Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-07-07 / 54. szám

Ahol vannak fiatalok, ott az a baj. A fiatalok nem értik meg az időseket, az idősebbek nem értik meg a fiatalokat, a fiatalok elégedetlenek, a fiatalok — fiatalok. Még Ipolyszakállason is! Vannak, akik ezt nem értik meg, vannak, akik azt hiszik, hogy annyi elég, ami már megvan. Azonban úgy látszik, a fiataloknak más a véleményük. Különben nem írták volna ezt a levelet, amelyből alább idézek:

„A háború után rendbehoztak egy helyiséget brigádmunkával és ott tanulták a színdarabokat, oda helyezték a CSEMADOK televíziós készülékét is.

1962-ben a szövetkezet rendbehozatta a mozihelyiséget, átalakított három termet szövetkezeti klubbá, illetve könyvtárrá. Most itt van a televízió, azonban a helyiség kicsi. Az öltözőbe a zenekar jár próbálni, mi színdarabot tanultunk, s ilyenkor a televízió nézőit haza kellett küldeni. Emiatt sokszor kellemetlen helyzetbe kerültünk. A további probléma akkor merült fel, amikor megkaptuk az asztaltenisz-felszerelést. Hová tegyük? Ezenkívül a klubhelyiségben vasárnaponként lemezre táncoltunk is... Ha összegezzük, akkor látni, hogy sehogy se tudjuk úgy intézni a dolgainkat, hogy mindenre jusson hely. Emellett azonban a CSEMADOK helyisége üresen áll. Igaz, hogy a nyáron raktárnak szolgált, de már kiürítették, s az EFSZ elnöke át is adta a fiataloknak, de szavát csakhamar megváltoztatta, mikor beszélt a HNB titkárával, Báthi elvtárssal. Ugyanis ez a helyiség abban az udvarban van, ahol a titkár elvtárs lakik ...“

* * *

Ilyen esetben két lehető mód van az ügy elintézésére: közölni a levelet (ez egyszerű és nagyon könnyű), vagy elmenni a helyszínre, s ott tisztázni a felvetett problémákat. Az utóbbi lehetőséget választottuk.

A szövetkezet irodájában jöttek össze az illetékesek; a levél írója: ifj. Szmolka János gépjavító, a szövetkezet elnöke Galambos elvtárs, a HNB titkára és a helyi pártszervezet elnöke, a levélíró apja.

Felolvastam a levelet azzal a tiszta szándékkal, hogy utána őszintén megbeszéljük mit lehet tenni. De.az eredmény más lett. Mert kérem, vannak még objektív nehézségek és dühös vezető emberek.

— Én nem egyeztem bele abba, hogy a termet használjátok! — kiabált a fiatal gépszerelőre az elnök.

— Nem? Hisz még fűtenivalót is adott...

Az elnök két tenyérrel nagyot üt az asztalra.

— A szövetkezetnek szüksége van arra a helyiségre. Raktárnak kell. Mért nem volt jó a másik, amit helyette adtam?

Vitatkozunk. A titkár is beleszól.

— Nekem is jogom van nyugalomra.

Szeretném megmondani, hogy nem

veszekedni jöttem ide, hanem azért, hogy ha van egy lehető mód, oldják meg a szövetkezet, s a HNB vezetői, a fiatalok kérelmét. De szólni se lehet.

— Ilyen lehetőségeitek, mint most, sohase voltak — kiabál az elnök a fiatalok felé. — A szövetkezet rendbehozatta a mozitermet, a klubot, hát mit akartok még? S mért nem kellett a másik helyiség? Én tudom. Azért, mert a falu másik végén van.

— Nem azért. Hanem azért, hogy az még olyan sincs, mint emez.

— Elnök elvtárs, azt hiszem azért a fiataloknak ...

Közbevág.

— Hacsak azért jött ide az elvtárs, hogy vallasson, mint egy magyar csendőr, akkor én megyek. Csináljon amit akar, és írjon amit akar. Én azzal nem törődök.

Kiszalad az irodából, majd egy kis idő múlva visszajön. Mintha némileg lecsillapodott volna.

— Gyerünk, nézzük meg, mit adtunk mi a fiataloknak, aztán beszéljünk.

— Mehetünk — mondom — csak még szeretnék tisztázni valamit. Maguknál 33 huszonöt éven aluli fiatal dolgozik a szövetkezetben. Megérdemlik ezek a fiatalok azt, amit kérnek?

— Többet nem tudunk adni, — jön a kitérő válasz. — Tavaly is az egész kulturális alap ráment az építkezésre.

— S a helyi nemzeti bizottság sem tud segíteni?

— Nem. Tavaly is túlléptük a megszabott összeget. Semmit sem tehetünk egyelőre.

— Ahol most a titkár elvtárs lakik, azelőtt Mészáros tanító lakott. S amint megtudtam, akkor odajárt a fél falu televíziót nézni.

— Nekem is jogom van a nyugalomra — ismétli. — Különben írhat, amit akar az újságba, majd én is megírom a magamét.

(Csak egy zárójel keretén belül szeretném megjegyezni Báthi titkár elvtársnak, hogy nyugodtan megírhat mindent. T. i. csak az igazságot akartam megtudni, sajnos az Igazság a nagy asztalcsapkodástól megrémült). * * *

Megnéztük a „bűnös“ helyiségeket. Aztán megnéztük a klubot, a moziKönyvek a mezőgazdaságban

Akinek alkalma van egy nagy mezőgazdasági üzem könyvtárában napokon át böngészni, érdekes megállapításokat tehet.

Nem szándékom a vállalat és a hely nevét megjelölni, mert hiszen a látott probléma országos viszonylatban is érvényes:

a mezőgazdaságban még mindig feleslegesnek tartják a könyvet!

Tudom, hogy a vád súlyos, éppen ezért igyekszem bizonyítani. Elsősorban hangsúlyoznom kell a könyvek nyelvi aránytalanságát. Amíg a vállalat alkalmazottainak mintegy 80 százaléka magyar nemzetiségű, addig a könyvállománynak csupán egyharmada magyar nyelvű. Nem állítom, hogy ez szándékos — inkább hanyagság, felületes könyvtári munka. Mind a szlovák, mind a magyar nyelven írt könyvek jegyzéke azt bizonyítja, hogy a könyvtár nagyobb részét „összeszedték“ és azóta az állomány gyarapítása azt jelenti, hogy amit küldenek, azt átveszik és kifizetik.

Nem akarom lebecsülni mezőgazdasági dolgozóink szellemi érdeklődésének fokát, de azért túlzásnak tartom, Aristophanes „Három komédiáját“, Goethe Válogatott verseit, Dobrovitstól a „Fáraók művészetét“. Túlzásnak tartom részben azért, mert ezeket a könyveket még egyszer sem kérték ki a könyvtárból, másrészt azért mert ugyanakkor hazai magyar szerzőinktől összesen négy (4) kötetet találtam!

A nyilvántartás, a katalogizálás hiányán kívül egyik legnagyobb hiányosság az, hogy a könyveket, az olvasást nem propagálják. A könyvek lakat alatt pihennek az üvegezett szekrényekben és senki nem törődik azzal, hogy eljussanak rendeltetési helyükre: a dolgozókhoz, az olvasókhoz!

Ha pedig a kötetek mégis kijutnak • szekrény-börtönökből, akkor nem

kerülnek vissza. Az általam vizsgált könyvtár állományából kb. kétszáz kötet „kint van“ 1960 óta! Az olvasók nem hozták vissza — és senki sem kérte tőlük. Most pedig „kínos“ elkérni a könyveket, amelyek pedig végső fokon a közös vagyon részei.

Általánosan érvényes szabály: azonnal végre kell hajtani a selejtezést. A mezőgazdasági üzemek könyvtárai zsúfolva vannak olyan művekkel, amelyek részben a rosszízű irredentizmus és szeparatizmus levegőjét árasztják, részben a személyi kultusz időszakának téves nézeteit hirdetik. De az elavultság jellemzi a szakmai irodalmat is.

Végül is a mezőgazdasági üzemek könyvtárainak hiányosságának két fő oka:

1. a megfelelő, a könyveket szerető és a könyvekkel bánni tudó könyvtáros hiánya;

2. a tervszerű könyvtári munka hiánya.

A különböző társadalmi szervezetek nap-nap után rendeznek tanfolyamokat az üzemi tisztségviselők politikai és szakmai tudásának gyarapítására. Kívánatos és fontos lenne, hogy a járási szervek behatóan foglalkozzanak a mezőgazdasági üzemek irodái-, ban porosodó, kézen-közön kallódó könyvekkel és egy-egy önként vállalkozó dolgozónak megmutassák a könyvtári munka alapvető elemeit.

A nemzet vagyona nemcsak gyárakból, gépekből, bankjegyekből és házakból áll — hanem könyvekből is!

Péterfy Gyula, Zselíz

Két évig tanulták a szőlő ***' és növénytermesztés ezerágú problémáit. Nemrégiben búcsúztak egymástól, tanáraiktól és a méltóságosan tovasikló Duna vizétől.

helységet, s azt a szobát Is, amit a kért helyett adott az elnök a fiataloknak.

S most összegezésként: a szövetkezet bármennyire is igyekezett lehetőséget adni a fiataloknak, az a véleményem, hogy a sok kicsi helyett inkább egy nagy termet csinálhattak volna. Azt, amit a fiatalok kértek, s azt is, amit az elnök helyette adott volna, fel lehet használni raktárnak, vagy akárminek, csak arra nem, amire akarják. Rozzant és sötét épület mind a kettő.

Más megoldást kell találni. S az egy rendes művelődési otthon. Hogy annak az építése napjainkban milyen problémát jelent, ismerjük. Azonban ismerjük azt a problémát is, amely a mezőgazdaságnak megfiatalításával kapcsolatos. A XII. kongresszus határozata világosan megmagyarázza mit jelent? ez.

Csakhogy Ipolyszakállason valahogy nem teljesen egészséges a légkör. Gondolok itt a tömegszervezetekkel kapcsolatban tett megjegyzésekre. A szövetkezet elnöke, s a HNB titkára is azt állítják, hogy az idézett levelet a fiatalok valakinek a hatására küldték a szerkesztőségünkbe. Az az érzésem, hogy személyes nézeteltérések keletkeztek az egyes tömegszervezetek, a HNB, illetve a szövetkezet vezetői között. Soviniszta megnyilvánulások is szóbakerültek. Az elnök haragja talán ezek felé irányult, azt hiszem részben felém, s rajtam keresztül a szerkesztőség felé, miszerint „csendőrmódon“ merészeltünk „vallatni". Holott az egyedüli célunk, mint már említettem a helyzet tisztázása volt. Ami viszont azokat a bizonyos „vallatási módszereket“ illeti — nem én ütöttem az asztalra.

GÄL SÁNDOR

Sokezer ember látogat el vasárnap Devínbe, hogy az ősi vár tövében eltölt sön néhány kellemes órát. Az ünnepi műsor keretében a Juro Jánosíkról írt opera kerül bemutatásra.

Hogyan lehetne jobban ?

Karván, a Szarvasi kastélyra aligha ismerne rá, aki régebben járt arrafelé. Igaz, hogy nem kevesebb mint egy millióba került, míg mezőgazdasági iskolára építették át, s azt a nemes célt szolgálja, hogy mezőgazdasági üzemek részére képezzen szakembereket.

A faluban lévő Láng-féle kastélyban éppen egy évtizede, hogy megkezdték a kovácsok, bognárok képzését, majd később a növénytermesztés ismereteire oktatták a falusi dolgozókat. Aztán megalakult a mesteriskola is, ahol a meleg éghajlatot kedvelő növények termesztését tanulták, főleg a gyakorlatból továbbképzésre vágyó mezőgazdasági dolgozók, majd 1958-tól szőlészeti-növénytermesztési mesteriskolává alakították át. Már negyedik éve kertészeti tanonciskola, illetve szaktanintézet is működik a Duna partján.

A sokoldalú nevelés, mesterré képzés sok gondot v okozott még a régi kastélyban szorongó iskolának. A Szarvasi-kastély átépítése megoldotta a helyiségproblémát és szép, korszerű, világos tantermekben tanulhatnak a fiatalok és az élet delén lévők.

A tanítók, nevelők fáradhatatlan törekvése, munkássága évente több mind száz képzett mezőgazdasági dolgozót küldött a termelésbe. Hogy munkájuk nehéz volt, sőt ma sem könnyű, semmi sem igazolja jobban, mint a szakintézetbe járó diákok életrajza, vagy azon válaszoknak egy része, amelyet az iskola igazgatóságának érdeklődésére küldtek a mesteriskolában végzett hallgatók.

Az életrajzban ilyen mondatok találhatók: „Már 8-éves koromban elhatároztam, hogy bányász leszek, de sajnos nem sikerült... Minden vágyam az volt, hogy autószerelő legyek, de nem vettek fel, mert 3,5 volt az osztályzati átlagom...; Nem erre a pályára akartam jelentkezni...; Ebbe az iskolába csak a nehéz elhelyezkedés miatt kerültem ...

Soká lehetne még sorolni hasonlókat. A hogylét, a munkahely utáni érdeklődésre is érkezett jónéhány negatív válasz: — Amikor hazakerültem — írja Gogh Ferenc Tallósról — a szövetkezetünk már összeházasodott. Az új vezetőség nem gondoskodott

számomra megfelelő beosztásról... Tarr Gyula arról ír, hogy a sárói szövetkezetben figyelembe sem vették, hogy elvégezte a mesteriskolát.

Jónéhány ilyen választ olvashatnánk még. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem találkozunk máshangú levelekkel is. Idézzünk csak egyet közülük: „Tudatom önökkel, hogy a mezőgazdasági mesteriskola elvégzése után a komáromi technikumban érettségi bizonyítványt szereztem. Egy ideig a csenkei gazdaságban dolgoztam mint csoportvezető, jelenleg könyvelő vagyok Szentgyörgyön. Máskülönben a mesteriskolában tanultaknak nagy hasznát vettem, az ott szerzett tudás, tapasztalat nagyban megkönnyítette a tanulást.“ Aláírás: Domonkos Pál.

Az életrajzok, válaszlevelek azt igazolják, hogy sok függ attól, kik kiket nyernek meg a szaktanintézetben, mesteriskolában. Számtalan esetben a mezőgazdasági üzemeknek teljesen mindegy hogy a 9-éves iskolákból kik jelentkeztek a szaktanintézetbe. De a tanítói kar sem követ el mindent, hogy necsak azért menjen el valaki mezőgazdasági szaktanintézetbe, mert másutt a létszám betelt, hanem elsősorban olyanok, akik életcélul választják a mezőgazdaságot. Ezt az segítené elő elsősorban, ha az iskolák szoros kapcsolatot tartanának fenn a mezőgazdasági üzemekkel, emellett helyes lenne, ha kirándulásokat szerveznének az általános iskolák s megtekintenének egy-egy szaktanintézetet, köztük a karvait is. A Duna-part közvetlen közelében lévő iskola szép park, üvegházak, munkahelyek, szőlő, kísérleti telep bizonyára hozzájárulnának ahhoz, hogy kedvet kapjanak a szaktanintézetbe való jelentkezésre. A mezőgazdaság megszerettetésétől, a jó kiválasztástól függ, hogy a Karván végzettek közül ne csak 60 százalék maradjon a mezőgazdaságban.

Hasonló a helyzet a felnőtt hallgatóknál is. Azoknak a megnyerésénél is segítene, ha tanulmányútak alkalmával (esetleg járási szervezésben is) megismerkedhetnének a mesteriskolával, a gazdag, kb. 10 000 kötetes könyvtárral és a többi lehetőséggel.

Mi azonban a helyzet a jelenben is?

Az iskola igazgatósága átirattal fordult a Közép-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottsághoz, hogy segítsék elő a hallgatók toborzását a szőlészetnövénytermesztési mesteriskolába. A KNB ugyan értesítette erről a járási nemzeti bizottságokat, de ennek ellenére pl. a losonci JNB segítsége annyi volt, hogy levéllel fordult az iskolához, majd a toborzás után értesítsék őket, hogy hány személyt sikerült megnyerni az említett iskolára.

Sokak előtt ismeretes, hogy Dél- Szlovákiában széleskörű szőlőtelepítés van folyamatban. A szőlő kezelése természetesen hozzáértő embereket követel. Viszont sokhelyütt, ahol telepítenek vagy terveznek telepítést, a szövetkezet vezetői nem törődnek azzal, hogy küldjenek valakit mesteriskolába. A járási nemzeti bizottságok segítsége több helyen hasonlószerű mind Losoncon. így aztán majdnem teljes egészében az iskola tanítóira vár a toborzási feladat s kénytelenek a nyári szabadságukat feláldozni, ha azt akarják, hogy ősszel új osztályt nyissanak. Jelenleg, amikor a jelentkezési határidő rég lejárt, alig van néhány jelentkező.

Természetesen annak, hogy kevesen jelentkeztek más oka is van és ezen el kellene gondolkodni. A szőlészetinövénytermesztési mesteriskola kétéves időtartamú. Ha valaki érettségizni akar, újból két vagy három évet kell mezőgazdasági technikumba járnia, mint bentlakó vagy az utóbbi esetben mind távhallgató, ahol viszont a szőlőtermeléssel nem is foglalkoznak mélyebben. Ezért helyesebb lenne, ha mondjuk Karván érettségivel végződő gyümölcsészeti-szőlészeti technikum nyílna. Ez minden bizonnyal megkönnyítené a hallgatók toborzását. Ezzel függ össze az anyagi kérdés is, mivel a legtöbb hallgató nős, családos. Az egyik most végzett hallgató a modrai szőlészeti technikumban kezdett tanulni. Nyelvi nehézségek miatt azonban otthagyta a technikumot és átiratkozott a karvai mesteriskolába. Ez nemcsak azt jelentette, hogy nem szerzett érettségi bizonyítványt, hanem havonta közel 500 koronával kapott kevesebbet, mint a szőlészeti technikumon.

Ezeket a gondolatokat is fel kellett vetni, mert az egyes EFSZ vezetők s más szervek nemtörődömségén kívül az említett okok is közrejátszanak a hallgatók megny,érésénél. Viszont, ha már megindult honfoglaló útjára a szőlőtelepítés, és még az illetékesek elgondolkodnak egy-egy gyümölcsészeti technikum megnyitásán, mindent el kell követni, hogy azokból a szövetkezetekből, ahol szőlőt termelnek és nincs elegendő képzett szakember, egy, vagy esetleg több hallgatót is küldjenek a karvai mesteriskolába.

A felvetett problémákról az iskola tanáraival és végzős hallgatóival beszélgettünk el; ők is én is, úgy látom, hogy a felvetett gondolatok megoldása elősegítené mind a szaktanintézet, mind a gyakorlatban bevált mezőgazdasági dolgozók tovább képzését, illetve a mezőgazdasági üzemek szakkáderekkel való jobb ellátását.

Tóth Dezső