Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-11-06 / 89. szám
Megjutalmazták ÍejtermIlőket A kosicei járásban a napokban került sor a legjobb tejhozamokat elérő gazdaságok és dolgozók megjutalmazására. Október 20-ig az EFSZ-ek tejeladási tervüket 105,1 %-ra, az állami gazdaságok 92,6 %-ra, az egyénileg gazdálkodók pedig 45 %-ra teljesítették. A siker eléréséhez nagyban hozzájárult a tornaújfalusi EFSZ versenyfelhívása a tejeladási terv idő előtti teljesítésére, melybe több mezőgazdasági üzem bekapcsolódott. Eddig a járásban 46 EFSZ és két állami gazdaság teljesítette, illetve lépte túl a tejeladás évi tervét. A legjobb fejőnők közé tartozik: Kiss Anna Tornáról, aki 18 tehénnél 9 literes átlagos tejhozamot ért el naponta, Pecatko Erzsébet, sziptén Tornáról 7 literrel, Palencsák Klára és Vaskó Klára Restéről 8,9^ literrel, a Tobák-házaspár Jánokról 8,4 literrel stb. Az állami gazdaságoknál — a Tornai Állami Gazdaságban — Jámbor János 9,78 liter, Klotnya Mária 9,29 liter, a Nagyidai Állami Gazdaságban Szabó Ferenc 9,4 literes napi ■ ■ r tejhozammal kerültek az elsők közé. Megjutalmazták a 24 legjobb zootechnikust, köztük Kremer Oszkárt, a Tornai Állami Gazdaságból, Zsatkovics György mérnököt, a Nagyidai Állami Gazdaságból, Kovács Jenőt Restéről stb. A kosicei járás állattenyésztői levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának, melyben kötelezik magukat, hogy év végéig még két és fél millió liter tejet, 700 000 kg húst és másfél millió tojást adnak terven felül a közellátásnak. Mató Pál (Kosice) A megtisztelő cím birtokában A kenyheci szövetkezet 340 000 koronával járult hozzá a milliárdos mozgalomhoz. Ezt több árpa, kukorica, siló termesztésével, valamint több hús, tej, és tojás eladásával érték el. A szövetkezet elnyerte a XII. pártkongresszus üzeme“ címet is. A juhásznak jól megy dolga... Kora tavasztól késő őszig kint tanyázik Sírok fi Ludovít bacsó és négy ársa a Rajcok hegyen, 7 kilométerre a falutól. Körülöttük a végtelen kék égbolt, a ködsipkás hegyek, a nyáj, a kutyák és a mellet feszítő szabadság. Jövevényt hetente egyszer, kétszer látnak, — m ÍJ: fc. < ’* <-K '' ,'V A bacsó és társai amikor a szövetkezet kocsija jön a sajtért és hozza a heti élelmet. Ez a juhnyáj az ocovái szövetkezeté. Példájukat több környékbeli szövetkezet követte. Az itteni mostoha viszonyok közepette a meredek hegyoldalak alkalmatlanok a szarvasmarha legeltetésére, viszont a juh megél rajta. A bacsónak és társainak havi jövedelme 2000 koronára rúg. Birtokosai szocialista munkabrigád megtisztelő címnek. Kötelezettséget vállaltak, hogy juhonként 16,5 kiló sajtot termelnek, ami öt százalékkal több, mint a tavalyi. Ugyancsak juhonként az előirányzott 2 kiló gyapjú helyett 2,5 kilót érnek el a juhok fokozottabb gondozása eredményeként. Lám, itt a hegyek között is utat tört magának a szocialista életszemlélet. Ott kovácsalódik az új ember, ahol látszólag üresen visszhangzik a szó — a világtól elzárva, s mégis a szocialista munkabrigádok népes táborában. Búkor József, Zvolen Megvitatták a tehenészet dolgozóival... A komáromi járás mezőgazdasági üzemeiben komoly vita tárgyát képezi a tejtermelés fokozása és legtöbb helyen konkrét intézkedéseket tettek növelése érdekében. Ezt a célt szolgálta a közelmúltban Lipovén lezajlott összejövetel is, amelyen a járás szövetkezeteinek, állami gazdaságainak legjobb állatgondozói, zootechnikusai, valamint a/falusi pártszervezetek elnökei vették részt. A gyűlésen kicserélték tapasztalataikat és javaslatot terjesztettek elő a tejeladási terv teljesítését, és túlteljesítését illetően. A marcellházi szövetkezet vezetősége szintén foglalkozott ezzel á kérdéssel. Habár gazdasági eredményeik az idén sokkal . biztatóbbak, mint az elmúlt években, még néhány szakaszon, így a tejtermelés terén is nehézségekkel küzdenek. Ennek egyrészt a múlt évi csapadék szegény időjárás is oka, mert nem tudtak télre elegendő takarmányt elraktározni, s ezért 40 darab növendékállatot el kellett adniuk. A tehénállomány is a tervezett alatt maradt, s így jelenleg 460 helyett csak 432 van. Mivel a tejeladási terv (500 000 liter) nincs összhangban a tehenek létszámával, arra kényszerülnek, hogy a gyenge hozamú állatokat nagy hasznosságúakkal cseréljék fel. E célból már 100 darab növendékállat áll rendelkezésünkre. Fontos feladatnak tekintik a takarmányadag biztosítását. Törekvésükben a kedvező időjárás is segített. Het-Mi a kenyheciek szép eredményeinek titka? A jó munkaszervezésen, az új technológia alkalmazásán kívül, nagy jelentőséget tulajdonítanak a kukoricatermesztésnek szemre és silóra egyaránt, valamint a tejtermelés fokozásának. Az idén 55 mázsa szemeskukoricát és 500 mázsa silót takarítottak be hektáronként. Elhatározták, hogy 2200 literes fejési átlagot érnek el év végéig. Ehhez azonban jó takarmányalap mellett jó állatgondozók is kellenek, olyanok, mint például Demcsák Ernő és felesége. Nekik is nagy részük van abban, hogy a szövetkezet teljesítette évi tervét és ezen felül még 10 000 liter tejet ad, el. Iván Sándor (Kosice) A Nyitrai Pedagógiai Főiskola hallgatói közül 1231-en vették ki részüket az őszi mezőgazdasági munkákból; a nyitrakörnyéki szövetkezetekben és állami gazdaságokban 12 864 órát dolgoztak. Felvételünkön balról leső Irén, Koller Erzsébet és Póra Gabriella látható sárgarépa tisztítása közben, a Lévai Állami Gazdaság lászlóudvari részlegén. Kép és szöveg: Molnár János, Nyitra Vasárnapi brigád: Több mint 11 vagon cukorrépa Egy ködös októberi vasárnap a hangszóró a fehérarany betakarítására szólította Szécsénke lakosságát. A munka beosztása után alig pár perc múlva felzúgtak a traktorok, autók és lópaták dobogtak a gazdaság udvarán. , A karavánhoz hasonló jármű- és embercsoport elindult. A répaszedők egymással versenyezve, gyorsan végezték munkájukat. Amíg a környező falvak határában csend honolt, addig a szécsénkei vidám nevetéstől és traktorzúgástól visszhangzott. Az emberek egymást bíztatva, erejüket nem kímélve dolgoztak; még a gazdaság vezetői és a helyi nemzeti bizottság titkára is. Az eredmény nem maradt el. A vasárnapi műszak kétnapos előnyt jelentett a szövetkezet számárá, s nem kevesebb, mint 11 vagon répa került rendeltetési helyére. A felvásárló üzem dolgozói megelégedésüket fejezték ki, csodálva a nagy munkalendületet és a kitűnő szervezést. Koncz György (Szécsénke) • A marcellházi szövetkezet valamennyi őszi vetését agrotechnikai határidőben végezte el. Szépen fizettek a kapásaik. Cukorrépából 360 mázsa az átlagtermés, de a kísérleti parcellákon 550—600 mázsát is elértek. A kukorica 60—70 mázsát adott csöves állapotban annak ellenére, hogy a kései tavasz miatt nem vethették el időben. (Cseh Dezső,'Marcellháza) • A vízkeleti EFSZ dohánytermesztő csoportja 100 %-ra teljesítette pénzügyi tervét. De Mészáros István csoportvezető szerint túl is teljesíthették volna, ha elég munkaerő áll rendelkezésükre. Az Érsekújvári Felvásárlőüzem a dohányt első osztályú terményként vette át. (K. Gy.) • A Dunaszerdahelyl Felvásárlóüzem előadást tartott Nagymegyeren, a kukorica mesterséges szárításáról. Az előadáson az EFSZ-ek és állami gazdaságok küldöttei vettek részt. A gyakorlati bemutatás a nagymegyeri szövetkezet szárítójában történt. (Kozma György, VIzkelet) • A budaméri szövetkezetesek a kukoricaszár, silókuorica és más zöldanyag mellett 6 vagon apróburgonyát is lesilóztak. A silózatlan burgonyát már most kezdik etetni párolt állapotban tarlókeverékkel, lucernával, takarmányrépával és kevés cukorrépafejjel keverve. Februárban sor kerül a silóburgonyára is darával és meleg vízzel hígítva. Ezáltal csökkenthetik a sertések abrakadagját 3-ról 1,5 kg-ra. ÍM. P„ Kosice) • A lévai járásban jól ismerik az alsószecsei EFSZ-t, nemcsak gazdasági eredményeiről, hanem elsősorban is szorgos igyekvő dolgozóiról. Ezek közé tartozik Dóka Lajos traktoros is. Dóka elvtárs fiatal ember, s valóban példaként állíthatjuk őt a járás traktorosai elé. Naponta átlag 6 hektár répát szánt ki és ez olyan teljesítmény, amit a járás egyetlen traktorosa sem ért el eddig. ■ (Kúcs Gyula, Alsószecse) venöt vagon szálastakarmánnyal rendelkeznek, 183 hektáron silókukoricát és 70 hektáron pedig csalamádét termesztettek. A lucerna negyedik kaszálása is szép termést adott, amelyből speciális silót készítettek. Jelenleg több mint 5000 tonna jó minőségű silójuk van. 15 kg zöldanyagot, 30 kg silót és az átlag 6 liter tejet adó tehenek részére 1 kg abraktakarmányt adnak. Arról sem feledkeznek meg, hogy a dolgozókat érdekeltté tegyék a több tej termelésében. A fejőkkel és a takarmányosokkal megvitatták az egyes intézkedéseket, meghatározták az etetés és fejés pontos idejét, az állatok gondozásának módját, valamint a higiéniai követelményeket. Az intézkedések eredményesnek mutatkoznak. Például R a n c s ó Czibor János 8,3 literes átlagot ér el, de nem sokkal alacsonyabb K e s z e g h Kálmán és Bélái András eredménye sem. Danis Mária és Varga Mária 5,5 literes átlaga is emelkedést mutat. Bevezették a premizálást is. A hónap első és második dekádja között az istállóátlag felett elért minden liter tej után a fejők 60 fillért, az etetők 20 fillért, a zootechnikusok pedig 0,05 fillért kapnak. Ezen intézkedésekkel remélhetőleg megteremtik a jövő évi tervfeladatok maradéktalan teljesítésének alapfeltételeit. A marcellházi szövetkezet tehenészetének dolgozói mindent megtesznek, hogy az intézkedéseket lelkiismeretesen betartsák, mert tudják, hogy ezzel nemcsak saját maguk számára biztosítanak nagyobb jövedelmet, hanem a közös gazdaságnak is hasznára válnak. Andriskin József (Komárom) Probléma azért akad itt is. A játékosok technikai képzettsége még csiszolásra szorul, fejleszteni kell a taktikai érzéket és a csapatmunkát is. De ez ilyen fiatal csapatnál biztosan nem okoz majd komolyabb problémát Hasztermann edzőnek, aki most vette át % csapat irányítását. A fiatal tanító szeptemberben került a faluba és mint aktív játékos is be akar kapcsolódni. A vezetőség és a szurkolók sokat várnak a hozzáértő, ízig-vérig sportembertől. Dicséretet érdemel még a játékosok és a szurkolók aktivitása a társadalmi munka terén. Nem kérették magukat, örömmel ment mindenki, amikor a pálya javításáról vagy más hasonló akcióról volt szó. Ennek láttán a sportegyesület vezetősége öltözők építését határozta el, amelynél anyagilag ismét a helyi szövetkezet nyújt segítséget. Dolgos munkáskézben pedig minden bizonnyal nem lesz hiány, a játékosok között akad kőműves, ács és egyéb szakember is, így jövőre már új öltözőben fogadhatják a vendégszereplésre érkező csapatokat. Peskó László Vetélkedtek a jövő mezőgazdasági szakemberei Hogy milyen nagy az érdeklődés a mezőgazdasági technikum hallgatói között a sportvetélkedések iránt, semmi sem igazolja jobban, mint hogy az ipolysági és a ‘komáromi mezőgazdasági technikumok között lezajlott sporttalálkozóról három levelet is kaptunk az ott tanuló levelezőktől. Arról írnak, hogy a kétnapos vetélkedésen a labdarúgásban 2:2-es arányú eldöntetlen lett az eredmény. Röplabdában a komáromi lányoknak kedvezett a szerencse, viszont a fiúk vetélkedéséből az ipolyságiak kerültek ki győztesen. A versengés rendezői gondoskodtak arról is, hogy a különböző atlétikai számokban is öszszemérjék erejüket az iskolák hallgatói. Kozm a György, komáromi levelezőnk szerint 97:86 arányban a komáromi technikum hallgatói nyerték meg. A nemes versengés után ismerkedő estet rendeztek, amelyen vidáman együtt szórakoztak, barátkoztak a technikumok hallgatói. Kozma Gy., Komárom Raffael János, Ipolyság Major L., Szécsénke • A labdarúgó-mérkőzés 2:2-es eredményt hozott. Képünkön a komáromi csapat látható. A tekézok is szót kérnek Hazánkban nagyon élénk és sokoldalú a sporttevékenység. Látjuk ezt a rimaszombati járásban is. Most már nemcsak a futball és a röplabda iránt mutatkozik érdeklődés, de tért hódít a könnyüatlétika és más sportág is. Ezt az élénk sporttevékenységet azonban Rimaszombatban, a járás székhelyén nem tapasztaljuk ilyen nagy mértékben. Tíz-húsz évvel ezelőtt a városban a többi sportág mellett úgyszólván virágzott a tekézés. Akkor a városban ugyanis több tekepálya is vált (talán hat). Most e téren sokkal rosszabb a helyzet, mivel a 12 000 lakosú városban a sportközönség számára egyetlen hozzáférhető tekepálya sincs. Igaz, a középszlovákiai konzervgyár és szeszfőzde n. v. 200 000 korona költséggel korszerű tekepályát épített, azonban a tekepályán jórészt csak az üzem dolgozói játszhatnak. Befogadóképessége sem olyan, hogy kielégíthetné a tekesport hódolóinak százait. A rimaszombati tekézők ezért joggal kérdezik, hogy róluk megfeledkeztek? Azt kérdezik, hogyan lehetséges az, hogy egyrészt a volt Iparoskörben megszűntették a tekepályát — s ezenkívül a városban más helyeken is — ezzel szemben nem építettek és nem is nyitottak meg egyetlen tekepályát sem. A volt Iparoskor udvarán, a tekepálya helyiségében a művelődési otthon a különféle dekorációs-anyag maradványait tartja. E célra más helyiség is akadna a városban. Ügy véljük, hogy a sportolók ez irányú igyekvését vendéglátó üzemeink, — mint a RaJ és a Jednota — is felkarolhatnák. Már csak azért is, hogy itt nemcsak a üdítő italok fogynának, hanem az említett üzemek más árui is, mint például a kirántott hús, rostélyos, szendvics, stb. Jogos tehát, ha a rimaszombati tekézők is szót kérnek, mivel eddig mostohagyermekként kezelték őket. Kérdés, a város felelős vezetői közül ki hallgatja meg okit? Stevo Kovái, Rimaszombat Kiadja a Mező- Erdő és Vízgazdasági Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadővállalatban - Megjelenik hetente kétszer - FőszerkesztŐLPathö Károlv - Szerkesztősén és kiadóhivatal! Bratislava Suvorovova 16. - Telefőni tőszerkesztő 515-58, szerkesztőség 50100. - Telefonközpont! 543 91, 511 10, 550 93. - Belső vonalak! főszerkesztő helyettesei 635. Polit. titkárság 584, mezőgazdasági osztály 632, agit-prop. osztály639, szakmelléklet 519. - Nyomja a Polygrafické závody n p Bratislava ul Februárového vlfazstva 6/d. - Terjeszti a Posta Htrlapszolgálata. Az előfizetéssel kapcsolatban felvilágosítással szolgál minden postahivatal és a postái kézbesítők Á külföldi megrendeléseket a posta sajtőkiviteli szolgálata intézi. Címei PNS - űstredná expedfcia tlaőe, odd. vyvozu tlaőe, Jindrilská 14 Praha L ’ K715*31235 Jó úton a barti labdarúgás Kellemes meglepetést okoztak szurkolóiknak idei szereplésükkel a barti labdarúgók, akik a meglepetésszerű eredmények egész sorát produkálták az őszi forduló során az érsekújvári járás III. osztályának B-csoportjában. A fiatalokból álló együttes lelkes játékával, töretlen küzdő szellemével és nem utolsósorban fegyelmezettségével, sok esetben még az ellenfél szurkolóinak elismerését is kivívta. Ez az eredményeden is megmutatkozott, négy győzelem mellett három döntetlen és két vereség az eddigi mérleg. — Alaposan csalódtak azok a csapatok, akik ellenünk akartak gólarányt javítani — mondja jogos büszkeséggel Bakó sporttárs. — Biztosan nem gondolták a Kicsindiek sem, hogy hét gólért utaznak Bartra, a Kéméndiek pedig mérkőzés előtt 10—15 gólt ígérgettek. Az eredmény 0:0 lett. — Az egész csapat és a vezetőség nagy része is a szövetkezetben dolgozik. Persze ezek után a szövetkézét vezetősége sem bánik mostohán a sportolókkal, magáénak tekinti a csapatot. Az utazási költségeket a kulturális alapból fedezi.