Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-08 / 29. szám
-Sokszor előfordul, hogy a tavasz és a nyárelő szárazsága miatt nem terem elég \ takarmányunk, amit a nyárutó és az ősz folyamán bővebb esőzés következtében ■ I a tarlónövény nagyobb termése kárpótol. Tekintet nélkül erre, „rendes“ évben 11 is hasznos a kettőstermesztés beiktatása, hogy azonos területről egy év alatt 11 két termést takarítsunk be. A kettőstermesztés csak akkor lehet gazdaságos, ha azt az okszerű vetésforgó szabályainak megfelelően állítjuk be. A másodterményeket úgy kell a termesztési sorrendbe illeszteni, hogy jól megválasztott elővetemény után termésük a lehető legnagyobb legyen és az utánuk következő főnövény életkörülményeit ne hátrányosan, hanem minél kedvezőbben befolyásolják. Minél korábban betakarításra kerül az elővetemény, annál könnyebb a szükségletnek megfelelő másodterményt választani, és a másodtermény igényeit kielégítő, gondosan előkészített, nyirkos vetőágyat biztosítani. A kiegészítő ún. másodtermény után vetett főtermény szempontjából a következő alapelveket vegyük iigyelembe. Trágyaigényes kapásnövények előtt zöldtrágyázásra alkalmas másodterményt célszerű vetni. A tavaszi sűrűvetésű igényesebb főnövények (hüvelyesek, olaj-, rost-, fűszernövények, évelő pillangósok, tavaszi árpa, stb.) elé talajgazdagító vagy talajkímélő másodnövények; az igénytelenebbek elé (zab, egyéves takarmánynövények stb.) pedig a talajt jobban kihasználó másodtermények kerüljenek. Az őszi gabonafélék elé másodterményt nem tanácsos vetni, mert az a talajelőkészítési munkákat hátráltatja és az őszi gabonák időbeni elvetését akadályozhatja. Kivételt képeznek a zöldtrágyanövények, (pl. rozs előtt a csillagfürt), de csak akkor, ha időben alászántjuk, hogy ne érvényesüljön a pentozán hatás, vagyis a mikrobák káros nitrogén-asszimilációja s a talaj kellően megülepedjen és ne maradjon üreges. Nyárvégi vetésű növények (repce, lucerna, bíborhere) előtt másodvetésű növényeket nem szabad termeszteni. A trágyázási rendszert úgy szervezzük meg, hogy a másodnövények tápanyagszükséglete is biztosított legyen. Az istállótrágyát a másodnövény előveteménye alá, vagy annak tarlójára, az utána következő főnövény (kapás) alá adjuk. Teljesen érett istállőtrágyát (250—300 q/ha) komposzt vagy fekáltrágyát közvetlenül akkor adhatunk a trágyaigényes másodtermény alá, ha ez az idejében történő vetést nem hátráltatja. A kettőstermesztésben a nitrogéntartalmú műtrágyák jelentősége a legnagyobb. A vetést megelőző mély talajműveléskor gondoskodjunk a másodtermény nitrogénszükségletének kielégítéséről. Ezért a talajra vetés előtt hektáronként 100—170 kg mészsalétrom műtrágyát adagolunk. A foszfor- és káliműtrágyákat az elővetemény alá a szokottnál nagyobb mennyiségben adagoljuk, hogy azok utóhatása a rendszerint rövid tenyészidejű másodterményt is kielégítse. A kettőstermesztés sikere leginkább a talajmunkák és a vetés haladéktalan, gyors és gondos elvégzésétől függ. Ennek a célnak megfelelően irányítsuk az elővetemény betakarítását is A tarlót a főnövény lekerülte után azonnal munkáljuk meg, hogy a nyirkos talaj ne száradjon ki. A talaj nedvesség! állapota szerint tárcsával, többágú, esetleg elöhántós ekével, fogassal és hengerrel szükséges kellően nyirkos, morzsás, tömött üreg- és rögmentes vetőágyat készíteni. Kellően nyirkos talajon a sekély talajművelés is elég. Ha csak a felső talajréteg száraz, előhántó eke alkalmazása indokolt. Ha a mag mély vetést kíván (borsó, kukorica), az így elkészített talajba mindjárt elvethető a tarlónövény. Ha sekély alátakarást kívánó apró növénymagot vetünk, akkor a megfogások szántást nyomban gyűrűs, vagy szöges hengerrel járatjuk meg — szükség esetén többször is. A hengert csak esőre hajló időben helyettesíti a magtakaró borona. Száraz időjárásban a sűrűsorú vetés helyett inkább ritkábbsorú (kultivátoros művelésre alkalmas) vagy ikersoros vetésmódot alkalmazzunk. A kikelt és fejlődő másodterményeket termesztésüknek megfelelő ápolásban részesítjük. Felhasználásukat, betakarításukat, tarlójuk további megmunkálását pedig az utánuk következő főnövény igényeinek megfelelően irányítjuk. Jól alkalmazható másodnövények A CSILLAGFÜRT ZÖLDTRÁGYÁNAK. A csillagfürt mészben szegény savanyú homoktalajok legfontosabb talajgazdagító zöldtrágyanövénye. Ha a talaj elég nedves, a gabonatarlót mielőbb felszántjuk, megboronáljuk és bevetjük. A vetés után hengerezünk. Ha viszont száraz a talaj, a szántást hengerezzük meg és várunk egy kiadós esőre. A vetéssel .— ha késik az eső — egészen augusztus közepéig várhatunk. A fehér csillagfürtből kb. 170—200 kg/ha magot vetünk mély alátakarással, gabona sortávolságra, ősszel a zöldtrágya leszántását feltétlenül kétszeri hengerezés kövesse, hogy a bomlást ezáltal is siettessük. BORSÖ ÉS BORSÓKEVERÉKEK ZÖLD ETETÉSRE. Olyan gazdaságokban, ahol nagyobb magvú (Viktória, Express) borsó termesztésével foglalkoznak, mindig marad rostalj-borsó, amelynek még jó a csíraképessége. A borsó jő segítséget nyújt a késő őszi zöldtrágyázás idejének meghosszabbításában. Gabonasortávolságra, folyóméterenként 8—10 csíraképes magot vetünk mély alátakarással. A lóbabos homoki borsó szintén alkalmas még a kötöttebb talajok zöldtrágyázására is. POHÁNKA ÉS CSIBEHŰR. Talajkímélő másodnövény az igen rövid tenyészidejű pohánka és csibehúr, még augusztusi vetéssel is számbavehető termést ad. A pohánkát lehetőleg más takarmánnyal etessük, hogy az ún. pohánka-betegséget elkerüljék az állatok. Tömött, aprómorzsás talajelőkészítést igényelnek. Gabonasortávolságra történő vetés esetén a csibehúrból 35 kg, a pohánkából 90— 100 kg magot vetünk el hektáronként. A FEHÉR MUSTÁR az a másodnövény, amely legalkalmasabb későbbi vetésre is. Legmegfelelőbb vetésideje augusztus közepe, amely esetben jó minőségű, legkésőbb etethető zöldtakarmányt biztosít. A TAKARMÁNYTÖK a homokvidékek értékes vizenyős takarmánya. Mind a Mamuth-tök, mind az ún. disznótok erősen indás, így két négyzetölnyi tenyészterületet igényel. Egy hektárra mintegy 700 tő jut. Megfelelő fészektrágyázást és lőkapálást feltételez, s 350—450 q/ha, sőt. jobb homokon ennél még több termést is ad. Elsősorban az éretlen tököket kell takarmányozni, az érettek egészen újévig eltarthatok vastag szalmatakaró alatt. A CUKORCIROK a talajt erősen kihasználó másodnövények közé tartozik. Rendkívül értékes és nagy tömeget adó silónövény. Tömött, hengerezett talajba vessük 50—60 cm sortávolságra, 50 kg/ha vetőmagmennyiséggel. Istállótrágyát vagy erősebb mészsalétrom műtrágyázást (170 kg/ha) kíván. A többszöri lókapálást nagyon meghálálja, tekintettel nagy nedvesség és cukortartalmára, a kukoricaszárral kitűnő silókeveréket nyújt. ÉDES SZUDÄNIFÜ. Sokkal nagyobb tömeget ad, mint a közismert (közönséges) szudánifü, ami érthető is, mert ez a növény a közönséges szudánifü és a magasra növő Leoti cukorcirok keresztezéséből származik. Á szárazságot jól bírja. Az édes szudánifüvet kettős gabonasortávolságra vetjük, 35 kg/ha. Alkalmas szénának; silózásra, tépés nélkül is használható. MOHAR ÉS KÖLES. Szárazságtűrő másodtermények közül a mohar és köles csak apróra megmunkált, tömött talajban kap jó vetőágyat. Istállótrágya hiánya esetén mészsalétrom műtrágyában részesítjük. A moharok közül a Szovjetunióban igen jól bevált a pirosmagvú óriás-mohar, amelyet „csumisz“ gyűjtőnéven ismerünk és helyenként már termesztjük. KUKORICA-CSALAMÁDÉ ÉS SILÓKUKORICA. Vethetjük ősszel takarmánykeverékek tarlójába, de a gabonatarlóba is. Ha csalamádénak szántjuk, úgy 140—220 kg/ha vetőmaggal számolunk a mag nagyságától függően, azaz folyóméterenként 10—15 szemmel. Silókukoricának pedig 50—60 cm-es sortávolságban — folyóméterenként 8—10 szem adagolásával — vetjük. Ez hektáronként 45— 70 kg vetőmagnak felel meg. A bevetett csalamádéföldet hengerezzük meg alaposan és ha a kikelt vetés esetleg megázott, járassuk meg könnyű boronával. Ha a talajban nyáron kevesebb a nedvesség, annak ellensúlyozására, a csalamádét zöldetetésre kapásnak indokolt vetni, oly módon, hogy két sort gabonatávolságra, a mellette levő két sort pedig háromszoros gabonatávolságra vetjük. így a fejlődés folyamán 1—2-szer megkapálhatjuk. Az ilyen ún. párossorú kapás csalamádé termesztésével sok vizet takarítunk meg és a növényzet üdén, kevésbé elvénülten etethető. MAGRÉPA ÉS MAGSÁRGARÉPA. Az olyan gazdaságokban, ahol magrépa vagy magsárgarépa termesztésével foglalkoznak, kitűnően iktatható be ezeknek a maghozó növényeknek dugványtermesztése a kettőstermesztés keretébe, ha magjukat a legkorábban lekerülő őszi takarmánykeverékek tarlójába vetjük. A répadugvány magjának legmegfelelőbb vetési ideje május, a sárgarépadugvány magjáé pedig június, július. MARHAKÁPOSZTA ajánlható még termesztésre, amely az ún. káposztatalajokon és a mélyfekvésű homoktalajokon bő termést ad. Rendkívül sokoldalúan hasznosítható. Tehénnel, sertéssel, juhhal, baromfival egyaránt etethetjük ezt a fehérjében aránylag gazdag és kedvező étrendi hatású vizenyős takarmányt. Az elmondottak szerint többféle a lehetőség arra, hogy a vetésterületeket kettőstermesztéssel hasznosítsuk. Azonban ez csak akkor lehet eredményes, ha a kettőstermesztést hibátlan talajműveléssel s a már felsorolt szabályok betartásával végezzük és csak akkor lehet valóban gazdaságos, ha a kettőstermesztést követő főnövény termését nem károsítja. Bartha Béla, okleveles gazda 1964. április 8. 56
