Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-08 / 72. szám
Nagy Olivér: Mélyszántás Kell a földnek mélyről fordító, gondos őszi szántás — hogy kövérebb, s acélos legyen a búza, és magasra nyújtsa szárát a tengeri — jól fizető, teltsorú csövekkel. Kell, nagyon kell az ekék bátor forgatása, hogy jobban teremje a föld az újat — bővebben lássa munkája gyümölcsét a földből élő. S hogy mindent értő új ember szülessen, kell — hogy mélyen nyessen a kertészolló, múlt gyomját irtó tisztogatással... Megalkuvással újat akarni, szántatlan földbe vetett termésből gazdagon aratni, sosem lehet. Csontos Vilmos: Gyalogút Szűk gyalogút volt, Amerre jöttem, Zsellérnek csúfolt Apámmal nyögtem Evek során át, S úgy léptem rátok, Mint akit átok Sodort felétek, Barna barázdák.- Ma is úgy járlak, Mintha apámnak Nyomában lépnék. — De már nem átok, Ami vallani Késztet: ha rátok Nem léphetnék, - már Tovább nem élnék! Mert élet lettél Gyalogút, s rajtad A gyötrelemnél Tovább juthatnak, Mind, akik bátrak, Mind, akik holnap Ügy kitaposnak: Országút leszel, Országútja az Egész világnak! A Bratislavában vendég szereplő budapesti Fővárosi Operettszínház előadásai hatalmas közönségsikert arattak. Bratislavai vendégszereplésük befejezése után az Operett színház egy csoportja Honthy Hannával az élen Kosicére látogat, ahol ismert operettekből adnak ízelítőt. A búcsúzás órája immár rohamosan közeledik. Nem marad más hátra, mint hogy sok-sok sikert kívánjunk kedves vendégeinknek további munkájuk, fellépéseik során. S még valamit: reméljük rövid időn belül újra viszont látjuk őket, újra tapsolhatunk nekik. ö(utturábs híreké Eleinte boldogok voltunk, semmi nem zavarta nyugalmunkat. Sanyi mezőgazdasági kísérleti állomáson dolgozott, szép fizetést kapott, semmire nem volt gondunk. Akkoriban kerültünk össze, élveztük szép kis otthonunk melegét. Egyszer aztán, mint derült égből a villámcsapás, Sanyit elkezdték gyúrni, vállalja el valamelyik lemaradt szövetkezet vezetését. Jő szakember, mezőgazdasági mérnök, és mint ilyen, nemcsak elméleti tudással, de többéves gyakorlattal is rendelkezik. Ért a növénytermesztéshez, állattenyésztéshez, vagyis mindent tud, amire egy korszerű, nagyüzemi gazdaság vezetőjének szüksége van. Ki tudná megmondani, ,vajon hányszor vesztünk össze ezen a váratlan fordulaton. — £n nem megyek vidékre, eredj ha akarsz, én maradok — hajtogattam. — Azt hiszed olyan könnyű városban lakást szerezni? Most van és hagyjam itt, menjek valami sárfészekbe, ahol se színház, se vendéglő, begyepesedik az ember... szóval nem! Sanyi nem vitatkozott, mert — legalább is előttem úgy mutatta — ő sem akart menni. Mennél tovább volt napirenden ez a kérdés, annál inkább elbizonytalanodott Sanyi is. Már már esküdni mertem volna rá, hogy nemcsak küldik, de ő is menni akar, amikor úgy éreztem ideje a sarkamra állni, mert különben vége a szépen megálmodott boldogságnak. Falura? Még csak az hiányozna?! Örökre ott ragadni a sárban, kultűrálatlanságban. Egy napon felkerestem Sanyi főnökét, hogy beszéljek vele és megkérjem, ne engedje az uramat vidékre. Majd hanyatt estem a meglepetéstől, amikor mosolyogva fogadott, gratulált, hogy Sanyinak ilyen megértő kis felesége van, mert hát a mezőgazdaság ügye manapság mégiscsak elsőrendű kérdés stb. stb. Ott kellett megtudnom, méghozzá egy vadidegen embertől, hogy az én drága párom, akiről azt hittem, még gondolatban sincs titka előttem, tulajdonképpen már el is vállalta egy szövetkezet vezetését. És méghozzá hol?! Százkilométerekre .. . Valahol az isten háta mögött. Ügy támolyogtam haza, mint a szélütött. Na, majd adok én ennek az embernek! így megszégyeníteni engem! A tulajdon hites feleségét! . . . Alig vártam, hogy haza jöjjön. De amint belépett torkomon akadt a veszekedés árja. Drága párom hóna alatt egy pár gumicsizmával, kezében egy csomaggal — amely mint utóbb kiderült viharkabátot rejtegetett — bűnbánó arccal sompolygott be és mintha csak természetes dolog lett volna, kérdezés nélkül kivágta: — Ezek ott lent kellenek, mert egy hét múlva utazunk! A meglepetés beszélésnyi erőmet is elvette. Mit tesz hát ilyenkor egy okos kis feleség: sírni kezd. Ügy cselekedtem én is. Éjfél után kettőkor végre kiapadtak a könnyeim, beláttam, úgy is hiába, azt azonban kereken kijelentettem, hogy ő mehet, ha akar, de én maradok. Majd hazajár minden héten, vagy havonta, vagy ahogy akar, de én nem ásom el magam egy sárfészekben. Az elkövetkező két napon alig beszéltünk. Összekészítettem a legszükségesebbet és amikor kikísértem a vonathoz, azt hittem, a szívem szakad bele. Olyan fényes volt a szeme, mintha tele lenne könnyel, és olyan, de olyan könyörgő fájdalommal nézett rám, hogy legszívesebben felugrottam volna mellé a vonatba, úgy ahogy voltam. De uralkodtam magamon. Eltelt két hónap, Sanyi végre hazajött. Ha nem jön, én utaztam volna utána, mert már azt hittem megőrjít az egyedüllét, no meg a lelkiismeretfurdalás, amiért egyedül hagytam azt akinek örpk hűséget, jóban, rosszban való kitartást fogadtam. Hazajött és akkor döntöttem: vele megyek én is. Mondta, hogy lakást kapott, nem valami híres, de megjárja, amíg jobbat nem építenek, vagy építünk. A legszívesebben felképeltem volna. Még ilyet!... Még hogy én építek házat falun. Nahát!... Végre ott voltam, de nehéz volt az a pár nap, amíg összecsomagoltunk, útnak indítottunk mindent. Az első hét a berendezkedéssel telt el, jóformán ki sem mozdultam a házból. Sanyi viszont csak vendégségbe járt haza. — Te ennyit akarsz távol lenni? Hiszen a tyúkokkal kelsz és még éjfélkor sem vagy otthon — fakadtam ki- aztán egy alkalommal keserűen. — Hát itt nincs kollektív szerződés, nyolc órai munkaidő! Mit gondolsz, hagyom hogy agyondolgozd magad!... Sanyi mosolygott, kedvesen megmagyarázta, hogy az elnöknek sok a dolga, és ha azt akarja, hogy menjen minden mint a karikacsapás, hát mindenütt ott kell lennie. Három hónapig maradt minden a régiben, Sanyi alig volt otthon, pár órát atudt naponta és nem Is tudom, hogy bírta ezt a rettenetes hajszát. Akkoriban történt, hogy a városból jöttem haza és a vonatnak abba a részébe szálltam, ahol nem égett a villany. Sötét volt már, nem igen láttak, akik benn ültek. így lettem tanúja egy beszélgetésnek, amelyre nem is akarok visszagondolni. Olyan szavakkal illették az én drága, sokat dolgozó emberemet, hogy azt hittem a szívem hasad bele. Mindent maga akar csinálni! Maholnap már a félreeső dolgára sem mehet az ember ha tőle nem kérdezi. Minek az ilyennek brigádvezető, agronómus, ha két szalmaszálat sem tehetnek keresztbe nélküle. Ez volt a lényege a zamatos, falusi dialektussal folyó beszélgetésnek. Nem ismertem meg a hangjukat, hiszen előttem akkor még jóformán ismeretlenek voltak a falu lakói. Otthon mindent elmondtam Sanyinak. Követeltem, hogy azonnal mondjon le, menjünk vissza a városba. Én itt nem élek tovább, nem elég, hogy a lelkét dolgozza ezekért a ... és még ráadásul elégedetlenkednek, ócsárolják. Mintha a kisujjában nem lenne több tudás, mint az egész faluban együttvéve. — Nézd — mondta Sanyi vígasztalban — én elismerem, hogy a maga módján mindenki érti, tudja azt amit csinál, de mégsem engedhetem meg, hogy nélkülem döntsenek, hiszen én vagyok a felelős mindenért. Azt akarom, hogy eredményeket tudjak felmutatni, ha már idejöttem. Igazat adtam Sanyinak és csak akkor kezdtem boncolgatni jellemét, amikor hónapok múlva, egy este feldúltan berontott hozzánk a növénytermesztő csoport vezetője. — Miért rendelte elnök elvtárs más munkára a brigádot? Egy félnapra való munkánk lenne még a Kisdűlőn. Most hagyjuk ott és kapjunk másba? Az én tervezésem szerint... — Itt csak én tervezhetek, én rendelkezhetek — felelte feldúltan Sanyi. — Hát akkor legyen maga a brigádvezető is, mert én ezt tovább nem csinálom. Elég volt, betelt a pohár. Mi vagyok én pojáca, akit úgy rángathat, ahogy csak akar? Megbeszéltük a sorrendet, most miért másítja meg, méghozzá a hátam mögött... szólt volna nekem, hogy változtassak a dolgon, osszam ketté egy félnapra a brigádot. — A hibákat menet közben kell kijavítani. Nem tölthetem az időmet egyes csökönyös brigádvezetők meggyőzésével, akad nekem egyéb dolgom is — heveskedett Sanyi. Éreztem, hogy közbe kellene szólnom, de nem volt egy okos gondolatom sem. — Mától kezdve lelépek... nem akarok brigádvezető lenni. Csinálja maga és legyen minden egy személyben. Mire vannak például a vezetőségi tagok? Ügy is az történik, amit maga akar! — ordította a brigádvezető. — Na és? Talán azt kívánná, hogy én menjek utánuk, dobjam sarokba a szakképzettségemet, azt amit évekig tanultam, és azokra hallgassak, akik ellesték a mezőgazdasági munkát? — ugrott fel Sanyi. — Ne veszekedjetek. Sanyi hallgass el. Hallgasd meg őt is, hátha igaza van — szóltam közbe, mert már nem bírtam tovább. — Nem hallgatok, ha tudni akarod, és a véleménye sem érdekel. Leköszönt, hát leköszönt, majd holnap kijelölünk mást — vágott vissza Sanyi. — Kijelölünk? Talán kijelöl — nevetett gúnyosan a brigádvezető — de feltéve, ha talál olyan címere^ marhát, aki hajlandó lesz magával együttműködni — ordított és kirohant. Ügy becsapta maga után az ajtót, hogy azt hittem az üvég is darabokra hull. — Mi lesz most Sanyi? — kérdeztem és közben úgy éreztem, mintha valami nagy veszély fenyegetne. — Mi lenne —, nevetett nyugalmat színlelve Sanyi — ha nem ő, majd lesz más. Értsd meg, nekem felelősségem van ..., nekem be kell számolnom a munkámról. Nekem eredményeket kell elérnem. — Nekem ... Mindig csak nekem. Nem gondolod, hogy ez a folytonos én, nekem, én, nekem senkinek sincs ínyére? — vetettem oda indulatosan. — Ügy ? — állt fel kővé vált arccal Sanyi — szóval te is azt tartod, hogy basa vagyok, hogy uralkodom, mint egy kiskirály! — Ha akarod tudni azt. Bizony, hogy van valami igazság abban, amit az emberek mondanak. Mi úgy hiszem házastérsak vagyunk. Nem? Közösek a gondjaink, örömeink. És mégis mindig te, te, te és csakis te! Mintha én a világon sem lennék. Te döntesz mindenben, ami tulajdonképpen kettőnk életére hat. Egyedül te! — Ha éppen akarod tudni, a kettőnk életéért is én vagyok felelős. — Csak vigyázz, nehogy egyedül maradj, a felelősséggel, mert istenemre mondom, megúnom ezt a ... — Mit? — Ezt! Mindent! Akit én szeretek azt tiszteljék, arra nézzenek fel az emberek, az legyen példamutató, de ne legyen gőgös és tudja, értse azt amit csinál, de ne kérkedjen vele. Megértetted? — próbáltam türtőztetni az indulatomat. — Vagy talán azt hiszed olyan jó érzés, amikor ez embernek'a saját füle hallatára ócsárolják azt, akit a legjobban szeret. Sanyi csak állt és olyan döbbenten nézett rám, mintha kővé változott volna. Kitört belőlem a sírás, ő meg sarkonfordult, felkapta a kabátját és kirohant. Egész éjjel nem jött haza. Egy hétig nem beszéltünk, akkor elmondta, hogy baj van. Senki nem akar brigádvezető lenni. Az agronómus szintén panaszkodott — mégis ő lenne a hibás? Nem szóltam semmit, gondoltam hadd menjen csak a maga útján. Egyszer úgy is rájön, hogy a felelősség is osztható, hogy egy nagy gyár igazgatója sem lehet egyszemélyben felelős a legkisebb csavarért, ami a gyárban megtalálható, hiszen azért a munkás felel, meg a műhelyvezető, stb. stb. Keservesen telt el az esztendő. Elérkezett a zárszámadás ideje. Sanyival nem nagyon beszéltünk többet a kérdésről. Magába zárkózott, mint csiga a házába, nem is igen hozott elő otthon semmit. A zárszámadásra nem akartam elmenni, de ragaszkodott hozzá, hogy ott legyek. — Ezen a napon nagyot fordul az életünk — ott kell lenned, azt hiszem felsültem, nem sok örömed lesz abban amit majd hallasz, de kettőnkről döntenek és azt akarom, hogy ott legyél, hogy gondold magad az én helyembe, és adj jelet a döntésre. Elmentem. Nem ültem előre, gondoltam jó lesz nekem a terem végében is. Nem szeretnék az életben még egy olyan estét átélni. A gyűlés este hatkor kezdődött és tizenkettőkor még mindig vitáztak. Azt mondhatnám, hogy ez alatt az idő alatt mást nem hallottam, mint férjem hibáit kissebítve, felnagyítva, eltorzítva, attól függ ki, hogy mondta el. — Nem lehet szövetkezetei vezetni egyedül. — Aki nem támaszkodik ránk, az lenéz bennünket, és azért, mert ő városból jött, tanult, azért még mi is emberek vagyunk. — Ismerjük mi a földet, mint a tenyerünket. Lehet, hogy a tudománya nagyobb, mint a miénk, de ezt a földet, a mi határunkat, mi ismerjük jobban. Mégsem kérdezett bennünket soha! — Az ilyen városi tanult emberek azt hiszik, idejönnek és egyszeriben megváltják a világot. Azt hiszik, innen nem hiányzott semmi csak ők. Azért volt eredménytelen a munka, mert őket hiányoltuk, azért akadozott minden, mert őket nélkülöztük, pedig ... Hát, szóval elmondani is szörnyű, mit hallottam, és közben könnyes szemmel egyre az én szegény páromat néztem, aki ott ült a vezetőség között az emelvényen és olyan elanyátlanodott volt, mint egy kis elsős szeptember elsején. De sokért nem adtam volna, ha nem hidegülünk el egymástól az utóbbi hónapokban, ha megsímogattam volna mielőtt elindultunk, ha erőt öntöttem volna bele a harchoz. De hát én sem vagyok más csak egy csökönyös szamár... — morfondíroztam és a legszívesebben felpofoztam volna magamat. Éjfél felé aztán, mintha valami jóságos tündér suhant volna végig a termen, egyszeriben mindenki megváltozott. — Hogy leváltsák? — Nem... nem kell más elnök. Érti ő a dolgát, csak hát egyben s másban meg kell változnia. — Tulajdonképpen szeretnivaló ember ő. Bizonyára túlsók benne a felelősségérzet, meg aztán azt hiszi, hogy bennünk nincs. Pedig van és éppen • Az Irodalmi Szemle közli azoknak a magyar költőknek névsorát, akiknek műveit legtöbbször fordították le cseh, illetve szlovák nyelvre. Legtöbb verssel Petőfi szerepel: 600 cseh és 760 szlovák fordítással. Második Ady 130 csehre és 375 szlovákra fordított költeménnyel. Harmadik József Attila 120 csehre és 140 szlovákra fordított verssel. • A „Neue Zürcher Zeitung" rámutat arra, hogy az utolsó esztendőben „új" filmszerző jelentkezett az angolszász világban. A régi idők híres költőjének, Poe-nak több meséjét és költeményét filmesítették meg. • Több mint egy millió ember költözik új lakásba havonta a Szovjetunióban. Az utóbbi hat esztendőben 60 millió lakos kapott új lakást. A Szovjetunióban csupán az elmúlt évben több lakás épült, mint az USA- ban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és az NSZK-ban együttvéve. • Harold Rubens, világhírű zongoraművész lemondott a dél-afrikai Cape ezért..., mivel felelősséget érzünk a közös iránt őt választjuk jövőre is, vezessen, irányítson, de velünk együtt. Ilyeneket mondtak azok, akiket pár órával előbb még megfojtottam volna egy kanál vízben. Hát nem angyalok? Nem — jöttem rá nagyhirtelen — emberek! És nem hülyeség? Én, aki egy évvel ezelőtt kézzel lábbal kapálóztam a vidék ellen, akkor táncolni tudtam volna örömömben, hogy elnök maradhatott a párom egy sáros, kis faluban. De hát nem értik! Üjra becsülni tudtam őt, hinni tudtam emberségében, hozzáértésében, benne akit szeretek. Nem ittam csak egy pohárka bort, mégis végigdudorásztam az utat hazáig. Isten tudja hányszor álltam meg, hogy meghógolyózzam az én nagy, mafla, de olyan drága kis elnök-páromat. ö meg kacagott, rázta magáról a csillogó havat. Olyan boldog volt, amilyennek nem láttam addig még soha. Town zeneművészeli főiskoláján betöltött tanári állásáról. Londoni nyilatkozatában elmondotta, hogy ezzel is a fajüldözés ellen tiltakozik. • Stokovszkij ötven év után most Philadelphiában ugyanazt a műsort vezényelte, mint 1913-ban, amikor bemutatkozó hangversenyét tartotta ott. • Az angol lapok tudósítói szerint minden jel arra mutat, hogy 1964-ben, Shakespeare születésének 400. évfordulója alkalmából bezárják a londoni Shakespeare Színházat. Az 1962—63-as idény ugyanis közel 50 ezer font sterlinges dificittel zárult. • Dániába utazott a 75 tagú veszprémi énekkar. Tíz napig tartózkodnak Dániában, ez idő alatt nyolc alkalommal lépnek fel s műsorukból felvételt készít a koppenhágai rádió is. • Barokk kiállítás Esztergomban. Az esztergomi Keresztény Múzeum, a győri püspökség, a budavári Mátyástemplom és több más intézmény gyűjteményében őrzött barokk művészeti alkotásokból kiállítás nyílt Esztergomban. A XVII—XVIII. századból származó ’értékes anyagot együttesen most mutatják be először a közönségnek. • Több magyar játékfilmet megvásároltak a Hungarofilmtől a Szovjetunió filmforgalmazási szervei. A Kertes házak utcája, a Fűre lépni szabad, a Párbeszéd és a Meztelen diplomata című alkotásokat játsszák majd a szovjet filmszínházak. A Meztelen diplomatát az NDK és Bulgária mozijaiban is bemutatják. • Jurij Gagarinnak, a világ első űrhajósának Út a csillagokhoz című könyvét — harminchárom más művel együtt — a dél-afrikai kormány, mint „istentelent, rombolót és alkalmatlant“ jelölt meg, ezért sem üzletben nem árusítható, sem könyvtárban nem tartható. Vígh Rozsa : 1963. szeptember 8.
