Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-07-18 / 58. szám
18 millió szovjet dolgozó béremelése Szerdán ért véget a Szovjetunió Legfelső tanácsának Ülése, amelyen Hruscsov elvtárs két nagyjelentőségű Javaslatot terjesztett elő. Az egyik a kolhozparasztok nyugdíjazásáról és egyéb segélyekről szól a másik pedig béremelést Irányoz elő a közoktatásügyi, egéezségügyl közUzemi, kereskedelmi. valamint a lakosságot közvetlenül kiszolgáló egyéb népgazdaság! ágak dolgozói számára. A szovjet kormányfő Ismertette a Szovjetunió gazdasági és kulturális fejlődésének főbb eredményeit is. Emlékeztetett arra hogy a program értelmében a szovjet Iparnak évente átlag 9—10 %-kal kell növelnie termelését. Sikeresen folyik az 1959— 1965 évi hétéves népgazdaságfejlesztési terv teljesítése Hruscsov elvtárs beszélt a szovjet mezőgazdaság feladatairól, a tavalyi rossz időjárás okozta nehézségekről Alaptalannak és nevetségesnek mondotta azokat a burzsoá állításokat, amelyek a szovjet mezőgazdaság „válságáról", „csődjéről“ fecsegnek. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság fejlődését nem szabad egy év eredményei alapján megítélni A szovjet dolgozók életkörülményeinek javulását elemezve a kormányfő elmondotta, hogy az utóbbi tíz év alatt a Szovjetunió nemzeti jövedelme 2,3-szeresére növekedett, ami egy lakosra számítva 93 %-os növekedést jelent. Hruscsov elvtárs hatalmas történelmi jelentőségű intézkedésnek nevezte azt a javaslatot, amely körülbelül 6,5 millió nyugdíjra jogosult kolhozparaszt számára évente mintegy 1,4 milliárd rubelt Irányoz elő. A bejelentett béremelés pedig összesen több mint 18 millió szovjet dolgozót érint. Szükséges és időszerű figyelmeztetés Az értelmi szerzők már nincsenek a világpolitika színpadán. Annak idején még a tragikus sorsú Kennedy elnök és a megbukott Macmillan miniszterelnök hozta tető alá a nyugatnémetek által oly hőn támogatott sokoldalú NAXO-atomhaderő tervezetet. A Szovjetunió rögtön e veszélyes imperialista törekvés megszületésekor követelte és azóta is következetesen száll síkra a terv meghiúsításáért. A vezető nyugati nagyhatlamak ugyanis ezzel próbálják szorosabbra fűzni a sokat hangoztatott atlanti egység oly súlyosan megrongált szálait. Július 15-én konkrét formát öltött ez a veszélyes béke ellenes terv, amikor a Biddle nevű amerikai torpedóromboló vegyes legénységgel kezdte meg 12 hónapos szolgálatát. Ezt megelőzően a Szovjetunió kormánya jegyzéket intézett a NATO tagállamainak kormányaihoz, amelyben többek között rámutat: a nyugatnémet militarista körök már most sok mindenben hangadók a NATO-ban, s ezt revansista terveik valóra váltásában igyekeznek hasznosítani A jegyzék továbbá hangsúlyozza a szovjet kormány már több ízben utalt arra hogy milyen súlvosan fenyegeti a békét a sokoldalú NATO-atomhaderő létrehozásának terve. Mondanunk sem kell, hogy ha a nyugati hatalmak rátérnek az atomfegyverek elterjesztésének útjára és e tömegpusztító fegyvert a Bundeswehr kezére játsszák, akkor jelentősen megnövekszik egy termonukleáris konfliktus keletkezésének veszélye. A Szovjetunió kormányának jegyzéke valamennyi békeszerető országgal együtt kénytelen lesz megfelelő intézkedéseket tenni, amelyek kellő Néhány nap múlva, július 22-én emlékezünk meg Lengyelországnak a szovjet hadsereg által történt felszabadulása 20. évfordulójáról. A szabadság és nemzeti önállóság két évtizede alatt az egykor sokat szenvedett és kizsákmányolt lengyel nép márföldes utat tett meg a kommunista társadalom felépítése felé. Az alábbiakban a lengyel falu életében lejátszódó sokrétű változás egy jelentős mozzanatával, az egészségügyi cllát&o hAlv7oi&vp[ kmArtpillik men olvadóinkat. A Lengyel Népköztársaság húsz s éves fennállása óta nagy változások mentek végbe a falusi lakosság egészségügyi ellátása terén. A háború előtti burzsoá nagybirtokos kormány uralma alatt ezen a téren óriási volt a lemaradás, amelyet azóta sem sikerült teljes mértékben megszüntetni. Míg a háború előtt úgyszólván nem volt egyetlenegy gyógyintézet sem, ma már majdnem kétezer korszerű gyógyintézet 121 egészségügyi tanácsadó 1783 orvosi rendelő, 1337 szülőotthon áll a faiusi dolgozók rendelkezésére. A gyógyszertárak hálózata ugyancsak nagymértékben kibő-Egészségügyi forradalom a vidéken (A lengyel falu utói akarja érni a várost) A Tudomány és Kultúra Palotája Varsóban, amelyet a Szovjetunió ajándékban épített Lengyelországnak vült. A jobb orvosi gondoskodás természetesen csökkentette a megbetegedések számát és a csecsemőhalandóságot is, amely a háború előtt igen magas volt. Ma már az állami gazdaságok dolgozói, valamint a földművesszövetkezetek tagjai ingyen gyógyíthatják magukat a gyógyintézetekben. De a többi falusi dolgozó is Jóval kevesebbet fizet a kórházi és orvosi ellátásért, mint azelőtt. E sikerek mellett azonban még napjainkban is sok a tennivaló a falusi egészségügyi ellátás terén. A háború utáni gazdasági előretörés a beruházások, elsősorban a termelés fellendítésére irányultak, így sok esetben előfordult, hogy az egészségügyi szolgáltatásban hiányosságok mutatkoztak. Az elkövetkező ötéves terv irányelvei azonban külön kiemelik az állami gazdaságok és földművesszövetkezetek termelési feladatai mellett az egészségügyi és kulturális központok építésének szükségességét is. Ezen a téren természetesen a falu lakosságának is többet kell kezdeményeznie és hozzájárulnia a feladatok teljesítéséhez. Egységes higiéniai mozgalom . Ez a mozgalom már eddig is nagyon sokat tett a falusi dolgozók életfeltételének általános megjavításáért, de az elkövetkező években még nagyobb feladatok előtt áll. „Az egészséges falu“ jelszó ma egész Lengyelországban óriási tömegeket mozgat meg a múlt elmaradottságának felszámolására. Itt nemcsak egészségügyi központok megteremtéséről van szó, hanem általános közművelödésügyl tanácsadók felállításáról is. Ä falusi egészségügy átszervezésével lényegében csökkentjük a falvakon működő kuruzslók nagy számát is, akik még ma is gyakran befolyásolják a falu lakosságát, különösen a mezőgazdaságban dolgozókat. Lengyelországban a falusi egészségügyi mozgalom fellendítésének kezdeményezője a 1'ublini egészségügyi intézet volt, amelynek tudományos dolgozói, munkatársai, lektorai óriási munkát végeztek a falusi lakosság egészségügyi ellátásában és felvilágosításában. Ebben a mozgalomban nagy segítséget jelentenek a földművesszövetkezetek mellett felállított aktivista csoportok is. Külön kell szólni az ifjúsági szövetség és a Vöröskereszt segítségéről. Lengyelországban nagy gondot fordítanak a megelőző orvosi kezelésre is. Ezzel kapcsolatban számos előadás hangzik el a falvakon és a városokon egyaránt. Az előadásokat neves orvosok, egészségügyi szakemberek tartják. Egyre népszerűbbek az úgynevezett falusi egészségügyi iskolák is, amelyeknek az a feladata, hogy tanfolyamokat rendeznek a tanuló ifjúság részére Különösen a tisztaság, az egészségügyi vizsgálat szükségessége, a csecsemők helyes ápolása szerepel az előadások napirendjén. Külön kell szólnunk az úgynevezett „fehér vasárnapokról“ is. így nevezték el a vasárnapi orvoscsoportok látogatásait falvainkon. A falusi lakosság, főleg az ifjúság nagyszámú kivizsgálása, amelyet ezeken a fehér vasárnapokon végeztek el, olyan tudományos jellegű anyagot eredményezett, amelynek feldolgozása kiindulópontként szolgál a falusi lakosság egészségügyi szolgáltatásának és megelőző gyógykezeléseinek biztosítására. Hosszantartó tervezett akció Az előbb felsorolt intézkedő sete mellett azonban más jellegű feladatok is jelentkeztek. A falusi lakosság életfeltételeinek megjavítása terén már eddig is nagy gondot fordítottunk az ivővlz-ellátásra, fürdők és úszómedencék építésére stb. Ez a mozgalom az egész országra kiterjedt. A jelenlegi feladatok megoldása mellett azonban tovább gondolunk a nagyobb igényekkel rendelkező mezőgazdasági dolgozók egészségügyi és kulturális életének fellendítésére. Az új egészségügyi központokat, gyógyintézeteket, kórházakat a legkorszerűbb egészségügyi felszerelésekkel látjuk el. Az iskolákban külön foglalkoznak az egészségügyi ismeretek fejlesztésével. Ebbe a mozgalomba bekapcsoltuk a tervezőket és építőket is. akik ma már olyan iskolákat építenek az ifjúság számára, amelyek a tanulás mellett széleskörű sportolási lehetőséget és egészségügyi szolgáltatást is biztosítanak. Kitűnő eredményeket hoztak az úgynevezett tisztasági versenyek is, amelyeket falvainkon az egészségügyi központok rendeztek. Ebbe a mozgalomba nemcsak a fiatalságot, hanem minden falusi dolgozót bekapcsoltak. Az egészségügyi gondoskodás egyik jelentős része a helyes étkezés is. Ezen a téren is számos intézkedés történt a múlt hibáinak kiküszöbölésére. A Lengyel Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országszerte főző- és varrótanfolyamokat rendez. Mindez egy jelentős hozzájárulás ahhoz a harchoz, amelyet a falusi lakosság hirdetett meg a vidék és a városi életmód közti különbség mielőbbi eltávolítására, A Szabad Földműves számára írta: Jan Kowalczyk, lengyel újságíró módon szavatolják a békeszerető országok biztonságát A novemberi amerikai elnökválasztási hadjárat egyik jelentős eseménye zárult le San Franciscóban. Az ellenzéki Köztársasági Párt itt tartotta hivatalos elnökjelölő kongresszusát, amelyet több mint 50 ezres tömeg Goldwater-ellenes viharos tüntetés vezetett be. A számtalan nyílt és kulissza mögötti huzavona után nagy többséggel mégis Goldwater szenátort jelölték a Köztársasági Párt részéről az elnöki funkcióra. Az arizonai szenátor kimondottan szélsőséges oolitikát hirdet. Azt ígéri, hogy megválasztása esetén felmondja a moszkvai atomcsendegyezményt, sőt megszakítja diplomáciai kapcsolatokat a szocialista országokkal. Kubával kapcsolatban is veszélyes húrokat penget. „Mindjárt leszámolnék Castróval" jelentette be egyik beszédében. Tehát a szélsőséges szenátor elképzelései szerint visszafelé kellene forgatni az Egyesült Államok külpolitikájának kerekét. Ezzel szemben demokrata párti ellenfele, Johnson elnök továbbra is a Kennedy-örökség folytatására kötelezi el magát. Csőmbe Kairóban sem kívánatos A szabadságát négy évvel ezelőtt elnyert Kongó ismét az afrikai politikai élet központjába került. Sajnos, egyelőre negativ vonatkozásban. Az utóbbi hónapok során lefolyt belső politikai cselszövések eredménye a haladó erők szempontjából a lehető legkedvezőtlenebb eredményt hozta: az imperialista érdekeket kiszolgáló Csőmbe került a kongói kormány élére, ami előre vetíti a neokolonializmus megerősödését Kongóban. A szakadár volt katangai vezér színrelépése azonban számos afrikai országban is megdöbbentést és visszatetszést váltott ki. Ennek az elégedetlenségnek egyik gyakorlati megnyilvánulása például, hogy Csombét nem kívánatos személynek minősítették a Kairóban megnyílt afrikai kormányfői értekezleten. Leopoldvillében nyilatkozatot adtak ki az üggyel kapcsolatban, amelyben Kaszavubu elnök és Csőmbe miniszterelnök „kedvezőtlen politikai hangulatra“ hivatkozva elutasította részvételét a kairói értekezleten. Ehhez talán csak annyit: ha Csőmbe a kairói értekezlethez viszonyítva figyelembe venné a haladó világközvélemény felháborodását éh nemtetszését a kongói események jelenlegi fejleménye miatt, akkob nemcsak' a kairói értekezletről kellett volna lemondania, hanem az érdemtelenül bitorolt miniszterelnöki tisztségről &. (tg) •!•___ elvtárs a Szovjetunió Legfelső Tanácsa lfilK0]3IL Elnökségének új elnöke Szerdán délután a Szovjetunió Legfelső Tanácsának mindkét háza együttes ülést tartott, amelyen Hruscsov elvtárs vitazáró beszédet mondott. Hruscsov elvtárs bejelentette, hogy az SZKP Központi Bizottsága felmentette Leonyld Brezsnyevet, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke tisztsége alól. Az SZKP KB arra a következtetésre jutott, hogy szükséges 'miszerint Brezsnyev elvtárs csak a párt Központi Bizottságán dolgozzék mint a KB titkára. Nyiklta Hruscsov a továbbiakban az SZKP KB nevében javasolta, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökévé Anasztasz Mikojant válasszák meg, s egyidejűleg mentsék fel a Minisztertanács alelnökének eddig viselt tisztsége alól. A Legfelső Tanács MIkojan elvtársat egyhangúlag választotta meg az Elnökség elnökévé. május 7-1 levelére, amelyben foglalkozik a kínai kommunista vezetők marxista-leninista-ellenes álláspontjával és a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett romboló tevékenységükkel. @ Fasiszta merénylet Kenyatta miniszterelnök ellen. Angol fasiszták szerdán merényletet kíséreltek meg Jomo Kenyatta kenyai miniszterelnök ellen, amikor kilépett londoni szállodája kapuján, hogy a Brit Nemzetközösség miniszterelnökei konferenciájának zárőülésére vitesse magát gépkocsiján. A merénylőt, aki ütlegelni kezdte a 74 éves kenyai miniszterelnököt, egy rendőr az utolsó pillanatban fogta le. • Szabadlábra helyezték Gizengát, Lumumba harcostársát. Leopoldvilléből érkezett jelentések szerint, a kongói kormány szabadlábra helyezte Antonine Gizengát, a kongói kormány miniszterelnökhelyettesét, aki 2 év óta börtönbéVf sínylődött. # Az SZKP KB levele a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságához. A Kommuniszt című szovjet folyóirat 10. számában közli az SZKP Központi Bizottságának levelét a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának A „Balti-tenger hete" alkalmából nemzetközi ifjúsági béke találkozót rendeztek Rostockban. Felvételünkön a találkozó csehszlovák résztvevőit látjuk üdülés közben. (Foto: CTK) Goldwater színre lépett A nemzetközi közvélemény érdeklődését főleg két szovjet vonatkozású esemény kötötte le napjainkban Mindenekelőtt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülését kell megemlítenünk, amelyen Hruscsov elvtárs a szovjet gazdaság további fejlődésének és a népjólét növelésének új szakaszát jelentette be. A nyugat hatalmakhoz intézett szovjet figyelmeztető jegyzék a NATO sokoldalú atomhaderejének megteremtése ügyében pedig a Szovjetunió következetes békepolitikájának újabb bizonyítéka. Az óceánon túlról érkező hírek közül elsősorban a Sár Franciscői köztársaság párti elnökjelölő kongresszus, másrészt a kairói afrikai kormányfői értekezlet körül támadt bonyodalmak érdemelnek figyelmet.