Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-06-19 / 24. szám
Szövetkezeti klubok a falusi népművelés szolgálatában Panaszkodnak a fiatalok, az Idősebbek, panaszkodnak a népművelési szervek. Mindenki panaszkodik, hogy sok helyen gyenge a népművelés, és a falu kulturális életének színvonala. A fiataloknak nincs hol összejönni, pedig sok helyen szép, tágas, új művelődési otthon épült az utóbbi években és a szórakozás, vagy művelődés lehetősége mégsincs megadva a lakosságnak. Hogy miért, erre nagyon könnyen megtaláljuk a választ. Legtöbb esetben az az ok, hogy nincs szakképzett népművelési dolgozó, aki ezekben a falvakban a népművelési munkát irányítaná. A munka legtöbb helyen a falusi művelődési otthon vezetőjére hárul, aki a helyi tantestület tagjgi közül kerül ki és csak mint önkéntes dolgozó végzi ezt a munkát. Természetes, hogy ezek az önkéntes dolgozók kevés időt tudnak szentelni arra, hogy a falu kulturális életét irányítsák, és közülük a legaktívabb sem képes mindazt a munkát elvégezni, mely a falu kulturális életében szükséges. Munkájuk rendszerint kimerül abban, hogy elkészítik a falu kulturális tervét és a művelődési otthon anyagi ellátottságáról gondoskodnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az emberek még a legkevesebbet sem tudják megtenni annak érdekében, hogy falvainkon biztosítani tudjuk a kulturális és társadalmi életnek azt a színvonalát, amely városainkban van. Az elmúlt években történtek már intézkedések, hogy ezek a problémák végre megoldódjanak. Nagyobb falvainkon szövetkezeti klubok megalakításához fogtak és ettől várták a javulást, mely be is következett olyan helyeken, ahol helyesen oldották meg a szövetkezeti klub kérdését. Jónéhány példát lehetne felsorolni, ahol szövetkezeti klub létesült és a helyi kultúrházat teljes felszerelésével átvette a szövetkezet. A kezdet mindenütt szép volt, csak a folytatással van baj. A szövetkezet vezetősége legtöbb esetben úgy oldotta meg a szövetkezeti klub vezetését, hogy odahelyezett egy nyugdíjast, aki a nyugdíj mellett csekély jutalmazásért hajlandó volt a művelődési otthon körüli munkát is elvégezni. Színdarabokat természetesen ezután a változás után is rendeztek a faluban, hiszen ez a tömegszervezetek munkája volt éppen úgy, mint azelőtt. A klub metodikai irányítását egy bizottság hivatott betölteni, amelyben helyet kaptak a szövetkezet vezetőségének tagjai, valamint a faluban működő iskola- és kulturális bizottság. Így tehát a falu kulturális és népművelési helyzete nem javult a klub megalakításával, hanem rosszabbodott. Kezdődtek a siralmak a tömegek közönyéről és arról, hogy nem érdemes valamit tenni, mert senkit sem érdekel a munkájuk. A szövetkezet kulturális alapja pedig továbbra is azt a célt szolgálta, amit eddig: a kirándulásokat és a reprezentációt. Mi történt volna, ha akad a faluban egy szakképzett népművelési dolgozó, akit a szövetkezet elfogadható havi fizetéssel a klub élére állít és az biztosítja a klub keretén belül a falu kulturális és társadalmi életét? Természetesen, hogy mindehhez szükség volna a szövetkezet kulturális alapjának helyes felhasználására, ami kevés helyen van meg. Mire van tehát szükség ahhoz, hogy igazi klubéletet lehessen teremteni a szövetkezeti klubokban? Egy alapkövetelményre már rájöttünk: havi fizetéses, népműveléshez értő klubvezetőre, technikai berendezésre a különféle szakkörök számára és jó szervezésre. Mi a szövetkezeti klub vezetőjének munkája a klubban? Mindenekelőtt felkelti a lakosság érdeklődését a klub munkája iránt és igyekszik megnyerni a tömeget a klub számára. Ezt természetesen a falu fiatalságával kezdi, hiszen a fiatalokat a legkönynyebb megnyerni azzal, ha szórakozást biztosítunk számukra. Az utcáról és a kocsmából el kell végre hódítani a falusi fiatalokat és rávezetni őket az alkoholmentes társas szórakozásra, biztosítani számukra a vasárnap délutáni zenés táncos összejöveteleket, a társas televiziónézést, megalakítani számukra azokat a szakköröket, amelyek iránt érdeklődnek. A tömegek ilyen úton való megnyerése után át lehet térni az ideológiai-nevelő munkára és a szakmai továbbképzésre. Természetesen felmerül a kérdés, honnan vegyék a szakembereket. Ahol van lehetőség a szövetkezeti klub megalakítására, ott szakember is akad. Ezen a népművelési szakkáder hiányon a Szlovákiai Népművelési Intézet is igyekszik segíteni. Ebben az évben megindul a kétéves Népművelési Intézet magyar nyelven. Ha ez az iskola évente csak 20 szakembert ad is a népművelésnek, 4—5 év múlva már sok jól működő szövetkezeti klub lehet falvainkban, amelyek mezőgazdaságunkat és népművelésünket szolgálják. BABUSEK KÁROLY (Dunaszerdahely LÉPCSŐK (Tóth Gyula felvétele) Batsányi emlékest Kassán A CSEMADOK kassai járási bizottsága mellett, ez év februárjában megalakult a Batsányi-kör. Ez a néhány lelkes, irodalmat kedvelő kis közösség céljául tűzte ki, hogy irodalmi estéket rendez különböző irodalmi évfordulók alkalmából. Ezeken az irodalmi estéken igyekeznek megismertetni és népszerűsíteni a magyar irodalom kimagasló képviselőin és azok alkotásain kívül a csehszlovák és a világirodalom nagyjait és műveiket. A Batsányi-kör tevékenységének körét nemcsak Kassára akarja korlátozni, hanem vidéki körutakat is rendez, hogy a járás községeinek irodalmi és kulturális igényeit kielégíthesse. A Batsányi-kör tagjai megemlékeztek Jókai születésének 140. évfordulójáról és ha szerény keretek közt is, de értékes előadással hódoltak a nagy magyar mesemondó emlékének. Márciusban rendezte meg a kör az első nagyobb szabású, gondosan megszervezett és várakozáson felül sikerült Ady-estjét. Az est sikerének legfőbb bizonyítéka a CSEMADOK nagytermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság. Amint mondják, evés közben jön meg az étvágy. A Batsányi kör tagjai a kezdeti sikereken felbuzdulva újabb, nagyobb vállalkozásba kezdtek. Névadójuk, Batsányi János a nagy forradalmi költő halálának 120. évfordulója alkalmából emlékestet rendeztek ez év május 27-én Kassán a Művészetek Házában. A gondos szervezőgárda nemcsak illusztris előadókról és szereplőkről gondoskodott, hanem a telt házat is biztosította. A kultúrát szerető, irodalom-kedvelő hallgatóság soraiban nemcsak kassaiak voltak, hanem Abara, Királyhelmec, Rozsnyó stb. vidéki magyarsága is. Eljött a vidék, hogy áldozzon annak a forradalmi költő emlékének, akit munkásságának jó néhány esztendeje Kassához kötött és akinek emléktábláját 1963-ban helyezték el és leplezték le a kerületi nemzeti bizottság hivatalának falán. Az emlékest vendégei között ott voltak Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Illyés Gyula, Dobos László, Turczel Lajos, Cselényi László, Rácz Olivér és Tőzser Árpád, dr. Szabó Rezső, a CSEMADOK főtitkára, úgyszintén a párt, a kerület’, a járás és a város képviselői is. , Az ünnepi szónok dr. Keresztúry Dezső irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, aki Batsányi életét és munkásságát méltatta. Az értékes, nem mindennapi előadást a hallgatóság mindvégig nagy figyelemmel kísérte. A CSEMADOK rozsnyói énekkara Mikus Imre karnagy vezetésével Batsányi—Kodály dalokkal gyönyörködtette a megjelenteket. Jancsó Adrianne és Béres Ferenc budapesti előadóművészek Batsányi verseket, Batsányi-dalokat és népdalokat adtak elő. Illés György, a Csehszlovák Rádió kassai stúdiójának koncertmestere és Kende János, a kassai Állami Színház karnagya Bartók: Szonatina és Román táncok zongora kísérettel előadott hegedűszámai is nagyban emelték az est sikerét. Az emlékest érdekességeihez tartozik még annak a három írónak: dr. Keresztúry Dezsőnek, Fábry Zoltánnak és Forbáth Imrének a találkozása, akik 49 évi levelezés után ez alkalommal ismerték meg egymást személyesen. KISS JÁNOS (Kassa) OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Értesítjük olvasóinkat, hogy a felszabadulási pályázatot lezártuk, s a beérkező pályaműveket már nem soroljuk be a közlendők sorába. A pályázat értékeléséről és eredményeiről tájékoztatjuk olvasóinkat. A SZERKESZTŐSÉG Feltételezhető-e aktív kulturális tevékenység állami mezőgazdasági üzemekben? A válasz erre az üzemek többségében határozott „nem“. A jelenlegi helyzet, miután az állami gazdaságokon és kisebb munkahelyeken is stagnál a kulturális nevelőmunka, szinte megerősíti ennek az állításnak az igazát. És mégsincs ez így teljesen! Igazolást nyert, hogy a mezőgazdasági üzemekben is kifejthető kulturális tevékenység. Spacincében zajlott le ugyanis a Bratislavai Magtermesztő és Magnemesítő Vállalat mellett működő színjátszó csoportok fesztiválja V. évfolyamának záró fordulója. Valóban már ötödik éve állnak versenyben egymással a vállalat állomásai, a Prágai Magnemesítő Vállalatok Szövetsége igazgatójának vándorserlegéért. A kezdeményezés e versenysorozat megrendezésére 1960-ban indult a Bucany-i Magnemesítő Állomás kémiai laboratóriumának dolgozói részéről, akik versenyre hivták a testvérüzemek brigádjait, hogy a műkedvelők színpadán is megmérkőzzenek egymással. A gondolatot a vállalat igazgatósága és a szakszervezeti csoport is felkarolta. És a „hamis próféták“ olyan gyakran hangoztatott vészharangja az egymást követő nehézségek, akadályok ellenére — amelyek különbösen a múlt év végén tornyosultak a száj- és körömfájás nyomán bekövetkezett gyülekezési tilalom által — a vetélkedő mégis fennakadás nélkül folyt le azóta minden évben. Ez a művészi verseny lényegesen elősegíti a munkakollektívák összekovácsolását és főleg a hosszú téli estéken hasznos tevékenységre ösztönzik a fiatalokat, nem is beszélve arról, hogy mennyire felkelti a dolgozókban az aktív kulturális munka iránti érdeklődést és hozzájárul a falu kulturális felemelkedéséhez. Térjünk azonban vissza Spacincére, ahol a nyugat-szlovákiai kerület magnemesítő állomásai és a magtermesztő állami gazdaságok többségének küldöttségei jelenlétében az ötödik évfolyam kilenc együttesének három legjobbja lépett fel. A helybeli állami gazdaság és a Buőany-i Magnemesítő Állomás együttesei nagy meglepetésről gondoskodtak. A spacinceiek Bukovcan ismert és közkedvelt vígjátékát adták elő igazán lendületesen, a buéanyiak pedig a francia R. Thomas „Csapda“ című bűnügyi játékával arattak megérdemelt sikert. A bíráló bizottság mindkét együttest az első díjjal tűntette ki. Ebben a zsűriben, bárcsak vállalatbeli előadásokról volt szó, — ezúttal is, mint eddig minden évben — komoly művészek és szakemberek ültek, mint pl. Ernest Strednansky, a Csehszlovák Televízió rendezője, vagy Vlado Durdík, a Szlovák Nemzeti Színház művésze. A magyar előadásokkal bemutatkozó három együttes közül a bíráló bizottság külön díját kettő kapta meg: a Nyárasdi Magnemesítő Állomás kollektívája, Egri: Házasság című előadásáért és a Nagymegyeri Magtermesztő Állami Gazdaság bálványi részlegének együttese Barta Lajos „Szerelem“ című színművének bemutatásáért. Elismerésben részesült áz Űszori Magtermesztő Állami Gazdaság sámoti részlegének együttese is. A három magyar együttes számos akadályt leküzdő igyekezete is arról tanúskodik, hogy igenis lehetséges és érdemes mezőgazdasági üzemben is kulturális tevékenységet folytatni. A nyárasdiak már „hagyományokkal" is büszkélkedhetnek. Beneveztek már az első három évfolyamba is, bár akkor még kezdődnek számítottak. Tavaly azonban nem tudták összeállítani együttesüket, sőt, az idén még a benevezések lezártakkor is úgy tűnt, hogy ez évben nem képviseltetik magukat a vetélkedésben. Végül azonban mégis győzött bennük az igyekezet, hiszen nem akartak szégyenben maradni. Az együttes összekovácsolásáról Móric Mária gondoskodott, A rendezést és Júlia szerepét Esztergályos Margit, egy fiatal tanítónő, lelkes műkedvelő vállalta, még fáradtan a CSEMADOK rendezésében színrekerült Gyárfásdarab „Kisasszonyok a magasban“ izgalmaitól. A kollektíva munkájába az üzemi párt- és szakszervezet elnökei Lépes Lajos és Frühvald Ferenc is bekapcsolódtak az által, hogy szerepet vállaltak Egri „Házasság“-ában. Gazdag tapasztalataival hasznos segítséget nyújtott Fojtik Teréz is. Ezek után aztán már nem volt hiány színészekben és Huszták mérnök, a vállalat vezetője is nagy érdeklődéssel látogatta a próbákat. És hogy milyen eredményes munka folyt le ezeken a próbákon, arról tanúskodik a már említett díj is, amellyel az együttest kitüntették. Külön megtiszteltetésben részesült Esztergályos Margit is, aki Spacincében E. Supcik mérnök kezéből vette át az egész vetélkedés legjobb színészi teljesítményért járó díjat. Más volt a helyzet Megyercsen. A szervező bizottsághoz a meghatározott időn belül onnan sem érkezett nevezés, mégpedig azért, mert a bálványi gazdaság igazgatóságán nemcsak az igazgató, de még az üzemi bizottság sem sokat tudott az együttes létezéséről, az együttes maga pedig nem értesült a versenyről. Csak miután a szervező bizottság tagjai jöttek a helyszínre, hogy megállapítsák, tényleg hiányoznak-e lehetőségek a gazdaságban egy együttes benevezésére, akkor „fedezték“ fel ezt a színjátszó csoportot, amely egy öreg műkedvelő, Kolton Gyula kezdeményezésére alakult meg. ö toborzott maga köré megfelelő számú szereplőt a növénytermesztő csoportból a „Szerelem“ előadására, s ezek közül rajta kívül csak Molnár András szokta meg már a színpad légkörét. A színjátszó csoportok versenye aztán megtette a magáét és ez az együttes nemcsak a helyi EFSZ színpadán, hanem a szomszédos községekben is átütő sikert aratott előadásával. Megint más volt a légkör Sámoton. Megyercs és Nyárasd községek. Sámot viszont csak tanya. Ott aztán igazán csak az állami gazdaság kis, szegényes felszerelésű klubhelyiségében találkozhattak a kultúrára éhezők. A CSISZ szervezet tagjai azonban a hosszú téli estéken nem akartak unatkozni. Gondoltak egy nagyot és két kilencedik osztályos diáklánnyal — gazdasági dolgozók gyermekeivel — esztrádegyüttest alakítottak. Lelkesedésük nem ismert határt és a helyi tanyai iskola tanítója Walter Weitscher vette őkét szárnyai alá. Néhány egyfelvonásQS darabot taníttatott be velük, amelyek előadásával a fiatalok nemcsak a tanyai lakosokat, hanem a környékbelieket is szórakoztatták. Jó munkájukról az elődöntő bíráló bizottsága is meggyőződhetett, miután tanúja volt gútori előadásuknak. Az igyekezet, hogy ott legyenek a vetélkedőn a fiatal kezdőknek szárnyakat adott. Nagyon jól esett nekik az is, hogy Halász bácsi, az éjjeli őrük, aki jól játszik harmonikán, melléjük állt. Hogy milyen lelkesítő hatást gyakorolt a műkedvelők versenye, arról a királyfaiak esete is tanúskodhat. Királyfán, ahol az utóbbi évek folyamán erősen visszaesett a kulturális élet, a vetélkedő kibővítésének hírére a fiatalok szocialista munkabrigádja Betka Stiglicová és Klenovsky mérnök állomásvezető irányításával összeültek és miután megvitatták az ügyet, táncegyüttest alapítottak. Ravasz Imre traktoros vállalkozott, hogy gondoskodik zenéről. Betanultak néhány csárdást — és a vetélkedő táncversenyének díja Királyfára került. Amint látjuk tehát mezőgazdasági üzemeinkben nagy lehetőségek nyílnak a kulturális, művészi munkára. Ez azonban lelkes szervező közreműködését is megköveteld, mégpedig az aktívan működők soraiból, vagy a helyi pedagógusok, illetve kultúrmunkások részéről. Az utóbbiak azonban ezúttal vezetőikkel együtt (a járási művelődési otthonokban) országos méretben okoztak csalódást; teljesen elhanyagolták a műkedvelő versenyt. Pedig elsősorban az ő feladatuk lett volna egy kis életet önteni a mezőgazdasági üzemek elhanyagolt kulturális tevékenységébe. Sajnos, sok helyen hiányzik a vezető gazdasági dolgozók és az üzemek szakszervezeti dolgozóinak megértése, jóindulata is. Ezért találhatók „fehér foltok“ a Bratislavai Magnemesítő és Magtermesztő Vállalat állomás-hálózatában is. A diószegi nemesítő állomáson, ahol még nem is olyan régen nemcsak színjátszó csoport működött, hanem más értékes művészi programokban is gyönyörködhettek, ez évben még a műkedvelő verseny mellékágazataiba sem tartották érdemesnek benevezni. A Lévai Magtermesztő Állami Gazdaságban fölöslegesnek tartották a vállalat alkalmazottait értesíteni a versenyről és még az utolsó fordulóra sem küldtek el senkit. A kosútiak, akik tavaly még két színjátszó együttessel szerepeltek, az idén „száz százalékos“ távollétükkel bizony senkit sem örvendeztettek meg... A vállalat vezetősége és a műkedvelő verseny tervező bizottsága tervbe vette, hogy rendszeres segítséggel lehetővé teszik majd e „fehér foltok“ betöltését és bebizonyítják, hogy a kulturális munka minden mezőgazdasági üzemben felvirágoztatható. Ezért írtak ki ez évben első díjat az lakalmazottak részére, azok legszélesebbkörű bekapcsolódása érdekében. E bekapcsolódás alatt azonban csak a tényleges munka vagy legalább a segédszemélyzethez való tartozás érthető. Első ízben ezt a díjat a Horné Chlebany-i Magnemesítő Állomás (tapolcsányi járás) szerezte meg, miután az ottani dolgozók 13 százaléka vett részt ebben, a mezőgazdaságban eddig nehezen meghonosodó versengésben. Az említett százalékarány elérése most már a többi állomás, sőt a tisztító állomások és a magtermesztő állami gazdaságok célja is az egész kerületben. Minden esetre ideje lenne, ha a többi mezőgazdasági szervezetben is fontolóra vennék a helytelen nézetek és „megindokolások“ tárgytalanságát, s a kulturális passzivitást végre eredményes művészi tevékenység váltaná fel. L. Fiala, (Fordította: SM) SZABAD FÖLDMŰVES 13 1965. június 19,
