Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-11-20 / 46. szám

I. ÉVFOLYAM 1965. OKTÓBER A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE NAPIRENDEN : Az árvíz sújtotta területek vadállományának felújítása Az idei nagy természeti katasztrófa, amelyre a dunai gátak átszakadásával került sor, nemcsak az ígéretesnek mutatkozó mezőgazdasági növénykultúrákat tette tönkre, hanem mezőgazdaságunk struktúráját is érzékenyen érin­tette. Az elemi csapás révén természetesen az apróvad is jelentősen megfogyatkozott; amely az itteni vadgazdálkodás alapja volt. A vadállomány további csök­kenésének megakadályozása vé­dett a Csehszlovák Vadászszö­vetség Szlovákiai Választmánya ez év június végén felhívással fordult a kerületi és járási szerveihez és szervezeteihez, melyben az árvíz sújtotta terü­letek vadállományának felújí­tásához és feltöltéséhez kérte a segítségüket. A felhívás, amelyről már lapunk olvasói tájékozódhattak, eredményes yolt: a vadászegyletek és tár­sulatok körében mind szélesebb méretűvé váló felajánlási moz­galom indult meg. Nemcsak a szlovákiai, hanem a cseh or­szágrészek vadászegyletei és társulatai is kitesznek magu­kért! Tekintettel a felajánlási moz­galom izmosodására, a Cseh­szlovák Vadászszövetség Szlo­vákiai Választmánya külön koordinációs bizottságot hozott létre. Feladata az elemi csapás sújtotta országrész vadállomá­nya felújítására és feltöltésére vonatkozó intézkedések valóra­­váltásának ellenőrzése, s az egész munka irányítása. E bi­zottság jelentése szerint Dél- Szlovákia 41 vadászkörzetének 71 643 hektárja teljesen, 12 va­dászterület 19 418 hektárjának fele és 51 vadászkörzet 86130 hektárja pedig részben került víz alá — ez utóbbi főleg talaj­víz következtében. Legnagyobb kár a komáromi és a dunaszer­­dahelyi járásokat érte. Az előbbi 26 vadászkörzetének közel 50 ezer, s az utóbbi járásnak 15 vadászkörzete majdnem 23 ezer hektárét érte árvíz-, illetve ta­lajvízkár. Nagyonis érezhetően meg­csappant az apróvadállomány. Az idei tavaszi törzsállomány­hoz viszonyítva a komáromi já­rásban a nyúl 8526-tal, a fácán 4732-vel, a fogoly 14 500-zal és az őz 893-mal; a dunaszerda­­helyi járásban a nyúl 3146-tal, a fácán 1636-tal, a fogoly 2767- tel és az őz 339-cel csökkent. Jobb a helyzet az érsekújvári járásban, mivel az apróvad veszteség alig érezhető. Össze­sen 11787 nyúl, 6368 fácán, 17 352 fogoly és 1232 őz pusz­tult el. Am a valóságban a vesz­teségek nagyobbak, hiszen a természetes szaporulat elmara­dását is szükséges figyelembe venni. A vadászidény kezdetéig tehát 53 749 nyúl, 22 350 fácán, 73 313 fogoly és 2072 őz hiány­zott. Az árvíz sújtotta területek vadgazdálkodása mielőbbi föl­­újitása végett a Csehszlovák Vadászszövetség Szlovákiai Vá­lasztmánya az alábbi intézke­déseket javasolja: 1. A komáromi járásban az idén tilos a nyúl, a fácán és a fogoly lövése, hálózása. Kivé­telt ez alól csak a járás 8 ár­vízmentes vadászkörzete, me­lyekben — de csak 3 kilométer­re az árvíz sújtotta területtől — engedélyezi apróvad fogását az elemi csapás által sújtott vadászkörzetek betelepítése céljából. Azokon a helyeken, amelyeken nyúlbetegségek ütöt­ték föl fejüket, nemcsak enge­délyezi, de kötelezővé teszi fülesek lövését. 2. A dunaszerdahelyi és az érsekújvári járás részére elké­szíteni az apróvad lövése és fogása idei tervét, s az élve fogott vadat elsősorban az ár­I. ÉVFOLYAM 1965. NOVEMBER + Lelkiismeretes vad­gondozás — bőséges teríték + A korszerű lövészet jelentősége 4- Hogyan fényképezzünk lőtt vadat? Néhány szó a magyar vizsla érdekében Lehalászás után Oj módszer a halak egyedi jelölésére + A bot teherbíró ké­pességének meghatá­rozása + Horgászoknak víz sújtotta területek vadállo­mányának feltöltésére kell föl­használni. 3. Intézkedések foganatosí­tása vált szükségessé, hogy a dunaszerdahelyi és a komáromi járás teljesen víz alá került vadászkörzeteinek tulajdonosai, tehát az egyes vadásztársasá­gok, vadászegyletek mentesül­jenek az elkövetkezendő két év­ben a vadászadó fizetésétől, s ezzel kapcsolatban fölhatal­mazni az illetékes járási nem­zeti bizottságokat olyan rendel­kezések érvényesítésére, me­lyek a kisebb károkat szenve­dett vadászkörzetek tulajdono­sainak is adókedvezményt ad­nának. 4. A komáromi és a duna­szerdahelyi járásban még a tél folyamán hozzá kell látni a va­dászkörzetek vadállományának felújításához, illetve feltöltésé­hez. Csak olyan vad betelepíté­sére kerülhet sor, amely hason­ló éghajlati, környezeti viszo­nyokhoz szokott, mint amilyen az árvíz sújtotta területeken van. A telepítésre szánt vadat nemük és az érvényes normák szerint a Vágsellyei Vadkama­­rázó Állomás szállítja majd. 5. A betelepítés díjmentes lesz, hiszen a vadat a Csehszlo­vák Vadászszövetség Szlovákiai Választmányának felhívása nyo­mán megindult félajánlási moz­galom eredményeképpen kapja a kárvallott vadászkörzet. Va­dásztársaságaink, vadászegyle­teink október 15-ig 2926 nyulat, 3177 fácánt, 619 foglyot, 67 őzet és 181 500 koronát ajánlottak föl a szóban forgó célra. A moz­galom még nem zárult le, s így végső eredményről még nem beszélhetünk. 6. Megkérjük a Földművelés­­ügyi Minisztérium illetékeseit, hogy az idény apróvadfogásából legalább ezer nyulat, ezer fá­cánt és ötezer foglyot engedjen át. Az ellenértéket (mintegy 240 ezer koronát) a Csehszlo­vák Vadászszövetség anyagi alapjából fedeznénk. RALBOVSKY F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom