Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-06-19 / 24. szám
A Bélgrádban és Berlinben egyidőben közzétett közös jugoszláv— német közlemény jelentősége távolról sem csak a két ország kölcsönös politikai, gazdasági és kulturális együttműködésének fokozásában rejlik. Tito elvtárs és kíséretének hivatalos látogatása a Német Demokratikus Köztársaságban, s ennek kapcsán az NDK vezetőivel folytatott megbeszélései ismét az oly régóta rendezésre váró német-kérdést állította a világpolitika középpontjába. Ezzel egyidőben a másik Németországban is jelentős államközi látogatásra került sor: de Gaulle elnök kétnapos hivatalos látogatása Bonnban azonban nemcsak az Erhard-kormány választási gondjait fokozta, hanem ismét' bebizonyosodott, hogy a francia tábornok és Adenauer volt nyugatnémet kancellár által összetákolt Bonn—Párizs tengely pillérei egyre távolabb kerülnek egymástól. Az ázsiai földtekén változatlanul az amerikaiak által szított vietnami háború fejleményei, valamint a saigoni belpolitika színpadán lejátszódó események érdemelnek figyelmet. T-ovább fejlődnek Jugoszlávia és az NDK kapcsolatai Tito jugoszláv államelnök csehszlovákiai látogatása után kíséretével együtt Walter Ulbricht elvtárs meghívására a Német Demokratikus Köztársaságban tett több mint egyhetes látogatást. A hivatalos megbeszéléseken kívül a jugoszláv vendégeket országjáró kőrútjuk során mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Ezt a tényt Tito elvtárs külön hangsúlyozta, amikor beszámolt a jugoszláv főváros dolgozóinak. A látogatás puszta tényé is azt bizonyítja, hogy Jugoszlávia népei és vezetői bizalommal tekintenek a német történelem első munkás-paraszt államára. Tito elnök többször is leszögezte: a német kérdést csakis azon az alapon lehet megoldani, hogy manapság két német állam van, s az egységes Németország megteremtése csak úgy képzelhető el, hogy az mentes lesz mindenfajta militarizmustól és revansizmustól. A jugoszláv elnök az NDK-ban igen éles hangon beszélt a nyugatnémet militarizmusról és revansizmusról és nyugtalanságának adott kifejezést amiatt, hogy a bonni uralkodó körök az atomfegyver után nyúlnak. A látogatás után kiadott közös jugoszláv közlemény pedig jóval túlhaladja a szokásos államközi megbeszélések után kiadott hivatalos közlemények jelentőségét; olyan dokumentum ez, amelyben a második világháború maradványainak felszámolásáért egyaránt küzdő jugoszláv és német kormány azonos állásfoglalása jut ismételten kifejezésre. Mert Európában mindaddig nem lesz nyugalom, míg a német kérdés demokratikus rendezésére sor nem kerül. A két fél egyaránt sürgeti a jelenlegi nemzetközi helyzetben mutatkozó feszültség, elsősorban a vietnami és dominikai helyzet — felszámolását. Jugoszláv és német részről egyaránt a két ország közti sokoldalú kapcsolatok kiszélesítése mellett szálltak síkra, amelynek egyik legkö-O lgír közepén, á pálma-fáktól és eukaliptuszoktól zöldellő hegyoldalon óriás, félig kész építmény vasbeton vázai magasodnak a kék égbolt felé. Az 1400 személyes szálloda a főváros egyik büszkesége lesz. A hatalmas építkezés üteme jelképe az egész örszágban megmutatkozó tenniakarásnak, munkakedvnek. Algéria ebben a tekintetben is alkalmassá válik arra, hogy betöltse e két jélentős nemzetközi esemény színhelyének szerepét. Algéria elsősorban azért tölheti be ezt a megtisztelő szerepet, mert osztatlan elismerésnek és tekintélynek örvend a „harmadik világban“, sőt azon kívül is. A szocialista országok meleg rokonszénvvel kísérik és támogatják az algériai nép emberfeletti munkáját az új társadalmi-gazdasági rend felépítéséért. De a tőkés országok kormányai is nem leplezel érdeklődéssel figyelnek mindarra, ami Algériában történik, mert az ország nemzetközi jelentősége jóval nagyobb, mint amennyi a lakosság számából és az ország fejlettségéből következnék. A tekintély, a rokonszenv és az érdeklődés két alapvető tényezőre vezethető . vissza: a csaknem hétéves felszabadító háborúra és a szocializmus építésére. Kétségtelen, hogy a nemrég felszabadult afrikai országok közül Algéria fordított hátat legkövetkezetesebbén a kapitalista útnak, és lépett rá a leghatározottabban a szocialista fejlődés útjára. Két és fél évvel a szabadság kivívása után a bányák és ipari üzemek államosításának ütemét nem merev tétel határozza meg, hanem a gazdasági élet adott, konkrét lehetőségei. ^Politikai, gazdasági és kulturális vezetőkkel, ipari munkásokkal és szövetkezeti dolgozókkal folytatott beszélgetéseim során a központi kérdés majd minden esetben a szocializmus volt, pontosabban az, hogy ami ma zelebbi gyakorlati bizonyítéka a Jugoszlávia és az NDK közt megkötött hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény aláírása. A stuttgardi dobszó hangjai «.. Az említett jugoszláv—német közleményben is sürgetett német kérdés demokratikus rendezésének időszerűségét misem bizonyítja jobban, Ijnint az a tény, hogy míg a szörnyű pusztítást szenvedett Drezda főterén a jugoszláv—német barátsági közgyűlés résztvevőinek tízezrei a béke érőinek összefogását és a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján való rendezését sürgették, addig a ilyugat-németországi Stuttgartban és más városokban revansista gyűléseken ismételt határrevízió-követelés hangzott el. Trombita- és dobszó közepette váltották egymást a pódiumon pzok a revansista szónokok, akik, sajnos a bonni kormány támogatása mellett, új Münchenről álmodoznak. Az esemény veszélyességére mutat, hogy nemcsak a revansisták levitézlett vezére, Seebohm miniszter, hanem maga Erhard kancellár is a legmeszszebbmenő „erkölcsi“ támogatásáról, s a régi haza visszaszerzésének jogáról“ biztosította az egybegyűlteket. Hányszor leszögeztük már, hogy a jószomszédi kapcsolatok kiszélesítése mellett vagyunkj a Német Szövetségi Köztársasággal, de nem alkuszunk semmiféle politikai és ideológiai kérdésekben. S nyugat-német részről az ígéret helyett, mint már annyiszor, ismét a fenyegetések és revansista követelések volt a válasz. Ismét lankadtabb lett a virág • *. De Gaulle elnök tavalyi nyugafnémetországi látogatása során keserű szájízzel állapította meg: a Bonn— Párizs-tengely szerződés egy hervadó virághoz hasonlít. Azóta ismét eltelt égy esztendő s a Rajna partján látogatást tett francia tábornok még szárazabb földet talált a Bonn—Párizs tengelyt „éltető" virág alatt..« A közelgő nyugatnémet választási kampány miatt mindinkább előtérbe kerülő politikai párharc keresztény-' Algériában végbemegy, mennyiben tekinthető szocializmusnak. Érvelésük az volt, hogy közösségi tulajdonba került a föld és az ipar nagy része, az állam szigorúan ellenőrzi a kereskedelmet, mindez a gazdasági alap szocialista-jellegű megváltozását jelenti. Másodlagos kérdésnek tekintik, hogy a vallás tekintetében nem helyezkednek a filozófiai materializmus állására, vagy hogy továbbra is tiszteletben tartják a termelő működésben levő, vagyis objektív az ország gazdasági fejlődését elősegítő külföldi tőkét és tulajdont. Nem beszélve a szaharai olajról, ennek sok más példáját is látjuk. Ebben a bonyolult, átmeneti szakaszban igen változatos képet mutat az ország gazdasági-társadalmi szerkezeté. Mint minden nemrégen felszabadult' országban, a fő kérdés természetesen a mezőgazdaság. Az ország mezőgazdasági művelés alatt álló területe kereken hétmillió hektár, ebből a két szakaszban végrehajtott államosítás következtében 2,7 millió hektár került társadalmi, önigazgatási, egyszerűség kedvéért mondjuk így: szövetkezeti művelés alá. Hangsúlyozni kell, hogy sem a szövetkezet, sem az állami gazdaság kifejezés nem fedi pontosan az algériai valóságot. N em szövetkezetek, mert nem a kisparasztok egyéni földjeiből alakultak meg a gazdaságok, hanem az elmenekült demokrata bajnokai azonban mégis üdvrivalgással jelentették be, hogy Erhard és de Gaulle megegyeztek: javasolni fogják a Közös Piac többi tagállamának, hogy még ebben az évben tartsanak közös csúcskonferenciát az Európai Gazdasági Közösségen belüli együttműködés problémáinak megvitatására. Bonnban azt is pozitív eredményként tűntetik fel, hogy közeledés mutatkozik a francia és nyugat-német álláspont között a Közös Piacot érintő gazdasági kérdésekben. De vajon ki tudja, hogy a sokszor kiszámíthatatlan politikai játszmát űző de Gaulle nem-e az egyre jobban kibontakozó nyugat-német—amerikai együttműködést akarta lazítani ezzel a látszólagos engedményével, nehogy a mindjobban táguló Bonn—Párizs tengelyt végül egy Washington—Bonn frigy váltsa fel? A saigoni zsákutca egérutai Nemcsak az amerikai, hanem a politikai eseményeket mindjobban követő világközvélemény is az utóbbi időben már hozzászokott ahhoz, hogy Taylor tábornokot, a saigoni amerikai nagykövetet Johnson elnök időrőlidőre jelentéstételre hazarendeli. S az már többször is beigazolódott, hogy Taylor washingtoni jelenléte és bizalmas tanácskozás-sorozata a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Egyesült Államok szempontjából rosszabbodás állt be a vietnami hadihelyzetben. Legutóbb amint Taylor kihúzta a lábát Saigonból, ismét kártyavárként omlott össze az amerikai dollármilliókra támaszkodó dél-vietnami rendszer kormánya. A polgári vezetést ismét katonai junta váltotta “ fel, ami azt bizonyítja, hogy a Pentagon meghosszabbított keze Dél-Vietnamban teljesen kezében tartja a politikai helyzet irányítását. Persze nehéz lenné megjósolni, hogy az újonnan hatalomra került délvietnami vezetők meddig tartják kezükben a kormányrudat, s mikor jön a torzsalkodó tábornokok egy újabb hada, amely magát tartja majd legilletékesebbnek a vezetésre. Johnson elnök véres háborúja a vietnami szabadságharcosok ellen soha nem észlelt politikai ellenzéket váltott ki saját országában is, s az újabb dollár-milliók megszavazása, a VDK területe ellen intézett fokozódó bombatámadások további lépést jelentenek abba a politikai zsákutcába, amelybe állandóan be- és nem kifelé halad. Vajon nem lesz-é egyszer késő, ha egyáltalán ki akar majd keveredni ebből a zsákutcából?, francia telepesek és részvénytársaságok nagybirtokaiból. De nem is állami gazdaságok ezek, mért nem az állam nevezi ki az igazgatókat és vezetőket, hanem a gazdaság munkásai választják meg a 7—11 tagú önigazgatási bizottságokat, s ezek aztán saját kebelükből nevezik ki az elnököt és a tisztviselőket. A mezőgazdasági művelés alá vont terület az ország egész területéhez képest igen csekély. A társadalmi önigazgatásban levő 2,7 millió hektár természetesen a legtermékenyebb területeken öleli fel. Csaknem 1,5 millió hektáron gabonaféléket, közéi 500 ezer hektáron szőlőt, a többin gyümölcsöt, zöldséget és ipari növényeket termesztenek. Mivel az ország lakosságának 57 százaléka 20 éven aluli, a 15—55 év közötti munkaképes lakosság számát valamivel több mint két millióra becsülik. Ehhez járul még az a 350—500 ezer algériai, aki Franciaországban dolgozik és keresetének egy részét hazaküldi. Az ipar fejletlenségére mutat, hogy az ipari munkások száma, alig haladja még a 90 ezrét. A szocialista szektor fejletlensége az iparban további bonyodalmat jelent a szocialista építés tekintetében, hiszen jelenleg a társadalmi önigazgatásban levő iparvállalatok munkásainak száma nem haladja meg a 15 ezret. Az új társadalmi-gazdasági rend • Az Egyesült Nemzétek Biztonsági Tanácsa meghosszabbította a világszervezeti csapatok jelenlétét Cipruson. A szavazás során nem történt lényeges ellenvetés az ellen, hogy az ENSZ-haderők három hónap helyett még további fél évig tartózkodjanak a Földközi-tenger említett szigetén. • Az angol kommunisták tiltakozása a választási kampány akadályozása miatt. Az Angol Kommunista Párt nyilatkozatban tiltakozik az ellen, hogy a párt képviselői nem tarthatnak választási beszédet a rádióban és televízióban. • Amerikai cégek is részt vesznek a lipcsei vásáron. Washingtoni jelentések szerint az USA kormánya a jövőben engedélyt ad amerikai cégeknek, hogy árucikkeket, ill. termékeiket bemutathassák a lipcséi árumintavásáron. • Tanácskozik a csehszlovákszovjet kormányközi bizottság. Moszkvában megkezdődött a csehszlovák— szovjet kormányközi gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottság negyedik ülése, amelyen a két ország gazdasági tudományosműszaki kapcsolatainak további fejlesztését vitatják meg. • Gazdasági válság Kolumbiában. A kolumbiai kormány beismerése szerint, a jelenlegi gazdasági válság a legsúlyosabb Kolumbia történetében. Hivatalos jelentés szerint, az ország pénzügyi deficitje mintegy 80 millió, dollár. A kormány néha annyi pénzzel sem rendelkezik, hogy átutalhassa a közalkalmazottak fizetését. • Sztrájkhullám Olaszországban. Olaszország-szeríe a tömegek sztrájkkal válaszolnak a neonáci provokációk ellen, amelyek egyre _ veszélyesebb politikai helyzetet teremtenek az országban. • Üjabb atömkísérletré készülnek a Kínai Népköztársaságban. Egy japán hírügynökség jelentése szerint, a Kínai Népköztársaságban előkészületeket tesznek a harmadik, illetve negyedik atomkísérletre. építése közbén még további jelentős nehézségeket, kell fokről-fokra leküzdeni. A kulturális forradalom területén a legelső feladat, az írástudatlanság felszámolása,, ezzel párhuzamosan a népoktatási hálózat kiépítése, s ami még nehezebb, a pedagógusszükséglet biztosítása. Az új kulturális tervben első helyen szerepel a teljes iskolázás megvalósítása, ami óriási iskola-építési programot igényel. Az iparfejlődést, a még idegén kézben levő bányák és gyárak államosítását elsősorban a káderhiány akadályozza. Mérnökökre és technikusokra legalább olyan szükség van mint tanítókra és tanárokra. A szocialista országok a kezdet nehézségeinek áthidalására jelentős segítséget nyújtanak Algériának. Algéria nemzetközi tekintélyének legfőbb forrása népének és vezetőinek az az elszánt akarata, hogy a nehézségek ellenére is határozott léptekkel halad élőre a szocialista alapok lerakásának útján. Az országban mindenütt az új társadalom kialakulásának szémbéötlő jeleivel találkozhatunk. A két és fél szabad esztendő eredményéi a szemtanúban bizonysággá érlelték azt a meggyőződést, hogy az algériai nép valóra váltja kitűzött céljait. P. T. A szabadságáért több mint hét éven át harcoló algériai nép immár két és fél éve az önmaga szabta úton, a szocializmus útján építi az országot. Felvételünk az ország fővárosának, Algírnak egyik legszebb negyedét, a Télomly-negyedet ábrázolja, amelyben főleg a gazdag francia telepesek laktak, s most lassan az algériaik foglal* jak el. (Foto: CTKj A waterloo-i csata 150. évforduiója 1813. október 19-én Napóleon a Lipcse melletti „népek csatájában“ a szövetségesek hadseregétől (Anglia, Poroszország, Oroszország, Ausztria)' döntő vereséget szenvedett. A francia hadsereg visszavonulásra kényszerült', majd amikor 1814. március 31-én a szövetségesek bevonultak Párizsba, Napóleon lemondott. Utána a royalisták vették át a hatalmat: a Bourboncsalád tagját', XVIII. Lajost választották meg királlyá. Napóleont életfogytiglani időtartamra Elba szigetére száműzték. _A volt francia despőta azonban éberen figyelte, mi. is történik ezután' Franciaországban. Látta, hogy az emigráns arisztokraták viselkedésükkel milyen élégedetleriséget keltettek a burzsoázia körében, gyűlöletet szítottak a parasztságban és a hadseregben. Franciaországot vissza akarták taszítani a jogfosztótt'ság idejébe. A szövetségesek között is egyenetlenségek merültek fel — egyrészt Oroszország—Poroszország, másrészt Anglia és Ausztria között. Napóleon ekkor elhatározta, hogy újra felveszi a küzdelmet. 1815. március 1-én 1000 emberével és 6 ágyúval partra szállt Dél-Franciaországban. Három hét alatt, egyetlen puskalövés nélkül bevonult Párizsba. Az ellené kiküldött' katonaság nagy része átállt az ő oldalára. Napóleon hatalmának ily könnyű visszaszerzését a széles néptömégek — főleg a parasztság és katonaság — támogatásának köszönhette, amelyek 4 Bourbonokkal szemben éppen olyarl 'elkeseredett harcot folytattak, mint az arisztokrácia és a klerikális reakció ellen. A szövetségesek Napóleon birodalmának megújhodását nem jó szemmel nézték. Egymilliós hadsereget állítottak fel Napóleon 275 000 katonájával szemben. Egyetlen megoldás az egyenlőtlen erőviszonyokban az lett volna, ha Napóleonnak sikerül megnyernie Franciaország népi rétegeit. A nagyburzsoáziával szövetkezett Napóleonnak azonban ez a sakkhúzás nem sikerült. Napóleon békékötésí ajánlatát á szövetségesek elutasították. , Ekkor elhatározta, hogy a szövetségesek fő haderejének Belgiumba érkezése előtt szétveri az angol és porosz haderőt. 1815. június 18-án Waterloo mellett megütközött a Wellington vezette angol hadsereggel. A csata döntő részében Blücher porosz hadserege jött az angolok segítségére. A francia hadsereg vereségét szenvedett. Napóleon újra lemondott és Amerikába akart' menni, de az angol tengeri haderő franciaországi blokádja megakadályozta őt' ebben. így Napóleon megadta magát az angoloknak. A szövetséges hatalmak döntésé alapján Napóleont' Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821 májusában meghalt. H. T. í—tg-)' A szocializmus építésének kérdései Algériában I Ä szocializmust építő Algéria az elkövetkező időben két igen jelentős nemzetközi esemény színhelye lesz: itt rendezik meg a IX. Világifjúsági Találkozót, s ugyancsak az algériai fővárosban kerül sor az afro-ázsiai államfők értekezletére. Ebből az alkalomból mutatjuk be most olvasóinknak Algériát. SZABAD FÖLDMŰVES 9 1965. június 19.
