Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-17 / 28. szám
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK AGRESSZIÓJA a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen változatlan hevességgel és kíméletlenséggel tovább folyik. A repülő támadások célpontja veszélyesen közeledik a köztársaság fővárosához és egy esetben már Kína déli határát is megsértették a támadó repülőgépek. Az agresszorok mind kevésbé válogatnak a célpontokban és július 10-én egy tüdőszanatóriumot vettek célba Xhan-Hoa város körzetében, ahol 40 beteg és több orvos vesztette életét. Habár ez nem az első eset, amikor kórházak és szanatóriumok estek a barbár bombázás áldozatául, most azonban az ország egyik legnagyobb tüdöszanatóriuma volt a célpont, amely hatalmas vöröskereszttel volt megjelölve. A repülők tehát a legnagyobb magasságból is világosan láthatták, hogy egészségügyi intézményről van szó. A támadás fokozódása arra mutat, hogy a támadók nem találnak más ellenszert a dél-vietnami partizánok katonai sikereire, mint az oktalan bosszúállást a szocialista Észak-Vietnam békés lakossága ellen. A HAZAFIAS ERŐK napról-napra kiszélesítik az ellenőrzésük alatt álló területet. Újabban már az amerikai hivatalos körök is elismerték, hogy a saigoni kormánycsapatok három járási székhelyet ürítettek ki, amelyek most a partizánok ellenőrzése alatt állnak. Az elmúlt héten is a katonai műveletek egész sorát hajtották végre a partizánok katonai szállítmányok és csapategységek ellen. A rajtaütések a saigoni kormány zsoldosainak és az amerikai intervenciósoknak érzékeny veszteséget okoztak. A vietnami nép ellen viselt háború kilátástalansága napról-napra nyilvánvalóbb. Ezen a héten az amerikai katonai parancsnokság már nemcsak tengerész gyalogságot, hanem 3000 főnyi szárazföldi gyalogsági zászlóaljat is küldött a dél-vietnami hazafiak elleni bevetésre. Mind inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az amerikai militaristák érvelése nem állja meg a maga helyét. Ugyanis az az indok, hogy Észak-Vietnam visel háborút Dél-Vietnam ellen és a VDK kormánya fegyverrel látja el a hazafias erőket, egyre tarthatatlanabb. Még egyetlen egy Észak-Vietnamból származó fegyvert sem sikerült szerezni ennek az érvnek a bizonyítására. Ellenben az már világosan bebizonyított tény, hogy a partizánok zsákmányolt amerikai fegyverekkel folytatják a felszabadító harcot. A háború jogellenes voltát a haladó amerikaiak tudósok, művészek és más tekintélyes egyének százai ítélték el. Legutóbb az amerikai egyházak kimagasló képviselői intéztek felhívást az elnökhöz, hogy hívjon össze értekezletet a vietnami kérdés megoldására. Bosley az amerikai metodista egyház vezetője az egyházi képviselők cső-* portjának nevében kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak jóakarata bizonyítékául be kell szűntetnie a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. Bosley javasolta, hogy ezen az értekezleten a VDK kormányának, a saigoni rendszernek, valamint a Nemzeti Felszabadítási Front képviselőjének is részt kell vennie. Javaslata éppen azért érdekes, mert a tárgyalások legfőbb akadálya amerikai részről az, hogy az USA eddig nem volt hajlandó elfogadni a Felszabadítási Frontot tárgyaló félként. A háború már kezdettől fogva kilátástalan volt, ezt a nemzetközi sajtó megfigyelői mindinkább belátják. És azt hisszük, hogy jól tapogatnak, amikor azt írják, hogy Johnson elnök már maga is szeretne kikerülni abból a konfliktusból, amelybe militarista tanácsadói belelovalták. De most már napról-napra nehezebb olyan formát találni, mellyel az Egyesült Államok legalább látszólag megőrizheti presztízsét. A HELSINKIBEN TANÁCSKOZÓ béke-világkongresszusnak is egyik fő tárgya a vietnami háború' kérdése. A résztvevők annak ellenére, hogy különféle világnézetet és politikai nézeteket képviselnek, megegyeznek abban, hogy az amerikai beavatkozás egy független állam ügyeibe kihívja a háború kiterjedésének veszélyét. Bernal professzor elnöki megnyitójában a békemozgalom legfontosabb feladatául jelölte meg a vietnami háború megszűntetését. A VILÁGKONGRESSZUSON felszólalt Alékszandér Körnéjcsük, a kiváló szovjet író is, aki elsősorban a békemozgalom egységé, megszilárdításának szükségességét hangsúlyozta. A szovjet nép nevében üdvözölte a hazája szabadságáért és függetlenséggért harcoló vietnami népet és biztosította a Szovjetunió teljes támogatásáról. DOMINIKÁBAN a harcok elcsendesülése után a kibontakozás halvány jelei mutatkoznak. A hírek szerint mind az Imbert tá-Napról-napra északabbra húzódik Szovjetunióban az aratás frontja. Július 5-ig már 13 433 000 hektáron aratták le a gabonát és a hüvelyeseket. Képünkön a gazyri, kubánvidéki szovhoz mezóin dolgoznak a kombájnok. bornok vezetése alatt álló katonai junta, mint pedig Caamano alkotmányos kormánya beleegyezését adta, hogy Carcia Godoy, demokrata politikust, Bosch haladó kormányának volt külügyminiszterét nevezzék ki az ideiglenes kormány elnökéül. A Népi Szocialista Párt nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a dominikai nép egységes harca okozta az Egyesült Államok kudarcát. A nyilatkozat továbbá kijelenti, hogy az amerikai beavatkozók nem mondtak le tervükről, de a nép továbbra is szilárdan küzd függetlenségéért és harcolni fog az 1963-évl alkotmány felújításáért és azért, hogy az amerikai csapatokat vonják ki az ország területéről. AZ ALGÉRIAI POLITIKAI ÉLET legújabb eseménye az új kormány megalakulása. Az új kormányban nem kapott helyet Ben Bella eltávolítottkormányának kilenc volt minisztere. Bumedien, az új miniszterelnök a katonai akadémián tartott beszédében cáfolta az olyan külföldi kommentárokat, amelyek szerint Algériában nyugat-barát vagy kelet-barát államfordulat történt. Az államfordulat tisztára az algériai nép belső Ugye. A szocializmus nem ölthet testet egy személyben — mondotta Bumedien Ben Bellára célozva. Végül kijelentette, hogy „tovább haladunk, nagy céljaink felé a szocialista társadalmi rend építésében, amelyben ar igazságosság és az egyenlőség fog majd uralkodni.“ Ennek ellenére azonban a világ há= ladó közvéleménye óvatosan fogadja Bumedien kijelentéseit. A fordulat politikai céljait majd csak a tettek fogják bizonyítani. ♦ Változások az amerikai kormányban. Johnson elnök elfogadta a kormány két tagjának: Eugene M. Zuckertnek a légierő miniszterének és a tájékoztatási hivatal igazgatójának, Carl Rowannak lemondását. Az új légierő miniszter dr. Harold Brown lett, aki eddig a hadügyminisztérium kutatási osztályának volt az igazgatója. ♦ Lemondatták a görög hadügyminisztert. A görögországi kormányválság, amelyet a katonatisztek egy csoportjának mozgalma váltott' ki, még mindig tart. Az egyesült Centrum párt úgy döntött, hogy Garufalias hadügyminisztert kizárják a pártból. Miután a hadügyminiszter visszautasította Papandreu miniszterelnök felszólítását, hogy adja be lemondását, a király támogatásával kormányrendelet alapján mondatták le. ♦ A NATO-államok tárgyalása Párizsban. A NATO-hatalmak párizsi tárgyalásán az USA külügyminiszterhelyettese, George Ball részletesén ismertette az USA politikáját Vietnamban és a Dominikai Köztársaságban. Hangoztatta mindenekelőtt, hogy az Egyesült Államok kormánya kitart jelenlegi politikájának folytatása mellett. Megjegyezte azonban, hogy ez a nyár nagyon nehéznek ígérkezik az amerikai politika számára. ♦ A chilei köztársasági elnök Európában. Kedden, július 13-án az angol udvajd szertartásnak megfelelően fogadta Erzsébet királynő Eduardo Frei, chilei köztársasági elnököt Londonban. A dél-amerikai vendég az elmúlt napokban Olaszországban és Franciaországban is időzött s angliai látogatása után Nyugat-Némeíországba repül. ♦ Sjtrájkmozgalöm Olaszországban. A gépipari munkások Olaszországban 24 órás sztrájkot tartottak. Egyedül Milánóban mintegy százezer ember maradt távol munkahelyétől. A sztrájkot egységesén szervezték a baloldali, a katolikus és a szociáldemokrata szakszervezetek. A gépipari munkások A lengyel mezőgazdaságra á második világháború nagy csapást mért azzal, hogy a német fasiszták a férfi lakosság nagy részét kiirtották. Emiatt a mezőgazdaság csak lassan, az 1949—53 években érte el a második világháborút megelőző színvonalat. Ezután a lengyel mezőgazdaság nagy fejlődésnek indult. Vetésterülete jelenleg 90 000 négyzetkilométerrel kisebb a háború előttinél. Ennek ellenére többét termel, de még mindig két nagy fogyatékossága van. A gabona és takarmányhiány, valamint a növénytermesztés és az állattenyésztés fejlesztése közötti aránytalanság. Az 1960—63 közti kenyérgabona- és takarmányimport együttvéve kb. 10 millió tonna, amiért mintegy 2,5 milliárd deviza zlotyt kellett kifizetniök. A kormány gazdaságpolitikájának' egyik legfőbb célja a gabonabehozatal csökkentése, majd teljes megszüntetése. Lengyelországban a természetes szaporulat nagyon magas, az élelmiszerfogyasztás más közszükségleti cikkekhez képest nagyobb mint a gazdaságilag fejlettebb országokban. A mezőgazdasági termelés növelése ma Lengyelországban az életszínvonal emelésének legfőbb feltétele. A párt és kormány felhívta a parasztokat, hogy a legközelebbi években évi 18— 20 millió tonna gabonát, vagyis a jelenleginél 3—5 millió tonnával többet termeljenek. A lengyel közgazdászok’ megvizsgálták az ország adottságait és megállapították, hogy a lengyel ipar nem tud elég termelési eszközt szállítani a mezőgazdaság műszaki felszereléséhez, a növénytermesztés teljes gépesítése még éveket igényel, az állattenyésztés technikai forradalmasítása pedig még ennél is később következhet be. A mezőgazdasági termelés struktúrájában az állattenyésztés a növénytermelésnél aránytalanul nagyobb helyet foglal, a parasztgazdaságok jövedelmének mintegy kétharmadát az állattenyésztés biztosítja. A lengyel mezőgazdaság struktúrája ma középparaszt jellegű. A rétegeződés a földreform, valamint a nyugati területek visszacsatolása következtében mindig igen egyenletes volt. Az iparosítás következtében a szegényparasztok túlnyomó többsége kétlakivá (munkás-paraszt) lett. A mezőgazdaság átszervezésének léktív jellegű, ami a közös gazdáikon dásban, a körök által átvett föld közös megművelésében nyilvánul meg. Erősödik ez a jelleg a szolgáltatások terén is. A mezőgazdasági körök a tagok földjének megmunkálásán kívül gépi szolgáltatást is nyújtanak az egyéni gazdáknak. Gazdálkodásra átvesznek területeket az állami földalapból, agronómusokat alkalmaznak, vetőmagról vagy vetőburgonyáról gondoskodnak, megszervezik a növényvédelmet, a mezőgazdasági oktatást és a továbbképzést. Ä lengyel mezőgazdaság helyzete időtartamát a technikai átalakulás folyamata szabja meg. A szocialista átalakítás egyik legfontosabb területe a meglevő földmúvesszövetkezetek erősítése és fejlesztése. E célból növelik a szövetkezetek gépparkját és gondot fordítanak a fokozott állami támogatás célszerű kihasználására. A falu szocialista átalakításának legfőbb formáját ez idő szerint a mezőgazdasági körök alkotják. Ezek olyan tömegszervezetek, amelyeknek tevékenysége minden egyéni gazdára kiterjedhet. Több mint egy millió gazdát tömörítenék. A tagok által vásárolt' gépek már szocialista tulajdont alkotnak, amely állandóan növekszik. Az állam a bank révén visszatéríti a parasztoknak a terményeik beszolgáltatási és magasabb szabadpiaci ára közötti különbséget, amit a Mezőgazdasági Alapba fizetnek be. Ezt az alapot a körök gépek vásárlására használják fel. A körök tevékenysége kol-Ezékbén a mezőgazdasági körökben megvgn az egyéni gazdaságok kollektív gazdasággá válásának mechanizmusa. A gazdák ma már kedvelik ezeket a köröket. Vannak ugyan olyan gazdák, akik nem lépnek be a kö.rbe, de élnek a számukra biztosított szolgáltatásokkal. A körök tehát a mezőgazdaság szocialista átalakításának legfontosabb láncszemét alkotják. A második fontos tényező az állami gazdaságok sokoldalú fejlesztése. Jelenleg az ország mezőgazdasági területének tizenkét százalékán kb. 4300 állami gazdaság működik. Ezek szállítják a nemesíteíc gabonafélék vetőmagjainak a 95 százalékát. Jövedelmük ma már magasabb a költségeknél. Az állami gazdaságok termelési segítséget nyújtanak az egyéni gazdálkodóknak. A lengyel agrárpolitika sokat fordít a mezőgazdasági beruházásokra. Célja, hogy 1967-ig a gabona vetésterülete 600 000 hektárral növekedjék, a keveréktakarmány ipari előállítása tetemesen emelkedjék, az ipar sok ezer gabonakombájnt gyártson és a mezőgazdaság nagyobb intenzitású legyen, s korszerű technikai bázissal rendelkezzék. A legutóbbi 1960—63 években a területegységre számítva, a lengyel mezőgazdaság 65 százalékkal termelt többet, mint 1934—38-ban. A fő gabonaneműek átlaghozama hektáronként számítva 1934—38 között 11,4 mázsa, 1959—63-ban pedig 17,2 mázsa volt. A burgonya hektáronkénti hozama 1964-ben 169 mázsára, a cukorrépáé 287 mázsára emelkedett. Nagyobb volt a fejlődés az állattenyésztésben. Az egy tehénre jutó tejhozam a háború előtt 1400 literről 1963-ban 2006 literre emelkedett, a száz hektárra jutó sertéshústermelés ugyanezen időben csaknem két és félszeresére növekedett. A felszabadulás óta Lengyelországban az egy főre jutó fogyasztás az értékes élelmiszerekből többszörösére emelkedett. így például 1933—37-ben az egy főre jutó hús- és zsírfogyasztás 19,9 kilogramm, a cukorfogyasztás 9,6 kilogramm volt, ezzel szemben 1963-ban egy fő 52 kilogramm húst és zsírt és 32,3 kilogramm cukrot fogyasztott, a tejfogyasztás pedig 262 literről 352 literre emelkedett. A növénytermesztés növekedése így elmaradt a hústermelés takarmányigényének ugrásszerű emelkedésétől. Emiatt a lengyel népgazdaság az utóbbi időben évente 200—250 ezer vagon gabonát kénytelen importálná. E helyzet megváltoztatása sok, merész próbálkozást követel. A párt- és a kormány mindent megtesz a feladatok teljesítése érdekében, hogy közelebb vigyék az országot a magasabb termelékenységű szocialista mezőgazdaság megteremtéséhez. Gr. sztrájkját a sörgyári alkalmazottak sztrájkja követi. + Súlyos politikai válság Ecuadorban. Quito főváros és Quayaqil fő útvonalat a katonaság és a rendőrség kormányellenes megmozdulások miatt lezárta. Jelentések szerint a hatóságok bezáratták a bankokat, az állami hivatalokat és az üzleteket is. Az ország fontosabb városaiban teljesen leállt a forgalom. A kormányellenes tüntetéseket az ellenzéki csoportosulásokat egyesítő Hazafias Nemzeti Junta kezdeményezte. Hírügynökségi jelentések szerint a katonai diktatúra vezetői egyszerűen meg akarnak szabadulni politikai ellenfeleiktől és a Hazafias Nemzeti Junta korábban letartóztatott tagjait külföldre akarják száműzni. James Thurberi A NYULAK FELELŐSEK Hol volt, hol nem volt - még a legkisebb gyerekek is emlékeznek rá - egy nyúlcsalád, mely egy farkascsorda közelében lakozott. A farkasok minduntalan hangoztatták, mennyire nem tetszik nekik e nyulak életmódja. Saját életformájuktól persze el voltak ragadtatva, hiszen az a legtökéletesebb is volt. Egy éjjel több farkas váratlan földrengés áldozatául esett és a gyászoló farkasok a szomorú eset miatt a nyulakat okolták, hiszen mindenki előtt ismeretes, hogy a nyulak hátsó lábuk állandó topogásával földrengéseket idéznek elő. Aztán egyszer egy éjszakai vihar folyamán a mennykő csapott bele egy farkasba, s ennek is a nyulak voltak okozói, mivel — mint tudjuk - salátát zabáinak, s ezáltal villámlást okoznak. A farkasok fenyegetőztek, hogy majd civilizálják a haszontalan nyulakat, ha nem viselkednek tisztességesen, amire a nyulak elhatározták, hogy egy lakatlan szigetre menekülnek. A többi állat azonban, amelyek távolabb laktak a farkasoktól, lelkűkre beszélt a nyulaknak. „Be kell bizonyítanotok, hogy bátrak vagytok, nem féltek és maradtok. Ebből a világból nem lehet megszökni. Ha pedig a farkasok mégis rátok támadnának — mi majd segítségetekre jövünk - minden bizonnyal. így aztán a nyulak mégis ott maradtak a farkasok közelében. Aztán egyszer borzasztó árvíz keletkezett és több farkas a vízbe falt. Erről is a nyulak tehettek, hiszen - mint mindenki tudja — ők hosszúfülü répazabálók és ezáltal árvizeket okoznak. A farkasok kivonultak a nyulak lakóhelyére - természetesen azért, hogy segítsenek rajtuk - és egy sötét barlangba terelték őket, hogy védelmet nyújtsanak nekik. Hetekig semmit sem hallottunk a nyulakról, amíg aztán az állatok érdeklődni kezdtek a farkasoknál, mi van a szomszédjaikkal. A válasz az volt, hogy felfalták őket és ez teljesen az ö személyes ügyük. Az állatok azonban fenyegetőztek, hogy ez mégse járja és esetleg majd szövetkeznek mind a farkasok ellen, amennyiben nem indokolják meg alaposan a nyulak elpusztítását. Erre a farkasok alapos indokolással szolgáltak. „Meg akartak szökni innen — magyarázták - és amint tudjátok, a mi világunkból nem lehet megfutamodni." És a tanulság: Ne higgy a farkasnak. (ford.: —sm-) SZABAD FÖLDMŰVES 9 1965. július 17.