Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-06-19 / 24. szám

Hogyan termelhetünk olcsóbban sertéshúst ? Földműveseink előtt már régebben ismeretes volt a sertéshús termelés gazdaságossága és jelentősége. Ma azonban e nagyüzemi módszerek gya­korlati érvényesítésének időszakában egyre jobban beigazolódik, hogy a sertéshús termelés egyike a legjöve­delmezőbb termelési ágaknak, mind a szövetkezetben, mint pedig az álla­mi gazdaságokban. Miben nyilvánul ez meg? Főként abban, hogy szakszerű gondozás és takarmányozás mellett a vágósertés a születésétől számított 180—200 nap alatt elérheti a 100 kg élősúlyt, s a haladó termelési techno­lógiának megfelelő (gépesített) istál­­lózási körülmények mellett egyetlen dolgozó többszáz állat ellátására és gondozására képes, s ennek követ­keztében az általa eredményezett munkatermelékenység sokszorosan növekedik.- Ennek aztán az a velejá­rója, hogy a jól szervezett vágósertés­termelés az illető mezőgazdasági üzemnek egész éven át biztos pénz­forrást jelent. Hogy ezeket elérhessük, ahhoz sok mindenre szükségünk van. Elsősorban is elegendő és a táparányokban ked­vezően megoszló takarmányokat, to­vábbá a szükségletnek megfelelő mennyiségű választott malacot kell termelünk, ehhez pedig olyan koca­­állomány szükséges, amely képes a tervezett feladatok kielégítésére. A termelőnek mindenekelőtt tudnia kell, hogy tulajdonképpen mit is akar elérni. Erre a termelési terv minden­kor figyelmezteti őt. Sajnos azonban számos helyen a terv idevágó tételei­ből csupán a statisztikai adatokra tá­maszkodnak, s nem veszik figyelem­be (sokszor csak kevéssé ismerik) a kocaállomány termelőképességét, mi­nek következtében a legtöbbször év közben kiesés mutatkozik. Hány kocát tartsunk? A legtöbb helyen a kocaállományt' a földterület terjedelme alapján hatá­rozzák meg. Helyes ez az eljárás? Véleményem szerint ennek helyessége vitatható. Persze, előrebocsátom, hogy erről vitába bocsátkozni csak hozzá­értő, tehát szakemberrel érdemes. Szerintem, ha a zootechnikus tüze­tesen, egyedenként (az elsődleges nyilvántartás alapján) ibmeri koca­állományának termelőképességét, az esetben eltekinthet a sablonszerű ter­vezéstől, s helyébe a szakmai és a gyakorlati tapasztalat alapján a kö­vetelménynek megfelelő tervezést alkalmazhatja. Figyelembe veszi: 1. a kocánkénti átlagos évi malac­szaporulatot, 2. a született és az elválasztott ma­lacok választási százalékarányát, 3. a hízóba tett állatok naponkénti súlygyarapodását. Ha például a zootechinikus előző év­ben egy alomból pl. öt malacot vá­lasztott el, úgy 100 mlac előállítására, illetve elválasztására évi kétszeri ma­lacozásnál 100 anyakocára volt szük­sége az évi 1,5 malacozásnál már 133 kocát kellett tartania. Viszont, ha a következő évben kocánként 14 malac elválasztását tervezi, ami nagyon is lehetséges, akkor csupán 71 kocára lesz szüksége, s ez lényeges megtaka­rítással jár. Nem mindegy azt sem, hogy a ser­tések hizlalása (100 kg élősúly eléré­se) mennyi időt vesz igénybe. Ez mu­tatja meg tulajdonképpen a termelés • gazdaságosságát. Tudnunk kell, hogy a hízók naponkénti súlygyarapodása hatással van a vágósertés szükséglet­re, ami viszont egyenes arányban kö­tődik a mezőgazdasági üzem piaci termelésére. Helyesebben a választott malacok darabszáma és a hízók súly­szaporulata meghatározza a koca­szükségletet, és végül a termelt hús mennyiségét. Ez annyit jelent, hogy amíg egy sertésnek 100 kg-ra történő fölhizlalása napi 60 dkg-os súlysza­porulat mellett 166 napig tart, ugyan­akkor 45 dg-os súlygyarapodással már 286 napot vesz igénybe. A két tétel közti különbséget összeha­sonlítva, arra a következtetésre ju­­tünk, hogy 1000 hízó/100 kg = 100Ö q hústermelés esetén a 120 napos el­térés igen nagy tételt jelent az üzem termelésének ökonómiájában, s ezzel párhuzamosan pénzügyi helyzetének (+ —) alakulásában. Az utóbbi időben országszerte a ter­melés minden szakaszán a gazdasá­gosságra törekednek, ezért jó lenne, ha a sertéshústermeléssel foglalkozó gyenge eredményt elérő mezőgazda­­sági üzemekben fölülvizsgálnák a si­kertelenség okát és azt mihamarabb eltávolítanák. Milyen a helyzet a kissárói szövetkezetben? A napokban a kissárói szövetkezet­ben járva a föntebb említett dolgokra kerestem magyarázatot. Szűcs Béla, a szövetkezet tehetséges zootechni­­kusa szívesen szolgált adatokkal. Mindenekelőtt a legutóbbi évek és az 1965-ös esztendő első öt hónapjá­nak malacszaporulata, illetve elvá­lasztási aránya érdekelt. Megállapí­tottam, hogy a szövetkezet zootech­­nikusa 1963-ban 12,5 1964-ben pedig 12,9 malacot választott el kocánként. Ez az arány nem rossz. Idén viszont a gyenge takarmányalap végett az első hónapokban nem volt kilátás kedvezőbb eredmény elérésére. Igaz, hogy az időtervben meghatározott 520-szal szemben 594 malac született, de az ehetőkben járva, a helyszínen megállapítottam, hogy a világra jött' szopósmalacok közt sok a selejt. Mi lehet ennek az oka? Az ok pontos meghatározására beható vizsgálatra lenne szükség (állategészségügyi, örökléstani, biológiai stb.). Azonban az okra bizonyos mértékben a hely­színen látottakból, tapasztaltakból is következtetni lehet. Az egyik ellető szerintem nem meg­felelő. Ott a télen bebúgatott kocák a hiányos almozás következtében megfáznak, s ez hatással van az utó­dokra is. A kora tavaszon született malacok számára nincs megfelelő melegítő berendezés, holott nagyon kedvezően hatnának a már jól ismert elektromos fűtésű melegítölapok. Hiba továbbá az is, hogy az ellető mellett a tervezők hibájából a malacok szá­mára nem létesítettek kifutókat, ame­lyekre nagy szükség lenne. így a ma­lacok nélkülözik a számukra oly na­gyon fontos napsütést, amelynek se­gítségével D-vitaminhoz juthatnának, amire a foszfor- és mész egyensúly szabályozásánál szükségük lenne. Ezekután ne csodálkozzunk, hogy a kissárói szövetkezetben sok a satnya, selejt malac. Megfigyeltem azf is, ho'gy a mala­cok közül több vérszegénységben szenved. Vastartalmú eleség adagolá­sával ezen segíteni lehetífe. Kapnak ugyan mesterséges pótlóanyagokat. Ezek is jók, de hasznosabb és ered­­ményezőbb lenne, ha a hiányt ter­mészetes eleség formájában juttatnák a szervezetbe. Szűcs Béla zootechnikus munkakö­rébe való beiktatása óta a kocaállo­mány felújítására törekszik. Amikor átvette a rábízott tisztséget, bizony az anyák közül több a nyolcadik élet­évét taposta. Ez a körülmény eléggé lerontotta a szaporulat átlagát, s még ma is érezhetők a következményei. Megnyugtató, hogy a szövetkezet 1963 —1964-ben növelte a sertéshús piaci termelését. Idén viszont az em­líteti okoknál fogva némi visszaesés mutatkozik. Nincs más kiút, mint az, hogy 300 darabbal, s ebből 30 kocával csökkenteni kell a sertésállományt. A jelenlegi naponkénti darabonkénti súlygyarapodás csupán 35 dg-ot mp­­tat, s ebből az adatból az előzőleg említett módon könnyűszerrel megálla­píthatjuk, hogy ha 100 kg sertéshús előállítása 286 napot vesz igénybe, akkor nagyon is drága ez a termelés. HOKSZA ISTVÁN A héiazab elleni védekezés lehetőségei ff.) Talajaink egyik, elterjedt és komoly gazdasági károkat okozó gyomnövé­nye a hélazeb (Avena fatua). Hason­lóan mint a többi gyomnövények, a talaj, víz- és tápanyagkészletének zsarolásával és a termelt növény élet­terének csökkentésével okoz a ter­mésben kisebb vagy nagyobb károkat. Közvetlen terméscsökkentő hatásán kívül megnehezíti, drágítja az ápolási és betakarítási, továbbá a termény­tisztítási munkálatokat is. Az erősen élgyomosodott lenvetés gépi betaka­rítását a héiazab esetleg teljesen meg is hiúsítja. Nagymérvű elgyomosodás­­kor végső esetben a termelt növények kiszántásához, illetőleg lekaszálásához vezet. A trnavai járás dráhovcei EFSZ- ében 1963-ban egy 40 hektáros őszi búzatábla a hélazabtól olyannyira el­gyomosodott, hogy zölden kellett le­kaszálni. A héiazab a gabonaneműek vetésé­ben a búzában, főleg azonban a tava­szi árpában és a zabban okozza a legnagyobb károkat. Mivel a héiazab biológiailag a gabonafélék közeli ro­kona. a védekezés ellene itt a legne­hezebb. A gabonaneműeken kívül gyakran gyomosítja a répa, a len, az étkezési- és a mezei borsó, a lencse, a burgonya és más kultúrák vetéseit, illetőleg ültetvényeit. Az elgyomoso­­dás mértéke tájanként, vagy helyi vi­szonyok közt, sőt egyazon parcellán évjáratonként változó. Függ ez pél­dául a talaj nedvességtartalmától, a termelt növénytől, a vetéskor, ille­tőleg a keléskor uralkodó időjárástól, á talajelőkészítés minőségétől, és több más körülménytől. Az elgyomosodás mértékét befolyásolja az is, hogy hány héiazab mag kerül a talaj felső ré­tegébe, tehát a mag csírázásához és kikeléséhez kedvező életkörülmények közé. Ezért a héiazab kártételének még nagyon fertőzött talajok eseté­ben sem kell minden évben megnyil­vánulnia, például az esetben, ha a héiazab magja a talajmunkával mé­lyebbre került. Mivel azonban a héla­­zabb magja csíraképességét, különö­sen kötött talajban és száraz viszo­nyok közt 4—5, sőt több évig is meg­tartja, a mélyen talajba dolgozott mag mihelyt a kikeléshez megfelelő réte­gekbe és viszonyok közé kerül, kicsí­rázik. Az esetleg 2—3 évig látszólag hélazabmentes talaj tehát újból el­gyomosodhat. A héiazab elterjedését nagyban elősegíti az a körülmény is, hogy érett magjainak nagyrésze még a gabonatermés betakarítása előtt ki­hull. Elterjedését természetesen a vegyszeres gyomirtás, (mely a vetély­­társ gyomnövények létszámát csök­kentette), is elősegítette. Sok esetben sajnos, a héiazab az általa fertőzött vetőmag használatával is terjed. A körzeti növényvédelmi techniku­sok összeírása alapján a nyugat-szlo­vákiai kerület járásaiban 1964-ben az alábbi területek voltak hélazabbal fer­tőzve. Héiazab által Járások elgyomosodott terület ha-ban Bratislava Dunaszerdahely Galánta Komárom Léva Nyitra Érsekújvár Senica Topolcany Trencín Trnava Nyugat-szlovákiai kerület összesen 325 850 160 3714 995 1735 1600 1015 1795 2230 14 419 hektár Bár a héiazab magjainak nagy ré­sze még a gabonaneműek betakarítása előtt kihull, elterjedésére a járási talajtani laboratóriumokba tavaly be­küldött gabonaminták elemzési ada­taiból is következtethetünk. Fertőzöt­tek főleg a zab és tavaszi árpa téte­lek voltak. Sajnos, nem volt ritkaság az olyan tétel, ahol 1 kg zab- vagy árpamintában 200—300, sőt 700 darab héiazab volt található. így például a rovinkai EFSZ (bratislgvai járás) zabtételének kilogrammjában 208 da­rab, a drázovcei EFSZ (nyitrai járás) 290 darab, a bukoveci EFSZ (senicai járás) 480 darab, a dráhovcei (trna­vai járás) 380 darab, a garamk'issallói EFSZ (lévai járás) zabtételében pedig 720 darab hélazabot találtak. Bár az árpamintákban a héiazab előfordulása csekélyebb volt, itt is találtunk nagy­mértékben fertőzött tételeket. Az ér­sekújvári járásban például a palári­­kovói Állami Gazdaság egyik gazda­ságából származó árpaminta kilo­grammjában 160 darab, a galántai já­rásban pedig a vinohradyi EFSZ árpájában 1000 darab hélazabot talál­tak. A járási talajtani laboratóriu­mokba beküldött mintákban az árpa- és zabkészleten kívül a tavaszi búza, tavaszi keverék, étkezési borsó, mezei borsó, sőt baltacím mintáiban is elő­fordult a héiazab. A héiazab elterjedését alátámasztja az a tény, is, hogy 1964-ben a nyu­gat-szlovákiai kerületben a búza, árpa és zab vetőmagszaporító területek közül már a szántóföldi szemlék fo­lyamán, héiazab fertőzöttség miatt 180 hektárnyi területet kizártak. A vetőmagszaporító területek termésé­ből pedig ugyancsak ez okból 1589 mázsa zabot, 110 mázsa tavaszi árpát és 100 mázsa őszi árpát utasítottak el. Az elutasított tételek a lévai, se­nicai, trenéíni, bratislavai, érsekújvári, komáromi és tapol’éanyl járásokból származtak. Mivel a héiazab és zab .kereszteződik, a héiazab előfordulása a vetőmagszaporító területeken nem­csak terméskiesést, de minőségi rom­lást is okoz. A héiazab elleni védekezés tehát a nyugat-szlovákiai kerület járásainak többségében ma már elsőrendű nem­zetgazdasági követelmény. (Folytatjuk) Védjük meg a szőlőt! Az idei év a szőlőkre bíztatóan indult. Igen szépnek mutatkozik a terméshozam országszerte. A fejlő­dést azonban megakasztotta a rend­kívül nedves és hűvös időjárás. Ennek következtében a vegetáció a szőlőnél jó három hetet késik. Ha az idő nem fordul melegre, a késön­­érő szőlők nehezen tudnak időben beérni. Nálunk, a Duna mentén a talajvíz is hátráltatja a fejlődést, mert a tőkék gyökerei legnagyobb részben a vízben állnak. A folyto­nos esőzés miatt pedig állandóan résen kell lennünk, hogy a mutat­kozó termést megmentsük a gom­babetegségektől. Jelenleg a pero­­noszpórától kell tartanunk, mert ez hamarabb veszélyeztet. Tudjuk, hogy a peronoszpóra a levélzetet, virágfürtöt, hajtásokat, kocsányt, vagyis minden zöld ré­szét a szőlőnek megtámadja és el is pusztíthatja. A célszerű védeke­zés az, ha ismerjük a kártevőt, to­vábbá a terjedéséhez szükséges életfolyamatokat, körülményeket. A peronoszpóra gombabetegség, amely enyhe időben már májusban megkezdi fertőzését azáltal, hogy az áttelelt téli spóráiból konidiumokat hoz létre és ezeket a konidiumokat a szél, vagy az esőcseppek felverik a. fiatal levelekre, zöld részekre. A téli petespórákból törnek elő a ko­­nidiumok, ha legalább 10 mm csa­padék és 13 C fok hőmérséklet van. A konidiumoktól a levelek fonákján lévő vízcseppekben rajzóspórák képződnek és ezek kicsírázva a le­velek légzőnyílásaiba hatolnak, ahol szétágazó tenyészőtestté (Myce­lium) alakulnak. Szívókáikkal a zöld sejtekből táplálkoznak s ennek kö­vetkeztében a levél klorofiltestei elhalnak és az ilyen levél nem ké­pes teljesíteni a feladatait (asszi­miláció, légzés), elszárad és elhul­lik. Természetesen a tökén levő gyümölcs sem bír ilyenkor fejlődni tovább, az is tönkre megy. A fertőzés a leveleken először olajfolt alakjában tűnik fel és az még nem annyira veszélyes, mint a második fertőzés, a kirajzás, ami a fertőzés után az időjárástól füg­gően 4 — 18 nap múlva következik be. Meleg, esős időben a foltok na­gyobbodnak a levélen és egészen összeolvadnak, majd pedig a foná­kon megjelenik a dérszerű kivirág­zás, amely nem más, mint a levél­ben levő gomba fertőző szerve, ko­­nidiuma. Mennél melegebb az idő, annál rövidebbre nyúlik az első fer­tőzés és a kisarjadzás közötti lap­pangás ideje. Például 20 C foknál 12 óra alatt bekövetkezik. Ha szá­raz az időjárás, az első fertőzés után, kirajzás és a további fertőzés nem következik be, hanem megáll. Ugyancsak hideg időben sem terjed tovább a fertőzés. Hogyan akadályozzuk meg a kár­tételt? Mivel a gomba belső élős­ködő. rézvegyületekkel szükséges permeteznünk. Ilyen permetező­szerek a bordóilé, novozir, kuprikol, niroxyd. Arra kell törekednünk, hogy megelőző védekezést folytas­sunk, mert a kirajzás után a fertő­zés már nem akadályozható meg. Az iskolagazdaságunk szőlőjében mi már kétszer permeteztünk. Az első két permetezést Novozir N-nel történt, 0,5 °/o-os oldatot használ­tunk. Ez a vegyszer előnyös az első permetezéseknél, ugyanis nem per­zseli le a gyenge leveleket, mint a bordóilé. A másodszori permete­zést ugyancsak 0,5 %-os Novozírral végeztük. Itt már a szőlőmoly ellen is felléptünk az által, hogy a per­­metlébe 0,5 %-os Dikolt is tettünk. A további permetezéseket viszont bordóilével, vagy Kuprikollal vé­gezzük el. A kísérletek igazolják, hogy legmegfelelőbb, ha a vegysze­reket többször váltjuk a vegetáció ideje alatt. Mint a Bratislavai Sző­lészeti Kísérleti Állomás is meg­erősíti, ha csupán Novozirt haszná­lunk egész éven át permetanyagul, nem perzselődik ugyan le a szőlő lévélzete, de fogékonyabb lesz a lisztharmatra. A bordóilé haszná­lata után a levélzeten vékony ellen­álló réteg keletkezik, mely ha nem is teljes védelmet, de bizonyos im­munitást ad a levélnek a liszthar­mat ellen, amely a nagyobb meleg hatására július eleje táján szokott megjelenni szőlőinkben. A permetezés ködszerűen törté­nik, nagy levegőnyomás által. Ügy igyekezzünk, hogy lehetőleg a le­velek fonákját érje a permet na­gyobb része. A levelek fonákján vannak a légzőnyílások túlsúlyban és ezért kell ide irányítanunk a szó­rófejet. Nagyon jő szolgálatot tesz nálunk a traktoros permetezőgép, mely NS 9-es traktorra szerelt két darab 300 literes tartályból perme­tez, ködszerűen. A sűrűsoros sző­lőkben ezt viszont nem lehet hasz­nálnunk, s ezekben egyelőre to­vábbra is háti permetezővel dolgo­zunk. A jövőben ezeken a táblákon átépítéssel mindinkább kiszorítjuk a kézi permetezést, mert sem mi­nőségben, sem teljesítmény tekin­tetében nem közelíti meg a gépi munkát. Hányszor permetezzünk? Erre mindig az időjárás ad választ. Esős, meleg, párás időben 10 — 12 napon­ként esedékes permetezni, száraz vagy hűvös időjáráskor elegendő a kevesebb permetezés is. Virágzáskor szabad-e permetez­ni? Ez szintén a fertőzés mértéké­­tőll függ. Ha erős a fertőzés, fel­tétlenül permeteznünk kell.. Mérle­gelve a permet által okozott rosz­­szabb kötődés veszteségeit és a pe­­ronoszpőra esetleges kártételét,. amely nemcsak egy évre szól, a permetezés mellett kel! döntenünk. Egyébként, ha kártétel nincs kilá­tásban, nem permetezünk. Főleg ebben a rendkívüli időjá­rásban csakis gondos és szakszerű munka árán érhetünk el még na­gyobb szőlőtermést, mint az elsmúlt ss- évben volt. VASAS FERENC, Karva Permeteznek az iskolagazdaság korszerű telepítésén. \ 0SZABAD FÖLDMŰVES 1965. június 19.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom