Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-09-11 / 73. szám

Nagyhozamú gabonafajták és az őszi búza komplex agrotechnikája ■ Legfontosabb kenyérgabonánk az ■ őszi búza. Amint tudjuk, ebben az g évben főként a déli, szárazabb körze­■ tekben az őszi búza nem váltotta be ■ a hozzáfűzött reményeket. Ezzel a 2 ténnyel kapcsolatban sok helytelen 2 nézet merült fel, s ezért helyénvaló, ■ ha boncolgatjuk a sikertelenség okait. Sok helyen az a nézet vált úrrá, hogy a rendkívül alacsony terméshozam oka az új, perspektív gabonafajták gyors el­terjedése. Ezek szerint a nézetek szerint sokkal jobb eredményeket értünk volna el, ha a régi szokványos gabonafajtákat termesztjük. Nem érthetünk egyet ezek­kel a nézetekkel, elsősorban azért, mivel az elmúlt években Szlovákiában éppen az új, nagyhozamú gabonafajták vetésével értünk el soha nem látott csúcshozamo­kat. Szövetkezeti dolgozóink nagy ér­deklődést tanúsítottak az új gabonafaj­ták iránt, mivel saját szemükkel győződ­tek meg azok termesztésének előnyössé­géről. A múltban földműveseink legfel­jebb a tavaszi és az őszi búzát különböz­tették meg, a gabonafajtákat legtöbbjük nem is ismerte. A fajtakísérletek, ame­lyeket ez évben mezőgazdasági főisko­lánk végzett, az idei rendkívül kedvezőt­oldat döngöléskor fokozatosan az alsóbb rétegekbe szivárog. Csak így tudjuk elér­ni, hogy a silóanyag egyenletesen szívód­jon át a hugyanyoldattal. Ha a silóanya­got öntözőkannával nedvesítjük, akkor ajánlatos 15—20 cm-es rétegeket készí­teni. Egy silógödröt J.—2 napon belül meg kell töltenünk, mivel csak úgy készíthe­tünk jó minőségű silótakarmányt. A siló­gödör megtelte után a takarmányra 20— 25 cm vastagon egészséges töreket, vagy szecskázott szalmát rétegezünk, s ezt a réteget is hugyannyal nedvesítjük. A tö­­rekre földréteget helyezünk és letapos­suk, hogy így megakadályozzuk a siló­takarmány oxidálódását. A silóanyag le­ülepedése után a gödröt fedő földrétegen keletkező repedéseket ismét földdel tölt­jük ki és ledöngöljük, hogy azokon át ne kerülhessen levegő, vagy víz s főként esővíz az erjedő silótakarmányba. A szi­­lázs megromlásának leggyakoribb oka a repedéseken beszivárgó esővíz, vagy hóié. A hugyannyal végzett silózáskor fel­tétlenül be kell tartani az előírt óvintéz­kedéseket. A hugyany mérgező anyag és a belőle készített oldat lúgos hatású. A permetezést mindig a széllel azonos irányban végezzük el, hogy az apró oldat­­cseppek ne kerülhessenek a dolgozó sze­mébe, orrába, fülébe. A silózást végző dolgozók megfelelő védő-munkaruhát és szemüveget kapjanak. A silózás elvég­zése után alaposan mosakodjanak meg. len időjárás ellenére is bebizonyították, hogy a perspektív gabonafajták fagybí­rásban sem maradnak el az előttük ter­mesztett, szokványos gabonafajták mö­gött. így pl. Szlovákia egyik legrégibb gabonafajtája, a Szlovák 200-as a kuko­ricatermesztési körzetben terméshozam .szempontjából a Kosúti, Pavlovicei 198-as és a Kastyicei szálkás gabonafajták mö­gött a negyedik helyre került. A pers­pektív gabonafajták közül a Diana I. a kukoricatermesztési körzetben nagyon kicsi fagyellenálló képességet mutatott. Meg kell azonban említenünk, hogy a cukorrépatermesztést körzetekben, vala­mint a burgonyatermesztési körzetek termőföldjein ebben az évben is arány­lag jó terméshozamot nyújtott. Ez a tény is bizonyítja, hogy a körzetesítést is tiszteletben kell tartani és az elkövet­kező években azokban a dél-szlovákiai és kelet-szlovákiai járásokban, ahol a Diaija I. termesztését a körzetesítés szel­lemében nem irányozzák elő, e?t a gabo­nafajtát nem szabad vetni. A déli körze­tekben előirányzott gabonafajták közül a Kosúti és a Pavlovicei mutatkozott a legfagyellenállóbbnak. A Kosúti búza sok helyen azzal mentette meg a gabonater­mést, hogy tavasszal erősen bokrosodott és a fagykárt szenvedett növénykék re­generálódtak. A Diana I-en kívül csaló­iá hugyannyal gazdagított silótakarmány etetése A lesilózott kukoricába került hugyany részben ammóniákká és szénhidráttá alakul át és szerves savak segítségével ammonsókhoz kötött. Emésztéskor az állatok emésztőszerveiben ezek a sók le­­bontódnak, felszabadul az ammóniák és a bendő mikroflórája átalakítja. Az álla­tok 5—10 nap alatt hozzászoknak a hu­­gyanyhoz. A szarvasmarháknak kezdet­ben naponként 5—10 kg hugyannyal gaz­dagított szilázst adunk, s az adagokat fokozatosan növeljük. A silógödörből egyszerre csak annyi takarmányt veszünk ki, amelyet egy nap leforgása alatt fel­­takarmányozhatunk. A silógödröt csak olyan kis területen fedjük föl, amely a takarmány kiszedéséhez feltétlenül szük­séges, mivel ha nagy területen távolíta­­nánk el a védőréteget, a silótakarmány megromlana. A lesilózott takarmánynak csak egy bizonyos részét tartósítjuk hugyannyal, olyan mennyiséget, amely a szarvasmar­hák téli takarmányozásához szükséges (legkésőbb február végéig). A meleg ta­vaszi időjárás nagyban hozzájárul a siló­takarmány elértéktelenedéséhez és rom­lásához. Kalisky Daniel mérnök, az SZNT mezőgazdasági főosztályának dolgozója dást nyújtott a szovjet Bezosztája I. ga­bonafajta is, amelyet nagyon ígéretesnek tekintettünk a déli szárazabb körzetek számára, és a szomszédos Magyarorszá­gon nagy területeken termesztik. A Be­zosztája I. többnyire nemcsak alacsony szemterméshozamot nyújtott, de kevés szalmát is adott, mivel helyenként csak 30—40 cm magasra nőtt. Ennyit a gabo­nafajták kérdéséről. AGROTECHNIKA Most szóljunk néhány szót az agro­technikáról is. Szlovákia déli járásaiban — pl. Komáromban — olyan nézetek me­rültek fel, hogy az őszi gabona alacsony terméshozamának oka az új, előremutató agrotechnika és a megosztott tápanyag­ellátás bevezetése, amelyet a gyakorlat­ban nitratáció néven ismernek. Ezzel á helytelen nézettel sem érthetünk egyet. Nem akarjuk ismételni a megosztott táp­anyagellátással az előző években szerzett jó tapasztalatokat, s ezért legalább né­hány idei példát említünk meg. így pél­dául a Beladicei Mezőgazdasági Műszaki Középiskola ebben az évben két hektáron Diana I-et vetett. Ennek a területnek a felén megosztott tápanyagellátást alkal­mazott és 28,3 mázsa szemtermést ért el. A régi agrotechnikával termesztett ga­bona viszont csak 18,9 mázsa szemter­mést nyújtott. Ebben az iskolai gazda­ságban ez évben tavaszi Valticei árpát is termesztettek 10 hektáron, s ennek egy részét nitratálták. A nitratáció eredmé­nyeképpen 47 mázsás hektárhozamot ér­tek el, s a régi hagyományos agrotech­nikával termesztett árpa csupán 33,2 má­zsás hektárhozamot nyújtott. A nitra­táció hasonló terméshozamnövekedést eredményezett a kapincei szövetkezetben (nyitrai járás), a Bánovcei Állami Gaz­daságban, a sedlicnei cukorgyári gazda­ságban, az ifjúságfalvi szövetkezetben és másutt. A brezolupyi szövetkezetben (topolcanyi járás) a nitratáció segítsé­gével 51,11 mázsa szemtermést értek el hektáronként a Fanal (Hadmerslebener VIII.) gabonafajtából, amelyet 11 hektá­ron termesztettek. Tehát a hibát nem a nitratációban, hanem annak helytelen megértésében és alkalmazásában kell keresni. Ugyanis sok helyen a téli nitra­­tációt, vagyis a téli salétromozást a nap­tár szerint végezték el, tekintet nélkül arra, hogy a növényzet fejlődése és nö­vekedése elérte-e a téli salétromozás szükségességét indokló fejlődési sza­kaszt. Már többször írtunk arról, hogy a téli nitratációt akkor kell elvégezni, amikor a növényzet a szervdifferenciáló­dás II. és III. szakasza között található. Jó, közepesen kedvező években ez a fej­lődési szakasz a téli hónapokban (ja­nuárban, februárban, sőt néha már de­cemberben) következik be, ám ez évben a növényzet csak március utolsó dekád­­jában érte el ezt a fejlődési fokot. A második hibát akkor követték el a termelők, amikor a salétromot vastag (Folytatás a 144. oldalon.) 1963. szeptember 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom