Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-22 / 20. szám

Magashozamú tehenek Zsarnón Augusztusban lesz öt évé, hogy a Lett Szocialista Köztársaságból érke­zett vörös üszőkből a Tornai Állami Gazdaság zsarnói telepén la otthonra talált 180 darab. Az állatok hazájuk nevét viselik. (Lett vörös). Ez a szarvasmarha fajta mint tejelő ha-' 6zonállat ismeretes. Mivel Kelet-Szlo­­vákia legnagyobb ipari központja kö­rül tejtermelő mezőgazdasági üzemek kiépítése vált szükségessé, így esett a választás a Tornai Állami Gazda­ságra. Az állatok 180—200 kg test­súlyban kerültek ide. Velük egyidő­­ben két Dán Vörös apaállat is érke­zett. A tenyészmunkát nagy körülte­kintéssel kezdték. Az üszőket befe­deztették, majd a zootechnikai elő­írásoknak megfelelően ápolták, etet­ték. Az első eredmények 1962-ben mutatkoztak. Az előhasi te­henek egészséges borjakat hoztak a világra. Kezdetét vette az első laktá­­cló. Az állatgondozók naponta három­szor etettek, háromszor fejtek. Az állatok számára rétből és szántóföld­ből legelőt létesítettek, s villanypász­tor segítségével legeltettek. A jó gon­doskodást siker koronázta. Az első laktáctó idején 2750 liter, a másodikon 2900, a harmadik alatt 3104 liter volt az átlagos tejelékenység tehenenként'. Azonban akad közöttük olyan egyed la, mint például a 185-ös számú, melynek a múlt évi tejhozama 4600, a 159-esé 4590, a 150-esé pedig 4247 liter volt. Emellett a zsírtartalom is kedvezően alakult. A három laktáción keresztül 4,0—4,2 % között ingado­zott Ezek az állatok ugyan jóval Igé­nyesebbek a belföldön tenyésztett faj­táknál mind a takarmányozást, mind a gondozást Illetően, ugyanakkor 'el­lenállóbbak a betegségekkel szemben. Négy esztendő alatt csupán három darabot távolítottak el az állomány­ból tuberkulózisra való hajlamosság miatt, hat darab pedig meddőnek bi­zonyult. Még nagyobbak a lehetőségek a már Itthon felnevelt utódok hoza­mának növelésében. A szopós borjakat’ bódéban nevelik. Amikor rászoknak a takarmányra, szabadistálióba kerül­nek, melynek oldalai tavasztól őszig nyitottak. Hogy az állatok ne fázzanak, mélyalmozással melegítik az istállót. Egymás testi épségét pedig nem ve­szélyeztetik, mert nagyon szelídek. Most, amikor már az ötödik esz­tendő felénél tartanak, az eredeti 180-as létszám 396-ra növekedett. Je­lenleg 120 darab üszőjük van, me­lyeknek több mint a fele hasas, így folyamatosan a tehenek sorába kerül­nek. Érdekes, hogy míg a behozott álla­tok testsúlya tehénkorban alig haladta meg az 500 kg-ot, addig az utódokból nevelt tehenek átlagos súlya 580 kg. Mellkasuk mélyebb, a tejcsatornák is fejlettebbek. Ezek a tehenek ugyan még csak az első Jaktációnál tartanak, de Cern^ elvtárs, a gazdaság vezetője és Fazekas zoötéchnikus véleménye az, hogy valószínűleg akad közöttük majd olyan egyed is, amely a 6000 litert is megadja. A takarmánytermesztés . nem tart lépést az állomány fejlesztésével. Nyáron még csak megtalálták eleségükeí a jó legelőn, majd az istállóban pótolt zöldtakarmányból, de rosszabb a hely­zet a téli időszakban. Még egy eszten­dőn sem sikerült annyi és olyan jó minőségű takarmányt kitermelni, mely bőségesen fedezte volna a szükségle­tet Főleg a fehérjedús pillangósokból és abraktakarmányból mutatkozott hiány. A téli időszakban például 25 kg kukoricasiló, 10 kg répaszelet, 3 kg lucerna, vagy lóhereszéna, 1,5 kg ab­rak, 7 kg takarmányrépa és némi szalma volt a tehén napi adagja. Eh­hez még kellett volna minden liter tej után 0,2 kg abrak. Ez már azonban nem jutott. így aztán nem volt rá mód, hogy __ megállapítsák az állatok maximális termelő-képességét Nem lebecsülendők ezek az ered­mények. A gazdaság dolgozói és veze­tői egyaránt büszkék rá. Ez azonban nem jelenti, hogy a tejtermelés szintje már tovább nem emelhető. A gazdaság vezetői megtették az első lépéseket a takarmánytermelés és a tejtermelés összhangba hozása érde­kében. A szántőföldön előnyben része­sítették a pillangós takarmánynövé­nyeket, főleg a lucernát' Ha jő lesz az Idei termés, télen már 8 kg lucerna vagy lóhere széna jut naponta fejős­tehenenként. ' Jabloncí Lajos ALIG KERÜLT földbe a mag, Nagybalogon már a növényápolásra gondoltak. így van ez rendjén, hiszen a bő termés felté­telei közt jelentős helyet foglal el a jó minőségben vég­zett növényápolás is. Tudják ezt a nagybalogiak, ezért igyekeznek min­dent megtenni a siker érdekében. Idén először foglalkoznak komo­lyabban a vegyszeres gyomirtással. Igaz, 1961—62-ben már próbálkoztak vele, ám szakember hiányában nem sikerUlt megvalósítani elképzelésüket. Ezért feladták a harcot, de nem so­káig hagyta őket nyugton a „vissza­vonulás“. Vitárius Lajos fiatal mérnök személyében rövid Időn belül újból támogatóra talált a vegyszeres gyom­irtás, melyet a gépállomás segítségé­vel végeznek. A 72 hektár cukorrépából 25 hek­táron a gépállomás dolgozói végzik a vegyszeres gyomirtást. Itt alkalmaz­zák először az Alipur vegyszert. A cukorrépán kívül 70 hektár kuko­ricát, szükség esetén 200 hektár ka­lászost, 40 hektár maglóherét és 20 hektár maglucernát kezelnek vegy­szerrel. Minden alkalmat megragad­nak a tapasztalatszerzésre, mert jö­vőre külső segítség nélkül, egyedül akarják elvégezni a vegyszeres gyom­irtást Az RS 09-es traktorra a fiatal Cének Gyula került, s ha jó trakto­rosnak bizonyul, akkor megvásárolják a traktorra szerelhető permetezőgé­pet. Ezzel majd megkezdhetik a gyomirtást. Nem lesz könnyű dolguk. Számolniuk kell a vegyszerek utóhatásával is, s talán ez okozza a legtöbb gondot a nagybalogiaknak. A határ nagyobb része dombos, a gépi munka sok he­lyen lehetetlen. A vezetőség ugyan­Á növényápolás korszerűsítésére törekednek csak törheti a fejét, amíg kiválasztja a talajt a kukorica és a cukorrépa alá. Sokszor jobb lehetőség híján kénytelenek egy-egy parcellát ketté osztani, s a sík részére cukorrépát, a domboldalra pedig kukoricát ültet­ni. A vegyszerek utóhatása ezt a prob­lémát még súlyosbítja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondjanak a vegyszeres gyomirtásról. A 72 hektár kukoricából 34 hektá­ron teljesen gépesítik a termelést. Nagy Béla, Zsámbók és Pala Gyula traktorosokkal már szerződést kötöt­tek a megművelésére. Vetéstől egé­szen a betakarításig, természetesen a növényápolást Is beleértve, ők gon­doskodnak a 34 hektáros kukoricatáb­láról. A többi területet felosztják a szövetkezeti tagok között. Ugyanígy részesülnek a tagok a cu­korrépa növényápolásából is. A fél hektár háztáji föld fejében 38 ár cu­korrépát kell minden szövetkezeti dolgozónak megművelnie. Kevesebb háztáji esetében csökken a reá eső kapálnivalö. Az ilyen munkaszerve­zéssel biztosítják a növényápolás idő­beni elvégzését, mert így nemcsak a szövetkezeti tag, hanem családja is résztvesz a munkában. A vezetőség nem feledkezik meg a munka kellő jutalmazásáról sem. Igaz, prémiumot csak ősszel, a betakarítás­kor adnak a tagoknak, de ha valaki prémiumot akar, a növényápolást jól kell elvégeznie. Cukorrépából 250 mázsa hektárho­­zamot terveztek. Prémiumot a terven felül elért mennyiségért adnak. Még­pedig 250-től 300 mázsáig mázsájáért 1 koronát, 300 mázsán felül pedig 1,5 koronát. A prémium helyes elosztása érde­kében kénytelenek a betakarításnál az egyes szövetkezeti t^gra eső részt külön-külön lemérni. S ez bizony nagy munkát ad a vezetőknek. Hogyis ne, hiszen 220-an művelik a cukorrépát, s ennyiszer kell lemérni a termést. Ez a sok méricsgélés kényszerítetté a vezetőkéi arra, h'ögy a kukoricát közös kapálásra adják a tagoknak. Persze, ez is gonddal jár, mert így családonként csak egy személy vesz részt a kapálásban és a betakarítás­ban, * ezzel elhúzódik az Idő. — Sokat gondolkodtunk már ezen. A közös művelés hátránya főleg a be­takarításnál mutatkozik meg. Tavaly a betakarítást megzavarta a hosszan­tartó esőzés, s ezért rákényszerültünk a premizálás legprimitívebb formájá­ra. Naponként 8 cső kukoricát adtunk személyenként. Így sikerült a nagy sár ellenére Is fedél alá juttatni a kukoricát — mondja Vitárius Gyula, a szövetkezet elnöke. — Van egy elképzelésem, melyet jövőre szeretnék megvalósítani. 10— 11 tagú csoportokat akarok szervezni, akik feladatul kapnák 10—15 hektár kukorica, vagy cukorrépa művelését. Ezzel megszabadulnánk a rengeteg méregetéstől, s helyesen alkalmazhat­nánk a premizálást Is — mondja a fiatal mérnök. Vitárius Lajosnak nem ez az egye­düli elképzelése, amellyel a szövet­kezeti tagok munkáján akar könnyí­teni. Még alig száradt meg a tinta szakdolgozatán, de ő már a benne levő javaslatok megvalósítására törekszik. A főtéma a szakosítás, s ennek kere­tén belül lehetőség nyílik a kapásnö­vények vetésterületének csökkenté­sére. Ez nagyon fontos dolog, mert a jelenlegi 190 hektár kapásnövénnyel sokszor nem tudnak mit kezdeni. Ha csökken a vetésterület, megfelelőbb elhelyezést nyerhetnek a növények, lehetővé válik a teljes gépesítés be­vezetése, s a vegyszeres gyomirtás alkalmazásával kiküszöbölhetik á munkaszervezésben jelenleg mutat­kozó nehézségeket. Reméljük a körül­tekintéssel kidolgozott diplomamun­kában felvetett javaslatok rövidesen megvalósulnak a nagybalogi szövet­kezetben. H. ZSEBIK SAROLTA Sikeres apróállat-kiállítás Métyalmozdsd szabadistálló az üszők részére. Mellette az egyik oldalról ki­futó, ahová az állatok télen levegóznek. Farkas Dénes gondozó, Csík Lajos és Fazekas István csoportvezetőkkel beszélget. Mielőtt megkezdenénk JJJ*“ takarmányozást Nem Is olyan régen az áprilisi „Szent György" nap volt az, amikor a nyáj, a konda és a gulya kivonult a legelőre, majd késő őszig kint tartóz­kodott. Ez az eljárás az akkori kül­terjes állattenyésztési formák mellett megfelelőnek bizonyult. A mai belterjes állattenyésztés azonban más formákat követel. Viszo­nyainknak megfelelően — gondolok itt Dél-Szlovákiára — az állatok nyári takarmányozását, melyet valamikor a legelő oldott meg, ma a szántón ter­melt zöldtakarmányok helyettesítik, mint az őszi és tavaszi keverékek, csalamádé, másodnövények és nem utolsósorban a herefélék. Számos gazdaság éppen a herefélék zölden történő etetésekor követ el súlyos hibát, mert nemcsak fehérje­pazarlás áll elő, de a jövő évi takar­mányalap forog kockán. Az olyan gazda, aki csak annak örül, hogy a tehenek a zöld herétől jól tejelnek, s nem számítja ki a ta­karmányozással járó költségeket, az előbb-utóbb a saját kárán tanulja a zöldtakarmányok ésszerű etetését. A kár, mely a herefélék nyakló nél­küli etetéséből származik, nem az állatok egészségére vonatkozik, ha­nem az emészthető tápanyagok, kü­lönösen a fehérje pocséklására, ame - lyet az állat testében elraktározni nem képes. Az állattenyésztés hasznossága megköveteli, hogy tavasztól késő őszig ne hiányozzék a zöldtakarmány. Éppen ezért szükséges, hogy a zöld­takarmányozás egész ideje alatt kü­lönös gondot fordítsunk az adagok összeállítására, mert a takarmányok­ban jelenlévő táplálóanyagok akkor hasznosulnak kedvezően, ha a nitro­géntartalmú és a nitrogénmentes anyagok aránya az egyes állatok ter­melési irányának megfelel. Ezért cél­szerű, ha már a vetés idején gondo­lunk a keverék helyes megválasztá­sára. A borsós csalamádé, bükkönyös szudánifű, bükkönyös rozs, vagy búza, rozsos borsó stb. etetése mellett sok­kal jobb hasznosítási eredményeket érünk el, mint a tiszta vetésekből származó zöldtakarmányok etetése esetén. Amilyen káros következményekkel jár az állatok hiányos fehérje ellátá­sa, épp oly pazarlás a többlet fehérje etetése. A tejelő állat csak tejelőké­pességének megfelelő mennyiségű ta­karmányfehérjét alakít át tej-fehér­jévé, a növekedő állat is csak a növe­kedés képessége arányában alakítja át a takarmányfehérjét testfehérjévé. Amíg az állati szervezet a szük­ségleten felül etetett zsírt, cukrot és keményítőt tartalmazó tápanyagot pl. zsír alakjában lerakja, addig fehérjét csak csekély mennyiségben képes tar­talékolni. A felesleget egy nitrogén tartalmú és nitrogénmentes részre bontja szét. A fehérje nitrogén tar­talmú része a vizelettel eltávozik, a nitrogénmentes rész pedig mint egyéb nitrogénmentes anyagok, keményítő, cukor, stb. módjára elég, vagy zsír képződik belőle. így a fehérje, mint a takarmány legértékesebb, legdrá­gább része ugyanúgy használódik fel, mint a lényegesen olcsóbb cukor, vagy keményítő. A felesleges mennyiségű fehérje etetése már 'csak azért sem helyes, mert a fehérje szétbontása és a bom­lási termékek kiküszöbölése növeli a máj és a vese munkáját. Nézzük meg, mit mutat a gyakor­lat, ha nyári időben csupán magában takarmányozzuk a lucernát: 1 kg vi­rágzó zöldlucernában 0,24 kg száraz­anyag, 0,10 kg keményítőérték és 28 gr emészthető fehérje található. De maradjunk csak a fehérjénél. Pl. egy 600 kg-os tehén 10 liter tejtermelés mellett naponta 800 gr emészthető fehérjét igényel. Ha az ál>at jóllakott­ság érzését fel akarom kelteni, ezek szerint legalább 55 kg zöldlucernáf kell feletetni. Ez a mennyiség 1450 gr emészthető fehérjét képvisel. Adott esetben ez 740 grammal több, mint amennyire az állatnak szüksége van. Ez a veszteség csupán egy állatra vo­natkozik, viszont számos mezőgazda­sági üzemben a tehenek száma több százra tehető. Ha száz tehénre számí­tom is ki a veszteséget, naponta 74 kg emészthető fehérje vész kárba, mely­nek értéke szerény számítások közt is (1 kg emf. 6,42 Kcs) 475,08 koro­nát tesz ki. Mondjuk 100 napos idény alatt 47 508 korona az elpocsékolt ta­karmány értéke. Meg kell mondanom azt Is, hogy nem sokat változtat a dolgon, ha na­ponta egy-két kg takarmányszalmát keverünk is a zöldheréhez. Hogy a fehérjével történő hazardí­­rozást megakadályozzuk, a takar­mányalappal úgy kell gazdálkodnunk, hogy ne kerüljön sor a herefélék zöl­den történő etetésére. A zöld futó­szalagot úgy állítsuk össze, hogy meg­felelő mennyiségben képviselje a ke­ményítőkben gazdag és fehérjékben dús takarmányt. Ha a keverékek ki­tartanak a nyári takarmányozási idő­szakban, a herefélék jó minőségben kazlakba kerülhetnek, újig kitartanak. Ezek után a zöldtakarmányok mellett száraz hereszéna is jut az állatok ré­szére az év minden időszakában. A helyes keverék összeállítása az Illető gazdaság állattenyésztőjének saját ügye. Erre nincs recept, nincs elő­írás. Rugalmas takarmányozási tech­nikát, bő szakértelmet kíván. Napjainkban, a zöldtakarmányozás kezdetén úgy bánjunk a friss zölddel, hogy az minden esetben arányban áll­jon az állatok szükségleteivel. Kide­­kázni ugyan nem lehet a takarmányt, azonban .élszerű etetési technikával, helyes táparány összeállítással lénye­ges többlettermelés érhető el az ál­lattenyésztésben. MOLNÁR FERENC Az Ipolysági gyermekpark szokaí- Ianul élénk. Még a legkisebbek figyel­mét sem a játék köti le. Tömegesen sereglenek a szép sorba rakott ket­recek köré. Akad most látnivaló elég. Tyúkok, kakasok, fácánok, nuíriák, galambok, sokszínű madarak keltik fel az érdeklődést. Bizony a látoga­tóknak ezt mind meg kell tekinteni. Utánuk következik a nyuszik népes serege. Itt látható a Belga és Morva óriás, valamint a Csincsilla nyúífajta. Az elsőséget Halgos Pál rendező viszi el, mint a nyúltenyésztés legjobb szakembere. Hosszú éveken keresztül sokfajta nyűlat tenyésztett, köztük a Morva óriást is, de most 12 Csincsilla anyát tart. Nézete szerint ez felel meg legjobban a tenyésztésnek. Jó­­néhány családot lát el friss hússal. A múlt évben 150 süldőnyulat adott el. Utána, Kres Blazej Hangyásról kö­vetkezik. Kiállított tenyésznyulai el­nyerték a látogatók tetszését. A szemlélők között' találjuk Szabó Bélát és Kukta Sámuelt az Apróállat­tenyésztők Járási Szövetsége Vezető­ségének tagjait. Elmondják, hogy az Aprőállat-tenyésztők Szövetségé a lévai járásban már 30 éve működik. De komolyabb munka csak a tavalyi konferencia után kezdődött. Egyre többen foglalkoznak apróállat-tényész­­téssel és tömörülnek a szövetségbe. A múlt évben még csak 530 tagjuk volt, idén már 1120-ra szaporodtak. A jövőben 1500—1800 tagra ,akarják emelni a létszámot. Most minden fa­luban megalakítják a helyi szerveze­teket. A hústermelés szempontjából legfontosabb a nyúl éu baromfite­nyésztés. A helyi csoportoknak főleg a gyorsan növő és szapora csincsilla nyúl tenyésztését javasolják. De ki-ki tetszés szerint foglalkozhat Belga vagy Morva óriás vagy egyéb nyúl tenyész­tésével. Törődnek azzal is, hogy a háztáji tenyésztésekben is fajtiszta baromfit tartsanak. A kiállításon so­kan megcsodálták a lévai helyi szövet­ség óriási Plymouth kakasát' és a tyú­kokat. A jó húshozam mellett évente 220—240 tojást tojnak. Az utóbbi idő­ben lényegesen föllendült a kecske­­tenyésztés is. Kozárovcén tény sztik a fajtatiszta kecskebakokat. A jól gondozott tiszta vérű kecskék 1000— 1200 liter tejet is adnak évente. Az aprőállat-tenyésztők Lévai Já­rási Szövetsége nem véletlenül fejlő­dik gyorc ütemben. A tenyésztőket r-.esszemenően támogatja az állam. Mmden tyúkra 4,5 kg, minden nyúlra 3,5 kg, és egy-egy liba után pedig 8 kg szemestakarmányí kapnak. A kecskékre pedig kerék 1 mázsát. Sza­bó elvtárs szerint idén összesen mint­egy 9,5 vagon abraktakarmányt osz­tanak szét a tagság között. Ezen felül a helyi szövetségek már 15 községben 5—30 árig terjedő földterületet is kaptak, amin megtermelhetik a szük­séges takarmányt állományuk szá­mára. A kiállításön meggyőződtünk róla, hogy az aprőállat-tenyésztők ipolysági helyi szervezetének van mivel dicse­kednie. A múlt évben 140 000 tojást: és 10 000 db nyúlbőrt adtak el. Idén több mint 200 000 tojást szállítanak a piacra. Emellett sok nyúlat adnak kísérleti célokra is. A múlt évi kon­ferencián sokan nem bíztak abban, hogy a szövetség ilyen gyorsan fejlő­dik majd. Örömmel írhatjuk le az ellenkezőjét és ha a helyi nemzeti bizottságok még több segítséget nyúj­tanak a helyi szövetségeknek, átad­ják nekik művelésre a nagyüzemi úton nem művelhető földterületeket, a jö­vőben még nagyobb mennyiségű hús, tojás és egyéb apróállat termék ke­rülhet a piacra. A kiállítások rende­zése is hasznos dolog, mert sokakkal megkedvelteik az apróállat-tenyész­­tést. A lévai és az ipolysági kiállítás után több helyen is, rendezhetnének körzeti kiállításokat. BÁLLÁ JÓZSEF Nagy sikere volt az óriási Plymouth kakasnak SZABAD FÖLDMŰVES 3 1965. május 22.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom