Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-08 / 72. szám
két személy részvételét biztosíthatták volna. Érdekes még az is, hogy a tanfolyam részvevőinek napi 10.— koronával kellett hozzájárulnak ellátásukhoz. Nos, a Járási Művelődési Otthon is talán jobban megerőltethette volna magát, de minden esetre ha már rendezték a tanfolyamot, pénzt, elegendő anyagi eszközt is kellett volna biztosítaniok. Megérdemlik ezt a gondoskodást a tánccsoportok, hiszen a nyár folyamán, a dal- és táncünnepélyek, arató-ünnepélyek alkalmából számtalanszor léptek fel, hogy csak az ímelyi, bátorkeszi, izsai, perbetei tánccsoportot említsük. íme néhány tapasztalat. Nem országos méretű eseményről volt szó Kolozsnémán, csupán járási viszonylatban szerettek volna több tánccsoport vezetőre szert tenni, s az eddigiek tudását elmélyíteni. Mindez csak részben sikerült. A tanfolyamon aránylag kevesen vettek részt, nem teljesíthette úgy feladatát, mnit ahogyan azt a CSEMADOK, a Járási Művelődési Otthon dolgozói szerették volna. S éppen ezért nem tárgytalan, hogy az elvtársak véleményét megszívleljük, s főleg intézkedjünk is. Módot találni, mit miként kellene megjavítani. Ügybuzgóság, a népművészet iránti rajongás, szeretet kell hozzá. (P. i ) Az ember nem is gondolná, hogy sokszor mennyire jelentéktelennek tűnő eseményből lehet aránylag meszszemenő következtetéseket levonni. Eűy-egy epizód, apró részecske néha sokkal jobban felvillantja a dolgok lényegét, igazi arcát mint a bonyolult, szövevényes „egész". Az emberek hajlamosak arra, hogy apró-cseprő dolgokon eltöprengjenek s ezt bizonyára nem szőrszálhasogatásból, esetleg kényelemből teszik, de még ezért sem mert nem rendelkeznek kellő áttekintéssel mindennapi életünk jelenségeiben. A CSEMADOK komáromi járási bizottsága a Járási Művelődési Otthonnal karöltve tánckörvezetői tanfoiyamot rendezett Kolozsnémán. A tanfolyamra, dicséretükre váljék, sikerült hozzáértő előadókat, bő tapasztalatokkal rendelkező népi táncosokat összetoborozniok úgyszólván Dél- Szlovákia minden csücskéből. És ezután talán érdekes lesz megfigyelnünk mennyi mélyrehatóié tapasztalatot sikerült a tanfolyam végeztével levonniok, olyan tapasztalatokat, amelyek általánosan érintik műkedvelőinket, népművészetünk gazdag hagyományainak ápolását. A tanfolyamon mindössze huszonötén, főleg fiatalok, vettek részt. A létszám tehát az elmúlt évekhez viszonyítva jelentősen csökkent. Vajon mivel magyarázható ez? Érdektelenséggel?... Egyrészt talán azzal is, hiszen a tanfolyamon elenyészően kevés pedagógus jelent meg, pedig jóval többet hívtak meg. S itt mindjárt felfigyelhetünk egy komoly jelenségre. Az utóbbi évek folyamán egyre jobban észlelhető, hogy a pedagógiai intézetekből kikerülő fiatal tanítók nem értenek a népművészethez, sokat közülük nem is érdekel ez a munka. — A tánccsoportok szervezésében és vezetésében ma már korántsem támaszkodhatunk úgy fiatal pedagógusainkra, mint még pár évvel ezelőtt — mondja kevés lehangoltsággal Hencz elvtárs, a CSEMADOK járási titkára. — Mindezt bizonyítja a kolozsnémai tapasztalat is ... De vajon miért? — Az egésznek abban látom az okát — folytatja a titkár elvtárs — hogy a Pedagógiai Intézetet elszakították a CSISZ Magyar Népművészeti Együttestől. Az egyik Bratislavában maradt, a másik Nyitrára költözött, így aztán a pedagógus-jelölteknek nem nyílik alkalmuk olyan mértékben megismerkedniük a népművészettel «■asiiiisas mint annakelőtte, nem szívódik beléjük a néptáncok, a népdalok szeretete megbecsülése, Szerintem komolyan el kellene gondolkozni azon, vajon a Pedagógiai Intézetet nem lenne-e helyesebb visszahelyezni eredeti helyére, azaz Bratislavába!... Nos, mit szólhatunk Hencz elvtárs véleményéhez? Az együttes elszakítása az intézettől ezen a téren is káros következményekkel járt. Konkrét hatása immár megmutatkozott — bizonyítja ezt a kolozsnémai megfigyelés, a fiatal tanítók húzodozása, hozzá nem értése, a népművészet iránt mutatkozó érdektelensége. És egy másik tapasztalat, újabb probléma. A tánckörvezetői tanfolyam szervezői külön felkérték az egyes szövetkezetek vezetőségét, tegyék lehetővé a náluk dolgozó fiatalok számára, hogy részt vehessenek a tanfolyamon. Több szövetkezetben, Szilas, Hetény, Imely, ezt természetesnek vették, hozzájárultak fiataljaik részvételéhez. Ám például Lakszakálason nem tellett a kulturális alapból arra, hogy » ■»» «♦» •»» ♦» ♦» ♦» ■ A volt királyhelmeci járás szövetkezetesei a helmed Csonkvár alatt ünnepelték meg a nemzetközi szövetkezeti napot. A szabadtéri színpadon értékes, a műkedvelők jó felkészültségéről tanúskodó népművészeti jellegű műsorra került sor. Felvételünkön a CSISZ bolyi szervezetének a tánccsoportja magyar népi táncokat mutat be. A pólyányi lányok ugyancsak figyelemre méltó közönségsikert arattak. A tüzes cigánytánc magával ragadta a nézőket. (Molnár János felvételei) Ki mit tud? A Lévai Járási Könyvtár igazgatója, Róringer József elvtárs beszámolt a jövő terveiről, a művélődési osztály teendőiről. Elmondotta, hogy a közeljövőben „Ki mit tud" esztrád-műsorokat rendeznek. Célja az lesz, hogy növelje a mezőgazdasági szakismereteket. Ugyanis a versenyen mindig a községek EFSZ funkcionáriusai: az elnök, agronómus és zootechnikus fognak egymással versenyezni szaktudásban. A kérdés-felelet formában öszszeállított műsor legeredményesebbben szereplő tagjait jutalomban részesítik majd. Róringer elvtárs nagy jelentőségűnek tartja a „Ki mit tud“ versenyeket, mivel itt felszínre kerül majd az EFSZ funkcionáriusok szakismerete, gondolkodásmódja. Aki ezzel nem lesz tisztában, módjában áll majd itt bővíteni tudását. Kucs Gyula (Alsószecse) Életmentés kizö«fold Ha nem is acélból valók az idegei, legalább olyan erősek, mint az ejtőernyő pántjai. Még nem töltötte be 18-ik életévét és már 36 sikeres ugrás van mögötte. Hivatására nézve a belgorodi cementgyár villanyberendezésének kezelője, szabad óráiban pedig ejtőernyővel veti magát repülőgépről a tátongó mélységbe. Valentyina Tkacsenková egy AH-2 típusú gépen szállt fel oktatói minőségben néhány újonccal, akik adott jelre egymás után kiugrottak és sikeresen földet értek. Csupán az utolsó fiatalembert fogta el „lámpaláz“ a feneketlen mélység láttán és tévedésből a tartalék-ejtőernyő fogantyúját 1963. szeptember 8. rántotta meg a kiugrás pillanatában, így az idő előtt kinyíló ejtőernyő pántjai belegabalyodtak a repülőgép farának kormányszerkezetébe, megbénult a gép manőverező képessége és a szerencsétlen fiú tehetetlenül himbálódzott ide-oda az űrben. Se fel, se le. A hevedereket se tudta késével elvágni, mert közben kificamodott a keze. A magatehetetlenül csüngő ejtőernyős kilengése olyan rohamosan fokozódott, hogy már-már a gép törzséhez való nekiütödés halálos veszélye fenyegette. Ebben a válságos helyzetben „mentőangyal“ pottyant az égből: Valentyina Tkacsenko ugrott a fiú nyakába, görcsösen belekapaszkodott, majd késével villámgyorsan elmetszette a tartalék-ejtőernyő pántjait. A szélroham szárnyára kapja a felszabadult selyemgöngyöleget és diadalmasan lobogtatja a ragyogó napfényben. ( A gépmadár testén meglazul a hevederbilincs, a pilóta fetlélegzik és ismét hatalmába keríti a gépet. De ugyanakkor két egymásba fonódott emberi test zuhan az 1000 méteres mélységbe. Amilyen macskaügyességgel ugrott a kis Valja sporttársa nyakába, ugyanolyan hidegvérrel nyitotta ki ugrás közben Alekszander ejtőernyőjét, majd elrúgva magát védencétől, 400 méternyire a föld felett ó is biztonságosan lebeg a cél felé saját ernyőjén. Mivel Valentyina Tkacsenko „napirendre" tért a repülő-akrobatika történetében páratlanul álló teljesítménye fölött, tqbb hónap telt el, amíg a szovjet sajtó és a közvélemény tudomást szerzett a fiatal villanykezelönő bravúros tettéről. Csodálkozva fordult tehát a munkahelyén megjelent újságíróhoz:- Ezt nevezi ön hőstettnek? Csak kötelességemet teljesítettem bajba jutott sporttársammal szemben! Igen, ez a pompás ember, akinek közben Jurij Gagarin is szerencsekívánatát tolmácsolta, nem tulajdonított különösebb jelentőséget rettenthetetlen elszántságának. Mert a valódi hős jellegzetes tulajdonsága a szerénység. K. E. ... Vágányokat keresztezünk. A ponyvával letakart teherkocsi könyörtelenül dobálja ízenként összevert testemet egyik sarokból a másikba. Mintha fehér koszorús villamos robogna felénk. Esküvői menet, most éjjel? Ogy látszik, seblázat kapok... Nyelvemmel végigszántok ínyemen, igyekszem kivert fogaim helyét megszámolni. Nem sikerül. Tizenkettő, tizenöt, tizenhét? Leráncigálnak a kocsiról, helyben vagyunk. Ez a hírhedt Petschek-palota. Felhurcolnak a negyedik emeletre. Aha, itt van a kommunista-elhárító osztály. És a Gestapo legkegyetlenebb verőlegényei. Eltaszítok valakit, de rögtön el is vágódom. Szemernyi eró sincs bennem. Rúgnak, taposnak. A fekete mesterkínzó szakállamnál fogva a magasba emel, elejt, majd vigyorogva mutogatja társainak a kezében maradt szőrcsomót. Lehetséges volna, hogy már nem érzek fájdalmat? Vajon mennyit bír ki egy egészséges ember? Ostobaság! Természetes, hogy már nem vernek, különben fájna! Bizonyára csak lázálom. Hiszen újból felém robog a fehér koszorús villamos. A Vencel tér és a Príkopy sarkán... 20 évvel ezelőtt halt meg Julius Fucík Augusta Fucíková a ravensbrücki koncentrációs táborban értesült arról, hogy férjét a náci vészbíróság 400 napi válogatott kínzás után halálra ítélte és 1943. szeptember 8-án — kerek 20 évvel ezelőtt — kivégeztette. Fucíkné átvészelte a fasiszta fergeteget, élve került ki a tömegpusztítás örvényéből. Hazatérve megtudta, hogy egy Kolinsky nevű fegyőr papírt és ceruzát csempészett Julius Fucík pankráci cellájába, aki az észbontó kínvallatások közti „szünetekben“ naplószerű feljegyzéseket készített saját és fogolytársainak szenvedéseiről. A Kolinsky által kicsempészett és különböző embereknél elrejtett lapokat Fucíkné a háború után megszerezte, amelyekből azután összeállította az „Üzenet az élőknek“ című megrázó művét. A fenti sorokat Is a napló egyes fejezeteiből idézzük. Julius Fucík, a meggyőződéses forradalmár, a tántoríthatatlan kommunista a legembertelenebb vallatási módszerek súlya alatt sem tört meg. Vérbe fagyva, félőrülten a fájdalmaktól sem árulta el elvtársait, utolsó leheletével is a Szovjetunió, a világproietariátus győzelmét hirdette. Egy ízben annyira megkínozták, hogy az ügyeletes fogházorvos már előre kiállította róla e halotti leletet, olyan biztosra vette bekövetkező halálát. Amikor pedig jelentették, hogy Fucík túlélte a borzalmas kínzásokat, hitetlenkedve csóválta fejét és csak annyit mondott, hogy „Bivalytermészet!“. Fucík utolsó szavait: „Emberek, legyetek éberek!“ nem szánta pusztába kiáltott szónak. Jóllehet sziklaszilárdan bízott a szocializmus győzelmében, az emberiség szebb jövőjének hajnalhasadásában, mégsem becsülte le azokat a sötét erőket, amelyek gúzsba kötözésük után újból csörtetni fogják láncaikat. — Ma, húsz évvel Fucík utolsó üzenetének elhangzása után, fokozott mértékben időszerűvé vált a cseh nemzet és az egész világ proletariátusa nagy mártírjának intelme, amikor határaink tőszomszédságában nagyon is átlátszó célzattal „hadgyakorlatot“ tartanak a szocializmus esküdt ellenségei. K. E. A színpadra egy törékeny, kékszemű diáklány lépett teljes díszben, büszke fehér szallaggal a hajában. A hetedikes Lida volt — I. Krasznolozskina fejőnő lánya. Lida a „Natasa és babája“ című részletet olvasta fel a Háború és Békéből. Hangját az ifjúság őszintesége és közvetlen tisztasága fűtötte. A jelenlévő kolhoz-parasztok visszafojtott lélegzettel követték szavait. A helyiségben ülő Vlagyimir Tolsztoj — Lev Tolsztoj unokája — nem tudott uralkodni lelke izgalmán, felment a színpadra, összecsókolta Lidát és a nézőtérhez fordulva örömmel kiáltotta: — Lám, erről álmodott Lev Nyikolájevics. Ez a kis történet nemrég történt egy Moszkva alatti faluban, Novo-Sesapovoban, a népi egyetem rendezvényén. Az egyetem immár három éve dolgozik. Hetente, minden kedden, megtelik a falusi klub szerény terme több mint kétszáz kolhoztaggal, férfiakkal és nőkkel egyaránt, diákokkal és a falusi értelmiség képviselőivel. Persze nem mindig volt ez így. A kezdet itt is nehéz volt. Többen megjegyezték: „Miféle egyetem? Aligha lesz belőle valami!“ A fiatal funkcionáriusok azonban nagy hévvel kezdték propagálni az új kezdeményezést. Tamara Hlunova, Raja Kortonova és a többi komszomolista körüljárták a falubelieket, megmagyarázták nekik, hogy mit jelent az egyetem s mi a célkitűzése. Az első előadásokra a lányok minden házba széthordták a .jelentkezőlapokat. De erre csak a kezdetben volt szükség. Miután azonban a klubhelyiségben elhangzottak az első érdekfeszítő előadások — Csajkovszkijról, a nagy orosz zeneszerző életéről, Micsurinról, a kiváló agrobiológusról és a természet átalakítójáról, Gorkij és Solohov alkotásairól — az emberek maguktól nőttek hozzá egyetemükhöz. Novo-Scsapovoban az elmúlt években az elhangzott előadások száma meghaladta a százat és egyszer sem történt meg, hogy a tervezett előadás elmaradt volna. Ki szervezi e falusi egyetem munkáját, ki törődik a lektorok kiválasztásával és meghívásával, a kiállítások, zenei művészesték'rendezésével? Mindezzel maga a falu lakosai törődnek. A népi egyetem munkája teljesen a közösség elvén alapul, s nem jelent különösebb anyagi kiadást sem. Az egyetem vezetőségét 8-tagú tanács képezi. A tanterv kidolgozását illetően a tanács tagjai elbeszélgettek a kolhoz-parasztokkal, megkérdezték tőlük, milyen előadásokat szeretnének hallani. Ily módon a tanács arra a következtetésre jutott, hogy a tervet úgy kell felállítani, miszerint a hallgatók pgyaránt ismerkedjenek meg a művészet, irodalom kérdéseivel, másrészt pedig a saját gazdaságuk konkrét problémáival. Mennyi csodálatos és érdekes dologról szereztek tudomást az elmúlt években a helyi kolhozparasztok! Népi egyetemükön Gogoly és Balzac, Csehov és Dreiser könyeveiről, Rembrand képeiről beszélgettek. A „Hogyan hallgassunk zenét“ című bevezető jellegű előadás után megismerték Rimszkij-Korszakov és Beethoven, Rahmanyinov és Chopin, Sosztakovics és Dvorák kiváló alkotásait. A múlt évben elhatározták, hogy az előadásokat nem csupán a klub falain belül rendezik meg. A népi egyetem hallgatói megtekintették néhány moszkvai színház előadását, majd kirándulást szerveztek a Tretyjakovképtárba, az orosz képzőművészet e kiváló kincsesházába, majd a szomszédos Klin-városába látogattak el, ahol a Csajkovszkij-ház múzeumát tekintették meg. A mezőgazdasági ciklus előadásaira a tanács számos mezőgazdasági szakembert hívott meg a klinszki kerületből, úgyszintén tanárokat a Tyimirjazev Mezőgazdasági Akadémiáról. A ciklus egyes előadásait a kolhoz számára különösen fontos kérdéseknek szentelték, így például a kukorica termesztés agrotechnikájának, a permetezés alkalmazásának a mezőgazdaságban stb. stb. Természetesen az ilyen előadások gyakorlati szempontból nagy jelentőséggel bírnak a kolhoztagok számára. Csupán egy népi egyetemről mondtunk el egyet-mást. A Szovjetunióban nagyon sok ilyen egyetem működik s bátran kijelenthetjük, hogy valóban kiveszik részüket a falu lakosságának kommunista neveléséből. (Ford.: Gottgeisel Edit) • A Milánó melletti lonatói vár múzeumából ellopták Dante Isteni színjátékának 1487-ből származó példányát, más értékes ősnyomtatványokat, érméket és kéziratokat, értéktárgyakat. , • A pannónia Filmstúdióban megkezdték a Hosszútávfutó magányossága című angol játékfilm szinkronizálását. Alan Silitoe fiatal író novellájából Tony Richardson, az Egy csepp méz rendezője készített filmet. A főszerepet Tom Courtney játssza, akit ezért a szerepléséért az idei Mar del Plata-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díjával tüntettek ki. Néhány megjegyzés EMLÉKEZZÜNK! Novo Scsapovo népi egyeteme .— A Szabad Földműves számára írta: A. Alexandrov —
