Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-04-17 / 15. szám

cődásátóí. így nyíl? meg a régi maómban Duna-mentén az első szövetcezeti halászcsárda. Persze sok kezleti nehézséggel kellett megbirkózni. Reméljük, ebben az évben sokkal job)an megy.

A közös székházában

Annak az épületnek a falát, ahonlan a mezőgazdasági üzemet irányítják majdnem nyaldossa a tovasikló úztenger. Bent Boros elvtárs, a fő<önyvelő most is, mint mindig elméyecive számol, jegyezget.

— Talán bizony a csárda költségvetését készíti — zavarjuk meg a szorgoskodót.

— Már éppen ideje lenne — teszi le a ceruzát a komolyarcú férfi. Egycettőre itt lesz a május elseje.

— Sok még a tennivaló?

— De még mennyi! A beruházásoktól csak azért húzódozunk, mert senki lem mondott még végleges „ament“, logy helyes-e az út, amelyen járunk. Ennek ellenére bevezetjük a villanyi, megoldjuk a megfelelő mennyiségű víz kérdését s a konyhát is szeretlénk korszerűsíteni, hűtőszekrénnyel ellátni.

— A halellátás?

— Valahogy meg kell oldani, vagy az elnevezést kell megváltoztatnunk.

— Az első évben milyen bevételi jelentett a csárda?

— Nem tudjuk pontosan, mert' nem izámoltuk az önköltséget. Annyi bizoíyos, hogy az előző évihez a munka-* >gység értéke 2 koronával emelkelett, s ezt főleg a csárda javára írhatjuk.

— A csárda vezetését hogyan akarják megoldani?

— Egy ügyeskezű vezetőt kell faálnunk, aki önállóan irányítja a csárlát és elszámol a kapott áruval. Náúnk a termelési feladatok az elsőd-* legesek s talán ez volt az oka a múltján, hogy halászlé helyett birkagulyást ettek az emberek. Ha sikerül agy ügyeskezú üzletvezetőt találni, gondolom a hal beszerzése is megöl-* dódik. Mi viszont a jóminőségü bor mellett különféle friss gyümölcs- és zöldségfélékkel is ellátnánk a esár* lát.

— Idegének is sokan járnak ide

szórakozni?

— Legtöbben azok. Prágaiak, bratislavaiak. újváriak s a járás székhe'lyéről jönnek vendégek. De jónéhány; külföldi is megfordult már nálunk. Vannak, akik úgy megszerették pázsitos Dunapartunkat, hogy víkendházai akartak építeni. Sajnos, a járás nem adott engedélyt' a 15 vikend-ház félépítésére.

Kissé furcsának találom a járás á§* láspontját. És egyáltalán nem értemf hogy miért hanyagoljuk el a mintegy 150 km-es hosszúságú természeti szépségekben gazdag Duna-partot. Az emberek nemcsak a hegyek világát' szeretik, hanem a romantikus Duna-* mentét is.

Több megértést!

— A hallottak szerint a járási szervek, részéről nincs mindig kellő megértés ... — fordulok kísérőmhöz.

— Bizony nincs, s sajnos nemcsak a csárda és a víkend-házak esetében. A legfájóbb az, hogy nem bírunk kiverekedni egy orvost — kesereg az elnök. — A közel kétezer lelket szám-* láló faluból sárban, hóban, fagyban a szomszéd községbe kell járni orvoshoz. Pedig falunk nemrégiben két orvost is adott társadalmunknak. A másik promlémánk a szövetkezeti lakásépítés. Eddig már tizennyolcán iratkoztak be. Mi négylakásos blokkokat szeretnénk. Az építkezési vállalat hat lakásosakat tervez. Miért' lenne úgy, ahogy mi szeretnénk? A fő baj, hogy azt sem fudjuk, mikor kezdik. Egyesek helytelenítik, hogy a hajógyárban dolgozók nálunk tagjai a lakásépítkezési szövetkezetnek. Én nem értek ezzel egyet. Vegyük csak praktikusan a dolgot. Komáromban nincs munkalehetőség a nők számára — magyarázza. — Viszont nálunk, ahol annyi gyümölcs, szőlő lész, kell ám a dolgos kéz, s ha valaki mondjuk kitart az iparban, a család tagjai dolgozhatnak a szövetkezetben.

— Van hát probléma.

— Nyakig. Ónom már az örökös vitát a járásiakkal. Még szerencse hogy van néhány megértő elviftrs .. különben megszöknék... Itt álltak i panasztevő diófái — mutatja az elnök — Különben igazat írt, az ő diófá még erőteljesek voltak.

Ebben az utcában már befejeztél a parkosítást, sőt már a gyümölcsfái is ott sorakoznak.

— Milyen fákat ültettek?

— Kései körtét. Arról volt mindij híres a falu.

— Kik ültették és parkosítottak?

— Én kimértem és mindenki elrendezte a háza előtt. Az öntözés, rendbentartás szintén az ő gondjuk lesz sőt majd a 380 körtefa gyümölcsét ii azok élvezik, akik törődnek vele.

— Amint látom, járda is van mindkét oldalon.

— Közel 4000 m2-nyi járdát betonlapoztunk be. De azért még van tennivalónk. Igaz, a falubeliek a felszabadulás tiszteletére 39 000 óra ledolgozását vállalták a faluszépítésnél.

— S azt le is dolgozzák?'

— Az emberek szívesen teszik széppé környezetüket, csak olyan legyen, aki szervezi, irányítja őket.

— A szövetkezet is segédkezik?

— Nélkülük nehéz lenne. A közös vezetőinek a megértése a legjelentősebb.

Egy röpke nap alatt a jövő faluját láttam meg Dunamocson. Ezt nem az egyre szaporodó családi házak számában mérem, mert az manapság minden faluban természetes. A fejlődés ott mutatkozik meg, ahol még sok faluban sántítanak: korszerű középületek, sokoldalú szórakozási lehetőség megteremtése s a parkosított utcák.

A húsvéti ünnepek alatt a faluból elszakadtak, ritkán hazajárók ugyanúgy, mint a városban, kopogós járdán járhatnak-kelhetnek s elcsodálkoznak, mit varázsolt a tenniakarás a sáros, poros faluból.

Azt hiszem a panaszos levelet író másképp látja már mint azt diófái miatti bosszankodásában látta. Ezt talán az igazolja a legjobban, hogy ő is' mint a többiek széppé varázsolta háza elejét s ott szinten mint a falu hosszában húzódó sóid sövénykoszorúval szegélyezett parkban színpompás, tavaszt köszöntő virágok nyiladoznak. Tóth Dezső

Parkosítás Dunamocson címmel levelet kaptunk Zajos Ferenctől, aki a következőket írja:

Felszabadulásunk 20-ik évében vagyunk. A szép évfordulót méltóképpen kell megünnepelni. Ezért a HNB határozata értelmében parkosítunk, a járda és az úttest közé eső részen virágágyakat létesítünk, dísz és gyümölcsfákat ültetünk önkéntes munkával.

Ez már igen — gondolja a kedves ismeretlen olvasó, aki még nem járt a faluban és maga elé képzeli az eddigi széles, poros utcákat. Sehol egy fa. amelynek árnyéka hűsöt adna a tikkasztó nyári hőségben a házak előtti padokon üldögélő nyugdíjasoknak, vagy amelynek ízletes gyümölcse rámosolyogna a járókelőkre.

Ez azonban nálunk nem így van kedves ismeretlen, a mi utcáinkon díszlenek, húst és gyümölcsöt bőven osztogató körte és diófák, de... és és éppen ezért ragadok most tollat', mert felszabadulásunk huszadik tavaszán már nem borulnak virágbj a dunamocsi körtefák s ez év őszén dió sem fog hullani a járókelők előtt, mert ezeket a fákat „önkéntesen“ kivágjuk. Ha pedig nem tennénk, jönne a szövetkezet lánctalpasa s az majd k'rángatja őket, s helyüket felszántják. A traktor a fákat fogja döntögetni, s nem a vetőgépeket, síma boronát húzza a földeken. Habár én ezt nem akarom hinni, mert gondolom, hogy a szövetkezet vezetőinek józansága és kötelességtudása minden bizonnyal előnyben részesíti majd a tavaszi munkákat a fák huzogatásával szemben. Szerintem ez a parkosítási mód nem megünneplése, hanem megcsúfolása lenne felszabadulásunk 20. évfordulójának.

Ami a HNB által javasol? díszcserjék és virágágyak Eelépífésé? illeti, az a falusi utcákon ‘teljesen hiábavaló munka lenne, mert azok előbb-utóbb a kacsák, libák, tyúkok, kecskék martalékává válnának, s nem díszére, hanem csúfjára lennének községünknek.

A cikk igazságáról önök is meggyőződnének, ha idejük engedvén egy riportút alkalmával erre járnak. Jó lenne, ha ez minél előbb megtörténne, amíg nem késő.

Elkéstünk

Arra jártunk, s mikor megálltunk' a korszerű vendéglő élőt?, szemünkbe ötlött, hogy a falu közepén az úttest" és a házak között traktor szántja a talajt és a közelünkben három ember birkózik egy hatalmas kővel. Fényképezőgépemmel megörökítettem a „sportolókat“.

— Kiket üdvözölhetek a falu csúfítóiban?

Az egyikük egy csinosarcú, sapkás fiatalember úgy látszik furcsának találta a kérdésem, mert elvörösödött.

— Ezt meg honnan veszi? — lépett' hozzám.

— Megírták.

— Most már értem. Asbóth József vagyok, a főbűnös, vagyis a HNB elnöke — mutatkozott be.

— Amint látom, már elkéstünk. A tavaszt, s járókelőket virágdíszben köszöntő fákból már egyet sem látok.

— Ha segíteni akart a néhány elvénült fa kiszedésénél, akkor korábban kellett volna jönnie.

— Kivénhedt...? A levélben mást olvastam...

— Nem mondom, volt köztük néhány egészséges is. De azt is tudja, hogy a papír sok mindent elbír. Különben ha nem restelli, jöjjön velem egy körsétára s nézze meg mit építünk és hogyan szépítünk.

Befejezés előtt

Az új vendéglővel szemben kimagasló épület téglafalai integetnek. A művelődési otthon fellegvára épül ott már néhány éve. Jónéhány éjszaka nyugalmát rabolta él a község vezetőitől ez az épület'. Nem könnyű ám ígéretekből falakat' emelni. De nem adták fel a reményt s mindent megtesznek, hogy még ebben az évben nemes küldetését szolgálja a művelődés háza.

Birkózás a kövei

*— Szeptember 'elsejétől a nagyablakos korszerű iskolába járnak már a gyerekeink.

A kivénhedt szőlők helyébe almafákat ültetnek.

— Ebben az utcában már befejezték a parkosítást.

Jó száz méterrel odébb épül a kétemeletes iskola, torna- és étterem s a tanítói lakások. Ebből már nem lesz „szakálas" épület. A múlt évben kezdték, szeptember elsején megnyílnak a kapui s a mocsi gyerekek búcsút mondanak az ósdi lyukaknak, ahol eléggé mostoha körülmények között ismerkedtek meg a betűvetéssel és a tudományok alapjaival. ,

Persze mint az építkezések általá- , ban, a mocsi sem probléma-mentes. , Ott is, mint legtöbb helyen a hiba ab- , ból adódik, hogy nem hallgatják meg a falubeliek véleményét. Az új iskola előtt ugyanis jókora területen emberemlékezet óta mocsár, pocsolya bűzlik. Ennek levezetése nélkül nagyon egészségtelen lenne a tudás házának környéke. Ezt belátták az építők. Csakhogy olyan keskeny csöveken (30 cm átmérőjű), oldják meg a levezetést, amelyen a helyiek szerint a tavaszi és őszi időben nem bír lefolyni az olvadó csapadék s émelletf minden bizonnyal gyakran eldugul majd. A HNB funkcionáriusai kérték az illetékeseket, hogy a levezetést oldják meg 60 cm átmérőjű csövekkel, mert így a faluból az összes vize? leengedhetnék. Kérésük süket fülekre talált s így attól félnek, hogy a néhány koronás takarékosság miatt' néhány év múlva új csatornát kell majd építeni.

Gyümölcsöskert lesz majd a határ

Az épülő iskola mellet? fútóhömoktól sárgállik a határ. Néhány hónappal ezelőtt még öreg szőlőtőkék feketítették. Sokakat nehéz volt meggyőzni, hogy nincs sok értelme a kivénhedt szőlő művelésének. Végül mégis csak értettek*az okos szóból s a húsz hektárnyi területen most almafákat telepítenék. Természetesén arra is gondolnak, hogy a gyerekek közvé?lenül az iskola mellet? sportolhassanak. Persze ez nem mégy majd olyan egyszerűen. Megkötni a fu?óhoimöko? nem könnyű, de nem is lehetetlen. ’ A mocsiak pedig állni akarják a „sarat" és zöld pázsitos kis stadion? állítanak a jövő nemzedéknek.

Sokáig süpped a homok a lábúnk alatt, míg szóba elegyedhetünk ebben az időben a legelfoglaltabb emberrel, a szőlészet-gyümölcsészet irányítójával. Hollósy bátyánk nyakán van a gyümölcs, szőlő telepítése, a metszés, a bor fejtése és a további ezerapnyi gond. Ügy látszik, a közös vezetői megfeledkeztek arról, hogy évrőlévre nő a gyümölcs és szőlőbirödalom, s ezt nehéz egy embernek kézben tartania. Remélhető, ha meglesz1 a terv szerinti 100 hektár gyümölcsös s ugyanannyi szőlő, több lesz a szakemberek száma.

Élenjáró

A szőlövésszők világában áll a zöldajtós pince, ott érik a mocsi bőr. A hírét már rég hallottam, a levét' is megkóstoltam, a múlt évbén a mocsi halászcsárdában, őszintén mondva nem ízlett s nagyon ráillett a „háromemberes" elnevezés. Amit azonban most ízlelgettünk, s amelyből több mint 200 hektolitert fogyasztanak el a vendégek a vén Duna partján, kellemes, jóízű, zamatos bor. A hordók hűs világában azt is elmesélte — a HNB elnöke, hogy is jött létre a mocsi csárda.

— Családommal a magyar tenger partján nyaraltunk. Bármerre jártunk, a Tsz-ek kiméréseiben kiváló hordós borokat ihattunk, jóízű ételeket, gyümölcsféléket ehettünk. Ez gondolkozóba ejtett. Vajon bűn lehet-e az, hogy amit a közös kitermel és va.n lehetősége értékesíteni, eladja azt? Olyan nagy hiba, ha a fogyasztó közvetlen a szövetkezetektől kapja az egyes árucikkeket? A látőttak-tapgsztaltak arról győztek meg, hogy nem. Ha nem, akkor miért ne próbálkozhatnánk mi is. Addig-addig beszélgettünk róla, mígnem megszületett az elhatározás. Legyen hát! Szerencsére : a járáson egy-két befolyásos elvtárs ■ helyesnek találta elgondolásunkat s megvédett a sok „jóakaratú" okos-