Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-03-27 / 12. szám

A következő nap reg- T \7 gélén a Roskilda melletti XV. húsliszt feldolgozó üzem­be látogattunk el. Szövet­kezeti üzem, mely évente 30—40 ezer tonna vágóhídi hulladékot dolgoz fel 40 %-os fehérjetartalmú takarmánnyá. Feldolgozzák továbbá az összes állati hullát, melynek össze­gyűjtésére állandó szolgálat és autó áll készenlétben. Meglepő, hogy az ilyen országban, melynek a tenger szinte kimeríthetet­len állati fehérjeforrást szolgáltat, ennyire megbecsülik és kihasználják még az állati hullákat is. Az üzem a legkorszerűbb techno­lógiával dolgozik, sajnos ennek elle­nére csak a legedzettebb gyomrúak tudták a gyártás menetét végignézni. Tán ez is közrejátszott abban, hogy ezen a napon már egyhangúnak tűnt a dán ebéd, pedig előétel gyanánt hi­deg tejjel leöntött almapürét is fel­szolgáltak. A délutánt Ortvedben, a Sertéste­nyésztési Kutatóintézetben töltöttük. A kutatóintézetet a parasztok kerületi egyesülete tartja fenn, s ez szabja meg kutatási feladatait is. Csupán az intézet vezetője állami alkalmazott. Az állam ezenfelül csak az eredmé­nyek díjtalan közlésével járul hozzá a fenntartási költségekhez. A kutató­­intézet feladata kettős: a dán landras további nemesítése és optimális ta­karmányhasznosítási feltételeinek meghatározása. A nemesítés a hús—szalonna arány és a húson belül az értékesebb húst tartalmazó testrészek arányának ál­landó javítása. A harmincas évek vé­gén a szalonnavastagság tekintetében elfogadhatónak tekintették, ha a son­kasüldő szalonnája nem haladta meg a 3,6 cm-t. A háborús években, ami­kor a minőség a mennyiségi követel­mények mögé szorult, a fejlődés le­lassult, s csupán a háború utáni ke­reskedelmi kapcsolatok megélénkülé­se, az angliai húsexport minőségi kö­vetelményei és áruviszonyai adtak nagy lökést a fejlődésnek. Jelenleg a norma a 17 mm-es szalonnavastag­ság. Sőt, az intézet vezetőjének szavai szerint már a 16 mm-es szalonna­vastagság megszilárdult fajtatulaj­donságnak tekinthető. Szembetűnő változáson mentek át a dán landras testarányai: jelentősen nőtt a sonka­méret, s a sonkán belül a legértéke­sebb részek mérete. Ez jelentős be­vételi többletet eredményez, mert igen nagy az egyes húsfajták árkülönbsé­ge. A dán kereskedelem egyik jelleg­zetessége, hogy az állatot nem élő­súlyban megállapított áron vásárolják fel, hanem a vágási eredmények és minőségi viszonyok szerint, utólag történik az elszámolás. A kísérlet egymást kölcsönösen el­lenőrző négy csoportban folyik. Ki-Egy vén rabló végórái I! ZEMI ŐR. De amellett, ha kedvé szottyan, kőműveskedik is. Ügy hírlik, szép, csinos házakat épít. Olya­nokat, hogy megcsodálják. Aranyat ér ennek az embernek a munkája. S szenvedélyes halász is. Ám ezt a mesterséget csak szabad idejében űzi. Munkahelyéről ki nem maradna a világért se! Kiről is van szó? — kérdezheti az olvasó. Szabó Aladár néven jegyezték be az anyakönyvbe. Szomolai Lajossal, egykori zöldmundéros társammal lep­tük meg őt, egészen váratlanul. S nem a legjobbkor, mert éppen temetésre készülődtek. Nehézkesen indult a beszéd. A fe­­szélyezettség azonban kisvártatva fel­engedett. Kérdésemre elmondotta, már gyermekkora óta rabja ennek a szenvedélynek. Persze, nem viszi túl­zásba, csak akkor szűri a vizet, ha jut rá ideje. — És van értelme a folyóparton üldögélni, lesve a jószerencsét? Nehéz sóhaj tör fel a melléből. — Tíz évvel ezelőtt... Akkor még nagyon megérte, mert soha nem for­dult elő, hogy üres maradt volna a tarisznya. Azóta? ... Mindig kevesebb a hal. Annakidején, halászatból haza­jövet így kérdezték a fiaim: „Hány kilósak, apu?" Most meg: „Miféle ha-rlpvpr naHnp rJnmolvVn “ BIZONY, SOK HALAT kiöl a folyók­­ből az ipari üzemek szennyvize. — Néhanapján azért nagyobb hal is akad a hálóba? — férkőzöm köze­lebb a szívéhez. — Ügy mondják: Vak tyúk is talál szemet! — szerénykedik. — Olyasmit hallottam a járáson, hogy valami nagy „szörnyeteget“ fo­gott a Vágban. Igaz-e?... — Ügy igaz, ahogy hallotta — szólt az egyenes válasz. Bizonyítékul elő­kereste az óriásharcsáról készített fényképeket, s a legjobbikát a kezem­be nyomta. Ezt olvashattam a kép hátulján: súlya 52 kiló, hossza 218 centi. — Ilyen nagy halról álmodik minden valamirevaló halász — szóltam, s be­letemetkeztem a ritka harcsa-példány képmásának a nézegetésébe. Kedves női hangra ocsúdtam föl, A házigazda élettársa oly színesen ecsetelte mondókáját, hogy bűn lett volna oda nem figyelni: — Amikor hazahozták a nagy halat, összecsődült a fél falu. Volt aki ötször is eljött, egyszerre nem tudott betelni a látásával. Csodálhatták is: Hiszen akkora szája volt, ha eltátotta, mint a vízilónak. Erre a férj tűzbejött. Nagy izgalom­mal beszélte el, hogy is történt. ... Fagy markolta keményre a föl­det. No meg a szélnek is éles foga volt, amikor Feri és Ali fiával útra­kelt. Taksonyig csak eljutottak vala­hogy, de többet baktattak, mint ke­rekeztek. A szél ereje leparancsolta őket a guruló alkalmatosságról. A csa­ládfő megsokalta, s elhatározta: visz­­szafordulnak. Am Pali majdhogy sírva nem fakadt... Ő bizony nem megy haza. Szóval, nem állt kötélnek. Fá­radtan értek a Vág partjára. Szűrték-mérték a vizet. Hasztalan. Egy se akadt egész nap a hálóba. Már­­már azon tanakodtak: kár volt egy lépést is tenni, jobb lesz hazafelé venni az irányt, mert így télidőben hamarabb sötétedik. Ügy négyóratájt azonban elakadt a háló. Se tőled, se hozzád. — Talán fatönk!... — képzelődött. Am a háló egyszer csak megindult... A vízfolyásnak szemközt. — Ennek már fele se tréfa! — markolta még, úgy istenigazában a táplit. A titokza­tos erő újra leszögezte a hálót, majd háromszor, négyszer elszaladt vele... —„Zoli, segíts!“ — kiáltotta oda a közelben lévő halásztársának. A szólított csapot-papot otthagyva, öles ugrásokkal egy-kettőre ott­­termett. Nem érkezett későn. Menten el akarta venni a halászszerszámot társa kezéből. — Hadd csak. Először viaskodja ki magát. Fáradtan könnyebb a nagy hal­lal boldogulni. — S közben a hálóba került „szörnyhöz“ címezte a szót: — Szedte-vette, teremtette... no, ki lesz az erősebb?... Amikor jól kifáradt, s észrevehe­tően alábbhagyott a szökési kísérle­tekkel. a megjuhászodott halat együt­tes erővel, négyen emelték ki hálóstól a vízből. S diadalmenetben vitték a partra. Körülugrálták, örvendeztek. Amikor a boldogság lángja kissé le­lohadt, akkor eszméltek rá, a halat haza is kell vinni. De miben? Hiszen csak egy zsákjuk van, ebbe meg se­hogy se fér bele ... Egyikük Csuba gátőrhöz szaladt be zsákért. így, két zsákban már elfért a két méternél is hosszabb harcsaóriás. KÖNNYEN GURULT hazafelé a bi­cikli. Hol az egyik tolta, hol a másik. Hogyan ériünk el jó termést dohányból? Az utóbbi években egyre több szövetkezet húzódozott a dohánytermesz^ téstől. A legtöbb helyen a dohány hasznosságát vonták kétségbe és kifo­gásolták a felvásárlási árakat. A rapi szövetkezetben már 1953-tól foglal­kozunk dohánytermesztéssel, s mondhatjuk, eredményesen. A szárítási mesterséges úton végezzük egy T—12-es típusú szénnel fűtött műszárító-1 ban. Tavaly például 10 hektáron termesztettünk dohányt, melynek gondo­zását külön csoportra bíztuk. Milyenek lettek az eredmények? Mondhatjuk, hogy valóban szépek, mert a tervezett 11 mázsa helyett 14 mázsa száraz­dohányt értünk el hektáronként. Az említett terület hektárjára 404 munka­egység ráfordítást terveztünk, s a valóságban 445-öt merítettünk ki. Pénzügyi tervünket jócskán túlteljesítettük. Évi termelési tervünkben 245 000 koronával számoltunk, a valóságban pedig 423 000 koronát vettünk be. A kilónkénti átlagár a szárazdohányért 30,21 korona volt. Prémiumra 31 883 koronát fizettünk a dohánytermesztésben dolgozó tagok közt. Figyeltük a dohány jövedelmezőségét is, s kimutattuk, hogy minden be­fektetett egy korona (a tervezett munkaegység értékének kifizetése után) még 0,83 korona külön hasznot eredményezett. Bátran állíthatjuk, hogy a dohánytermesztés a múlt esztendőben szövetkezetünknek egyik legjövedel­mezőbb ágazata volt. Az alábbiakban rá szeretnék mutatni, hogyan értük el ezeket az eredmé­nyeket. Minden esetre, mint a többi növény esetében, a dohány számára is helyesen ke.l! megválasztani a talajt és betartani az összes agrotechnikai intézkedést. Ez lenne a lényeg. Meg kell állapítani továbbá a talaj vegyi összetételét és aszerint kell adagolni az ipari trágyát. A legnagyobb súlyt azonban a begyűjtésre helyeztük. Amennyiben dohá­nyunkat mesterségesen szárítottuk, a jó minőségre már a szedésnél töre'­­kedtünk. A dohánycsoport vezetője állandóan felügyelt, hogy ne kerüljön törésre éretlen, zöld levélzet, de túl érett sem. A letört dohányt a lécekre kötözése előtt még kiválogatták, vagyis azokat a zöld leveleket, amelyek mégis bekerültek a csomókba, külön rakták. A felkötözött levelek elhelyezését szintén nagy élővigyázatt'al végezték, A lécek elhelyezésekor Molnár Andor szárítómester szigorúan ellenőrizte a dohány felkötözését, s hogy a levegő állandóan cirkuláljon és a száradás egyenletes legyen. A múlt esztendőben az egyik dűlőben dohányunk pero­­noszpórás megbetegedést kapott, s különösen erre kellett nagy gondot fordítanunk. Szinte percnyi pontossággal kellett figyelni a szárító hőmér­sékletét és fél óra leforgása alatt kellett a kamrát fölfűteni 50 C fokra, mert különben a dohány megbámult volna. Nem szándékozom az egész folyamatot leírni, mért ezeket már mindén szövetkezetben ismerik. De egy-két fontos dolgot mégis megemlítek, Mi például a szárazdohányt nem bálázzuk rögtön, hanem kazlakba rakjuk egy szellős, száraz raktárban, ahol a dohány tovább érik. Bálázni csak az el­szállítás előtti napokban szoktunk. Ezzel elérjük, hogy a bálák nem túl szárazak, s nem is melegednek be, s a beszállításnál így minimálisra csök­ken a levonás. Eredményeink azt mutatják, hogy a dohány egyike a legjövedelmezőbb növényeknek, de nagyon igényes, s megkívánja, hogy a talaj megválasztá­sától egészen a beváltóig nagy gonddal ápoljuk. Tóth János, a rapi EFSZ elnöké A borsózsizsik elleni védekezés nyomul. A tábla belsejében található zsizsikek száma később sem éri el a tábla szélén levőket. A borsó virág­porával és sziromleveleivel táplálkoz­nak, majd megkezdődik a tojásrakás, mely két hónapon át tart. Egy nőstény 70—200 tojást rak, a fejlődő borsó­hüvelyekre. Egy magba több lárva is behatolhat, de csak egy marad meg. A lárvák háromszor vedlenek és 30— 40 nap alatt kifejlődnek. A bábállapot; 18—20 napig tart. A borsózsizsik egyedül a borsót ká­rosítja. Megfigyelték, hogy a tarka szemeket kevésbé támadja meg, mint a világos színűeket. A korai és a ké­sői érésű borsók kevésbé károsodnak, mint a közepes érésűek. Legkevésbé az őszi vetésű borsók szenvednek a zsizsikektől. Az aprószemű borsóban sokkal kevesebb zsizsiket lehet talál­ni, mint a nagyobbszeműben. A védekezés háromféle módon tör­ténhet: a magtárak tavaszi rovartala­­nításával, a borsóvetés porozásával, vagy permetezésével, továbbá a ma­gok gázos fertőtlenítésével. A vetést célszerű először közvetlenül virágzás kezdetén, másodszor pedig 7—8 nap múlva kezdeni. Egészen kis késés is jelentősen Csökkenti a művelet hatá­sosságát. A károsodást 2—3 %-ra le­het csökkenteni megfelelő védekezés­sel. Az alkalmazandó mennyiség lő­­vontatású porzóval 20—25 kg trakto­ros porozóval 12—20 kg, repülőgépes porozással pedig 10—15 kg DDT, Di­­kotex, Hexachloran vagy egyéb porzó­szer hektáronként. Porozás helyett permetezést végezve 1,6—2,8 kg ké­szítményt kell hektáronként alkalmaz­ni. Az 50 °/o-os Poliklorpinén készít­ményt csak repülőgépről szabad ki­szórni a perzselés elkerülése végett. A permetezés általában hasznosabb, mint a porozás és gazdaságosabb is.' Ha fertőzésmentes vetőmagot alkal­mazunk, akkor elegendő a vetés szé­lét porozni, mintegy 50—100 cm szé­lességben. Ilyenkor azonban három­szori porozás szükséges. A betakarí­tott magvakat, amelyek legfeljebb 15 % nedvességet tartalmaznak, 12 százalékos Hexachloran porral (HCH) lehet kezelni és ponyvával letakarva 7—10 napon át 20 C foknál magasabb hőmérsékleten kell tartani. így el­pusztulnak a szemekben élő zsizsikek. Az étkezési vagy takarmányozási cé­lokra felhasználásra kerülő borsói másfel órán át végzett 60—62 C fokos hőkezeléssel lehet rovartalanítani. . Antonova V. (Kolhoz-Szuvhoz)’ A borsózsizsik veszedelmes kárte­vője a borsónak, mivel a fertőzött szemek csírázóképességét 55—85 %-ra csökkenti, s a termés minőségét más szempontból is rontja. A zsizsik május közepén jelenik meg és különböző vi­rágzó növények virágporából táplálko­zik. Amint lehetséges, behatol a borsó bimbóiba, s ott tartózkodik virágzá­sig. Tömeges rajzása 22—27 C fokon következik be. Kezdetben a vetés szé­lét károsítja, majd fokozatosan befelé Mindkettőjük erejét az öröm dupláz­ta. Közben azon évődtek, miért is nem lehetett egyetlen kisebb halat se fogni. Végül abban állapodtak meg, hogy a ladiknagyságú hal elijesztette a közelében lévő valamennyi apróbb halat. A nem mindennapos halász­­zsákmány megmozdult — mintha csak igenelni akart volna — olyképen, hogy Szabó Zolit, Aladár halásztárs.át ke­rékpárostól majdnem az árokba nyom­ta. De mit számított ez ilyenkor?... Otthon két napig élt az óriásharcsa, sok-sok 3—4 kilós hal élő koporsója. A veterán rabló a képen is látható, rögtönözött „akasztófán“ fejezte be hosszú pályafutását. N. Kovács István A szerencsés halász zsákmányával ra eső országos választási átlag 15 malac. Az átlagos napi súlygyarapodás 60 dkg. Egy kg súlygyarapodáshoz átlag 3,4 kg takarmányegységet fo­gyasztanak, ennek túlnyomó részét takarmánykeverékek formájában. Egy ilyen tipikus dán sertéstáp összetéte­le: 81 % árpa, 12 % szója, 3 % hús­liszt, 3 % szárított tej, 1 % vitamin, ásványi anyag, antibiotikum. A 30—40 kg-os növendékek ehhez még napi 50 g szóját is kapnak. A főiskoláról a takarmánykeverő üzembe vitt utunk. A takarmányke­verő üzemek a dán mezőgazdaság legfőbb támaszai, s a magasfokú te­­nyészmunka mellett épp a takarmány­gyárak működésének köszönhető je­lenlegi magas színvonala. Az üzem szinte felhőkarcolónak beillő két épü­lettömbje közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, s kikötőjében a ki­­sebb-nagyobb hajók egész serege nyüzsög: az egyik nyersanyagot rak ki: amerikai szóját, napraforgót, ola­jos magvakat stb., a másik viszont már kész keveréket fogad magába. Az üzem kapacitása meghaladja a 30 000 vagont, s az egész környék állatte­nyésztését ellátja. Az üzem szövetke­zeti alapon működik, s tagjainak tel­jes takarmány-gabonatermését szer­ződés keretében felvásárolja és he­lyette minden állatcsoport s azon belül az egyes kor és súlykategóriák részére külön keveréket szállít. Min­den zsákon szemléltetően feltüntetik a keverék pontos összetételét és azt, milyen állatcsoport részére készült. Az üzem szigorúan előírja készítmé­nyei alkalmazásának technológiáját, melynek pontos betartása esetére szavatolja a vele elérendő hasznossá­got. A 20—45 kg-os sertések keve­réke például 75 % árpát, 6 % zabot, 10 % szójalisztet, 5 % fölözött tejport és 3 % olyan húslisztet tartalmaz, melyben nem lehet több 8 °/o zsírnál. A hiányzó 1 %-bóI 0,2 °/o vitaminké­szítmény (A, D3, D2, Bn), 0.8 °/o pedig ásványi anyag, melyből 60 % takar­mánymész, 20 % dicalcinsufoszfát, 15 százalék só, 3,5 °/o rézszulfát, 0,75 % cinkkarbonát, 0,625 % mangánszulfát és 0,125 % kobaltszulfát van. A keve­rék proteintartalma 13 %. Az adago­lása külön a súlyváltozás és külön a hizlalás egyes heteire elő vannak írva: 20 kg-os korban, avagy a hizlalás első hetében 0,8 kg, 22,5 kg-os súlynál és a második héten 0,9 kg, 25 kg-os súly­nál, illetve a hizlalás 14 napjától 1 kg naponta stb. Az egész hatalmas üzem kezelését alig tucatnyi ember látja el. Mindent gépek végeznek. Egy valóban modern nagyüzemet ismertünk meg. Titkon arra gondoltunk, nálunk is mielőbb lehetne belőle. (Folytatjuk.) lencven kilogrammig hizlalnak. Átlag száz napig tart a hizlalás, s a napi súlygyarapodás 70 dkg. Egy kg súly­­gyarapodáshoz jelenleg 2,89 kg ún. skandináv takarmányegységet fogyasz­tanak a húsz év előtti 3,70 kg-os fo­gyasztással szemben. Egy skandináv takarmányegységen 1 kg árpadarával egyenlő tápértékét értünk. Az ilyen hizlalási eredmény csak nagymérvű fölözött tej felhasználásával érhető el. A gyakorlatban a szükséges táp­érték egyötödét ilyen fölözött tejben adagolják. Dánia a landras exportjából évente két és negyedmilliárd korona bevétel­hez jut. Érthető tehát, hogy a kon­­kurrencia megakadályozására élő landras nem hagyhatja el az országot. Ezt a dán büntetötörvénykönyv sze­rint gazdasági kémkedésnek tekinte­nék. A kísérletekhez szükséges sertés­anyagot a parasztszövetség 260 tagja bocsátja az intézet rendelkezésére. A következő napon a mezőgazdasági főiskola kutatóintézete látott bennün­ket vendégül s ismertetett meg ben­nünket egyrészt a főiskola, másrészt a hozzátartozó kutatóintézet szerve­zeti rendjével és munkamódszerével. Az egyetem 81 éve működik, s a leg­nagyobb következetességgel valósítja meg a tudomány és a gyakorlat elvá­­laszthatatlanságának egységét. A tu­domány a szó legszorosabb értelmé­ben a termelést szolgálja, nemcsak kísérleteivel, de a tudományos ered­mények bevezetése során alkalmazott tanácsadó szolgálatával is. A gyakor­lati jelleg igen sokat nyer azáltal hogy a felvétel előfeltétele a már említett kétéves termelési gyakorlat minek folytán alapos gyakorlati isme­retekkel bíró hallgatóság kerül a fő­iskolára. Az érettségi bizonyítvány nem feltétele a felvételnek, bár majd­nem minden esetben megvan. A né­met és angol nyelv kötelező. Egy-egj hallgató teljes tanítási költsége 30— 40 ezer dán korona. Az ösztöndíj nem az előmeneteltől, hanem a szociális helyzettől függ. A kísérleti intézet élén kilenctagú szaktanács áll. Ez határozza meg a kutatási programot. A tanácsban a mezőgazdasági kamara is képviselteti magát, s döntő szava van a kísérlet irányának megállapításában. A kutató­munkába 80 parasztgazdaságot is be­kapcsoltak. A náluk folytatott kísér­leteknek igen nagy figyelmet szen­telnek. Az illető farmer maga is s kutatóintézet külső munkatársa. Az intézet minden évben tudomá­nyos értekezletet tart, ahol közlésre kerülnek az elért eredmények. Jelenleg az intézet legfőbb kutatás feladata a dán landras további neme­sítése és takarmányértékesítö képes­ségeinek javítása. Dániában körülbelü 8 millió ilyen sertés van. Az egy anyá-3 SZABAD FÖLDMŰVES 1965. március 27.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom