Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-09 / 3. szám
VII ÉVFOLYAM • 1. SZÄM. KUtf iantiár Q A téli vadkárelhárításról TARTALOM VADÁSZAT Szederjey Ákos: A téli vadkárelhárításról ..................................1 NÖVÉNYTERMESZTÉS Frolov A.: Magról termeszt burgonyát Edelstein professzor 2 ÁLLATTENYÉSZTÉS Dr. Czakó József: A szarvasmarhák téli tartása ... 3 Morvái István: A fehér Leghorn tyúk...................................................4 MÉHÉSZET Konkoly Jenő: Anyák korai petézése a méhészetben ... 4 A szokatlan meteorológiai viszonyok és az ezek következtében kialakult takarmányfelvételi lehetőségek szükségessé teszik azt, hogy idén behatóan foglalkozzunk a téli vadkárelhárítás problémáival. A vadkárelhárítás érdekében jó ismerni az állati szervezet összetételét és a különböző táplálóanyagok szerepét az állat testének anyagforgalmában. Az állati szervezet anyagának legnagyobb része víz. Emellett a kifejlett állatokban kb. ugyanolyan mennyiségben található fehérje és zsír, míg az ásványi alkotórész jóval kevesebb. A víztartalom aránya a kor szerint változik, annak előrehaladásával általában csökken. A fiatal szervezetekben különösen sok a viz, pl. a fiatal borjnembrióban kb. 95 */», a frissen ellett újszülött borjúban már csupán 75—80 •/», míg a kifejlett állatban csak 35—60 %. A szervezet víztartalmát a vad kövérsége is lényegesen befolyásolja. Pl. a „dühér“ — kövér — bikában, ha nagyon meghízott, a víztartalom nem éri el — míg a zsírtartalom csaknem eléri — a 40 •/o-ot. A sovány bikák víztartalma csak kb. 10 % körül mozog. A zsírok legnagyobbrészt a zsírszövetekben helyezkednek el, mint tartalékzsírok és előszeretettel halmozódnak fel az állati szervezet egyes helyein. Közismert a vaddisznó szalonnája jó makktermés idején, de a kövér szarvas vastag faggyúrakndása is. A zsírt elsősorban a bőralatti kötőszövetekben, azonkívül a bélcső a vesék és más szervek körül találjuk, de jelentékeny mennyiségben található az izmokban, a csontokban és más szövetekben is. Kis mennyiségben minden sejt tartalmaz zsírnemíí vegyületet, úgynevezett szervi zsírt, mely főleg foszfolipidekböl áll. Hazai vadfajtáink közül a bennünket legjobban érdeklő nagyvadak valósággal felkészülnek a télre és tartalékot gyűjtenek, amit a zsírlerakodások alapján lemérhetünk. A tartalékgyűjtés fokozatos, de fokozatos a felhasználás is. Az utóbbinak az üteme azonban igen nagymértékben függ a környezeti, így elsősorban a táplálkozási lehetőségektől. Az átlagos években a tartalékok felhasználása körülbelül az őszi idény vége felé kezdődik erősebb mértékben, majd január és február folyamán szokott a legnagyobbmérvű lenni. Ha azonban már ősszel jelentősen romlanak a táplálkozási lehetőségek, akkor a felhasználás már előbb kezdetét veszi. Tudjuk, hogy a rendkívüli szárazság következtében idén elmaradt az őszi kizöldülés, amely máskor lehetővé tette, hogy a növényi és mindenevő vadfajok ősszel még nem használják fel télre gyűjtött tartalékaikat. Másrészt a fák és a bokrok lombja is gyorsabb ütemben fonnyad el és hull le, nem szólva a szarvas táplálékát képező egyéb növényekről. A növényi eredetű takarmányok víztartalma szorosan összefügg fejlődési állapotukkal. A fiatal zöldnövényekben rendszerint sok a víz (Baintner szerint a takarmányokban 75—83 */ó között változik), majd minél inkább közelednek végső kifejlődésükhöz, annál inkább csökken a víztartalmuk. Még a szemestakarmányok víztartalma is erősen csökken. Pl. az októberi friss törésű kukorica kb. 30 '/o vizet tartalmaz, míg a májusi kukorica már csak 13%-ut. Az állati szervezet számára viszont nélkülözhetetlen a víz. A víz nagy része az állati szervezetben nem szabad állapotban, hanem a test bizonyos építő elemeivel, a fehérjékkel, glikogénnel és foszfatidókkal szorosabb kapcsolatban mint azok duzsadt állapotát biztosító — ún. duzzadási víz — módon fordul elő. A víz az ásványi sóknak oldószere is lehel. A vad ősszel a neki szükséges víz jó részét a zöld növényi táplálékkal veszi magához, és ha ez nem biztosított, táplálkozási zavar állhat be. Amikor az őszi kizöldülés, valamint a sokáig zölden maradó levelek (pl. a szeder levelei) októberben, novemberben, sőt decemberben is lehetővé teszik a vízfelvételt és általában zöldtakarmány felvételt, akkor a vad később nyúl télre elraktározott tartalékaihoz. Sajnos felkészülhetünk arra, hogy a decemberi szarvasok vagy vaddisznók már annyira felhasználták téli tartalékaikat, mint más években a januáriak. (Kivéve azokat a jó makktermésű területeket, ahol a makkot nem gyűjtik öszsze). Készüljünk fel tehát a preventív vadkárelhárításra. Mindenekelőtt hozzuk előre az évente szükséges selejtezés és állományapasztás idejét. Mihelyt a vad már szállítható és értékesíthető, lőjjük ki az előirányzott nagyvad-mennyiséget. Az idényben elsősorban a szarvasünőket és a nemkívánatos agancsú középkorú és ennél öregebb bikákat lőjjük ki. Amennyire az időjárás engedi, a vaddisznó-vadászatokat tartsuk meg. A várható károk elhárítása érdekében szaporítsuk az etetők számát és a károsításról félteti lerületcktől távol esetleg szükségetetőket is helyezzünk el. Fokozzuk a lombtakarmány-etetést és gondoljunk zöld táplálékot adó vadföldek jól ütemezett kinyitására, valamint lágy lombfák döntésére, szederhajtások, fagyöngycsomók, szakállzozmós ágak, s a* erdőben található egyéb takarmányok kirakására is. Mindezt összefoglalva, az idén fokozott mértékben, — az átlagosnál jobban — foglalkozzunk a téli vadkárelhárítás problémáival. szederjey Ákos A SZABAD FÖLDMŰVES SZAKMELLÉKLET A Vadászati Kutatóintézet zbraslavi vadaskertjében különféle takarmányokkal és etetőállványokkal kísérleteznek. —ksz—
