Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-11-20 / 46. szám

kedő kosárban vagy hat rák hentergett. Közülük egy az előb­binél is szebb példány volt. — Hihetetlen! - szaladt ki a számon a csodálkozás. — Tavaly egyszer húszat emeltem ki — dicsekedett. Ez azonban megbocsátható, mert melyik halász jogot t már kicsi és kevés halat? Hát még a rá­kász! — Nem hiszi? — folytatta sértődötten. — Már hogyne hinném, csak­hogy én felekezeten kívüli va­gyok ... — fordítottam tréfára a szót. — Én se vagyok hívó, de ne­kem elhiheti, hogy egy évvel ez­előtt ... — Elhiszem, de csak akkor, ha előbb bebizonyítja, hogy a rá­kok nem hallanak bennünket a vízben .., — De hol jár az eszem — hökkent meg, s gyorsan húzni, gombolyítani kezdte a zsineget. — Hü, de sok van benne! — erőlködött örvendezve. — De mi ez, miféle ördög incselkedése ? — döbbent meg, mert a sok gyom között megakadt a kosara. A rákász hiába igyekezett, a szép­nek ígérkező zsákmány megme­nekült. — A bitangja! — mérgelődött, — Mi történt? — tudakolózott a társa. — Megszökött egy szép pél­dány. Csönd lett, majd az előbb kér­dező újfent kezdte: — Hogy állsz? — Két lábon. És te? Nevetés a túloldalról. A város felöl jövő teherautó váratlanul balra fordult. Alighogy maga mögött hagyta a közeli hidat, vezetője hirtelen fékezett. A kocsi pár méterre a pataktól nagyot zökkenve meg­állt. Az autóról hét ember ugrott le. Rövid szemlélődés után vesz­­szökosarakat, hosszú botokat, dobozokat, gumicsizmákat, háti­zsákokat raktak le az autóról. Ezek az emberek halászni akarnak — morfondíroztam. — De hol? Csak nem itt, ebben a békatanyás kanálisban, Diószeg mellett ?... Miután szétosztották a vesz­­szőböl és dróthálóból készült tíz-tizenöt centi magas kosara­kat, meg a többi holmit, megin­dultak a parton. Tisztes távol­ságra egymástól megálltak, gu­micsizmájukban. Azt hittem, hódpatkány vadászatnak leszek szemtanúja. A következő perc­ben azonban kibújt a szög a zsákból. Tjlesziilten figyeltem, Az em­­bér, miután a kosarakat egymás mellé rakta, mindegyik aljába csalétket — oszlásnak in­duló apró halakat, húsdarabokat — tett. A bűz szinte elviselhe­tetlen volt. A „vadász“ azonban oda se neki, csak füstölt az orra alá, miközben nyugodtan végezte dolgát, A csalétek berakása után a kosarakat egy vékony, közel négy méteres és a végén futó­kával ellátott bambuszbot segít­ségével a patak vizébe eresztet­te. S ugyanezt még tízszer meg­ismételte. A tőle jobbra-balra levők ugyanezt cselekedték ... — Mire készül? — tört ki be­lőlem a kíváncsiság. — Látszik, hogy ön nem ha­lász — mosolygott értetlen arc­kifejezéssel az atyafi. — Sajnos! — igyekeztem a bizalmába férkőzni. Csak azután szólalt meg újra, amikor már az utolsó kosarat is a vízbe eresztette. — Hát, megvolnánk, rákocs­­káim, csak eszegessetek. — Szóval rákászni fognak? — Talán azt hitte, elefánt­­vadászatra készülünk? Mindketten elhallgattunk. Cya­­nakodva méregettük egymást, majd a rákász intett, hogy men­jek közelebb. Közvetlen közelébe érve így szólt: — És most jól figyeljen! Anélkül is figyeltem volna, miként emeli ki a bambuszrúd futókáján áthúzott zsineg gom­­bolyításával a patakba eresztett kosarat. Szerencséje volt. A kosárban ^ meglepően nagy rák kapá­lózott. — Isten hozott! És a többi hol maradt ?.., Egymagában kevés vagy — zsörtölődött a rákász. A zsákmányt egy edénybe dob­ta. A kosár újra vízbe eresztése után a következő kosárhoz men­tünk. — Meglátja, itt több lesz be­lőlük! — bocsátkozott jóslásba, s nyomban a zsineg után nyúlt. — Nos, hányán torkoskodtatok? Es valóban! A vízből kiemel-Úszóka készítése Tél közeledik. S így mind rit­kábban kerül sor a horgászatra. Annál több jut horgászfelszere­lésünk rendbehozatalára s egyéb barkácsolásra. Horgászkellékeink közül nagy szerep jut az úszóknak. Ez adja hírül, hogy halak ólálkodnak a horocf körül, étekre vásik a fo­guk. A tapasztalt horgász már az úszóka buktatásáról megítéli, kisebb vagy nagyobb „tolvaj“ kóstolgatja a csalit, sőt arra is következtet, miféle hal az. Ám nem mindegy, milyen úszókát használunk. Mennél na­gyobb ez a jelzőkészülék, az ügyes, minden hájjal megkent halak annál hamarabb lelopják a csalétket, anélkül, hogy az úszóka víz alá bukott volna. A nagy úszókát csak erősebb, na­gyobb hal képes alábuktatni, vi­szont az érzékeny, könnyű úszó­ka hamar reagál a legkisebb hú­zásra is. A szaküzletben nem mindig jutunk az általunk kívánt, for» más úszókához. A barkácsoló, faricskáló horgász nem esik kétségbe. A ház körül akad pa­rafadugó, s ha nincs a dugó­húzó által szétroncsolva, alkal­mas erre a célra. Ha pedig hí­ján vagyunk az effélének, vásá­rolhatunk néhány fillérért újat. Az ilyen új dugó kevesebb mun­kát ad, s könnyebben formál­ható. Hal-tűje minden horgásznak van. Ezzel középütt átszúrjuk a dugót, s a tü fokába finom lán­cot (csukahorog drót-előkéje is megfelel!), majd a láncot, vagy drót-előkét szabad végénél rög­e VADÁSZ 8 ' HALÁSZ zítjük, valamilyen mozdíthatat­lan tárgyhoz, s a dugót addig húzogatjuk, míg kívánt bőségú luk nem keletkezik rajta. Ugyanezt csináljuk a többi dugóval, attól függően, hány ús^jkát kívánunk készíteni. Egy­­egy úszóka elkészítéséhez ele­gendő egy, két parafadugó. A dugók hosszanti kilukasztá­­sa után gerincet készítünk puha vagy keményfából, esetleg mű­anyagból. Ezt a gerincet olyan vékonyra faragjuk, hogy a dugó lukán nagyobb erőltetés nélkül átjuthasson. Ha hosszabb úszó­kát akarunk készíteni, úgy két vagy három dugót illesztünk a gerincre. Utána hozzáfoghatunk az úszóka formálásához. Erre a célra jól megfelel a keményebb, illetve vastagabb, használt bo­— Hát nem a legrosszabbul! — Én sem! J gy társalogtak még vagy ne­*- gyedórán át, élcelödve. Ar­ról azonban egy szót sem ejtet­tek, melyiküknek mekkora a zsákmánya. Titkolták szerencsé­jüket - vagy ügyetlenségüket - mert az ilyesmivel a végén szokás eldicsekedni. .. .Szinte észrevétlenül beeste­ledett. A rákászok súlyos kosa­rakkal a teherautó felé vették útjiékat. — Hány darab? — kérdezték egymástól. Pontos számot egyik sem mondott. A hangsúlyt a rá­kok nagyságára, súlyára, s az élmények érzékeltetésére he­lyezték. Am egyikük-másikuk szeren­cséjét mégis sikerült kipuhatol­ni. A bratislavai Behan-házaspár a nap folyamán nem kevesebb, mint 730 rákot fogott. Nagy tel­jesítmény ez, de ugyancsak bra­tislavai Rudolf Rutt sem panasz­kodhat, mert kosaraiba össze­sen 311 rák mászott be. A hét ember — amint később kitudó­dott — 1853 rákot, vagyis 90 kilónyit fogott. A teherautó Bratislava felé robogott. A városba érve első útja a repülőtérre vitt, ahol már várt rá egy Iljusin, Az árút, az élő devizát innen Plzenbe, majd átrakva egy másik gépre, még aznap este Franciaországba szál-, litották. A szállítmány kosarain a duna­­parti város rákászainak jóvoltá­ból ilyen szövegű vignetta dí­szelgett: KOOSPOL - CSSR. Kuchta li. rotvapenge. Majd ezt kövesse a dörzspapír használata, amely­­lyel ízléses külsőt kölcsönözhe­tünk az úszókának. Ezzel addig dörzsöljük, míg az szépen ívelt­­té, egyik vége fokozatosan elvé­­konyodottá nem válik. Amikor ezzel a munkával el­készültünk, az úszóka gerincé­nek egyik végére finom, hajlít­ható drótból futókat csinálunk, s azt rögzítjük vékony, de erős cérnával. Mielőtt a futókat rög­zítenénk, ragasztóval kenjük be vékonyan, hogy a cérna jól bele­ágyazódjék, s a víz kevésbé fér­kőzzék hozzá. Az úszóka vasta­gabb végének gerincére nagyon" jól megfelel a lúdtoll vastag, üres vége. Ezt ráillesztjük a ge­rinc végére, úgy, hogy az moz­díthatatlan legyen. így az úszó­ka gerincének hosszabbik vége teljesen védetté válik a víztől, s ugyanakkor jól látható, hul­lámveréskor is. Végül az úszóka befestése következik, a kívánt színre. Leg­jobb, ha az elvékonyodott, alsó rész zöld, a felülső rész pedig fehér színt kap. A két színt harmadik határolhatja, amely mintegy gyűrűt alkot az úszó­kán. Fűtési idényben a befestett úszókák szárítása nem okozhat különösebb gondot. Inkább két­szer mázoljuk be vékonyan, egyenletesen a magunk készí­tette úszókákat, mint egyszer vastagon, ízléstelenül. (nkl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom