lépése ótl alig teli el egy fél évtized és a szorgos középparaszt bátran kijelenti, hogy jóval több a jövedelme, mint a magángazdálkodás idején. Mondani mindent lehet, kontráznának sokan. Ez Így is van. Ám tény, hogy az agronómus legnagyobbik lánya az Ipolysági technikum harmadéves hallgatója, és hogy a fia, Feri is a mezőgazdasági pályát választja. Mindennél fényesebben igazolja Szalma elvtárs meggyőződését, hogy a család kedvencét, a kis Marikát is mezőgazdasági mérnöknek álmodja. Persze nemcsak' i gyermekei névé mellett szeretne látni mérnöki titulust, hanem ő is sokat gondolkozik azon, hogy el kéne végezni a főiskolát, — Aranybánya £ mezőgazdaság —j mondogatja gyakran —, csak tudni kell gazdálkodni. Erről akarna, szeretne meggyőzni mindenkit, a kimondott szó őszinte hitével. Szerinte, hogy mindenütt azzá váljon, elsősorban a vezetőkön, szakembereken és az ott dolgozókon múlik. Ha a tagok és az ott tevénykedők magukénak érzik a közöst, akkor van erejük lesöpörni minden kerékkötőt a fejlődés elől. S az, hogy valamennyien gondolkozókká váljanak a szövetkezetben, az elsősorban az irányítókon múlik, hogy a felelős poszton lévők kétszer gondolkozzanak, míg kimondják a szót. TÖTH DEZSŐ Czóval nem adtok?! — kérdezte már vagy negyedszer a dereshajú Varsányi bácsi a szövetkezet elnökétől.- Hányszor mondjam még, hogy a tagság döntött így...- Tehettem én arról, keseredett el az öreg, — hogy azok az átkozott dögök megrántották a kocsit és oly szerencsétlenül estem, hogy eltörött a kezem?- Én semmit nem csinálhatok. Nem egyelték ki a cukorrépát, és ezért nem jár kukoricaföld.- Hát ezért kínlódtam le vénségemre tíz évet a közösben? Ezt érdemiem? — ugrott fel dühösen Pali bácsi. - A munkám az kell, de föld nem jár. Kisemmiztetek a vagyonomból és most a talpalatnyitól is megfosztotok. Legyetek boldogok vele!... Én majd odamegyek, ahol megbecsülik az embert - vágta be az ajtót maga után. Nem volt italos ember, de most a kocsma felé vette az útját. A vendéglős nagy csodálkozására rövid idő elteltével már az ötödik rumot rendelte a vérbeborult szemű Varsányi.- Hát élet ez, öcsém? - panaszolta a pohár sörre betérő kőműves legénynek. — Mondd élet az, amikor az embernek annyi földje sincs, amelyen egy malackának való teremne? A fiatal legény egy ideig nem szólt semmit. Csak hallgatta a panaszáradatot, ő nem értette, mér nem lehet föld nélkül élni. Később tanáccsal látta el az öreget. Néhány nap múlva a hatvanéves Varsányi Pál ott szorongott a zsúfolt autóbuszban. A faluban az a hír járta, hogy a városban siknyíkeskedik. napjai. Aztán a jó órákig tartó zötyögés, szoroskodás. Az öreg esténként holtfáradtan dőlt az ágyba. A virágbaborult mezőt jóformán csak az autóbusz ablakából látta. Gyöngülő szeme úthosszát a piszkos üvegre tapadt, figyelte, hogyan futkároznak a kaszálógépet vontató traktorok, s nemsokára a zöldellö virágos rét helyett boglyasereg sorakozott. Aztán sárgulni kezdett a határ, dús kalászok ringatóztak. De látta azt is, hogyan nyúlik, bámul, válik zöld tengerré a kukoricatábla, amelyből neki nem jutott. Ilyenkor mindig a szívébe markolt valami, keserű sóhajtás tört fel belőle. Ezért kell neki most idegenben ezt a semmirevaló munkát végezni. A gyakran betegeskedő felesége néha elöhuzakodott a közösből hallott hírekkel. — Hallgass, nem érdekel! — ripakodott az asszonyra. A tomboló vihar is az autóbuszban érte, amely lehengerelte az életet. Cudar idő járta. Nap, mint nap megeredtek az ég csa— Kasza kéne ennek — mondogatta úgy magának. Az egyik reggelen, ahogy rakosgatta a maltert a ládába, az egyik pelyhesállú kőműves rászólt: — Mit lógatja az orrát, tán nem jutott kukoricaföld? Pali bácsi kezében megállt a malteros lapát. — Mozogjon, mert lemegy a nap — gúnyolódott a vigéc. Az öreg fejét elöntötte a vér, és egy kacskaringósat káromkodva a vigyorgó felé lépett. Amikor az meglátta Varsányi eltorzult arcát, villámgyorsan feltornázta magát a második emeleti állásra. — Még harapna is a vén kakas — kurjantotta felülről. Pali bácsi a padlóra vágta a lapátot s a mester keresésére indult az elbocsátását kérni. Az nem állt kötélnek és addig-addig beszélt a lelkére, míg ki nem mondta a maradj szót... Azóta még elborultabb arccal szállt fel reggelenként az autóbuszba, s a munkában is úgy érezte magát, mint a kivert kutya. Végre valahára a szövetkezet irányítói is rádöbbentek, hogy elő kell szedni a rozsdásodó kaszákat, mert másképp nem boldogulnak a lehengerelt gabonával. Csak hát a közösben elég kevés volt a kaszát irányító kéz. Ezért segítségül hívták az ipari dől-, gozókat is. Nótaszó közepette már pénteken kezdte a ..pléhember" a felhívást, „Vasárnap jöjjön mindenki, aki teheti, mert veszélyben a kenyérnek való." — Régen megmondtam... — mormogta bajusza alatt Pali bácsi a felhívás után. — Mit mond kend? — kíváncsiskodott az asszony. — Semmitl — förmedt rá. Vasárnap még alig pirkadt, Pali bácsi már mozgolódott. — Miért nem pihen, hisz semmi dolga — szólt rá a felesége. A házigazda szótlanul bújt nadrágjába. Kisvártatva a kaszaverés egyhangú kopogása verte fel a porta csendjét. Erzsó asszony először azt hitte, roszszul hall. Aztán, ahogy tovább tartott az ütemes zaj, kikászolódott az ágyból és egy szál pendelyben az öreg elé állt. — Megbolondult kend? - kiabálta túl a kaszaverést. — Nem tudja, hogy vasárnap van? Pali bácsi fel sem nézett, szeme most fontosabbat, a kasza élét figyelte. — Aztán mi az isten csudáját akar kaszálni? Annyi földje sincs, ahová eltemetnék. — Szedd össze magad, s megyünk — mordult rá a gazda a kíváncsiskodóra. — Hová a pokolba?... — Aratni. Nem hallottad a felhívást?! Nekünk szólt, ipari munkások-, nak - mondta kesernyés gúnnyal. — Kend mehet... — Ne prézsmitálj — szólt keményebben. - Azt hadd a papoknak! Igyekezz, indulunk! Senkit sem találtak még a dűlőben. Pali bácsi várt egy kis ideig. De aztán nagyon kezdett viszketni a tenyere, szinte húzta, vonzotta az össze - kúszált búza, már előre hallotta, hogy kaszája nyomán zizegve, recsegve dől rendre. Mély sóhaj után beleköpött a markába, s máris ütemesen húzta a kaszát s nyomában hajlongott görnyedthátú életpárja. Az agronómus motorozott ki elsőnek s megállt az aratópár mögött. Már éppen dicsérő szóval akarta megtoldani a jóreggelt, amikor megismerte a szór go Skodákat. — Maga itt? — akadt torkán az elismerő szó. — Talán nem tetszik? — egyenesedett fel az öreg, és szeme villámokat szórt. t — Dehogy nem — erőltetett mosolyt az arcára az imént érkező. — Csak... — Azért...! — és máris lendült a kasza. Másnap az építkezésen hiába várták a hallgatag, szorgos segédmunkást. (—tt—) SZABAD FÖLDMŰVES 3 1965. december 25. A kukoricaföld „Nem zörög a levél.. .* tartja a közmondás. A földszerető parasztember tényleg a kavicsot lapátolta a betonkeverőbe, illetve azt csinálta, amit parancsoltak neki. Unalmas, egyhangú munkával teltek tornái. Pali bácsi nehéz szívvel figyelte, hogyan szürkülnek a nemrég még aranysárga gabonatáblák. A falánk kombájn ott vesztegelt a tábla szélén. Itt-ott próbálkoztak vele, de nem sok sikerrel.
