Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-04 / 1. szám
Ä szarvasmarha-állomány i? A gazdasági állatok helyes táplálá> sának alapfeltétele a megfelelő ellátás 1 tápanyagokkal. Főleg a fehérjék és a i keményítőérték helyes arányáról van í szó, amelynek meg kel! felelnie az ? állatok korának, élősúlyának és ter\ melékenységének. A nagytejelékeny- i ségű teheneknek és borjaknak szűí kebb, vagyis 1:4—5,5 táparányra van í szükségük ahhoz, hogy jól tejeljenek > és fejlődjenek. A fiatal növendék? szarvasmarha, átlagos termelékenyl ségü tenyészbikák és a fiatal hízó ! szarvasmarha számára a hizlalás kezí detén a fehérjék és keményítőérték > tágabb, mégpedig I :5-7 táparánya í felel meg. A hízóba állított állatok c hizlalás végén, valamint az 5 literen í aluli tejelékenységű fejőstehenek taí karmányadagja tágabb (1:8—10) tápf arányú lehet. A ZSÍROKNAK is nagy a jelentőségük a gazdasági állatok takarmányozásában, s táparányuk a fehérjékkel a takarmányadagban olyan tegyen, hogy egy rész zsírra 2—3 rész fehérje jusson, miközben a takarmányadag legalább 0,30— 0,50 kg emészthető növényi zsírt tartalmazzon. Ez esetben különösen a nagytejelékenységü fejőstehenek juttathatják megfelelően kifejezésre termelőképességüket. A jelenlegi téli időszakban csak korlátolt mennyiségű és féleségű takarmányok állnak rendelkezésünkre. Ez a körülmény természetesen nehezíti a kiegyenlített táparányú takarmányadagok összeállítását, ami a szarvasmarha egyoldalú táplálásához vezet. Különösen a fejősteheneknél szembetűnő ez az állapot, mert csökkent tejtermelésben tükröződik vissza. Azok az EFSZ-ek és állami gazdaságok, amelyek kora tavasztól késő őszig gondoskodtak a megfelelő takarmányalap biztosításáról és jó minőségű szénát, fehérjetartalmú meg szénhidráttartalmú sziiázst (tehenenként 35—40 q-t és egy növendékmarhára számítva 20—25 q-t) készítettek, egyenletesen és teljes értékű takarmányadagokkal etethetik szarvasmarha-állományukat akkor is, ha csak igen csekély mennyiségű abraktakarmány-készletük van. Szénát tavaszra is A fejőstehenek jó tejelékenyséaének fenntartása végett a takarmányokat megfelelően elő kell készítenünk, hogy így növeljük emészthetőségüket, esetleg megtakarítsunk belőlük valamit a téli időszak másik felére A szénát például szecskázva adjuk az állatoknak, 8—10 kg szilázsra 1—1,5 kg-os adagolásban. A legjobb minőségű lucernát, herét és sarjúszénát elsősorban a borjaknak és fejősteheneknek adjuk. A hízó szarvasmarhának korlátozzuk a szénaadagját, és csak rosszabb minőségű szénát adjunk neki. A kukoricatermelő körzetekben a szénát darált kukoricacsutkával helyettesíthetjük, amelyet hugyannyal adunk a hízó szarvasmarhának. A széna igen értékes takarmány, mert nemcsak fehérjékkel, hanem vitaminokkal, karotinnal és ásványi anyagokkal is gazdagítja a takarmányadagokat. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a téli időszak végére, amikor az állatok szervezete már nem tartalékol sem vitaminokat, sem ásványi anyagokat, s ezért hajlamos a betegségekre, megfelelő mennyiségű szénával számoljunk. Ilyképpen a tavasz előtti időszakban a legfontosabb tápanyagokkal, főleg ásványi anyagokkal, nyomelemekkel és vitaminokkal láthatjuk el szarvasmarha-állomány unkát. A szilázs kiegészítése A szarvasmarha takarmányozásában legnagyobb jelentősége a szilázsnak, főleg a kukoricaszilázsnak van, amellyel a napi takarmányadag tápanyagtartalmát úgyszólván 40-50 °/o-ban fedezhetjük. Szilázs etetésével jelentősen csökkentjük a hús és tej termelési költségeit. A jó kukoricaszilázs serkenti a tejkiválasztást, ezért nagy jelentőségű tényezőként szerepel a szarvasmarhatenyésztésben. A szarvasmarhának mint legfontosabb terimés takarmányt, szénhidráttartalmú sziiázst adunk, amelyet szénával vagy speciális fehérjetartalmú szilázzsal együtt etetünk fel. Különösen jó eredmények érhetők el a hereszénával, a hüvelyesek vagy takarmánykeverékek szénájával együtt történő adagolásával, amelyek a sziiázst olyan aminosavakkal (triptofan, lizin), fehérjékkel és ásványi anyagokkal egészítik ki, amelyeket nevezetesen a kukoricaszilázs nem tartalmaz. A fejősteheneken végzett kísérletekkel bebizonyosodott, hogy a kukoricaszilázs relatív értéke kb 31—40 %-át teszi ki a jó minőségű hereszéna vagy hüvelyesszéna értékének (Norison). A silótakarmányok, különösen a kukoricaszilázs a fejőstehenek és a szarvasmarha leggazdaságosabb lédús alaptakarmányát képezi a téli időszakban Kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy — még 15 literes tejelékenység esetén is — a kukoricaszilázs teljes mértékben helyettesítheti a kapástakarmányokat anélkül, hogy csökkenne a tehenek tejelékenysége. A TAKARMÁNYADAGOK ÖSSZEÁLLÍTÁSAKOR szem előtt kell tartanunk, hogy a kukoricaszilázs szénhidráttartalmú takarmány, s tápanyagtartalma, valamint azok táparánya folytán nem képes fedezni a 2—3 literes tejelékenységhez szükséges emészthető fehérjéket. A tejes-viaszérés határán betakarított kukoricából lerakott szilázsban túlságosan tág (1:16) az emészthető fehérjék és a keményítőérték aránya (0,7—0,95 % emészthető fehérjéket és 11—14 keményítőértéket tartalmaz). A csalamádébó! készített szilázsban ez a táparány még tágabb, mégpedig 1:18—19 (0,5 % emészthető fehérjék, 9 keményítőérték). A kukoricaszilázs önmagában még az alacsony (2 — 3 literes) tejelékenységű tehenek számára sem elégséges, ezért a takarmány adagokat 1:5 táparányú fehérjetartalmú takarmányokkal kell kiegészítenünk, hogy a takarmányadag táparánya 1:6,5—7 legyen. A tápanyagok arányát olyképpen egészítjük ki, hogy a szilázzsal többéves takarmánynövényekből, fűfélékből, gabona-hüvelyes keverékekből, leveles répafejből stb. készített fehérjetartalmú sziiázst is adagolunk az állatoknak, mégpedig a kukorica- vagy egyéb szénhidráttartalmú szilázs mennyiségének 60—70 %-ában. A hüvelyesek szerepe Kísérletekkel bebizonyították, hogy a kukoricaszilázs a takarmányadag összes tápanyag-tartalmának 54—60 %-át képezheti, miközben kedvezően hat a tejtermelésre. Ebben az esetben azonban a takarmány-adagnak emészthető fehérjékben és ásványi anyagokban kiegyenlítettnek kell lennie. A kukoricaszilázs kiváló kiegészítői a hüvelyesek, főleg a borsó és a lóbab, amelyeket abraktakarmányként naponta és darabonként 0,60—1 kg mennyiségben adhatunk a kukoricaszilázshoz. A kukoricaszilázs és borsó besorolásával a fejőstehenek takarmányadagjába a szerves tápanyagok emészthetősége 6,9 %-kal, a fehérjéké 3,9 Vokal, a zsíroké 23,7 %-kal, a nyersrosté 19,7 %-kal és a nitrogénmentes kivonható anyagoké 1,7 %-kal növekedett. A nitrogén teljes értékesítése 5,2 %-kal, az emészthető fehérjéké pedig 7,4 %-kal növekedett. Javult az ásványi anyagok ellátása is, mert a fejőstehenek jobban értékesíthették a meszet és a foszfort. A kukoricaszilázs és hüvelyesek adagolása kedvezően nyilvánult meg a tej minőségében is, amely több fehérjét, zsírt és foszfort tartalmazott, miközben a hamuanyagok és a mész mennyisége a tejben nem változott. Ezáltal a tej kalóriaértéke 4,9 %-kal és a napi tejelékenység 21,8 %-kal növekedett. Borjazás előtt és után Külön gondot kell fordítanunk a szárazonálló és az előrehaladottan vemhes tehenekre. Takarmányadagjuknak az alapadagon kívül takarmánykiegészítőket is kell tartalmaznia a magzat végső, vagyis legintenzívebb fejlődéséhez. A tápanyagok mennyiségének nem szabad a létfenntartó adag és a napi 6 literes tejelékenységhez szükséges tápanyagmennyiség alá csökkennie. A takarmányoknak egészségeseknek, dietétikai szempontból kifogástalanoknak kell lenniük, s nagy mennyiségű fehérjét és ásványi anyagot kell tartalmazniuk. A takarmányadag elsősorban jó minőségű szénából és szilázsból, főleg fehérjetartalmúból álljon, továbbá takarmányrépából, s egyharmadával, felével több takarmánykiegészítőből vagy takarmánymészből tevődjön össze. Négy héttel a borjazás előtt a széna és abraktakarmányok tápanyagtartalmát további 4—6 liter tej termelésére szükséges tápanyagokkal növeljük. Ekkor már a borjazásra és a laktációs időszakra való közvetlen előkészületről van szó. Két héttel a borjazás előtt vagy előbb is csökkentjük a terimés és lédús takarmányok, főleg a silótakarmányok adagjait. Réti és hereszénát úgyszólván korlátlan mennyiségben adunk a teheneknek. Az abraktakarmányokat is korlátozzuk, és áttérünk az ivós adagolására. A borjazás utáni harmadik napon fokozatosan áttérünk a szokásos etetésre. A takarmányadagba fokozatosan lédús takarmányokat sorolunk be olyképpen, hogy a tizedik napon a szilázs adagja 30—35 kg-ot tegyen ki, s nagyobb része fehérjetartalmú szilázs legyen. Nagy hibát követünk el azzal, ha a teheneket egészen borjazásukig, majd utána is rögtön rosszabb minőségű szilázzsal etetjük, amely nagy mennyiségű vajsavat, ecetsavat tartalmaz és kedvezőtlenül hat a borjak egészségi állapotára és nevelésére. Gyakran megfeledkezünk az ásványi anyagok adagolásáról, amelyekre pedig a fejősteheneknek nagy szükségük van, mert hiszen minden egyes liter tejben 4 g meszet és 3,2 g foszfort választanak ki. Borjazás után fokozódik a tehenek tejkiválasztása, ezért nemcsak a tejtermeléshez szükséges tápanyagokat kell pótolnunk, hanem gondolnunk kell a tőgymasszásra is, hogy serkentsük a tejmirigyek tevékenységét. A tápanyagok adagolását olyan mennyiségben növeljük, hogy a szokásos napi tejelékenységen felül még 2—3 liter tej termelésének feleljen meg. Növendékállatok takarmányozása A növendék-szarvasmarhát elsősorban olyan speciális szilázzsal etetjük, amelynek kedvező a tápanyag-tartalma és jó a dietétikai hatása, s így növeli a takarmányadag értékét és javítja ízletességét. A gazdasági állatok jó egészségi állapotának megőrzését és termelékenységének növelését a téli és tavaszi időszakszerű téli takarmányozása szakban főleg a speciális szilázsok segítik elő, amelyek megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagokat, nyomelemeket és biológiailag teljes értékű fehérjéket tartalmaznak A jó minőségű szilázs alkalmas a borjak etetésére is, s adagolását a születésük utáni harmadik hónap végén megkezdhetjük. Ám csakis a legjobb minőségű speciális szilázst adjuk a borjaknak, s arra is csak fokozatosan szoktassuk rá őket. A téli időszak kezdetén először kapástakarmányokat, takarmány- és cukorrépát meg murokrépát etessünk, s csak később, amikor ezekből már kifogytunk, kezdjünk sziiázst etetni. A háromhónapos borjaknak naponta és darabonként 50— 100 g szilázsnál többet ne adjunk. Hétnapi rászoktatás után az adagokat a borjak étvágya szerint növelhetjük úgy, hogy a negyedik hónap végén naponta és darabonként 1,75 kg sziiázst kapjanak. A negyedik hónaptól hathónapos korig a szilázs napi és darabonkénti adagja már 4 kg-ot tehet ki, miközben szénát korlátlan mennyiségben adunk a borjaknak. A hatodik hónaptól kilenc hónapos korig naponta és darabonként 6 — 9 kg sziiázst és 3,5—5 kg szénát adunk. A borjaknak és növendék-szarvasmarhának kilenc hónapos korukig a speciális szilázsokböl főleg lucernából, vörösheréből, zúzott cukorrépából, tiszta és egészséges leveles répafejből készített sziiázst adunk. A szecskázott lucernából, vörösheréből, burgonyapehelyből vagy gőzölt burgonyából és egy kevés mürokrépából készített szilázs is igen jó minőségű takarmánynak bizonyult. A 9 hónaposnál idősebb továbbtartásra szánt növendék-szarvasmarhának a szilázs adagját 8—15 kg-ra növeljük, amivel pótolhatjuk a drágán megtermelt kapástakarmányokat. Ezeket az állatokat nem kell feltétlenül speciális szilázzsal etetnünk, adhatunk nekik kukoricából, gabona-hüvelyes keverékekből, leveles répafejből és répaszeletből készített szilázst is. A többi növendékmarha napi és darabonkénti takarmányadagját 15-től 18 hónapos korig 15—20 kg-mal növelhetjük, amiből legalább 25—30 %-ot a fehérjetartalmú szilázsnak kellene kitennie, mert gyakran megtörténik, hogy ezek az állatok abraktakarmányt nem kapnak. Hízómarhák tápanyag-szükséglete A hízóba állított szarvasmarha tápanyag-szükséglete különböző, s az állat növekedésétől és fejlődésétől, a hizlalás módjától, az állat korától és súlyától függ. Minél fiatalabb az állat, annál kevesebb tápanyagot fogyaszt el 1 kg súlygyarapodáshoz. A hízóba állított borjaknak például 1 kg súlygyarapodáshoz 0,40—0,48 kg emészthető fehérjére és 1,6—1,9 keményítőértékre van szükségük, mert alapjában véve húsképzésről van szó. A növendék-szarvasmarha emészthető fehérje szükséglete 0,40 kgról 0,60—0,70 kg-ra, a keményítőértéke pedig 2,7-ről 5,5-re növekedik. A hízóba állított felnőtt szarvasmarhának, amelynél jelentősen nagyobb a zsírtermelés, 1 kg súlygyarapodáshoz 0,70—0,90 kg keményítőértékre van szüksége. Ha azt akarjuk, hogy a szarvasmarhahizlalás jövedelmező legyen, a drága abraktakarmányokat olcsóbb terimés és lédús takarmányokkal kell helyettesítenünk. Ezért már a növendék-szarvasmarhát kell rászoktatnunk a jó minőségű terimés takarmányok fogyasztására. A különböző kísérletek eredményei arra mutatnak, hogy ha a hízó szarvasmarhát terimés takarmányokkal etetjük, 20 Vokal csökkenthetjük az abraktakarmányok adagolását. Ha a hagyományos módszerű hizlalás esetén a hizlalás egész ideje alatt 5—6 q abraktakarmány kellett, terimés takarmányok beiktatásával a takarmányadagba ezek mennyisége 4—4,5 q-ra csökkenthető. A szarvasmarha-hizlalásban egyéb fehérjetartalmú szilázson és szénán kívül igen jól bevált a kukoricaszilázs adagolása, mégpedig mind az előkészítési takarmányozási időszakban, mind a húsképződési időszakban. A felnőtt állatoknak adhatunk kukoricakóróból, esetleg leveles répafejből meg répaszeletből készített sziiázst, kisebb adag szénával (10 kg szilázsra 0,8 —1,2 kg széna). A kukoricaszilázs napi és darabonkénti adagjai 10—30 kg körül mozognak. A kevésbé értékes takarmányokat, mint például a gabonaszalmát, a magnak termesztett herefélék szalmáját, a savanyú szénát, a kukoricacsöveket stb. etetés előtt elő kell készítenünk és ízesítenünk kell, hogy emészthetőbbekké és ízletesebbekké váljanak. A takarmányok ízesítésének most a téli időszakban nagy a jelentősége. Élesztősített takarmány A takarmányadagokat legmegfelelőbben szeszgyári folyékony kovásszal ízesíthetjük. Az ilyen takarmány fehérjékkel gazdagítja a takarmányadagokat, s melegen adagolva kedvező hatást fejt ki a szervek fiziológiai funkciójára. A 20—25 liter ilyen takarmányadagban juttatott takarmányélesztő 150—170 g emészthető fehérjét nyújt a fejősteheneknek, ami úgyszólván 2—2,5 liter tej termeléséhez elegendő. Az egyéven felüli növendék-szarvasmarhának 10—15 liter, hathónapos kortól egyéves korig 5—10 liter ilyen takarmányt adhatunk, mégpedig mindig meleg állapotban. Az elkészített takarmány 12—14 óránál öregebb ne legyen. Azokban az EFSZ-ekben és állami gazdaságokban, amelyekben a kovászt nem állíthatják maguk elő, s más üzemektől sem szerezhetik be, a takarmá^ A Zidlochovicei Állami Gazdaság donavai farmján az üszők szabad mozgását biztosítja a képünkön látható istálló, amely mélyalmos rendszerű. A takarmányt az emelt áthajtós betonpadkán haladó traktorvontatású pótkocsiról rakják vályúba. Ez is lehetővé teszi, hogy kb. száz üszőt egyetlen állatgondozó kezel. -ksznyokat élesztősíthetik, vagyis keleszthetik. Ebből a takarmányból az állatok többet fogyasztanak, mert ízletesebb, emészthetőbb és élesztőfehérjékben gazdagabb. Élesztősített takarmányból (kukoricakóró, kukoricacsutka, szalma) na - ponta és darabonként 8—12 kg-nál többet is adhatunk, a növendékmarhának 4—7 kg-ot adagolhatunk. Ha nincs folyékony kovászunk, vagy a takarmányt nem keleszthetjük, füllesztett szalmával vagy kukoricakóróva] is etethetjük Takarmányfüllesztés A szalmát 50 — 60 C fokos meleg vízzel és 1—2 % só hozzáadásával füllesztjük, miközben 100 kg szalmaszecskára 300— 400 liter vizet öntünk. A szecskát vastagabban rétegezzük, vízzel megöntözzük és ledöngöljük, majd 12—24 óráig füllesztjük. Ezután etethetjük vele az állatokat. Abraktakarmánnyal, szilázzsal vagy sörtörköllyel is keverhetjük. Szilázzsal a füllesztett szalmát 8—10 órával etetés előtt keverjük, így a szalmaszecska átveszi a szilázs ízét és a szarvasmarha szívesebben fogyasztja. Trousil-féle hamis kovász A szarvasmarhát és főleg a fejősteheneket igen célszerű korpából, gabonadarából, melaszból, élesztőből és sóból készített erjesztett takarmánnyal (hamis élesztősítés), vagy meleg ivóssal etetni. Ezeknek a takarmányoknak az adagolása a gyakorlatban igen jól bevált, mert elősegítik a tejelékenység fenntartását. Az erjesztett takarmány és ivós napi adagjának készítésekor darabonként a takarmányféleségek következő mennyiségével számolhatunk: melasz............................. 0,40—0,80 kg szénamurva, hüvelyesek stb. zúzott szénája vagy szalmája . . 0,10—0,20 kg abraktakarmányok (korpák, gabonadarák stb.) 0,30—0,50 kg denaturált takarmányélesztő vagy sajtolt takarmányélesztő (Torula utilis) 0,05—0,15 kg A melaszt 1,5 —2,5 kg cukorrépával vagy 3,5—6 kg takarmányrépával helyettesíthetjük, amelyet finomra kell szeletelnünk, hogy füllesztéskor a cukor jól kioldódjék belőlük. A füllesztéshez egy fejőstehénre számítva 4—6 liter 75—85 C fokos meleg vizet használjunk. A tartályba, amelybe a szükséges mennyiségű melaszt, szénamurvát és abraktakarmányt tettük, beleöntjük a forró vizet, az egészet elkeverjük és 15—20 percig füllesztjük. Ezután hideg vizet (darabonként 10—15 litert) öntünk a tartályba, hogy az oldat 28—30 C° hőmérsékletű legyen, majd hozzáadjuk a szétmorzsolt élesztőt. Az így elkészített takarmányt 3—6 óráig állni hagyjuk, miközben gyakran (15—20 percenként megkeverjük. Az ilyképpen elkészített meleg élesztősített takarmányt abraktakarmányos etetés után adjuk a szarvasmarhának. A téli takarmányozási időszakban nem szabad megfeledkeznünk az ásványi takarmánykiegészítők vagy takarmánymész adagolásáról. A takarmánymészből naponta és darabonként 60—80 g-ot, a takarmánysóból 30 — 40 g-ot adunk az állatoknak. A takarmányadagok helyes összeállításával s mindazoknak a lehetőségeknek a célszerű kihasználásával, amelyek elősegítik szarvasmarha-állományunk jó táplálását, nemcsak az állatok jó áttelelését biztosítjuk, hanem a tervezett hús- és tejtermelés elérését is elősegítjük. Daniel Kalisky mérnök, a SZNT Mezőgazdasági Főosztályának dolgozója.
