Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-08-29 / 70. szám
Llúsz évvel ezelőtt. — Akkor még " * szilajon vágtatott a Vág, sziklákkal, fenyvesekkel, festői várromokkal keretezett völgyében. Még nem fékezték a folyását az új világot építő ember által emelt gátak, még nem búgtak az erőművek turbinái, hogy fényt vigyenek a falusi házacskákba és hajtóerőt az új gyáraknak. A fenyvesek és bükkerdők csöndjét csak a folyam moraja és a feléje siető patakok csörgedezése törte meg. Csend honolt a Vág, a Teplicka, a Sucanka meg a Lieskovec völgyén, de a mozdulatlanság leple alatt gúzsba kötött erők feszültek, vártak a kitörésre. Ötödik éve dühöngött és gyilkolt a fasiszta terror, de a keleti égbolton már egyre ragyogóbban pirkadt a hajnal. A szovjet hadsereg már a szomszédos lengyel földön kergette a szükölő fasiszta fenevadat, naprólnapra közeledett a végleges leszámolás a kegyetlen idegen megszállókkal és hazai csatlósaikkal. A nyár utolsó hónapjában az elfojtott erők széttörték láncaikat és felcsapott a felkelés lángja Szlovákia földjén. Megmozdult a hegyek és völgyek népe, a Vág, a Nyitra, a Hernád és a Hnilec mentén, hogy fegyverrel a kezében bizonyítsa, nincs semmilyen közössége a náci barbárok által összetákolt fasiszta rendszerrel és új módon, szabadon akar élni az újjászületett népi Csehszlovák Köztársaságban. Helytállás a hegyekben A hegyeket járom jól ápolt jelzett turista-utakon és vad csapásokon, követem' a partizán harcosok nyomait. Ma már szinte alig hihető, hogy a Machnác, a Klepác, a Drienová, a Zihlavník és az Inovec varázsos csendjét húsz évvel ezelőtt fegyverropogás és aknák döreje törte meg. Ideális harci terep ez a vidék, szinte kínálja az alkalmat a váratlan rajtaütésre és a gyors visszavonulásra. Minden szikla, hegyhajlat hű szövetséges, jó barát; a súrú bükkös és gyertyánerdö olyan, mint a mesebeli láthatatlanná tevő köpeny. A csúcsok és a kiugró sziklák kitűnő őrhelyek, ahonnan az ellenség számát, mozgását, fegyverzetét szinte fényképezni lehetett. A sziklák és a fák. a barlangok és a sűrűk bújtatták és védték hú fiaikat. Tévednénk azonban, ha ilyen romantikusnak látnánk a partizán életet. A természet nemcsak segítőtársa volt a harcosoknak, de sokszor ellensége is. A hegyek közt élni és harcolni, sárban-fagyban menetelni napok hosszat, fedél nélkül éjjelezni a csillagos vagy borús ég alatt, egész embert, sőt emberfeletti kitartást és akaraterőt követelt. A Trencín környéki partizánok ilyen emberek voltak. 1944 szeptemberétől 1945 áprilisáig védték szükebb hazájukat, emberül megálltálf helyüket nemcsak a kegyetlen ellenség számbeli és technikai fölényével, de a zord időjárás viszontagságaival szemben is. Harcosok és mártírok » Az első Trencín környéki partizánbrigád már 1944 júniusában alakult az Inovec körzetében. Hatszáz tagot számlált. Augusztus közepén alakult a Trencianské Teplice-i körzetben a „Zihlavník“-csoport, melynek parancsnokai Julius Stanák és S. Mlynsky vola feladatukat teljes mértékben teljesítették. 1944 szeptember elsejétől 1945 februárig a T. Teplá—Topo!cany-i vasútvonalon egyetlen német katonai szállítmány sem ment keresztül sértetlenül. A partizánok ezen idő alatt 21 vonatot semmisítettek, vagy rongáltak meg. Novemberben elfogták a zlíni Gestapo egész törzskarát és fontos iratokat zsákmányoltak, melyek a partizánok elleni hadműveletek tervét tartalmazták. A trencíni járásban kb. 3500-ra tehető az aktív partizánok száma. A Zizka és a 2. Stalin-brigád tagjai 1944 márciusában átmentek Morvaországba, hogy segítsék a cseh hazafiakat. Csak a felderítők maradtak Szlovákiában, hogy az előrenyomuló szovjet hadsereget támogassák. A nácik és gárdista segítőtársaik a trencíni körzetben nem érethettek biztos talajt a lábuk alatt. „Büntető akcióik“ tőrvetéseik, átfésülő mozdulataik a levegőbe markoltak. Kudarcaikért a polgári lakosságon álltak bosszút. A járás 2500 lakosát hurcolták koncentrációs táborba. A nyilvános akasztások, tömegkivégzések napirenden voltak. Brezina községben 89 személyt gyilkoltak le, köztük négy asszonyt. Selecből 122 férfit hurcoltak el, Beckovon Rieger jegyző feljelentése alapján 67 embert tartóztattak le és hajtottak koncentrációs táborba. Ezek közül csak 28-an tértek vissza. A párt is, amely az ellenállási harcot irányította és szervezte, nagy emberáldozatokat hozott ebben a küzdelemben. Kedro Martin pártmunkást a 2. Stalin-brigád élelmezési biztosát Trencínben az utcán gyilkolták meg. Ján Sebíket, a Tibergien-gyár pártsejtjének vezetőjét a gárdisták kínozták halálra. Rajtuk kívül sok egyszerű párttag fizetett életével hűségéért a nép ügyéhez. De még ma is élnek sokan azok közül, akik 1944—45 kegyetlen telét a trencíni hegyek között töltötték harcolva és nélkülözve, akikben nem csalódott Trencín dolgozó népe. KözüKik való Peter Gurican tart. kapitány, a Ján Zizka brigád 9. zászlóaljának politikai tisztje, majd később parancsnokhelyettese. Ember, mint a hegy Ö4es váílú, domború meHkasú, a közepesnél magasabb, őszülő férfi Gurican elvtárs. Azt beszélik róla, hogy legény korában addig tartotta megezekről azonban sokat elmond Sípos elvtárs, a zászlóalj bátor felderítője. Tőle tudjuk meg, hogy Gurican elvtárs nemcsak hatalmas testi erejével, vezetői képességeivel és személyi bátorságával tűnt ki, hanem mint agitátor és politikai nevelő is kitünően megállta a helyét. A nehéz körülmények között sokszor volt szükség a Peter Gurican (jobboldalt) és Sípos Eudovit a harcokra emlékeznek, bátorító szóra, sokan vesztették el önbizalmukat és vélték kilátástalannak az adott helyzetet. Gurican elvtárs világos kommunista okfejtéssel és meggyőző erővel öntött bátorságot a lankadókba. De nemcsak a szóval — aminek most is mestere —, hanem személyes példamutatással is magával ragadta a gyöngébbeket. Kiválóan isták. Szeptember közepén egy 800-tagú brigád formálódott ki a tapasztalt szovjet partizán Anatolij Szniezsinszkij vezetése alatt, ugyanakkor a Horná Suca—Trencianské Závada—Anton. stal körzetben három csoport működött. Ezekből a csoportokból alakult ki a Ján Zizka és a 2. Stalin-brigád, melyek egészen áprilisig két német divizót kötöttek le. A partizánok számát állandóan növelték a protektorátusból átszökött cseh hazafiak. A Ján Zizka-brigád tevékenységének fö célja volt, hogy zavarja és elva-aia a német utánpótlási vonalat. Ezt A harc után az építésben Á Trencianské Tep- Iiee-i HNB épülete, ahonnan 1944 szeptember 2-án hangszóróval kihirdették, hogy a városka és környéke ettől a naptól fogva a Csehszlovák Köztársasághoz tartozik. emelve egy Aéro-autó hátsó részét, amíg a tulajdonos kereket cserélt. Ember, mint a hegy — mondja a szlovák szólás. 1933 óta párttag, és ma is, mint a háború előtt a Trencín Teplice-i fürdő alkalmazottja. A fürdövároskában társaival együtt megszervezte a partizáncsoportot, amelyből később alakult ki a Ján Zizka brigád 9. zászlóalja. Kissé félszegen beszél önmagáról, de szívesen emlékezik társaira, Sedlar elvtársra, Kurt Heinz német antifasiszta katonára, Taracközi Ernő magyar szakaszvezetőre a zászlóalja 3. szakaszának bátor parancsnokára, a francia partizánokra és a többiekre. Idézi az 1944. szeptember 2-án lefolyt harcokat, amikor a zászlóalj kiverte a fasisztákat Trencín Teplicifől. Saját tetteiről hallgat, Az első világháború áldozatainak emlékműve a parkban. A szobor talpazatán emléktábla örökíti meg Ján Pittner nevét, akit 1918. június 8-án Kragujevácban, a háborúellenes lázadásban való részvétele miatt végeztetett ki a monarchia hadbírósága. merte a partizán harcmodor fogásait. Ez nem is csoda, hiszen a szovjet elvtársak voltak a tanító mesterei. Még ma is emlegetik a zászlóalj egyik bátor haditettét, amikor a Machnác felé vezető úton egy 82 fasisztából álló különítményt csalt tőrbe és semmisített meg. Itt tüntette ki magát Taracközi Ernő, aki kilőtte a német parancsnokot, s ezzel pánikot idézett elő a fasiszták soraiban, ami eldöntötte az ütközet sorsát. Trencianské Teplice fürdőparkjában az évszázados platánok között fehér emlékszobor áll, talpazatán 11 teplicei polgár neve. A hősi halottak, akik már nem érték meg április 9-ét, a városka felszabadulásának napját. Munkások, alkalmazottak, de olvashatjuk dr. Drucker orvos és Strebinger építészmérnök nevét is, akik életük feláldozásával bizonyították hazaszeretetüket és hűségüket a dolgozó néphez. Áldozatuk tanúsítja, hogy az árulókon és a fasiszta rendszer kis számú haszonélvezőin kívül Szlovákia népének óriási többsége egy emberként harcolt jelenünkért, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságért. PERL ELEMÉR Subeník Stefan nem tartozott azok közé a fiatalok közé, akik szívesen öltötték magukra a Tiso-fasizmus katona-mundérját. De mit tehetett? Csak azt, amit a többi fiatal. Amikor megkapta a tényleges katonai szolgálatra szóló behívót, elbúcsúzott szüleitől, rokonaitól és közeli ismerőseitől, s vegyes érzelmekkel telt szívvel teljesítette a megfellebezhetetlen parancsot. A kaszárnyában eltelt pár hónap alatt örömmel tapasztalta, hogy nagyon sokan gondolkoznak hozzá hasonlóan. A legtöbben gyűlölettel nyilatkoztak a német fasiszta megszállókról és az azokat kiszolgáló tiszóista hazaárulókról. A katonák véleménye, mint az általában lenni szokott, valamilyen módon a hadvezetőségnek is tudomására jutott. De Hitlerék sürgető követelödzése következtében arra már nem volt idejük, hogy hatékony „nevelő“ intézkedéseikkel megváltoztassák az ágyútölteléknek szánt emberek véleményét. Az is igaz, hogy ftyen irányú igyekezet hiábavaló lett volna. Azt azonban, hogy a tiszóista klikkhez hű tisztikar menynyire félt a legénység bosszújától, szemléltetően bizonyítja, hogy amikor Snbeníkék katonai alakulatát 1943-ban a Szovjetunió ellen, tehát a keleti frontra vezényelték, a bevagonírozott katonák puskájából kiszerelték a závárzatot. zatot. A piszkos hódító háborúban való részvételre kényszerített katonai alakulat Genyicseszkában vagonírozott ki. És itt született meg a katonák egységes határozata, hogy az első vonalba kerülve nem veszik fel a harcot, hanem kihasználják az alkalmat és átmennek a szovjetek oldalára. Az átállási terv kidolgozásában nagy szerepük volt a szovjet partizánoknak, akik gyakran látogatták Subeníkék alakulatát és a katonákkal megbeszéléseket folytattak. A bevetésre nem kellett sokáig várniuk. Mert a szovjet csapatok megsemmisítő támadásai következtében elvérzett alakulatokat új erőkkel kellett helyettesíteni. Mint az várható volt, Subeníkék zászlóaljából nem sok haszna lett a fasiszta hadvezetésnek. Mert az első vonalban eltöltött első éjszakán mindannyian átmentek a szovjetek oldalára. Amikor a szovjet katonai parancsnokság megbízottjai megkérdezték az átállt zászlóalj legénységét, milyen szándék vezette őket, meggyőzően bizonyították, hogy a fasiszta megszállók és a hazai kiszolgálóikkal szembeni mélységes gyűlölet. Szinte egy emberként kértek mindannyian fegyvert, hogy a szovjet hadsereg oldalán kivehessék részüket hazánk felszabadításáért folyó harcokból. Subeník Stefan több bajtársával együtt a II. Csehszlovák Ejtőernyős Brigádhoz lett beosztva. És 1944 augusztus végén, tehát a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés közepette harcos elszántsággal szorította a szovjet gyártmányú géppisztolyát a sliáci repülőtér felé tartó katonai repülőgépben. Subeník és ejtőernyős bajtársai a legnehezebb frontszakaszra jelentkeztek. Ebben az időben a német fasiszták megerősített harcegységei Besztercebánya elfoglalásására és megszállására törekedtek. A legveszélyesebb és legvéresebb frontszakasz Hronská Dúbrava és Ziar nad Hronom között bontakozott ki. Itt volt szükség elsősorban is hatékony segítségre. Az ejtőernyős csoport megjelenése és akcióba lépése, kedvezően befolyásolta a hadihelyzet alakulását. Olyan pontosan célba találó tüzérségi sortüzet zúdíttattak a fasisztákra, hogy azokat alaposan megtizedelték a szabadságukat védő szlovák harcosok robbanó lövedékei. S amikor a gyalogság a példamutató ejtőernyősökkel karöltve rohamra indult, a németek vagy tizenöt kilométert futottak viszszafelé. Subeník Stefan a német fasiszták elleni felszabadító harcok idején együtt harcolt a magyar nemzetiségű partizánokkal is. Már nem emlékszik nevükre, csak arra, hogy jó harcostársaknak bizonyultak. — Csak dicsérni tudom a magyar nemzetiségű bajtársaimat, éppen úgy — mondja Subeník elvtárs —, mint azokat a magyarokat, akik jelenleg a Szlovák Nemzeti Felkelés Üzeme nevet viselő ziari aluminiumgyárban dolgoznak, vagy mint azokat a magyarországi barátainkat, akikkel az aluminiumtermelésben tartunk fenn kölcsönös segítségre épülő kapcsolatokat. * * * A Ziar nad Hronom-i aluminiumgyár mint szocialista építésünk egyik legkiemelkedőbb alkotása, arról nevezetes, hogy építésében kifejezésre jutott nemcsak hazánk népeinek öszszefogása, hanem a szocialista országok népeinek testvéri segítsége is. Szovjet mérnökök irányítása mellett épült fel a gyár, és azok dolgozták ki az alumíniumgyártás technológiáját is. A szomszédos Magyar Népköztársaság pedig kiképezte az első aluminiumgyártó szakembereinket. A gyár megindulása után, az aluminiumtermelés területén sokoldalú kapcsolat jött létre Csehszlovákia és Magyarország között. A szomszédos szocialista ország szállítja alumíniumgyártásunk fontos nyersanyagát, a bauxitot és az aluminiumoxidot. Az együttműködés azonban megnyilvánul az alumíniumgyártásban szerzett tapasztalatok kölcsönös kicserélésében és abban is, hogy testvéri üzemeink hatékonyan segítik egymást. A jó együttműködésben, illetve a kölcsönös segítségre épülő baráti kapcsolatok elmélyítésében oroszlánrésze van az egykori harcos partizánnak, a ziari aluminiumgyár igazgatójának Subeník Stefannak is. Aki a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a közös ellenség elleni harcban kibontakozásnak indult baráti kapcsolatok elmélyítésének elfáradhatatlan harcosa. Ez az együttműködés és a Szlovák Nemzeti Felkelés eszméihez való hűség a magyarázata a kimagasló eredményeknek is, amelyekkel a gyár dolgozói dicsekedhetnek. A volt partizánok, és azok példáját követő dolgozók hősies munkájának elismerését szolgálja a Munkaérdemrénd is, amelyet köztársaságunk elnöke a SZNF 19. évfordulóján nyújtott át a vállalat dolgozóinak. A gyár dolgozói méltóképpen készülnek a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának megünneplésére. Nem nagy szavakkal, hanem tettekkel bizonyítják, hogy hűek a szocializmus eszméihez. A nagy évforduló tiszteletére vállalták, hogy nyolcmillió korona értékű alumíniummal termelnek többet a terv által előirányzott mennyiségnél. Ezt az önkéntesen magukra vállalt kötelezettséget már május végéig teljesítették. Üjabb kötelezettségek születtek. Dicséretre méltó, hogy ebbe a mozgalomban a gyár minden dolgozója bekapcsolódott. Egy-egy ember ugyan nem sokat vállalt magára — csupán száz korona értékű terven felüli alumínium vagy más termék létrehozását negyedévenként, de sok kicsi sokra megy és így a ziari aluminiumgyár a nyolcmillió korona értékű vállalása teljesítése után további hárommiiiió korona értékű terven felüli termékével gazdagítja társadalmunkat. Az eredmények alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a Ziar nad Hronom-i aluminiumgyár joggal viseli a Szlovák Nemzeti Felkelés Üzeme címet. A gyár dolgozói pedig büszkék lehetnek, és büszke lehet Subeník Stefan igazgató is, hogy a hősi felszabadító harcok helyén ilyen példamutató szocialista építőmunka folyik. PAIHÓ KÁROLY 1964. augusztus 29.
