Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)

1964-09-09 / 73. szám

Az ősziek vetésének agrotechnikai elvei I Legtöbb termelő azt hiszi, ha alapvető talajelőkészítési munkálatait jól elvé­gezte és a talajt vetés alá kellő ápolásban részesítette már mindent megtett a jó termés érdekében. Elvitathatatlan tény, hogy az elmondottak elengedhetetlen té­nyezői a jó termésnek, de egymagukban még nem elegendők annak biztositfis&ra. Jelentőségben semmi esetre sem marad •1 a vetés agrotechnikai művelete. Szükségesnek vélem ezért, hogy a ve­téssel, mint fontos agrotechnikai műve­lettel e szemszögből foglalkozzunk és azt minden vonatkozásában kiértékeljük. Je­len cikk keretében csak az ősziek veté­sével kívánok foglalkozni, minthogy an­nak ideje elérkezett, ősszel vetésre kerülő növényeink között elsősorban az őszi gabonákat, úgymint az őszi árpát, rozsot és búzát említjük majd az őszi hüvelyes takarmánykeveréket, az őszi repcét, esetleg a bíborherét. A fent említett növények sekélyebben lehatoló gyökérzetük miatt talajelőkészí­téskor középmély vagy nyári mélyszán­tást igényelnek (az őszi takarmánykeve­rék, az őszi rozs, árpa és búza), míg fel­tétlenül mélyebb nyári mélyszántást az őszi repce és bíborhere. Vetés alá legjobban elmunkált és elő­készített talajt az őszi repce és a bíbor­here kíván. A gabonafélék esetében a ki­sebb rögök a talaj felszínén nem hátrá­nyosak, mert bizonyosmérvű hófogást jelentenek, de a talaj felszíni rétegében lévő nagyobb rögök már nem kívánato­sak, mert akadályozzák az alattuk fekvő magvak kikelését. A vetés szempontjából a következő agrotechnikai elvet kel! szem előtt tar­tanunk. A vetés mélysége mindenkor a vető­mag nagyságához és fiziológiai szükség­letéhez igazodjék. Ne feledkezzünk meg továbbá a talaj vízkészletéről és kultúr - állapotáról sem. Minél nagyobb a vetőmag, annál mé­lyebbre vethető és viszont. A mélység meghatározásakor döntő szerepet játszik a növény faja, de sokszor fajtája is. Közismert agrotechnikai követelmény, hogy a rozsot csak sekélyen szabad el­vetni, mivel a mélyebben vetett rozs lényegesen csökkenti a terméseredményi és közvetlen oka lehet — minden más termelési feltétel megfelelő biztosítása esetén is — a rossz termésnek. Ennek oka az, hogy a mélyen vetett rozs a ren­des fejlődéstől eltérően nem fejleszti ki bokrosodási csomóját közvetlenül a mag felett, de előbb egy föld alatti szár­­részt fejleszt és annak földközeli helyén képezi ki bokrosodási csomóját. Ez a föld alatti szárrész azután nagymértékben megnehezíti a rozs táplálkozását és fej­lődését. A rozs az összes gabonafélék között a legsekélyebb vetést igényli. Ezért mondják azt, hogy „a rozs szereti hallani a harangszót.“ Mennyi igazság és évszázados gyakorlati megfigyelés érvé­nyesül ebben a régi közmondásban. A rozs vetési mélysége 3—5 cm között mo­zogjon. Minthogy a rozs ülepedett talajt kíván, célszerű elvetése után gyűrűs hengerekkel, a télen uralkodó szél irá­nyára merőlegesen meghengerezni. Köny­­nyü, homokos talajok esetén a hengere­­zést meg is ismételhetjük, avagy egyiket vetés előtt, másikat vetés után végez­zük. Az elvetett rozsot ilyen hengerezett állapotban teleltetjük át. Az őszi búzát és az őszi árpát már mélyebbre 5—6 cm-re vethetjük, de a vetés mélysége itt se haladhatja meg a fiziológiai határértéket, vagyis azt a mélységet, amelyben a mag a csírázása­kor nem használja ki teljesen endosperm készletét mielőtt a szárrész föld fölé nem kerül és asszimiláció révén a gyö­kerek át nem veszik a tápanyagfelvétel funkcióját. Ugyanezen növényfaj vetési mélysége a talaj jellege szerint változik. Kötött, nehéz talajokon ugyanazon faj vetési mélysége kisebb, mint a könnyű, homokos talajokon. A vetés mélységére kihat továbbá a növény fajtája is. A nagyobb szemű faj­ták vetési mélysége nagyobb lehet a ki­sebb szemű fajtákkal szemben. A gabo­nák közül legnagyobb vetési mélységet a zab igényli, mivel a mag pelyvalevéllel borított és így a csírázáshoz több vizet kíván. Minthogy azonban a zab tavaszi kalászos, ezúttal nem kívánunk vele részletesebben foglalkozni Az őszi repce apró taagja egészen se­kély 1—1,5 cm-es, legfeljebb 2 cm-es alátakarást kíván. Ezt csakis igen jól elaprózott és kertileg előkészített tala­jon tudjuk biztosítani, gyűrűs hengerek megfelelő alkalmazásával. Ugyanez vonatkozik a bíborherére is. Az őszi hüvelyes takarmánykeverék vetési mélységét a keverékben felhasz­nált mag nagysága és a növény gyökér­rendszere határozza meg. A VETÉS IDEJE Általánosan megállapíthatjuk, hogy a korán elvetett növény adja a legjobb, legbiztosabb terméseredményt. Termé­szetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy idő előtt vessünk, mert az idő előtt vetett növényt szintén károsodásnak tesszük ki. A vetési idő célszerű meghatározását a tengerszínt feletti magasság, az ural­kodó időjárási viszonyok alapulvételével és az évszázados gyakorlati tapasztalatok felhasználásával kell megállapítani. Döntő hatású az első fagyok beköszöntése, az áttelelés módja (hónélküli, száraz fa­gyok), a kifagyás veszélye az esetleges kártevők fellépte stb. Lényeges az, hogy a növények kellőképpen begyökeresed­jenek és fagyállóan menjenek át a télbe. A fagyállóságot az intenzív asszimiláció­val felhalmozott cukoranyagok biztosít­ják, ez pedig sok napsugárzást kíván. Elvül leszögezhetjük azt, hogy ahol a tél hosszú, szélsőséges jellegű és hó­takaró nélküli, ott minél korábbi őszi vetés kívánatos, viszont ahol a tél eny­he, hötakaróval biztosított, ott a későbbi vetés indokolt. Minden vetés, amely rossz munkabe­osztás, vagy szervezési hiba miatt vált késedelmesebbé, magában rejti a te­­nyészidő kitolódásával és az éréskor elő­forduló besüléssel járó veszedelmet és agrotechnikailag nem indokolt. A VETÉS MÖDJA Az őszi kalászosok, hüvelyes gabona takarmánykeverékek és a bíborhere sűrű vetésállományt igénylő növények. Az őszi repce vethető sűrűn, de ritka sortávol­ságban. A vetés módja is eszerint ala­kul. A vetés végezhető normális sortávol­ságra, amely q gyár által előállított gé­pek szerint 10—12 cm-es sortávolság között változik, továbbá sűrű sorokba, mely esetben a sortávolság 7,5 cm körül mozog. Akár rendes sortávolságú géppel vetünk is, a vetőmag mennyisége elvileg nem változik. Ma a vetőmagmennyiséget a csírázó magvak számában állapítjuk meg, mi­közben alapul a magvak abszolút súlyát vesszük. A gabona esetén nagy általá­nosságban hektáronként 180—200 kg kö­rül mozog, de a vetőmag-mennyiségre ki* hatással lesz a vetés végrehajtásának ideje is. A VETÉS IDEJE Minél korábban vetünk, aránylag, annál kevesebb vetőmag szükséges és viszont. Arra kell törekednünk, hogy minél tökéletesebben megvalósítsuk a négyzet alakú tenyészterületet. Ha vetőgépünk sortávolsága például 10 cm és ha 5 millió csírázó magot akarunk elvetni 1 hektár­ra, úgy 1 m2-re 500 mag jut vagyis egy folyóméterre 50 mag. Ez esetben a mag­vak számára a sorokban 2 cm-nyi széles­ségű, míg a sorközökben 10 cm hosszanti határvonalú terület alakul ki, ami 20 cm2-nyi tenyészterülete jelent, mely tég­lalap alakú és az egyes növények gyö­kérzetének sorközti fejlődését a sorban történő fejlődéssel szemben előnyben ré­szesíti. Minél nagyobb lesz a sorközi tá­volság (változatlan mennyiségű vetőmag felhasználásakor), annál hátrányosabb a növény tenyészterülete és annak a négy­zethez történő alakulása a sorokban. Ez vezetett a sűrűsoros vetés beveze­téséhez, mely alkalmazásakor ugyancsak 5 milliónyi vetőmag felhasználásakor és 1 m2-re kb. 500 mag felhasználása ese­tén 1 folyóméterre 38 mag jut; vagyis a magvak sorbani távolsága nem egészen 3 cm-re növekedik, sorközi távolsága pe­dig 7 cm-re csökken, ami biztosítja az ideális négyzetes tenyészterületéhez kö­zeledő magelosztást. Ezen tény nagyban előmozdította a sürűsoros vetés elterjedését. A sűrűsoros vetés a normális sortávol­ságú vetéssel szemben azzal az előnnyel jár, hogy jobban és egyenletesebben bo­rítja a talajt, jobban kizárja a gyomok terjedését és tökéletesebbé teszi a gépi aratást. A jövő perspektívája mégis a ritkább soros vetések felé mutat, márcsak azért • is, mivel tápanyagban gazdagabb talajok­ban a növényi gyökerek jobban szétter­jednek és nagyobb tenyészterületről szerzik be a tápanyagkészletüket. Ilyen gabona a föld fölött erősebben bokroso­­dik, több produktív hajtást nevel és ez­által pótolja a hiányzó egyedeket. A rit­kább sorú vetés azonban csakis a jól bokrosodó fajták és tápanyaggal bőven ellátott talajok esetén érvényesül. Táp­anyagban szegény talajokon a sűrűbb vetésállomány mindig biztosabb termést ad. Az elmondott agrotechnikai elveknek irányítaniuk kell vetési programunkat és annak meghatározását, mikor, hogyan és milyen módon vessük el őszi növényein­ket. Dr. Frideczky Ákos mérnök, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanára 1964. szeptember 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom