Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-17 / 28. szám
Műanyagok a mezőgazdaságban A fejlett vegyiparral rendelkező országokban az olyan formálható (plasztikus) alapanyagokat, mint a vas, acél, színesfémek, üveg, gumi és textil, a műanyagok évről évre mindjobban háttérbe szorítják. Világviszonylatban a műanyaggyártásban ma az első helyen az USA áll. Termelése 1963-ban már több mint 4 millió tonnát tett ki. Utána a Német Szövetségi Köztársaság (1964-ben 1,74 millió tonnát termelt), majd Japán, Anglia, a Szovjetunió és Franciaország következnek. Valamivel- eltérőbb képet ad az egy főre jutó műanyag fogyasztás. Ha az 1962-es évi termelést vesszük alapul, az első helyen 18,4 kg fogyasztással az NSZK áll, utána 16,8 kg-mal az USA majd 15,4 kg-mal Svédország, 14,2 kgmal Svájc következnek. Ami az egyes müanyagféleség'ek termelését illeti, az USA-ban az első helyet a polietilének foglalják el. Az ossz műanyagtermelés Vi-ét. ami kb. 1 miliő tonnát teszi ki. Mennyiségben utána a polivinylchlorid és polistirén következnek. A műanyag termékeket elsősorban közhasznáiati cikkek gyártására és a csomagolási technikában használják. Nagy mennyiségeket fogyaszt a gép-, autó- és repülőgépipar, valamint a rádiótechnika. Felhasználják orvosi műszerek gyártására, az építészetben, a mezőgazdaság több ágazatában és sok más helyen. Az 1964-es évi 101 000 tonna termeléssel hazánk a szocialista országok közt a Szovjetunió, NDK és Lengyelország után a negyedik helyet foglalja el. Ez a termelés sem iparunk, sem pedig mezőgazdaságunk igényelt' nem elégíti ki. Sajnos, a termelt műanyagféleségek skálája sem kielégítő. Nem gyártottuk eddig a világviszonylatban annyira elterjedt és a mezőgazdaság számára fontos polietilént. A Slovnaftban idén meginduló polietilén gyártás van hivatva ezt a hiányt pótolni. A mezőgazdaságban jelenleg legnagyobb jelentősége a MÜANYAGLEPELNEK — másszóval műanyagfóliának van. A zöldség és virágtermesztésben leggyakrabban a könnyen törő üveget pótolja. Az « célra használt 0,05—0,5 vastagságú .fólia polietilénből vagy lágy PVC-böl, sót külföldön már több újabb műanyagféleségből készül. Használatát különösen a hőigényesebb zöldség, mint a paprika, a paradicsom, az uborka és a dinnye hálálja meg. Használható sorközök fedésére. Könnyen szerelhető, légtere fűthető, s egy évben több termény, fedésére használható fedőanyagul szolgál. A sorközök fedésére a fényt áteresztő fóliákon kívül színes, fényt át nem eresztő fóliákat is használnak. A fóliafedés a szabadföldi paradicsom tenyész-, illetőleg fedésidejét kb. 15, a paprikáét és az uborkáét 30 nappal, de sokszor ennél többel lerövidíti. A ruzynéi Növénynemesítö Kutató Állomás egyik kísérletében a sorközök fóliafedése az uborka termését 157 százalékkal, a paradicsomét 64 %-kal, a paprikáét pedig 47 %-kal növelte. Kaliforniában és Floridán az eperültetvények összterületének 85—90 százalékát fedik már fóliákkal. A sorközök fedése itt 5—8 nappal korábbi érést és 20 %-os többtermést eredményez. Az uborka és a dinnye esetében háromszoros terméseredményeket értek el. Japán mezőgazdasága évente mintegy 6500 hektáros területet fed fóliával. A Román- és Bolgár Népköztársaságban a csemegeszőlő fóliafedésének kérdésével is kísérleteznek. A romániai kísérletekben a Csabagyöngye legalább 14 nappal, egy évben pedig 21 nappal korábban beért. Az Afuz Ali fajtánál az eredmény gyengébb volt. Nagy jelentősége van a mezőgazdaságban a FÖLIAZSÄKOKNAK különösen a mütrágyahasználat' térén. A fóliazsákok gyártásának bevezetésével a tárolóhelyiségek kérdése is részben megoldódik. A nálunk már gyártott fóliaponyvákon kívül, melyeket termény, takarmány és siló fedésére használunk, külföldön silózsákokat is gyártanak. A zöldséget, gyümölcsöt külföldön gyakran már maga a termelő csomagolja fólia burkolatba. Homokos talajon öntözőcsatornák és víztárolók bélelésére is használnak fóliát. Gyümölcs és tojásszállításra szolgáló különböző méretű, könnyen tisztítható és fertőtleníthető rekeszek is készülnek a legkülönbözőbb műanyagokból. A mezőgazdasági termények' öntözésékor eddig használt nehéz csöveket sok esetben a könnyű és célnak megfelelő műanyagcső helyettesíti. Hasonlóképpen elterjedten használják az égetett agyagcsövek helyett a müanyagcsöveket, nedves területek lecsapolásához. Kísérletek folynak a tej szállítására használt üvegek helyettesítésére műanyagokkal, illetőleg fóliazacskókkal. Virágkertészetben a hajtatásra, a fagy elleni védelemre és a vágott virág csomagolására használják eredményesen a fóliákat. A stabil és üveggel fedett vas, vagy más tartószerkezetű üvegházakat, előregyártóit poliesztér lemezekből öszszerakható, tartóberendezést alig vagy egyáltalán nem igényló melegházak is helyettesítik már. Műanyagból készíthető különféle, a mezőgazdaság számára fontos tartály is. Ilyen műanyagtartályok készülnek például a bor, a tej és halak szállítására. Több mezőgazdasági gépalkatrész, például csapágy vagy fogaskerék is készül műanyagból. Pl. a lengyel gyártmányú SNT—2.6 jelzésű műtrágyaszőrő csapágya is műanyagból készül. A gyümölcsfákat rágástól védő mflanyagburkolat régi ismerősünk. Az elasztikus PVC szalagot, a szemzés, oltás és szőlőkötés műveletének végzésekor gyakran használják. Fontos a jelentőségük a különböző műanyagoknak a mezőgazdasági gépek korrózió-elleni védelmében is. Mindjobban bővül a műanyagok felhasználási lehetősége a növényvédelemben és a nemesítés terén is. A műanyagoknak szélesterű a felhasználási lehetőségük a mezőgazdasági építő iparban is. E rövid cikk keretében természetesen a műanyagok összes felhasználási lehetőségeit a mezőgazdaságban felsorolni képtelenség lenne. Rá akartam azonban mutatni egynéhány lehetőségre, és az ez irányú kísérletek megkezdésének mielőbbi szükségességére. Ezért a Tudományos Rendszerű Gazdálkodás Intézetének ilyen vonatkozású első kezdeményezéseit, melyeket a fóliák alkalmazásával kapcsolatosan ez idén a Zselízi Állami Gazdaságban 2,5 hektáros területen paprikán, paradicsomon és dinnyén megindítottak, csak örömmel üdvözölhetjük. Reméljük, hogy a kísérletek, hasonlóan mint a szomszédos államokban, jó eredménnyel végződnek majd. Ha igen, csak a műanyagok beszerzési árától függ, hogy mikor, s milyen mértékben foglalják el mezőgazdaságunkban is az ókét megillető helyet. Renczés Vilmos, oki. gazda, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság dolgozója Irányelvek .... a cukorrépa trágyázásához A cukorrépa júliusban veszi fel a legnagyobb mennyiségű tápanyagot, de augusztusban és szeptemberben is elég jelentős mennyiséget igényel. A hagyományos trágyázási módnál a trágyákat rendszerint teljes mennyiségben a fejlődés kezdeti szakaszában Fahajlítás ammóniákkal A New York-i egyetem erdészeti osztályának laboratóriumában a vegyészek új eljárást dolgoztak ki a fa hajlíthatóvá tételére. Az a lényege, hogy a folyékony ammóniákba helyezett fa egy idő múlva hajlíthatóvá válik, jól formálható és alakját a kiszáradás után is megtartja. A kísérleteknél fél centiméter vastag falemezeket áztattak 20 percig ammóniákban. Utána a lemez csaknem annyira hajlíthatóvá lett, mint a bőrszíj. Az ammóniák hatására a fa hossz- és harátnirányban kissé zsugorodik, de mechanikai tulajdonságai nem változnak meg. Az eljárás csak akkor sikeres, ha az ammóniák a fa legapróbb részeit is átjárja,és ezért nagyobb darabokat hosszabb ideig kell az ammóniák-fürdőben kezelni. Az ily módon megpuhított fából olyan változatos formák állíthatók elő, amilyeneket az eddig használt gőzölés! eljárással nem lehetett készíteni. M. Sz. \ Qszabad földműves 1965. július 17. adják. Ezáltal a növények felesleges tápanyag felvételét idézzük elő, ami a későbbi fejlődési szakaszban hátrányossá válik, amikor a talajban lejátszódó tápanyag megkötődés tápanyaghiányt idéz elő. Ennek elkerülésére célszerűbb, ha a foszfor és káliumtrágyákat korán — lehetőleg már a tarlóra kiszórva — bedolgozzuk a talajba. A nitrogéntrágya-adag fele fejtrágyaként alkalmazható 10—20 kg/ha mennyiségű bóraxszal együtt. Ha hiányjelenségek tapasztalhatók, akkor levéltrágyaként lehet bór és mangéntrágyát alkalmazni. Az Istállótrágya alkalmazásának kérdésében nagyok az ellentétek. Az újabb megállapítások szerint az istállótrágyának csak a talaj humusztartalmát növelő vagy fenntartó szerepe jelentős, tápanyagtartalma azonban műtrágyákkal olcsóbban pótolható. Svájcban 600 q/ha mennyiségben alkalmazták az istállótrágyát foszforral és káliummal jól ellátott talajokon és sikerült ezáltal a cukorrépa termését hektáronként 36,4 mázsával növelni. Ugyanezt az eredményt azonban 70 kg nitrogént tartalmazó ammóniumnitrát műtrágyamennyiséggel is elérték, ami arra utal, hogy az istállótrágya nitrogéntartalmának mindössze 23 %-a érvényesült a termelésben. Négyszáz kísérlet adataiból arra lehet következtetni, hogy 100 q/ha istállótrágya 30 q cukorrépa terméstöbbletet eredményez. Különösen erősen műtrágyázott területen a hektáronként 200 mázsánál nagyobb mennyiségű istállótrágya alkalmazása tápanyagpazarlással jár. Az istállótrágya talajba munkálásának legmegfelelőbb időpontja a tavasz, mivel ez esetben a táplálóanyag-szolgáltatás egyenletes a cukorrépa fejlődése során. Az istállótrágyát Ilyenkor persze jól érett állapotban és kis mennyiségben kell alkalmazni, mert a kevésbé érett szalmás trágya az érést késlelteti. A közfelfogással ellentétben a szántóföldi kísérletek azt mutatták, hogy a cukorrépa termelése káliumtrágyázással sokkal kisebb mértékben növelhető, mint a burgonyáé. Az egyik kísérletben a káliumtrágya elhagyásával a cukorrépatermés 83 °/o-ra, a burgonyatermés pedig 20 %-ra csökkent. Többszáz kísérlet átlagában 1 kg nitrogén 83 kg. 1 kg foszfor 60 kg, 1 kg kálium pedig 31 kg cukorrépa terméstöbblet elérésére elegendő. Peyer K. Az illatszerek történetéből Mohamed szerint az igazhtvönek három dologra kell összpontosítania figyelmét: az imádkozásra, a nőkre és az illatszerekre. Az illatszerek kultusza azonban jóval régibb a mohamedán vattásnál. A történelem feljegyezte, hogy Néró római császár felesége, Poppea gyászszertása alkalmából több illatszert égettetett el, mint amennyit a kincses Arábia tíz esztendő alatt termelt. Híres lakomái alatt a falak díszítéseiből rózsaolaj csepegett a kereveteken fekvő vendégekre. Modernebb volt Richelieu bíboros, XIU. Lajos francia király mindenható minisztere, aki fogadószobájában elmés készülék segítségével illatszerek porlasztásával tette kellemessé a levegőt. Medici Katalin más célokra használta az illatszereket: bizalmasa, a flórenci René, kitünően értett az olyan illatszerek készítéséhez, amelyek halálos mérget tartalmaztak, A francia királyné ezek segítségével könnyűszerrel megszabadulhatott ellenségeitől és vetélytársaitól. Pompadour asszony, XV. Lajos francia király kegyencnője, évente 500 ezer frankot költött illatszerre. A divat akkoriban megkövetelte hogy az udvarhoz bejáratos személyek naponta változtassák illatszerüket. Az illatszerek e kultuszának, amely a mai ember szemében esztelen fényűzésnek tűnik, megvolt a maga jogosultsága. Azokban az időkben ugyanis még a legmagasabb társadalmi rétegek tagjai sem — fürödtek. (M. Sz.) T SlOltSIif f Halaszthatatlan teendők a szőlőben A szőlőkultúra júliusban is nagyon sok gondozást kíván. Nagy gondot kell elsősorban is fordítani a talaj gyomtalanítására és porhanyítására. E célból mielőbb el kell végeznünk a harmadik, majd a további sarabolást és kapálást. Ne feledjük, hogy a kapálásnak nem csupán gyomirtó szerepe van, hanem vízgyűjtő is, amire az elkövetkező időszakban nagy szükség lehet. Csapadékmennyiség szempontjából idáig eléggé jól állunk. De nem biztos, hogy ez továbbra is így lesz. Abban az esetben tehát, ha mégis beköszöntene a levélhervasztó szárazság, minél kiadósabban öntözzük az újtelepítésű és iskolázott szólóinkét. Persze a termőszőlő is meghálálja az öntözést. A kisebb szőlészetekben, ahol nincs öntözésre lehetőség, a talajnedvességet megőrizhetjük a talaj leárnyékolása által is. Erre a célra alkalmas a magmentes száraz gyom (szalma, polyva stb.), amelyet az első kiadós eső után talajjavító könnyű trágyaként értékesíthetünk. Végezzük el a szóló harmadik kötözését is. Lehetőleg úgy járjunk el, hogy az első laza kötés eltávolításakor felszabadult kötözőt használjuk fel a szólóhajtása hegyének kötözéséhez. Ez a kötözés lehetőleg legyen szoros. A tőke alsó részének meglazítása által elérjük, hogy szőlőnket bőven éri a fény és a Nap sugara, amelyre az idén nagyon is szükség lesz, főleg a hosszú tenyészidejű s több hőt igénylő szőlőfajtáink esetében. Ne feledkezzünk meg a hónaljhajtások eltávolításáról. Termőszőlő esetében a hónaljhajtásokat legalább a fürtök közeléből távolítsuk el. Végezzük el a zöldoltványok és a pótlások kötözését, kapálását és teljes hónaljazását. A záporesők és a zivatarok napjainkban eléggé gyakoriak és sok kárt tesznek szőlőinkben azáltal, hogy kidöntik a támaszrendszert. Ezért gondoskodjunk a meglazult és kidőlt szőlőkarók és más támaszrendszerek rögzítéséről. Szőlőiskoláinkban szükség esetén öntözzünk és tartsuk a talajt porhanyós állapotban. Bontsuk le fokozatosan a bakhátakat, távolítsuk el a harmatgyökereket és 11—13 naponként permetezzünk kombinált védőszerrel. Nagyon ügyeljünk arra, hogy a szőlőhajtások csonkításának idejét helyesen válasszuk meg. Ha az említett műveletet helyes időpontban hajtjuk végre, akkor kedvezően befolyásoljuk a termés menynyiségének és minőségének alakulását, elősegítjük a hajtások beérését és a rügyek kifejlődését. De ha ezt a műveletet idő előtt végezzük el és rövidre csonkítunk, akkor célunkat nem érjük el, mert így erősebb hónaljhajtások jönnek létre. Ez a körülmény pedig több szempontból is károsan hat a szőlő fejlődésére. A hatjások visszavágását a hónap végefelé végezzük el körülbelül 14—17 levélmagasságban, amely általában 90—100 cm magasságnak felel meg. A fiatal szőlőket és azokat a tőkéket, amelyeket erősíteni akarunk, helyesebb ha nem csonkítjuk, illetve nem kurtítjuk meg. További fontos feladat a kártevők és a betegségek elleni következetes védekezés. A harmadik és a negyedik permetezés alkalmából javaslom a nálunk már bevált: 1,5—2 %-os bordóilé + 0,5 %-os Sulikol + 0,6 %-os Dykol permetanyagok keverékének használatát. Erős fertőzés esetén azonban nagyon hálás lesz, ha a fürtöket külön is permetezzük. A fürtpermetezésnél ajánlatos a permedé tapadóképessége fokozásának érdekében a permetanyagba 1 hl-re 10 dkg cukrot, vagy 0 5 kg melaszt is keverni. KÁSA MIHÁLY A tőkelej elhalásának okai Magyarországi szőlészei! szakemberek már hosszabb ideje kutatják a szőlőpusztulás okait. Többéves tapasztalatuk nyomán az alábbi megállapításra jutottak: 1. A tőkefejpusztulás nemcsak a homoki ültetvényekben gyakori, hanem kivétel nélkül minden fejművelésű szőlő jellemzője. 2. A tőkefejpusztulásért három fényezőt tehetünk felelőssé: az első a nyakhajtások megjelenésével, a második a művelési és metszéisi eljárással, a harmadik a homoktalajokon uralkodó sajátságos hőviszonyokkal kapcsolatos. 3. A nyakhajtások megjelenéséi a saját gyökerű telepítési anyag feszi lehetővé. 4. A nyakhajfások megjelenéséi a főkefejen előálló defektusok siettetik, a szélkifúvott, homokverte tőkén, féloldalas fiatal tőkén, fagysújtotta tőkén, de ezek az egészséges tökefejű egyedeken ts megjelenhetnek. 5. Az egészséges tőkéken a nyakhajtások megjelenése jelentős mértékben a tőkék erőbeni állapotán múlik. Az erősen növekvő fiatal szőlőkben és a gyengén terheli tőkéken több arnyakhajtás. 6. A nyakhajtást adó rügyek kihajlását és alvamaradását ugyanazon törvényszerűségek irányítják, mint a tőkefejen elhelyezkedő rejtett rügyekét. Kihajtásuk annál gyakoribb, mennél kevesebb kihajtásra alkalmas rügy marad a tőkén, s mennél erősebb a tőke. A nyakhajtást adó rügyek távolsága a tőkefejtől szintén lényeges tényező. 7. A szőlőtőke életének első éveiben megjelenő nyakhajtások a tőké további életére jelentős hatást gyakorolnak, és siettethetik a tőkefej egy részének gyengülését, vagy pusztulását. 8. A nyakhajtások megjelenése feltehetően ritmusos jelenség. Az ültetés utáni első néhány évben a legtöbb saját gyökerű töke nyakhajtásossá válik. Ezután a volt tőkefejek leváltásának üteme szerint a nyakhajtásos tőkék száma évről-évre csökken, majd újra növekszik. A kialakuló ritmusosságot a különböző tényezők (pl. a nagy téli fagykár) azonban jelentősen megzavarhatják, s a nem várt időben újabb maximumot hozhatnak létre. 9. A metszés a tőkefejfpusztulás második okozója. Az ilyen kár a fejművelés minden módjánál általános, a bakművélésü és más szabályos tőkeforma szerint alakított szőlőkben viszont alig fordul elő. 10. A t'őkefejpusztulásban a metszési sebek elhelyezkedése is nagy szerepet játszik. Ezek minden fejművelésű szőlőben egymás mellett, egyszinten helyezkednek el. A beszáradt sebek egymással összefolynak, s idővel a tőkefej egész területére kiterjednek. A bakművelésű tőkéken a metszési sebek egymás fölé kerülnek, s többnyire csak az elágazás egyik oldalán okoznak kisebb elhalásokat. 11. A homoktalajon uralkodó sajátságos hőviszonyok — elsősorban a homoktalaj felszínének túlságos felmelegedése — a tőkefejpusztulást sietteti. 12. A tőkefejpusztulásf követő főkefejsüllyedés elsősorban a homoki szőlőkben gyakori. A fejművelésű oltványszőlőkben az oltás ezt téljesen megakadályozza. A kötött talajú, saját gyökerű szőlőkben a tőkefejsüllyedést a tőkefejet ért kevesebb számú defektus miatt lassúbb folyamat. Egyes helyeken az elhalt tökefejű egyedek döntéssel történt kicserélése következtében a tőkefejsüllyedés nem tűnik szembe. 13. A tőkefejpusztulás a nagy termőfelületű tőkeformák (magasművelésű tőkék) többéves lugastörzsét újabb tapasztalataim szerint kevésbé érinti. Az elmúlt tíz év alatt olyan magasművelésű tőkét, amelynek föld feletti része a tőkefejpusztulás előzőekben feltárt mechanizmusa szerint következett volna be, nem találtunk. 14. Azokban a korszerű nagyüzemekben, ahol a nagy termőfelületű tőke formák alkalmazására is sor kerül, a törzsek és a karok időnkénti leváltásának szükségessége következtében a tőkefejpusztulás sokkal kisebb szerepű. 15. A vizsgálatok végső következtetéseként megállapíthatjuk, hogy az alföldi szőlőkben a sajátgyökerű telepítési anyag, a fejművelés fenntartásának szükségessége, a tőkefejeket érő nagyszámú defektus, a homokon uralkodó hőviszonyok miatt a tőkefejpusztulás nem szüntethető meg. A metszési sebek hatása folyamán ugyanígy nem küszöbölhető ki a fejművelésű szőlők tőkefejeinek elhalása más borvidékeken és a kopaszmetszésű alanyvesszőtermelő anyatelepeken sem. (Dr. Csepregi Pál cikke nyomán)