Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-09 / 3. szám
Magról termeszt burgonyát Edelstein professzor A Szovjetunió számos kolliozáBan és szovhozában nagy gondot okoz a magnak való burgonya tárolása. Az Aurora kolhozban például, ahol a nyár végén jártunk, s ahol sok száz holdon termelik ezt a növényt, a jövő évi magnak való burgonyából 20 000 mázsát kell tárolniuk 7—8 hónapig. A Szovjetunió viszonylatában pedig az elraktározott magburgonya évente mintegy tízmilló tonnára tehető. Ebben a kolhozban hallottam, remény van arra, hogy megszűnjön ez a sok költséget igénylő tárolás. Egy tudós foglalkozik ezzel a problémával: Vitálij Edelsteinnek hívják. Ha kísérlete beválik, akkor nemcsak a gazdaságtalan tárolás válik feleslegessé, de forradalmat idéz elő az egész burgonyatermelésben Is. A professzor nem gumóról, hanem magról termeszt burgonyát már évek óta kisebb-nagyobb parcellákon. Ez az értesülés csalt le a neves kutatóhoz, aki nem messze lakik Moszkvához. Mielőtt hozzákezdett volna, eljárása ismertetéséhez, elmondta, az előzményeket is. Könyveket, cikkeket mutatott, amelyekben neves mezőgazdászok, kutatók egyöntetűen így vélekednek: „A burgonyafajtákat csak gumóikról lehet szaporítani. Ha magról vetünk, a fajta tönkremegy, megsemmisül. Az utódok között sok kicsi, egyenetlen, használhatatlan szem lesz.“ S végül a minden reménytől megfosztó következtetés: „A gyakorlat megmutatta, hogy a krumplinak magról való vetésével nem lehet biztos terméseredményeket elérni ...“ A HAWAI-SZIGETI PÉLDA Az első kísérletek a burgonya magról történő vetésére 150 évvel ezelőtt voltak. Ismeretes, hogy sok krumplifajta cseresznyenagyságú zöld bogyókat terem, amelyekben apró magvak találhatók. Ezek a paradicsommaghoz hasonlóak, csak háromszor-négyszer kisebbek annál. Egy hektárról 2—5 kiló ilyen mag gyűjthető össze, de néha tíz, sőt húsz kiló is. Egy hektár burgonyaföldről leszedett mag pedig általában 10—25 hektáros terület bevetéséhez elegendő. Az elgondolás tehát igen nagyszerű és vonzó. Egyes szovjet kutatók már 1933-ban is foglalkoztak vele, de előrehaladás mégsem történt. Vajon miért? Igen munkaigényes ez a módszer — olvasható a könyvekben. A apró magocskákat — nem szabad mélyebbre tenni a földbe, mint fél centiméternyire, különben a mag késve ős ritkán kel ki. Azokon a területeken, ahol az éghajlat forró és száraz, a talaj felszíne gyorsan kiszárad, az elkülönített kis krumplimagocskák nem tudnak kikelni, vagy ha ki is kelnek, elpusztulnak. Kár ezzel foglalkozni — .mondták sokan. Edelstein professzor azonban újabb kísérletekbe kezdett. Ezek sajnos, alátámasztották a magról való vetés ellenzőinek kételyeit. A magról termett utódok nem voltak egységesek és kevés termést adtak. Volt azonban néhány olyan fajta is, amely jól átadta jellegzetes tulajdonságait az utódoknak. Ilyen volt a „Jubel“, a „Majestic“, az „Alma“, a „Pepo“ és még néhány fajta. De ott volt még a második akadály: a krumplinak igen kicsiny magja van és finoman elmunkált talajt kíván. Hogyan lehetne ezt a nehézséget leküzdeni? Egy alkalommal a professzor figyelmét érdekes cikk ragadta meg, amely a Hawaii szigetek ananász-üitetvényéről szólt. Ebben a többi között az is le volt írva, hogy néhány. ültetvényes úgy próbált védekezni a gyomok ellen, hogy papírral takarta le az ananászok között a termőföldet. A papír nemcsak a gyomokat nem engedi nőni, de a talaj nedvességét is megőrzi. A papír azonban drága volt és így hamar feledésbe merült Hawaii szigetén ez az eljárás. Edelstein viszont erről olvasva, a kényes krumplimagra gondolt és elhatározta, hogy feltámasztja, illetve újból megvizsgálja ezt a módszert. A Tyimirzájev nevű zöldségtermelő kutatőállomáson kezdett munkához. S íme az eredmény: — A vetéshez bitumenes úgynevezett csíravédő papírt használtunk. Speciális gép segítségével két papírszalag közé helyeztük el a magvakat, meghatározott távolságra egymástól. Ezt a szalagot pedig a talajra terítettük, és vékony egykét centis földréteggel betakartuk. így sikerült egységes, szép vetést kapni. DIÉTÁS KOSZT A CSIRÁKNAK Ezt az eredményt nagymértékben elősegítette a jó vetés-előkészítés: a magocskákat jarovizálták és drazsészerűvé tették. Ez az utóbbi egy igen fontos eljárás. Az a lényege, hogy a megduzzásztott magvakat ásványi anyagokkal burkolják be, ami által ezek gömbölyű alakot nyernek. E buroknak akkor is nagy hasznát veszik, amikor a magvak feszegetni kezdik a zárkájukat, és a csíráknak szükségük van a tápanyagokra. Az ásványi anyagokból szinte „házhoz szállított diétás kosztot kapnak“. A védőtápláló burok növeli a növény ellenállását a betegségekkel szemben, javítja a fagyállóságát és lerövidíti érésének idejét. x Az is jelentős előnye a drazsészerű vetésnek, hogy az ilyen magok nagyobbak és nehezebbek, mint rendesen, s így jobban megoldható velük a gépi vetés. Annyit vethetnek belőle mindig, amenynyi a jó termés érdekében- kell. így takarékoskodni lehet a maggal és teljesen kiküszöbölhető az a fárasztó munka, amit az egyelés, a ritkítás jelentene másfajta vetés esetén a dolgozóknak. És ami a fő: az ilyen gömbölyű magok 20—25 százalékkal növelik a termést. 100 GRAMM VAGY 30 TONNA? De mekkora hektáronkénti termést ad a magról való vetés? A Szovjetunió laza talajain hat és tíz tonna között ingadozott a hektáronkénti burgonyahozam. Egyes esetekben azonban sikerült elérni 20—30 tonnát is. S ehhez a burgonyamagból mindössze 100 gramm kellett két-három tonna gumó helyett. Hogy például 50 hektárt bevethessenek, magról mindössze öt kilóra van szükség. Burgonyagumóból ugyanakkor 1000—1500 mázsa kellene ugyanekkora területre. Egy zacskó mag és tíz vagon burgonya. íme az új módszer jelentősége! —Ma még nem sikerült azonban leküzdeni az akadályt és elérni, hogy a magról vetett burgonya gumói egységesek, egyformák legyenek — mondotta a professzor. — De a kísérletek szerint ezek a kis gumók is kiválóan alkalmasak ültetésre. Belőlük 700—900 kilogramm kell egy hektárra, azaz kétszerháromszor kevesebb, mint a rendes nagyságú gumókból. Csak ezt számítva is a szovjet mezőgazdaság évente nem kevesebb, mint 5—7 millió tonna burgonyát takaríthat meg. ÖTSZÖR KEVESEBB MUNKA Kiszámították, hogy az új vetési eljárás alkalmazása esetén ötször kevesebb munkára van szükség. Ahol például a papírcsíkok befedik a földet, gyomtalanításra egyáltalán nincs szükség. Egyesek azonban ellenvetik: „Drága és kevés a papír“. A professzor szerint ennek ellenére is kifizetődő így termelni burgonyát. És ma már nem titok, hogy papírt lehet előállítani szalmából, kukoricából és napraforgóból is. Ha a Szovjetunió évi szalmatermésének csak a két százalékából papírt gyártanának, ez elegendő volna hat-hét millió hektárra csíravédő szalagnak. A professzor elmondotta, az új vetési módszer még további csiszolásra vár. Elterjesztése megköveteli az új, korán érő és hidegtűrő burgonyafajták kinemesítését, szelektálását is. Aztán korszerűsíteni kell a régi vetőgépeket, illetve újakat kell szerkeszteni a védőpapírral történő vetéshez. Egyszóval: ki kell dolgozni a burgonya magról való termelésének komplex módszerét. Végül az új vetési mód perspektívájáról kérdeztük a professzort. — Az én kísérleteim, de már más kutatótársaim eredményei is alapot adnak arra a kijelentésre — mondotta Edelstein —, hogy ma már megvannak a feltételek a módszer széleskörű kipróbálására és azt követően széleskörű alkalmazására a gyakorlatban. A. Frolov, az Izvesztyija mezőgazdasági rovatának munkatársa
