Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-07-07 / 54. szám

A vonat egyhangúan zakatolt. Nagy Mihály elgondolkozva nézett ki az ablakon. Nem az előtte gyorsan elsuhanó tájat nézte, gondolatai egészen máshová kalandoztak. Ölében nyitott levél feküdt, időnként kikapott belőle egy-két sort .......megvenném a házad, hiszen te már városi ember lettél, sohasem fogsz falun lakni... Aztán tönkre is megy az egész épület... Amióta apád is meghalt, nem néz felé senki sem ...“

Az apja! Keserű vonás rajzolódott az arcára. Miért is nem tudták megérteni egymást soha?

Hirtelen maga előtt- látta az apja szigorú, kemény arcát. Ez a kép maradt meg róla benne, mert Így látta utoljára, amikor őt elkergette a háztól.

— Nem vagy a fiam többé! — kiabálta vagy inkább hörögte lilára váltam — Pusztulj a házamtól! Aki az én kenyeremet eszi, annak én parancsolok. Visszajössz te még könyörögni! ...

De nem jött vissza. Még csak hátra sem nézett, úgy ment ki a faluból. Csak befelé folytak a könnyei. Miért bánik vele így az apja? Miért nagyobb a földéhsége, mint a saját vére iránti szeretete? Mert ez volt az oka annak, hogy Mihálynak el kellett hagynia a szülői házat. Az öreg Nagy egész életét a birtok gyarapítása töltötte be. Nem volt nagygazda, de foggal és körömmel harcolva azok sorába akart bekerülni. Kora reggeltől késő estig dolgozott az egész család, de a cél elérése továbbra is csak messze volt. Egy vasárnap délután aztán új út csillant meg a földszerzés felé.

Azon a bizonyos vasárnap délutánon a vén Mári néni óvatoskodott be a Nagy portára. Félve tekergette madárfejét jobbra-balra, mert bizony nem mindenütt fogadták szívesen az alattomos természetű öregasszonyt. De itt most megtalálta a maga embereit. Mihály nem volt otthon, pedig éppen őróla esett sok sző. No, de elmondták neki azon melegében, ahogy hazaért. Mári néni házassági ajánlatot hozott. Még hozzá nem is akármilyet! Balogh János hozzá adná az örzsi lányát.

— De édesapám — próbált védekezni Mihály — hiszen örzsi púpos, öregebb is, dolgozni sem szokott, csak kényeskedni. Nem való ez hozzám!

— Hogyne lenne hozzád való! A földjük a mi földünk mellett van. Aztán az apja mindjárt az esküvőtök napján a nevedre íratna 30 holdat. Gondold meg!

Mihály csak rázta a fejét. De hiába. Ettől kezdve minden reggel örzsi nevével ébresztették. Csak örzsiről, illetve földjeiről folyt a szó az ebédnél, a munkában, s örzsi nevét duruzsolták a fülébe, amikor lefeküdt. Az anyja könyörgött, az apja pattogott, káromkodott Hasztalan. Ebben hajlíthatatlan maradt. Az apa szintén megmakacsolta magát. Napról-napra többet veszekedtek, míg végül kenyértörésre került a sor. Talán az öreg sem gondolta olyan komolyan a kiutasítást, csak a benne ágaskodó indulat diktálta a szörnyű szavakat. Talán ... Mihály ezt már nem tudja biztosan. Benne is az apja tüzes vére lobogott, s hirtelen támadó haragjában azonnal elindult. Még csak halkszavú édesanyjától sem búcsúzott el. Szegény asszony! Soha nem lehetett még csak önálló gondolata sem. A férje rabszolgája volt.

Mihály sóhajtott. Kezét végighúzta a homlokán, mintha a fájó gondolatokat akarná elűzni.

Már erősen szürkült, amikor megérkezett. Nem sokat látott. A házak homályba burkolóztak. Végre eljutott Gombás .bácsiékhoz.

— Holnap megnézzük a házat, megegyezünk az árában. Holnapután reggel elintézzük a formaságokat, s este már utazhatom is vissza. — így mondta a megérkezésekor, de lassan már a hét vége közeledett, mégsem gondolt a hazatérésre. Sőt szabadságot is kért!

A dolog úgy történt, hogy másnap reggel Gombás bácsi helyett a fia vezette végig a falun. Jani valamikor a legjobb barátja volt. Vállas, komoly férfi lett belőle. Mindig értelmes, dolgos kezű volt, valószínűleg ezért is választották a szövetkezet elnökévé. Most nem kis büszkeséggel mutogatott meg mindent a „tudatlan városinak“. Mihályt különösen a gépjavítóműhely érdekelte.

— Tudod, ez a szakmámba vág. A háború befejezése után esti iskolára jártam.

'A műhelyben örömmel fogadták Egy aratógépen sehogyan sem tudták a hiba okát kikutatni. Érdekes, komplikált eset volt. Mihály ottragadt Megígérte, míg ki nem javítják, nem utazik haza.

Gombás Janiéknál szállásolta el magát. Gombásék és a műhely közti úi a Nagy porta mellett haladt el. Itt Mihály nem tudott soha megállás nélkü elmenni. Mindig más-más kép bukkant fel emlékezetében. Néha bement, körüljárta az udvart, benézett a lakásba. Ott, a kút mögött volt gyermekkorának legkedvesebb játszóhelye. Az oszlopos tornácon azelőtt hatalmas bokor rozmaring illatozott. De szerette azt az édesanyja! Mindig mondogatta: — Tudom, hogy nem divat már a rozmaring, de én kedvelem. Ha meghalok, ültessétek a síromra.

Igen, a temetőben ott látta zöldelni a síron. A háború alatt pusztult el a szegény asszony. Mihály akkor már a fronton volt.

— Azt tudtuk, hogy amikor itthagytad a falut, nemsokára behívtak — mondogatták a falusiak — de a háború után nyomod veszett. Senki sem tudta mi lett veled. Azt hittük, meghaltál. Csak most, hogy az örökség miatt hivatalosan is nyomoztak utánad, most tudtuk meg, hogy Csehországban élsz.

Mihály bólintott:

— Ott kezdtem dolgozni, oda mentem vissza a háború után is. Édesanyám meghalt, ide már nem kötött semmi. Örökségre nem számítottam. Közben megnősültem. Egy szép kislányom is van már.

Fényképeket szedett elő a zsebéből s büszkén mutogatta.

Közben a gépjavítás sikeresen haladt, a befejezéshez közeledtek. Mihály még sem tudott örülni.

— Mi bánthat? — tűnődött magában. — Talán a régi pajtásoktól oly nehéz az elválás? Vagy ez lenne az az érzés, amit a költők versekben annyiszor megénekelnek: a honvágy?

Megrázta a fejét. Az lehetetlen! Igaz, hogy a parasztembert ezer szállal köti magához a föld, a szülőfalu, de őt nem. Ő már nem paraszt, hanem munkás. Neki itt semmi helye nincs, hiába állítja Jani, meg a többiek is, hogy szakmájával szépen érvényesülhetne a szövetkezetben.

— Talán az asszony tart vissza? — kérdezgették tréfásan,

Mihály érezte, hogy ezzel alighanem a dolog velejére tapintottak, de eddig még önmagában sem mert választ keresni a kérdésre. Most egyre többet gondolt rá.

Elérkezett az utolsó nap. A gépet kijavították, nem volt már ürügy a maradásra. Sorra járta az ismerősöket, rokonokat. A legtovább mégis a szülői ház előtt álldogált kissé fátyolos szemmel. A ház némán, titokzatosan visszanézett rá, mintha búcsúszavakat mondana, vagy mintha hívná, marasztalná...?

— Gombás bácsi, várjunk még egy kiesit a házzal. Meg kell beszélni a feleségemmel. Aztán nézze, nemsokára itt a nyár... Ügy gondolom, a nyárra lehozom ide a családot. Hadd ismerjék meg a falumat. Szóval, utoljára egyet nyaralunk a házban. Érti

: ugye, mit akarok Gombás bácsi?

— Hogyne értenélek fiam. Értelek... Hozd csak ide a családodat — mondta az öreg és megértőén hunyorgott apró szemével.

WSSSSSSSSSSSSSSSSSWSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ

ütutturátis Fúreks

• Rumen Gercsev bolgár rendező háromrészes dokumentumfilmet forgat, amelynek jelentős része az 1. bolgár hadsereg magyarországi harcait és a felszabadulás nyomán támadt új életet örökíti meg.

• Huszadik századi budapesti műgyűjteményekből címmel megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása. Ez az első kiállítás, amelyet kizárólag magángyűjtők tulajdonában levő műtárgyakból rendeztek.

• Dokumentumfilm készül a Dunai Cementműről Urbán Ernő riportsorozata alapján. A dokumentumfilm rendezői nemcsak az üzemet, hanem a dolgozók üzemkívüli életét is ábrázolni kívánják.

• Henri de Montherlant francia író, akit a múlt héten iktattak az Académie Francaise halhatatlanjai közé. szakított a hagyományokkal és az aranysújtásos zöld frakk helyett utcai ruhában foglalta el helyét. „Teljesen felesleges kiadásnak tartom a díszruhát“ — mondotta.

• A kalocsai népművészeti háziipari szövetkezet színes hímzései, a mintegy 25 színnel varrott térítők, alátétek a többi között francia, belga, olasz, norvég megrendelésre készülnek. Az idén először Japánba is eljutnak a kalocsai kézimunkák.

• A Lengyel Népköztársaságba utazott kéthetes hangversenykörútra a Kisipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttesének énekkara. Hangversenyt adnak Poznanban, Varsóban, Kattowicében és Sopotban.

• Az angyalokat is ellopják azok a semmirekellő tolvajok — ez volt a véleménye a franciaországi Aramon község plébánosának, amikor a templomba belépve konstatálta, hogy a főoltárt díszítő, fából művészien faragott, dúsan aranyozott, XVIII. századból való két angyal „elrepült“. A két angyal tízezer frankot ért.

• Magyar kiállítás Auschwitzban. A Legújabbkori Történeti Múzeum kiállítást készít az egykori auschwitzi haláltábor területén. Ezért felkéri mindazokat, akiknek a magyarországi fajüldözésekkel és az auschwitzi haláltáborral kapcsolatos tárgyi emlék, fénykép stb. van birtokában, közöljék a múzeum titkársáaával.

JÁN SMREK:

Ha csoda-erő szállna ránk, sokan lennénk, kik boldogan futó felhővé változnánk.

Gyönyörű mámor lenne:

tízezer szűzlány

tűzforró sóhajából

megszületni, felhővé,

lágyabbá szűzi bájtól,

szállni májusi légben,

festői tájon,

honi vidéken;

sűrű ködből kiérve

rászállni zsenge lány :.

süldő legényre,

öntözni őket,

nagyra nőjenek,

vad sakálként űzzék az életet,

alighogy pólyarongyuk eldobták, -legyenek szépek, gyertya-karcsúak,

szívüket égig hordozzák!

Majd drága gyöngyöt permetezni, legyen a napfény óvó-párás réten és tágas síkon, hogy zavartalan nyíljon belőlük égi áldás.

Ha kiballag a rög fia

hajnal előtt a szántóföldre.

vidító, üde reggel

sóhaja üdvözölje,

hadd pillanthasson mosolyogva

a fésülködö arany-kalászokra, t

és hazatérve mondja vígan f

párjának és fiának, f

hogy jó itt élni a hazai földön, f

nem hívják titkos messzi tájak.

Felhővé lenni csodaszép, lerázni föld igáit,

szabad utakon bolyongni, \

amerre vágyad csábít. \

SzóbaáUni az égi fénnyel, \

s cirógatni az ember arcát, ,

ha szenvedélyek háborgatják. j

Megfékezni az ártó árnyat, \

s azt is, ki rosszat forral, 5

vánkosa lenne vajúdó anyának, í

kisdedet óvni fias asszonyokkal, i

Példát mutatni férfinak a harcban, * jó célhoz vigyék tüzei, i

s a földi jólét raktárából 4

jussát vitézül kérje ki. J)

4

S bár olyan felhő lehetnék, f

mely apám horpadt sírján is 4

mindennap könnyét ontaná, 4

legalább fűszál nőjjön rajta, 4

ha rózsát nem hord senki rá. 4

4

S eljárnék párom kiskertjébe, 4

hol sok-sok virág nézne rám, t

lesném a jöttét minden reggel, 4

s ragyogó szemmel fogadnám. w

Fordította: Veres János \

JAROSLAV SEIFERT:

A vén jegenye szendereg, leülök árnyékába.

Dél van, fojtó, fülledt meleg, lóg már a vihar lába.

Ördög vigye most az alvást, nincsen semmi értelme.

Egy kis tücsök cirpel folyvást, csendben zenél őkelme.

/

Hallható volt: kalász zizzen, és megkondult egy harang.

Majd egy lány csinosan, frissen kettőnk mellett elhaladt.

Aratók ebédjét vitte, az arca szinte lángolt.

Fent fecskesereg csivitelt és járt cikázó táncot.

Megrázkódott a jegenye, f

kiszállt szeméből álma.

A lányra esett tekintete, . 4

s hosszan nézett utána. ' i

Fordította: e;ü g e d i Elek í

A esallóközi gyerekeknek nem kell messzire utazniuk, hogy sátrat verjenek és kellemes környezetben eltáborozzanak néhány napon keresztül. A festői szépségű kolozsnémai szigeten mindent megtalálni, ami kellemes a természetben. Zöld pázsit, szebbnél szebb lombozatű fák, gyorsan tovasikló Duna vize, a langyos vizű Duna-ág — az amit legjobban szeretnek a gyerekek.

A nemesócsai diákok is itt töltötték az utolsó iskolai napokat és nagyon jól érezték magukat.

A komáromi földrengés kéftszázadik évfordulójára

ouK rege, íeyenua, ue iga-t luucuci

is megemlékezik Komárom, a héttornyú város hősiességéről. A Csallóköz alsó sarkában a Vág—Duna és a Nagy- Duna ölelkezését nézte és nézi ma is az öreg vár és a XIII. században a várfalakon kívül épült város.

Ha félrevonjuk a történelem vérzivataros emlékeit borító függönyt, bizony nagyon sok szomorú emlékkel teli múltról regélhetnénk. Az erős várat gyakran ostromolta ellenség, már 1241—42-ben a tatárok is. Amikor a Bécsben meghalt Mátyás király holttestét hajón hozták haza, a gyászolók 1490. április 17-én Komárom falai alatt pihentek meg. A nagy királynak itt vadászkastélya és szép gyümölcsöse volt.

A mohácsi vész után 1529-ben a törökök elfoglalták a várost, amely a harcok folyamán teljesen leégett. A törököket csakhamar sikerült kizavarni és a 140 évig tartó harcok idején a hadigályák a Dunán Komárom alatt kerestek menedéket. A várat a harmincéves háború folyamán is ostromolták és a város újra leégett. Az 1709—1711. években, a kuruc időkben ragályos betegségek pusztították Komárom lakosságát.

A XVIII. század második felében, pontosan 1763. július 28-án szörnyű földrengés sújtotta a várost. Erről a

katasztrófáról érdekes feljegyzés van birtokomban, amelyet anyai ági dédapám 88 évvel ezelőtt írt. Az alábbiakban szó szerint idézzük néhai Takács Dávid molnármester feljegyzését:

„Az ezerhétszázhatvanharmadiki földrengésről szól Rév-Komáromban — Takács Dániel tulajdona ezen régi emlékirat, szinte Jakab Lidia asszonyé is — 1875. március hó 9-én.

Az 1763. évi komáromi nagy földrengésről egy érdekes okmány létezik a városi levéltárban, kiadva az akkori helytartótanács által, mely városunk javára országos könyóradományok gyűjtését rendelte el. Az említett okmánnyal a város küldöttei jártak könyörádományokat szedve. — A latin szövegű okirat magyar fordításban így hangzik:

Folyó 1763. év múlt július hava 28-án mint egy öt és fél órakor, midőn a hívők nagy része, a beállott országos vásár miatt, korábban elvégzendő az isteni szolgálatot, az egyházakba gyülekezett, másrészt már a sátorokban árui eladásával foglalkozott, a lakosság többi része pedig, jelesül a betegek és gyermekek, még álmukban fekiivének; ezen ■ szabad és királyi város, a mindenható istennek kifürkészhetetlen

akaratából, földrengést szenvedett; még pedig oly mérvben, hogy a városbani egyházak, kettőn kívül, melyek az isten oltalmában voltak, számra hét tornyaikkal és szent épületeikkel, egészen romba dőltek; 279 nevezetesebb polgári ház összeomlott, 785 pedig tetemesen megsérült ezen borzalmas idő közben. Hatvanhárom ember összezúzatott, 102 más különböző tagokban zúzást, törés szenvedett, vagy megsebesült. Sőt, a Vág-Duna mellett maga a föld is megnyílt és nehézszagú kénköves vizet, vörös színű lángokat és különféle homokat töveit és szórt a magasba. E borzasztó földrengés, rémítő robogások és rászkódások közben, egész a most végződő szeptember 26-ig gyakran ismétlődött, sőt a föld még most sem csendesedett le teljesen. — 1763. szeptember 30-án,

Keglevich József gróf,

Balogh László, Hlavács János.

E régiséget írtam március hó 9-én 1875-ben, Takács Dávid molnár.

* * *

Húsz esztendővel később, 1783-ban Komáromban újra megrendült a föld és több helyen megváltoztatta a város arculatát.

Szénássy János (Komárom)

A kultúra „barátai“

f Marlene Dietrich világhírű filmszínésznő és, tévécsillag Baden-Badenbe érkezett, a hogy részt vegyen az ottani

TM slágerfesztiválon. E helyett

; azonban védőőrizetbe való

! helyezését kellett kérelmeznie a ! bűnügyi renőrségen, mert tudomá\ sára jutott, hogy a baden-badeni I; szélsőséges vallás-, nemzetiség- és ; fajgyűlölők bombamerénylettel ; akarják eltenni láb alól A díszes ! társaság fenyegetéséről maga a I nyugat-németországi sajtó is kény• télén volt beszámolni.

; A ragyogó tehetségű művésznőt ; már 1960-ban is megtámadta a ! nyugat-berlini nácisöpredék, ami> kor az USA-ba történt kivándor• lása óta első ízben lépett fel német ; területen. „Zokon“ vették tőle, ; hogy Hitler faji üldözése elöl ide! jében Amerikába menekült és nem ■ várta meg ölbe tett kézzel, amíg > gázkamrába hurcolják. K. E.