Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-09-05 / 72. szám
9 hősi harcok nyomán Kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, — jutott el a szíveket mozgató örömhír a szovjet csapatok oldalán harcoló I. Csehszlovák hadsereg egységéi körébe. Haza, haza — terjedt a spontán jött jelszó a lelkendező örömkönnyeket nyeldeső katonák között. Hangjukat nem nyomta el az ágyúdörej, meghallották azt a CSKP moszkvai vezetői. Javaslatukra megváltozott a beütemezett haditerv, hogy minél gyorsabban segítséget nyújthassanak a szlovák népnek. A szovjet hadvezetés utasította Konyev marsallt, hogy sürgősen törjön át a Kárpátok hegyláncolatán és vigyen segítséget a hősiesen harcoló felkelőknek. A harci feladat végrehajtásával a 38. számú hadsereget bízták meg, amelyhez beosztották az I. Csehszlovák hadseregcsoportot is. s Két évtized után a nehéz harcok nyomán járunk. Jankó tábornok,- aki * • jelenleg a nemzetvédelmi miniszter helyettese, aki a duklai harcokban a tankbrigád parancsnoka volt, emlékezik a hősies csatákra. — Nehéz szóval elmondani, amit átéltünk. A Kárpátok hegyei között, felázott, járhatatlan utakon kellett előretörnünk. A németek jól kiépített állásokban, bunkerekben fogadták a támadást. Minden talpalatnyi . földért vér ömlött. Különösen, ahol most állunk, a 34-es pont elfoglalása marad örökké emlékezetes számunkra. Néhány nap leforgása alatt vagy tízszer cserélt gazdát a hegygerinc. Katonáink mégsem csüggedtek. Hősies elszántságuk abból a tudatból eredt, hogy testvéreink nehéz helyzetben vannak. Hívta őke a haza, a régen öleft feleség, család, s serkentette a fiúkat a szovjet katonák hősies erőfeszítése, amelyet a kitűzött feladatok végrehajtásáért tettek. I f Szeptember 8-án kezdődött az ■ ■ • átfogó támadás a Kárpátok lengyelországi oldalán és mintegy húsz napig tartott, amíg elfoglalták Dukla várost és a környékbeli falvakat. Azokban a napokban kegyetlenül aratott a halál. A hősök emlékét a városka közelében közös temető őrzi. Az elesett szovjet katonák sírhant-sorai mellett csehszlovák, lengyel és ki tudja még milyen nemzetiségű hősök, a barbár fasizmus ellen küzdők ezrei alusszák örök álmukat. Ili * Szlovák Nemzeti Felkelést * * * • csak légi úton támogathatta a szovjet hadvezetés, főleg az általuk kiképzett ejtőernyős osztagokon keresztül. Frantisek Kovácik a szlovák hadsereg szakvezetője 1943 októberében egy nagyobb csoportban átszökött a szovjetek oldalára. A 24-éves edzett legényt és még jó néhány társát Moszkva mellett ejtőernyős kiképzésben részesítették. A kegyetlen orosz télben sajátították el a tudnivalókat. 30 — 35 fokos hidegben végezték a próbaugrásokat. Az ejtőernyős osztag szeptember elején részt vett a duklai harcokban. Aztán kivonták egységüket, hogy az SZNF megsegítésére szállítsák. Kormos őszi éjszakán repülték át a frontot. A gépük, bár útközben lövést kapott, folytatta útját. Aztán a ködös időben megkísérelték a leszállást. Nem volt szerencséjük. A sérült gép beleütközött egy magasfeszültségű vezetékbe és lezuhant. A zvoleni kórházban tért magához. Néhány nap múlva megtudta a szomorú hírt. Mindössze ketten maradtak életben; Nem sokáig nyomta az ágyat — néhány nap múlva jelentkezett a harcba. Rá két hétre Badín mellett megsebesült. Nagy nehezen sikerült megmenekülnie a vérszomjas haramiák közül. Kórház, aztán újból a front, de már akkor egyesültek a szovjet csapatokkal. Kovalcík nem vetette le az egyenruhát s jelenleg a Néphadseregünk alezredese. A nyitravidéki parasztszármazású fiúhoz hasonlóan százan és százan siettek légi úton az SZNF megsegítésére és jelentősen segítették a hegyekbe visszavonult partizánok harci tevékenységét IV. Október 6-án hajnalban a szovjet csapatok váratlan támadást indí• tottak és mindent elsöprő tüzérségi tűz után mintegy 15 km szélességben átlépték a határt. A velük együtt harcoló csehszlovák katonák közül sokan sírva csókolták a hazai földet. A lelket felemelő érzés újabb erőt adott nekik és még elszántabban harcoltak tovább az újból és újból bevetett erők ellen és semmiféle roham nem szoríthatta vissza őket a hazai földről. Bejkovsky Rudolf aki jelenleg a hadseregünk ezredese mint politikai tiszt vett részt a harcokban. A nagy csaták színhelyén a természeti múzeum térképe előtt tesz említést az emberek hősi elszántságáról. — Talán csak akkor ismertem meg a honvágy, a hazaszeretet igazi nagyságát. Minden veszélyes vállalkozásra háromszor annyian jelentkeztek. De hiába volt minden túlerő, a fiúk foggal, körömmel védtek minden talpalatnyi földet, Igaz, a csapatoknál lévő több mint 400 kommunista már jóelőre szította a hazaszeretet tüzét s a gyűlöletet az emberiség békéjét megrontó fasiszták ellen. A hadsereg presovi tanácskozó helyének falát a duklai harcokat fel* elevenítő térképek, dokumentumok tarkítják. A sok értékes okmány között egy kis formátumú újság ötlik a szemembe. KÁRPÁTI HfRADŐ 1944. november 25. „Budapest sorsa most dől el; cím alatt írnak a nyilas uralom ellen szoros összefogásra buzdítva a magyar népet. Kíváncsian érdeklődtem, hogy honnan kerültek elő a megsárgult oldalak. — Jasko kapitánytól megtudhatja — hangzott a válasz. Jasko Milánnal az 534-es magaslaton találkoztam. — A kapitány elvtárs is harcolt Duklánál? — kérdeztem hitetlenkedvé a fiatal jóképű tiszttől. — Igennel és nemmel is válaszolhatnék. — Hogy-hogy? — Talán csodálkozni fog, hogy mi jó néhányan húsz és harminc év közöttiek szintén kivettük a részünket a duklai harcokból. Sajnos néhányat a hősi halottak közé sorolhatunk. — Nem értem! — Pedig igen egyszerű. Dukla térségében minden talpalatnyi földet elaknásították. Ezer és ezer kilőtt lövedék nem robbant fel. A bizony a civil lakosság között egyre szedte az áldozatait a háború gyilkos maradványa. Ránk, fiatalokra maradt az örökség, hogy nyugodt sétát biztosítsunk az öregeknek, a vidáman játszadozó gyerekeknek. Több százezer lövedéket szedtünk fel és semmisítettünk meg a hosszú évek során. Jó néhány száz hektár földet tettünk megművelhetővé. Bizony, még nemrégiben is volt olyan erdőség, ahová bement ember vagy állat, de élve nem került ki. — Még mindig található? — Elvétve... — Majdnem elfelejtettem! A kiállított Kárpáti Híradót honnan szerezte? — Találunk néha barátságos lövedékeket is, tele propagandaanyaggal, esetenként újsággal. Nemrégiben gyilkos robbanóanyag helyett a Kárpáti Híradó számaira leltünk. A súlyos harcok-helyén sárgul az életet jelentő búzatenger. A közelben a kőművések „fészket“ raknak egy lengyel családnak. A kis Vlado ott settenkedik, játszadozik a szorgoskodók körül. Ö még nem is sejti mi folyt itt le két évtizeddel ezelőtt. Az embertelenség által kierőszakolt háború véráztatta földjén napjainkban gondtalan gyermekek, bizakodó emberek a jövő formálói élnek. Tóth Dezső Í964. szeptember 5. Elbűvölő repülönap Ilyen hatalmas tömeg még nem volt a sliaci Szlovák Nemzeti Felkelés repülőterén. Banská Bystricáról személyautók, autóbuszok, gyalogosok igyekeztek a betonúton Sliac felé. A gépjármüvek torlódására jellemző, hogy az egyébként tíz perces utat legtöbben másfél óra alatt tették meg. Bizony, sokszor irigyeltük a gyalogosokat, akik kárörvendöen nevettek, amikor tízszer is megelőzték autónkat. Mcgkönnyebülten sóhajtottunk fel, amikor végre a röptérre értünk. Jozef Kükéi tábornok végezte éppen akrobációs mutatványait. Szomszédom irigykedve sóhajtott fel: — De jó neki, ott fenn bezzeg nincs torlódás .... A színpompás repülönap pontosan három órakor kezdődött. Azután a nézőknek még gondolkodásra sem volt idejük. Akrobatikus mutatványok, ejtőernyősök, helikopterek, léglökéses repülőgépek hasították az eget. A zászlókat vivő repülőgépek után IS gép két római tizest alkotva repült, jelképezve a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját. Ki tudná megmondani, melyik volt szebb a 24 mutatványszámból. Impozánsan hatott a három ejtőernyős mutatványa, akik a csehszlovák zászló színeit festették az égre. Ojabb ejtőernyősöket lőttek ki a gépekből. — Jé__jé ... hisz ezek égnek — kiáltott fel az egyik néni. Az ejtőernyősök biztosan kezelték ernyőiket. A sarkukra erősített ködfestővel színesítették az eget. De a mutatvány még nem fejeződött be. Mellettem újabb rémült kiáltás hangzott fel: — Hisz ezek lezuhannak!... Ez a mutatvány a szakemberek szerint is vakmerő volt. Az ejtőernyősök kinyílt ernyőiket összecsukták és néhány száz métert zuhantak. A nézőknek szinte elállt a lélegzetük. Amikor kinyíltak a tartalék ernyők, a nézők megkönnyebbülten lélegzettek fel. Közben az L-29-es gyakorló repülőgép ejtette ámulatba az embereket. Nagy sebesség, gyors fordulatok, a szem alig bírta követni. A meglepetés azonban még hátra volt. , — Zvolen felöl egyik leggyorsabb repülőgépünk közeledik — figyelmeztetett a hangszóró. A nézőközönség arra felé figyelt, de már későn volt. A rózsaszínre festett, óránként 2000 kilométeres sebességgel száguldó vadászbombázó sívítva, mennydörögve a fejünk fölött húzott el. Akik nem figyeltek idejében oda, bizony megrettentek. Jó néhányan, még a pázsiton ülök közül is felugrottak. Banská Bystricától, Zvolentól újabb vadászbombázók érkeztek. Majd megjelentek a csapatszállító gépek és 250 ejtőernyős ugrott ki egyszerre. Terv szerint, pontosan értek földet és máris rohamozták az ellenséges állásokat. Hatalmas dübörgéssel 12 helikopter ereszkedett a földre. A könnyű ágyúkat pár perc alatt kiszedték belőlük és máris támogatták az ejtőernyős gyalogság előrenyomulását, miközben a léglökéses vadászbombázók rakétákkal semmisítették meg az ellenség rakéta-kilövö állását. Mint fehé' galambok 10 kilométer magasságban húztak el a repülőtér felett a hangsebességnél többszörösen gyorsabban haladó bombázók, közben húsz sortüz hangzott a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére. A repülőnap befejezése után is sokáig zúgtak a gépcsodák. A nézőközönség hatalmas tapssal jutalmazta a pilóták mutatványait. Minden pontosan, az eredeti elgondolás szerint történt. Még a lassú mozgásúnak mondott helikopterek is kitettek magukért, Az egyik kisebb fajta HC-3 jelzésű mezőgazdasági küldetésü gép szinte másodpercenként változtatta irányát, előre, hátra, föl, le, oldalra. Mellettem lelkesen sóhajtott fel az egyik érdemrenddel teleaggatott partizán. — Hej, ha akkor ilyen gépeink lettek volna a Tri Duby repülőterén, talán egyetlen fasiszta repülőgépet sem hagytunk volna az égen. Bállá József Mostohagyerek ? A Szécsénkei Alapfokú Kilencéves Iskola és a helybeli szövetkezet közti viszony nem mondható kielégítőnek. Az 1957-ben alakult iskola rendszeresen segíti a szövetkezetét brigádmunkákkal. Ha viszont ennek viszonzására lenne szükség, a szövetkezet vonakodik. Az évről-évre gazdagodó iskola kinőtte szűk kereteit. Az átalakított kastélyban két egészségtelen tanítói lakás, iskolai konyha, óvoda és hat tanterem van. A politechnikai oktatáshoz nélkülözhetetlen műhelyeknek nem jutott hely. Az iskolát a helyi EFSZ már évek óta nem használt üres gazdasági épületei veszik körül. Egyik-másik még műhelynek is megfelelne — gondolta az igazgató. Itt állnak kihasználatlanul, biztosan megkapjuk — lelkesedtek a tantestület tagjaj — így legalább megoldjuk a műhelyhiány problémáját. A bizakodás örömét azonban hamar eloszlatta a szövetkezeti elnök kijelentése: Az épületekre szükségünk van. Ha az újak felépülnek, megkaphatják. Vajon miért kell bevárni az üresen álló épületeknek az újak felépítését? Milyen gazdasági hátránya származna a szövetkezetnek abból, ha az üresen álló épületeket megkapná az iskola?! A szövetkezeti tagok egyetértenek az iskola kérelmével, de a vezetőség makacsul ragaszkodik az elnök véleményéhez. Miért bánik az EFSZ mostohatestvérként a szécsénkei iskolával, — kérdezgetik egymástól a szülők. Budai Ernő, Szécsénke Asszonyok szülök ne feledi etek! Újra itt van szeptember elseje. Ismét megnyílnak az iskolák, óvodák és a diákotthonok kapui, és gyermekek ezreitől lesz hangos a város, a falu. Ismét osztályomba lépek, ahol kis tanítványaim meleg pillantásai fogadnak. Szemükben a nyár öröme, az élet optimizmusa, és a megelégedés tükröződik. Igen, ezek a gyerekek nagyon boldogok és erősen hiszem, hogy mindig is boldog lesz életük. Magam is nagyon boldog vagyok, hisz először kísérem el kis Évámat az óvodába, ahol kicsiny pajtásai melegen fogadják. Végigtekintve tanítványaim ragyogó arcocskáin, egyszerre könny tódul a szemembe. Már nem a meleg tekintetű gyerekeket látom, hanem azokat, akik nem ülhetnek be az iskola padjaiba. Azokat a gyerekeket, akiket elragadott tőlünk a háború, a fasizmus. Könyörtelenül feltárul előttem a múlt, melyet mint elemiiskolás éltem át. Immár húsz éve múlt, hogy falunkba Tornaújfaluba és a szomszédos Tornára kakastollas csendőrök jöttek, akik szívet facsaró sírás ellenére is elhurcolták kedves kis barátaimat és azok szüleit. Azt hittem meghasad a szívem. Lopva, szüleim akarata ellenére elkísértem őket a tornai állomásra ahová aztán naponta kijártam. Ugyanis itt voltak kis pajtásaim marhavagonokba bezsúfolva. Szörnyű volt rájuk nézni. Öregek és gyerekek sírtak, esdekeltek egy kevés vízért egy darabka kenyérért. Ha nem adhattam nekik az otthonról ellopott kenyeret, én magam sem tudtam vacsorázni. Gyermekszívvel, őszintén sirattam őket, amikor eltűntek. Amint később megtudtam ezeket a gyerekeket elégették a hitleristák által készített koncentrációs táborok kemencéiben. Nem járhattak többé iskolába. Nem lehettek tanítók, és boldog anyák, mint mi, akik szocialista hazában élünk. Bár nálunk békesség honol, a világ egyes tájain nyugtalanság forr. Az amerikai, a nyugat-német és a francia imperialisták atomháborúval fenyegetőznek. Nyugat-Németországban a fasizmus egyre arcátlanabbá válik. De lehet-e ezektől a vadállatoktól mást várni, amikor Hitlernek számos más közvetlen bűntársa még mindig magas funkciót tölt be az NSZK-ban? Ezektől aligha várhatunk emberséget. De ha mindnyájan beállunk azok soraiba, akik egyre erőteljesebben kiáltják: „Nem akarunk háborút“ — továbbra is biztosítjuk gyermekeink jövőjét és családunk boldogságát, ha a tiltakozó anyákkal, a szovjet nép oldalán még erélyesebben lépünk fel a háborús gyújtogatok ellen. Tiszta, odaadó anyai szeretettel, odaadó munkánkkal védjük meg gyermekeink életét, mely hazánkban oly szép és tartalmas. Most. amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját ünnepeljük, iusson valamennyi gyermek és családját szerető édesanya eszébe, az a sok száz gyermek és édesapa, akiket a fasiszták és Tisó pribékjei öltek meg. Becsüljük és tiszteljük azt az utat, melyet pártunk nyitott meg előttünk a boldogabb jövő felé. Kertész Pálné (Nagykapos) (ford.: Kj)
