Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-01-09 / 1. szám
Á krónikában kerestem Beszédes krónikát kerestem s helyette csak egy néhány oldalon teleírt naplóban lapozgathattam. A falu történetét felelevenítő kézzel írott vaskos könyv eltűnt a minden nemeset. pusztító háború zivatarában. Újat néhány évvel a világégés után kezdtek írni. De mintha a falu életében történt legjelentősebb változások, a közös létrehozása és más fontos esemény nem lenne elég érdekes a holnapnak, abbahagyták a községi krónika írását. Az űj krónika azzal kezdődik, hogy 1945 januárjának első napjaiban a román hadsereg erőteljes támadásokat indított Vilke elfoglalásáért, amelyet az első hó negyedik napján siker koronázott, mert a déli irányból támadó szovjet egységekkel egyetemben kiűzték a faluból a németeket. A napokban múlott hát két évtizede, hogy a legsivárabb karácsony és vigadalom nélküli szilveszter után fellélegeztek az ipolymenti község lakói. S bár a krónika nem mesél a fejlődésről, az űj életforma nagy változásokat hozott. Amíg a múltban alig néhányan jártak ki a faluból dolgozni, ma több mint kétszázan tevékenykednek különböző munkahelyeken. Az EFSZ-ben többnyire az idősebbek szorgoskodnak. Manapság már nem a földszerzés az isten, erről a legjobban a lakáskultúra óriási fejlődése tanúskodik a legjobban. Az utóbbi másfél évtized alatt az alig 1200 lelket számláló községben több mint 150 új, vagy újjáépített ház sorakozik, a Főutcán, Hóstyán, Alvégben és a Kissoron. Legszembetűnőbb a cigánytelep látképe. Már csak hírmondónak találunk összetákolt vityillót és a nagyablakos, több helyiségből álló házakba nemsokára eljut a szellem napvilága is. Az új lakások sokasága nemcsak külső máz. Legtöbb helyütt a belső berendezéseket megirigyelhetné akár egy fővárosi lakos is. Ma már a fürdőszoba sem újdonság, hanem természetes szükségletként építik, néhány helyen már a központi fűtést is bevezették. Szép bútor, berendezés kerül a fiatal házasok lakásába. Ezt elősegíti az a jó „szokás“, hogy minden lány szoba- és konyhabútort (esetenként két szobabútort) visz hozományba. Az sem mellékes, hogy minden negyedik házon Tv-antenna ágaskodik. A személyautók már szintén nem a falun keresztül futó „vendégek“, hanem jónéhány rendszeresen ott garázsok De nemcsak a csinos lakások, televízió, autó, hanem az új divat szerinti öltözködés is meghatározza az anyagi kultúra gazdagságát. néhány színdarabót, betanulnak egykét táncot. A fellendülés azonban csak ideig-óráig tart, mivel nincs, aki élesztgetné a tüzet, elalszik az. Ugyanez a helyzet a községi könyvtár körül is. Hol az új értelmiség? — kérdezhetné valaki. Sehol. Akik közép- és főiskolát végeztek, a falutól távol dolgoznak. Mezőgazdasági technikumot végzettek nem igen adódnak a szövetkezetben. Az otthonlévő néhány értelmiségi nem sokat törődik a falu művelődésének irányításával. A szövetkezetben nemcsak a szakember kevés, hanem az átlagos életkor is veszedelmesen közeledik a hatvanhoz. Mi lesz holnap? — vetődik fel sokakban a kérdés. Mit aggódnak? Átveszi az állami gazdaság a földet és kész! — vetik oda egyes vezetők könnyelműen. — Lehetséges, hogy ez a jövő útja, de ez még nem oldja meg, hogy fiatal vér kerüljön a mezőgazdasági üzembe. A fiataloknak a jobb kereset mellett sokoldalú kulturális és sport-tevékenységre is igényük van, mert anélkül nehezen raknak fészket a város közelében lévő községben. Ellátás Nézzünk szét egy kicsit a népi fogyasztási szövetkezet üzlet- és vendéglő részlegén. Néhány évtizeddel előtt kettő, sőt három üzlet, s ugyanannyi kocsma volt a faluban. Most mindössze egy-egy van és egy mindenárús bolt-féle. Azelőtt az üzletekben a konkurencia késztette a kereskedőket, hogy kedvesek legyenek a vevőkkel szemben és igényeiket minél gyorsabban kielégítsék. Mi a helyzet manapság? Ha egy idegen belép az élelmiszerboltba és körültekint, rögtön megállapítja, hogy szegényes az árúkészlet és alig kaphat minden szükségeset a vevő. Ismeretes, előfordul néha áruhiány. De hogy például egyfajta bor legyen csak és két-háromfajta pálinka, ez egy kicsit furcsa. Ám több árucikk is van, amiből csak az ismerősök kapnak rendszeresen. A kiszolgálás hangnemével sem lehetnek elégedettek a vásárlók. Nincs és kész! — hangzik sokszor az emelthangú válasz. Nem csoda tehát, ha a szűk, barátságtalan üzlet előtt megálló autóbuszra szállnak, nem sajnálva a közel 7 korona útiköltséget és időveszteséget és Losoncra mennek vásárolni. Nem is olyan régen kényelmes vendéglőben szórakozhattak a falu laköl. Most egy szűk füstös putikban üldögélhetnek, ha éppen megszomjaznak egy sörre vagy az ebédhez kellene egy kancsóval. A község idegenforgalma elég nagy, de legtöbbször konzerven kívül nem tudja mással az átutazó az éhségét csillapítani. A túlzsúfolt helyiségben a hangoskodástól, vitatkozástól a kocsmáros nem lát, nem ball. Nem csoda hát aztán, ha idegességében olyasmit is „odavág“ a kért ital helyett a vendégnek, amit nem rendelt és nem is érdemel meg. A szolgáltatások terén sem lehet dicsekedni. Mindössze cipójavító és borbély van a faluban. Azt hiszem, ez édeskevés manapság egy olyan községben, ahol a technika legkorszerűbb vívmányaival vannak berendezve a lakások. * * * A községben két világ áll szemben egymással. Mindenki csak az ,,én“-t látja és nem gondol arra, hogy ha kihúzza lábát a szépen berendezett, féltve őrzőt lakásából, miért jut kultúrálatlan körülmények közé középületekben, üzletekben. Elgondolkozhatnának ezen a vilkeiek és ne csak egymásközt duzzogják elégedetlenségüket, hanem mondják meg bátran az illetékeseknek. A község irányítói pedig ne dugják strucc-módra homokba fejüket és döbbenjenek rá, hogy elsősorban nekik kellett volna többet tenni, kopogtatni azért, hogy a középületek, a szolgáltatások is lépést tartsanak a lakáskultúra, a ruházkodás fejlődésével. A vezetőknek vigyázni kell arra, hogy nem csak az egyéni boldogulás útját keressék, hanem elsősorban a közösség érdekeiért tegyenek meg mindent. Tény az is, hogy mind Vilkén, mind másutt, sok minden megoldása nemcsak a HNB funkcionáriusaitól függ, hanem más szervektől is. Az is biztos azonban, hogy még senkinek nem repült a sült galamb a szájába és mindenért harcolni kell a cél érdekében. S ha a nép képviselői „haverságból“ és más okokból szemet hánynak a falu lakosságát sokszor bosszantó, könnyen megoldható kérdések felett, ez már visszaélést jelent a bizalommal. Krónikában kerestem az eseményeket, adatokat a falu húsz éves fejlődésének történetét visszatükröző írásokat. Mivel nem akadt, aki papírra vetné a falu fontos dokumentumát, én próbáltam egy kis képet nyújtani a lakáskultúra fejlődéséről, amely mögött mérföldes távolságokban kullog a középületek építése, korszerűsítése, s amely több szempontból kerékkötője a művelődés, közösségi gondolat fejlődésének, a lakosság ellátásának és a szolgáltatások bővülésének. Tóth Dezső Húsz évvel ezelőtt szabadult fel Ipolymente legnagyobb helysége, Losonc. Ez a felvétel egy szomorú és egy örvendetes tényről árulkodik. A képen látható üzemecske a Herzog-féle sze szfinomító maradt meg egyedül a burzsoá republikában, mert a többi jelentősebb gyárat leepitette a nagytőke. A másikon a korszerű lakóházak egyikét látjuk, amelyből egesz sor épült az utóbbi években. Az asszonyok és az ember Sokan azt hinnék, a lakás és az anyagi kultúra gyorsütemü fejlesztői azzal is törődnek, hogy a középületek szintén méltók legyenek a falu általános képéhez és így kulturált körülmények között művelődhetnek, szórakozhatnak, vásárolhatnak, valamint hozzájutnak a különböző szolgáltatásokhoz. Sajnos, ez nincs így. Sőt, talán az sem hazudna, aki azt állítaná, hogy | volt az már jobban is, pedig akkor még nem a nép államában éltek. Nézzünk hát körül, vegyük sorra, hol szorít legjobban a csizma a középületek körül és milyen hatással van ez más fontos kérdésekre! Művelődés Vegyük először a jövő nemzedék szellemi fellegvárát: az iskolát. Ha egy nagyapa vagy éppen dédapa elvetődne az ódon épületbe, most is majdnem úgy találna mindent, mint egy fél évszázaddal ezelőtt. Talán mindössze a kopott összevésett padokat cserélték ki és új képek kerültek a falakra. Annyi változott a sok csemetéjét féltő szülő bosszúságára, hogy csak 1.—5. osztályig járhatnak a gyerekek iskolába s azután kénytelenek naponta túlzsúfolt autóbuszokon húsz kilométert utazni Losoncra. Ez azért is érthetetlen, mert a közelben lévő jelsőci, tőrincsi és a környékbeli tanyasi gyerekeknek is jóval közelebb lenne, ha központi fekvésű községben járhatnának a kilencéves alapfokú iskolába. Természetesen a felvetett kérdés megoldása csak egy új iskola és tanítólakások építése esetén lehetséges. A tanítólakás már a jelenlegi körülmények között is probléma, mert a régit átalakították óvodának. Egyedüli középület a művelődési otthon, amelyet néhány évvel ezelőtt átépítettek, kibővítettek. A művelődési élet fellendítéséhez azonban nagyobb beiogadóképesség, korszerű színpad stb. mellett hozzáértő, lelkes irányítóra is szükség lenne. E kérdés megoldása szintén szorosan összefügg a kilencéves iskola létesítésével, mivel akkor minden bizonnyal akadna hozzáértő pedagógus, aki vagy akik rendszeresen foglalkoznának a művelődési élet szervezésével, irányításával. Igaz, a vilkei fiatalok időnként nekidurálják magukat, lejátszanak Űj házak épülnek a papkertben Jókora zökkenéssel állunk meg. Ez még kisebb baj lenne. Rosszabb, hogy áradatként tódulnak a felszállók és jóformán minden ülőhely foglalt. Csak leghátul, a kocsi farában szabad még az oldalig futó, szakadozott bőrrel bevont kerevet-ülés. Dívány az — senki se furcsálja — fekhely, rajta szokott szundikálni a vezető, mikor az álomáson a késő esti járatot várja. Ide tartanak a felszállók. Tartanak? Nem! Taszigálják egymást. Nem a két karjukkal, hanem a harmadikkal, mely az ilyen asszonyfélének a szájából nőtt ki. Mert a felszállók aszszonyok valamennyien. Csipkelődések, mintha csak két újj közzé ragadnák egymás bőrét, hol a legérzékenyebb, tréfák, melyek zajosak, mint a hátbavágás és nagyokat puffannak, sürgető, jóízű vihogások, minthacsak paskolnák egymást, kísérik őket végig valamennyi utas háta mögé. Módosán fizetnek s egy tízfillérest éle nélkül ki nem adnának. Nehezen cihelődnek át az ülések közti szűk közön és kedélyes megjegyzésekkel igyekeznek karcsúsítani termetes derekukat. Kicsattanó egészség, derűs életszemlélet, aranyérmes munkabírás ez a néhány asszony. Vidámságukban benne van a mezők részegítő tágassága, a szabad ég alatt gomolygó levegő tisztasága és a közösen végzett munka gondtalan öröme. Talán egy órával ezelőtt még igy. ebben a folyton derűs együttesben, tördelték a kukoricát, vagy fehérvásznú, szűztiszta krumplis zsákokat ejtettek teherbe. Dudál a vezető. Nagyot szusszan az önműködő zárszerkezet s már ugrik is össze az ajtó. De ekkor odalentről valaki megöklözi az ablakot. Bosszús a vezető. Nyissa ki ? ... Neki ennél az ökölnél nagyobb ura van: a menetrend. — Miért nem jön pontosan? — dohog. — Most már csak maradjon. — Nem visz el? — dörmögik lentről erélyesen. — De igen! Majd a jövő héten! — Nyissa már ki neki! — kérlelik a vezetőt így is, meg úgy is. — Hiszen ez a Kelemen bácsi! De már szisszen is újra az ajtó és kifelé ugrik olyan előzékenyen, hogy jobban se lehet. Kelemen bácsi felbotladozik a magas lépcsőkön, Hát, ha volt élcelődés eddig, ugyan minek nevezzük azt, ami ezután következik? Még csak a jegy árát koB3S A minap öt tojást vásároltam a sarki boltban, amelyet bölcs előrelátással zacskóban árusítanak ötösével vagy tízesével. Amikor az öt tojás közül kettőt ki kellett dobnom, érthető, hogy haragra gerjedtem. Koratéli, zord kedélyállapotomat még borongósabbá varázsolta a két tojásból feltörő, az egész konyhát elárasztó napkeleti illatár. Az önkiszolgáló bolt vezetőjének sikerült dühömet a fehér izzásig hevítenie, amikor panaszomra sértődötten kijelentette, hogy neki sosem voltak záptojásai, ö különben sem kispipe és nincs bent a tojásokban. Mit tegyek tehát? A boltvezető érveinek súlya alatt felkerestem egy város-környéki baromfitelepet, hogy kérdőre vonjam a legilletékesebbet, egy vérbeli tojás tyúkot. És íme — mintha csak várta volna látogatásomat — ott terpeszkedett előttem egy gyönyörűséges, hófehér tojó. Azon melegében megkérdeztem: — Miért árasztja el, nagysád, olyan gyanús illatú termékekkel a piacot ? Hogy a kakas csípje meg! — Mit-mit-mit? Mit kot-kot-kotnyeleskedik velem az úr? — méltatlankodott a kakasok szépséges mátkája. — Hogy én, a dicső Leghorn - nemzetség kései leszármazottja selejt árut termelek? Ilyet még nem tojt a tyúkvilág! Lelkemtöl lelkezett gyönyörű tojásmagzataim olyan fehérek, mint a hó. Olyan frissek, hogy Az igazmondó tojóstyúk szalmaszálon lehet őket szürcsölni. Hogy ne kot-kot-kotkodácsoljak ezen a ko-ko-komisz rágalmon! Pedig — köztünk szólva — munkaközösségünk kakasai kinőttek már a legénykorból, megették már az árpájuk javát. Hogy a mi részlegünk kakasáról ne is szóljak: brigádmunkára osztották be hozzánk a vén betyárt. Napról napra lustul a tunya, pipogya fráter, mert kezdődő érelmeszesedés gyötri. Ö ugyan azt rebesgeti, hogy a mésztartalmú takarmánytól roggyantak meg térdei. De mi, öreg tyúkok, jól ismerjük ókelme kicsapongó ifjúságát. Minket nem lehet átejteni! — Hagyjuk talán a gyengéd célzásokat és ne feszegessünk ilyen kényes kérdéseket — szakítottam félbe szemlesütve Leghornnénak minden tudományos alapot nélkülöző, rosszmájú fejtegetéseit Elvégre nem lehet a kakasok tervtúlteljesítését csak úgy ukmukfukk lekicsinyelni. De Leghornné nem engedett az „utolsó szó jogából“: — Pi-pi-pimaszokröl csakugyan kár vitatkozni! — vetette oda csörbigygyesztve csak azért is a kardos tyúkmenyecske. Majd kissé megnyugodva a tárgyra tért: — Mi szavatoltan selejtmentes árut termetünk. Nem a mi hibánk, hogy ezerszámra hagyják a tojásokat felgyülemleni. Nem mi, tyúkok, az emberek „ülnek“ rajtuk azáltal, hogy egyre körmönfontabb „körforgást" találnak ki: selejtezik, válogatják, osztályozzák, mázsálják, pecsételik, raktározzák szegény meg nem született gyermekeinket! Csoda, hogy akkor áporodásnak indulnak? Csirkemellemben összeszorul a szívem, ha néhány lelketlen ember hanyagságára gondolok! Ezeknek fejétől bűzlik a tojás, nem tőlünk, szegény tojóktól. Ez a valóság, és most kot-kot-kotródjék! K. E. torászta elő Kelemen bácsi nagy ráérősen, bugyellárisából, de az aszszonyi nyelvek tüzes nyilai már úgy álltak ki fejéből, mint valami indiánfőnök sastollazata teljes harci dísz-Közvetlenül az ajtó mellett felugrott egiy suhanc. — Inkább az asszonyokhoz — törtet hátráló. _ Ide ne jöjjön — tiltakoznak a menyecskék - már magunk sem férünk el... ne jöjjön, mert megbánja! Azonban Kelemen bácsi nem vitázott. Céltudatosan, mondhatni derűs makacssággal meg sem állt az aszszonyokig. Akkor az autóbusz nagyot ugrott s elindult. .. Kelemen bácsi pedig benne kalimpált az aszszonyok együttesében. Hogy akarta-e, vagy sem, azt nehéz lett volna eldönteni. Vendéglátói jólelkű zsörtölődéssel bizonygatták. De azért szívesen vették, hogy ott a férfi is köztük. — Ügy ül itt, Kelemen bácsi, mint tyúk a tojásokon! * — Vagy mint malac a tüskén! — Malac? - vette át a szót Kelemen bácsi. — Ne is emlegessék... rosszul esik. . No. most már benne voltak a napi eseményekben. Egymás szájából kapdosták a szót, úgy került terítékre az égvilágon minden. Jó is, rossz is! — Hát az igaz-e, Kelemen bácsi, hogy a Ferkót megverték? — Ügy kell neki, miért hagyta magát? — szólt közbe egy másik. — Hagyd el, Verőn, nincs elég bajunk, még magunk is csináljuk? Kelemen bácsi hümmögött: — Ami igaz, igaz! — Megverték igazán? — Meg ám ... mégpedig asszony... asszony ... mondom ... nem is ember! Ha azt várta1 valaki, hogy a bejelentésre újabb és még nagyobb vihar tör ki, ugyancsak csalódott. Egyetlen tiltakozás sem hangzott el. Tűrték valamennyien, hogy ne vegyék őket emberszámba. — Aztán hogyan történt? — kérdezte az épp elég harcias külsejű, imént Veronnak nevezett asszony. — Ugyan — legyintett az öreg — betévedt a gyerek a lucernásba . .. zöldet szedett a nyúlnak .. . ott kapta a Ferkó. Elővette s úgy felképelte, hogy eleredt belé az orravére ... — No úgye? — pattogott Verőn — úgy neki! Minek csinál magának törvénytí . . . Ott a hivatal, majd az elintézi. Csak be kell jelenteni! — Hiszen ez az éppen! — helyeselt Kelemen bácsi is — miért csinál magának törvényt? Miért?... Jöttek az asszonyok és helybenhagyták. — De hogy fejszével is belenyestek a karjába? Kelemen bácsi fejét rázta: — Az nem igaz!... Az már csak kitalálás ... Hiszen hordanak össze az emberek hetet-havat, hogy megtődítsák az igazságot... Megverték Ferkót és ecjyéb baja nem esett..., két könyökevei beletámaszkodott az asszonyokba. — No már no! — sivalkodtak azok. Kelemen bácsi talpra kacmergett: — Itt vagyunk . .. Szálljunk csak kifelé. .. Vagy maguk még maradnak? — Dehogy is maradunk .. . dehogy is! — nyomultak utána. Víg tereferével, ahogy jöttek, úgy eihelődtek ki most újra. Lelépdeltek a kocsi magas lépcsőjén. Óvatosan és féloldalt, hagy semmj kár ne essék bennük. A vezető utánuk nézett. De nem szólt. Azok pedig elvonultak: az ember és az asszonyok. Mohr Gedeon
