Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-10-13 / 82. szám

Milyen lesz a jövő szocialista faluja? A kulturális forradalom betetőzése többek közt azt is magával hozza, hogy a városi és falusi dolgozók életszín­vonala kiegyenlítődik. Ha ennél a gon­dolatnál figyelembe vesszük a Xll. pártkongresszus fontos határozatát — 1970. évig a mezőgazdasági termelést az ipar színvonalára emelni — ez a fejlődés szinte természetesnek is tű­nik. Hiszen egyre belterjesebb, ra­cionálisabb lesz a mezőgazdasági ter­melésünk s az is szinte megszokott tény már, hogy ennek tiszta hozamát — közvetve vagy közvetlenül — de nagyobb részben a lakosság életszín­vonalának állandó növelésére fordít­hatjuk már több mint egy évtizede falvainkon, ahol a földműves nem arra kuporgat — sokszor szájától is meg­vonva a falatot —, hogy egy nadrág­­szíjnyi földdel nagyobbítsa külterjes gazdálkodását. Az állandó keresetből most már egyéni szükségleti tárgyait szerzi be (bútor, televízió, motorke­rékpár, autó) s nem utolsó sorban a lakáskultúra terén pótolja hosszú év­századok hiányát. Nagyon is bíztató a kezdet, hisz az utóbbi években fal­­vaink külső képe rohamosan megvál­tozott, új lakónegyedek, kulturális központok épültek. Felmerül a kér­dés, hogy a kulturális forradalom fej­lődése során milyen is lesz falvaink jövője? A lakáskultúra szemszögéből a táv­lati célok érdekében legideálisabb volna, ha falvainkon már most rátér­nének a lakóházak, sőt lakótelepek építésére. A szövetkezetekben az eme­letes lakóházak építése már ilyen irányban jelzi a haladást, ám ne hagy­juk számításon kívül, hogy egyelőre külön családi lakóház felel meg a leg­jobban falusi dolgozóink szükségleté­nek — és tegyük hozzá, jelenlegi mentalitásának. E családi házak több­ségénél már tapasztalhatunk egyet — hiányzik belőlük a nagy állatok szá­mára (szarvasmarha, ló) való férő­helyek építése, tehát az egyéni ter­melőmunka jelentős tartozékai már eltávolodnak a lakótelep közelségétől. Számos olyan esetet is tapasztalunk, hogy az istállók vagy felesleges kam­rák helyett fürdőszoba vagy nyári­konyha épült. Mind ez még a kezdet, a többit az idő hozza meg magával olyan mér­tékben, ahogy átformálja a dolgozó parasztság életszemléletét és beviszi az új igények megvalósításának immár megszokott formáit. A lakáskultúra fejlődésének, köz­ponti irányításának már konkrét lé­péseiről is számot adhatunk. Terve­zőink ugyanis elkészítették a Karlovy Vary-1 járásban Rovná község fejlesz­tési tervét. Hogyan képzeljük el ezt a kísérleti falut? Az új településnél — avagy a fejlesztésre kiszemelt köz­ségnél — az istállók és gazdasági épü­letek a körlet szélén, tehát a lakóne­gyedektől jóval távolabb kapnának helyet. A fő közlekedési vonalak nem szelnék át a települést (lásd részben a Komárom—Bratislavai műút korsze­rű megépítését), tehát az árúforgalom zöme és a személyi autók egyre sza­porodó sokasága megkímélné a lakó­telep nyugalmát és csöndjét. A lakó­telepre csak kisebb bekötő utak ve­zetnek, hogy a közszükségleti cikkek szállítását lebonyolítsák. Annál na­gyobb mértékben érvényesülne a la­kótelep parkosítása és környezetének korszerű rendezése. Eg^ kiépített központi lakótelephez lényegesen több kisebb település, mondhatnám úgy, hogy termelői részleg tartozna. A köz­pontokban aztán megtalálnák mind azt az intézményt, amiket a városi ember élvez, úgymint művelődési ott­hon, szolgáltatások háza, önkiszolgáló boltok, iskolák, egészségügyi állomás, mosoda, posta, stb. Felmerül a kérdés, hogy ilyen élet­forma bevezetésénél nem okozna-e Az elmúlt másfél év alatt a Lévai Járási Művelődési Otthon dolgo­zóira nagy feladatok hárultak. A terü­leti átszervezés után jelentősen meg­nőtt a járás területe, de 1962. március 1-ig a lévai járásban megmaradtak a volt járási művelődési otthonok, me­lyek a körzetekben fejtettek ki mun­kát. Másfél év után bebizonyosodott, hogy ez a széttagolás nem tökéletes, ezért a körzeteket Lévára összponto­sították. Igaz, hogy ezután már jóval több művelődési otthon munkáját kell egy központból irányítani és segíteni, de ennek is megvan a maga előnye. A munkatöbblet azonban egyik munka­­szakaszon sem okozott visszaesést, sót, a kulturális és felvilágosító munka te­rén' most szebb eredménnyel dolgoz­nak, mint bármikor azelőtt. Sikereiket az egy központból való rugalmas irá­nyítás, a jó szervezés és a kölcsönös együttműködés a művelődési otthonok­kal eredményezi. A járásban 108 mű­velődési otthon működik. Ezek mind­egyikét átfogni, látogatni, tervszerűen irányítani, nem könnyű feladat, de a járási művelődési otthon dolgozói az elmúlt másfél év alatt sikeresen meg­oldották ezt a feladatot azáltal, hogy segítenek a falusi művelődési ottho­noknak a tervek elkészítésében, taná­csot és metodikai segítséget adnak és Munka, kenyér, kultúra gondot a dolgozók napi közlekedése. Erre is kínálkozik megnyugtató fele­let. A termelőmunka fokozatos gépe­sítésével egy dolgozó több hektárnyi föld megművelésével birkózik meg. A továbbiakban a termelést szakosítják, idővel járási, sőt országos méretek­ben. Ezzel kapcsolatban lehetőség nyílik arra, hogy a ma még munkaigé­nyes növényeket zömmel a lakótele­pek, illetve városok közelségében he­lyezzük el, a távolabbi termelőhelye­ken pedig, természetesen figyelembe véve a helyi adottságokat, főleg gé­pesíthető kultúrákat soroljunk. A lakáskultúra távlati helyzetéhez említsünk meg egy ideillő nemzet­­gazdasági problémát. Ha napjainkban pillantást vetünk egy-egy község tér­képére (de még városi viszonylatban is), azt tapasztaljuk, hogy a község belső térségében rengeteg építésre ki nem használt alkalom kínálkozik. Csak a HNB megfontolt kezdeményezésén múlik, hogy hány új utcasort jelölnek ki s milyen mértékben'szorgalmazzák azt, hogy a község ne széliében, hosz­­szában terjedjen, hanem — s itt elju­tunk a szántóföld védelméről érvény­ben levő törvényhez —, okosan ki­használjunk minden területet a közös gazdaság növeléséhez. Mert az egyéni jövedelem mellett a közösség eszkö­zei szabják meg, hogy falvaink milyen irányban fejlődjenek a közeljövőben.-9-A hajdani csalári kastély ablakai kiviláglanak az őszi este lágy homá­lyába. De nem a dologtalan feudálisok utódai dínom-dánomoznak ott, ha­nem a dolgos nép ünnepel. Az új ke­nyér ünnepét ülik a szövetkezeti dol­gozók. Ki mint vet, úgy arat! Ők szor­galmasan művelték a földet, jól arat­tak, idejében betakarítottak. Ünnepel­hetnek. De másra is készülnek. A helyi nem­zeti bizottság előtt, amely a volt kas­télyban működik, ott áll a járási CSE­­MADOK-titkárság kék autója. Lej­jebb nagy piros autóbusz, melyen a vilkei CSEMADOK kultúrgárdája és a tőrincsi népi zenekar tagjai étkeztek vendégszerepelni. A kenyér ünnepét, nagyon helyesen, összekapcsolta Csa­tár a CSEMADOK alakuló közgyűlésé­vel. — Pótoljuk a mulasztást, és meg­alakítjuk a CSEMADOK helyi csoport­ját — nyitja meg a nyilvános gyűlést Gemer János tanító, üdvözölve az ösz­­szegyűlt szövetkezeti dolgozókat. — ígérjük, hogy a kultúrát is úgy fogjuk művelni mint a földet, lelkiismerete­sen, szorgalmasan, eredményesen. Koncz Béla, a CSEMADOK járási titkára jóleső érzéssel állapítja meg, hogy az 55-ik szervezet kezdi életét a losonci járásban. — Jobb később, mint soha — nyugtatja a csalárlakat, hogy csak több mint egy évtized után • • • éltek az alkotmányunk által biztosir tott lehetőséggel. Kifejti a CSEMA­DOK célkitűzéseit az ideológiai, szak­tudás bővítése és a kulturális munka terén. — Hazánk különböző nemzeti­ségű dolgozóit a közös munka és egy­más kultúrájának megismerése tör­hetetlen egységbe forrasztja — fejezi be. A vezetőség megválasztása után Bombor Ferenc szövetkezeti elnök emelkedik szólásra. Szeretettel üdvöz­li a szövetkezeti dolgozókat. Röviden vázolja az évi munkát, az eredményes aratást, cséplést, a jövő feladatait. Ki­emeli minden tag szorgalmát, de kü­lönösen a nőket, akiket meg is jutal­maz a vezetőség. — A CSEMADOK megalakulása a szocialista kultúra terjesztésével elősegíti majd munkán­kat, ezért nagyon szép és jelképes ez a nap — állapítja meg végül. Dalolva jönnek a színpad elé a szö­vetkezeti asszonyok. Hozzák a díszes aratási koszorút. Azzal az ígérettel emelik a magasba, hogy a jövőben még odaadóbban dolgoznak, mert tud­ják, hogy ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy mindenki asztalán ott legyen a fehér kenyér. A vilkei CSEMADOK kultúrcsoportja azzal kezdi műsorát, hogy jelképes csokrot nyújt a szövet­kezet elnökének: Közös munka, ke­nyeret és kultúrát biztosít mincfen dolgozónak. Lóska Lajos Bevált az összpontosítás ha a szükség megkívánja, több eset­ben is felkeresnek egy-egy községet. Mindenüvé addig járnak, addig kere­sik a jó munka megteremtésének mód­ját, ameddig az meg nem javul. A fal­vak kulturális életének felvirágoztatása érdekében nem sajnálják az időt, a fá­radtságot, melynek meg is lett az eredménye. Ha összehasonlítjuk az összpontosítás első két évének ered­ményeit, állandó fejlődést, növekedést látunk, mely bizonyítja az összponto­sítás helyességét. Tekintsünk csak rá a táblázatra: 1962-es év 1963-as év Színjátszó-együttes 99 137 Tánccsoport 47 68 Esztrád-együttes 9 14 Énekkar 15 19 Zenekar 45 82 Szlovák nyelvtanfolyamok 10 17 Más nyelvtanfolyamok 7 10 Zene-tanfolyam 16 19 Modern táncok tanfolyama 8 14 Sütő-főző tanfolyam 5 11 Szabászat-varrás 13 27 Előadások ^ 425 801 Kérdés—felelet est 31 52 Filmmel egybekötött előadás 51 59 A színjátszó-együtteseknél meg kell Színvonaluk fejlődött, melyet bizonyít említenünk, hogy 137 színjátszó-együt- az erős járási verseny is, továbbá a tes összesen 726 alkalommal lépett fel. zselízi színjátszó-csoport országos sze­replése Móricz Zsigmondi Űri murijá­val, és a pukaneci csoport Soloviő Ján: Súhvezdie draka című drámájával az STM kerületi versenyén. Figyelemre méltó még az a munka is, melyet a lévaiak az úgynevezett minta-bálok rendezésével és szervezésével kapcso­latban fejtenek ki. Ez egy új forma, de egészséges, E rendezvények célja, hogy megtanítsák a fiatalságot a mo­dern táncok helyes táncolási módjá­ra, a viselkedésre, a helyiség ízléses berendezésére. E mintabalok keretében a lévai művelődési otthon tanczenekara játszik, a táncokat pedig a kultúrott­hon modern táncegyüttese mutatja be, kellő kommentárok kísérete mellett. Minden részrehajlás nélkül állíthatjuk, hogy a lévaiak a helyes úton haladnak, melyet megállapított a JNB által ki­küldött ellenőrzőbizottság is, hiszen négy hét alatt aprólékosan kiértékel­hette minden szakaszon a művelődési otthon munkáját. A jó munka bizonyí­téka még az is, hogy a nyugat-szlová­kiai kerületből a Lévai Művelődési Ott­hont jelölték ki, hogy két évig kísér­letképpen mint a „kultúra és művelő--, dés háza“ új formában dolgozzon. Re­méljük, hogy a lévaiak e téren is meg­állják majd a helyüket és még szebb eredményeket érnek el. Tóth Károly (Léva)' Nincs különbség — Hány cigányszármazású polgár él Vásárúton? • — Százharmincöt — hangzik a vá­lasz. — Dolgoznak? — Minden felnőtt. — Hol, merre? — Legtöbben az állami gazdaság­ban, helyi gazdálkodásnál, EFSZ-ben, Ostraván és másutt. — A lakáskultúra? — Néhány család már bent lakik a faluban. Van aki most épít. A beren­dezésük olyan mint más házakban. — Milyen előnyben részesülnek a péróból elköltözni akarók? — Ha van eladó ház a faluban, azt elsősorban ők kapják. — Nem idegenkednek a falusiak tő­lük? — Ugyan már! — nevet Orbán Ist­ván, a HNB titkára. — Rendes, szor­gos emberek azok. Különben, ha ked­ve tartja, megnézhetjük őket. A helyi gazdálkodásnak van egy téglaégetője, ahol mintegy kétmillió téglát készítenek évenkint. Az itt dol­gozók egy kivétellel cigány-szárma­­zásúak. — Szükség van még az ilyen helyi téglaégetőkre? — kezdek okoskodni. — Miért ne lenne! — majdnem az egész falut ellátjuk téglával. Amellett a művelődési házat és a többi köz­épületet is az itt készített téglából építettük. Aztán hoz is valamit a kony­hára. Igaz, Oravec elvtársnő? — bizo­nyított a titkár a HNB elnökére, a helyi gazdálkodás irányítójára. — Hát rá éppen nem fizetünk —, kacsint ravaszul az elnöknő. Kurina Róbert és társainak csoko­ládébarna hátán fürdik a napfény. Ütemesen dolgoznak. A nyers téglát rakják halomra az égetéshez. Köztük szorgoskodik az egyik zenekar prímá­sa Vontszemű János is. — Nem durvul el a kéz? — Egy kicsit, de azért el-el muzsi­kálgatunk. ■* — A kereset? — Úgy ezerkétszáz körül mozog. Tovább haladva az iskolaépítésnél Vontszemű Károly és társa homokot rostál. Az alig tizennyolc éves Karcsi jónevű cimbalmos, az ugyancsak ha­sonló prímás zenekarában. Minden vá­gya, hogy tovább tanulhasson. Szeret­ne a Magyar Népművészeti Együttes zenekarába kerülni. Közel a faluhoz az állami gazda­ságnak van kertészete. A többiek kö­zött ott hajlong ütemesen Dömény Ilona is, aki mint távhallgató az isko­laév végén érettségizett a Dunaszer­­dahelyi Mezőgazdasági Technikumban. — Melyik a könnyebb, a kertészet­ben dolgozni, vagy tanulni? — fogom vallatóra Ilonkát. — Azt hiszem egy sem nehéz, ha külön-külön végzi az ember. így azon­ban éppen elég volt. Nem dicsekvés­ből mondom, de hatan kezdtünk nők és az érettségiig csak egyedül tartot­tam ki. — Akkor szerelemre nem is igen maradt idő! — Nem sok —, pirul el. — Peílig az is kell a fiatalnak —, süti le a szemét. — Továbbra is a kertészetben dol­gozik? — Az nem tőlem függ, hanem a gaz­daság vezetőitől. Régi zenés ismerősökre is találok a kertészetben. Néhány évvel ezelőtt ott voltak Strakonicén, a műkedvelő zenekarok országos versenyén és el­sőként kerültek ki. Esténként most is szívesen veszik kezükbe a száraz fát — de első a munka, abból élnek. Ebédidő a péróban. A Vontszemű gyerekeknek az ebéd mellé egy kis bicigligumi ragasztás is akad. Kapkodva szerelik össze a gé­pet, s máris a nyeregbe pattannak Ők a szövetkezetben serénykednek most is oda sietnek. Bepillantunk a konyhába. A tűzhelj szélén még piroslik a káposztás-csík. A titkár megkir.áltatta magát Vont­­szemü nénivel és jóízűen falatozta a tésztát. Irigykedve néztem, restelltem kérni. Beszélgetünk erről, arról. Aztán a gyerekáldásra terelődik a sző. Ebbe a családba is.sokat járt a gólya. A leg­kisebb, Józsika, most másodikos. Jó tanulóként emlegetik. Lajos most fe­jezte be a kilencediket. Bár másra szánták, de ő erőnek erejével pincér­tanulónak jelentkezett. Gabi orvosi egyetemre jár Bratislavában. Már har­madéves, a család büszkesége. A fel­nőtt fiúk apjukkal együtt a mezőgaz­daságban dolgoznak. De mások is tanultak vagy tovább tanulnak a fiatalok közül. Vontszemű Mária (egy másik családból) kitünte­téssel végzett az egészségügyi isko­lán, s most a losonci kórházban ápo­lónő. Vontszemű Frigyes mezőgazda­sági iskolára iratkozott be. Árpád a izenkétéves iskolába jár Egyetemre járnak a cigányszárma ásó gyerekek és a péró még áll a Kis-Duna partján. Néhány család ott él még, de már nemsokáig. Kovács Sándor, aki a dunaszerdahelyi pék­ségben dolgozik, a közelmúltban köl­tözött el a péróból, egy korszerű la­kásba. A nyolc gyereknek lesz férő­helye a nagyablakos új házban. Né­hány év, és üres lesz a cigánytelep. Talán Vontszemű Eszter, avagy Dö­mény Jánosné 75 éves asszonyok saj­nálják majd az ősi fészket, de az sem biztos! ők is örülnek, hogy a fiatalok tanulnak. Dömény néni, Ilonka nagy­mamája, könnyek között mosollyal az ajkán mesélte, hogy bizony ő fiatal korában azt sem tudta mennyi a húsz, és az unoka már érettségi bizonyít­ványt hozott. A cigányszármazású mérnök, orvos, tanító, évek múltán kezébe vesz majd egy fényképet, amelyen a péró kuny­hói sorakoznak. Nem dobja a tűzbe, mert ez emlékezteti derék szüleire, akik ilyen körülmények között is em­berekké, a társadalom hasznos tagjai­vá nevelték őket. Vásárúton megszűnt a különbség. Nem aszerint mérik az embert, hogy kinek világosabb vagy barnább a bőre, hanem a becsülete és a dolgos keze után. (Következik: „Az egész társadalom ügye.“) Tóth Dezső 1963. október 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom