Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-04 / 28. szám
Javul a takarmányalap összetétele Az érsekújvári járásban a múlt évben az állatállomány zabegység-szükséglete 97,1 °/*-ra volt biztosítva. Ez főleg a kukorica vetésterülete növelésének köszönhető. A takarmányozási célokra termesztett cukorrépa szintén kedvezően hatott ki a takarmányalapra. Ennek ellenére a takarmányalap Összetételével nem lehetünk meg elégedve. Az emészthető fehérjeszükséglet csak 74,9 %-ra volt biztosítva A takarmányalap kedvezőtlen összetétele rosszul hatott ki az állatállomány hasznosságára is. A tejhozam az utolsó három évben 2711 literről 1901 literre, a hízó szarvasmarha átlagsúlya 405 kilóról 320 kilóra, az egy hektárra eső árutermelés tejből 565 literről 338 literre csökkent Egész sor mezőgazdasági üzemben nincs összehangolva a növénytermesztés és az állattenyésztés, ami a helytelen tervezésből, az állatállomány takarmányszükségletének figyelmen kívül hagyásából keletkezett Á mezőgazdasági üzemek kevés évelő takarmányt vetettek, viszont az egyéves takarmányok vetésterületét bővítették. A járási termelési igazgatóság látja a nehézségeket és a mezőgazdasági üzemeket a takarmányalap kedvezőbb összetételének megteremtésére serkenti. Ennek érdekében indították el a mozgalmat, amelynek célja, minél több fehérje termelése hektáronként A versengésben a húli szövetkezet halad az élen. A takarmányalap összetétele kedvezően alakul. Amíg 1963- ban az emészthető fehérje és a zabegység aránya 1:10 volt, 1964-ben már 1:8: 1965-ben pedig 1:7 lesz. A helyes arányt a takarmányok vetésterületének szabályozásával teremtik meg. Mindenekelőtt több lucernát, vörösherét, kukoricát, cukorrépát, vetnek és lényegesen emelik a rétiszéna hektárhozamát. Idén hektáronként 243 kg 1 emészthető fehérjét és 1757 kg zabegységet termelnek. A szövetkezet mindent megtesz a takarmányalap megteremtése érdekében. A földet helyesen trágyázzák és hektáronként 124 kg tiszta tápértékú műtrágyát szórnak ki. Két 300 köbméter befogadóképességű silógödröt építenek, hogy a silókukoricát idejében és jó minőségben tartósíthassák. Tíz vagon kukoricacsövet Garst módszere szerint takarmányoznak. Az évelő takarmányokból egy számosállatra 8 mázsa fehérjesilót készítenek. Az évelő takarmányokat műszárítják és a Surányi Cukorgyárban 900 mázsa takarmánylisztet készítenek. Negyven hektár rétifűből feles arányú fehérjés silót készítenek. Jó hatással lesz a takarmányalap összetételére a takarmánysárgarépa is. Remélhető, hogy a húli szövetkezet példáját egyre több mezőgazdasági üzem követi és sikerül helyes összetételű takarmányalapot teremteni az állatállomány számára. Golan A szarvasmarha fajtajavító I keresztezésében elért eredmények A keresztezés célja és feladata A tej-és a hústermelés távlati tervében kitűzött feladatok elérésére a lehető legnagyobb mértékben ki kell használnunk szarvasmarhaállományunk minden tartalékát. Elsősorban belterjesebb takarmányozással, valamint az egész szarvasmarhaállomány, de mindenekelőtt a fejőstehenek tartási viszonyainak fokozatos javítása útján kell növelnünk a termelést. Ezenkívül a termelés gyorsított növelése érdekében fel kell használni mind a tisztavérű tenyésztést, mind a keresztezést. Szarvasmarhaállományunk nemesítése során nemcsak a hasznosítással kapcsolatos tulajdonságok javítására kell gondolni, hanem arra is, hogy olyan típusúvá alakítsuk át, amely teljesen megfelel a korszerű nagyüzemi követelményeknek és lehetővé teszi a munka termelékenységének növelését. Szarvasmarhaállományunkből főként azokat a tulajdonságokat kell kiküszöbölni, amelyek a múltból maradtak fenn. amikor az állomány nagy része kis- és középparasztok tulajdonában volt és elsőrendű követelménynek a hármas hasznosításúak a munkaképességet tekintették Ezáltal egy durvább típusú, nagyobb rámájú, alaki és hasznosítási tulajdonságok szempontjából igen változékony szarvasmarhatípus alakult ki. Kevés figyelmet fordítottak a tőgy alakulására, mivel az általánosan használatos kézi fejés a kis tenyészetekben nem támasztott különleges követelményeket a tőgy alakjával és a gépi fejősre alkalmas voltával szemben Szarvasmarhatenyésztésünk fajtajavltó keresztezésének fő célkitűzése a tejelékenyebb szarvasmarhatlpusok kialakítása. Olyan típusi akarunk kialakítani, amely nemcsak sok. de magas tejzslrszáza'ékú tejet is ad. talmú tejet adna. Azonkívül Szlovákiában a pinzgaui szarvasmarha tenyészkörzeteiben is felhasználják a jersey marhát a könnyebb jellegű és tejelékenyebb szarvasmarha kialakítására. A felsorolt tulajdonságokon kívül a jersey fajtával folytatott nemesítő keresztezések célja a tőgy funkcionális és alaki tulajdonságainak megjavítása. A jersey marhát majdnem az egész világon felhasználják javító fajtaként a tej zsírtartalmának és fehérjetartalmának fokozására. Biológiai szempontból a tejzslr és a tejfehérje termelése akkor előnyösebb, ha a tej nagyobb százalékban tartalmazza ezeket az anyagokat, mivel ha a tej kevesebb tejzslrt és tejfehérjét tartalmaz, de Az említett gazdasági érveket még azok az országok sem tudják megdönteni, amelyek saját fajtáik tenyésztése terén nagy hagyományokkal rendelkeznek. Erre legjellemzőbb példa Dánia, amely vörös marhájával a fejlett szarvasmarhatenyésztő országok közül Is kitűnik. A dániai tisztavérű jersey-állomány az 1958-as évben nyilvántartott szarvasmarhaállomány létszámához viszonyítva 8 százalékról körülbelül 15 %-ra növekedett. A dán tenyésztők számításai szerint két dán vörös helyett kifizetődőbb három jersey tehenet tartani. Ez a nagy változás a fajták százalékos megosztásában a két év előtti nagy szárazság következménye. A nagymértékű selejtezések során főként a dán Jersey bika — 6 éves. Dániából hoztuk be. Kisebb testrámájú, 560 kg-os élősúlyú fejőstehén kialakítása a cél, amely laktációként 4000 kg 4—4, egy százalékos tejzsírtartalmú tejet termel. A nemesítő keresztezésekhez az ayrshirei marhán kívül a jersey fajtát is felhasználják. Eddig ezt a fájté leginkább Szlovákiában alkalmazták, ahol a szlovák tarka marha tenyésztési területén elsősorban a kisebb rámájú marha előállítása a cél Itt a nagyobb, relatív termelőképességű szarvasmarha kitenyésztésére törekednek, amely magas tejzslrszázalékú és fehérjetar-Félvér borjú. Apja jersey, anyja szlovák sárgatarka. A Sósszigeti Kísérleti Gazdaság tulajdona. (Fényképezte: Windich) vörös tehenek száma csökkent, mivel ezek a jersey marhához viszonyítva kevésbé gazdaságosan, nagyobb takarmányfogyasztás ellenében termelik a tejet. Más államokban is mind kedveltebbé válik ez a szarvasmarha fajta. A legkülönbözőbb termelési feltételek között tenyésztik vagy használják fel keresztezésekhez Ausztráliában, Argentínában, Brazíliában, Ceylonban, Ciprus szigetén, Portugáliában. Alaszkában, Egyiptomban, Űj Zélandon, Dániában, Svédországban, Franciaországban, mindkét Németországban. Magyarországon, a Szovjetunióban és a legutóbbi években Csehszlovákiában is. Németországban és a Szovjetunióban a jersey marhát a keletfriz szarvasmarhával keresztezték, Dániában pedig a dán vörössel. Oj fajták előállítása céljából svájci borzderessel hármas fajtakeresztezésekhez használták fel (például Magyarországon). Mindezek a keresztezés! törekvések egy közös célt szolgálnak. Elsősorban a hazai fajták tejének zsírtartalmát kívánják növelni, vagy olyan új fajtákat kívánnak előállítani, amelyek ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznének. A jersey fajta ugyanis kivételes helyet foglal el az összes kultúrszarvasmarha fajták között. Tartósan képes olyan magas tejzslrtartalmű tejet termelni, amilyenre normális körülmények között egy kultúrfajta sem képes. Molnár F. a tejtermelés nagyobb, akkor ugyanannyi tejzsír és tejfehérje előállítása nagyobb megterhelést ró az állat szervezetére. A nagyobb tejzslrszázalékú és fehérjetartalmú tej termelése ökonómiai szempontból is előnyösebb. A jersey marha termelőképessége nemcsak az egyszerű tejtermelésben mutatkozik meg, hanem a tehén nagy tejelőképességében is. Az emlősök ragaszkodása születési helyükhöz Hajtó- vagy körvadászatok alkalmával a megriasztott nagyvad, a vackából felvert nyúl, eszeveszetten menekül. Nyugvóhelyétől sokszor több kilométerre is elfut, féltve irháját. Vadászaink körében ilyenkor gyakran felmerül a kérdés: elmenekült vad viszszatér-e megszokott helyére. A kérdés tisztázása érdekében közöljük az alábbi tanulmányt, amely többéves kitartó kutatás eredménye. * * * Az emlősök ragaszkodását születési helyükhöz, bár többen vizsgálták, mégis alig ismerjük. E vizsgálatokhoz ugyanis hosszú idő, nagy türelem szükséges és amellett költséges is. Szinte egyedileg kell ismerni a terület állatait, meg kell állapítani róluk, hogy valóban azon a területen laknak-e vagy csupáp ideiglenesen tartózkodnak ott. Az ilyen kutatómunkánál egyetlen célravezető megoldás a csapdákkal élve megfogott állatok megjelölése és újbóli szabadon eresztése és ismételt befogása. Világos, hogy az ilyen munkához sok csapdarendszer szükséges, számos csapdával. A hazataláló-képesség vizsgálatánál tehát azt nézzük, hogy a lakóhelyektől különböző távolságra elvitt s ott szabadon engedett emlősök hogyan és mennyi Idő alatt találnak vissza. Igen értékesek Rüppel kísérletei, öt az érdekelte, hogy milyen a madarak hazatalálő-képessége költés idején, továbbá, hogy a különböző irányoktól és távolságoktól milyen tel— lesítményre képesek, Nevezett kutató 333 seregélyt szedett össze fészekodúból, egymástól nagy távolságra levő területekről. A madarakat Berlinbe vitette, ahol megjelölés után szabadon engedte. Az előzetesen megszervezett megfigyelő hálózat révén — amelynek legközelebbi állomása Berlintől 44, a legtávolabbi pedig 465 km-re volt — kiderült hogy a szabadon engedett seregélyek közül 120 talált haza. A második alkalommal Rüppel hat molnárfecskét Sziléziába Gleiwitzbe, a fogás helyétől 700 km-re küldött és ott engedett szabadon. Ezeknek 76 százaléka talált haza. Végül 7 füsti és 14 molnárfecskét Londonban, a lakóhelyüktől 700 km-re eresztett szabadon. Rendkívül kedvezőtlen időjárásban ezeknek csak 30 %-a talált haza. A nagyobb termetű emlősök közül különösen sokan vizsgálták a vadászat tárgyát képező mezei nyúl, őz, szarvas mozgását, vándorlási hajlamát az életterükön belül. E kísérletek lefolytatásához itt is nélkülözhetetlen az egyes állatok pontos megjelölése. Az ilyen vizsgálatok — alapuljon az akár fiatal korban, akár tenyészérett korban végzett jelölésen — kiválóan alkalmasak az illető állat mozgáskörzete nagyságának, vándorlási hajlamának a meghatározására. így például a megjelölt, majd űj területükön szabadon bocsátott mezei tenyésznyulak esetében a következő eredmények adódtak: 1 km-ig került elő 95 db (54%) 2 km-ig került elő 27 db (15 %) 3 km-ig került elő 17 db (9,8 %) A közölt számadatokból megállapítható, hogy a kibocsátott mezei tenyésznyulak zöme 79,9 %-a maradt a 3 km-es körzeten belül. Más vizsgálatok révén pedig úgy tudjuk, hogy a fiatal korban születési helyükön megjelölt és ott szabadon bocsátott mezei nyulaknak még nagyobb százaléka maradt a 3000 méteres körzeten belül. Az őzekre vonatkozó hasonló vizsgálatok egyértelműen lakóhelyükhöz való nagyfokú ragaszkodásukat igazolták. Németországban például egy ízben a megjelölt 613 őzbak és 351 őzsuta alapján azt találták, hogy a megjelölés helyétől a bakok a suták 1 km-ig került elő 66.6 %-a 73,2 %-a 2 km-ig került elő 10,0 %-a 9,7 %-a 3 km-ig került elő 5,9 %-a 2,8 %-a E kísérletek alapján tehát láthatjuk, hogy a bakok közül 66.6 %, a suták közül pedig 73,2 % nem távozott el 1 km-nél messzebbre a megjelölés helyétől. Az őzállománynak végeredményben — mindkét nemnél — Szarvasbika több mint része egész életében 3 km-en belül maradt, s csupán l/<énél kisebb része távozott 3 km-nél nagyobb távolságra a megjelölési helytől. A szarvasok magatartása hasonlít az őzekéhez, tehát mozgási körzetük aránylag kicsi, s így a területhez való ragaszkodásuk szintén igen nagy. A megjelölt szarvasoknak a zöme 76,3 százaléka került kézre a megjelölés helyétől nem távolabb mint 5000 m. Az ember az első pillanatban alig akarja elhinni, hogy ezek a nagytermetű állatok viszonylag milyen kis élőhelyen mozognak. A jelölési kísérletek azonban ezt a tényt igazolják. Látjuk tehát, hogy a különböző emlős fajok élete különböző terjedelmű élőhelyekhez, biotophoz kötött, amelyhez feltűnően ragaszkodnak, oda bizonyos távolságból is visszatérnek, fajok szerint eltérő mértékben és módon. Az állatok életének ilyen megnyilvánulásait ismerni rendkívül fontos — bizonyos betegség terjesztése, illetve terjedési gyorsaságának, továbbá a fertőzött területsáv nagyságénak, majd a fertőzési góc megállapításának a szempontjából. Nélkülözhetetlenek azonban áttelepítési munkálatoknál is. (Élővilág 1964 1. szám.) Szibériai nyestkutyák csodálatos vándorútja Amikor a nyugat-németországi Vesztfáliában egy több év előtt rendezett hajtóvadászaton egy nyestkutyát ejtettek el, nagy volt a csodálkozás. — Csakis állatkertből szabadulhatott el, hajtogatták az öregebb vadászok, mivel az NSZK-ban még sosem látták ezt a nyestfélét a szabad természetben. Most azonban egy müncheni zoológlatan&r egyszerre két nyestkutyát figyelt meg egerészés közben a hólepte mezőn, az augsburgl vasútvonal mentén. Ezzel megdőlt a régebbi feltevés. Nem valószínű, hogy egyszerre többen szöktek volna meg, az állatkertekből sem érkezett jelentés nyestkutyák eltűnéséről. Müncheni tudósok ezek után széleskörű nyomozást Indítottak, amelynek eredményét ez év március 9-én tették közzé. Megállapították, hogy vagy 10 év előtt 7000 nyestkutyát telepítettek Szibériából a Szovjetunió nyugati részébe értékes szőrméje miatt. A Kelet-Azsiából származó, fejlett róka nagyságú állatok gyorsan elszaporodtak új hazájukban. A fölös példányok azután eddig még fel nem derített vándorlási kényszernek engedve nyugatnak vették útjukat. Egyik csoportjuk csakhamar feltűnt Finnországban és Skandináviában, másik szárnyuk Lengyelországon, Románián és Csehszlovákián keresztül az NSZK felé törtet. Ott most erősen vadásszák a „vendégségbe“ érkezett ragadozókat, mert jóllehet egereket is pusztítanak, mégis tetemes kárt okoznak az apróvad-állományban, madarakban és tojásaikban. Hasonlóképpen megszüntették a mosómedve lövési tilalmát az NSZK- ban. 1945-ben két tucatnyi mosómedve szökött meg egy strassbourgi (franciaországi) prémesállat-tenyésztő farmról. Az eredetileg Eszak- Amerikából származó állatok közben annyira elszaporodtak, hogy csupán Berlin térségében négyszázra tehető vadon élő társaik száma. Vándorlásuk során ugyancsak keletről nyugatra tartanak a vadmacskák, farkasok, blúzok, valamint a lapátos agancsú dámszarvasok Is. K. E. 1. M rtiipufáif 5 1964. április 4.
