Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-03 / 26. szám
TV ÉS MŰVELTSÉG „Bizony fiam, keserű a tudás gyökere“ — mondogatták sokszor idősebb tanáraink, látván izzadó homlokunkat, s amint a táblától segélykérőén pillogatunk az osztály felé. Bölcs mondás, nagy igazság hagytuk helybe, — ám mégis igyekeztünk elvenni a tanulás keserű ízét minden lehető és lehetetlen módszerrel. Fejünk alá raktuk éjjelre a könyvet és vártuk, lestük a szent pillanatot, amikor a lecke óvatlanul a fejünkbe surran, tanultunk hangosan, tanultunk hajnalban, majd próbálkoztunk a természet lágy ölén, kinn a tóparton — mindhiába, ami egyszer keserű, az keserű. Persze az ember, aki megtanult repülni, űrhajózni korántsem olyan teremtmény, hogy egykönnyen belenyugodjék a változtathatatlanba, s pláne mai korunk embere nem szereti a kényelmetlen, keserű dolgokat. A nehéz fizikai munkát rábíztuk a gépekre, de sor került a szellemi munka gépesítésére is, hiszen nincs az a szorgalmas bérelszámoló, aki a különböző irodai gépekkel felvehetné a versenyt. Maradt tehát a tanulás, melynek gépesítése, mint már tudjuk, folyamatban van, az emberek újabban álmukban tanulnak meg idegen nyelveket, bár nem éppen azzal a módszerrel, amelyet cikkünk elején említettünk. Nos, amíg a teljes, vagy hogy divatosabb kifejezéssel éljünk, a komplex gépesítés fokáig jutunk, addig is igyekszünk elviselhetőbbé, kellemesebbé tenni a tanulást, s ezáltal természetesen a műveltség megszerzését. Kétségtelen, hogy a műveltség megszerzésének, a különböző tudományok elsajátításának egyik leghatékonyabb eszköze a televízió. Szinte műélvezet számba megy egy szellemesen megrendezett számtanóra vagy fizikaóra megtekintése, a különböző fej- és fültörők révén az ember csak úgy habzsolja a tudnivalókat, nem szólva a szellemi vetélkedőkről, melyek során ezrek szurkolnak a képernyő előtt esténként, akárcsak egy igazi kupamérkőzésen. Dráma, opera, balett, hangverseny, film — napi szellemi táplálékunkká vált, a TV bájos bemondónője elvezet bennünket a négy ütemű motorok világába, elmagyarázza mi a dugattyú, a hengerpakolás, megtanuljuk az új műtrágya-fajták és gyomirtószerek használatának csínját-bínját, nem szólva a gyufagyártás rejtelmeiről stb. stb. A televízió tehát valóban sokrétűen és szórakoztatva tanít, s ami még lényegesebb, minden korosztályt bevon a széleskörű művelődésbe, kezdve a óvodásoktól a nyugdíjukat élvező nagyapákig. Tehát itt a nagy alkalom, amit Jancsi nem tanult meg, azt most János könnyen megtanulhatja, ám nem elég*- ehhez, ha csupán a televízió csinos bemondónőjére bízzuk a dolgot. Mert hallottunk tanítóinktól elég gyakran egy olyan közmondást is, mely szerint a gyakorlat, az ismétlés teszi a mestert, ez a tudás rögzítésének, bevésésének egyedüli járható útja, legmegbízhatóbb módszere. A televíziónak viszont nem áll módjában ismétlőórákat tartani (bár gyakran erre is sor kerül), s így a „tévéveltanulás" elengedhetetlen segédeszköze el azt az estét és a rákövetkező éjszakát. Rögtön az elején tudtam, hogy nem fogadhatom el az elszámolás eredményét. Akkor, amikor közölték velem, hogy a két lovamat nem kapom viszsza. Barassó az asztal mögött ült — így mint most maga —, Bárdos, az akkori elnök, az ablak mellett állt. Leültettek, cigarettával kínáltak. Rengeteget beszéltek, zúgott már a fejem a sok beszédtől, de alig értettem, amit mondtak, mert szüntelenül csak az járt az eszemben, hogy a Rigót meg a Forgót nem akarják visszaadni. Gomolygott a füst a helyiségben, sárga villanykörte égett a fejem fölött. Ültem a széken a tanítói lakás konyhájából rögtönzött irodában, s bizonyára nagyon szomorú látványt nyújtottam. Csüngött a fejem, körmömre égett a cigaretta. Néztem a padlót s a két kedves lovam tekintetét éreztem magamon. Mert míg a közösben voltam, mégiscsak magaménak éreztem a két állatot, gyakran az én kezem alá kerültek, én hajtottam, én csutakoltam őket. De ha kilépek a közösből, s lemondok a lovakról, nem lesznek az enyémek. Nagyon sokat beszélt a két ember, ott a füstös irodában. A közös gazdálkodás előnyeiről, bennmaradásról, a jövőről, mindenről,.. Kérleltek, ne siessem el a dolgot, ne lépjek ki a szövetkezetből. De — mondom — leperegtek rólam a szavak, nem az ő érveik érdekeltek, hanem a lovak, amelyeket csikókoruk óta neveltem. Ügy őrlődtem eltökélt szándékom és a lovak sorsa között, mintha malomkövek morzsoltak volna. Mikor felálltam, alkudozni próbáltam: intézzék el valahogy, hogy visszakaphassam a továbbra is a könyv marad, hangozzék ez bármennyire is hihetetlenül. Hisz ha van, és van, müveit színházlátogató, hangversenylátogató, úgy van művelt TV néző, de ugyanakkor akad kevésbé müveit, esetleg műveletlen TV néző is, aki a műsoron lévő darab előtti színházi jegyzetet „elblicceli", illetve ezt az időt arra használja fel, hogy megvacsorázzon, vagy éppen megetesse a tyúkokat. Persze olyan adásokat is látunk vagy hallunk a televízióban, amelyeket nem értünk meg teljesen, amelyek bizonyos előképzettséget feltételeznek. Ilyen esetben természetesen nem az a megoldás, hogy kikapcsoljuk a készüléket s felháborodva szidjuk a TV szerkesztőségét, amiért rossz, csapnivalóan unalmas a műsor. A televízió senki kedvéért nem engedheti meg magának, hogy kevésbé igényes adásokkal tűzdelje tele műsorát, hiszen így végképp nem tenne eleget küldetésének, nem szolgálná az emberek műveltségi színvonalának állandó emelését. Legyünk tehát szorgalmas TV nézők! Ne elégedjünk meg csupán azzal, amit a képernyőn láttunk. Vegyük elő a könyvet s böngésszük, ismételgessük át még egyszer az „anyagot“. Ezzel a módszerrel nem csak a látottak bevésését szolgáljuk, hanem új ismeretekre is tehetünk szert, hiszen a képernyőn, amint már előbb utaltunk rá, nem lehet mindent Adám- Évától kezdeni. De akad még a TV körül egyéb probléma is. Vitathatatlan, hogy vannak rossz műsorok is, és nem minden Szentírás, amit a televízióban látunk, vagy hallunk. Ám még több olyan adás van, mely bizonyos problémákat vetve fel, széleskörű vitát bontakoztat ki. Ez a tény viszont arra kényszeríti a TV nézőt, hogy rendszeres újságolvasóvá váljék. Mert ugye azt sem lehet érdektelen a mi szempontunkból, hogy a múlt héten látott TV-játékróI, avagy színműről mi a kritikus, a szakember véleménye. A különböző vélemények összehangolása viszont ízlésünk pallérozását szolgálja, ítélőképességünket segíti elő, tehát egy újság elolvasása nem is elegendő. Végezetül pedig tömören összefoglalva megállapíthatjuk: a televízió nagy segítséget jelent műveltségünk továbbfejlesztésében. De hangsúlyozzuk, segítséget jelent. A könyvet tehát nem vághatjuk a sarokba, sőt, ha a művelt TV nézők egyre gyarapodó táborába akarjuk magunkat felküzdeni, még gyakrabban kell azt leemelni a polcról. P. I. vmmmmmmmm?:"' r----------? könyvespolc! Boldizsár Iván: Zsiráffal Angliában. (Ara: 20.25 Kés) Az Író utinaplójában, rendkívül személyes hangon, lírai vallomásokkal, iróniával és öngúnnyal számol be négyhetes angliai tartózkodásáról. Élményei apró mozaikok, amelyekből a kép összeáll, pontos kézzel rajzolt remek portrék, szellemes és kerek novellák, esszék. Andrej Chudoba: A szivárványok kútja. (Ára: 8.65 Kcs) Az író két balladai sodrású kisregénye a maga rövidségében is teljes emberi sorsokat állít elénk. Hősei tiszta emberek, tiszták még bűneikben és szenvedélyeikben is, emberi kapcsolatokra vágynak, boldogságra, igazságra, éppen ezért az életben sokszor megsebződnek. Cseres Tibor: Búcsú nélkül. (Ára: 15,- Kés) Egy regényt és közel húsz novellát tartalmaz a kötet. írásainak szereplői a mindennapi élet alakjai, végzik megszokott teendőiket, csupán az író figyelme emeli ki őket környezetükből és teszi alakjukat az olvasó számára feledhetetlenné. Franz Kafka: A kastély. (Ára: 20,65 Kés) Kastély-e egyáltalán ez az idétlen, tornyos épületszörnyeteg, — vagy csak felettes hatóság, talán az államhatalom, vagy Isten — talán az emberi boldogság? Közvetlen világ, vagy jelképes valóság? Talán maga az író sem tudja pontosan miféle kastélyról beszél, de könyvében utal az isteni és emberi álláspont között meglévő áthidalhatatlan szakadékra, melyet csak „mágikus humorral“ lehet érzékeltetni. Karsai Elek: A brechtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. (Ára: 34.50 Kés). Az olvasó áttekinthető képet kap a második világháború történetéről az 1938. február 12-i Hitler éa Schuschnigg tárgyalásától kezdve a Führer és Braun Éva 1945. április 30-i öngyilkosságig. Megismerkedhet azzal, hogy milyen világhódító tervei voltak a fasiszta hatalmaknak — s hogyan sikerült ezeket az emberiség szerencséjére — kudarcba fullasztani. A könyv hű képet fest a náci barbárság rémtetteiről és az ellene harcba egyesült; szabadságszerető népek hősi küzdelméről, végső győzelméről. A könyv csaknem másfél-száz fényképpel és sok térképpel van illusztrálva. Koroda Miklós: Megvilágosodott már. Ára: 24,— Kés. Történelmi regény, mely a Martinovics-mozgalomnak, egyben a magyar felvilágosodás legkülönb egyéniségeinek állít emléket. Moldova György: Sötét angyal. Ára: 13.90 Kés. . Ellenforradalmi harc és szervezkedés, lebukás, javítóintézet, az első igazi munka, az első asszony és az első szerelem. Mindezek együtt edzik, formálják az író regényének hősét, hogy megtalálja helyét az életben, kivergődjék a „sötét angyal“ a magány életellenes bűvöletéből. Zselízi képeslapok A CSEMADOK idei zselízi rendezvénye: közönségsiker, s természetesen ezen belül anyagi siker is. Azonban az erkölcsi siker már erősen vitatható. Az egész műsor összeállítása nézetünk szerint teljesen elhibázott és nem szolgálja semmiképpen azt a célt, melyre dal- és táncünnepélyeink hivatottak. Nem azzal szállunk vitába, hogy Magyarországról ne hívjunk vendégművészeket, vagy együtteseket. Árról van szó, hogy a meghívott művészek és művészeti együttesek jellege megegyezzen a CSEMADOK által rendezett ünnepség jellegével. Az idei zselízi dal- és táncünnepély rendezőbizottsága mindezt figyelmen kívül hagyta. Ebből következett az a felemás és vegyes érzelmeket kiváltó összeállítás, amit a két napig tartó találkozón láttunk. A „nagyszabású" dal- és táncünnepély nem volt nagyszabású; sőt egészen kisszabásúra sikerült. Már a szombat esti táncdalparádé megfosztotta jellegétől a népművészet hagyományaira épülő rendezvényt. Nem az est színvonaláról van szó, mert hisz vitathatatlan, hogy Záray Márta, Vámosi János, Borvetö János és Balassa Tamás zenekara a maga nemében elsőrangú, de még ha százszor is az, a zselízi rendezvény szempontjából káros hatású. Ha esztrád jellegű műsorokat szándékozik rendezni a CSEMADOK, akkor azt ne keverje össze a népművészeti szemlével. Az ilyen kísérletezés értelmetlen, és népművészeti csoportjaink helyzetét ismerve - amelyek nehéz körülmények között dolgoznak — beláthatatlan következményekre vezethet. Egész könnyen megtörténhet, hogy egy-két év leforgása után nem lesz kit a dobogóra állítani. Vajon ki vállalja ezért a felelősséget?! (Kép és szöveg: Gál Sándor) Fenti kép: Az együttesek színpompás felvonulása. Q Párostánc. lovakat. Okos szóval meggyőztek, hogy a szövetkezet a nagyobb közösség nem fizethet rá a kilépésemre. Fájó fejjel, felzaklatott lélekkel ballagtam a sötétben ... Hogy, hogy nem, betértem a kocsmába, pedig ritkán járok oda. Késő volt már, kevesen időztek odabenn. Az egyik asztalnál Ibos Józsi ült, vidám volt, örült, hogy ő már befejezte a szövetkezette! való elszámolást. Látja, még arra is emlékszem, mit énekelt. Ezt a nótát gajdolta: Göböly nyájam a Cseresen, magam sétálok a bércen, feketeszemű galambom jajszóval keres a csapon ... Az öreg Halmos asztalához ültem le', egyedül sörözött a sarokban. Mesélő kedvében volt az öreg, az ifjúkoráról beszélt, sok érdekes történetbe fogott bele. Az illegális pártmunkáról is beszélt, elmondta, hogyan szervezték meg a földbirtokon előbb a kocsisokat, majd a majorosokat és béresgazdákat. Á Horthy-csapatok bevonulása után az erdőben tartották a gyűléseket. Ma is áll az a fa, amely alá Halmos bácsiék eldőltek. „Vörös fának hívták. Kétszer ült a sárosdi börtönben az öreg. Láthatta, hogy el vagyok keseredve, abbahagyta a mesélést, közelebb hajolt hozám, rátette a kezét a karomra. — Sejtem, mi miatt gyötrődsz, fiam — mondta. — Mondd csak, okos embernek tartasz te engem? — Ránéztem. — Persze, hogy annak, Halmos bátyám. — Eszembe jutott, hogy milyen sokat magyarázott iskoláskoromban a madarak életéről, és egyéb dolgokról, amik a tankönyvemben voltak leírva. Az öreg így folytatta: — El tudod képzelni, hogy én a múltban rossz ügyért" harcoltam és tettem kockára az életemet? — Nem — feleltem. — Ezt nem tudom elképzelni. — Feltolta kalapját a homlokán és azt mondta: — Abban, amiért én küzdöttem, a mi szövetkezetünk is benne van ... Mit gondolsz, miért járok még most is közétek dolgozni? Annak ellenére, hogy nehéz lélegzés kínoz, köszvény szaggatja a lábamat... — Még közelebb húzta a székét: — Négytagú családom volt. 250 liter rozst, 150 liter búzát kaptam negyedévenként a földesúrtól. Ha hazamégy, számítsd ki, mennyi lehet a jövedelmünk a közösben, ha becsületesen dolgozunk... Ügy bántak velem, mint az állattal... Egyszer az intézőt nyitott bicskával kergettem végig az udvaron... Mikor benyitottam a házba, a család már aludt. Lefeküdtem, de nem jött álom a szememre. Az öreg Halmosra gondoltam. Az ő szavai valahogy másként hatottak rám, mint az irodában hallottak. Mi lesz holnap? Kinek van hát igaza? Helyesen gondolkodtam-e eddig? Fejem alá fontam a karom és a sötétbe meresztettem a szememet s egyszerre rádöbbentem, hogy mindeddig csak a különféle célzatú és értelmű szavak áradatát figyeltem balgán, vívódtam, gyötrődtem, s elfelejtettem a legfontosabbat: hogy pontosan kiszámítsam, hányadán is állok. Hogy pontos és csalhatatlan számokban lássam a múltamat és a jövőmet. Hogyan lehetséges ez? —■ No, komám — mondtam magamban — bagót sem ér a híres eszed... A számok nem hazudnak. Tudnom kellett volna ezt, hiszen az iskolában én tudtam a legjobban számolni... Felkeltem, kimentem a konyhába, papírt és ceruzát' kerestem. Ingben, gatyában ültem, ha rámnyitott volna valaki, talán bolondnak nézett volna. Számolni kezdtem, s hamar kiszámítottam, mennyit termett azelőtt a földünk, mennyi volt a bevétel, menynyi a kiadás. Az évi hasznot elosztottam tizenkettővel, és kiszámoltam miként oszlott meg a haszon a családtagok között. Rájöttem, hogy azelőtt kevesebb esett a család egy-egy tagjára, mint a szövetkezeti tagság idején, olyankor, mikor valamennyien dolgoztunk. Letettem a ceruzát. Enynyi elég volt. Egy darabig még cigarettáztam a konyhában, aztán lefeküdtem. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy reggel bemegyek az irodába, visszavonom a kilépési kérelmemet... Ügy vélem, arra vár, hogy mos? valami jó csattanó következzék, öszszetüzés az apámmal, vagy efféle. Tudom — mintha hallanám —, a titkár így biztatta magát: — Csák János nagyon érdekes ember, okvetlen látogassa meg ... — Csakhogy én már az elején megmondtam: nem olyan érdekes ez az én történetem ... Nem, az apám csöppet sem volt' mérges, csak meglepődött és elszomorodott. Mert már beleélte magát abba, hogy ismét a maga ura lesz. Az istállóban volt, a tehén körül foglalatoskodott. A villanyélre támaszkodva végighallgatta érveimet, aztán szó nélkül beleszúrta a villát a szalmacsomóba. Csak később szólalt meg, mikor már leszórta a szalmát. — A házasságod dolgában is neked lett igazad. Adja isten, hogy most is úgy legyen ... Nem gyújt rá? Ne higgye, hogy most mér fenékig tejfel itt az élet. Az istálló vasvázai ügyében hetek óta kilincselek. Csak ígéretet kaptam. Azóta se tőled, se hozzád. Anyacsavar sincs. A cementszállítás körül is hiba van, a fuvarozás temérdek pénzbe kerül... Még azt szeretném elmondani, hogy az idén szénahordáskor meg sarjúgyűjtéskor majdnem bajba kerültünk. A folyó áradással fenyegette a falu népét. Egy vasárnap hajnaltól késő estig kazlat raktunk, fuvaroztunk, méghozzá gyors ütemben, mivel a széna a veszélyeztetett területen volt. Másnap csakugyan kiöntött a folyó, de akkor már biztonságban volt a takarmány. Sarjúgyűjtéskor értesítést kaptunk, hogy ismét áradás várható. Estefelé kimentem a szérűskertbe, arra kértem a kazlasokat, kocsisokat, rakodókat, ne hagyják abba a munkát. Éjfélig kétszáznyolcvan mázsa takarmányt hordtunk be ... A tiszteletes urat is befogtam. Végig együtt dolgozott velünk, gumicsizmában. Pedig már nem fiatal ember... Az asszonyok közben tréfálkoztak vele, nagyon szeretik a kétértelmű beszédet. Csupa tűz az itteni fehérnép, elevenek, akár a kéneső. Javaslom, hogy ha arra kerül a sor, a mi falunkból nősüljön ... Hanem ... Nem tudom, hozzátart'ozik-e ez a történethez ... Elmondom, de ezt ne írja meg ... Vasárnaponként, ha ráérek, most is kijárok néha a Pólos-dülőbe ... a szilvafákhoz ,,, A gyerek a meccset hallgatja, a feleségem szomszédok én meg fogom magam, kiballagok a mezőre. Leülök az árokpartra, cigarettára gyújtok. Csak ülök magamnak, hallgatom a madarakat, fújom a füstöt és nézem a három szilváiét. A közönség egyrésze.
